10. fejezet

Niké rémálmainak oka

Azt hiszed, ha a szívedbe zárod a titkodat, attól kevésbé lesz igaz? Ha sohasem beszélsz róla, sohasem avatsz be senkit, talán megmarad álomnak, még egy álomnál is kevesebbnek, egy félig elfeledett rémálomnak? George R. R. Martin

• Gondoltam itt maradok és figyelek Niké álmára, mint egy jó nagybácsi – folytatta Kol továbbra is undorítóan kedvesen. - Nem is sejtettem, hogy beugrasz hozzánk. De ha már itt vagy helyezd magad kényelembe – ajánlotta a helyzethez képest tökéletesen nagylelkűen az ős és Niké gurulós székét Damon alá lökte.
• Mire készülsz? - kérdezte gyanakodva a vámpír és kényelmetlenül leült a felkínált székbe. Mert az ős véletlenül vagy inkább direkt pont a térde alá vágta az ülőalkalmatosságot. Milyen udvarias!
• Én? - nézett rá nagy barna szemeivel ártatlanul pislogva Kol.
• Nem a Mikulás. Hát persze, hogy te – vágta rá szem forgatva Damon.
• Amúgy lehetnél halkabb egy kicsikét, bár ha fel akarod magadra hívni a testvéreim figyelmét csak nyugodtan. Rebekah el lesz ragadtatva tőle, ha itt talál téged – szögezte le Kol és Niké ágyának végébe ült. Damon az ágyra pillantott, ahol meglátta az alvó lányt, aki a szokásosnál is sápadtabb volt. - Mit keresel itt egyébként? - érdeklődte az ős meglehetősen kíváncsian. Mit lehetne erre mondani? Hogy jöttem meglátogatni az unokahúgod? Az felérne egy halálos ítélettel. Ennyi erővel a bejárati ajtón is besétálhattam volna, gondolta Damon.
• Miért olyan sápadt? - kérdezte inkább válasz helyett az alvó lány felé biccentve.
• Hallottál arról, hogy mostanában titokzatos rablások történnek a környéken? - döntötte oldalra a fejét Kol, akinek egy remek ötlet jutott az eszébe.
• Igen, de hogy jön ez ide? - kérdezett rá furcsállva Damon. Vajon miért nem ölt még meg? Mi a szándéka? Nyilván nem hív meg egy potya whiskyre vagy teára. De végül is ki tudja?
• A legutolsó helyszínen volt egy hulla, egy vörös hajú nő. Átharapták a torkát – mondta Kol.
• Arra célozgatsz, hogy valaki Nikére vadászik? - kérdezte előre gurulva a székkel Damon, bár az őstől még mindig megtartotta a kartávolságot. Nem mintha az nem tudta volna így is egy szempillantás alatt megölni őt, de azért mégis megnyugtató volt. Legalább egy egészen kicsikét.
• Ez attól tartok nem célzás volt, hanem tény – közölte Kol szárazon.
• Valamelyik bundás kis régi pajtás hagy ilyen hm... kedves baráti üzeneteket? - érdeklődte gúnyosan Damon.
• A testvéreim és én úgy gondoljuk, hogy igen – felelte az ős. - Amikor megmutattuk neki a helyszíni képeket elájult, de szerintem nem azért, mert a képen minden csupa vér volt, hanem tudja kik a tettesek vagy legalábbis a vezetőjük – nyilatkozta Kol. Niké nagyon megrémisztette őket, amikor eszméletlenül a vállára dőlt. Mindegyikük egyszerre kapott felé. Azóta pedig nem tért magához. Elijah - aki szerint a lány a sokktól nem ébredt még fel - azzal az ötlettel állt elő, hogy három óránként váltsák egymást Niké ágya mellett. Az első időtartamot Kol kapta. Őt váltja, majd Elijah, Rebekah és végül Klaus.
• Lehetséges, hogy ez az a valaki, aki valahogyan bántotta őt – szólalt meg elgondolkozva Damon.
• Nagyon is valószínű – bólintott rá Kol fogai közt szűrve a mondatott, nem leplezve dühét az ismeretlen illető felé.
• De miért is mondtad ezt el nekem? - érdeklődte Damon összefonva a karjait a mellkasa előtt.
• Niké rossz néven venné, ha folyton a nyomában lennénk és te pont kapóra jössz – vigyorodott el Kol. – Egyébként is a hullád túl sok kérdést vetne föl. Hidd el, utálom beismerni, de élve hasznosabb vagy, mint holtan – jegyezte meg az ős és hangjából csupa komolyság áradt. Ő most felajánlott a lehetséges végkimenetelek közül kettőt. Neki mindkét megoldás jónak tűnt, de az idősebb Salvatore dönthet melyiket is választja pontosan.
• Vagyis arra akarsz kérni, hogy amíg ti nem tudok rá vigyázni, addig én felügyeljek az épségére – felelte Damon is hasonló hangon és elgondolkozva összevonta a szemöldökét. Ez a lehetőség jobban tetszett neki. Vagy végül is mondhat nemet is és akkor hosszú fájdalmas véget ér, vagy igent mond és folytatja tovább a tervét apró módosításokat eszközölve benne. A vámpír aprót bólintott saját maga megerősítésére, de ez pont elég volt az ősnek ahhoz, hogy tudja Damon mégsem, akar annyira meghalni, mint ahogy azt hiszi. Egyébként mindenki, vagy legalábbis majdnem mindenki tudta, hogy mire is készül az idősebb Salvatore.
• A kérés túl finoman megfogalmazott, de lényegében igen – vont vállat Kol. - Azt hiszem, lassan ideje lenne távoznod, hacsak nem akarsz elbeszélgetni egy kicsit Elijah-val is – közölte az ős mikor az éjjeliszekrényen lévő órára pillantott. - Igaz ő biztos roppantul örülne a társaságodnak – tette hozzá cukkolódva.
• Akkor megyek is – állt fel Damon. Természetesen nem azért, mert az ős azt mondta, hanem, mert amúgy is menni készült. Tétovázva állt Niké felett, majd vetett egy oldalpillantást Kolra, aki az ablakon nézett kifelé éppen. Lehajolt és ösztönösen megigazította a lány egyik vörös hajtincsét, majd apró csókot hintett az alvó szájára. Észrevette, hogy mintha Kol szája széle megrándult volna, de végül az ős nem szólt semmit. Damon pedig az ablak felé vette az irányt úgy téve, mint aki nem is csinált semmit.
• Remélem, tudod, hogy bár most életben hagytalak mert hasznodat veszem, ha megbántod Nikét fájdalmasan hosszú halálod lesz – szólt még a vámpír után Kol. Egy apró kis emlékeztető azért nem fog ártani neki, csak tudni fogja tőle, hogy mi is a feladata, gondolta az ős.
• Valahogy fogadni mertem volna rá, hogy valami ilyesmit fogsz mondani – mondta szinte csak úgy magának Damon és gyorsan távozott a birtokról. Kol Niké ágyának végében ülve eltöprengve nézett az idősebb Salvatore hűlt helyére. Rebekah akármit is mond vagy gondol Damon most tényleg hasznosabb volt számukra élve, mint holtan. Ez van. Elvégre nem lehet mindig az, amit húga akar, mert az túl szép lenne ahhoz, hogy igaz legyen.

Niké azt az abszurd dolgot álmodta, hogy Kol és Damon az ő szobájában beszélgettek és nem ölték meg egymást. Milyen különös és lehetetlen álom. Elvégre nagyon valószínűtlennek tűnt, hogy Damon bármelyik őssel elbeszélgessen nagyjából nyugodt körülmények között. Nem mintha kritizálni akarta volna őt, vagyis őket, de ez volt az igazság. Előbb fagy be a pokol, minthogy ez megtörténjen. Feljebb húzta magán a takarót közben pedig különös érzése támadt. Tudat alatt olyan zavaró dolgot észlelt, miszerint valaki figyeli őt. Hirtelen felült és szembe találta magát keresztapjával, aki az ágya szélén üldögélt és a rajzait nézegette.

• Nik bácsi? - kérdezte furcsállva ugyanis nem értette mit keres a hibrid az ő szobájában.
• Jó reggelt. Örülök, hogy magadhoz tértél – mosolygott rá megkönnyebbülten a lányra Klaus. Nagyon aggódott érte egész este és aludni is nagyon felületesen tudott. Damon kis látogatását persze teljesen átaludta, Kol pedig nem osztotta meg testvéreivel új elképzeléseit.
• Magamhoz tértem? - kérdezte Niké értetlenül és közben érdeklődve felhúzta a szemöldökét. Nem tudta mire is akar kilyukadni a hibrid.
• Nem emlékszel? - ráncolta össze aggódva a homlokát Klaus.
• Mégis mire? - kíváncsiskodott Niké és közben elgondolkozott a tegnap estén. Hirtelen felvillant előtte az akta, benne a sok véres kép és rájött, hogy elájult. A legnagyobb problémát az jelentette, hogy emlékezett rá miért. A kezei remegni kezdtek, ám Klaus megfogta és bátorítóan megszorította őket.
• Niké – szólította meg gyöngéden keresztlányát.
• Meg fog ölni – motyogta elfúló hangon Niké. Klaus megnyugtatóan magához ölelte.
• Senkinek nem engedem, hogy bántson téged – mondta határozottan a hibrid és körkörös mozdulatokat írt le a lány hátán. Úgy tudta, hogy ez egy remek csitító módszer. Neki még nem volt alakalma kipróbálni, de sajnos itt volt a kínálkozó alkalom.
• Még több embert fog megölni miattam – kapaszkodott Klaus pólójának hátuljába Niké és egyre nehezebben vette a levegőt.
• Niké, lélegez mélyeket. Hallod? - kérdezte a hibrid a lány vörös haját simogatva.
• Nem akarom, hogy ide jöjjön. Haragszik rám azért, mert... - suttogta Niké, majd felzokogott és így nem lehetett érteni a mondandója többi részét.
• Miért haragszik rád? - vágta meg a lány vállait Klaus.
• Nem... nem szeretném elmondani... - rázta meg a fejét félve Niké.
• Figyelj megértem, hogy nem szeretnéd elmondani a dolgot bármi, legyen is az. Viszont ahhoz, hogy segíteni tudjak, neked tudnom kell, miről van szó – próbálta a lány lelkére beszélni Klaus. Niké ráemelte könnyes kékeszöld szemeit, majd alig láthatóan bólintott. Tudta, hogy nem halogathatja tovább. El kell mondani mindent. Egyik része megkönnyebbült a másik része félt. Ha kimondja, akkor az olyan véglegesen fog hangzani, de tudta nincs más lehetősége.
• Elmondom – mosolyodott el keserűen Niké és hátrébb húzódott, hogy a hibrid elengedje őt és az ölében tartott kezeit kezdte bámulni. Nem akarta látni keresztapja pillantását miközben elmondja neki.
• Hallgatlak – mondta bátorítóan Klaus, de nem próbálta megfogni a lány továbbra is remegő kezeit. Látta, hogy Niké nem szeretné. A lány kihúzta magát és egész testvárta megváltozott, olyan volt, mint az apja. Semmit nem lehetett leolvasni még az arcáról sem. Kol és Rebekah az ajtó előtt hallgatóztak. Előbbi szerette volna megvigasztalni Nikét, végül azonban nagyon nehezen ugyan, de sikerült megállnia, hogy ne menjen be. Utóbbi pedig idegesen rágta a körmeit aggodalmában. Csak Elijah volt annyira tapintatos, hogy az étkező asztalnál ült és úgy tett, mint aki az újságot olvassa, ám ő is feszülten figyelt. Legszívesebben ők is bementek volna a lány szobájába, de tudták akkor már túl sokan lennének bent. Így kelletlenül ugyan, de bátyjukra hagyták a dolgot.

• Azt hiszem az én hibámból kezdődött az egész vagy legalábbis én így gondolom – fogott bele a mesélésbe Niké. - Nem tudom, mennyire emlékszel a bostoni vérfarkas falka tagjaira. Anyu egyik legfőbb tanácsadójának a fia, Josh. Nekem olyan barátféleségem volt. Ott voltak apa temetésén is – pillantott fel egy percre, majd újból lesütötte a tekintetét.

Klausnak mintha rémlett volna valami egy világosbarna hajú nagyképű tacskóról. Aki azt képzelte magáról, hogy ő a király és folyton Nikének adta, hogy ő így ő úgy. A tacskó apjára is emlékezett, mivel az alma nem esett messze a fájától. A neve már nem jutott eszébe viszont arra emlékezett, hogy a pasi mindenki felett állónak képzelte magát és Tristan halála után megkörnyékezte Emmát, hogy a nő keressen nála bátran vigasztalást. Na persze. Végig a falka felett akarta átvenni a hatalmat. Ezt a hibrid megelégelte és a fickót érte egy aprócska halálos baleset. Csak azt kapta, amit megérdemelt.

• Josh gyakran átjött hozzánk. Anyu nem nézte valami jó szemmel, de nem akarta azért modortalanul kidobni őt annak ellenére, hogy én sem nagyon kedveltem – folytatta Niké. Ez nagyon is jellemző Emmára, gondolta Klaus elégedetlenül. Ott idegesítik őt és mégsem dobja ki a jó büdös francba az illetőt. - Igyekeztem nem keresni a társaságát, jobban mondva minden megtettem azért, hogy ne találkozunk, de egyszerűen mindenhol ott volt akárhova mentem is. Az egyik este anyu elment dolgozni én pedig egyedül maradtam otthon. Josh nem tudom honnan, de megtudta a dolgot és átjött „beszélgetni” - köpte az utolsó szót undorodóan a lány. Klaus kezdte sejteni, hogy miről van szó és legszívesebben tört zúzott volna. Megölöm, gondolta a hibrid és lehunyta a szemeit, hogy keresztlányára tudjon koncentrálni. - Akkoriban már kezdtem még jobban kerülni őt, mert úgy bánt velem mintha a tulajdona lennék. De ő ragaszkodott hozzá, hogy bejöjjön és bármit mondtam is mindennek ellenére besurrant mellettem. A nappaliban ültünk és a tévét néztünk, amikor átkarolta a vállamat. Én elhúzódtam tőle és mivel nagyon ideges voltam megmondtam neki a magamét. Beismerem talán kicsit túlságosan is odamondtam neki egy két dolgot, amitől teljesen bekattant. Maga alá rántott a kanapén, letépte a pólóm és elkezdte össze visszanyálzani a nyakam, én le akartam lökni magamról, amire még dühösebb lett rám és beleharapott a felkaromba – mondta érzelemmentesen a lány és a póló ujját felgyűrte, hogy látható legyen rajta a fogak nyoma, amiből csak egy fehér heg maradt. De akkor is ott volt. - Nem volt épp kellemes ezért a karommal addig tapogatóztam amíg el nem értem az egyik kislámpát. Ő már a… nadrágot is leszedte rólam – halkult el egy kisé Niké, hangja, de végül folytatta, mert annyira jól eset valakinek elmondania a dolgot. – Kezdte magáról is leszedni a ruhákat én meg ripityára törtem a fején a lámpát. Utána annyira meglepődött, hogy gyorsan lebírtam lökni magamról. Anyuék szobájába rohantam és elővettem apu régi pisztolyát, tudod, ami mindig töltve van olyan ezüst töltényekkel, amiknek a belsejében farkas ölő sisakvirág van csepegtetve, és amikor felrobban a golyó a célpont testében, akkor szétterjed a szervezetében. Josh utánam jött, vérzett a feje és rám morgott. Figyelmeztettem őt, hogy ne jöjjön közelebb, de nem hallgatott rám azt hitte nem merem meghúzni a ravaszt vagy, hogy nem tudok lőni. Tévedett. Belelőttem két golyót. Egyet a jobb vállába és egyet a bal lábába. Ezután vette az adást és eltűnt. Anyunak nem mondtam el, hogy mi is történt pontosan csak nagyjából körvonalaztam neki a dolgokat. Így is teljesen kiborult tőle, másnap pedig a szállodába cipelt és megkért, hogy várjak ott. A rövidített történet ennyi lenne. Most ha megbocsátasz, szeretnék felöltözni iskolába kell mennem – állt fel az ágyról a lány és kerülve a hibrid tekintét az ajtó felé mutatott. Klaus nem tudta mit csináljon, így mit volt mit tenni felállt és elhagyta a szobát. Niké visszaült az ágyra és az eddig visszatartott könnyei legörbültek az arcán. Hangtalanul zokogott.

Damon Salvatore elgondolkozva kikelt az ágyból és lassú mozdulatokkal gondosan felöltözött.

• Randira készülsz? - kérdezte az ajtófélfának dőlve Stefan.
• Aki kíváncsi hamar megöregszik... Ja bocs, mi már soha nem tudunk megöregedni. Szívás – felelte cinikusan Damon vetve egy kifürkészhetetlen pillantást öcsére a tükörből. Ekkor az idősebb Salvatore zsebében megrezgett a mobiltelefonja ő pedig kivette és elolvasta az érkezett sms-t. „Ha elkapod a fickót, aki Nikére vadászik ne öld meg, mert én akarom. Kol M.” Érdekes, gondolta a vámpír és visszacsúsztatta a telefonját a helyére.
• Damon – szólalt meg rosszallóan Stefan. Utálta, hogy soha nem kap egy egyenes választ tőle és továbbra is aggódott testvére miatt. Valamint különös volt az sms is. Látta, hogy árnyék suhan át olvasás közben testvére arcán, de utána újra gúnyosan rendezte arcvonásait.
• Damon – utánozta öccse hanghordozását az említett. - Egyébként, ha ennyire tudni akarod Nikét viszem a suliba – kiáltott még vissza mindegy csak mellékesen testvérének, majd bepattant a kocsijába és elhajtott. Tudta Stefan továbbra is aggódik miatta, de sajnos egyszerűen nem fért bele abban a szentimentális fejébe, hogy nincs szüksége a segítségére. Negyed órával később a villa elé parkolt, addigra Niké már felöltözött és a kocsi motorját meghallva lerobogott a lépcsőn.
• Sziasztok – köszönte el hadarva az ősöktől a lány és gyorsan bepattant a kék szemű vámpír mellé az anyósülésre. Aki pedig mivel nem szándékozott várni egyből az célul kitűzött intézmény felé vette az irányt. Niké nem bánta, hogy most nem várták meg Rebekáh-t, Damon pedig kimondottan örült neki, hogy az irritáló szőke nem tartott velük. Azért ő mégsem furikázik akárkit. Különösen bosszantó szőke ősöket nem. Elvégre neki is vannak elvei.

Rebekah Niké utána akart menni, ám Elijah visszatartotta őt a karjánál fogva.

• Most nem. Menj inkább a saját autóddal – mondta húgának, Damon és Niké a mondta végére már távoztak. Tudta, hogy a lánynak időre van szüksége és az idősebb Salvatore jelenlétében talán nem fog annyira feszengeni. Este hallotta a vámpír és öccse közti beszélgetést és leszűrte belőle, hogy Damon nem fogja bántani Nikét. Legyen erre kivételesen bármi is az indoka. Most nem Damon volt a fő probléma, hanem Nikét fenyegető vérfarkasok.
• Na, de Elijah... - kezdett méltatlankodó tiltakozásba Rebekah. Nem akarta, hogy Niké kettesben legyen az idősebb Salvatore-val.
• Rebekah – szólalt meg hangjában nem leplezett figyelmeztető élel Elijah. Most igazán nem volt kedve húga panaszáradatát végighallgatni.
• Értem – mondta végül Rebekah látva, bátyja komor tekintetét. Ő sem volt túl boldog legszívesebben elindult volna a vak világba és addig kutatott volna még meg nem találja azt, aki ezt merte tenni Nikével. Más vágya sem volt, mint megtalálni ezt a Josh-t és garantáltan fájdalmasan hosszantartó kínzás utána megölni őt. Kol közben morcosan kapcsolgatta a tévét, de véletlenül annyira rászorította a távirányítóra, hogy az eltört. Már csak ez hiányzott, gondolta és mérges pillantását a ripityára tört kis szerkentyűre fordította, mintha az tehetne mindenről. Elijah most öcsére fordította komor pillantását, aki pedig felemelte a kezeit jelezve, hogy nem tehet róla. Klaus miután kijött keresztlánya szobájából az irodában keresett menedéket és idegességében fel-alá járkált azóta is.
• A rohadt életbe. Azt a rohadt kurva életbe – fakadt ki a hibrid és az íróasztalát a szemközti falhoz vágta. Testvérei mind összerezzentek a hangra. Pedig tudták, hogy bátyjuk bármikor eszeveszett tombolásba kezdhet, mégis váratlanul érte őket a hirtelen felszínre bukkanó szinte kézzel fogható harag. Klaus elővette a telefonját és mérgesen tárcsázta az egyik hibridjét. - Hank? Van egy feladatom a számotokra. Semmi más nem ilyen fontos, mint ez. Elsődlegességet élvez. Keres meg nekem egy Josh nevű vérfarkast. NEM ÉRDEKEL, HOGY CSINÁLOD! Élve kerítsétek elő nekem és hozzátok ide! Van rá egy napod. Ne okozz nekem csalódást – adta ki az ukázt a főhibrid, majd mérgesen letette a telefont. Legszívesebben ezt is az asztal után vágta volna, de mégsem tette. Koncentrálj, Klaus, koncentrálj, gondolta erősen összpontosítva a hibrid és megmasszírozta a homlokát. Nem veszítheted el a fejed, meg kell védened Nikét és eltörölni a föld színéről a nyomorult bundás fenevadat és társait. Ugyanis senki nem fenyegetheti a családját. Különösen nem egy ilyen kis pincsi, aki annyira botor, hogy nem tudja felfogni ki is az a Nikolaus Mikaelsson, de majd ő megmutatja neki. Akkor pedig az életért fog könyörögni a kis piszok, de ő kegyetlenül lesújt, majd rá.

Damon vetett egy oldalpillantást Nikére, látta, hogy a lány még mindig nagyon sápadt volt valamint a szemei a szokásosnál is nagyobbnak tűntek. A vámpír leparkolt az út mellett és összefonta a mellkasa előtt a karjait.

• Miért sírtál? - kérdezte előreszegezett tekintettel, de közben vetett egy lopot, szinte észrevehetetlen pillantást a mellette ülőre.
• Miért érdekel? - kérdezett vissza Niké.
• Csak úgy – adta meg a roppant frappáns választ a vámpír. Niké halványan elmosolyodott és megcsóválta a fejét.
• Suliba kell mennem – felelt végül halkan.
• Mit szónál, ha utána beugranánk a Grillbe? Remek hely. A maga módján persze, de minek is magyarázom, hiszen már voltál benne és láttad – vigyorgott rá a lányra. Tudta, ha most nem is talán később választ kaphat vagy Nikétől vagy Koltól, de mindenféleképpen meg fogja tudni. Egyszerűen csak tudnia akarta mitől ennyire szomorú a lány.
• Jó – egyezett bele Niké és amennyire a biztonsági öv engedte lejjebb csúszott az ülésben. - Igazán nem akarom megzavarni a kellemes pillanatot, de matek órám lesz az első és a tanárnőnek nem vagyok kimondottan a kedvence.
• Az a nő egy ostoba ribanc – közölte Damon, de közben újra elindította a kocsit.
• Valahogy sejtettem – vont vállat Niké.
• Én viszont szó szerint értettem. Mikor ideköltöztem rám akaszkodott és egyszerűen le se akart szállni rólam – mondta kelletlenül a vámpír.
• És mit történt? - kérdezte Niké.
• Dobtam a szöszi miatt – felelte vigyorogva Damon.
• Caroline miatt? - kerekedtek el Niké szemei a felismeréstől. - Akkor ezért utálja őt és engem is. Miattad. Ez nagyon kicsinyes dolog – szusszantotta bosszankodva.
• Akarod, hogy elbeszélgessek, vele a helyes magaviseletről vagy egyszerűen csak idézem meg, hogy tudja hol a helye? - ajánlotta nagylelkűen Damon. Igaz nála az elbeszélgetés az már szinte az igézés szinonimájává nőtte ki magát.
• Ezt most pont úgy mondtad, mint Kol – mosolyodott el Niké halványan. Értékelte a vámpír vigasztaló stílusát. Nem volt tolakodó, sem túlzottan aggódó, csak olyan… Damonös.
• Én nem sértegettelek, örülnék, ha te sem tennéd – morogta bosszúsan Damon miközben megállt Caroline autója mellett. Ezután ő is és Niké is kiszálltak a kocsiból.
• Te komolyan mondtad, hogy beszélsz vele – nézett rá csodálkozva a vámpírra Niké.
• Persze, nem hagyok ki egy ilyen remek lehetőséget, hogy megigézek valakit – suttogta a lány fülébe miközben átkarolta a vállait és így indultak az épület felé.
• És, gondolom az sem utolsó szempont, hogy Stefannak is matekórája lesz – mutatott rá a lány.
• Különös véletlen – vigyorodott el Damon.
• Persze – felelete Niké és viszonozta a mosolyt.

• Nikével nincs semmi baj, úgyhogy szállj le róla – igézte meg a matektanárnőt Damon. A nő kábán elismételte, majd elhagyta a tanárit. Ric még éppen látta, ahogy szinte zombi módon veszi a matekterem felé az irányt.
• Damon mit csináltál vele? - kérdezte sóhajtva legjobb barátját a történelem tanár.
• Semmi, „Jó reggelt haver” vagy esetleg „Örülök, hogy látlak”? - kérdezett vissza a vámpír gúnyosan.
• Jó reggelt haver. Most örülsz? - kérdezte Ric szem forgatva. - Szóval mit csináltál… ? - hagyta függőben a mondatot a történelem tanár és közben magához vette az asztaláról a kijavított dolgozatokat, amiket ki kellett osztani Jeremyék osztályában.
• Semmi érdemlegeset – felelte Damon.
• Na persze – rázta meg a fejét Ric. - Ezt azért nem veszem be, főleg nem az ilyen olcsó trükköket. Te meg igézted azt a nőt.
• Elintéztem egy aprócska problémát. Egyébként sem számít neked az a nő vagy tévednék? - érdeklődte Damon.
• Nem tévedsz, csak remélem, hogy jó okod volt arra, hogy megigézd őt – rázta meg a fejét Ric. Igazán nem az igézés zavarta, végül is csak Miss. Thomson-ról volt szó. Ő pedig nem igazán érdekelte. Ennyit az emberbaráti szeretettről. De persze ha az ember Damon Salvatore legjobb barátja egy idő után ne is várjon mást.
• Szóval, ha tudtad volna, hogy megigézem, akkor megkértél volna, hogy felejtsen el téged is mi? - piszkálódott Damon.
• Ja, de most mennem kell – mondta Ric és duzzogva távozott a tanári szobából.
• Ugye tudod, hogy ez nyílt visszavonulás? - kérdezte tőle Damon a nyomába szegődve.
• Tudom és szégyellem is magam rendesen, ha ezt akartad tudni – vágta rá Ric, mert tudta e nélkül úgysem tudja lerázni a vámpírt.
• Mindig jó hallani az ilyesmit – vigyorodott el diadalmasan Damon.
• Egoista seggfej – mormolta az orra alatt Ric válaszként.
• Na, de Ric! Hol itt a tanári tekintély? - kérdezte Damon röhögve.
• Azt a diákok mutatják felém, ha nem tudnád és nem én feléd – közölte a történelemtanár. - Főleg nem feléd – tette hozzá megerősítve a korábbi mondandóját.
• Úgy látom valaki bal lábbal kelt fel – fuvolázta vidáman a vámpír.
• Menj és idegesíts valaki mást – szólította őt fel a történelem terem előtt Ric, majd becsapta Damon orra előtt az ajtót, aki röhögve elhagyta az iskola területét.

Valahol Bostonban

• Ez a mi formánk. Folyton nekünk jut az unalmas és nem mellesleg roppantul dzsuvás kutatás – morogta duzzogva zsebre dugott kezekkel Robert és felpillantott a ház mennyezetére. De a ház szó nem is volt igazán megfelelő szó rá, inkább a rom jobban tükrözte a benne és körülötte lévő állapotot. A falak úgy látszottak egymást támasztják meg attól, nehogy találkozzanak a padlóval, amin méteres lyukak helyezkedtek el össze vissza. És az előbb Robert esküdni, mert volna rá, hogy egy kutya méretű patkányt látott elszaladni maga előtt.
• Befejeznéd a panaszkodást? Örülnék neki, ha inkább Emma keresésével foglalkoznál, és nem viselkednél úgy, mint egy gyerek – tromfolta le őt barna hajú társnője. Ő sem őrölt neki, hogy itt kell kutatniuk mégis csendben tűrte a dolgot. Férfiak.
• Te ezt, tedd az. Még mindig borzalmasan parancsolgató vagy – szisszent fel Robert és óvatosan belökte a következő - szobának aligha nevezhető helység - ajtaját. Nem akarta, hogy egy óvatlan mozdulattól a fejükre zuhanjon az egész koszos kóceráj. Benézett rajta, a mennyezet egy része a padlóra zuhant és mindent szemét borított, de ekkor észrevett egy vörös hajzuhatagos fejet a törmelék alatt. - Megtaláltam – kiáltott fel Robert és gyorsan neki látott, hogy megszabadítsa Emmát a rá zuhant törmelék alól. Barna hajú társa a segítségére sietett. Együtt kezdték meg a mentést.
• Lélegzik – sóhajtott fel megkönnyebbülten a vele lévő nő és a sarkaira ült. Ezután óvatosan megpaskolta a fekvő nő arcát. - Emma, Emma térj magadhoz, Emma – kérlelte halkan. A nő egy nagy sóhaj kíséretében erőtlenül pislogva kinyitotta kékeszöld szemeit.
• Ti... meg… mit kerestek itt? - motyogta alig hallhatóan Emma.
• Tudod a szokásos jótékonykodás keretében véletlenül erre jártunk és gondoltuk benézünk ebbe a... hm... remek kis... épületbe – jegyezte meg Robert gúnyolódva.
• Pocsék a szarkazmusod – morgott rá a barna hajú nő és a karjaiba kapta mennyét. - Most már itt vagyunk pihenj nyugodtan – mondta kedvesen a vörös hajú nőnek, aki minden erejét összeszedve próbált ébren maradni.
• Niké? - préselte ki magából nagy nehezen Emma, ám így is nyilvánvaló volt az aggodalma.
• Klausnál van, vagyis Tristan kérése alapján vigyáznak rá – felelte Robert. Nem tette hozzá, hogy szerinte Mystic Falls nem éppen a legmegbízhatóbb hely, de hát mi lehet az, ha egy csapat vérfarkas akarja megölni az ember lányát? Az ősök meg azért csak értik a dolgukat. Főleg Rebekah, igaz ez már másik téma, de akkor is, gondolta a férfi mikor eszébe jutott első találkozása a szőke őssel. Azt az éjszakát azóta sem tudta senki felülmúlni. Nosztalgikusan sóhajtott egyet és testét jóleső bizsergés járta át. Vajon emlékszik rá a nő? Ő mindenesetre nagyon igyekezett, hogy megmaradjon az emlékezetében, bár lehet, hogy egy kicsit haragszik rá, mert szokása szerint egy szó nélkül otthagyta. Persze mellékelt egy rózsát és egy apró üzenetet. De nem volt biztos abban, hogy ez kárpótolta volna az őst. Kár. Mindenesetre remek lesz újra találkozni vele hacsak nem akarja, majd megölni azért, mert egy szó nélkül otthagyta őt. Egyébként ez sajnos Rebekáh-t ismerve egy igencsak valószínűnek tűnő eshetőség volt.
• Jó – sóhajtotta Emma és megnyugodva, hogy lánya biztonságban van újra átadta magát a sötétségnek.
• Aludj csak – ringatta őt a barna hajú nő gyöngéden.
• Tudod Emma már nagylány – mutatott rá Robert arra, hogy szerinte nem kéne csecsemőként csitítgatni a vörös hajú nőt.
• Mert annyira értesz is te az ilyesmihez – vágta rá társa és felhúzott orral kisétált a házból és csak azért sem hagyta abba mennye ringatását, amivel egyébként nem csak az alvó vörös hajú nőt nyugtatta meg, hanem saját magát is. Ha százszázalékosan nem is könnyebbült meg, de örült neki, hogy Emma életben van. Igaz még csak egyszer találkozott vele, de nem akarta azt mondani Tristánnak – akit továbbra is kereset -, hogy még ő nem volt itt addig nem vigyázott a feleségére és a lányára. Egyébként Nikét még soha nem látta és már nagyon várta az unokájával való első találkozást.
• Már megint megbántódott. Miért csinálja mindig ezt? - morogta Robert és fejcsóválva társa után indult.