9. fejezet

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánok minden kedves olvasómnak! Az ünnep alkalmából egy nappal előbb jött a fejezet, jó olvasást hozzá :)

 

A bizalom visszaszerzése

"Az őszinteség sohasem nevetséges, mindig tiszteletreméltó." Charlotte Bronte

Niké és Caroline fölmentek a vörös hajú lány szobájába.

• Helyezd magad kényelembe – sóhajtotta Niké még mindig kissé letörten. Ő maga letette a táskáját az asztala mellé és leült az ágyára. Barátnője is hasonlóan cselekedet.
• Szép szoba – pillantott körbe elismerően Caroline.
• Rebekah rendezte be – felelte megránduló száj széjjel Niké.
• Valahogy gondoltam, hogy nem Kol felelős ezért – motyogta Caroline.
• Amúgy az ő szobája a mellettem lévő – sandított szórakozottan a szőke vámpírlányra Niké kíváncsian várva a reakcióját.
• Azt hiszem meglettem volna e nélkül az információ nélkül – vágott egy apró grimaszt Caroline.
• Ha te mondod – mosolyodott el Niké, mert átlátott a szitán és nem lehetett nem észrevenni, hogy csillannak föl a hírre a kék szemek.
• Tegnap Kol olthatatlan vágyat érzett rá, hogy elpanaszolja nem töltötted itthon az éjszakát. Látod ezért mondtam, hogy ne menj el vele – vonta össze utóbbi mondat után bosszankodva a szemöldökét. Szavaiból ismeretlen személy azt vehette volna ki, hogy valamilyen nagyon rossz dolgot követett el a barátnője ezzel. És Damon Salvatore-val elmenni állítólagos két órára, amiből egy egész nap lett, határozottan nem a jó dolgok közé volt sorolandó. Legalábbis Caroline így vételedet róla.
• Caroline te is láttad azt az iratot arról szól, hogy Nik bácsi örökbe fogadott? - mondta Niké és hátradőlt. A Damon a gonosz csábító részt elengedte a füle mellett, mert tudta, hogy barátnője is csak aggódik érte. Viszont ő legalább nem hozakodott elő ezzel a bizalmi kérdéskörrel, mert az már tényleg nem lett volna szép.
• Nos, az igazat megvallva nem. De tegnap megkérdeztem anyát és ő mondta, hogy... - legyintett egyet zavartan a szőke vámpírlány és ő is ledőlt. Neki is meghalt az apukája sejtette, hogy tegnap min ment keresztül Niké. Igaz neki legalább az anyukája megmaradt, de barátnője teljesen árva lett. Tudta itt felesleges mindenféle bocsánatkérés, mert az nem segít semmit. Nem fejezi ki kellőképpen az érzéseit.
• Aha. Értem – pislogott rá hevesen Niké, ugyanis nem akarta elsírni magát. Még nem is sírt azóta, hogy megtudta. Ugyanis ezzel akarta bemutatni, hogy bizony az anyukája életben van.
• Tudom milyen Damon bűvkörébe kerülni. Elismerem, nagyon tudja a dolgát – húzta fel a szemöldökét sokatmondóan Caroline. Ezzel is elterelve másik irányba a beszélgetés fonalát, mivel sejtette nem esik valami jól barátnőjének a téma.
• Caroline – pillantott a szőke vámpírlányra Niké és nem tudta, hogy zavarban legyen vagy nevessen a burkolt célzás miatt. Az arany középutat választotta elmosolyodott és elpirult.
• Viszont, ha megun valakit, akkor azt úgy kidobja, hogy még te szégyelled el magad miatta – jelentette ki Caroline. A barátjának tartotta Damont - már amennyire valaki Ricken és az anyján kívül bárki is ennek számított a vámpírnál -, de ismerte őt és nem szerette volna, ha Niké is megtapasztalja azt amit anno még ő.
• Köszönöm Caroline – pillantott rá Niké.
• Mit? - értetlenkedett az érintett.
• Hogy itt vagy – mosolyodott el Niké.
• Elvégre erre vannak a barátnők – vont vállat Caroline és ő is elmosolyodott. - És így a részleteket sem kell elmondanod, mert már mindent láttam, rajta amit kellett – szélesedett ki a mosoly a szőke vámpírlány arcán.
• Caroline! - nevetett fel Niké és hozzávágta a fejéhez a párnát. Ő válaszként szintén felnevetett.
• Párnacsata – vágta óvatosan barátnőjéhez az alvó eszközt. Ezután nekiláttak a házi feladatuknak. Több szó nem is esett Damon Salvatore-ról.

Két órával később Caroline úgy gondolta ideje hazamennie, bár Niké kérte, hogy maradjon, ám a szőke vámpírlány szeretett volna hazamenni, mert az anyukája lassan hazaér és mostanában egyre több közös programot szerveztek.

• Caroline hallom, hogy sajnálatos módon haza mész. Szükséged van egy sofőrre? - pattant fel vigyorogva a kanapéról Kol. Bevallva ezzel, hogy hallgatódzott, ám elnézték neki a dolgot. Mivel tudták milyen kis minden lében kanál az ős.
• Köszönöm, de ha nem tudnád, futva hamarabb hazaérek – hárította el az ajánlatot a szőke vámpírlány.
• Nem lenne jobb, ha Kol mégis elvinne? - kérdezte Niké. - Engem legalábbis megnyugtatnál vele – próbálta meggyőzni barátnőjét. Hátha ezzel előremozdítja Kol ügyét nála.
• Ha ennyire ragaszkodtok hozzá – vont vállat Caroline, ám lehetett látni, hogy nincs ellenére a dolog. Búcsúzóul megölelte Nikét, majd kiment az ős által kinyitott ajtón. Kol hálája jeléül a szívére tette a kezét és vigyorogva meghajolt a vörös hajú lány felé. Aki felmutatta neki a hüvelykujját sok sikert kívánva az ősnek. A lépcsőn Rebekah robogott le és a vacsoráig hátralévő időt azzal töltötte, hogy megpróbálta meggyőzni Nikét arról, hogy miért is szakítson Damon-nel és egyszerre megérdeklődni, hogy a lány meddig jutott vele. Azonban a lány folyton másfelé terelte a beszélgetést.

Kol leparkolt a Forbes ház előtt és buzgón elkísérte Caroline-t az ajtóig. Már éppen megadóan távozni készült, lévén, hogy úgy tűnt ezúttal sem fogják őt beinvitálni, amikor a seriff jelent meg az ajtóban.

• Kol? Bejönnél, a házba kérlek? Akadt egy kis probléma a szomszéd város szélén, ami szinte már Mystic Falls – közölte Liz. Ugyanis nem szerette volna, ha a ház előtt beszélik meg a dolgot. Éppen a Mikaelsson villába tartott, hogy egyrészt elhozza onnan Caroline-t másrészt, hogy beszéljen Elijah-val, de így Kol megspórolta neki az utat. Az ős boldogan teljesítette a számára megtisztelő kérést, nem érdekelve, hogy miért is engedték be csak az, hogy beengedték. Caroline értetlenkedve követte őket a konyhába. - Foglalj helyet – indítványozta Liz és miután az ős lehuppant az egyik székbe elé tolta az asztalon lévő jelentést, ami alá képek voltak mellékelve. Caroline látva ezeket megborzongva elfordult.
• Érdekes. Elijah és Klaus is említette tegnap, hogy mostanában titokzatos betörések történnek a környéken. Úgy látszik megunták a sima betöréseket és eggyel tovább léptek – nézegette a helyszíni fotókat Kol. Az áldozat érdekes módon egy vörös hajú nő volt, akit nem épp finoman hagytak helyben. A legkülönösebb, hogy szinte ugyan olyan véres volt, mint a bostoni házban. Az egyetlen különbség az volt, hogy itt a holttest nem tűnt el rejtélyes körülmények között. Itt valamilyen különös oknál fogva meg volt a hulla. Az ős úgy gondolta ez talán valami célzás akarna lenni.
• Egyre közelebb jönnek Mystic Fallshoz biztos van egy célpontjuk – mutatott rá a lényegre Liz.
• Attól tartok igaza van seriff. Viszont most mennem kell – állt fel az ős. Testvérei és ő tudták, hogy Niké a célpont és ez cseppet sem tetszett nekik. - Ezeket magammal vihetem? - vette fel a teljes aktát az asztalról.
• Kol egy pillanatra esetleg elmondanád kit is keresnek? - kérdezte Liz megállítva az őst.
• Sajnálom seriff, de nem – rázta meg a fejét Kol. Úgy gondolta jobb, ha előbb minden szükséges információt megvitat a testvéreivel. - Elijah értesíteni fogja a fejleményekről.
• A tettesek vámpírok? - tette fel az újabb kérdést Liz megnyugodva egy kissé, hogy azért Elijah-tól talán választ fog kapni, ha nem is most, de később biztosan.
• Inkább vérfarkasok – felelte Kol. Azért nehogy még őket vegye elő ezért a „kis csapat”.
• Mégis hogyan? Elvégre még nincsen telihold – értetlenkedett Caroline.
• Ez nem jelenti a teljesen ártalmatlanságot – mutatott rá az ős. Tudta, hogy ha valóban vérfarkasok, akkor minden valószínűség szerint a bostoniak kotródtak ide az ő területükre. Ez pedig nem volt egy megnyugtató Niké szempontját figyelembe véve. Nagyon nem. - De most már tényleg mennem kell. Jó volt végre belülről látni a házat és azt kell, hogy mondjam nem sok ilyen bűbájos házat láttam eddig – bókolt Kol.
• Köszönöm, hogy elhoztál – fogta meg egy pillanatra az ős karját Caroline.
• Bármikor – vigyorgott rá a szőke vámpírlányra. Igaz jobban örült volna egy búcsúcsóknak, de tudta nem kell sokat várnia és a lány előbb utóbb a karjaiba fog omlani. Fő szempontja ezúttal is az önbizalom volt. Ezután, hazafelé vette az irányt, hogy minél előbb értesíteni tudja a többieket a fejleményekről.

A vacsora feszült csendben telt, bár Kol próbálta azzal oldani a hangulatot, hogy lelkesen ecsetelte bejutását a Forbes házba. Természetesen a részletekbe nem merült bele túlzottan. Egyébiránt tovább adta az aktát Elijah-nak, aki úgy gondolta ezt el kell mondaniuk Nikének. Klaus kézzel-lábbal tiltakozott ez ellen, de tudta hiába minden fáradság. Elmondják a lánynak, hogy mi történt „feltehetőleg” az anyjával – ugyanis Elijah is azon az állásponton volt még mindig miszerint, ha nincs holtest, akkor nem biztos a halál -, utána pedig azt miszerint nagy valószínűséggel most őt vették célba. Igazán nagyszerű. Két rossz hír egyszerre, jó meg egy se. Ez valahogy nem nagyon tűnt igazságosnak. Mivel mindenki csak látszólag foglalkozott az előtte lévő étellel, így Rebekah megunva az egész „Tettesük, hogy minden a legnagyobb rendben van” dolgot megszólalt.

• Szerintem mivel mind befejeztük menjünk át a nappaliba - vetette fel.
• Kivételesen remek ötlet – helyeselt Kol, nem minden tüske nélkül. A többiek pedig beleegyezően felálltak. Niké a kanapéra ült, mellé Kol huppant le. Rebekah a fotelba foglalt helyet. Elijah a kandallónak támaszkodott, még Klaus a kis asztalt szemelte ki ülő alkalmatosságnak. Amiért kiérdemelte idősebb öccsétől egy helytelenítő pillantást, ugyanis Elijah nem állhatta, hogy testvérei legyen az akár Kol, akár Rebekah, akár Klaus így viselkednek. Legalább a legtöbb esetben bátyja tudta ezt, ám kisebb testvérei, ha tudták is nagylelkűen figyelmen kívül hagyták neki a dolgot. Rebekah mocorogva kelletlenül várta a beszélgetést. Nem akarta, hogy Niké szomorú legyen, és ezért ő is úgy vélekedett, hogy a lánynak nem kell tudni a dolgot. Úgy gondolta az egész Damon hibája, ha ő nem kotyogja ki Nikének, akkor most nem tartanának itt. Rebekah váltig meg volt győződve arról, hogy direkt mondta el az idősebb Salvatore, mert szerette volna megtörni az ő nyugalmukat. De ha rajta múlik, akkor ez nem fog sikerülni neki. Kol próbálta adni a szokásos laza és vicces stílusát a vacsora alatt sikerült is, ám most már egyre jobban ment el a kedve ettől a beszélgetősditől. Niké az unokahúga volt – legalábbis ő így szeretet gondolni rá – és azt akarta, hogy ne essen semmi baja. De azok a rohadt vérfarkasok belekontárkodtak az egészbe. Még Damont-t is hajlandó volt figyelmen kívül hagyni csak sikerüljön gyorsan és gond nélkül elintézniük a bundás veszedelmeket. Nem mintha nekik árthattak volna, de Nikét akarták bántani nem őket és ez az ő – valamint testvérei – szemében is egyenértékű volt azzal, hogy őket támadják. Klaus Niké arcvonásait nézte fürkészte. Tudta innen nincs vissza út. Pedig annyira el akarta kerülni ezt a beszélgetést. Elvégre ez egy keresztapa dolga, aki egyben pótapa is. Megvédeni és segíteni. Valahogy úgy érezte, hogy csúfos kudarcot vallott és szerette volna helyrehozni. Amikor elment Nikéért nem gondolta, hogy ilyen nehéz lesz ez az egész. Sokkal könnyebb lett volna, ha Emma elmondta volna pontosan a lányának a fenyegető veszélyt. De most itt ül és várja, hogy a dolgok magától megoldódjanak. Érezte, hogy testvérei is ebben reménykednek. Ő pedig utálta ezt. Ráadásnak nem tetszettek neki, hogy a vérfarkasok valamilyen oknál fogva mindig kicsúsztak a hibridjei karmai közül, ő úgy vélekedett róla, hogy van egy boszorkányuk, aki biztos időben megsúgja a kis tetves bandának, hogy mikor váljanak köddé. Végtelenül bosszantó dolog. Niké látta keresztapján és a többieken is, hogy mennyire komor hangulatban vannak Valahogy volt egy olyan gyanúja miszerint még lesz valami más is anyja eltűnésén – ő még mindig nem volt hajlandó elfogadni azt, hogy meghalt – kívül valami más is. Valami hasonlóan letaglózó rossz hír. Alig észrevehetően szemügyre vette az ősöket. Elijah nagyon gondterheltnek látszott, máskor teljesen kiismerhetetlen arcába most enyhén aggodalmas volt. Rebekah láthatóan bosszankodott és próbálta megőrizni fensőbbséges arckifejezését, amit Elenával szemben szokott magára erőltetni ezzel is leplezve pocsék hangulatát. Kol vidámnak mutatta magát, mint mindig, de Niké észre vette, hogy szája, olykor-olykor idegesen megrándul és látta rajta nagyon nehezen állja meg ne törjön zúzzon. A keresztapja hűvösnek mutatkozott, ám szemei aggodalmasan tapadtak rá - úgy, mint a szobában tartózkodó többiek is őt figyelték -, de ezen kívül a hibrid szemei végtelenül hidegek voltak. Niké tudta, hogy akkor szokott így nézni, ha valaki keresztülhúzza a számításait. Remélte, hogy nem Damon lesz az új célpontja keresztapjának, mert abba neki is lesz beleszólása. Tisztázni akarta a helyzetet, de nem állt szándékában hibáztatni őket. Elvégre a legjobb szándékuk szerint cselekedtek. Ez még nem volt bűn, akkor sem, ha nem mondták el neki a teljes igazságot. Azt az elvet követték, amit az apukája tett régen, vagyis „Ha a család érdekében hazudsz az egy elnézhető hiba”. És az ősök pontosan ezt tették érte. Ő pedig nagyon hálás volt nekik ezért. De azért még mindig fájt neki a délutáni jelenet, amikor vak aggodalmukban nem vették észre mennyire rosszul érinti őt a bizalmatlanságuk. Úgy gondolta idővel képes lesz megbocsátani nekik teljes mértékben.

• Rendben, melyikőtök mondja el nekem, hogy pontosan miért is vagyok itt? - törte meg a hosszúra nyúló csendet Niké szinte sóhajtva.
• Azért vagy itt, mert Tristan így rendelkezett a végrendeletében – felelte Klaus, de úgy mintha a fogát húznák éppen.
• Apu? - kérdezte csodálkozva Niké.
• Igen. Elképzelésem sincs – vagy legalábbis olyan, ami publikus lenne -, hogy hogyan vett rá egy boszorkányt, de olyan levelet küldött nekem, ami időzítve volt. Vagyis mikor a varázslat érvénybe lépet ide érkezett hozzám, mert a levélben foglaltak teljesültek – felelte ezúttal kissé hosszadalmasabban a hibrid.
• Nyilván megoldotta valahogy – ismerte el Niké. Tudva apja kritikus hozzáállását a boszorkányokkal szemben. Szépen fogalmazva is rühellte őket valamilyen oknál fogva. Niké pedig soha nem kérdezte meg az okát, mert volt egy olyan érzése, hogy annyira azért mégsem szerette volna tudni.
• Arról, hogy édesanyád életben van semmi hírünk nincsen. Bostonban, a házatokban minden csupa vér volt, de a holtestét nem találtuk meg – szólalt meg Kol. Klaus vetett rá egy „Inkább maradj csendben” pillantást. Azért nem tűrte el, hogy öccse ennyire kíméletlenül fogalmazzon.
• Ez természetesen nem jelenti azt, hogy meghalt – sietett elszögezni Elijah.
• De sajnos az ellenkezőjét sem – szólalt meg Rebekah is, amiért kiérdemelt középső bátyjától egy hűvös pillantást.
• Amíg nincs holtest addig nem bizonyított a halál – felelte makacsul Niké. Elijah egyetértett vele, a többiek azonban kételkedve néztek rájuk. Rebekah és Kol részéről ez még érthető is volt, na de a hibrid azért mégiscsak ismerte az anyját! Tudta, hogy nem olyan törékeny, mint ahogy az első látásra tűnik. Legalábbis az apja rendesen megtanította neki, hogyan tudják megvédeni magukat. Az anyja kissé bizonytalan volt, mert nem szerettek erőszakot alkalmazni, de, ha szükséges, akkor megtette. Kicsit esetlenül, de megtette. Lánya egyszerűen csak legvégső esetben folyamodott ehhez. Amúgy meg teljesen olyan hideg nyugalommal harcolt volna, mint ahogy az apja. Igaz Nikének még soha volt még rá alkalma és nem is nagyon vágyott rá, hogy meg keljen tennie. Egyszerűen nem vitte volna rá a lélek, ebben az édesanyjára ütött. Mert az apja előbb szépen kíméletlenül kiütötte azt, akiről úgy vélte, hogy ellenség és csak utána érdeklődte meg, hogy mégis mi a fenét akar. Általában igaza volt az ilyen esetekben. Viszont ha nem, akkor valamilyen oknál fogva soha többé nem látták azt a személyt. Egyszerűen úgy értelmezték ezek a személyek, hogy a társaságuk túlságosan is terhes számukra. Ők pedig nem bánták ezt a fajta értelmezést. Nekik így volt tökéletes. Minél kevesebb kellemetlen ismerősük van annál jobb.
• Ahogy gondold, csak nem szerettük volna, ha hiú reményekbe ringatod magad – vette át a szót ismét Klaus.
• És én ezt értékelem – mosolyodott el Niké. - Viszont szeretném, ha ezentúl mindent elmondanánk egymásnak. Mit gondoltok? Kivitelezhető? - ajánlotta kedvesen a lány.
• Rendben. Végül is így szokás nem igaz? – vágta rá Kol.
• Persze. Miért is ne? - mondta Rebekah.
• Elfogadható ajánlat - felelte Klaus.
• Megvalósítható elképzelés – mondta végül Elijah is. Niké ragyogóan rájuk mosolygott válaszként. Amitől mindegyik ős megkönnyebbült, de ezt a világért sem vallották volna be senkinek, még egymásnak sem. Ez olyan volt mint a szerettük egymás felé. Nem mondták ki, mert szavak nélkül is nyilvánvaló volt. Legalábbis nekik.

• Attól tartok át kell térünk egy másik kérdésre is – szólalt meg Elijah határozottan. Rátérve az aggasztóbb ügyre. Emmát már kerestette, akár élve, akár halva, de találják meg. Igaz ő az élve részt jobban preferált volna.
• Miről lenne szó? - fordult felé Niké jelezve, hogy figyel.
• Valakik mostanában a szomszéd városbeli ártatlanok házait szemelték ki maguknak úgy gondoljuk, van valami célpontjuk. Körkörösen haladnak és legutóbb már a város határán voltak – közölte nyugodtan Elijah és vonakodva ugyan, de a lány felé nyújtotta az aktát, amit Kol kapott Liztől. Elvégre jobb, ha saját maga szembesül azzal ami a környéken van, valamint nem utolsó sorban az ősök abban reménykedtek, hogy talán valamilyen támpontot tud adni nekik.
• Áldozatok vannak? - kérdezte Niké és remegő kézzel elvette a felé nyújtott iratokat. Még nem állt szándékában kinyitni előbb tudni akarta, hogy mi vár rá. Közben pedig magában könyörgött, hogy ne azok legyenek a tettesek akikre ő gondol.
• Csak egy. Az utolsó háznál. De az ott talált halott nő, nem a ház tulajdonosa és nem is környékbeli. Nyilván odavitték és ott ölték meg – vette át a szót Klaus.
• Hogy ölték meg? - kérdezte Niké és igyekezet, hogy a hangja semleges maradjon. Nem nagyon sikerült, de azért valamennyire mégis.
• Átharapták a nyakát – fordította a plafon felé a tekintetét Kol. Elijah vetett rá egy helytelenítő pillantást. Niké még szerencsére nem borult ki és nem akarta, hogy öccse egy ostoba megjegyzése miatt megtörténjen. - De aggodalomra semmi ok ugyanis Mystic Fallsban nincsenek ártatlan járókelők, akiket ki tudnának rabolni vagy meg tudnának ölni. Elvégre itt szinte csak természetfeletti lények élnek, akik úgy vigyáznak egymásra, hogy az már szinte túlságosan is dicséretes – fojtatta kissé elvigyorodva az ős. Hangjából tisztán ki lehetett venni, hogy nem bánná, ha véletlenül megtámadnák Stefant vagy netán valamelyik másik csapattagot. Na jó, Caroline persze ez alól kivétel volt. De hát ő Niké barátnője. Érte is kell aggódniuk elvégre ez így természetes vagy nem?
• Szerintük vérfarkasok tették. Meg tudnád nekünk mondani, ha így van? - kérdezte Rebekah Nikétől kedvesen. Közben inkább legidősebb testvére mellé ült, hogy így meg tudja fogni a vele szemben helyet foglaló lány egyik kezét. Ő benne is van együttérzés. Nikével szemben mindenképpen. Nemcsak azért kedvelte a lányt, mert ő kedvenc testvére keresztlány, bár nyilván ez is nyomós indok volt. Legalábbis neki. Hanem azért is, mert a lány közelében felszínre törtek az eltemetett anyai érzései. Annyira jó volt, hogy fésülhette a haját, beszélgethetett vele és szervezhettek programokat. Szinte sajátjának érezte őt és nem akarta, hogy bárki ártson neki.
• Azt hiszem – felelte tétován Niké.
• Természetesen nem szükséges megnézned a helyszíni képeket – szögezte le Klaus. És hangjából érződött, hogy ő személy szerint nagyon örülne neki, ha keresztlánya úgy döntene inkább mégsem tekinti meg az aktát. Mind Nikét lesték várva, hogyha aggasztó lenne a reakciója, akkor idejében meg tudják nyugtatni őt.
• De én szeretnék segíteni nektek – nyitotta ki az aktát buzgón Niké. Ott rögtön szembe találta magát az egyik képpel. Látta, hogy minden csupa vér, de ami a legjobban megrémisztett az az volt, hogy az áldozat egy vörös hajú nő volt. Akit Elijah szerint a tettesek szánt szándékkal vittek oda. Azért, hogy ezzel tudassák neki, hogy úton vannak érte. Miatta ölték meg azt a nőt. Egyszerűen nem akarta felfogni a dolgot, de tudta, hogy igaza van. Niké látása kezdett elhomályosulni, próbált koncentrálni, de a szemei előtt apró fekete pöttyök kezdtek rohangálni és a vére meg a fülében dübörgött. Hallotta, hogy szólogatják őt, de ezután megszakadt a kép és Kol vállára dőlve elájult. Utolsó gondolta az volt, hogy egykori barátjának gondolt személy most vadászik rá és mindenáron a halálát akarja csak azért, mert ő képes volt meglőni. Amire egyébként minden oka megvolt, abban a helyzetben legalábbis. Szóval a helyzet nem volt túl biztató.

Damon Salvatore elégedetten nyúlt el a kanapéján, kezében az elmaradhatatlan pohár whiskyvel. Stefan lépkedett lefelé a lépcsőn és leérve nekitámaszkodott a kandallónak. Szándékában állt figyelmeztetni testvérét arra, hogy amire készül az teljes egészében egy óriási őrültség és jó lenne, ha mihamarabb elvetné még csak a halála gondolatát is. Azonban tudta, hogy ha ő ki is fejti álláspontját, az nem fog osztatlan sikert aratni – sőt valószínűleg csak felidegesíti vele Damont -, de mindenféleképpen szerette volna kifejteni ezzel kapcsolatos álláspontját. Ezen elhatározással tehát várt és figyelt, közben azon gondolkozott, hogy is vethetné fel a véleményét, de tudta nem kell sokat várni, mert a bámulással máris megkapta a „várt” figyelmet.

• Stef, ugye nem akarod az este fennmaradó részét azzal tölteni, hogy engem bámulsz? Nem mintha engem zavarna – morogta Damon vetve egy sanda pillantást öccsére.
• Damon, megbeszéltük, hogy békén hagyjuk az ősöket – sóhajtotta Stefan, úgy gondolva, hogy akkor, ha már eddig eljutott nem most kéne megfutamodnia.
• Mire akarsz kilyukadni? - húzta fel a szemöldökét az idősebb testvér.
• Tudom, mit tervezel vagy legalábbis sejtem – közölte Stefan.
• Oh... és mond, mit tervezek ezúttal Stef? - kérdezte érdeklődve Damon.
• Liz és Ric is mondták, hogy folyton búcsúzkodsz és most mesélte Caroline, hogy elvitted őket a Mikaelsson villába. A tűzzel játszol Damon.
• A szöszi memóriája úgy tűnik, kihagy, mivel én nem őt vittem, hanem Nikét. Ő és Rebekah csak becsatlakoztak gardedámnak. Ami nem mellesleg rohadtul bosszantó volt, ha tudni akarod – mondta Damon lekezelően.
• Nem válaszoltál arra, hogy mit is tervezel, és még én is kiszúrtam, hogy nem is áll szándékodban tagadni – mondta Stefan.
• Stefan ezúttal mit játszol? A jó kiscserkészt? - ült fel Damon gúnyolódva és töltött magának egy újabb pohár whiskyt.
• Csak féltelek téged – mondta Stefan és fürkészően bátyjára nézet.
• Vagyis most az odaadó testvér rész jön. Már alig bírtam kivárni, hogy újra előjöjjön ez az éned – vetette oda cinikusan Damon és kényelmesen újra elnyújtózott a kanapén.
• Damon, kérlek. Bármire is készülsz, szeretnélek rá megkérni, hogy ne tedd meg. Gondolja Lizre, Ricre, Elenára – remélem, nem akarod, hogy elveszítsen téged elvégre fontos vagy neki -, rám vagy esetleg a többiekre. Mind nagyon aggódunk érted – kérte halkan Stefan. Megpróbált Damon jobbik eszére hatni, de tudta, hogy ha van is neki olyan, akkor az ő hangja nem ér el odáig sem most, sem pedig máskor.
• Stefan mégis mit terveznék? Mond már, láthatod, hogy csupa fül vagyok és várom közlésedet - mondta újra érdeklődést tetve Damon.
• Meg akarsz halni – mondta Stefan és nem tehetett róla, de elcsuklott a hangja.
• Uh... ez fájdalmasan őszinte volt, mint mindig – ült fel Damon és pohara pereme fölött érdeklődve ránézett öccsére. - Figyelj, nem mondom el még egyszer, de szeretném, ha tudnád, hogy semmi közöd ahhoz, mit csinálok. Nem kell, megvédened vagy ne adj isten feláldoznod magad értem – az idősebb Salvatore dühében öccse mellett a kandallóba vágta a poharat, ami ripityára tört, de a lobogó tűz lassan magába olvasztott a szilánkokat.
• Damon, kérlek – fogta meg testvére karját Stefan, aki a végső kétségbeesésében nem tudta mit is csinálhatna még ezen kívül.
• Stefan, engedj el még szépen mondom – nézett le egy gyilkos pillantás kíséretében a karját görcsösen markolászó kézre Damon. Ám a karját fogó kéz nemhogy lazított volna a szorításon, hanem még szorosabban fonódott rá. - Amúgy mégis mi a francot terveznék? Most mondom századjára és az eddigi válaszaid, inkább csak a végső eredményt villantották fel – már persze, ha valóban úgy van, ahogy te hiszed -, szóval Stefan mond el a tervemet, de ha lehet egy apró részletett se hagy ki. Tudod nem kell kímélned se a saját lelkivilágodat, sem pedig az enyémet – sziszegte mérgesen az idősebb Salvatore.
• Elcsábítod Nikét és utána szokásod szerint összetöröd őt az ősök pedig téged – vázolta fel azt Stefan, hogy a testvére mire is készül szerinte. Bátyja kiismerhetetlen tekintettel nézet rá.
• Remek Stefan. Egy dolgot azonban nagylelkűen elfelejtettél. Mi van, akkor, ha nem készülök semmire és csak puszta szórakozásból szivatom Lizt, Ricket, Elenát – aki kettőnk közül nem engem választott szóval nem értem miért nem tudsz végre leszállni rólam - téged és mindenki mást? De persze neked egyből a legrosszabbat kell feltételezned rólam – húzta fel a szemöldökét bosszúsan, a feltételezésre. Nem mintha nem lett volna igaz, bár azóta, talán egy kicsit módosult a terv. - Most nincs karácsony, hogy elnézzem a szentimentális hülyeséged. A Nikével kapcsolatos dologhoz pedig nincs semmi közöd – vetett oda foghegyről, majd egy erőteljes karmozdulattal a szoba másik végébe repítette öcsét. Mikor Stefan feltápászkodott a lépcső törmelékei közül bátyja már elhagyta a nappalit, sőt a házat is.
• Ezzel csak azt bizonyítottad be, hogy nekem van igazam – sóhajtotta szomorúan Stefan és leporolta magára a koszt. Fájt neki így látni testvérét. Annyi év után jó volt végre békében lenni vele – már amennyire ez tőle tellett – és újra testvérként viselkedni. De a közöttük lévő szakadék most nagyobb volt, mint eddig bármikor. Ennek ellenére határozott szándékában állt segíteni bátyjának. Ugyanis volt annyira önző, hogy ne akarja elveszíteni az egyetlen élő rokonát. Egyszerűen szüksége volt rá és tudta ki segíthet neki abban, hogy az ősök ne öljék meg Damont. Ez a személy pedig nem volt más, mint Niké. Aki úgy tűnt nemcsak az ősökre tud, hatni, hanem a bátyjára is. Mivel látta Damon szemeit megvillanni, amikor kimondta a lány nevét és utána, amikor volt szíves eldobni őt, akkor is a lány került szóba. Szóval mélyen remélte, hogy testvére többet érez Niké iránt, mint, ahogy azt hinni merte, mert akkor talán még nincs minden veszve. Igaz, hogy az ősök kérdése továbbra is fenyegetően fenn fog állni, de csak nem hagyják figyelmen kívül Niké érzéseit! Mert tegnap Damon nem pusztán a terve miatt segített Nikének úgy éljen, hanem azért, mert valahol mélyen kedveli őt. Stefan utolsó szalmaszálként ebbe kapaszkodott. Remélve, hogy még nincs minden veszve.

Damon közben tétovázott. Nem tudta hova menjen. Stefan egyszerűen annyira felhúzta az agyát a szokásos szentimentális maszlaggal, ami csak úgy csöpögött, hogy nem tudott már egy légtérben lenni vele legalábbis az este fennmaradó részére garantáltan nem. Borzalmasan unta öccse hisztijét, amivel ennyire ragaszkodott hozzá. Ráadásul Elenával is előhozakodott. Nonszensz. Mégis mit várnak tőle azok ketten? Hogy tartsa nekik a gyertyát és vidáman kövesse őket, mint egy engedelmes pincsi? Azt már nem. Egyrészt nem volt az ő okos kis kutyájuk, aki mindenhová engedelmesen farok csóválva követte volna őket. Másrészt, mint mondta Elena Stefant választotta, akkor meg hagyják őt szépen békén és ne kuncsorogjanak folyton segítségért hozzá. A gond az volt, hogy ostoba bolondként minden egyes alkalommal segített nekik, mert egyedül pocsékul boldogultak. Ez nyilvánvaló tény. Liz és Ric is mintha óvatosan lesték volna minden mozdulatát a többiekkel együtt várva, hogy még idejében megfékezzék, ha valami örültségre vetemedne. Arra nem is gondoltak, hogy ő nem kér a segítésükből! A maguk szentimentális jótékonykodó útján ott sündörögtek körülötte és ez lassan az őrületbe kergette őt. Egyszerűbb lett volna eltűnni innen, de az istenit neki nélküle nem tudtak boldogulni! Tudta, hogy a tervét is vissza kell fognia, bár eddig nem érdekelte, ha meghal, de hülyeség lett volna azt gondolni, hogy Stefan boldogulni tud nélküle. Főleg, ha újra elő fog törni belőle a ripper. Mert elő fog e felől nem volt kétsége. Elvégre próbálja bármennyire is fékezni magát nem tudja kordában tartani a vérszomját. És vajon kit fog akkor elkapni? Na vajon? Hát persze, hogy a drága Elenát és kihez fog szaladni segítségért? Hát, persze, hogy hozzá. Nem érdekelve, hogy a falusiak majd égő fáklyákkal fogják üldözni őket és kapna egy jó kis verbénás lövedéket, vagy ami még jobb megkarózzák őket. Pont, minta régi szép ezernyolcszázas években. Csak itt nem a saját apjuk ölné meg őket újra, elvégre Stefannak hála már rég a túlvilágon rohad. Azért néha van igazság a földön, ha mindig nem is. A franca is nem igaz, hogy nem tudja itt hagyni őket. Ez már a szánalmas kategória határait súrolta, sőt ez inkább már borzalmasan szánalmas volt. Eszébe jutott, hogy esetleg kikelt az ágyából az alvó Ricket és elrángatja őt a Grillbe, ami ilyen időben még nyitva volt. Legjobb barátja úgyis mindig kapható volt egy potya piálásra. Azonban hamar elvetette ezt az ötletet, mert nem akarta látni legjobb barátja rá szegeződőd aggódó pillantásait. Ezért inkább a Mikaelsson villa felé vette az irányt. Hátha tud beszélgetni Nikével. Az az esztelen gondolat jutott eszébe, hogy szeret a lány közelében lenni, akiről tudta, hogy bármikor meghallgatja őt legyen bármi is a téma, de gyorsan el is hessegette ezt a lehetetlenül abszurd gondolatot. Elvégre ő Damon Salvatore, akinek nincsenek érzései. Szóval inkább gyorsabb tempóra kapcsolt remélve, hogy bosszanthatja egy kicsit Rebekáh-t a puszta jelenlétével vagy kitörheti Kol nyakát. Igazán gazdag lehetőségeket kínáltak neki az ősök kis házikója.

A Mikaelsson villához érve kikerülte a hibrideket - ebben már nagy gyakorlatra tette szert – és Niké szobájához lopakodott. Felugrott a lány szobájának erkélyére és halkan kinyitotta az egyik franciaablakot. Bemászott rajta és ezután becsukta maga után. Csak ezután fordult meg, és szembetalálta magát egy szemtelenül vigyorgó Kollal. Ciki.

• Damon el sem tudom mondani, hogy mennyire örülök, hogy voltál szíves meglátogatni minket – mondta neki mézes mázosan az ős, ám a szemei gúnyosan pillantottak a vele szemben lévő vámpírra. Dupla ciki. Az este igazán remek fordulatot vett. Másra sem vágyott, minthogy belefusson a kis pszichopatába. Klassz, igazán nagyon klassz.