13. fejezet

Nagyon kérlek titeket, hogy írjatok véleményt a fejezetől akár chat-be, akár kommentbe. Nagyon hálás lennék érte, mert nagy szükségem lenne rá. Köszönöm :)
 
Segítő a bajban

„Olyasmi volt ez is, amilyen az eddigi egész életem - sosem voltam elég erős ahhoz, hogy megküzdjek a rajtam kívülálló dolgokkal, hogy megtámadjam vagy lehagyjam ellenségeimet. Hogy elkerüljem a fájdalmat. Mindig emberi voltam és gyenge, s az egyetlen dolog, amire képes voltam. az a kitartás. Az állhatatosság. A túlélés. Mostanáig ez elég volt. Ma is elegendőnek kell lennie. Kibírom, amíg a segítség meg nem érkezik.” Stephenie Meyer

• Szerintem semmi szükségünk még nagyobb társaságra drágaságom – mondta nyájasan Josh miközben a pisztolyát továbbra is a vámpírra és Nikére szegezte. Az ablakokon besütött a hold fénye és drámaian megvilágította hármójukat. Az ajtót kinyitva két vérfarkas bukkant fel karjaik között vonszolva a verbénától, lebénult Caroline-t. Damon arrébb mozdult, hogy mindenkit jól lásson, valamint Nikét továbbra is fél karral magához ölelte. Az esélyeik nem voltak valamin nagyon bíztatóak, főleg miután még kettő bolhás dög jött elő Josh háta mögül a halott Ricket vonszolva, akin szerencsére rajta volt a Gilbert gyűrű. Tehát záros határidőn belül fel fog támadni. Helyzeti előny volt, hogy ezt a vérfarkasok nem tudták. Az idősebb Salvatore továbbra sem tudta, hogy vajon mi lehet a házat őrző hibridekkel, de valahogy sejtett, hogy magukra vannak utalva. Egyre gyakrabban lehetett látni, hogy az összes vérfarkason erőteljes remegési hullám söpör végig. Nyilván nem az idegességtől.
• Nem vagyok a drágaságod te nyomorult tetű – köpte a szavakat mérgesen Niké. Az apja egyik alapelvét alkalmazta, vagyis „Lehet, hogy a nyílt provokáció nem egészséges, de határozottan kizökkenti az ellenfelet”. Niké érezte, hogy az adrenalin végigszáguld rajta, csökkentve ezzel a lázzal járó kábultságát és az előbbi kiborulás utóhatásait, de még így is rossz passzban volt, mivel még mindig majdnem széthasadt a feje és erősen szédült is, viszont próbált koncentrálni. Azon gondolkozott, hogyan menthetné meg Damont, Caroline-t és a láthatóan halott Ricket. Akinek láttán próbálta nem még jobban elsírni magát. Damon ha lehet még szorosan maga melléhúzta a lányt és mogorván méregette a vérfarkasok vezetőjét.
• Te azt csak hiszed – válaszolta negédesen Josh, bár a szája megrándult idegességében. - Haver örülnék neki, ha kicsit távolabb mennél a nőmtől és akkor talán életben maradsz – fordult a vámpír felé és célzatosan a szívére irányította a pisztolyát.
• Na persze. Azt hiszed, hogy beveszem ezt az ósdi dumát? Sokkal idősebb vagyok nálad, minthogy ilyen hülyeséggel meg tudjál etetni engem. Amúgy Niké vonakodik követni téged és egyébiránt nem mintha rád tartozna, de engem választott. Vak vagy, vagy csak simán hülye? Nem látod a nyilvánvalót? Tudod ez a dzsungel törvénye, egyébként nem vagyunk haverok – közölte gúnyosan Damon. Mi a jó élet tart ennyi ideig nekik? Gondolta a vámpír az ősökre célozva, mivel úgy beszélték meg, hogy egy óránként telefonálnak és, ha valaki nem veszi fel, akkor tudni fogják, hogy az illető baja került és rögtön a segítségére sietnek. Damon nem tudta, hogy süllyedhetett ilyen mélyre, ami alapján képes volt segíteni az ősöknek és kockára tenni a saját életét. Tudta, hogy ez nagyon nem rá vall. Úgy sejtette, hogy biztos valami az agyára ment, mert ilyen cselekedetre jobb mentsége nincsen.
• Ezúttal nem fogom elhibázni – nézett rá Josh-ra határozottan Niké és alig láthatóan a kabátja zsebe felé kezdett tapogatózni. Damon tudta, hogy ez patthelyzet, csak remélni merte, hogy a lánynál tényleg van valami fegyver, bár akkor minden valószínűség szerint a vérfarkasok rájuk fognak ugrani. Remek igazán, remek. Nem volt ostoba tudta már nem volt sok remény van nekik, de azért ő mégis szentimentálisan ostoba módon remélte, hogy az ősök időben ideérnek. Ennél rosszabb már csak nem lehet, hogy egy ilyen abszurd helyzetben, szürreális módon reménykedik az ősökben! Pont az ősökbe veti minden hittét, akkor valami nagyon elromolhatott!
• Ejnye, szivi az egy dolog, hogy összefekszel egy vámpírral, na de, hogy fegyvert szegez rám, immár másodszorra is – rázta meg a fejét Josh és ő is elkezdett remegni. Még nem látta, hogy mi van, a lánynál, vagy egyáltalán van e nála valami, de a legutóbbi eset óta, amikor Niké volt szíves belelőni, rájött, hogy jobb vigyázni vele, mert bármire képes.
• Ő ezerszer többet ér nálad és soha nem volt olyan, hogy te meg én. Maximum a te képzelt álomvilágodban – vetett oda gúnyosan Niké. Damon igazán le volt nyűgözve tőle és nem mellesleg hízelgett neki, amit a lány mondott.
• Meglátjuk fej nélkül mennyit fog érni – morogta Josh.
• A fejem nem igazán jutányos ár, a tiéd annál inkább – közölte gúnyosan Damon. Josh hirtelen négykézlábra vetődött a kezében tartott pisztoly messzire hajítva. A többi kis követője is hasonlóan cselekedett, ruhaszakadás hallatszott, majd egyik pillanatról a másikra átváltoztak. Damon nem értette, hogy a francba tudtak ilyen gyorsan kiszőrösödni. Elvégre nem arról szólt a fáma, hogy több óra szenvedés után változnak át? Mégis mi a fene történik itt?!
• Hülyék vagytok, ha egy percig is azt hiszitek, hogy megijedek tőletek – közölte mérgesen Niké. Elvégre a szülei is vérfarkasok voltak nem fog csak azért hátast dobni és négykézláb menekülni, mert ezek a pancserek azt hiszik magukról, hogy valakik. Remélte, hogy az ősök idejében ideérnek. Igaz, hogy ő nem tudott a megbeszélt egy órás kapcsolattartásról, de ismerte keresztapját, aki mindig mindeneshetőségre felkészül. Ennek alapján gondolta úgy, hogy biztos van valami ötlet erre a sajnálatos lehetőségre is. Tudta, hogy már nem nagyon nyerő dolog tovább blöffölni a pisztolyról, bár eddig bejött. Hirtelen több dolog történt egyszerre Ric magához tért és reflexből lelőtte az előtte lévő két vérfarkast. Caroline pedig ráakaszkodott és átharapta az előtte lévők nyakát. Valamint Josh elrugaszkodott Niké és Damon felé, de hirtelen valaki megragadta a két hátsó lábát és dobott rajta egyet, mire a vérfarkas nagy ívben kezdett hátrafelé repülni. Támadója annyira erősen szorította, hogy a két hátsó láb a kezeiben maradt.
• Úgy látom már nem lábatlakodsz itt tovább – lóbálta a levegőben a letépett végtagokat Robert száját lusta mosolyra húzva és elégedetten lepillantott a fájdalmasan felvonyító vérfarkasra.

Niké Robertet meglátva megkönnyebbülten felsóhajtott és a haját kisöpörte a homlokából. Ric segített Caroline-nak elintézni a másik vérfarkast. Robert ez idő alatt letépte Josh mellső két mancsát is, majd arrébb vonszolva, hogy Niké ne lássa és még jobban darabokra tépte a szánalmas bolondok idióta vezetőjét. Niké átkarolta saját magát és a falba kapaszkodva lecsúszott annak mentén. Damon szorosan mellette maradt. Ő is leült a karjai még mindig a lány körül voltak és megnyugodva az ölébe vont Nikét, aki szorosan a vámpírba kapaszkodott. Az előbb adrenalin hullám eltűnt és helyét újra átvette a lázas fáradság. Robert szakszerű és gyors mozdulatokkal szép kis kupacba gyűjtve kivitte a szabadba a vérfarkas darabokat, valamint a hullákat és az öngyújtójával játszva újra belépett. A két vámpírral és a történelemtanárral ellentétben - akik mire végzet már körülvették a lányt – mindenéből csöpögött a halott vérfarkasok vére és darabjai.

• Megmondtam neked, hogy elővigyázatlanságra vall, ha fegyver nélkül mászkálsz össze vissza. Különösen errefelé ahol annyira magas a halálozási arány – vigyorgott rá lustán Nikére, akit éppen Caroline szorongatott magához aggódva. Amit Damon fintorogva reagált le. Ric a háttérben értesítette telefonon Elijah-t. Nem akarta Damonre bízni a dolgot, mert tudta, hogy veszekedni ráérnek később is. Az a lényeg, hogy mind megmenekültek. Hála a semmiből megjelent segítőnek. Aki rohadtul ismerős volt a történelemtanárnak. De bármennyire is erőltette egyszerűen nem jutott eszébe, hogy honnan.
• Még mindig nagyon hatásos a belépőd – válaszolta fáradtan Niké. Damon a melléjük guggoló vámpírra tekintett.
• Hello, hadnagy rég láttuk egymást – húzta arra az ismerős lusta mosolyra a száját Robert. Aki – mily meglepő - az idősebb Salvatore feletesse volt az északi-dél elleni polgárháborúban.
• Uram – tódultak akaratlanul is az ajkára a szavak Damonnek. Caroline hatalmas szemekkel pislogott az idősebb Salvatore-ról, az ismeretlen vámpírra. Ezek ismerik egymást? Ráadásul eddig még soha nem hallotta még, hogy Damon valakit uramnak szólítson, valamint a tiszteletteljes tónus pedig egyenesen zavarba ejtő volt tőle.
• Az akkori ajánlatom még mindig él. Jobban szerettem, ha Robertnek szólítanak – tekintett rá szórakozottan egykori hadnagyára Robert. Aki erre csak bólintott, hogy megértette.
• Anya? – fogta meg reménykedve Robert kezét Niké.
• Emma nem dobja fel a pacskert egykönnyen te is nagyon jól tudod – mondta fedő hangsúllyal Robert, amit általában Tristan alkalmazott régen az anyjával szemben. De egy idő után ő is automatikusan átvette tőle ezt a szokást. Az ismerős hangnem megnyugtatta Nikét.
• Hol van? – kérdezte erőtlenül Niké és közben hagyta, hogy Caroline egy takarót terítsen rá. Damon pedig a karjaiba kapja, de a lány semmi képpen nem volt hajlandó elengedni Robert kezét még választ nem kap a kérdésére.
• Holnap délutánra itt lesz. Nagyanyáddal együtt – szögezte le Robert.
• Azt hittem meghalt – suttogta Niké lázasan.
• Ha így is lenne te is tudod, hogy a halál akkor sem választhatná el őt tőled - mondta Robert határozottan.
• Én nagyira gondoltam – felelte Niké halkan.
• Majd ha jobban leszel, megtárgyaljuk a dolgot – paskolta meg a kezén pihenő kezet Robert és ezután óvatosan lefejtette magáról.
• Mit nem mondasz el? – kérdezte Niké. Robert csak megrázta a fejét. – Ugye meggyújtottad a tüzet? – szorított rá Damon pólójára a lány. A kérdésével a vérfarkas tetemekre gondolt azt akarta, hogy ne maradjon belőlük semmi.
• Tudod, hogy első a kötelezettség – biccentett Robert. Niké megnyugodva hunyta le a szemeit, hogy az álom magával ragadhassa őt miközben Damon leült vele a kanapéra.

Ekkor érkeztek az ősök, Stefan és a maradék hibrid. Klaus legszívesebben kitépte volna Damon és Ric szívét, mert nem végezték rendesen a kötelezettségüket, amivel ő megbízta őket. Sajnálatos módon ezt nehéz lett volna kiviteleznie, mert Niké görcsösen a vámpírhoz bújt. Rickel pedig egyenlőre nem foglalkozott. Azok a hibridjei, pedig akiket megbízott a villa védelmével leszúrva és kiszáradva voltak őrhelyükön. Klaus legszívesebben feltámasztotta volna őket, hogy utána ő maga küldje őket vissza a Túlvilágra. Helyettük – feszületsége levezetés gyanánt - megölt párat azok közül, akik a tervben máshová voltak beosztva. Nem használt, mivel Klaus továbbra is ideges volt, de egy kicsit valóban jól eset neki, hogy megölhetett valakiket.

• Jól van? – kérdezte aggódva Rebekah és Damon másik oldalára ült, mivel az egyik oldalon már Caroline foglalt helyett.
• Csak alszik – felelte Caroline, a szőke ős közben átakarta venni Damontől a lányt, de az álmában annyira belecsimpaszkodott az idősebb Salvatore-ba, hogy a lehetősége sem volt rá. Kol akármennyire is hülyén érezte magát tőle, de Damon elé térdelt, hogy ő is ellenőrizze unokahúga épségét, kezeivel megsimogatta Niké kipirult arcát, ami lángolt a láztól.
• Mi történt? – fortyant fel Klaus. A hibrideket – akik túlélték a vérfarkas támadást és az ő tombolását - egy intéssel kiparancsolta, hogy őrizzék a villát, lehetőleg jobban, mint elődjeik, mert ha nem így lesz, akkor nem lesz nehéz kitalálniuk, hogy mi lesz a „jutalmuk” ezért. Ric egyik lábáról a másikra toporgott. Rémes bűntudata volt, mert nem figyelt eléggé és közben hirtelen valaki mögé osont és kitörte a nyakát. Ennyire azért nem szokott elkalandozni a figyelme. Csak az volt az egyetlen mentsége, hogy nem hitte volna ezt az eshetőséget. Elijah a szobában nézett körült és egyből kiszúrta az unottan az egyik sarkot támasztó Robertet. Aki észrevette, hogy az ős őt nézi. Elijah-nak most már nem volt nehéz kitalálnia, hogy ki is mentette meg az egész estét. Robert rettentően tapasztalt harcos volt. Az évszázadok alatt inkább bérgyilkosként hírhedt el. Nem emlékezett rá, hogy ki is változtatta át őt még az ezerkétszázas évek elején, viszont tudta, hogy a teremtőjéért - legyen az bárki is - bármire képes lenne. Érdekelte volna mit is keres itt pontosan. És vajon testvérei, hogy nem vették még őt észre? Különösen Rebekah, mert hát vele volt régen egy forró és igen hosszú románcuk. De Robert eltűnt, azóta most látja először. Felmerült benne a kérdés, hogy kivel volt eddig? Tudta, nemsokára megtudja a válaszokat, mert Robert félrenézett és végül az alvó Nikén állapodott meg a pillantása. Stefan a bátyját nézte, aki a szokásos kiismerhetetlen tekintettel állta Klaus pillantását. Remélte, hogy legalább Elijah vagy esetleg Kol bátyja védelmére fog kelni és segít neki mielőtt a hibrid vagy Rebekah megöli egyetlen élő rokonát. Főleg most, hogy valaki keresztülmerte húzni a számításait, de azért szerencsére minden jól alakult.
• Elfogtak engem a Gilbert ház felé menet – törte meg végül a kialakult csendet Caroline. Mindenki felé fordult, bár Stefan észrevette, hogy Damon inkább Nikére pillant. Kol felfordult térdeltében és szőke vámpírlány kezeit kezdte simogatni. Caroline egy pillanatra lehunyta a szemeit, hogy erőt gyűjtsön, az ős érintés bátorságot adott neki, így folytatta. – Verbénával elkábítottak. Mire magamhoz tértem már a boszorkányházban voltam. Nem láncoltak meg mivel annyi verbénát kaptam, hogy mozdulni is alig bírtam. Ott volt ez a Josh. Veszekedett valakivel telefonon. Aztán kitört a zűrzavar, mert az egyik vérfarkas eltűnt és nem találták sehol. Idehoztak engem, mivel a helyett többé nem ítélték biztonságosnak maguknak. Azt tervezték, hogy megölnek titeket, ha nem is véglegesen, csak amíg elmenekülnek. Nikét is magukkal akarták vinni. Nem tudom miért valami áldozatott magyaráztak. De mint már mondtam teljesen idegesek lettek az eltűnt társuk miatt és ezért módosították a tervet. Úgy gondolták Damonnel és Rickel még könnyebb lesz elbánniuk, mint veletek kellett volna. Aztán átváltoztak. Borzalmasan gyorsan. Még soha nem látta, hogy ilyet – pillantott könnyektől maszatos arccal Klausra, hátha ő megtudja, magyarázni neki. A hibrid azonban csak bosszankodva összevonta a szemöldökét. Még mindig azzal volt elfoglalva, nehogy megölje Damont. Pedig csak erre tudott gondolni. Ugyanakkor agya hátsó zugában mérhetetlenül megkönnyebbült, hogy keresztlánya épségben van és neki most jelen pillanatban csak ez számított. Még azt is későbbre tolt, hogy mérges legyen a miatt, mert nem mutathatja meg a kis hülyéknek, aki fenyegetni merték Nikét.

• Valahonnan segítette őket egy boszorkány is. Így az átváltozásuk a telihold és a banya erejével egyesülve meggyorsította a folyamatot. A villa körüli hibrideket is biztos a boszorkány vonta ki a forgalomból – szólalt meg az eddig csendben figyelő Robert. Mindenki rá kapta a tekintetét. – A bóklászó vérfarkast én intéztem el, hogy valamivel eltereljem a figyelmüket. Valamint reméltem, hogy a bajba jutott hölgy elbír menekülni. Nem mértem fel rendesen mennyire sok verbénát kapott – hajolt meg Caroline felé sajnálata jeléül. - A pakliban persze benne volt, hogy attól még folytatják a tervüket, de szerencsére, mint ahogy azt a hölgy is mondta teljesen összeroppantak. Így jár, aki olyan ostoba és gyenge vezetőt választ, mint Josh – csóválta meg a fejét kioktatóan, mintha éppen a stratégiáról tartana kiselőadást és egy alapvető hibára hívni fel a diákok figyelmét.
• Parker professzor? – tódultak Ric ajkára is a szavak, mint korábban Damonnek. A férfi volt a kedvenc tanárra gimnáziumban. Ő miatta szerette meg a történelmet és a misztikus legendákat. Mert úgy tudta őket előadni, mint aki a legtöbbet testközelből élte volna meg. Most, hogy rájött a férfi egy vámpír – mert csak az lehet, ha legjobb barátjának volt régen a feletesse -, így már ez is magától érthetődő volt.
• Egy tanárnak mérhetetlen öröm, ha egykori tanítványai megismerik őt és ráadásnak hasonló mesterséget űznek, mint ő – húzódott a szokásos lusta mosolyra a száját Robert. Elijah homlokráncolva nézett a vámpírra. Felfogta a célzást, amely szerint Robert valóban segíteni jött nekik. Valamint továbbra sem mutatkozott feléjük ártó szándékot. Az ős tudta, ha így lenne, akkor már rég megölte volna őket valahogyan.
• Te meg mit keresel itt?! – sziszegett rá fenyegetően Rebekah. Miután túltette magát első döbbentén.
• Ez egy szabad ország Rebekah oda megyek, ahová csak akarok – tárta szét a kezeit Robert. Jelezve, hogy nem tehet róla, valamint hogy jó szándékkal érkezett. Ezt persze meghazudtolta kinézette, hogy a vállszíján kettő az övén pedig egy darab pisztoly csüngött. Elijah sejtette, hogy több fegyver is van nála és kivételesen tényleg csak segíteni akar nekik. De tudta, hogy húga jelentett fog rendezni, mert nem az a könnyen megbocsátó típus. Robert pedig szinte egy szó nélkül hagyta ott őt. Szóval a veszekedés viharra már érződött is a levegőben. Klaus összeszűkült szemekkel nézett a vámpírra. Már csak ő hiányzott a mai napjából, de tényleg. Egy vámpír állig felfegyverkezve. Ric még mindig teljesen zavarba volt előbbi felfedezése miatt. Stefan bátyját nézte, aki mintha megnémult volna. Valamint továbbra is csak Nikét nézte elgondolkozva, de lehetett látni, hogy nem a lányt látja maga előtt, hanem valamilyen régi emléket. Így is volt, ugyanis Damon arra az időre gondolta, amikor besorozták és először találkozott Roberttel, valamint a férfi legjobb barátjával, akit az idősebb Salvatore ugyan úgy tisztelt, mint a jelenlévő egykori felettesét. Kol kíváncsian figyelte a továbbra is a sarkot támasztó vámpírra közben leült Caroline mellé. Aki szintén a vámpírt leste döbbenten. Elvégre nem találkozott még ilyen férfival, aki valamilyen számára eddig még fel nem fogott érzést bocsátott ki magából. És milyen brutálisan tépte szét azt a vérfarkast. Nem mintha nem érdemelte volna meg, de akkor is. Rájött mi az, ami csak úgy sugárzik a férfiból. Ez pedig nem volt más, mint az enyhe szinte alig észrevehető kíméletlenség. Ez a férfi nem igazán az a típus, aki bármit is megbánna, vagy esetleg hibát vétene. Egyszerűen ijesztő volt.
• Hogy merészelsz ide jönni?! Takarodj! Takarodj, ha azt mondom! – mutatott ellentmondást nem tűrően az ajtó felé Rebekah. Mire Robert csak felhúzta a szemöldökét válaszként. A szőke ős odasuhant elé először lekevert két hatalmas pofont ex-szeretőjének utána és a vámpír mellkasát kezdte püfölni teljes erejéből, de Robert minden egyes alkalommal elkapta a lesújtani készülő öklöket. Végül megunva a cécót megragadta Rebekah vállait magához rántotta és határozottan megcsókolta.
• Menjetek szobára – vetette oda nekik Kol és elröhögte magát. Robert végül egyszerűen elengedte Rebakhát, aki szinte alig állt a lábán és teljesen elbódult. Annyira vágyott a vámpírra, pont, mint régen. Még azt is hajlandó volt elnézni neki, hogy akkor régen otthagyta őt egy elköszönő levéllel és egy szál vörös rózsával. De most már garantáltan maga mellett fogja őt tartani és nem engedi el, valamint be kell pótolniuk a lemaradásukat. Matt egyszerűen teljesen kiment a fejéből. Háttérbe szorult amint újra meglátta Robertet.

• Mindek köszönhetjük a nem várt látogatást Robert? – kérdezte udvariasan Elijah. Mivel tudta, ha Klaus kérdezi, akkor nem lesz ennyire kifinomult és félő volt, hogy előbb öli meg a vámpírt, minthogy megtudják miért is jött és, hogy pontosan ki is küldte őt.
• Nikének segítségre volt szüksége. Vagy talán tévednék? – kérdezte a vámpír. – Túlbabusgatjátok őt, pontosan, mint Emma. Ennek a hátulütője, hogy elvakultan nem látta a veszélyt, vagy ha látta is nem lépett időben és nem helyesen. Ha még időben lelövi Josh-t, akkor másként alakultak volna a dolgok.
• Túl sok, „ha” van, az elméletedben nem gondolod? – kérdezte most már Kol is érdeklődve.
• Lehet – mosolyodott el Robert. – De attól még nekem van igazam. Egyszerűen hagynotok kellett volna, hogy segítsen nektek.
• Szerintem így is pont annyit segített amennyi szükséges volt – közölte mérgesen Klaus.
• Nem mondom, hogy teljesen kivontátok őt az ügyből. Viszont ha ő is segíthetett volna nektek, akkor könnyebben fel tudta volna dolgozni az átélt traumát – szögezte le Robert a saját véleményét.
• Mióta vagy te pszihológos? – kérdezte Klaus meglehetősen irritáltan.
• Az évszázadok alatt tanultam egy-két dolgot – rántotta meg a vállát Robert.
• Még mindig nem válaszoltál arra, hogy miért is vagy itt – terelte vissza a beszélgetés menetét az eredeti medrébe Elijah.
• Emma holnap itt lesz, de attól tartok addig nekem is itt kell maradnom veletek – közölte a társasággal Robert.
• Hogy érted, hogy addig? – ragadta meg a vámpír karjait Rebekah idegesen.
• Emma életben van? – kérdezte megkönnyebbülten Elijah.
• Igen, életben van. A többit később megbeszéljük – hámozta le finoman a karjairól Rebekah ujjait Robert. – Ha nem zavarna titeket kérnék egy szobát, lehetőleg fürdővel, mert mégsem vérezhetem össze az egész villát – tárta szét a kezeit, hogy tanúbizonyságot tegyen annak kapcsán miszerint ő bizony tocsog a vértől. Rebekah ezzel nem törődve belekarolt Robertbe és elkezdte húzni az emelt felé. Ám Kol hangja megállította őket.
• El akarjátok vinni Nikét? – kérdezte hirtelen Kol, mert észrevette azt, amit a többiek vagy nem fogtak fel vagy egyszerűen nem akarták felfogni.
• Emma soha nem választana el titeket Nikétől – válaszolta kimérten Robert.
• És te? – kérdezte Klaus mérgesen.
• Elhiheted nekem, hogy nekem sem áll szándékomban ilyesmit cselekedni – pillantott hátra a válla felett a hibridre.
• Az előbb pedig még határozottan azt állítottad, hogy rosszat teszünk Nikének – jegyezte meg Klaus és fenyegetően közelebb lépett.
• Kiforgatod a szavaimat Klaus – rázta meg a fejét Robert.
• Akkor miért kéne hagynunk egyáltalán, hogy itt maradj? Vagy csak ostobán és vakon higgyük el, hogy a szerencsés véletlen erre sodort téged? – húzta fel a szemöldökét a hibrid, jelezve, ezzel mennyire nevetségesnek tartaná a felsoroltaknak még csak a lehetőségét is.
• Nem miattatok vagyok itt ez tény. Mint már mondtam Niké az oka, hogy idejöttem. Én nem vagyok felhatalmazva arra, hogy felvilágosítsalak titeket. Holnap Emma elmagyarázza nektek, amit tudnotok kell és a kérdéseitekre is válaszolni fog – hárította át a kérdéseket másnapra és egyúttal másra.
• Niké, hogy kerülhetett ide, ha a nagyanyja még életben van? – kérdezte hirtelen Ric aki kellőképpen összeszedte magát a kérdéshez. Elvégre akkor a lánynak a nagyanyjához kellett volna kerülnie nem pedig ide. Akkor mégis miért akarta az apja, hogy itt legyen? Az ősök értetlenül álltak a történelem tanár kérdése előtt és nagyon nem értették miről is hadovál itt össze vissza a férfi.
• Tristan és az anyja összevesztek – válaszolta kelletlenül Robert. Mert tudta, hogyha már régi diákja volt kedves felhozni a témát, akkor legalább ennyit elmondhat, ha sokkal többet nem is.
• Szóval Tristan anyja életben van? – kérdezte Elijah érdeklődve.
• Igen – biccentett kurtán Robert. Tudta, hogy ezzel kényes vizekre eveztek és remélte, hogy minél előbb ejtik ezt a témát.
• És Tristan ezért bízta rám Nikét? – kérdezte Klaus. Ezt az információt már Elijah közölte vele, akinek egyébként Niké mesélte a történetet. Mármint, hogy Tristan és az anyja összevesztek még évekkel ezelőtt, ami a hibrid is tudott, legalábbis nagyjából. Klaus kezdte megbánni, hogy akkor nem kérdezte meg miként is került szóba testvére és keresztlánya között ez a téma.
• Azért bízta rád, mert te a magad módján sokkal jobban gondját tudod neki viselni, mint a nagyanyja vagy akár én – tárta szét a kezeit Robert. Ez nem az egyetlen oka volt annak, hogy miért is a hibridhez került a lány, de az egyetlen olyan, amit hajlandó el is árulni az ősöknek. A többit úgyis megtudják holnap. Neki nincs joga beleszólni a dologba elvégre ő csak Tristan kérését teljesíti. Akinek még ennyi év után is hálával tartozik azért, mert akkor megmentette az életét, ami annyi év harc után szinte teljesen értelmetlen volt, ám Tristan új célt adott neki. És egyébként is ennyit tényleg megtehet a legjobb barátja egyetlen gyermekéért.
• Az lenne a legjobb, ha mára lepihennénk mindannyian. Ez egy hosszú nap volt, de holnap újabb kezdődik – közölte Elijah a maga diplomatikus módján. Még az előtt, hogy Klaus vagy bárki más újabb kérdéseket tehetett volna fel. Damon egyetértően fel is emelkedett Nikével a kezében, hogy magától érthetődő módon felvigye a lányt a szobájába. Rebekah Robertet maga után húzva vezette a vámpírt a saját fürdőjébe és miután elmondta neki, hogy mit hol talál szabadkozva átment Nikéhez, hogy megnézze le e ment a láza, mert ha nem akkor adnia kell neki a gyógyszerből amit Elijah szerezett be. Stefan mikor látta, hogy bátyja maradni akar akkor szája szélén alig látható mosollyal távozott. Talán Niké képes lesz visszahozni testvére jobbik énjét, mivel a tervét már végleg elvetette. Ric a fiatalabb Salvatore-val tartott mivel úgy gondolta, hogy ő már épp elég keveset tett már tehát alig halható szabadkozások közepette indult Stefannal a Gilbert ház felé. Caroline is haza indult, őt Kol kísérte el, hogy biztos legyen abba miszerint a lány ezúttal tényleg épségben a Forbes házba jut.

A nappaliban csak Klaus és Elijah maradt. A hibrid töltött magának egy pohár whiskyt és levetette magát a kanapéra. Öccse az ablakon bámult kifelé és a ház előtt lévő máglyát nézte, ami szinte teljesen felemésztette már a vérfarkasok tetemeit.

• Miért nem hagytad, hogy még többet kiszedjek Robertből? – kérdezte Klaus morcosan. Nem igazán érdekelte, hogy az illető hallja a beszélgetésüket. Csak azt akarta tudni mire gondolt ezúttal talán még nála is gyanakvóbb testvére.
• Hallottad, hogy Emma holnap elmond nekünk mindent – válaszolta Elijah kissé szórakozottan. Csak arra tudott gondolni, hogy legjobb barátja életben van, de akkor lesz a legnyugodtabb, ha saját maga is láthatja majd őt és magához ölelheti. Tudta, hogy ez az érzelgősség tőle nagyon életidegen, de Emma valahogy ezt hozta ki belőle és úgy általában mindenkiből.
• Például, hogy lehet az, hogy Tristan anyja életben van? – húzta fel a szemöldökét Klaus, újra felvetve a nem régi beszélgetésük fonalát. Észrevette Elijah érzelgős hangulatát és inkább nagylelkűen figyelmen kívül hagyta. Egyébként is annyira furcsa volt neki, hogy inkább nem is tette volna szóvá a dolgot.
• Tristan – javíts, ki ha tévedek - soha nem mondta, hogy az anyja meghalt. Arról, amit tőle hallottam inkább javarészt valószínűleg csak számára hallott - felelte Elijah eltöprengve.
• Azt hiszem, igazad van – ismerte el kelletlenül Klaus. Szavaiba keserű szájíz vegyült. Egy láthatatlan kéz markolt a szívébe és azt súgta, hogy régen valamit nem vett észre és most csak még szerteágazóbb lett a dolog. Félt, hogy elveszíti a keresztlányát. Kolnak igaza van Robert csak azt mondta, hogy Emma és ő nem akarják elvinni Nikét. Tristan anyjáról nem volt szó. Mi van, ha ez a titokzatos nő el akarja tőlük venni a lányt? Emma csak kiállna értük. Klaus átkozta magát, hogy nem fogadta be hamarabb a nőt és Nikét, mert akkor most minden rendben lenne. Viszont legalább a lelkiismerete megnyugodott, az által, hogy Emma életben van. A nőről eszébe jutott, hogy mióta hazaért meg sem ölelte keresztlányát, így felállt mivel szándékában állt bepótolni mulasztását. – Felmegyek Nikéhez – vetette oda félvállról Elijah-nak.
• Testvérem – érte utol öccse hangja és maga a tulajdonos pedig a hibrid vállára tette egyik kezét.
• Mond, mit kívánsz még ma tőlem Elijah? – kérdezte sürgetően Klaus.
• Szeretnélek megkérni rá még egyszer, hogy Niké érdekében ne öld meg Damont. Fontos lett neki, szerintem kötődik hozzá és nem szeretném, ha ezért újra megharagudjon ránk – szorította meg egy kicsit bátyja vállát, hogy ezzel is érezte szavai fontosságát, majd leeresztette a kezét.
• Hidd el minden tőlem telhetőt meg fogok próbálni – sóhajtotta Klaus és gondterhelten megdörzsölte a homlokát. Nemrég csak az állította meg, hogy keresztlány pont a meggyilkolni kívánt illető karjaiban feküdt és nem tudta mennyire tudja, majd türtőztetni az indulatait vele szemben. Nem mintha az idősebb Salvatore nem érdemelné meg a dolgot, de Elijah-nak mint általában mindig most is igaz van. Viszont Damon és Ric akkor is elszúrták a rájuk bízott feladatott. Ami megbocsáthatatlan hibának minősült és, ha halállal nem is súlyos büntetéssel sújtandóak.
• Nem is kérek többet – biccentett felé Elijah. A hibrid gyorsan fel is sietett a célul kitűzött szobába mivel nem akarta, hogy öccse még valami ostoba kis csekélység miatt megint megállítsa őt. Elijah úgy gondolta eljött a pillanat, hogy igyon egy jó pohár whiskyt ő is. Nem nagyon szokott alkoholt fogyasztani, legalábbis whiskyt nem nagyon, de most nagyon is szüksége volt erre a fajta alkoholra. Így a teli pohárra a kezében leült oda ahol előbb bátyja foglalt helyet. Tudni akarta Tristan miért veszett össze az anyjával ilyen szinten, hogy még a saját gyermekét sem bízta volna rá. Valamint nem tudta, hogy hozakodjon elő legidősebb testvérének azzal, hogy Katarina már napok óta Mystic Fallsban van. Maga elé idézte azt a napot, amikor nemrég meglátogatta a vámpírnőt, megérdeklődni tőle azt miszerint pontosan mit is keres itt.

Kopogatott az egyik kissé messze lévő hatalmas ház ajtaján. Egy nő nyitotta ajtót, de nem az, akit ő kereset.

• Jó napot! Megmondaná, kérem Katarinának, hogy Elijah Mikalesson keresi őt? – kérte a nőtől udvariasan Elijah. Az először riadtan tagadni próbálta a dolgot, de végül eltűnt egy pillanatra, hogy értesíteni tudja Katherine-t.
• Elijah. Minek köszönhetem a megtiszteltetést, hogy leereszkedsz hozzám? – kérdezte a vámpírnő, de egyáltalán nem volt szándékban behívatni az őst. Szeretett élni és nem hiába élt meg ilyen szép kort. Tudta, hogyan kell a saját épségét megóvni minden áron.
• Mondanám, hogy örülök, hogy látlak, de amíg nem tudom mit is keresel itt pontosan addig sajnos nem igaz ez az állítás – felelte Elijah.
• Szóval képes voltál azért felkeresni engem, hogy megtud miért is vagyok újra Mystic Fallsban? – érdeklődte Katherine és az ajtó mögött nekidőlt a falnak, ahonnan remek rálátása nyílt az ősre. Biztos távolságban persze.
• Válaszolnál a kérdésre? – udvariaskodott Elijah. Katherine fürkészően szemlélte az ős arcát és magában a lehetőségeit latolgatta.
• Elhiheted, hogy nem önszántamból vagyok itt – sóhajtotta végül a vámpírnő.
• Ebben valamiért nem is kételkedtem – biccentett Elijah kimérten. Tudta, hogy Katarina a saját megnyugvása érdekében inkább minél távolabb van tőlük. Nem tudta ki lehetett mégis képes arra, hogy ide kéresse őt.
• Nem szándékozom ártani senkinek. Legalábbis nektek nem. Csak egy kérés miatt vagyok itt – felelte Katherine.
• És mégis ki lehet az, akinek te teljesíted a kérését? – tette fel a kérdést hűvösen Elijah.
• Ez már túl személyes kérdés még tőled is Elijah. Bármennyire hihetetlenül hangzik is kivételesen hidd el nekem, hogy nem akarok semmi rosszat - győzködte őt a nő, akit egykor szeretett.
• Remélem igazat mondtál nekem Katarina – biccentett végül Elijah, mivel látta, hogy a vámpírnő többet nem fog megosztani vele.
• Vajon miért nem hisz nekem senki, amikor kivételesen igazat mondok? – kérdezte alig hallgatóan Katherine kissé szomorkásan és becsukta az ajtót.

Elijah még most sem tudta eldönteni, hogy vajon a vámpírnő igazat mondott e neki vagy sem. Tudta, hogy testvérei nemes egyszerűséggel megölték volna Katarinát. Nem is azzal volt a gond, hogy ő nem lenne rá képes csak még mindig tudni akarta ki lehet az akinek a vámpírnő engedelmeskedik. Ráadásul Robert is fejet hajt az illető akarata ellőt, mert azt szinte biztosra tudta, hogy ugyan arról a személyről van szó. Az ős remélte, hogy nem valami támadó jellegű személy. Mert az igazat megvallva már kezdet elege lenni abból, hogy folyamatosan megtámadják őket. De mivel ők szinte teljesen sérthetetlenek voltak maguknál sokkal jobban féltette Nikét, akit az unokahúgának tekintett, Emmát aki a legjobb barátja volt, Caroline-t aki mostanában mintha közelebb került volna öccséhez, Elenát aki első szerelmére emlékeztette és Lizt is akivel igazán jól kijött. Nem szerette volna, ha valamit bajuk esik az ő hibájukból.