14. fejezet

Utolsó lehetőségek

„Aki ilyen sokáig sötétben élt, az már egy villanástól is boldog. Furcsa gondolataid támadnak és jobb, ha odafigyelsz rájuk. Lehet hogy a sorsod szólított és nem figyeltél? Vagy egy titkos üzenet van előtted és nem olvastad el? Ez az utolsó lehetőséged? Kívánsz élni vele? Vagy meg nem élt életekkel az ereidben szállsz a sírba?” Jóravaló feleség c. film

Klaus nem vette a fáradságot arra, hogy kopogtasson keresztlánya szobájának ajtaján elvégre ez mégis csak az ő háza volt és egyébként is tudta, hogy Niké pillanatnyilag amúgy is alszik. A hibrid hallotta, hogy húga éppen szokás szerint lehordja Damont. Igaz ezúttal az idősebb Salvatore szemei közé mondta a magáét.

• Amúgy, hogy lehet az, hogy nem tudtál eléggé vigyázni Nikére és behatoltak a villába? – kérdezte számon kérően Rebekah a vámpírtól. Mindketten az alvó lány ágya mellett álltak és két oldalról vetettek egymásra sötét és cseppet sem barátságos pillantásokat.
• Remélem, nem azt feltételezed rólam, hogy összeálltam ellenetek egy csapat bolhás döggel – morrant fel Damon. A Robert okozta elrévedős hangulata az szőke ős megjelenésével tova lett és nem mellesleg igencsak sértette az önérzetét Rebekah abszurd feltételezése.
• Igazán Damon, én veled kapcsolatban már nem lepődődök meg semmin – legyintett lekezelően Rebekah. A vámpír már épp visszaakart vágni amikor…
• Fejeztek be a veszekedést – csattant fel ellentmondást nem tűrően Klaus. Egyszerűen unta már a békebíró szerepét játszani, amit mostanában egyre gyakrabban kellett csinálnia. Ettől pedig csak még idegesebb lett. Rebekah duzzogva bátyja felé fordult. Nem értette, hogy Nik miért is mondta ezt neki, mert ha még csak az idősebb Salvatore-nak mondaná az számára teljesen rendben lenne, de, hogy őt is bevonja a dologba amikor nem csinált semmit! Csak elmondta a véleményét a vámpírnak semmi több! Damon pedig csodával határos módon teljesítette a hibrid felkérését. Erre persze megvolt az oka. Vagyishogy nem akartra magára feleslegesen felhívni a Klaus figyelmét, mivel tudta, hogy ilyen helyzetben nem lenne valami okos megoldás tovább feszítenie azt a bizonyos húrt, mert a végén elszakad. Az ő életének fonalával egyetemben. Klaus közben leült az ágyra és végig simított keresztlánya láztól kipirult arcán. – Rebekah hoznál föl abból a gyógyszerből, amit Elijah hozott? – fordult húga felé a hibrid és bár a mondat kérdés formájában hangzott el valójában parancs volt.
• Miért nem küldöd őt?! - bökött a karba font kezekkel álló Damon felé Rebekah meglehetősen méltatlankodva.
• Mert téged kértelek meg rá – felelte Klaus ellentmondást nem tűrően és Nikéről vetett egy szigorú pillantást húgára. – Rebekah ne kelljen megismételnem amint mondtam! – tette hozzá nyomatékosan.
• Megyek már – vágtatott ki a szobából vérig sértetten a szőke ős.

Klaus csak megcsóválta a fejét és inkább visszafordult a még mindig alvó Niké felé.

• Elmondanád te is azt, hogy mi történt mielőtt mi megérkeztünk? Tudod Caroline beszámolója nem volt teljes… számomra legalábbis – szólította fel a hibrid az idősebb Salvatore-t. Aki fürkészően nézet a hibridre pár pillanatig, majd neki már úgyis mindegy alapon leült a gurulós székbe, amin szinte egész nap terpeszkedett és neki látott a támadásról történő beszámolójának.
• Niké olyan hat óra körül ébredt fel. Láttam rajta, hogy éhes így lementem, hogy szóljak Ricnek csináljon valami kaját neki… – kezdte Damon.
• És itt hagytad egyedül? – szakította őt félbe Klaus.
• Igen, nem gondoltam volna, hogy ilyen lázasan egyáltalán képes járni. Nemhogy majdnem hangtalanul lemenni a lépcsőn – rázta meg a fejét a vámpír kissé bosszankodva és egyben valamiféle szabadkozással is, ami miatt szinte azonnal elfintorodott.
• Tényleg különös, de gondolom valahogy tudatták vele, hogy náluk van Caroline. Egyébként érdekesnek találom, hogy mindig mindenki őt rabolja, vagy te nem így gondolod? – kérdezte Klaus. Damon csak a vállát vonogatta, pedig kivételesen ő is egyetértett a hibriddel. – Visszatérve a tárgyra Niké meg az értesítés utána egyedül vágott volna neki az útnak, nemde? Valahogy nem gondoltam volna, hogy képesek és telefonon értesítik őt, mert így volt ugye?
• Igen, erre következtettem. A telefonjában ott is van az sms – bökött az éjjeliszekrény felé Damon. Klaus csak fél szemmel figyelte a vámpírt, de ettől még látta merre felé is mutat pontosan.
• Azért ez nagyon különös, elvégre eddig mindig kézzel fogható hullákat hagytuk maguk után erre most hirtelen miért is pártoltak át volna valami másra? – kérdezte önmagától hangosan gondolkozva a hibrid. Közben felvette a telefont, hogy megnézi a szóban forgó sms-t. - Folytasd – legyintett Damon felé Klaus meglehetősen türelmetlenül. Gyorsan megtalálta és el is olvasta az üzenetet, amit keresztlánya kapott, de azért természetesen hallgatta Damon kikövetelt beszámolóját.
• Az ajtóban tudtam csak megállítani Nikét, ez után történ az, hogy hátulról törtek be a nem várt fenevadak, ekkor még emberi külsejük volt. Nem is hallottam őket! A következő pillanatban a főbundás már rám is fogta a pisztolyát, ami tönkre tette a mobilom és gondolom engem az első gyanús mozdulatra kilyuggatott volna – mondta Damon számára akár fájdalmasan is végződhető egyik végkimenetelt.
• Valószínű – hümmögte a hibrid megerősítve az idősebb Salvatore feltevését.
• Utána bejött a többi bundás csapattag is. Magukkal hozták a szöszit és Ricket. Niké valami olyasmit hadovált, hogy kénytelen lesz újra meglőni a főbundást, ha nem kotródnak el. De a fickó nem nagyon vette komolyan, igaz egy kicsit elbizonytalanodott. Utána hipsz-hopsz átváltoztak. Még én is szinte alig tudtam követni az eseményeket. Azt hittem még van időm, addig még legalább ideértek – mondta Damon. Nagylelkűen nem említve, hogy többet várt volna egyébként Klaus őrként maradt hibridjeitől, de tudta, hogy nem a legjobb alkalom ezt a fő hibrid orra alá dörgölni. Mondjuk, ha ezt a logikát követi, akkor inkább nem is kéne elmondani neki a dolgot, mert nem egy garantált életbiztosítás ezt pont Klausnak mondani, mert akaratlanul is néha több gúny cseng ki a hangjából, mint ahogy az egy ilyen komoly beszélgetésbe szükséges lenne. De ez egyébként is az ő stílusa volt és nem látszott úgy mondta a hibrid magára vette volna, ami azért meglehetősen megnyugtatta Damont.
• És Robert, hogy jön a képbe? – kérdezte Klaus rátérve a következő fontos momentumra.
• Az alezredes pont időben érkezett és letépte a főbundás hátsó lábait mikor az elrugaszkodott felém és Niké felé – válaszolta Damon. Későn ugyan, de észrevette, hogy az emlékek hatására a férfi régi titulusát használta. A megszokott berögződések nem múlnak el egykönnyen, főleg egy olyannal szemben, akit teljes mellszélességgel tisztelt, ahogy az ezredesére is emlékezett és ő iránt is ugyan így érzett. Egyébként emlékezett rá, hogy az ezredes civilben Robert legjobb barátja volt.
• Alezredes? – kérdezte a hibrid végre teljesen a vámpír felé fordulva. Különösnek hatott az idősebb Salvatore-tól ez a tisztelet teljes hangnem. Nagyon életidegen volt Damon természetétől annyi szent.
• A polgárháborúban ő volt az egyik feletessem – vonta meg a vállát Damon. Nem mentegette nyelvbotlását.
• Gondolom a tetemeket is ő vitte ki és gyújtotta meg – vont össze a szemöldökét Klaus.
• Igen, Nikével beszélgetett utána – felelte Damon. A hibrid biccentett, hogy most már innentől nem kell mondania a dolgokat, mert tudja.

Klaus felállt az ágyról és hátat fordította a vámpírnak, aki a túlélési lehetőségein töprengett, bár most már teljesen elvetett az ősökkel szembeni tervét, legfőképpen annak legvégső fázisát. Ami ugye arra vonatkozott, hogy hadja az ősök megöljék őt, azért mert ő előtte összetöri Niké szívét. Valamilyen különös oknál fogva, már nagyon nem akarta, hogy ez megtörténjen és nem tudta, hogy ez miért is van így.

• Ha akarsz, maradhatsz… – vetette oda neki semlegesen hangon és arccal Klaus. E mondatott elhangzása közben lépett be Rebekah és ezt hallva majdnem leejtette a kezében tartott levest, teát és gyógyszereket tartalmazó tálcát.
• Na de Nik! – kiáltott rá méltatlankodva bátyjára a szőke ős, ám az leintette őt és Damon felé fordult.
• Ha akarsz, maradhatsz, viszont ezzel tudomásul veszed, hogy az első gyanús dologra eltöröm a nyakad vagy kapsz egy kedves kis karót a szívedbe. Tetted súlyától függően persze és minden további figyelmeztetés helyett. Tudom, hogy mostanában min mesterkedtél olyan serényen, de a saját csapdádba estél bele és minden fordítva sült el, mint ahogy azt vártad. Remélem megértettük egymást – mondta határozottan a vámpír kékszemeibe nézve Klaus. Látta, hogy Damon szinte a rabja lett keresztlánya kékeszöld szemeinek. Nem tagadta, hogy mennyire ellenére van a dolog, de ez még mindig jobb, mintha úgy történt volna, mint ahogy a vele szemben lévő idősebb Salvatore testvér remélte. Klaus végül a kisebbik rossza elvét alkalmazta. Amúgy sem akarta megölni Damont, persze nem puszta szívjóságból kegyelmezett meg neki, hanem, mert látta a vámpíron a teljes összeomlást egy Petrova hasonmás miatt. Amiben már neki is volt bőven része, és szánta őt. Na meg Niké sem lenne túl boldog, ha megölné az új játszópajtását. Mert Damont nem igazán tekintette keresztlánya számára megfelelő személynek, de azt viszont valóban látta rajta, hogy bármit megtenne Nikéért, ezt pedig mindennél többre tudta értékelni.
• Meg – biccentett komolyan Damon. Bosszankodott, hogy mindenki ennyire átlát a tervein. Komolyan fontolóra vette, hogy talán kezd elpuhulni, de valahol mélyen legbelül a régi Damon Salvatore - aki még Katherine előtt volt - megkönnyebbülten érezte, hogy újra felszínre tud jönni a gonosz és kegyetlen vámpír énje mellett. Nem helyette, hanem mellé, egy amolyan emberi érzelmi kiegészítő gyanánt. Rebekah nem értett semmit, legfőképpen azt nem miről is hadovál itt össze-vissza testvére. Ő is sejtette, hogy Damon mesterkedik valamiben, de egyszerűen el nem tudta képzelni, hogy Nik mégis miről beszél. Milyen csapdába esett bele Damon? Utálta, hogy bátyja nem beszél világosan. Azon pedig teljesen ki volt akadva miszerint a bátyja megengedi, hogy a vámpír itt maradjon Nikével. Elijah-tól még nem is lett volna ilyen meglepő ez a részre hajrás, talán még Koltól sem elvégre mostanában nagyon összecimborált az idősebb Salvatore-val, de Niktől irtózatosan hihetetlen volt! Szavak sem voltak rá mennyire. Rebekah végül miután meglehetősen puffogva letette az asztalra a tálcát, megnézte Niké homlokát.
• Add be neki a gyógyszert és vedd rá, hogy egyen is valamit – mondta Damonnek címezve és még mindig morcosan a szobájába ment Roberthez, hogy régi szeretője karjaiban keressen vigaszt és talán válaszokat is.
• Ne feledd Damon ez az utolsó lehetőséged – közölte még Klaus, és ezzel a meglehetősen fenyegető végszóval húga példáját követve távozott. Kettesben hagyva keresztlányát és az idősebb Salvatore-t. De látta, hogy a vámpír alaposan a fejébe véste a feltételtételeket, vagyis maradhat, de abban az esetben, ha ezt elfogadja, akkor moderálnia kell magát különben tényleg szívtelen lesz, a szó legszorosabb és lehető legfájdalmasabb értelmében.

Eközben Caroline és Kol csendesen hajtottak az ős autóján a Forbs ház felé.

• Vagyon ki lehetett az a boszorkány, aki képes volt összeállni a vérfarkasokkal? Ugye szerinted is lehetetlen az, hogy Bonnie volt az? – kérdezte Caroline kétségbeesetten Koltól. Volt egy nagyon rossz előérzete ezzel kapcsolatban és nem akarta, hogy igaza legyen. Szüksége volt levegőre és lehetőleg távol a Mikaesson villától, valamint az előtte máglyán égetett vérfarkasok borzalmas szagától. Próbálta leplezni mennyire megkönnyebbült, hogy Nikének miatta nem lett semmi baja, mert tudta, hogy barátnője képes lett volna feláldozni magát érte. Ez alatt a rövid idő alatt nagyon megkedvelte a vörös hajú lányt. Ezért sem szívesen hagyta ott őt, de nem tehetett mást. Mivel teljesen bizonyosan tudta, hogy nem igazán tudna érte semmit tenni azon kívül, hogy idegességében fel-alá járkálna az ágya mellett, amivel tuti, hogy csak Damont idegesítette volna fel. Az meg soha nem jó dolog. Most csak arra vágyott, hogy megölelje az anyukáját és lefeküdjön aludni a saját ágyába. Nem gondolva arra, hogy új barátnőjét, majdnem megölték és lehet, hogy egy másik barátnője pedig bene volt a támadásban. Egyébként Caroline mérhetetlenül örült, hogy a furcsán zord és hideg Robert végül megmentette barátnőjét, Ricet őt, valamint Damont is. Mert az idősebb Salvatoreért is ugyan annyira aggódott, mint Nikéért vagy Ricért. Remélte, hogy Damon most már jobb belátásra tér és nem feszegeti tovább az ősök türelmét, ami nem végtelen, még Elijah-nak sem, főleg, ha Nikéről van szó. Annyira röstellte a dolgot, hogy már megint sikerült az ellenségnek elrabolni őt és, hogy a vérfarkasok tele fecskendezték verbénával, amitől még mindig kába volt egy kicsit. Valahogy folyton ez történik vele és kezdett nagyon elege lenni ebből.
• Caroline most megsértődsz, ha őszintén megválaszolom a kérdésed? – válaszolt kérdéssel a kérdésre az ős. Látta Caroline mennyire rosszul vette, hogy a vérfarkasok elrabolták őt. Valami ismeretlen dolog miatt ő sem örült kifejezetten a dolognak. De tudta, hogy mivel Robert - ha mindet nem is a saját kezével ölte meg -, de legalább máglyára ő vetette őket. Ez pedig azzal járt, hogy a vérfarkasok nyilván bőségesen megbűnhődtek a teteikért. Ismerte Robertet tudta, hogy majdnem annyira kegyetlen, mint ő maga és a testvérei. Kellemesen csalódott, hogy Nikét jött megmentetni, igazán nem örült volna, ha meg kell, ölje őt csak, mert nem velük, hanem ellenük tört volna. Nikéért is aggódott, a lány még mindig lázas volt. Valamint remélte, hogy amíg nincs otthon Klaus vagy esetleg Rebekah nem ölik meg a lány mellett lévő Damont. Meg kellett volna mondani nekik, hogy a vámpír az ő megbízásából vigyáz a lányra. Azt mondjuk el kellett ismernie, hogy ez a dolog kicsit sántít, mert Damon inkább saját maga miatt maradt unokahúga mellett. Meg itt volt ez a dolgot Emmával, valamint Niké nagyanyjával is. Azt még megértette, hogy előbbi nyilván nem akarja tőlük elszakítani a lányát, de utóbbiról nem tudtak semmit. Az ős egyszerűen nem akarta, hogy bárki is elvigye tőlük Nikét. Elvégre a lány a családjuk része vagyis születésétől kezdve mindig is az volt. Akkor is, ha először csak Klaust és később Elijah-t ismerte meg. De most már ő és Rebekah is megismerték és kicsi családjuk részesének tartják. Ezért is tudta, hogy egyikük sem viselné el, ha le kéne mondaniuk a lányról. Valamint lemerte volna fogadni, hogy Niké sem viselné túl jól.
• Igen, azt hiszem igen – hozta vissza a jelenbe Caroline suttogása Kolt. – De nincs semmi bizonyítékunk arra, hogy Bonnie tényleg benne volt a dologban. Mégis honnan ismerte volna Josht és a vérfarkasokat? – kérdezte kétségbeesetten kapaszkodva az utolsó szalmaszálba barátnője ártatlanságát illetően.
• Ugye nem várod el, hogy én is mentegetni kezdjem a Bennett boszit? – csóválta meg a fejét Kol. – Egyébként az elméleted ott hibádzik, hogy bár nincs arra bizonyíték Csoki Potter bűnösségét illetően, de arra sincs, hogy nem ő tette. A vérfarkasokat pedig bárhol megismerhette, mert ugye attól, hogy mostanában elviekben sok időt tölt az anyjával, attól még nem feltétlenül biztos, hogy ott is volt, mint ahogy azt állítja – mutatott rá a saját véleményére az ős. Mivel testvérei és ő is tudtak arról, hogy a boszorkány mennyire sok időt tölt vámpírrá változott édesanyja mellett, de bizonyítékuk nem volt rá, hogy ott volt. Kol nem igazán hitt az ártatlanság vélelmében. Aki bűnösnek látszik vagy nagyon gyanúsan tettetni próbálja, hogy nem az akkor az általában nagyon is az. Bonnie pedig még tettetni sem próbálta, hogy kedveli Nikét vagy az ősöket. Ha a közelükbe került egyszerűen szint forrt körülötte a levegő a dühtől. Kol tudta, hogy ha a boszorkány valóban ilyen elvetemülte tettre szánta el magát ellenük, akkor az életének itt és most lesz igencsak hamar vége, mert senki sem támadhatja meg a családját büntetlenül.

• Valahol mélyen legbelül tudom, hogy igazad van Bonnie-val kapcsolatban, de mégsem akarom elhinni, hogy képes lenne ilyen borzalmas dologra – gyűltek könnyek Caroline szemeibe. Elvégre mégis annak a valószínűségét fejtegették, hogy vajon az egyik gyerekkori legjobb barátnője képes lenne e arra, hogy kíméletlenül felkínálja Nikét a vérfarkasoknak. Valamint ott volt még azaz áldozat dolog is.
• Caroline bármilyen hihetetlenül is fog hangzani, de életem során sokan utáltak engem és a testvéreimet is azért akik vagy éppenséggel azért amik vagyunk és mondhatom, hogy volt olyan akiből senki nem nézte volna ki, hogy képes az indokolt vagy éppen indokolatlan bosszúra. De el kell fogadni, hogy van ilyen – mondta Kol komolyan.
• És ha én nem akarom elfogadni? – kérdezte Caroline gyerekesen ártatlanul.
• Ebben az esetben remélem, eszedbe jut majd, hogy én figyelmeztettelek – vont vállat kíméletlenül az ős. A szőke vámpírlány csak bólintani volt képes és hangtalanul próbálta nyelni a torkában keletkezett gombócot. – Figyelj, képes vagyok elhinni, hogy szarul érzed magad, de ha csak behunynád a szemed és egyszerűen a szőnyeg alá söpörnéd a problémát, attól még az nem fog magától megoldódni. Sőt idővel felgyülemlik és csak még több és nehezebb lesz a teher a vállaidon – közölte végül véleményét egy nehéz sóhaj után Kol mikor leparkolt a Forbs ház előtt.
• Tudod a testvéreid bármelyikéből előbb kinézni bárki ezt a fajta megfontoltságot – szipogott fel Caroline.
• Ezt most kikérem magamnak! Rebekah soha nem érhet engem utol megfontoltság terén – mondta Kol meglehetősen sértődötten. – Viszont kénytelen vagyok belátni, hogy Elijah-val és Klausszal nem tudok ilyesmiben versenyezni. Ők a nagy tesók, akik mindent megfontolnak, és mindent alaposan elterveznek – ismerte el kissé kelletlenül az ősi. Nem is igazán tudta, hogy miért mond ilyeneket Caroline-nak, valamint miért is próbálja őt megvigasztalni.
• Azt hiszem, igazad van – ismerte el Caroline immár mosolyogva.
• Ez soha nem is volt kérdés – hajtott fejet Kol, álszerényen. Mikor megérezte Caroline kezét a karján felpillantott.
• Köszönöm, hogy haza hoztál és segítettél – szorította meg az ős karját a szőke vámpírlány.
• Mindig állok, az eleset hölgyek segítségére, főleg azokéra, akik annyira csinosak, mint te vagy – vigyorodott el Kol. Caroline eddigi halvány mosolya kiszélesedet és halványan el is pirult a bóktól.
• Csak ezt ne mondtad volna – kuncogott fel a szőke vámpírlány, majd mielőtt Kol mondhatott volna valamit, gyors puszit nyomot az ős arcára, vagyis a szája szélére. – Még egyszer köszönöm – mondta Kolnak és gyorsan kipattant a kocsiból és besietett a házba.
• Nikének igaza volt – vigyorodott el Kol elégedetten. Talán Caroline megéri a fáradságot, hogy több időt szenteljen neki, mint amit általában az eddigi barátnőinek és a személyisége is igazán magával ragadó volt.

Robert lemosta magáról a vérfarkasok vérét, ami a lefolyóban összekeveredett a sajátjával. Kezeivel a hűvös csempének támaszkodott és nézte a vörössé váló folyadékot, közben pedig a zuhanyrózsa erősen folyatta rá a meleg vizet. Szerencsére még időben ideért és ő lett a nap hőse. Még jó! Elvégre nem lett volna valami remek ötlet közölni az éppen hogy felépült Emmával azt, hogy félresiklott a megmentés és, hogy történ egy aprócska baleset Nikével. Szerencsére azonban minden jól alakult. Igaz Robert azért majdnem biztosra sejtette – az ő sejtései már egyébként is majdnem tények voltak -, hogy Damon megakadályozta volna a lányra irányuló halálos végkimenetelt, ha másként nem a saját testi épségével. Nagyon rég látta egykori hadnagyát, amikor a polgárháború után hallotta, hogy vámpírrá vált Katherine miatt, akkor örült neki. Mivel tudta, ha valaki hát akkor Damon Salvatore - akit szinte ő képzett a háborúban azzá aki -, olyan vámpír lesz, aki nem fog elvadulni, hanem higgadt módon fog vadászni és jól megválogatja majd áldozatait. Fel is akarta keresni, de végül lebeszélték róla. Később azonban sajnálatos módon el kellett ismernie, hogy kissé alábecsülte a férfira gyakorolt Katherine hatást és rosszul tette azt, hogy nem kereste fel. A vámpírnő miatt ugyanis képes volt feláldozni száznegyvenöt évet az életéből csakhogy megmentse az állítólagosan a sírban töltött örökléttől. Hiába persze, mert közben Katherine boldogan élte világát és folyamatosan Stefan Salvatore követte, úgy, hogy annak fogalma sem volt a dologról. Mikor pedig kiderült a dolog kis téboly után újra felszínre tört Damonben a gyilkos, aki már kezdett múlóban lenni. Mert bármit is állított és állít most is érthető módon nem érintette őt valami, jól amikor mindez kiderült. Egyébként ez az érzése teljesen jogos volt. Ez a mélyen eltemetett és gúny mögé álcázott szentimentális gondolkozás emlékeztette Robertet a régi emberi Damonre, akit még ő ismert. Így nem igazán tudta elképzelni, hogy az a férfi, aki régen olyan nagy szeretettel beszélt neki a testvéréről szinte teljesen és kibékíthetetlenül összeveszett Stefannal. Az öccsével, aki már életében is a legfontosabb volt a számára. De Katherine alaposan egymás ellen fordította őket. A vámpírnő mindig is egy ribanc volt, viszont ez a fajta dolog még tőle is túlment minden határon. Pedig tanulhatott volna abból, amit a halála előtt tett, vagyishogy két testvért egymás ellen fordítani ostoba dolog és a következmények is borzalmasak. Aminek akkor meg is látta a kárát. Elvégre a gyermekét kivéve - akiről az ősök nem tudtak - az egész családját megölték. Megérdemelték ők is és Katherine is. Ő legalábbis mindig így gondolta. Hallotta, hogy a szobában Rebekah dühösen a falhoz vágott valamit. Örült neki, hogy az össze fegyverét behozta magával a fürdőbe. Elővigyázatosság a köbön! Klaus előbbi Damonnek címzett mondandója nyilván nem volt éppenséggel a kedvére a szőke ősnek. Robert mindenesetre nem osztozott Rebekah véleményén. Klaus végül nem ölte meg Damont, ami a nap első jó hírének számított - számára legalábbis – azon túl, hogy mindenki épségben megúszta a vérfarkasok támadását. Száznegyvenöt éve segítette Damon útját láthatatlanul, mert nagyon emlékeztette magára és úgy érezte ennyit igazán tehet érte. Elvégre a felettes volt egy ideig! Ezért hát mindenféleképpen megakadályozta volna, hogy az ősök megöljék Damont. Klausban pedig kellemesen csalódott, hogy józanul, bár minden bizonnyal saját óhajával ellentétben, megengedte az idősebb Salvatore-nak, hogy maradjon.

Damon Niké ágyának szélére ült és úgy tanulmányozta a lány arcát. Nem akarta elfogadni, hogy Klausnak igaz van. Ő aztán nem eset a saját csapdájába! Csak érdekli a lány sorsa. Ennyi semmi több! Elvégre Niké kedves volt vele még akkor is, ha tudta, hogy ő csak ki akarta használni és bosszút állni az ősökön, akiket a lány a családjának tart és ők is annak tekintik őt. Azokkal a furcsa színű kékeszölden villanó szemeivel már az első találkozásuk után átlátott rajta és megtalálta a felszín alatt rejlő énjét, akit igyekezett mélyen elnyomni az emberségével együtt amennyire csak lehetett. Azonban amióta visszajött Mystic Fallsba folyton a felszínre bukkannak az érzelmei. Ott van Elena, akinek száznegyvenöt én után újra megnyitotta a szívét, de a lány elutasította őt és az öcsét választotta. Liz, akinek először csak a vámpírsága titkának a megőrzése miatt ismert meg és segített neki, de aztán szinte észrevétlenül lettek legjobb barátok. Vagy Ric, aki eredetileg azért jött a városba, hogy megölje Isobell miatt, de helyette ő ölte meg. Utána meg Ric feltámadt a Gilbert gyűrűnek hála és az ellenségességük, bajtársiassággá alakult, végül pedig ő lett a másik legjobb barátja. Kusza az egész. Stefan pedig még mindig olyan önzetlen, mint mindig is volt, a ripper időszakát nem számítva persze, mert akkor borzalmas kis hülyeként viselkedett. Annak ellenére, hogy Elena őt választott Damon nem hibáztatta az öcsét - mint ahogy azt az érintett mókusevő és szinte mindenki más a környezetükben gondolta - csak éppenséggel nem volt valami kellemes, hogy már második alkalommal kerülnek ugyan abba a helyzetbe és a kiszemelt lány ezúttal is Stefant választotta. Pedig Katherine és Elena annyira különbözőek ezért nem értette, hogy miért pont ebben az egy dologban hasonlítanak mégis egymásra. A sors különös fintorra biztos. De Niké mellett annak érezhette magát, akinek csak akarta. A lány ugyanis nem ítélte el, hogy véren él és a gúnyos megjegyzésin is nevetett, mert a felszín alá látott és megértette a humort a sorok között, valamint ő nem volt Petrova hasonmás. Már ez is igazán haladás volt. Damon tudta, hogyha Elena őt választotta volna, akkor biztos lett egy olyan feltétele a lánynak, hogy vámpír létét sutba dobva ő is szokjon át mókusvérre. Damon nem hitte, hogy képes lett volna meghozni ezt az áldozatott még akkor sem, ha a hasonmás választottja ő lett volna. Egyszerűen undorodott még a gondolattól és nem értett, hogy Stefan, hogyan képes rá. Mondjuk az, hogy az embervértől gyilkos ragadozóvá változott az nyilván sokat nyomot a latban, de akkor is egy kis önkontrol gyakorlás és ma már donor vérrel simán élhetnének nyugodtan és öcsének egyből nem kéne rettegnie a gondolattól, hogy egy nap halomra öli Mystic Falls lakosait, élükön Elenával. Szuper lehetőség, főleg, hogy utána vajon kihez futna segítségért könyörögve az embervértől megkattant Stefan? Na vajon? Természetesen szeretett bátyuskájához. Ki máshoz?! A falusiak meg vasvillával és verbénával felszerelkezve megrohamoznák őket közben. Tisztára olyan lenne, mintha visszacsöppennének a régi szép ezernyolcszázas évekbe, amikor még a tulajdon apjuk is képes volt megölni őket csakhogy megtisztítsák Mystic Fallsot a vámpíroktól. Damon próbálta figyelmen kívül hagyni azt az elképzelést, hogy már másodszorra gondol arra, hogy mi lenne ha Stefan újra bekattanna, mivel most nagyon nem lett volna ínyére ez a lehetőség és ezért inkább nem is gondolt rá nehogy tényleg megtörténjen. Klaus szavait víz hangoztak a fejében. „Utolsó lehetőség” Vajon Niké lenne az én utolsó lehetőségem? Vajon vele boldog lehetek? Vajon tudnám őt szeretni? Tette fel önmagának a kérdéseket Damon, ám a válaszokat sajnos maga sem tudta és nem akarta mástól megkérdezni őket, mert ez az ő dolga és nem másé.

Niké álmosan és nehezen mozgó szemhéjjakkal hunyorgott rá a felé hajoló arcra. Először nem nagyon sikerült beazonosítani, pedig a sötétben felvillanó hipnotikus kék szemek igazán árulkodóak lehettek volna, de legalább annyi mentsége volt, hogy nagyon melege volt. Ezért lerugdosta magáról a takarót, hogy aztán érezze, hogy valaki galád módon villámgyorsan visszateszi rá.

• Hé, a lázas embereknek nyakig való be tarkarózás a sorsuk – hallotta meg a gúnyosan duruzsoló hangot. Amihez már végre bebírta azonosítani a hozzá passzoló arcot.
• Damon? – kérdezte kiszáradt szájjal és az idősebb Salvatore mintha csak a gondolataiban olvasott volna a kezébe nyomot egy pohár meleg teát. Niké jólesően ivott belől és kissé kitisztultak tőle a gondolatai, viszont a feje még mindig fájt. – Ugye senki nem ölte meg Robertet és fordítva? – kérdezte aggódva a lány.
• Ne, aggódj semmi drasztikus nem történt. Azt leszámítva persze, hogy Robert mindenki előtt magához rántotta az őt éppen leordító Rebekah-t és az elhallgatatás azon módszerét használta, amit én fordított esetben még fenyegetés hatására sem tettem volna meg… - csóválta meg a fejét a vámpír fintorogva. Niké kérdő tekintettét látva szem forgatva befejezte mondatát – Megcsókolta.
• Caroline? Ric? – sorolta Niké tovább a neveket immár kevésbé aggódva, mert emlékezett rá, hogy a többiek jól voltak csak azért mégis szerette volna teljesen biztosra tudni.
• Jól vannak. Szöszi szerintem már egész megszokta, hogy folyton őt rabolják el. Ric pedig szokása szerint feltámadt a Gilbert csoda gyűrűnek hála – vont vállat Damon. - Rebekah doktornő parancsa szerint be kell venned ezeket – nyújtott a lány felé pár szem gyógyszert a vámpír. Igaz ő maga tudott volna hatásosabb gyógymódot is, de volt egy olyan sanda gyanúja miszerint Klaus nem tolerálná, hogy kizárólag gyógyítási célzattal lefeküdjön Nikével. Ugyanis Damon szerint a szex mindenre remek megoldás volt.
• Muszáj? – tette fel sóhajtva a költői kérdést Niké.
• Semmi sem muszáj, viszont ha nem veszed be önszántadból nekem kell beadnom neked – vont vállat Damon kifejezéstelen arccal.
• Hagyjuk – rázta meg a fejét Niké fáradtan és kikapta a vámpír kezeiből a pirulákat. Ezután Damonnek sikerült még egy kis levesre is rábeszélni a lányt. A feladatát teljesítette tehát. Klaus most biztos nagyon elégedet lenne vele, csakhogy ő viszont nem szorult rá a hibrid ezen érzelmére. Elvégre őt csak ne dicsérgesse! Ezen saját magán felháborodott elgondolás közepette Damon nem vette észre, hogy Niké megfogta az ő bal karját és szorosan két tenyere közé szorítva aludt el. Alvós macinak nézve testrészét. Ha Damon maga is nem lett volna rohadtul fáradt és nem idegeskedett volna azon, hogy már megint ostoba elgondolkodó hangulata támadt akkor nyílván elrántotta volna a karját. Így viszont, neki aztán édes mindegy alapon lefeküdt az ágyra szorosan Niké mellé és Klausnak semmi kivetnivalója nem lehet ez ellen elvégre ő azt mondta, hogy vigyázzon a lányra. Segít neki, hogy átvegye az ő teste melegét és így majd meggyógyul. Bár a hibrid biztosan nem erre gondolt, de az ő baja, hogy nem fejtette ki széles skálán a dolgot.

Robert a haját törülközővel dörgölve lépett a tükör elé, barna szemei dühében sárgán villantak mikor meglátta a vállán lévő harapás nyomot. Nem mindenki úszta volna meg ilyen könnyen egy vérfarkas harapását. Neki persze már szinte teljesen elhalványult, és tudta még egy heg sem marad utána, de akkor is kezdőre való módon nem tudata kivédeni a támadást. Az a kis piti amatőr fiatal bundás egyből megmarta őt. Utána persze megkapta érte a megérdemelte jutalmát, ami egy kegyesnek cseppet sem mondható szívkitépés formájában öltött alakot. Az élet kegyetlen. Ő már rég megtanulta ezt, amit Josh és a falkája nyilván az utolsó pillanataikban fogtak fel. Így tehát kamatoztatni sem tudják az új élettapasztalatukat, amit kaptak tőle. Szar ügy. Szerencsére az ősök nem is igazán törődtek azzal, hogy megsérült. Remek lett volna még ezt is elmagyarázni nekik, mert tudta erről nem fogadták volna el a mentegetődzést és a hárítást. Klassz kis beszélgetést lett volna, annyi szent.

Fejében szinte hallotta is, amint Kol így szól hozzá:

- Hé, Robert csak nem voltál olyan pitiáner, hogy hagytad magad megharapni egy bolhás döggel? – tette volna fel a kérdést nevetve a pimasz ős.

- Különös, hogy a sebed már gyógyulásnak is indult – állapította volna meg udvariasan és igen gyakorlatiasan Elijah.

- Robert? Megsérültél? Miért nem szóltál róla? Nik, Robertnek azonnal szüksége van a véredre – hadarta volna Rebekah és utána aggódva akarta volna letuszkolni a torkán Klaus vérét.

- Hogy lehetséges az, hogy már szinte teljesen begyógyult a sebed? Válaszolj azonnal! – ordított volna rá Klaus és közben nyilván cseppet sem kedvesen és finoman a falhoz vágta volna őt és addig szorongatta volna, még el nem árulja neki a dolgot. Ami egyébként így hangzott volna:

- Hibrid vagyok, mint te – válaszolta volna ő meglehetősen nehezen mivel Klaus szorításától nyilván fuldoklott volna. Robert tudta, hogy ennek az egy mondatnak igazán bámulatosan lenyűgöző hatása lett volna!

- Lehetetlenséget beszélsz! Azonnal mond el az igazat! – követelte volna Klaus mérgesen.

- Már, hogy lenne az? – kérdezte volna ő továbbra is fuldokolva.

- Ki változatott át? – kérdezte volna - a nyilván még ebben a szituációban is nyugodt és udvarias - Elijah.

- Természetesen Tristan! Mégis ki más?! És azt kérdezitek hogyan? Roppant egyszerű kérdés és a válasz is az, de inkább megtartanám magamnak – válaszolta volna Robert. Ha – és ez valóban erősen kérdéses lett volna - ezután túlélte volna Klaus dühkitörési hullámát, akkor még ideig-óráig lehetősége szerint elhúzta volna az időt. Legalábbis addig mindenképpen még Emma ideér, persze Tristan anyjával együtt és akkor jöhetett volna a magyarázkodási nagyjelenet. Amit egy sor újabb dühős és zavart ordibálás előzött volna meg.

Szóval Robert igazán hálás volt, hogy nem így történek a dolgok, hanem úgy ahogy. Robert tudta, hogy Tristannak – mint általában mindig - igaz volt, már régen mindent tisztázni kellett volna az ősökkel nem pedig eltitkolni előlük a nagy meglepetést. Persze legjobb barátja anyjának mindig is más volt a véleménye erről. Ami bizonyos okból érthető is volt. Egyébként ezért is vesztek össze úgy húsz évvel ezelőtt – mármint Tristan és az anyja -, igaz ez előtt is voltak hullámvölgyeik az anya-fia kapcsolatuknak, de ez mindegyiket felülmúlta. Robert persze Tristannal értett egyet, de a férfi megkérte őt, hogy azért minden eshetőségre felkészülve tartsa szemmel az anyját és vigyázzon rá. Ő ennek érdekében megtett minden tőle telhetőt. Sajnálta Tristan anyját, akivel egész jól kijött mindig is. Látta rajta a szomorúságot, de mind a nő, mind Tristan túl makacs volt, hogy nyisson a másik felé. Ugyanis mindketten úgy gondolták, hogy nekik van igazuk, így a másiknak kell bocsánatot kérnie. Most talán mégis sikerülni fog a dolog. Feltéve persze, ha megtalálják valaha is Tristan testét, aki természetesen nem halt meg csak egy boszorkány bűbájnak köszönhetően mágikus álmot alszik… valahol. A nagy kérdés az, hogy mégis hol. Katherine pont kapóra jött, hogy észrevétlenül kutakodjon egy kicsikét. És bár Robert nem kedvelte a nőt, de ismerte a módszereit. Valamint nem utolsó sorban a nővel legalább szóba álltak a boszorkányok. Robertet ugyanis ki nem állhatták és mivel Tristant akár örökké tartó álomra küldték ebből nyilván kiderült, hogy ő sem volt éppen a szívük csücske. Igaz ez inkább azt tanúsította, hogy Tristant jobban utálták. Robert lerázta magáról a gondolatok rázúduló nehéz és terhes hadát, hogy végre rendesen ki tudjanak békülni Rebekáh-val. A szőke ősre gondolva, vigyorogva lépett a hálóba, hogy egyfelől megnyugtassa és másfelől még nagyobb tűzbe hozza Rebekáh-t.