22. fejezet

A következő fejezet lesz az évadzáró. Kellemes olvasást :) 

 

Külön utakon…

„Az elől a nő elől, amelyik szeret téged, semmit sem tudsz eltitkolni. Hidd el nekem, az asszonykád mindent tud. Mindent. S ennek ellenére eszében sincs kikaparni a szemed. Mert valóban szeret téged, valóban törődik veled. Pontosan tudja, mi mindenen mész keresztül, és nem akarja megnehezíteni a helyzeted. S tudod mit? Ha nem mellette döntenél, elfogadná. Ha elmennél, szomorú lenne, de nem hibáztatna senkit és semmit; egy kis idő elteltével újra tudna örülni az életnek, és kivirágozna megint. S erre azért lenne képes, mert szeret téged; azért tudna elengedni, mert fontos vagy neki. Mert a szívében vagy.” A. J. Christian

• Ez roppantul egyértelmű kérdés, ahogy a válasz is az – felelte Tristan.
• Vagyis? – kérdezte Kol, bár sejtette a választ.
• Adtál neki a véredből igaz? – fordult a lánya felé Tristan, aki kibontakozott Damon karjai közül és feléjük fordult.
• Igen, és örülök neki, hogy így alakult – sóhajtotta Niké megkönnyebbülten, mivel igazán nem bocsátotta volna meg magának, ha pont a terve miatt ölik meg Byront. Bár a fiú így is, úgy is meghalt, de így egyfajta bátorítást nyújtotta neki arról, hogy mégis van remény a túlélésre, valamint legalább így még a telihold hatásától is sikerült őt megszabadítania.
• Akkor a te véreddel is lehet hibrideket csinálni? Klaus el lesz tőle ragadtatva, bár nem hiszem, hogy téged is lecsapolna, mint mondjuk Elenát – jegyezte meg Kol.
• Tudtok Elenáról? – kérdezte Tristan megcsóválva a fejét. Valahogy sejthető volt, hogy az ősök előbb utóbb felfedezik a lányt, főleg, hogy az pont Mystic Fallsban lakott.
• Persze – bólogatta az ős hevesen. – Tudod, hogy is van ez… hasonmás, ami egyenlő azzal, hogy valaki biztos megtudja, aki tovább mondja valakinek és így tovább egészen addig még mi meg nem tudjuk – vonogatta a vált Kol, mivel ez tényleg így ment a természetfölötti körökben.
• Tudom, csak reméltem, hogy elkerülhető a dolog, de akkor Klaus átka végre megtört? – kérdezte Tristan, hogy legalább valami jó dolog is kisült ebből az egészből. Valamint azért remélte, hogy a hasonmás azért nem halt meg.
• Igen, az én drága bátyám feláldozta, akit fel kellet, de aztán Elena túlélte és most, az ő vére segítségével lehet további hibrideket teremteni – felelte Kol. – Már persze, ha leszámítjuk azt, hogy Niké és te is tudtok hasonlóan tenni és nektek nem kell semmilyen hasonmás vér, mert már eleve bennetek van – tette hozzá mintegy kiegészítésképpen.
• Én azért hozzá tenném, hogy a szerencsétlen, ostoba hibridek száma megtizedelődött az szánalmasan idióta vérfarkasok támadása miatt – jegyezte meg Damon gúnyosan.
• Vérfarkas támadás? – érdeklődte Tristan bosszankodva. Nem igaz, hogy ennyi minden történt még engem kivontak a forgalomból!
• Josh-ra emlékszel ugye? – kérdezte Robert, átvéve a beszélgetés menetét.
• Persze, a kis idióta, akinek az apja egy barom és rég meg kellet volna ölnöm, de Emma nem akarta – biccentett Tristan szem forgatva. Néha zavaró volt, felesége határozottsága a falkájával és minden mással kapcsolatban, ugyanakkor pont ezt szerette benne a legjobban.
• Ha ez megnyugtat legjobb tudomásom szerint Klaus megölte őt, de a lényeg most nem ez lenne. Hanem az, hogy Josh, puccsot szervezett és megtámadták Emmát, leszúrták és mivel azt hitték, hogy meghalt, egy romos házba vitték azért mivel azt gondolták jó helye lesz az neki, de én és Tatia megtaláltuk. Niké közben Mystic Fallsba került… - mesélte a történteket röviden Robert.
• Észrevettük, hogy támadások vannak a környéken, amik egyre közelebb kerültek a városunkhoz. Ez már önmagában is felháborító és persze erősen gyanítottuk, hogy Niké a célpont, végül bizonyos is lett, amikor elmondta a Josh-os dolgot… - mondta Kol, ám itt elakadt, mivel nem tudta, hogy most hogyan is kéne folytatnia. Ezért aztán vetett egy kérdő pillantást a vörös hajú lányra, aki azzal volt elfoglalva, hogy felsegített Byront és utána az egyik boszorkány ruhájának a darabkájával törölgette az újdonsült hibrid véres arcát. Damon pedig karba font kezekkel sötéten méregette kettősüket, de nem állt szándékában jelenetet rendezni. Mivel egyrészt nagyon ciki lett volna, másrészt, azért egy kis vérfarkas… vagyis hibrid miatt nem fog hülyét csinálni magából, harmadrészt – és véleménye szerint ez volt a legfőbb indoka - nemrég határozta el, hogy véget vett a lánnyal való kapcsolatának, szóval ez már nem is igazán tartozik rá. Mégis mindennek ellenére mély szúrást érzett a szíve táját, viszont akkor is kitartott elhatározása mellett.
• Történt valami, jól vagy? – kérdezte a nekik háttal lévő lányát Tristan.
• Meglőttem, de nem öltem meg. Aztán mikor Robert ideért megölte őt is és a társait is – válaszolta Niké. Az apja pedig elhatározta, hogy később még azért megkérdezi erről a lányát, de mivel most láthatóan épségben volt, valamint érezte, hogy nem szeretne most beszélni erről, így inkább várta a további információkat.
• Aztán jött Tatia és mindenki megdöbbent, hogyan is lehet ő életben. Már bocs… – fordult az eredeti Petrova felé Kol, aki csak biccentette az ős felé jelezve, hogy semmi baj. - Megtudtuk, hogy Robert a te hibrided, Rebekah túl is reagálta, aztán kiderült, hogy Emma is az… aztán Niké mérges lett ránk, mert nem koncentráltunk eléggé és csak egymást piszkált. Elterveztük a kiszabadításod… csak nem igen volt boszorkány, aki segítsen… aztán Tatiát és Nikét elrabolta a megérdemeltnél sokkal könnyebb halált halt Bonnie és persze Jessica. A többiek nem tudtak róla és jobb is ez így, főleg a mi drága Salvatore hadnagyunk szempontjából… Robert, Damon és én, mint bármilyen problémát legyűrő felmentő sereg pedig jöttünk megmenteni titeket, ami mint ahogy az elvárható volt sikerült is. Röviden ennyi lenne. Egyébként még be sem mutatkoztam, az egyik nagybátyád lennék, Kol, akivel még szerencsétlen módon még nem volt alkalmad találkozni – nyújtotta a kezét Tristan felé az ős.
• Tristan – fogadta el a felé nyújtotta kezet a férfi, halványan elvigyorodva. – Mi lenne, ha elégetnénk a banyákat? – kérdezte a hullák felé biccentve a fejével. Robert válaszként már elő is vette az öngyújtóját. Mivel egy ilyen dolgot nem kell neki kétszer mondani, főleg nem Tristannak.
• Oké, felőlem rendben. Egyébként szerintettek gyerekes lenne, ha megrugdosnám? – kérdezte Kol elvigyorodva az ideiglenesen halott Jessica felé intve.
• Igen, de ne zavartasd magad, meg egyébként is lesz még rá alkalmad, viszont előre gyakorolhatsz rá egy kicsit, ha esetleg kijöttél volna a gyakorlatból – válaszolta Damon cinikusan.
• Légy a vendégem – mondta az idősebb Salvatore-val egy időben egy hatalmas vigyorral az arcán Tristan.
• Hol hagytátok a kocsit? – kérdezte Tatia gyorsan közbevágva mielőtt elkezdődne az darabolós és égetős rész, mert nem igazán volt kedve végignézni amire fiáék készültek. Robert elmagyarázta neki, hogy merre találja a kereset járművet. Tatia, valamint a vele tartó Niké és Byron gyorsan el is hagyták a tisztást. Damon is ment volna velük, de inkább meggondolta magát és úgy gondolta jobb lesz ez így. Főleg mivel addig is szoktatja magát a gondolathoz, miszerint távol lesz a vörös hajú lánytól és még azt is lesz ideje kitalálni, hogy mi is legyen az a dolog, aminek a segítségével véget vett a közöttük lévő dolognak. Tristan és Robert megszokott kettőst alkottak és gyors mozdulatokkal tépték darabokra a boszorkányokat. Kol is csatlakozott hozzájuk, ahogy az elmerengős hangulatú Damon is.

Robert ezután dolga végeztével a lábánál fogva húzta Jessicát a kocsiig. Ahol aztán gyorsan megkötözte a nőt egy verbénás láncokkal, amit az egyik táskája mélyén rejtőzött, majd kicsit sem finoman a csomagtartóba vágta őt. Kol ült a vezető ülésbe, mellé Robert került. Hátra pedig Byron, Tristan, akinek az ölébe Tatia került és Damon, akinek az ölében Niké ült.

• Szerintem jobb lesz, ha sietünk, mert azt hiszem Klaus, már kezd türelmetlen lenni, hogy hol is vagyunk – mondta Kol és, hogy szavait alá támassza gyorsabb sebességre kapcsolt az éppen csak beindított kocsiját.
• Két napot írtál neki nem? – kérdezte Robert, lustán elnyújtózva az ülésén.
• Te úgy ismered őt, mint aki elfogadja és betartja az ilyen határidőket? – érdeklődte az ős erősen hitetlenkedve.
• Attól függ, hogy mit írtál neki – jegyezte meg Tristan.
• Nos… már megbocsássatok… tudom, hogy lehetetlen, de azt mondtam, hogy éppen szerelmi tanácsadót játszom… - köszörülte meg a torkát Kol zavartan.
• És mégis kinek? – kérdezte Damon rosszat sejtve és karjai kissé megfeszültek a lány dereka körül.
• Nos, a fedő sztori érdekében természetesen neked meg Nikének… de ne aggódj, sem Klaus, sem pedig Rebekah nem fog megölni… - mondta Kol és hangja igencsak bizakodó volt, annak ellenére, hogy belül ő a maga részéről elégé szkeptikusan kezelte a kérdést. Egy amolyan vagy bejön, vagy nem dologként, de utóbbi azért valószínűbb volt. Legalábbis testvéreit ismerve.
• Téged, mivel egyből kapsz egy kis karót a szívedbe, hogy újra aludhass egy jót – vágta rá az idősebb Salvatore hevesen.
• …amint meglátja Tristant, nem is lesznek mérgesek – legyintette Kol könnyedén.
• Kösz, most megnyugodtam, hogy így lesz körülbelül öt kerek percem, mielőtt valamelyik drága testvéred kitépi a szívemet – horkantotta Damon. Igaz a szíve mélyén tudta, hogy Niké nem hagyná, hogy a hibrid vagy esetleg Rebekah megölje őt. Valamint sejtette, hogy minden valószínűség szerint a többiek is kiállnának mellette, adott esetben talán még maga Klaus is. Bár ha valóban szakít Nikével – és ő véleménye szerint erősen elhatározta magát ezt illetően – akkor a hibrid indulata elégé egyértelmű lesz. Számra nyilván a rosszabbik értelemben. Valamint tudta, hogy Rebekah mindenféleképpen megpróbálja majd megölni őt, mert vele szemben a szőke ős nagyon is elfogult volt, ami soha nem jó jel az ilyen halál közeli helyzetekben.
• Nem fog megölni – jelentette ki Tristan határozottan és az idősebb Salvatore valahogy egykori felettesének jobban elhitte a dolgot, mint Kolnak.
• Elmondjuk neki, hogy nem te tehetsz róla – biztosította a vámpírt Tatia kedvesen. Niké pedig megszorította a vámpír karjait, amik a dereka körül pihentek nagyon is szorosan. A lánynak pedig olyan érzése támadt ettől, mintha Damon kapaszkodna belé, még utoljára, mielőtt elengedi őt. Niké szíve erre a gondolatra összeszorult és alig kapott levegőt, de próbált erősnek látszani, nem kimutatni a fájdalmát, mivel az elmúlt időszakban túlságosan is sokszor és sokat sírt, ami már tényleg nem járja és csak lejáratja magát vele. Így aztán elhatározta, hogy erős lesz, akkor is ha Damon valóban elhagyja őt, és csak akkor fog sírni, ha senki nem hallja, mert nem akarta, hogy megint sajnálják.
• Szerintem álljunk meg valahol, ahol ehetünk egyet, megmosakodhatunk, átöltözhetünk és csak utána folytassuk az utunkat – vetett fel az ötletet Robert.
• És az újdonsült hibrid? – kérdezte Kol, bár tudta, hogy könnyedén meg tudják oldani a dolgot.
• Byron szomjas vagy? – kérdezte Tristan. A fiú válasza csak egy nemleges fejrázás volt. – Nos, ha az lennél, akkor feltétlenül tudasd velünk, mi pedig megoldjuk a kérdést, de persze te is megigézhetsz valaki… Mivel ez legalább egy jó alkalom arra, hogy tanulj egy kicsit új életformáddal kapcsolatban – tette hozzá elgondolkozva és bátorítóan rámosolygott lánya hibridjére.

Végül bementek egy a kései, vagy korai – kinek hogy eső – időpont ellenére is nyitva álló ruha boltba, meg a hozzá tartozó motelba, ami szerencséjükre teljesen üres volt. Mindenki választott magának ruhát és egy megbeszélték, hogy három óra múlva az előtérben találkoznak. Kol flörtölni próbált a megigézett recepciós - valamint egy személyben eladó - lánnyal, aki a véres ruházatok miatti sikoltások elkerülése érdekében volt ilyen állapotban, de az ősnek nem tetszett a lány sötét színű haja, mivel inkább szőkét, akart, vagyis igazából Caroline-t akarta. Robert unottan hajtotta végre a tisztálkodást és közben azon gondolkozott, hogy vajon Rebekah mennyi ideig is lesz rá mérges, mivel abban azért erősen reménykedett, hogy idővel meg fog bocsátani neki. A nagy kérdés csak az volt, hogy mikor. Byronnak szokatlan volt új létformája, de próbált alkalmazkodni, ahogy azt egész életében kezdte. Mielőtt a szobájába ért volna Tristan még megemlített neki egy-két bízató dolgot, hogy segíteni fognak neki és megtanítják, hogyan lehet ismét jól. Amit a fiú némi fenntartással fogadott, de mivel Niké is valami hasonlót mondott neki, amikor a boszorkány égetéskor ők a kocsiba mentek, így megnyugodott. Mivel a lány megmentette őt és bár nem bízott meg könnyen az emberekben Nikének valahogy mégis elhitte, már akkor is, amikor a tervét részletezte neki. Tatia elmerengve ült le a szobájában lévő kanapéra. Végtelenül megkönnyebbült és boldog volt, hogy a fia itt van mellette az unokájával együtt, valamint, hogy szerencsésen megmenekültek a boszorkányok áldozásától és most már újra egy család lehetnek. Viszont félt is, mivel tudta, hogy Tristan meg fogja beszélni a dolgokat Klausszal és nem akarta, hogy a hibrid elvegye tőle a fiát. Persze a szíve mélyén tudta, hogy Klaus egyrészt soha nem tenne ilyet, másrészt Tristan sem fordítana hátat neki mégis félt. Valamint azon töprengett, hogy mi is lesz velük most ezután. Tristan három év mocskát, porát és a boszorkányok vérét mosta le magáról. Örült neki, hogy Kolék megmentették őket. Ahogy annak is, hogy újra a családjával lehet és most már Klaus is tud mindent. Remélte, hogy lesz esélye szüleinek arra, hogy újra egy pár legyenek, mert akkor ebben az esetben ennél több boldogságot már nem is igazán kívánhatna magának. Igaz tudta, hogy szülei kibékülése nem lesz könnyű menet. Főleg mivel ezer évvel ezelőtt úgy váltak el, hogy az egyikük azt hitte a másikról, hogy a szerelme, akit túlságosan is imádott elárulta őt, a másik meg úgy élt, hogy elhagyta őt az a személy, akitől soha semmilyen körülmények között sem várta volna ezt. Nehéz ügy, de nem lehetetlen.

Niké és Damon közös szobába mentek. Az idősebb Salvatore elérkezetnek látta az időt és elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, de ő itt és most megvalósítja az elhatározását. Habár a szíve hevesen tiltakozott ez ellen. Azonban amikor a lány levette a pólóját, azért, hogy lezuhanyozzon az ágyon fekvő vámpír, akaratlanul is oda nézett és valahogy rá pillantva újra feléledt benne a vágy és nem bírta ki, hogy ne kapja meg szerelmét még egyszer, utoljára. Mivel úgy vélte, így könnyebb lesz számára a búcsú, de tudta, hogy valójában csak még fájdalmasabb lesz, mégsem tudott parancsolni magának. Közelebb lépett a vörös hajú szépséghez és átkarolta őt. Niké elmerült Damon ölelésében. Mosolyt kényszerített az arcára és úgy nézett bele a vámpír hipnotikus kék szemeibe. Damon lehajolt és ajkaival gyöngéden a lány ajkaira hajolt, aki kezeivel a nyakába kapaszkodott. Damon kezeivel cirógatta a lány derekét. Niké pedig hagyta, hogy Damon újra birtokba vegye a testét. Ez nem olyan volt, mint az első együttlétük, hanem sokkal gyengédebb, meghittebb. Semmit el nem kapkodó mozdulatok és kedves, gyöngéd gesztusok tették teljesé a lopott időt, ami még közösen megadatott nekik. Miután ismét egyé lettek Damon még utoljára magához húzta a lányt. Percekig figyelték egymás minden rezdülését, gondolatban pontosan rögzítve a másik minden egyes porcikáját. Ezután vettek még egy közös zuhanyt és felöltöztek. Niké éppen a haját fésülte, amikor Damon leült vele szemben az ágyra. A lány pedig tudta, hogy elérkezett az a pillanat, amitől annyira retteget és tudta, hogy egyszerűen nem áll rá készen, semmiképpen sem akarta elengedni a vámpírt. Azonban azt sem akarta, hogy teher legyen, ezért, hogy remegő kezeit elrejtse, letette a fésűt és az ölébe helyezte azokat.

• Én… - kezdte Damon és meg kellet köszörülnie a torkát, mert hirtelen kiszáradt a szája és alig tudta formálni a szavakat. – Ami köztünk történt az… csodálatos volt… viszont szerintem véget kell vetnünk neki… ott van Klaus, Rebekah, meg a többiek is és… egyszerűen nem lehetséges ez az egész, már a kezdetekor eleve lehetetlen volt – mutatott magukra az idősebb Salvatore. Közben tudta, hogy hülyeségeket beszél, ezek csak ostoba kifogások voltak, kemény és hazug szavak, de ennek ellenére mégis kimondta őket, mert félt. Nem akart ismét csalódni, így inkább választotta a magányt, semmint hogy újra elutasítsák őt. Kívülről felvette a hűvös és kifürkészhetetlen álarcát, amit már lassan másfél évszázada viselt és megingathatatlannak látszott. Belül azonban reménykedett benne, hogy a lány, majd ellent mond neki és azonban ő maga sem tudta, hogy akkor mit is tenne. Véleménye szerint két lehetséges opció merül fel ebben az esetben, miszerint vagy kereken kitart elhatározása mellett, vagy – és ez inkább elképzelhető volt - meggondolja magát, ha látja, hogy mennyire fájdalmasan érinti a szeretett nőt, de Niké csak üres tekintettel bámult maga elé. Nem mert felnézni, nem akart gyengének tűnni. Hallotta a szavakat, bár a felét nem is értette, de a lényeget ettől még felfogta, és csak az dübörgött a fejében, hogy „Vége”.
• Értem – felelte Niké és először fel sem fogta, hogy ő maga, mint mondott, mert ez nem is az ő hangja volt, ez a minden érzelemtől mentes hűvös szó. Hangja egyébként nem volt több mint elhalló suttogás, mivel tudat alatt félt attól, hogyha hangosabban mondja, akkor megadja magát a rá zúduló keserűségnek és elsírja magát, de nem tette. Belül hangosan és megállíthatatlanul zokogott, de kívülről teljesen üres volt.
• Szerzek egy másik kocsit is, hogy ne legyünk úgy összezsúfolódva – jegyezte meg pár perc kínossá váló csönd után Damon és sietve elhagyta a szobát. Niké csak erre várt, az egész testtartása megváltozott. A vállai beestek és az ágyról lecsúszva ölelte át a térdeit, közben pedig folyamatosan rázta őt a néma és megállíthatatlan zokogás. Damon sebesen elhagyta az épületet és gyorsan feltört egy kocsit. Közben a szeméből alattomban lecsordult egy fájdalmas és kósza könnycsepp, amit nem tudott megállítani, de nem is igazán akart. Ez volt a búcsúja Niké felé, a lány felé, akibe beleszeretett és ő maga taszított el, nehogy az tegye meg vele.

Damon türelmetlen dudálására a megbeszélt időre a többiek is kisereglettek a szobáikból, hogy folytassák útjukat Mystic Falls felé. Tristan biztos, ami biztos alapon – valamint mert igazán jól esett - újra kitörte a halott és továbbra is megkötözött csomagtartóban fekvő Jessica nyakát. Ezután, beszállt abba a kocsiba, aminek anyja önhatalmúan nevezte ki magát sofőrnek. Hátra becsusszant még hozzájuk Byron és, mindenki megdöbbenésére Niké is. Tristan és Tatia váltottak egy néma pillantást, végül a férfi megrázta a fejét. Jelezve, hogy bármi is történt lánya és Damon között nem ez a megfelelő időpont arra, hogy megkérdezzék. Így tehát az eredeti Petrova megértve fia néma szavait beindította az autót és Mystic Falls felé vette az irányt. Byron közben támogatóan megpaskolta a lány karját, aki egy vérszegény mosolyt vetett a fiúra. Ezután pedig az ablak felé fordította a tekintetét és az út egésze alatt nem volt hajlandó másfelé nézni, ahogy megszólalni sem szólalt meg. Tatia közben azt kezdte magyarázni Tristannak, hogy mik is történtek az ő három évvel ezelőtti titokzatos halála után.

• Elena örökbe fogadó szülei életüket vesztették egy autó balesetben… a kocsi lesodródott a Wickery-hídról – mondta Tatia.
• Balesetek nincsenek – mormogta Tristan Ayana varázskönyvét lapozgatva és közben fél füllel anyja beszámolóját hallgatva.
• Elena és Jeremy után Jenna Summers-hez kerültek, a kripta vámpírok kiszabadultak… Katherine visszatért, hogy megpróbálja törleszteni a tartozását… - mondta egyre halkabban az eredeti Petrova.
• Igen, mert ő pont az a fajta és ne, nehogy elkezd nekem mentegetni, mert tudom, hogy megint csinált valamit – sóhajtotta Tristan. Ismerte Katerinát, mint a rossz pénzt és hálát adott a mindenségnek, hogy lánya nem olyan, mint ő, mert az már valóban sok lett volna, még neki is.
• Visszaszerezte a holdkövet… - sóhajtotta Tatia gondterhelten tudva, hogy a fia nem fog örülni annak, amit a leszármazottja ezután tett.
• A többit kitalálom… nem neked adta, hanem felajánlotta Klausnak, Elenával, egy vámpírral és egy vérfarkassal együtt cserébe, hogy ő sérthetetlen maradjon – húzta el a száját Tristan, mivel teljesen egyértelmű volt, hogy a vámpírnő inkább feláldozott volna mindenkit azért cserébe, hogy ő életben maradhasson.
• Izobel és John is meghaltak – mondta Tatia.
• Johnért nem nagy kár. És Jenna? – kérdezte Tristan. Ismerte Klaus észjárását és így következtet arra, hogy Elena nagynénje is részt vett valahogy az áldozáson.
• Az áldozáskor ő volt a vámpír – biccentette Tatia.
• Egyéb örömhír? – húzta fel a szemöldökét Tristan szarkasztikusan.
• Azt hiszem több nincs – rázta meg a fejét az eredeti Petrova. Nekem viszont határozottan lesz, gondolta a hibrid keserűen mikor már másodszorra olvasta el Ayana egyik varázslatát, ami igazából nem is az övé volt, hanem Estheré. Végül inkább becsukta a varázskönyvet és a kabátja belső zsebébe süllyesztette, tudva, hogy erről értesítenie kell Klaust és a többieket is, de most jobban aggódott Niké és Damon miatt. Nem igazán értette, hogy miért is szakította egymással a két személy, mert az még számára is nyilvánvaló volt, hogy valahogy egymásba habarodtak, viszont gyanította, hogy valamelyik fél most félve bedobta a törülközőt, nehogy fájdalom érje. Ha tippelni kellet volna arról, hogy ki is volt a szakítást kezdeményező fél, akkor a voksa egyértelműen Damonre esett volna. Mivel valahogy sejtette, hogy egykori hadnagya attól tart, hogy Niké is elhagyná őt, mint ahogy azt Katherine tette, valamint minden valószínűséggel Elena is benne van valahogy a pakliban. Tristan valahogy úgy képzelte, hogy ismét ugyan az történt, mint anno ezernyolszázhatvannégyben, vagyis a hasonmás beleszeretett mindkét testvérebe és a végén a fiatalabbat választotta. Így pedig igazán érthető volt Damon félelme. Ha megérteni nem is tudta, de elfogadta, már amennyire ezt ebben a helyzetben tőle telet. Tristant az rángatta ki a merengéséből, hogy Tatia leparkolt egy elegáns villa előtt, aminek a stílusa alapján a férfi sejtette, hogy ez csak a Mikaelsson villa lehet. Az ajtó azon nyomban kivágódott és kisietett rajta Emma és nyomában egy szőke hajú nő, a hibrid pedig rájött, hogy csakis ő lehet Rebekah.
• Niké, kicsim – szorította magához a lányát Emma, amikor mellettük kinyílt a lesötétített üvegű kocsi ajtaja és kiszállt belőle valaki más is, akit már három éve nem látott. – Tristan?! Tristan! Tristan! Itt vagy! Életben vagy! – vetette magát zokogva férje karjaiba a vörös hajú nő. Ezt hallva Klaus, Elijah és Caroline is kijöttek a házból és ők is alig hittek a szemüknek.
• Itt vagyok, Emma… itt vagyok… most már minden rendben lesz… – ölelte magához a feleségét Tristan és nem is próbálta csitítani a nő zokogását, mivel most nem lett volna rá képes, így feleslegesen nem fog próbálkozni.

Az idősebb Salvatore nem lepődött meg a lány kocsi választásán, sőt egyfajta megkönnyebbüléssel nyugtázta ezt a tényt, mégis a szíve szúrni kezdett a szállodában történt szakításukra gondolva. Azonban ebben az esetben nem hibáztathatta Nikét, mint ahogy azt jogosan tehette volna és tette is Katherine és Elena esetében is – mert akkor könnyű volt őket okolni, azonban ezúttal nem ment -, mivel most ő volt az, aki ellökte magától a szeretett személyt és nem vele tették meg ugyanezt. Kol csodálkozva huppant be Damon mellé a lopott autóba. Robert hasonlóan meg volt döbbenve ő viszont sejtette, hogy mi lehet a háttérben és bár lustán elnyújtózott a hátsó ülésen valójában gondolatai valósággal száguldottak, azért, hogyan is hozhatná helyre Niké és Damon hullámvölgyének, ezen szakaszát. Mert mind Niké, mind Damon túl fontosak voltak neki ahhoz, hogy hagyja azt, hogy egy ilyen nagyszerű kapcsolatot csak úgy befejezzenek, mert már egyikük sem tud remélni. Kolnak is hasonló dolgok jártak a fejében, de ő fel is tette az első és ezen ügyben legfontosabb kérdést.

• Miért ültök külön kocsiban? – kérdezte Kol.
• Hogy legyen mit kérdezned – vetette oda neki Damon mogorván.
• Összeveszetek? – folytatta megingathatatlan eltökéltséggel az ős, mivel elhatározta, hogy minden áron utánajár az oknak, ami alapján ez a felfoghatatlan dolog történt.
• Közöd? – húzta fel a szemöldökét az idősebb Salvatore.
• Szóval igen, és min ha szabad tudnom? – csóválta meg a fejét Kol, mivel nem igazán hitte volna, ha ez tényleg be fog következni.
• Nem szabad tudnod – válaszolta Damon kereken.
• Olyan rohadt nehéz lenne elmondani, hogy mi történt?! – kérdezte már valósággal ordibálva és meg lehetősen idegesen az ős. Damon pedig erős fékezéssel parkolt le a Salvatore panzió előtt.
• Ha már ennyire tudni akarod, bár rohadtul semmi közöd hozzá, elmondom neked, hogy vége – válaszolta az idősebb Salvatore idegesen és kiszállt a kocsiból hevesen bevágva maga után az ajtót. Közben Stefan is kijött a zajra, ugyanis éppen a Gilbert házba indult és rosszat sejtve vette észre a láthatóan teljesen felindult állapotban lévő Kolt és a gúnyosan hűvös arcvonásokat mutató Damont. Stefan bátyja viselkedését látva egyből leszűrte a következtetést, miszerint történt valami. Valami határozottan rossz, mivel testvére tekintette olyanná vált, mint amilyen Niké előtt volt, sőt most ezerszer rosszabbnak látszott. Ami igazán nyugtalanítónak hatott.
• Mégis minek van vége? – ragadta meg Damon pólójának nyakát Kol. Stefan testvére védelmére sietett volna, ám a következő mondat megállított őt ebben.
• Niké és köztem hallva született ötlet volt ez az egész. A drága, bolond húgocskád megnyugodhat – próbált vállat vonni Damon, ami ebben a helyzetben nem igazán sikerült neki, de azért ő megpróbálta. Stefan szemei elkerekedtek ezt hallva és hirtelen azt sem tudta, hogy erre mit is kéne lépnie. Damon és Niké szakítottak? Miért? És hogyan? Tényleg ezért mentek el?
• Mégis mióta érdekel téged Rebekah véleménye? Vagy akár másoké? – rántott egyet az idősebb Salvatore-n Kol, hogy hátha ezzel észhez tudja őt téríteni, de nagyon úgy tűnt, hogy nem sikerül és a vámpír makacsul ki akar tartani hihetetlenül abszurd elhatározás mellett.
• Épp ez az, hogy nem érdekel, ahogy a tiéd sem – rázta le magáról nagy nehezen Kol kezeit Damon, ami csak azért sikerült, mert az ős hagyta neki.
• Most azért csinálod ezt, mert ezt írtam Klausnak? – kérdezte Kol halkan.
• Nem, azért csinálom, mert így akarom – vágta rá Damon.
• Már hogy a rohadt életbe akarhatod, hogy így legyen?! A saját szememmel láttam, hogy néztek egymásra! Az istenit neki mindenki látta! – jegyezte meg Kol mérgében a ház falához vágva a vámpírt. Stefan ezt látva ismét testvére segítségére akart sietni, de Robert megragadta a karját és megrázta a fejét, jelezve neki, hogy ne tegye. A fiatalabb Salvatore pedig tette, amit szavak nélkül mondtak neki, mert remélte, hogy talán Kol módszere visszarántja Damont a gödörből, amibe ismételten került.
• Ne vonj engem kérdőre! Semmi közöd nincsen hozzá, mit teszek – szűrte a szavakat Damon.
• Egyszerűen nevetséges vagy! Szeretitek egymást és mégis… - mondta Kol és indulatosan teljes erejéből képen vágta az idősebb Salvatore-t, aki elterült a földön az ütés erejének hatására.
• Nem ismersz engem, beismerem szép volt, jó volt… amíg tartott, de most már vége – vont vállat Damon letörölve a vért a szája sarkából.
• Nekem hazudhatsz, Nikének hazudhatsz, sőt mindenkinek hazudhatsz, de saját magadat ne csapd be! Gondolkozz el ezen, mert ha nem teszed, akkor nemcsak magadnak, de neki is ártasz, és ha nem kapsz időben észhez, akkor túl késő lesz és azt nem akarhatod – jegyezte meg Kol és bevágta magát az autóba. Robert beült mellé az ős pedig kerékcsikorgások közepette elhagyta a Salvatore panzió területét azért, hogy végre valahára a Mikaelsson villába érjenek.

Nikét Rebekah és Caroline is hevesen megszorongatta, valamint Elijah és Klaus is magukhoz húzták a lányt. Mindannyira megnyugodtak attól, hogy jól van ő is és Tatia is. Valamint erősen meghökkenve fogadták Tristant.

• Robert? – kérdezte Rebekah Tatia felé fordulva. Most, hogy kiderült, hogy nem csalta meg régen a kedvenc bátyját, már egész szimpatikus volt neki az eredeti Petrova, legalábbis a hasonmások közül mindenképpen ő volt a favoritja.
• Nemsokára itt lesznek – válaszolta Tatia.
• Szerintem elugranak a Salvatore panzióba – jegyezte meg Tristan.
• Örülök a viszontlátásnak – köszöntötte a férfit Elijah, és barátságosan megszorította a karját.
• Én is – vigyorodott el Tristan.
• Azt hiszem, van egy kis megbeszélni valónk – jelentette ki Klaus a fia elé lépve és a kezét nyújtotta felé üdvözlete jeléül.
• Akad – szorította meg apja felkarját Tristan és meg is ölelte őt, aki nem húzódott el, de egyébként sem tartott sokáig. Szinte csak egy futó ölelés volt, mégis a régi barátság és az új remélhetőlegesen kialakuló apa-fia kapcsolatuk érződött bene.
• Ő pedig Byron, velünk marad egy darabig – tette még hozzá a férfit a szőke hajú fiúra mutatva.
• Ahogy gondolod – egyezett bele Elijah. Klaus is vetett egy futó pillantást a fiúra, aki szinte teljesen Nikéhez tapadt. Nem a szó valódi értelmében, hanem, mintha tőle várná el, hogyha bármi történjék, akkor majd a lány megoldja a problémáját. Egyszóval különös volt.
• Valami baj van? – kérdezte barátnőjét Caroline, mivel látta, hogy mennyire szomorúan csillognak a kékeszöld szemek.
• Megleszek – válaszolta Niké és vetett a szőke hajú vámpírlányra egy futó mosolyt, ám Caroline észrevette, hogy ez nem őszinte, hanem nagyon is fájdalommal teli volt mind a tekintette, mind a mosolya.
• Hol voltatok? Tényleg szakítottál Damonnel? Persze, tudtam, hogy csak megbántani fog téged – mondta Rebekah mérgesen, és közben ismételten kedvesen magához húzta unokahúgát, azért, hogy megvigasztalja őt.
• Kol nagyszabású terve, akkor nem vált be? Vagy a jobb kérdés, hogy mi is volt az tulajdonképpen? – kérdezte Klaus és vetett egy lopott aggódó pillantást keresztlányára, vagyis az unokájára.
• A lényeg, hogy mind itt vagyunk – mondta Tatia, aki nem akarta, hogy Kol, Robert, valamint Damon szenvedje el a hibrid haragját, azért ami történt.
• Meg van egy plusz meglepetés vendégünk is – jegyezte meg Tristan egy széles mosollyal. Megértve, hogy az anyja tereli a témát, ő pedig mivel hasonlóan vélekedett erről, felvetett ehhez kapcsolódóan egy másik témát. Elengedte a továbbra is őt ölelő, könnyektől maszatos arcú Emmát, aki addig Tatiát is megölelte üdvözlés gyanánt. Tristan pedig kicsit sem finomkodva kirántotta a továbbra is ideiglenesen halott Jessicát a kocsi csomagtartójából, hogy a többiek is jól lássák.
• Lám, lám, csak nem Jessica Petrova? Nyilván ő volt a Bennett boszorkány cinkosa. Jut eszembe és Bonnie-val mi lett? – érdeklődte Klaus. Aki most csak egy pillantásra méltatta a nőt, mivel tudta, hogy később, mikor „elbeszélget” vele, akkor sokáig nézheti majd őt, miközben kínok között fog fetrengeni a lábai előtt várva a megváltó halált, ami nem fog megadni neki. Valójában alig tudta megállni, hogy ne ölje meg itt és most. Nemcsak azért, mert a háttérben nyilván ő irányította a szálakat, hanem egy sokkal régebbi dolog miatt is. Ami nem volt más, minthogy a lábai előtt fekvő nő miatt, vesztette el Tatiát, Tristant, valamint régen majdnem Elijah-t is. Ezek már önmagukban is súlyos bűnök voltak. Legalábbis a hibrid véleménye szerint, viszont együttesen csak még rosszabbnak hatottak és hosszú, valamint kínok közötti halált hordoztak magukban.
• Szeretett volna pár ismerősével egy jó kis boszorkányszombatot tartani és fordítva sültek el a dolgok, így aztán nem igazán élték túl – vont vállat Tristan könnyedén.
• El tudom képzelni – vigyorodott el Klaus büszkén. Most, hogy belegondolt abba, hogy Tristan az ő fia, nagyon is sok közös vonást fedezett fel, amikről persze már eddig is tudott, de most sokkal másabb viszonylatba kerültek.
• Nyilván megéhezettek és elfáradtatok az út alatt, szerintem az lesz a legjobb, ha bemegyünk és lepihentek – jelentette ki Elijah. Senki nem ellenkezett vele. Klaus és Tristan levitték a pincébe Jessicát és miután alaposan megkötözték és biztos, ami biztos alapon még egyszer eltörték a nyakát felmentek a többiekhez.

Nem sokkal később az ideges Kol és Robert is megérkeztek. Caroline mosolyogva fogadta az őst, aki egyből a szőke hajú vámpírlánnyal kezdett beszélni, remélve, hogy minél előbb elfelejti idegességének az okát. A többiek meg, akik nem tudták, hogy valójában miről is van szó, úgy hitték, hogy Kol az miatt ideges, hogy nem sikerült a terve, ami nem volt más, minthogy újra összeboronálja Nikét és Damont. Bár nem értették, hogy ehhez hogyan is kapcsolódhatott Tristan megmentése, de türelmetlenül várták a beszámolót. Egyébiránt a Salvatore panzióból a Mikaelsson villáig tartó út alatt elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, de helyre hozzá a pár között lévő dolgot, mert nem akarta elfogadni, hogy azok képesek voltak szakítani. Niké evett egy keveset és egy nagyon is mondvacsinált indokkal felment a szobájába. Emma nem sokkal később utána ment. Byron utána akart menni, de végül maradt a vörös hajú lány apja mellett.

• Kol, tudod, itt van ez a kis szerkentyű, mobiltelefonnak hívják, és azért van, hogyha szükséges, akkor el tudjanak érni téged – vágta kisebbik öccséhez a lemerült készüléket a hibrid.
• Hát még meg kell szoknom az ilyesmit, ha már voltál szíves több mint száz éves álomra küldeni. Egyébként meg, ha tudni akarod teljesen elfelejtettem, de a lénygen ez nem változtat, mert ettől függetlenül végül is értesítettelek – vont vállat az érintette gondtalanul.
• Arra a teljesen ostobaságokat tartalmazó levélre célzol? – húzta fel a szemöldökét Klaus gúnyosan.
• Aham, mindent leírtam, amit tudnod kellet – bólogatta Kol.
• Hát persze, remélem, nem veszed zokon, de tudod, hogy utálom, ha megvezetnek az ilyesmi terén. Szóval, mi is történt pontosan? – érdeklődte ismét Klaus ezúttal Tristan felé fordulva.
• A boszorkányok a fejükbe vették, hogy meg tudnak ölni engem, anyát és Nikét is – jegyezte meg meglehetősen bosszúsan a férfi.
• Mégis hogyan? – kérdezte Rebekah értetlenül.
• Áldozással Rebekah – válaszolta Robert, aki a szőke ős mellett foglalt helyet, aki bár nem mutatta, de kifejezetten örült neki, mert már megbocsátotta az egész hibrid dolgot.
• Nincsen telihold – jegyezte meg Elijah és hangja inkább volt érdeklődő, mivel nem tudta elképzelni, hogy akkor mégis hogy akarták kivitelezni a már eleve lehetetlennek tetsző dolgot.
• Jessica segítségével találtak egy olyan varázsigét, ami nem igényli a teliholdat – válaszolta Tristan.
• A varázskönyv? – kérdezte Klaus.
• Nálam – felelte fia habozás nélkül, valamint a pillantása összetalálkozott az apjáéval és némán jelezte neki, hogy később beszélni akar vele, lehetőleg négyszemközt.
• Byron, hogy menekültél meg? – kérdezte Klaus érdeklődte fordulva a meglehetősen szótlan fiú felé, aki a hangra összerezzent és egy gyors pillantást vetett Tristanra, aki bátorítása, valamint beleegyezése jeléül biccentett felé és megpaskolta a hátát.
• Niké átváltoztatott – suttogta a fiú.
• Azt mondtad Niké? – kérdezett vissza Klaus meglehetősen döbbenten és egyfelől nagyon is kíváncsian. Elijah egy futó pillantással ismét végig mérte a fiút. Látszott rajta, hogy valamitől egyszerűen retteg és a tekintette is folyamatosan nyugtalan volt, amióta Niké felment a szobájába. Rebekah furcsállva tekintett a fiúra, azonban Tristan megérkezése melletti, valamint Robert kibékülésével kapcsolatos gondolatai jó részét az kötötte le, hogy hogyan is kéne megvigasztalnia unokahúgát. Előre megmondtam, hogy ez lesz! De hallgatott rám valaki? Hát persze, hogy nem, gondolta Rebekah feszülten mérgelődve. Caroline el nem tudta képzelni, hogy barátnője hogyan is változtatta át a fiút, de Rebekáh-hoz hasonlóan gondolatai jó részét, a Niké iránti aggódás töltötte ki, bár ő nem volt mérges Damonre.
• Persze, adott neki a véréből, ő meghalt és hibridként támadt fel – vigyorodott el Tristan.
• Mik vannak – jegyezte meg Klaus megcsóválva a fejét. Ezután pedig mindenki felment a saját szobájába. Tatia elkísérte Byront, majd maradt is nála egy ideig, hogy beszélgessen vele, mivel látta, hogy mennyire zaklatott is a fiú.

Tristan úgy gondolta ő is Niké és Emma után fog menni, de előtte volt még egy kis dolga. Úgy vélte tesz egy kis kitérőt, ezért aztán Klaus után ment, aki a dolgozószobájában üldögélt és egy pohár whisky mellett gondolkozott, azon, hogy vajon mi is lesz velük ezután.

• Nagyon elmerengtél – ült le apjával szemben Tristan.
• A nemrég történtek igazán okod adnak rá – jegyezte meg Klaus és öntött a fiának is egy pohár italt, aki elfogadta azt.
• Örülök, hogy sikerült feloldanod az átkodat – jelentette ki Tristan.
• Nyilván nem mondtad volna el, hogy hol is van a hasonmás – nézett bele fia barna szemeibe a hibrid.
• Nem tudom, idővel talán. De azt akartam, hogy Elena ne járjon úgy, mint Katerina – válaszolta Tristan eltöprengve.
• Egyébként tudomásom szerint ő is a városban van – mondta Klaus, aki Elijah-től szerezte az információt és még békén is hagyta a nőt, pedig elég nagy volt a kísértés arra vonatkozóan, hogy elmenjen hozzá és kérdőre vonja, főleg azért, mert sejtette, hogy végig tudott Tatiáról és nem mondta el neki.
• Valóban? – érdeklődte Tristan. Ezzel egy időben elhatározta, hogy okvetlenül tesz majd nála egy kis kitérőt, annak érdekében, hogy megbeszélje vele az Elena dolgot, mert ez nem maradhat minimum egy alapos leszidás nélkül, valamint, hogy megköszönje neki, hogy segített az ő keresésében.
• Valahogy még mindig igazán hihetetlen dolog számomra, hogy Jessica állt minden mögött – húzta el a száját Klaus.
• Tudod, hogy milyen volt régen is – felelte egy hasonló grimasz kíséretében Tristan. - Majd elfelejtettem, jó is, hogy szóba hoztad. Ezt adta át a Bennett boszorkánynak – vette elő a varázskönyvet a fiú és gondosan kinyitva a megfelelő oldalon apja felé nyújtotta.
• Ez lenne a varázskönyv? – vette el a hibrid a nevezett tárgyat érdeklődve felvonva a szemöldökét.
• Ayana varázskönyve, hogy pontosak legyünk, de most, ha megbocsátasz, felmegyek a feleségemhez és a lányomhoz – válaszolta Tristan felállva. Klaus hitetlenkedve hallotta anyja tanítójának a nevét és kezdte sejteni, hogy valami nagyon nem tetsző dolgot fog hamarosan olvasni.
• Menj csak - intett fia felé beleegyezően.
• Köszönöm, hogy vigyáztál rájuk – fordult még egy pillanatra vissza hálája kifejezése jeléül.
• Azért nem volt köszönésre méltó a teljesítményem, de azért örülök, hogy itt vagytok és remélem, maradtok egy ideig – vigyorodott el Klaus.
• Szerintem megoldható - viszonozta a vigyort Tristan, majd távozott. A hibrid pedig elolvasta a fia által kinyitott régi nyelven írt sorokat. Aztán háromszor újra olvasta, mert nem akarta elhinni a tartalmukat. Hangosan szitkozódva tette el a könyvet egy biztos helyre, majd dühösen indult le a pincébe, mivel úgy gondolta eljött az ideje annak, hogy megtudakoljon egy-két dolgot Jessicától.

Emma gyorsan kopogtatott és végül a beinvitáló szót meghallva habozás nélkül belépet lánya szobájába, gondosan becsukva maga után az ajtót. Egyetlen gyermeke az ágyán feküdt és olvasott. Az Elfújta a szél című művet. A vörös hajú nő, meg volt győződve arról, hogy a könyvnek valami köze van Damon Salvatore-hoz. Ő maga meglehetősen döbbent volt a szakítás kapcsán, mivel nem tudta elhinni, hogy tényleg megtörtént. Mert egyszerűen felfoghatatlan volt a számára az, hogy a lánya képes volt lemondani a szerelemről főleg, mivel száz százalékig biztos volt abban, hogy Damon Salvatore belopta magát Niké szívébe. Azt már annál inkább el tudta képzelni, hogy mindketten okkal tették ezt. Meglehetősen határozott véleménye volt arról, hogy mi is történt valójában, de a lányától akarta hallani és támogatni őt, mellette lenni ebben a nehéz helyzetben. Annak ellenére is, hogy talán Niké meg mindig haragszik rá, valamint titokban remélte, hogy most már, hogy Tristan is itt van, hárman le fognak tudni ülni és elbeszélgetnek mindenről, ami régen és mostanában felmerült.

• Kicsim, annyira sajnálom, hogy nem mondtuk el neked a dolgokat, csak azt szerettük volna, hogy akkor tudd meg, amikor már minden rendben van – mondta Emma leülve az ágyra és átkarolva magához húzta lányát.
• Semmi gond, megértem – válaszolta Niké továbbra is a könyvre függesztve a tekintetét. Eszébe jutott, amikor ott aludt a Salvatore panzióban és Damon mellet feküdt, aki ezt a művet olvasta. Azért jött fel a szobájába, hogy ne kelljen látnia a sajnálkozó tekintetteket, akik nem is tudták, hogy miről van szó, bár az apja kitalált egy rövid verziót arról, hogy hogyan is mentették meg őt. Kihagyva a beszámolóból azokat a dolgokat, hogy őt és a nagyanyját elrabolták. Niké ezen nem igazán lepődött meg, főleg mivel az apja fantasztikus találékonysággal tudta előadni úgy a történtek egy részét, mintha azok a teljes verziót tartalmazták volna. Hosszú percek teltek el, így Niké olvasta a könyvet, Emma pedig a lányát figyelte. Aztán kopogtattak az ajtón és Tristan lépett be rajta. Aki leült lánya másik oldalára.
• Csak nem az Elfújta a szél? – kérdezte a férfi, egy pillantást vetve Niké kezében lévő műre. Emlékezett rá, hogy ki is volt az, akinél sokk évvel ezelőtt először látta. Ez a személy pedig nem volt más, mint Damon Salvatore.
• De az – válaszolta a lány csöndesen. Emma a lányuk feje felett férjére tekintett kérve, hogy tegyen valamit, mivel ő most nem képes erre.
• Tudom, hogy veled szemben nem volt szép tőlünk, amit tettünk és tudnod kell, hogy nagyon sajnáljuk azt, hogy ilyen fontos dolgokat elhallgatunk előled, főleg, mivel jogod lett volna tudni róluk – jegyezte meg Tristan, kiegészítve felesége korábbi bocsánatkérését.
• Tudom – mormolta Niké fejét édesanyja vállára hajtva, jelezve ezzel, hogy nem haragszik.
• Milyen a Mystic Fallsi iskola? – kérdezte Emma áttérve egy másik témára.
• Egész jó – jegyezte meg Niké egyhangúan.
• Ha jól tudom, Alaric Saltzman a történelem tanárod – jegyezte meg Tristan, ő is ismerte a férfit, bár ő nem tanította.
• Jól tanít – érkezett a felelet.
• Caroline és Elena igazán kedvesek, ahogy a többiek is – csicseregte a vörös hajú nő.
• Aham – helyeselt lánya.
• Elmondod nekünk, hogy miért is szakítottatok Damonnnel? – tért rá végül a lényeges kérdésre Emma gyöngéden. Tristan is érdeklődve pillantott gyermekére.
• Közös megegyezés volt – felelte Niké halkan és hangja kissé megremegett. A vörös hajú nő magához húzta a lányát, aki nem sírt, mert valahogy már nem tudott, így csak görcsösen az anyukájába kapaszkodott, aki a haját és a hátát simogatta vigasztalóan. Tristan közben megcsóválta a fejét. Valahogy sejtette, hogy ennek – mint ahogy ezt már első megállapításra vélte – a közös megegyezésnek köze van ahhoz, hogy régen Katerina olyan csúnyán elbánt a férfival, aki valahogy most már félt megnyitni a szívét. Pedig, szerintem már késő visszakoznia, gondolta Tristan, mivel ő is látta Damon és Niké pillantásait, ahogy egymásra néztek, a futó, ám mégis boldog mosolyukat. Már mindketten szerelmesek voltak a másikba, csak valamilyen oknál fogva megpróbálták tagadni az érzéseiket. Tristan úgy vélte, hogy hagyja, hátha magától rendeződne a dolgok, ha meg nem, akkor ennek érdekében természetesen hajlandó lesz segítő szándékú lépéseket tenni. Azért, hogy újra egymásra találjanak, mivel ha mindenki ennyire megdöbbent attól, hogy lánya hozzájuk szállt be a kocsiba, akkor itt többről van szó, mint egyszerű futó románcról és valahogy Nikéről egyébként sem tudta elképzelni az ilyesmit.

Kol eközben hazavitte Caroline-t, aki örömmel fogadta azt, hogy az ős vele tart.

• Amikor eltüntettek Klaus engem hívott, hogy megkérdezze, hogy hol is vagy – mormolta Caroline szeme sarkából Kolra pillantva.
• Nem tudott elérni, mert nem volt nálam a telefonom, de azért utána csak megkapta a levelemet, ha már az orrom alá dörgölte – forgatta meg a szemeit Kol.
• Stefan vitte el neki – válaszolta a szőke hajú vámpírlány.
• Gondolom, meg akart győződni arról, hogy a kedves testvérkéje és Niké jól vannak – jegyezte meg az ős gúnyosan.
• Damon miért nem jött veletek? – tette fel Caroline azt a kérdést, ami már ott motoszkált egy ideje a fejében csak egyszerűen Klaus, valamint Rebekah jelenlétében nem mert vele előhozakodni, nehogy azok bántsák Damont.
• Tényleg szakítottak Nikével – válaszolta Kol és a kormányon pihenő kezei ökölbe szorultak.
• Ennyire nagy a baj? – tette egyik kezét az ősére Caroline.
• Mr. HatározottanSzerelmesVagyokDeInkábbTagadom Salvatore a fejébe vette, hogy a Niké és a közte lévő kapcsolat „beismerem szép volt, jó volt… amíg tartott, de most már vége” – idézte szarkasztikusan az idősebb Salvatore-t Kol.
• Miért? – sóhajtott a szőke hajú vámpírlány értetlenül, aki bár eleinte nem volt a pár kapcsolatának híve, mostanra kezdte belátni, hogy azok ketten nagyon is kiegészítik egymást.
• Attól tartok, hogy ez arra vezethető vissza, hogy Katerina és Elena is visszautasították őt – húzta el a száját az ős bosszúsan morgolódva.
• Damon fél? – izlelgette hitetlenkedve a szavakat Caroline. Valahogy soha nem hitte volna, hogy fel kell, majd tenni valaha is ezt a kérdést.
• Úgy tűnik – válaszolta az ős megállva a Forbes ház előtt. Udvariasan kinyitotta a szőke hajú vámpírlány előtt az ajtót.
• Mindenesetre örülök, hogy jól vagy – jegyezte meg Caroline a bejárati ajtó előtt szembe fordulva az őssel, aki odáig követte őt.
• Nem, olyan könnyű engem megölni – vigyorodott el Kol.
• Tudom, de én azért aggódtam érted – mosolyodott el Caroline és enyhén elpirult a vallomástól.
• Ez nagyon kedves tőle – jegyezte meg az ős, aki egyik kezével a szőke hajú vámpírlány válla felett támaszkodott meg. Aztán lassan közelebb hajolt Caroline-hoz, aki lélegzett visszafojtva várt. Kol pedig megcsókolta őt. Ajkaik kíváncsian és vágytól fűtötten tapadtak egymásra. Az ős hevesen az ajtónak döntötte Caroline-t, aki magához ölelte a férfit. Ezután továbbra is egymásba kapaszkodva bebotorkáltak a lány szobájába, levéve egymásról a ruhákat és ott folytatták tevékenységüket, gondosan becsukva maguk mögött az ajtókat.

Robert lustán Rebekah után ment és kissé tétován kopogtatott a szőke hajú ős szobájának ajtaján.

• Mit akarsz? – kérdezte Rebekah kinyitva az ajtót.
• Tudom, hogy haragszol rám azért, mert hazudtam – nézett rá a szőke hajú ősre Robert.
• Még szép, hogy haragszom érte – vágta rá Rebekah kapásból, bár már csak a durcásság beszélt belőle.
• Persze, értem, csak szeretném, hogy tudja arról, miszerint ha újra ugyan abba a szituációba kerülnénk, mint akkor, akkor én ugyan úgy tennék mindent. Vállalva azt is, hogy soha több nem állsz szóba velem, mert mindennek ellenére én nagyon kedvellek téged és nem azért nem mondtam ezt el, hogy visszafogadj és megbocsáss hanem, mert ismerlek és jobbnak láttam, ha tudod – mondta Robert és sarkon fordulva távozni akarta, de egy kar megállított őt ebben.
• Jól gondolod, haragszom rád, de hajlandó vagyok ismét megbocsátani neked, ha megígéred, hogy többé nem hazudsz nekem – fordította maga felé a hibridet Rebekah.
• Nem, mintha problémám lenne vele, de ugye tudod, hogy túl könnyen megbocsátasz? – pillantott a szőke hajú ősre Robert és két keze közé fogta az arcát.
• Tudom, de ebben az esetben jól döntöttem, feltéve, ha valóban megteszed, amire kértelek – mosolyodott el Rebekah.
• Legyen, szerintem megpróbálhatjuk – húzta a szokásos lusta mosolyra a száját Robert és ezután a szőke ős szobájában folytatták a továbbiakat.