22. fejezet

A következő fejezet lesz az évadzáró. Kellemes olvasást :) 

 

Külön utakon…

„Az elől a nő elől, amelyik szeret téged, semmit sem tudsz eltitkolni. Hidd el nekem, az asszonykád mindent tud. Mindent. S ennek ellenére eszében sincs kikaparni a szemed. Mert valóban szeret téged, valóban törődik veled. Pontosan tudja, mi mindenen mész keresztül, és nem akarja megnehezíteni a helyzeted. S tudod mit? Ha nem mellette döntenél, elfogadná. Ha elmennél, szomorú lenne, de nem hibáztatna senkit és semmit; egy kis idő elteltével újra tudna örülni az életnek, és kivirágozna megint. S erre azért lenne képes, mert szeret téged; azért tudna elengedni, mert fontos vagy neki. Mert a szívében vagy.” A. J. Christian

• Ez roppantul egyértelmű kérdés, ahogy a válasz is az – felelte Tristan.
• Vagyis? – kérdezte Kol, bár sejtette a választ.
• Adtál neki a véredből igaz? – fordult a lánya felé Tristan, aki kibontakozott Damon karjai közül és feléjük fordult.
• Igen, és örülök neki, hogy így alakult – sóhajtotta Niké megkönnyebbülten, mivel igazán nem bocsátotta volna meg magának, ha pont a terve miatt ölik meg Byront. Bár a fiú így is, úgy is meghalt, de így egyfajta bátorítást nyújtotta neki arról, hogy mégis van remény a túlélésre, valamint legalább így még a telihold hatásától is sikerült őt megszabadítania.
• Akkor a te véreddel is lehet hibrideket csinálni? Klaus el lesz tőle ragadtatva, bár nem hiszem, hogy téged is lecsapolna, mint mondjuk Elenát – jegyezte meg Kol.
• Tudtok Elenáról? – kérdezte Tristan megcsóválva a fejét. Valahogy sejthető volt, hogy az ősök előbb utóbb felfedezik a lányt, főleg, hogy az pont Mystic Fallsban lakott.
• Persze – bólogatta az ős hevesen. – Tudod, hogy is van ez… hasonmás, ami egyenlő azzal, hogy valaki biztos megtudja, aki tovább mondja valakinek és így tovább egészen addig még mi meg nem tudjuk – vonogatta a vált Kol, mivel ez tényleg így ment a természetfölötti körökben.
• Tudom, csak reméltem, hogy elkerülhető a dolog, de akkor Klaus átka végre megtört? – kérdezte Tristan, hogy legalább valami jó dolog is kisült ebből az egészből. Valamint azért remélte, hogy a hasonmás azért nem halt meg.
• Igen, az én drága bátyám feláldozta, akit fel kellet, de aztán Elena túlélte és most, az ő vére segítségével lehet további hibrideket teremteni – felelte Kol. – Már persze, ha leszámítjuk azt, hogy Niké és te is tudtok hasonlóan tenni és nektek nem kell semmilyen hasonmás vér, mert már eleve bennetek van – tette hozzá mintegy kiegészítésképpen.
• Én azért hozzá tenném, hogy a szerencsétlen, ostoba hibridek száma megtizedelődött az szánalmasan idióta vérfarkasok támadása miatt – jegyezte meg Damon gúnyosan.
• Vérfarkas támadás? – érdeklődte Tristan bosszankodva. Nem igaz, hogy ennyi minden történt még engem kivontak a forgalomból!
• Josh-ra emlékszel ugye? – kérdezte Robert, átvéve a beszélgetés menetét.
• Persze, a kis idióta, akinek az apja egy barom és rég meg kellet volna ölnöm, de Emma nem akarta – biccentett Tristan szem forgatva. Néha zavaró volt, felesége határozottsága a falkájával és minden mással kapcsolatban, ugyanakkor pont ezt szerette benne a legjobban.
• Ha ez megnyugtat legjobb tudomásom szerint Klaus megölte őt, de a lényeg most nem ez lenne. Hanem az, hogy Josh, puccsot szervezett és megtámadták Emmát, leszúrták és mivel azt hitték, hogy meghalt, egy romos házba vitték azért mivel azt gondolták jó helye lesz az neki, de én és Tatia megtaláltuk. Niké közben Mystic Fallsba került… - mesélte a történteket röviden Robert.
• Észrevettük, hogy támadások vannak a környéken, amik egyre közelebb kerültek a városunkhoz. Ez már önmagában is felháborító és persze erősen gyanítottuk, hogy Niké a célpont, végül bizonyos is lett, amikor elmondta a Josh-os dolgot… - mondta Kol, ám itt elakadt, mivel nem tudta, hogy most hogyan is kéne folytatnia. Ezért aztán vetett egy kérdő pillantást a vörös hajú lányra, aki azzal volt elfoglalva, hogy felsegített Byront és utána az egyik boszorkány ruhájának a darabkájával törölgette az újdonsült hibrid véres arcát. Damon pedig karba font kezekkel sötéten méregette kettősüket, de nem állt szándékában jelenetet rendezni. Mivel egyrészt nagyon ciki lett volna, másrészt, azért egy kis vérfarkas… vagyis hibrid miatt nem fog hülyét csinálni magából, harmadrészt – és véleménye szerint ez volt a legfőbb indoka - nemrég határozta el, hogy véget vett a lánnyal való kapcsolatának, szóval ez már nem is igazán tartozik rá. Mégis mindennek ellenére mély szúrást érzett a szíve táját, viszont akkor is kitartott elhatározása mellett.
• Történt valami, jól vagy? – kérdezte a nekik háttal lévő lányát Tristan.
• Meglőttem, de nem öltem meg. Aztán mikor Robert ideért megölte őt is és a társait is – válaszolta Niké. Az apja pedig elhatározta, hogy később még azért megkérdezi erről a lányát, de mivel most láthatóan épségben volt, valamint érezte, hogy nem szeretne most beszélni erről, így inkább várta a további információkat.
• Aztán jött Tatia és mindenki megdöbbent, hogyan is lehet ő életben. Már bocs… – fordult az eredeti Petrova felé Kol, aki csak biccentette az ős felé jelezve, hogy semmi baj. - Megtudtuk, hogy Robert a te hibrided, Rebekah túl is reagálta, aztán kiderült, hogy Emma is az… aztán Niké mérges lett ránk, mert nem koncentráltunk eléggé és csak egymást piszkált. Elterveztük a kiszabadításod… csak nem igen volt boszorkány, aki segítsen… aztán Tatiát és Nikét elrabolta a megérdemeltnél sokkal könnyebb halált halt Bonnie és persze Jessica. A többiek nem tudtak róla és jobb is ez így, főleg a mi drága Salvatore hadnagyunk szempontjából… Robert, Damon és én, mint bármilyen problémát legyűrő felmentő sereg pedig jöttünk megmenteni titeket, ami mint ahogy az elvárható volt sikerült is. Röviden ennyi lenne. Egyébként még be sem mutatkoztam, az egyik nagybátyád lennék, Kol, akivel még szerencsétlen módon még nem volt alkalmad találkozni – nyújtotta a kezét Tristan felé az ős.
• Tristan – fogadta el a felé nyújtotta kezet a férfi, halványan elvigyorodva. – Mi lenne, ha elégetnénk a banyákat? – kérdezte a hullák felé biccentve a fejével. Robert válaszként már elő is vette az öngyújtóját. Mivel egy ilyen dolgot nem kell neki kétszer mondani, főleg nem Tristannak.
• Oké, felőlem rendben. Egyébként szerintettek gyerekes lenne, ha megrugdosnám? – kérdezte Kol elvigyorodva az ideiglenesen halott Jessica felé intve.
• Igen, de ne zavartasd magad, meg egyébként is lesz még rá alkalmad, viszont előre gyakorolhatsz rá egy kicsit, ha esetleg kijöttél volna a gyakorlatból – válaszolta Damon cinikusan.
• Légy a vendégem – mondta az idősebb Salvatore-val egy időben egy hatalmas vigyorral az arcán Tristan.
• Hol hagytátok a kocsit? – kérdezte Tatia gyorsan közbevágva mielőtt elkezdődne az darabolós és égetős rész, mert nem igazán volt kedve végignézni amire fiáék készültek. Robert elmagyarázta neki, hogy merre találja a kereset járművet. Tatia, valamint a vele tartó Niké és Byron gyorsan el is hagyták a tisztást. Damon is ment volna velük, de inkább meggondolta magát és úgy gondolta jobb lesz ez így. Főleg mivel addig is szoktatja magát a gondolathoz, miszerint távol lesz a vörös hajú lánytól és még azt is lesz ideje kitalálni, hogy mi is legyen az a dolog, aminek a segítségével véget vett a közöttük lévő dolognak. Tristan és Robert megszokott kettőst alkottak és gyors mozdulatokkal tépték darabokra a boszorkányokat. Kol is csatlakozott hozzájuk, ahogy az elmerengős hangulatú Damon is.

Robert ezután dolga végeztével a lábánál fogva húzta Jessicát a kocsiig. Ahol aztán gyorsan megkötözte a nőt egy verbénás láncokkal, amit az egyik táskája mélyén rejtőzött, majd kicsit sem finoman a csomagtartóba vágta őt. Kol ült a vezető ülésbe, mellé Robert került. Hátra pedig Byron, Tristan, akinek az ölébe Tatia került és Damon, akinek az ölében Niké ült.

• Szerintem jobb lesz, ha sietünk, mert azt hiszem Klaus, már kezd türelmetlen lenni, hogy hol is vagyunk – mondta Kol és, hogy szavait alá támassza gyorsabb sebességre kapcsolt az éppen csak beindított kocsiját.
• Két napot írtál neki nem? – kérdezte Robert, lustán elnyújtózva az ülésén.
• Te úgy ismered őt, mint aki elfogadja és betartja az ilyen határidőket? – érdeklődte az ős erősen hitetlenkedve.
• Attól függ, hogy mit írtál neki – jegyezte meg Tristan.
• Nos… már megbocsássatok… tudom, hogy lehetetlen, de azt mondtam, hogy éppen szerelmi tanácsadót játszom… - köszörülte meg a torkát Kol zavartan.
• És mégis kinek? – kérdezte Damon rosszat sejtve és karjai kissé megfeszültek a lány dereka körül.
• Nos, a fedő sztori érdekében természetesen neked meg Nikének… de ne aggódj, sem Klaus, sem pedig Rebekah nem fog megölni… - mondta Kol és hangja igencsak bizakodó volt, annak ellenére, hogy belül ő a maga részéről elégé szkeptikusan kezelte a kérdést. Egy amolyan vagy bejön, vagy nem dologként, de utóbbi azért valószínűbb volt. Legalábbis testvéreit ismerve.
• Téged, mivel egyből kapsz egy kis karót a szívedbe, hogy újra aludhass egy jót – vágta rá az idősebb Salvatore hevesen.
• …amint meglátja Tristant, nem is lesznek mérgesek – legyintette Kol könnyedén.
• Kösz, most megnyugodtam, hogy így lesz körülbelül öt kerek percem, mielőtt valamelyik drága testvéred kitépi a szívemet – horkantotta Damon. Igaz a szíve mélyén tudta, hogy Niké nem hagyná, hogy a hibrid vagy esetleg Rebekah megölje őt. Valamint sejtette, hogy minden valószínűség szerint a többiek is kiállnának mellette, adott esetben talán még maga Klaus is. Bár ha valóban szakít Nikével – és ő véleménye szerint erősen elhatározta magát ezt illetően – akkor a hibrid indulata elégé egyértelmű lesz. Számra nyilván a rosszabbik értelemben. Valamint tudta, hogy Rebekah mindenféleképpen megpróbálja majd megölni őt, mert vele szemben a szőke ős nagyon is elfogult volt, ami soha nem jó jel az ilyen halál közeli helyzetekben.
• Nem fog megölni – jelentette ki Tristan határozottan és az idősebb Salvatore valahogy egykori felettesének jobban elhitte a dolgot, mint Kolnak.
• Elmondjuk neki, hogy nem te tehetsz róla – biztosította a vámpírt Tatia kedvesen. Niké pedig megszorította a vámpír karjait, amik a dereka körül pihentek nagyon is szorosan. A lánynak pedig olyan érzése támadt ettől, mintha Damon kapaszkodna belé, még utoljára, mielőtt elengedi őt. Niké szíve erre a gondolatra összeszorult és alig kapott levegőt, de próbált erősnek látszani, nem kimutatni a fájdalmát, mivel az elmúlt időszakban túlságosan is sokszor és sokat sírt, ami már tényleg nem járja és csak lejáratja magát vele. Így aztán elhatározta, hogy erős lesz, akkor is ha Damon valóban elhagyja őt, és csak akkor fog sírni, ha senki nem hallja, mert nem akarta, hogy megint sajnálják.
• Szerintem álljunk meg valahol, ahol ehetünk egyet, megmosakodhatunk, átöltözhetünk és csak utána folytassuk az utunkat – vetett fel az ötletet Robert.
• És az újdonsült hibrid? – kérdezte Kol, bár tudta, hogy könnyedén meg tudják oldani a dolgot.
• Byron szomjas vagy? – kérdezte Tristan. A fiú válasza csak egy nemleges fejrázás volt. – Nos, ha az lennél, akkor feltétlenül tudasd velünk, mi pedig megoldjuk a kérdést, de persze te is megigézhetsz valaki… Mivel ez legalább egy jó alkalom arra, hogy tanulj egy kicsit új életformáddal kapcsolatban – tette hozzá elgondolkozva és bátorítóan rámosolygott lánya hibridjére.

Végül bementek egy a kései, vagy korai – kinek hogy eső – időpont ellenére is nyitva álló ruha boltba, meg a hozzá tartozó motelba, ami szerencséjükre teljesen üres volt. Mindenki választott magának ruhát és egy megbeszélték, hogy három óra múlva az előtérben találkoznak. Kol flörtölni próbált a megigézett recepciós - valamint egy személyben eladó - lánnyal, aki a véres ruházatok miatti sikoltások elkerülése érdekében volt ilyen állapotban, de az ősnek nem tetszett a lány sötét színű haja, mivel inkább szőkét, akart, vagyis igazából Caroline-t akarta. Robert unottan hajtotta végre a tisztálkodást és közben azon gondolkozott, hogy vajon Rebekah mennyi ideig is lesz rá mérges, mivel abban azért erősen reménykedett, hogy idővel meg fog bocsátani neki. A nagy kérdés csak az volt, hogy mikor. Byronnak szokatlan volt új létformája, de próbált alkalmazkodni, ahogy azt egész életében kezdte. Mielőtt a szobájába ért volna Tristan még megemlített neki egy-két bízató dolgot, hogy segíteni fognak neki és megtanítják, hogyan lehet ismét jól. Amit a fiú némi fenntartással fogadott, de mivel Niké is valami hasonlót mondott neki, amikor a boszorkány égetéskor ők a kocsiba mentek, így megnyugodott. Mivel a lány megmentette őt és bár nem bízott meg könnyen az emberekben Nikének valahogy mégis elhitte, már akkor is, amikor a tervét részletezte neki. Tatia elmerengve ült le a szobájában lévő kanapéra. Végtelenül megkönnyebbült és boldog volt, hogy a fia itt van mellette az unokájával együtt, valamint, hogy szerencsésen megmenekültek a boszorkányok áldozásától és most már újra egy család lehetnek. Viszont félt is, mivel tudta, hogy Tristan meg fogja beszélni a dolgokat Klausszal és nem akarta, hogy a hibrid elvegye tőle a fiát. Persze a szíve mélyén tudta, hogy Klaus egyrészt soha nem tenne ilyet, másrészt Tristan sem fordítana hátat neki mégis félt. Valamint azon töprengett, hogy mi is lesz velük most ezután. Tristan három év mocskát, porát és a boszorkányok vérét mosta le magáról. Örült neki, hogy Kolék megmentették őket. Ahogy annak is, hogy újra a családjával lehet és most már Klaus is tud mindent. Remélte, hogy lesz esélye szüleinek arra, hogy újra egy pár legyenek, mert akkor ebben az esetben ennél több boldogságot már nem is igazán kívánhatna magának. Igaz tudta, hogy szülei kibékülése nem lesz könnyű menet. Főleg mivel ezer évvel ezelőtt úgy váltak el, hogy az egyikük azt hitte a másikról, hogy a szerelme, akit túlságosan is imádott elárulta őt, a másik meg úgy élt, hogy elhagyta őt az a személy, akitől soha semmilyen körülmények között sem várta volna ezt. Nehéz ügy, de nem lehetetlen.

Niké és Damon közös szobába mentek. Az idősebb Salvatore elérkezetnek látta az időt és elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, de ő itt és most megvalósítja az elhatározását. Habár a szíve hevesen tiltakozott ez ellen. Azonban amikor a lány levette a pólóját, azért, hogy lezuhanyozzon az ágyon fekvő vámpír, akaratlanul is oda nézett és valahogy rá pillantva újra feléledt benne a vágy és nem bírta ki, hogy ne kapja meg szerelmét még egyszer, utoljára. Mivel úgy vélte, így könnyebb lesz számára a búcsú, de tudta, hogy valójában csak még fájdalmasabb lesz, mégsem tudott parancsolni magának. Közelebb lépett a vörös hajú szépséghez és átkarolta őt. Niké elmerült Damon ölelésében. Mosolyt kényszerített az arcára és úgy nézett bele a vámpír hipnotikus kék szemeibe. Damon lehajolt és ajkaival gyöngéden a lány ajkaira hajolt, aki kezeivel a nyakába kapaszkodott. Damon kezeivel cirógatta a lány derekét. Niké pedig hagyta, hogy Damon újra birtokba vegye a testét. Ez nem olyan volt, mint az első együttlétük, hanem sokkal gyengédebb, meghittebb. Semmit el nem kapkodó mozdulatok és kedves, gyöngéd gesztusok tették teljesé a lopott időt, ami még közösen megadatott nekik. Miután ismét egyé lettek Damon még utoljára magához húzta a lányt. Percekig figyelték egymás minden rezdülését, gondolatban pontosan rögzítve a másik minden egyes porcikáját. Ezután vettek még egy közös zuhanyt és felöltöztek. Niké éppen a haját fésülte, amikor Damon leült vele szemben az ágyra. A lány pedig tudta, hogy elérkezett az a pillanat, amitől annyira retteget és tudta, hogy egyszerűen nem áll rá készen, semmiképpen sem akarta elengedni a vámpírt. Azonban azt sem akarta, hogy teher legyen, ezért, hogy remegő kezeit elrejtse, letette a fésűt és az ölébe helyezte azokat.

• Én… - kezdte Damon és meg kellet köszörülnie a torkát, mert hirtelen kiszáradt a szája és alig tudta formálni a szavakat. – Ami köztünk történt az… csodálatos volt… viszont szerintem véget kell vetnünk neki… ott van Klaus, Rebekah, meg a többiek is és… egyszerűen nem lehetséges ez az egész, már a kezdetekor eleve lehetetlen volt – mutatott magukra az idősebb Salvatore. Közben tudta, hogy hülyeségeket beszél, ezek csak ostoba kifogások voltak, kemény és hazug szavak, de ennek ellenére mégis kimondta őket, mert félt. Nem akart ismét csalódni, így inkább választotta a magányt, semmint hogy újra elutasítsák őt. Kívülről felvette a hűvös és kifürkészhetetlen álarcát, amit már lassan másfél évszázada viselt és megingathatatlannak látszott. Belül azonban reménykedett benne, hogy a lány, majd ellent mond neki és azonban ő maga sem tudta, hogy akkor mit is tenne. Véleménye szerint két lehetséges opció merül fel ebben az esetben, miszerint vagy kereken kitart elhatározása mellett, vagy – és ez inkább elképzelhető volt - meggondolja magát, ha látja, hogy mennyire fájdalmasan érinti a szeretett nőt, de Niké csak üres tekintettel bámult maga elé. Nem mert felnézni, nem akart gyengének tűnni. Hallotta a szavakat, bár a felét nem is értette, de a lényeget ettől még felfogta, és csak az dübörgött a fejében, hogy „Vége”.
• Értem – felelte Niké és először fel sem fogta, hogy ő maga, mint mondott, mert ez nem is az ő hangja volt, ez a minden érzelemtől mentes hűvös szó. Hangja egyébként nem volt több mint elhalló suttogás, mivel tudat alatt félt attól, hogyha hangosabban mondja, akkor megadja magát a rá zúduló keserűségnek és elsírja magát, de nem tette. Belül hangosan és megállíthatatlanul zokogott, de kívülről teljesen üres volt.
• Szerzek egy másik kocsit is, hogy ne legyünk úgy összezsúfolódva – jegyezte meg pár perc kínossá váló csönd után Damon és sietve elhagyta a szobát. Niké csak erre várt, az egész testtartása megváltozott. A vállai beestek és az ágyról lecsúszva ölelte át a térdeit, közben pedig folyamatosan rázta őt a néma és megállíthatatlan zokogás. Damon sebesen elhagyta az épületet és gyorsan feltört egy kocsit. Közben a szeméből alattomban lecsordult egy fájdalmas és kósza könnycsepp, amit nem tudott megállítani, de nem is igazán akart. Ez volt a búcsúja Niké felé, a lány felé, akibe beleszeretett és ő maga taszított el, nehogy az tegye meg vele.

Damon türelmetlen dudálására a megbeszélt időre a többiek is kisereglettek a szobáikból, hogy folytassák útjukat Mystic Falls felé. Tristan biztos, ami biztos alapon – valamint mert igazán jól esett - újra kitörte a halott és továbbra is megkötözött csomagtartóban fekvő Jessica nyakát. Ezután, beszállt abba a kocsiba, aminek anyja önhatalmúan nevezte ki magát sofőrnek. Hátra becsusszant még hozzájuk Byron és, mindenki megdöbbenésére Niké is. Tristan és Tatia váltottak egy néma pillantást, végül a férfi megrázta a fejét. Jelezve, hogy bármi is történt lánya és Damon között nem ez a megfelelő időpont arra, hogy megkérdezzék. Így tehát az eredeti Petrova megértve fia néma szavait beindította az autót és Mystic Falls felé vette az irányt. Byron közben támogatóan megpaskolta a lány karját, aki egy vérszegény mosolyt vetett a fiúra. Ezután pedig az ablak felé fordította a tekintetét és az út egésze alatt nem volt hajlandó másfelé nézni, ahogy megszólalni sem szólalt meg. Tatia közben azt kezdte magyarázni Tristannak, hogy mik is történtek az ő három évvel ezelőtti titokzatos halála után.

• Elena örökbe fogadó szülei életüket vesztették egy autó balesetben… a kocsi lesodródott a Wickery-hídról – mondta Tatia.
• Balesetek nincsenek – mormogta Tristan Ayana varázskönyvét lapozgatva és közben fél füllel anyja beszámolóját hallgatva.
• Elena és Jeremy után Jenna Summers-hez kerültek, a kripta vámpírok kiszabadultak… Katherine visszatért, hogy megpróbálja törleszteni a tartozását… - mondta egyre halkabban az eredeti Petrova.
• Igen, mert ő pont az a fajta és ne, nehogy elkezd nekem mentegetni, mert tudom, hogy megint csinált valamit – sóhajtotta Tristan. Ismerte Katerinát, mint a rossz pénzt és hálát adott a mindenségnek, hogy lánya nem olyan, mint ő, mert az már valóban sok lett volna, még neki is.
• Visszaszerezte a holdkövet… - sóhajtotta Tatia gondterhelten tudva, hogy a fia nem fog örülni annak, amit a leszármazottja ezután tett.
• A többit kitalálom… nem neked adta, hanem felajánlotta Klausnak, Elenával, egy vámpírral és egy vérfarkassal együtt cserébe, hogy ő sérthetetlen maradjon – húzta el a száját Tristan, mivel teljesen egyértelmű volt, hogy a vámpírnő inkább feláldozott volna mindenkit azért cserébe, hogy ő életben maradhasson.
• Izobel és John is meghaltak – mondta Tatia.
• Johnért nem nagy kár. És Jenna? – kérdezte Tristan. Ismerte Klaus észjárását és így következtet arra, hogy Elena nagynénje is részt vett valahogy az áldozáson.
• Az áldozáskor ő volt a vámpír – biccentette Tatia.
• Egyéb örömhír? – húzta fel a szemöldökét Tristan szarkasztikusan.
• Azt hiszem több nincs – rázta meg a fejét az eredeti Petrova. Nekem viszont határozottan lesz, gondolta a hibrid keserűen mikor már másodszorra olvasta el Ayana egyik varázslatát, ami igazából nem is az övé volt, hanem Estheré. Végül inkább becsukta a varázskönyvet és a kabátja belső zsebébe süllyesztette, tudva, hogy erről értesítenie kell Klaust és a többieket is, de most jobban aggódott Niké és Damon miatt. Nem igazán értette, hogy miért is szakította egymással a két személy, mert az még számára is nyilvánvaló volt, hogy valahogy egymásba habarodtak, viszont gyanította, hogy valamelyik fél most félve bedobta a törülközőt, nehogy fájdalom érje. Ha tippelni kellet volna arról, hogy ki is volt a szakítást kezdeményező fél, akkor a voksa egyértelműen Damonre esett volna. Mivel valahogy sejtette, hogy egykori hadnagya attól tart, hogy Niké is elhagyná őt, mint ahogy azt Katherine tette, valamint minden valószínűséggel Elena is benne van valahogy a pakliban. Tristan valahogy úgy képzelte, hogy ismét ugyan az történt, mint anno ezernyolszázhatvannégyben, vagyis a hasonmás beleszeretett mindkét testvérebe és a végén a fiatalabbat választotta. Így pedig igazán érthető volt Damon félelme. Ha megérteni nem is tudta, de elfogadta, már amennyire ezt ebben a helyzetben tőle telet. Tristant az rángatta ki a merengéséből, hogy Tatia leparkolt egy elegáns villa előtt, aminek a stílusa alapján a férfi sejtette, hogy ez csak a Mikaelsson villa lehet. Az ajtó azon nyomban kivágódott és kisietett rajta Emma és nyomában egy szőke hajú nő, a hibrid pedig rájött, hogy csakis ő lehet Rebekah.
• Niké, kicsim – szorította magához a lányát Emma, amikor mellettük kinyílt a lesötétített üvegű kocsi ajtaja és kiszállt belőle valaki más is, akit már három éve nem látott. – Tristan?! Tristan! Tristan! Itt vagy! Életben vagy! – vetette magát zokogva férje karjaiba a vörös hajú nő. Ezt hallva Klaus, Elijah és Caroline is kijöttek a házból és ők is alig hittek a szemüknek.
• Itt vagyok, Emma… itt vagyok… most már minden rendben lesz… – ölelte magához a feleségét Tristan és nem is próbálta csitítani a nő zokogását, mivel most nem lett volna rá képes, így feleslegesen nem fog próbálkozni.

Az idősebb Salvatore nem lepődött meg a lány kocsi választásán, sőt egyfajta megkönnyebbüléssel nyugtázta ezt a tényt, mégis a szíve szúrni kezdett a szállodában történt szakításukra gondolva. Azonban ebben az esetben nem hibáztathatta Nikét, mint ahogy azt jogosan tehette volna és tette is Katherine és Elena esetében is – mert akkor könnyű volt őket okolni, azonban ezúttal nem ment -, mivel most ő volt az, aki ellökte magától a szeretett személyt és nem vele tették meg ugyanezt. Kol csodálkozva huppant be Damon mellé a lopott autóba. Robert hasonlóan meg volt döbbenve ő viszont sejtette, hogy mi lehet a háttérben és bár lustán elnyújtózott a hátsó ülésen valójában gondolatai valósággal száguldottak, azért, hogyan is hozhatná helyre Niké és Damon hullámvölgyének, ezen szakaszát. Mert mind Niké, mind Damon túl fontosak voltak neki ahhoz, hogy hagyja azt, hogy egy ilyen nagyszerű kapcsolatot csak úgy befejezzenek, mert már egyikük sem tud remélni. Kolnak is hasonló dolgok jártak a fejében, de ő fel is tette az első és ezen ügyben legfontosabb kérdést.

• Miért ültök külön kocsiban? – kérdezte Kol.
• Hogy legyen mit kérdezned – vetette oda neki Damon mogorván.
• Összeveszetek? – folytatta megingathatatlan eltökéltséggel az ős, mivel elhatározta, hogy minden áron utánajár az oknak, ami alapján ez a felfoghatatlan dolog történt.
• Közöd? – húzta fel a szemöldökét az idősebb Salvatore.
• Szóval igen, és min ha szabad tudnom? – csóválta meg a fejét Kol, mivel nem igazán hitte volna, ha ez tényleg be fog következni.
• Nem szabad tudnod – válaszolta Damon kereken.
• Olyan rohadt nehéz lenne elmondani, hogy mi történt?! – kérdezte már valósággal ordibálva és meg lehetősen idegesen az ős. Damon pedig erős fékezéssel parkolt le a Salvatore panzió előtt.
• Ha már ennyire tudni akarod, bár rohadtul semmi közöd hozzá, elmondom neked, hogy vége – válaszolta az idősebb Salvatore idegesen és kiszállt a kocsiból hevesen bevágva maga után az ajtót. Közben Stefan is kijött a zajra, ugyanis éppen a Gilbert házba indult és rosszat sejtve vette észre a láthatóan teljesen felindult állapotban lévő Kolt és a gúnyosan hűvös arcvonásokat mutató Damont. Stefan bátyja viselkedését látva egyből leszűrte a következtetést, miszerint történt valami. Valami határozottan rossz, mivel testvére tekintette olyanná vált, mint amilyen Niké előtt volt, sőt most ezerszer rosszabbnak látszott. Ami igazán nyugtalanítónak hatott.
• Mégis minek van vége? – ragadta meg Damon pólójának nyakát Kol. Stefan testvére védelmére sietett volna, ám a következő mondat megállított őt ebben.
• Niké és köztem hallva született ötlet volt ez az egész. A drága, bolond húgocskád megnyugodhat – próbált vállat vonni Damon, ami ebben a helyzetben nem igazán sikerült neki, de azért ő megpróbálta. Stefan szemei elkerekedtek ezt hallva és hirtelen azt sem tudta, hogy erre mit is kéne lépnie. Damon és Niké szakítottak? Miért? És hogyan? Tényleg ezért mentek el?
• Mégis mióta érdekel téged Rebekah véleménye? Vagy akár másoké? – rántott egyet az idősebb Salvatore-n Kol, hogy hátha ezzel észhez tudja őt téríteni, de nagyon úgy tűnt, hogy nem sikerül és a vámpír makacsul ki akar tartani hihetetlenül abszurd elhatározás mellett.
• Épp ez az, hogy nem érdekel, ahogy a tiéd sem – rázta le magáról nagy nehezen Kol kezeit Damon, ami csak azért sikerült, mert az ős hagyta neki.
• Most azért csinálod ezt, mert ezt írtam Klausnak? – kérdezte Kol halkan.
• Nem, azért csinálom, mert így akarom – vágta rá Damon.
• Már hogy a rohadt életbe akarhatod, hogy így legyen?! A saját szememmel láttam, hogy néztek egymásra! Az istenit neki mindenki látta! – jegyezte meg Kol mérgében a ház falához vágva a vámpírt. Stefan ezt látva ismét testvére segítségére akart sietni, de Robert megragadta a karját és megrázta a fejét, jelezve neki, hogy ne tegye. A fiatalabb Salvatore pedig tette, amit szavak nélkül mondtak neki, mert remélte, hogy talán Kol módszere visszarántja Damont a gödörből, amibe ismételten került.
• Ne vonj engem kérdőre! Semmi közöd nincsen hozzá, mit teszek – szűrte a szavakat Damon.
• Egyszerűen nevetséges vagy! Szeretitek egymást és mégis… - mondta Kol és indulatosan teljes erejéből képen vágta az idősebb Salvatore-t, aki elterült a földön az ütés erejének hatására.
• Nem ismersz engem, beismerem szép volt, jó volt… amíg tartott, de most már vége – vont vállat Damon letörölve a vért a szája sarkából.
• Nekem hazudhatsz, Nikének hazudhatsz, sőt mindenkinek hazudhatsz, de saját magadat ne csapd be! Gondolkozz el ezen, mert ha nem teszed, akkor nemcsak magadnak, de neki is ártasz, és ha nem kapsz időben észhez, akkor túl késő lesz és azt nem akarhatod – jegyezte meg Kol és bevágta magát az autóba. Robert beült mellé az ős pedig kerékcsikorgások közepette elhagyta a Salvatore panzió területét azért, hogy végre valahára a Mikaelsson villába érjenek.

Nikét Rebekah és Caroline is hevesen megszorongatta, valamint Elijah és Klaus is magukhoz húzták a lányt. Mindannyira megnyugodtak attól, hogy jól van ő is és Tatia is. Valamint erősen meghökkenve fogadták Tristant.

• Robert? – kérdezte Rebekah Tatia felé fordulva. Most, hogy kiderült, hogy nem csalta meg régen a kedvenc bátyját, már egész szimpatikus volt neki az eredeti Petrova, legalábbis a hasonmások közül mindenképpen ő volt a favoritja.
• Nemsokára itt lesznek – válaszolta Tatia.
• Szerintem elugranak a Salvatore panzióba – jegyezte meg Tristan.
• Örülök a viszontlátásnak – köszöntötte a férfit Elijah, és barátságosan megszorította a karját.
• Én is – vigyorodott el Tristan.
• Azt hiszem, van egy kis megbeszélni valónk – jelentette ki Klaus a fia elé lépve és a kezét nyújtotta felé üdvözlete jeléül.
• Akad – szorította meg apja felkarját Tristan és meg is ölelte őt, aki nem húzódott el, de egyébként sem tartott sokáig. Szinte csak egy futó ölelés volt, mégis a régi barátság és az új remélhetőlegesen kialakuló apa-fia kapcsolatuk érződött bene.
• Ő pedig Byron, velünk marad egy darabig – tette még hozzá a férfit a szőke hajú fiúra mutatva.
• Ahogy gondolod – egyezett bele Elijah. Klaus is vetett egy futó pillantást a fiúra, aki szinte teljesen Nikéhez tapadt. Nem a szó valódi értelmében, hanem, mintha tőle várná el, hogyha bármi történjék, akkor majd a lány megoldja a problémáját. Egyszóval különös volt.
• Valami baj van? – kérdezte barátnőjét Caroline, mivel látta, hogy mennyire szomorúan csillognak a kékeszöld szemek.
• Megleszek – válaszolta Niké és vetett a szőke hajú vámpírlányra egy futó mosolyt, ám Caroline észrevette, hogy ez nem őszinte, hanem nagyon is fájdalommal teli volt mind a tekintette, mind a mosolya.
• Hol voltatok? Tényleg szakítottál Damonnel? Persze, tudtam, hogy csak megbántani fog téged – mondta Rebekah mérgesen, és közben ismételten kedvesen magához húzta unokahúgát, azért, hogy megvigasztalja őt.
• Kol nagyszabású terve, akkor nem vált be? Vagy a jobb kérdés, hogy mi is volt az tulajdonképpen? – kérdezte Klaus és vetett egy lopott aggódó pillantást keresztlányára, vagyis az unokájára.
• A lényeg, hogy mind itt vagyunk – mondta Tatia, aki nem akarta, hogy Kol, Robert, valamint Damon szenvedje el a hibrid haragját, azért ami történt.
• Meg van egy plusz meglepetés vendégünk is – jegyezte meg Tristan egy széles mosollyal. Megértve, hogy az anyja tereli a témát, ő pedig mivel hasonlóan vélekedett erről, felvetett ehhez kapcsolódóan egy másik témát. Elengedte a továbbra is őt ölelő, könnyektől maszatos arcú Emmát, aki addig Tatiát is megölelte üdvözlés gyanánt. Tristan pedig kicsit sem finomkodva kirántotta a továbbra is ideiglenesen halott Jessicát a kocsi csomagtartójából, hogy a többiek is jól lássák.
• Lám, lám, csak nem Jessica Petrova? Nyilván ő volt a Bennett boszorkány cinkosa. Jut eszembe és Bonnie-val mi lett? – érdeklődte Klaus. Aki most csak egy pillantásra méltatta a nőt, mivel tudta, hogy később, mikor „elbeszélget” vele, akkor sokáig nézheti majd őt, miközben kínok között fog fetrengeni a lábai előtt várva a megváltó halált, ami nem fog megadni neki. Valójában alig tudta megállni, hogy ne ölje meg itt és most. Nemcsak azért, mert a háttérben nyilván ő irányította a szálakat, hanem egy sokkal régebbi dolog miatt is. Ami nem volt más, minthogy a lábai előtt fekvő nő miatt, vesztette el Tatiát, Tristant, valamint régen majdnem Elijah-t is. Ezek már önmagukban is súlyos bűnök voltak. Legalábbis a hibrid véleménye szerint, viszont együttesen csak még rosszabbnak hatottak és hosszú, valamint kínok közötti halált hordoztak magukban.
• Szeretett volna pár ismerősével egy jó kis boszorkányszombatot tartani és fordítva sültek el a dolgok, így aztán nem igazán élték túl – vont vállat Tristan könnyedén.
• El tudom képzelni – vigyorodott el Klaus büszkén. Most, hogy belegondolt abba, hogy Tristan az ő fia, nagyon is sok közös vonást fedezett fel, amikről persze már eddig is tudott, de most sokkal másabb viszonylatba kerültek.
• Nyilván megéhezettek és elfáradtatok az út alatt, szerintem az lesz a legjobb, ha bemegyünk és lepihentek – jelentette ki Elijah. Senki nem ellenkezett vele. Klaus és Tristan levitték a pincébe Jessicát és miután alaposan megkötözték és biztos, ami biztos alapon még egyszer eltörték a nyakát felmentek a többiekhez.

Nem sokkal később az ideges Kol és Robert is megérkeztek. Caroline mosolyogva fogadta az őst, aki egyből a szőke hajú vámpírlánnyal kezdett beszélni, remélve, hogy minél előbb elfelejti idegességének az okát. A többiek meg, akik nem tudták, hogy valójában miről is van szó, úgy hitték, hogy Kol az miatt ideges, hogy nem sikerült a terve, ami nem volt más, minthogy újra összeboronálja Nikét és Damont. Bár nem értették, hogy ehhez hogyan is kapcsolódhatott Tristan megmentése, de türelmetlenül várták a beszámolót. Egyébiránt a Salvatore panzióból a Mikaelsson villáig tartó út alatt elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, de helyre hozzá a pár között lévő dolgot, mert nem akarta elfogadni, hogy azok képesek voltak szakítani. Niké evett egy keveset és egy nagyon is mondvacsinált indokkal felment a szobájába. Emma nem sokkal később utána ment. Byron utána akart menni, de végül maradt a vörös hajú lány apja mellett.

• Kol, tudod, itt van ez a kis szerkentyű, mobiltelefonnak hívják, és azért van, hogyha szükséges, akkor el tudjanak érni téged – vágta kisebbik öccséhez a lemerült készüléket a hibrid.
• Hát még meg kell szoknom az ilyesmit, ha már voltál szíves több mint száz éves álomra küldeni. Egyébként meg, ha tudni akarod teljesen elfelejtettem, de a lénygen ez nem változtat, mert ettől függetlenül végül is értesítettelek – vont vállat az érintette gondtalanul.
• Arra a teljesen ostobaságokat tartalmazó levélre célzol? – húzta fel a szemöldökét Klaus gúnyosan.
• Aham, mindent leírtam, amit tudnod kellet – bólogatta Kol.
• Hát persze, remélem, nem veszed zokon, de tudod, hogy utálom, ha megvezetnek az ilyesmi terén. Szóval, mi is történt pontosan? – érdeklődte ismét Klaus ezúttal Tristan felé fordulva.
• A boszorkányok a fejükbe vették, hogy meg tudnak ölni engem, anyát és Nikét is – jegyezte meg meglehetősen bosszúsan a férfi.
• Mégis hogyan? – kérdezte Rebekah értetlenül.
• Áldozással Rebekah – válaszolta Robert, aki a szőke ős mellett foglalt helyet, aki bár nem mutatta, de kifejezetten örült neki, mert már megbocsátotta az egész hibrid dolgot.
• Nincsen telihold – jegyezte meg Elijah és hangja inkább volt érdeklődő, mivel nem tudta elképzelni, hogy akkor mégis hogy akarták kivitelezni a már eleve lehetetlennek tetsző dolgot.
• Jessica segítségével találtak egy olyan varázsigét, ami nem igényli a teliholdat – válaszolta Tristan.
• A varázskönyv? – kérdezte Klaus.
• Nálam – felelte fia habozás nélkül, valamint a pillantása összetalálkozott az apjáéval és némán jelezte neki, hogy később beszélni akar vele, lehetőleg négyszemközt.
• Byron, hogy menekültél meg? – kérdezte Klaus érdeklődte fordulva a meglehetősen szótlan fiú felé, aki a hangra összerezzent és egy gyors pillantást vetett Tristanra, aki bátorítása, valamint beleegyezése jeléül biccentett felé és megpaskolta a hátát.
• Niké átváltoztatott – suttogta a fiú.
• Azt mondtad Niké? – kérdezett vissza Klaus meglehetősen döbbenten és egyfelől nagyon is kíváncsian. Elijah egy futó pillantással ismét végig mérte a fiút. Látszott rajta, hogy valamitől egyszerűen retteg és a tekintette is folyamatosan nyugtalan volt, amióta Niké felment a szobájába. Rebekah furcsállva tekintett a fiúra, azonban Tristan megérkezése melletti, valamint Robert kibékülésével kapcsolatos gondolatai jó részét az kötötte le, hogy hogyan is kéne megvigasztalnia unokahúgát. Előre megmondtam, hogy ez lesz! De hallgatott rám valaki? Hát persze, hogy nem, gondolta Rebekah feszülten mérgelődve. Caroline el nem tudta képzelni, hogy barátnője hogyan is változtatta át a fiút, de Rebekáh-hoz hasonlóan gondolatai jó részét, a Niké iránti aggódás töltötte ki, bár ő nem volt mérges Damonre.
• Persze, adott neki a véréből, ő meghalt és hibridként támadt fel – vigyorodott el Tristan.
• Mik vannak – jegyezte meg Klaus megcsóválva a fejét. Ezután pedig mindenki felment a saját szobájába. Tatia elkísérte Byront, majd maradt is nála egy ideig, hogy beszélgessen vele, mivel látta, hogy mennyire zaklatott is a fiú.

Tristan úgy gondolta ő is Niké és Emma után fog menni, de előtte volt még egy kis dolga. Úgy vélte tesz egy kis kitérőt, ezért aztán Klaus után ment, aki a dolgozószobájában üldögélt és egy pohár whisky mellett gondolkozott, azon, hogy vajon mi is lesz velük ezután.

• Nagyon elmerengtél – ült le apjával szemben Tristan.
• A nemrég történtek igazán okod adnak rá – jegyezte meg Klaus és öntött a fiának is egy pohár italt, aki elfogadta azt.
• Örülök, hogy sikerült feloldanod az átkodat – jelentette ki Tristan.
• Nyilván nem mondtad volna el, hogy hol is van a hasonmás – nézett bele fia barna szemeibe a hibrid.
• Nem tudom, idővel talán. De azt akartam, hogy Elena ne járjon úgy, mint Katerina – válaszolta Tristan eltöprengve.
• Egyébként tudomásom szerint ő is a városban van – mondta Klaus, aki Elijah-től szerezte az információt és még békén is hagyta a nőt, pedig elég nagy volt a kísértés arra vonatkozóan, hogy elmenjen hozzá és kérdőre vonja, főleg azért, mert sejtette, hogy végig tudott Tatiáról és nem mondta el neki.
• Valóban? – érdeklődte Tristan. Ezzel egy időben elhatározta, hogy okvetlenül tesz majd nála egy kis kitérőt, annak érdekében, hogy megbeszélje vele az Elena dolgot, mert ez nem maradhat minimum egy alapos leszidás nélkül, valamint, hogy megköszönje neki, hogy segített az ő keresésében.
• Valahogy még mindig igazán hihetetlen dolog számomra, hogy Jessica állt minden mögött – húzta el a száját Klaus.
• Tudod, hogy milyen volt régen is – felelte egy hasonló grimasz kíséretében Tristan. - Majd elfelejtettem, jó is, hogy szóba hoztad. Ezt adta át a Bennett boszorkánynak – vette elő a varázskönyvet a fiú és gondosan kinyitva a megfelelő oldalon apja felé nyújtotta.
• Ez lenne a varázskönyv? – vette el a hibrid a nevezett tárgyat érdeklődve felvonva a szemöldökét.
• Ayana varázskönyve, hogy pontosak legyünk, de most, ha megbocsátasz, felmegyek a feleségemhez és a lányomhoz – válaszolta Tristan felállva. Klaus hitetlenkedve hallotta anyja tanítójának a nevét és kezdte sejteni, hogy valami nagyon nem tetsző dolgot fog hamarosan olvasni.
• Menj csak - intett fia felé beleegyezően.
• Köszönöm, hogy vigyáztál rájuk – fordult még egy pillanatra vissza hálája kifejezése jeléül.
• Azért nem volt köszönésre méltó a teljesítményem, de azért örülök, hogy itt vagytok és remélem, maradtok egy ideig – vigyorodott el Klaus.
• Szerintem megoldható - viszonozta a vigyort Tristan, majd távozott. A hibrid pedig elolvasta a fia által kinyitott régi nyelven írt sorokat. Aztán háromszor újra olvasta, mert nem akarta elhinni a tartalmukat. Hangosan szitkozódva tette el a könyvet egy biztos helyre, majd dühösen indult le a pincébe, mivel úgy gondolta eljött az ideje annak, hogy megtudakoljon egy-két dolgot Jessicától.

Emma gyorsan kopogtatott és végül a beinvitáló szót meghallva habozás nélkül belépet lánya szobájába, gondosan becsukva maga után az ajtót. Egyetlen gyermeke az ágyán feküdt és olvasott. Az Elfújta a szél című művet. A vörös hajú nő, meg volt győződve arról, hogy a könyvnek valami köze van Damon Salvatore-hoz. Ő maga meglehetősen döbbent volt a szakítás kapcsán, mivel nem tudta elhinni, hogy tényleg megtörtént. Mert egyszerűen felfoghatatlan volt a számára az, hogy a lánya képes volt lemondani a szerelemről főleg, mivel száz százalékig biztos volt abban, hogy Damon Salvatore belopta magát Niké szívébe. Azt már annál inkább el tudta képzelni, hogy mindketten okkal tették ezt. Meglehetősen határozott véleménye volt arról, hogy mi is történt valójában, de a lányától akarta hallani és támogatni őt, mellette lenni ebben a nehéz helyzetben. Annak ellenére is, hogy talán Niké meg mindig haragszik rá, valamint titokban remélte, hogy most már, hogy Tristan is itt van, hárman le fognak tudni ülni és elbeszélgetnek mindenről, ami régen és mostanában felmerült.

• Kicsim, annyira sajnálom, hogy nem mondtuk el neked a dolgokat, csak azt szerettük volna, hogy akkor tudd meg, amikor már minden rendben van – mondta Emma leülve az ágyra és átkarolva magához húzta lányát.
• Semmi gond, megértem – válaszolta Niké továbbra is a könyvre függesztve a tekintetét. Eszébe jutott, amikor ott aludt a Salvatore panzióban és Damon mellet feküdt, aki ezt a művet olvasta. Azért jött fel a szobájába, hogy ne kelljen látnia a sajnálkozó tekintetteket, akik nem is tudták, hogy miről van szó, bár az apja kitalált egy rövid verziót arról, hogy hogyan is mentették meg őt. Kihagyva a beszámolóból azokat a dolgokat, hogy őt és a nagyanyját elrabolták. Niké ezen nem igazán lepődött meg, főleg mivel az apja fantasztikus találékonysággal tudta előadni úgy a történtek egy részét, mintha azok a teljes verziót tartalmazták volna. Hosszú percek teltek el, így Niké olvasta a könyvet, Emma pedig a lányát figyelte. Aztán kopogtattak az ajtón és Tristan lépett be rajta. Aki leült lánya másik oldalára.
• Csak nem az Elfújta a szél? – kérdezte a férfi, egy pillantást vetve Niké kezében lévő műre. Emlékezett rá, hogy ki is volt az, akinél sokk évvel ezelőtt először látta. Ez a személy pedig nem volt más, mint Damon Salvatore.
• De az – válaszolta a lány csöndesen. Emma a lányuk feje felett férjére tekintett kérve, hogy tegyen valamit, mivel ő most nem képes erre.
• Tudom, hogy veled szemben nem volt szép tőlünk, amit tettünk és tudnod kell, hogy nagyon sajnáljuk azt, hogy ilyen fontos dolgokat elhallgatunk előled, főleg, mivel jogod lett volna tudni róluk – jegyezte meg Tristan, kiegészítve felesége korábbi bocsánatkérését.
• Tudom – mormolta Niké fejét édesanyja vállára hajtva, jelezve ezzel, hogy nem haragszik.
• Milyen a Mystic Fallsi iskola? – kérdezte Emma áttérve egy másik témára.
• Egész jó – jegyezte meg Niké egyhangúan.
• Ha jól tudom, Alaric Saltzman a történelem tanárod – jegyezte meg Tristan, ő is ismerte a férfit, bár ő nem tanította.
• Jól tanít – érkezett a felelet.
• Caroline és Elena igazán kedvesek, ahogy a többiek is – csicseregte a vörös hajú nő.
• Aham – helyeselt lánya.
• Elmondod nekünk, hogy miért is szakítottatok Damonnnel? – tért rá végül a lényeges kérdésre Emma gyöngéden. Tristan is érdeklődve pillantott gyermekére.
• Közös megegyezés volt – felelte Niké halkan és hangja kissé megremegett. A vörös hajú nő magához húzta a lányát, aki nem sírt, mert valahogy már nem tudott, így csak görcsösen az anyukájába kapaszkodott, aki a haját és a hátát simogatta vigasztalóan. Tristan közben megcsóválta a fejét. Valahogy sejtette, hogy ennek – mint ahogy ezt már első megállapításra vélte – a közös megegyezésnek köze van ahhoz, hogy régen Katerina olyan csúnyán elbánt a férfival, aki valahogy most már félt megnyitni a szívét. Pedig, szerintem már késő visszakoznia, gondolta Tristan, mivel ő is látta Damon és Niké pillantásait, ahogy egymásra néztek, a futó, ám mégis boldog mosolyukat. Már mindketten szerelmesek voltak a másikba, csak valamilyen oknál fogva megpróbálták tagadni az érzéseiket. Tristan úgy vélte, hogy hagyja, hátha magától rendeződne a dolgok, ha meg nem, akkor ennek érdekében természetesen hajlandó lesz segítő szándékú lépéseket tenni. Azért, hogy újra egymásra találjanak, mivel ha mindenki ennyire megdöbbent attól, hogy lánya hozzájuk szállt be a kocsiba, akkor itt többről van szó, mint egyszerű futó románcról és valahogy Nikéről egyébként sem tudta elképzelni az ilyesmit.

Kol eközben hazavitte Caroline-t, aki örömmel fogadta azt, hogy az ős vele tart.

• Amikor eltüntettek Klaus engem hívott, hogy megkérdezze, hogy hol is vagy – mormolta Caroline szeme sarkából Kolra pillantva.
• Nem tudott elérni, mert nem volt nálam a telefonom, de azért utána csak megkapta a levelemet, ha már az orrom alá dörgölte – forgatta meg a szemeit Kol.
• Stefan vitte el neki – válaszolta a szőke hajú vámpírlány.
• Gondolom, meg akart győződni arról, hogy a kedves testvérkéje és Niké jól vannak – jegyezte meg az ős gúnyosan.
• Damon miért nem jött veletek? – tette fel Caroline azt a kérdést, ami már ott motoszkált egy ideje a fejében csak egyszerűen Klaus, valamint Rebekah jelenlétében nem mert vele előhozakodni, nehogy azok bántsák Damont.
• Tényleg szakítottak Nikével – válaszolta Kol és a kormányon pihenő kezei ökölbe szorultak.
• Ennyire nagy a baj? – tette egyik kezét az ősére Caroline.
• Mr. HatározottanSzerelmesVagyokDeInkábbTagadom Salvatore a fejébe vette, hogy a Niké és a közte lévő kapcsolat „beismerem szép volt, jó volt… amíg tartott, de most már vége” – idézte szarkasztikusan az idősebb Salvatore-t Kol.
• Miért? – sóhajtott a szőke hajú vámpírlány értetlenül, aki bár eleinte nem volt a pár kapcsolatának híve, mostanra kezdte belátni, hogy azok ketten nagyon is kiegészítik egymást.
• Attól tartok, hogy ez arra vezethető vissza, hogy Katerina és Elena is visszautasították őt – húzta el a száját az ős bosszúsan morgolódva.
• Damon fél? – izlelgette hitetlenkedve a szavakat Caroline. Valahogy soha nem hitte volna, hogy fel kell, majd tenni valaha is ezt a kérdést.
• Úgy tűnik – válaszolta az ős megállva a Forbes ház előtt. Udvariasan kinyitotta a szőke hajú vámpírlány előtt az ajtót.
• Mindenesetre örülök, hogy jól vagy – jegyezte meg Caroline a bejárati ajtó előtt szembe fordulva az őssel, aki odáig követte őt.
• Nem, olyan könnyű engem megölni – vigyorodott el Kol.
• Tudom, de én azért aggódtam érted – mosolyodott el Caroline és enyhén elpirult a vallomástól.
• Ez nagyon kedves tőle – jegyezte meg az ős, aki egyik kezével a szőke hajú vámpírlány válla felett támaszkodott meg. Aztán lassan közelebb hajolt Caroline-hoz, aki lélegzett visszafojtva várt. Kol pedig megcsókolta őt. Ajkaik kíváncsian és vágytól fűtötten tapadtak egymásra. Az ős hevesen az ajtónak döntötte Caroline-t, aki magához ölelte a férfit. Ezután továbbra is egymásba kapaszkodva bebotorkáltak a lány szobájába, levéve egymásról a ruhákat és ott folytatták tevékenységüket, gondosan becsukva maguk mögött az ajtókat.

Robert lustán Rebekah után ment és kissé tétován kopogtatott a szőke hajú ős szobájának ajtaján.

• Mit akarsz? – kérdezte Rebekah kinyitva az ajtót.
• Tudom, hogy haragszol rám azért, mert hazudtam – nézett rá a szőke hajú ősre Robert.
• Még szép, hogy haragszom érte – vágta rá Rebekah kapásból, bár már csak a durcásság beszélt belőle.
• Persze, értem, csak szeretném, hogy tudja arról, miszerint ha újra ugyan abba a szituációba kerülnénk, mint akkor, akkor én ugyan úgy tennék mindent. Vállalva azt is, hogy soha több nem állsz szóba velem, mert mindennek ellenére én nagyon kedvellek téged és nem azért nem mondtam ezt el, hogy visszafogadj és megbocsáss hanem, mert ismerlek és jobbnak láttam, ha tudod – mondta Robert és sarkon fordulva távozni akarta, de egy kar megállított őt ebben.
• Jól gondolod, haragszom rád, de hajlandó vagyok ismét megbocsátani neked, ha megígéred, hogy többé nem hazudsz nekem – fordította maga felé a hibridet Rebekah.
• Nem, mintha problémám lenne vele, de ugye tudod, hogy túl könnyen megbocsátasz? – pillantott a szőke hajú ősre Robert és két keze közé fogta az arcát.
• Tudom, de ebben az esetben jól döntöttem, feltéve, ha valóban megteszed, amire kértelek – mosolyodott el Rebekah.
• Legyen, szerintem megpróbálhatjuk – húzta a szokásos lusta mosolyra a száját Robert és ezután a szőke ős szobájában folytatták a továbbiakat.

21. fejezet

Éjfél

„A kalandvágy megváltoztatja az ember hozzáállását. Épp ez benne a lényeg. Mert ami éjfélkor még fergeteges kaland, reggel hétre oltári nagy baromság.” Melanie Gideon

Niké könnyei egy idő után elapadtak, de a fájdalma ugyan úgy megmaradt. Nem akarta, hogy bárki is meghaljon érte, és legfőképpen Damon ne. Rájött, hogy annyira fontos lett neki a vámpír, hogy szinte levegőt sem tud nélküle venni és most, hogy elvesztette őt egyszerűen összeszorult a szívé és az egész teste szinte megbénult. Az egyetlen dolog, ami vigasztalta az az volt, hogy legalább talán a túlvilágon együtt lehet vele. Legalábbis nagyon reménykedett bene. Ebben a helyzetben az volt az egyetlen biztos dolog a számára, hogy a két elrablója meg fogják őt ölni. Mivel nem volt éppen vidám a hangulata, így ez a felfedezés sem volt igazán meglepő a számára, vagyis nem taglózta le ez a hír, mint ahogy az már esetben történt volna. Elvégre ennél rosszabb helyzetbe már nem igazán kerülhetne. Segítsége nincsen, egyedül van a kiszárított apjával és Tatiával, várva a legrosszabbat. Tudta, hogy nem igazán fényesek a gondolatai, de valahogy már nem érdekelte semmi. Egyszerűen csak azt akarta, hogy mindennek vége legyen. Igaz eszébe jutottak az ősök, az anyukája, meg a barátai is, akiket Mystic Fallsban ismert meg. Tudta, hogy most ezzel a lemondással nagyon önző dolgot tesz, holott világ életében nem volt hajlamos az ilyesmire. Egyetlen mentsége az volt, hogy amikor Bonnie elmondta neki, hogy mit tett Damonnel, akkor valahogy már nem maradt ereje küzdeni. Nemrég, amikor a vérfarkasok megtámadták őket és előtte is, mindent kész lett volna feláldozni Caroline-ért vagy akár bárki másért, aki fontos volt neki. Most is megtette volna, de nem volt rá szüksége. Így inkább lenyugodva várta az elkerülhetetlent. Viszont azt nem értette, hogy hogyan is akarják megölni az apukáját. Elvégre, ha valóban Nik bácsikája a nagyapja, akkor az apja nem fog egykönnyen meghalni. Nyilvánvaló tehát, hogy őt is úgy kell megölni, mint egy őst. Vagyis a fehér tölgyfa karóval. Viszont tudomása szerint az ősök azokat a saját érdekükben mind elégették. Ezért itt felmerül a kérdés, hogy mégis, hogy akarják kivitelezni az egész tervüket. Gondolatai az zavarta meg, hogy a vámpír nő egy tejföl szőke hajú vele egyidős fiú dobott be a mellette lévő cellába.

• Azt est hátralévő részében élvezd a társaságát, utána úgyis meghal veled, apáddal és nagyanyáddal együtt – köpte felé a szavakat a nő és elment. Niké nem igazán értette, hogy a nő miért is akarja megölni őket. Mivel láthatóan szintén vámpír volt. Akkor meg mégis mire fel akkor ilyesmit tenni? A vörös hajú lány egyáltalán nem tudta, ezért inkább újra azon gondolataira összepontosította, hogy vajon mi is lehet a szándékuk Bonnie-nak és a társának. Töprengve nézett rá a vele szemben lévő apjára, majd a szintén hasonló állapotban lévő Tatiára – vagyis a nagyanyjára – és most az új jövevényre, aki egyértelműen vérfarkas volt. Ha ezeket összeadta és hozzátette a nemrég megtudott információt, vagy azt, hogy ő egy Petrova leszármazottja, hát az eredmény igazán nem volt kellemes. Nyilván Bonnie valamilyen varázslatot fog csinálni velük, ez igazán egyértelmű lett mostanra. Valamint minden szükséges kellékük meg volt hozzá, hogy valami igazán nagyon alkossanak. Viszont Niké nem értette, hogyan is tervezik az ő halálukat, hogyha még nincs telihold, így valószínűleg nincs erejük egy ilyen kaliberű varázslathoz. Ennek azonban ellenmondott, hogy a vámpírnő szavaiból nagyon is az volt következtethető, hogy nemsokára, valószínűleg még az este folyamán meghalnak. A lehetőségek egyre rosszabbak voltak. Mivel ha Bonnie feláldozza őket, akkor ki tudja még ezen felül mi a célja? Valamint Niké rájött, hogy az apja meghal, akkor az anyja is. Nem hagyhatja, hogy azért, mert ő ilyen helyzetbe került mások is bukjanak vele együtt. Eszébe jutott egy kiskori emléke:

• Nik bácsi! Nik bácsi! – szaladt oda abban a pillanatban érkezett keresztapjához a kicsi, négy év körüli Niké.
• Szia, csöppség – kapta fel a kislányt vigyorogva a hibrid.
• Játszol velem? – kérdezte Niké reménykedve pislogva Klausra.
• Természetesen és mit szeretnél, mit csináljunk? – nézett kérdőn a kislányra a hibrid.
• Fogócskázunk? – ajánlotta Niké félénken.
• Akkor futás – tette le a földre a kislányt Klaus, aki a választól boldogan futott a kert felé. Azonban nem figyelt oda és elbotlott a járdaszegélyben. Sírva nézett felsebzett, kissé vérző térdére, ami sajogni kezdett. – Hé, hé, miért itatod az egereket? – kapta ölbe Nikét keresztapja.
• Bibis lett – sírt a kislányra, a térdére mutatva.
• Ez a csúnya járda – csóválta meg a fejét Klaus. – Ne aggódj, bemegyünk és Emma pár perc alatt bekötözni neked és utána fogócskázunk, távol a járdaszegélytől. Rendben? – simogatta meg a kislány vörös haját.
• Megint el fogok esni? – kérdezte Niké, akinek kissé csillapodott a sírása.
• Lehetséges – válaszolta Klaus gyöngéden. – De figyelj rám, Niké – kérte a hibrid mire a kislány ráemelte könnyektől maszatos arcát és kékeszöld szemeit is keresztapja zöld szemeibe fúrta. – Ha el is esel, attól még fel kell állnod. Nem adhatod meg azt az elégtételt a járdának, vagy ha úgy adódna annak a személynek, hogy lásson téged összetörni. Fel kell állnod és tovább menned. Lehet, hogy megsebeznek, lehet, hogy elhagynak, de tudnod kell, hogy én mindig ott leszek mellett. Vigyázok rád és segítek neked, de neked cserébe soha nem szabad feladnod. Megígéred nekem? – kérte Klaus a kislányt.
• Megígérem – ölelt át keresztapja nyakát Niké.

Niké halványan elmosolyodott az emléktől. A keresztapjának, vagyis a nagyapjának igaza van. Nem adhatja fel, mert számítanak rá. Így aztán nagy nehézségek árán összeszedte magát és felállt, bár minden egyes porcikája igencsak erősen zsibbadva tiltakoztak ez ellen, mégis megtette, mert megígérte. Kissé nehézkesen közelebb ment a vérfarkas rácsához.

• Az én nevem Niké. És a tiéd? – kérdezte a fiútól, aki nagy nehezen kinyitotta a szemeit, amik ezüstszínben pompáztak és kába pillantást vetett a vele beszélgetni próbáló vörös hajú lányra.
• Byron – motyogta a fiú annyira halkan, hogy Niké alig értette meg.
• Vérfarkas vagy igaz? – érdeklődte a lány, annak ellenére, hogy teljesen biztos volt a kérdésre adott válaszban. Byron erőtlenül bólintott válaszként. - Hányszor változtál már át? – tett fel újabb kérdését Niké kedvesen.
• Egyszer – jött a rövid és fájdalmas felelet. Niké a rácsokon átnyújtotta az egyik kezét és tett vele egy vigasztaló mozdulatot a fiú felé, de az gyorsan elhúzódott tőle.
• Nem akarlak bántani – mormolta Niké halkan és bíztatóan. – Segíteni szeretnék neked – tett hozzá lágyan.
• Hogyan? – kérdezte a fiú igencsak gyanakodva és szemei bizalmatlanul tapadtak a lányra. Niké úgy vélte, hogy Byron alaptermészete ilyen és nem csak ő hozza ki belőle ez a fajta magatartást. Legalábbis remélte, hogy nem utóbbiról van szó.
• Én… gondolom, tudod, hogy meg fognak ölni minket – válaszolta végül Niké tétován. Eredetileg azt akarta mondani, hogy majd én segítek neked, de ez ebben a helyzetben igazán nevetségesnek tűnt volna, ezért aztán maradt a puszta tényeknél, amik már önmagukban sem voltak valami bíztatóak.
• Tudom – felelte Byron keserűen.
• Hogy kerültél ide? – tette fel újabb kérdését Niké.
• Jessica hozott ide – fordította el a fejét a fiú. A vörös hajú lány nem értette, hogy miért lett ettől a három szótól még rosszabb a fiú közérzete, de örült neki, hogy túlléptek az egyszavas válaszokon. Valamint így már a vámpírnő nevét is megtudta, Jessica. De ezzel sem lett előrébb abban, hogy megtudja, hogy miért is tesz ilyesmit a nő. – Téged is? – kérdezte a fiú és egy alig látható futó pillantással végig mérte a lányt.
• Engem Bonnie hozott ide, megfenyegettek, hogy megölik a… az egyik barátomat – módosította gyorsan mondandóját Niké. Észrevette, hogy megnézte őt a fiú, de nem igazán értette ennek jelentőségét.
• Vérfarkas vagy? – kérdezte Byron.
• Nem… vagyis nem tudom – válaszolta végül bizonytalanul Niké. Elvégre hogy magyarázza el egy teljesen ismeretlen fiúnak azt, hogy az apja, az anyja és a nagyapja hibridek, így minden valószínűség szerint ő is az lesz. Feltéve, ha ezt az egészet túléli. Közben a rácson átnyújtott karjára függesztette a pillantását, ami valamilyen oknál fogva vérzett. Nikének eszébe jutotta, hogy amikor Bonnie-val és Jessicával veszekedett, akkor túl nagyon ütötte a rácsra. Hirtelen a hibrid családjára gondolva eszébe jutott egy ötlet. Egy nagyon elvetemült ötlet, ami remélhetőleg beválik. – Brandon tudom, hogy semmi okod megbízni bennem, de azt hiszem, van egy ötletem arra vonatkozóan, hogy hogyan is juthatnánk ki innen élve – jegyezte meg Niké és utána halkan vázolta elképzelését a vérfarkasnak, aki először megrökönyödve hallgatta a lány ötletét, majd mikor a végére ért, akkor pár pillanatig tartó tétovázás után elfogadta az ajánlatott. Mivel tényleg ez volt az egyetlen esélyük, és ha nem sikerült így is, úgy is meghalnak, tehát egy próbát mindenképpen megért ez az egész.

Niké-t később kivonszolta a Jessica nevű nő. Aztán adott egy kis vért Tristannak, nem sokat, éppen csak annyira, hogy magánál legyen és őt is kivitte. Valamint a lassan ébredező Tatiával is így tett. Volt ott három akkor érkezett boszorkány, akik külön mágikus körökbe tették a foglyokat, amiknek szélén tűz lobbant. Ezzel próbálván megakadályozni, hogy az áldozatok elmeneküljenek. Aztán a három érkezett boszorkány Bonnie keresésére indult, hogy megbeszéljék az áldozás részleteit.

• Niké? – kérdezte Tristan halkan. Nagyon megerőltető volt számára a beszéd, de lányát meglátva nem tudott nem hangot adni döbbentének és végtelen aggodalmának.
• Apu – lépett közelebb az őt körülvevő lángokhoz Niké.
• Mi… tört… történik… itt? – érdeklődte Tristan és erősen megköszörülte nagyon is szárazzá vált torkát.
• Azt hiszem, fel akarnak áldozni minket – jegyezte meg tétován Niké. Közölve ezzel a nem igazán fényes jövőt.
• Nem ölheted meg őket! – kiáltott rá az őket sötét elégedettséggel figyelő Jessicára Tatia.
• Elvettél tőlem mindent ez a minimum, hogy én is hasonlóan teszek, de ne aggódj te is velük tartasz – válaszolta a nő.
• Rohadt szuka! Te voltál az, aki minderről tehet, ne merészeld az anyámra kenni a saját bűnödet – morgott rá a nőre Tristan. Aki a sértést hallva összeszedte magát.
• Ugyan olyan korcs vagy, mint apád! – vágta a férfihoz Jessica undorodva.
• Lehet, hogy így van, de inkább legyek korcs, mint egy családját eláruló hálátlan ribanc – válaszolta Tristan gúnyosan. Niké zavartan nézett az apjára. Egyrészt, mert még soha nem látta még, hogy ennyire szabatosan fogalmazzon, másrészt meg nem értette apja célzását. Ki lehet ez a Jessica?
• Hogy mersz ilyeneket mondani a fiamra? – kérdezte Tatia halkan, ám annál indulatosabban.
• Azt mondok rátok, amit csak akarok és a fennmaradó időtökben ti is nevezhettek engem annak, aminek csak akartok, de nekem van igazam és, hogy ezt bebizonyítsam, mind meg fogtok halni és utána a többiek is mennek, majd utánatok – jegyezte meg diadalmasan Jessica.
• Próbálkozz csak, de nem fog sikerülni – jegyezte meg Tristan lekezelően.
• Emlékszel Emily Bennett-re? Arra a boszorkányra, aki világgá akarta kürtölni, hogy Katerinának még ezernégyszázkilencvenkettőben született egy lánya? – kérdezte Jessica.
• Minden egyes boszorkányra emlékszem, akivel valaha találkoztam azért, mert bántani akarták a családomat – válaszolta Tristan komoran. Attól függetlenül, hogy igencsak ferde szemmel nézte Katerina ténykedéseit és általában nagyon mérges volt rá, mégis csak a nővérének a leszármazottja volt és ezért nem hagyhatta, hogy akár őt, akár valamelyik leszármazottját megöljék. Nem amíg tud ellen tenni valamit.
• És arra is emlékszel, hogy mi történt vele? – kérdezte Jessica élvezettel várva szavai hatását. – Ha nem, így lenne, elmondom neked. Csakhogy felfrissítsd a memóriádat, ami három év után nyilván nem úgy működik, ahogy kéne. Elmentél Emily Bennett-hez és kíméletlenül megölted őt!
• Valamint valamiért – vont vállat Tristan.
• Gondoltam, hogy ezt fogod mondani, így megkerestem Emily utolsó élő leszármazottját. A neve Bonnie Bennett és képzeld hol nőtt fel! Elena Gilbert közvetlen közelében! Mennyire kellemes és kényelmes véletlen! Legalábbis számomra. Egyébként úgy hallom Elena ugyan annyira szánalmas, mint te – jegyezte meg Jessica Tatia felé fordulva.
• Az a lány sokkal többet ér, mint te valaha is fogsz – felelte Tatia dühösen.
• Szerintem meg csak egy síró és picsogó szerencsétlen liba, aki ráadásul ugyan olyan lotyó, mint amilyen te vagy és mindig is voltál drága húgocskám! Még Katerina is hajlamos lett erre a melodramatikus mentsük meg a családot dologra! – húzta el a száját Jessica. Niké megrökönyödve nézett rá a nőre. Egyszerűen nem tudta elhinni, hogy ő lenne Tatia nővére, pedig ez alapján igazán egyértelmű volt. Nos, így már érthető volt Jessica személyes indítatása. Az őt ért állítólagos sérelmeket akarja megtorolni. Milyen szép is az ilyen sokáig tartó bosszúszomj… vagy inkább a szánni való jobb szó lenne rá! Elvégre a vörös hajú lány úgy vélte, hogy Jessica az elmúlt ezer évet azzal töltötte, hogy valahogyan bosszút álljon a vélt sérelmek miatt Tatián. Ami igazán megszállott viselkedésre utal.
• Mi legalább tudjuk mit jelent a családi összetartás nem úgy, mint te – jegyezte meg Tristan határozottan. Amit a vámpírnő elengedett a füle mellett.
• Bonnie-ra visszatérve, az anyja az ősök miatt vált vámpírrá és képzeld olyan hatalmas boszorkány, hogy azt még maga Ayana is megirigyelné – vigyorodott el gúnyosan Jessica.
• És? – húzta fel érdektelenül a szemöldökét Tristan. – Egyébként fogadjunk, hogy az a szerencsétlen nő már nem él – tette hozzá a férfi undorodva célozva ezzel Bonnie anyjának nagyon is valószínű halálára.
• Abby Bennett vámpír lett, ezért neki már mindegy volt, hogy mi lesz vele. Szerintem itt az ideje, hogy elbúcsúzz a kislányodtól, kaptok pár percet, addig még Bonnie felkészül. Egyébként Niké szintén olyan, mint Tatia és ezt bizonyítsa az is, hogy összefeküdt Damon Salvatore-val – fordult sarkon Jessica és bement a pajtába, hogy kihozza Byront is.
• Ez Niké személyes dolga, amihez neked semmi közöd – kiáltott még a vámpírnő után Tristan.

• Kösz, hogy jöttél segíteni anya… igazán értékelem – fordult anyja felé a férfi sóhajtva, mikor már csak hárman maradtak. Ezzel akarta kifejezni, hogy sajnálja azt, amit legutóbbi találkozásukkor mondott, ami nem volt más, mint az, hogy „Soha többé nem akarlak látni.” Tudta, hogy akkor csak az indalatai beszéltek belőle ez a mostani helyzet meg pont jó időpontnak tetszett arra, hogy bocsánatot kérjen. Elvégre mikor, ha nem most?
• Sajnálom, nem így akartam és igazad volt az ősökkel kapcsolatban is. Egyébként már mindent tudnak – csóválta meg a fejét nagyon is sajnálkozva Tatia. Ugyanis egyrészt nagyon rosszul érintette, hogy ilyen helyzetbe kerültek és ő is ezzel fejezte ki az, hogy soha nem haragudott a régen történtek miatt, másrészt az ősökkel kapcsolatban még mindig nem volt hajlandó megbékélni. Ezután aggódva pillantott a pajta irányába. Esther és Ayana miatt már nem igazán kedvelte a boszorkányokat és félt, hogy miatta most meg fog halni a fia és az unokája is. Valamint az ismeretlen vérfarkas fiú. Egyszerűen nem akarta, hogy a dolgok így alakuljanak. Csak annyit akart, hogy minden rendben legyen és a családja újra egyesüljön. Azonban kezdte sejteni, hogy túl sokat kér, mert a helyzet jelenlegi állása szerint ez soha nem fog megvalósulni.
• Semmi gond – mosolyodott el halványan Tristan ezzel is biztosítva édesanyját, hogy már nem haragszik ő sem.
• Remélem, hogy Robert még időben ideér, és akkor megölöm őt – célzott Jessicára Tatia. Soha nem akarta megölni őt, de azzal, amit most tett végleg elvetett a sulykot és az eredeti Petrova ezt már nem hajlandó elnézni neki.
• Nyugalom anya, egyébként az ősök Mystic Fallsban van? És Robert is? – kérdezte Tristan. Legjobb és legrégebbi barátját ismerve tudta, hogy lusta természete ellenére már biztosan keresi Tatiát és Nikét és ő is nagyon remélte, hogy időben ideér. Nem mintha a lányát vagy őt könnyű lenne megölni, de az anyja már más kategóriába tartozott. Ő egyszerű vámpír volt, persze, ha azt leszámítjuk, hogy már több mint ezer éves.
• Igen, mind ott vannak. Nemrég megtámadták Emmát és Niké így a végrendeletednek köszönhetően az ősökhöz került. Akik, mint ahogy azt én előre megmondtam nem tudtak rá eléggé vigyázni… Én személy szerint tegnap érkeztem, és mint látható utána sajnos el is fogtak – csóválta meg a fejét szomorúan Tatia.
• Ne sajnáld – legyintett Tristan. – Te jól vagy? – kérdezte a férfi lánya felé fordulva erősen aggódva miatta.
• Megölték Damont – felelte Niké halkan és fájdalommal telve.
• Kicsim figyelj rám, nem tudom, hogy mi történt közted és Damon Salvatore között, de egy valamit elárulhatok neked… Az a Damon Salvatore, aki én ismerek nem hal meg egykönnyen és mellesleg emlékeztetnélek rá, hogy a boszorkányoknak nem szabad elhinni egy szavukat sem, mert mindig hazudnak. Jessica meg egy bosszúálló ribanc – válaszolta Tristan tényközlően.
• Akkor Damon életben van? – kérdezte a vörös hajú lány reménykedve.
• Láttad, ahogy megölték? – válaszolt kérdéssel a kérdésre Tristan.
• Bonnie kitörte a nyakát – felelte Niké újra halkan és fájdalmasan.
• Akkor nem halt meg – mosolygott rá biztatóan a lányára a férfi. – Jessica és a Bennett boszorkány szerintem inkább arra játszottak, hogy neked minél jobban fájjon, de nyilván az ősökre hagyták magát a megtorlást és mivel Robert Mystic Fallsban van, akkor Damonnel nem lesz semmi baj – egészítette ki válaszát és ebben a dologban határozottan biztos volt.
• Velünk mi lesz? – érdeklődte Niké.
• Nos, attól tartok Jessica a fejébe vette, hogy jó dolog minket feláldozni – dünnyögte Tristan, meg lehetősen nehezményezve a dolgot.
• Most mit csinálunk? – érdeklődte Niké, bár az ő terve már folyamatban volt, de kíváncsi volt, hogy apukájának van e valami jobb ötlete. A sajátját viszont nem szándékozott megosztani, mert nem akarta, hogy Jessica, Bonnie vagy valamelyik boszorkány valamilyen szerencsétlen véletlen folytán meghallják.
• A boszorkány tűzkörből sajnos nem tudunk kimenni… Szóval ebben a helyzetben az a legjobb megoldás, ha várjuk Robertet és a vele tartó felmentő sereget – válaszolta Tristan magától érthetően. Mivel száz százalékig biztos volt, abban, hogy öreg barátja időben ide fog érni.
• És ha nem érnek ide? – tette fel a kérdést Niké félénken.
• Ez egy jó nap a halálra – mosolyodott el Tristan. Tatia szája sarka szintén megrándult egy elfojtott mosolytól. Kezdte bánni, hogy az egész távol tartja magát az ősöktől dolog miatt túl sok mindenből maradt ki.
• Ez annyira klisés – viszonozta a mosolyt akaratlanul is Niké. Ugyanis az apja még ebben a borzalmasan lehetetlen pillanatban is képes volt őt jobb kedvre deríteni – legalábbis egy kicsit -, főleg, mivel mindennek ellenére három év után végre újra itt volt mellette. És ebben a helyzetben ez nagyon sokat számított.

• Valamit ötlet arra vonatkozóan, hogy mit is csináljunk akkor, ha odaérünk? – kíváncsiskodott Kol. Miközben több mint kétszáz kilométer per órás sebességgel száguldottak, mivel már csak alig tíz percük marad a minden bizonnyal bekövetkező rituáléig.
• Nos… - köszörülte meg a torkát Robert egy sanda oldalpillantást vetve az ősre és a visszapillantó tükörből Damonre is.
• Ugye nem akarsz költő szónoklatot tartani a hősiességről meg az efféle elcsépelt baromságokról? – fintorodott el Kol.
• Megnyugtatlak, hogy egyáltalán nem áll szándékomben így tenni… - válaszolta a hibrid kissé sértetten.
• Nagy kő eset le a szívemről – szúrt közben gúnyosan az ős.
• …Először is nem szabad alábecsülnünk őket, mert az elbizakodottság soha nem vezet semmi jóra – folytatta Robert tényközlően ügyet sem vetve Kol közbeszólására. – Bonnie nyilvánvalóan erősebb, mint egy átlagos boszorkány, ami nekünk rossz nekik meg jó. Valamint nyilván segítsége is lesz a varázslásban. Szerintem a legjobb, amit ebben a helyzetben tehetünk, az az lenne, ha a boszorkányokat megölnénk és, akkor Jessicának nem lenne semmilyen ütőkártya a kezében, amivel befolyásolhatnak minket – vázolta elképzelését a hibrid.
• Szóval öljük meg Bonnie Egyébként is Halálra Ítélt Bennett-et? Meg a többi vele tartó szintén hasonló sorsra ítélt társát? – kérdezte Kol, a félreértések tisztázása érdekében.
• Ez a legjobb megoldás ebben a helyzetben – sóhajtott Robert.
• De így nem azt fogják kapni, amit érdemelnek – jegyezte meg az ős elégedetlenül, mert ő előtte alaposan meg akarta kínozni a boszorkányokat, különösen Bonnie-t, azért amit elkövetett a családja ellen.
• Most igazán nem foglalkozhatunk az ilyen mérlegelésekkel, de elhihetted nekem, hogy én is ugyan azt akarom tenni, mint te – válaszolta a hibrid.
• Szóval… szerinted beválik a terved? – tette fel kíváncsian a kérdést Kol.
• Reméljük a legjobbakat – jelentette ki Robert határozottan.
• Egy egyszerű igen vagy nem is megtette volna – jegyeztette meg meglehetősen bosszúsan Kol.
• A semminél ez is jobb válasz volt – tromfolt le az ős a hibrid.
• Vagy nem – replikázta Kol. – Egyébként meg, bár hülye ötlet, de legalább ötlet – ismerte el végül az ős elgondolkozva. Közben egy pillanatra ő is Damonre nézett, akin látszott, hogy figyel, mégis teljesen máshol jár.
• Rendben, mond, hogy te mit találtál ki – tette a tőle nagyon is nagylelkű ajánlatott Robert.
• Szerintem adjunk nyomatékot a szavainknak és egyből meg fognak hallgatni minket – jegyezte meg Kol kíméletlenül elvigyorodva.
• A kínzásra nincs elég időnk, akkor, hogyha már csak az áldozásra érünk oda – mutatott rá a felvetés hibájára Robert.
• És, hogy szabadulunk meg Jessicától? – érdeklődte Kol duzzogva, átugorva egy másik nagyon is fontos kérdésre. Ezzel kimondatlanul is elismerve, hogy a hibridnek van igaza. Kimondani viszont roppantul kínos lett volna és a hallgatása egyébként is többet, mondott minden szónál.
• Egyszerre csak egy problémával foglakozzunk – válaszolta Robert. – De ha az utadba áll, akkor csak törd ki a nyakát, mert vele tényleg el szeretnék számolni és szerintem a többiek is így lesznek vele – javasolta a hibrid. – Egyébként a fegyvereket azért kaptátok, hogy használjátok. Remélem ez nem lesz túl nagy kérés a részemről felétek.
• A fegyverek nekem nem jönnek be, bár ez a tőrt megtartom, majd emlékbe, mert tetszik – jegyezte meg az ős elvigyorodva.
• A pisztolyok is ugyan olyan jók – válaszolt a hibrid felháborodottan.
• Persze – forgatta meg a szemeit Kol.
• Ha akarod, rajtad kipróbálhatjuk – közölte Robert vérig sértetten.
• Most eltekintek a sértésedtől, de még visszatérünk rá – jegyezte meg az ős morcosan. – Egyébként is a régi szép idők emlékére kíváncsian várom, hogy ugyan olyan fantasztikus lövész vagyok e mint akkor – révedt el a pillanatra Kol.
• Te leszel az új Charles Bronson – szólalt meg Damon gúnyosan az őshöz intézve mondandóját.
• Úgy nézel ki, mint egy felmosórongy – vágta rá kapásból Kol.
• Kösz, imádom a bókjaidat – húzta el a száját az idősebb Salvatore.
• Én csak az igazat mondom, és mint ahogy a mondás is tartja, az néha fáj – mondta az ős vállat vonva.
• Rohadtul kedves vagy – forgatta meg a szemeit Damon.
• Kösz, mondták már mások is – vigyorodott el Kol és vidáman kihúzta magát, mintha az idősebb Salvatore valóban komolyan gondolta volna azt, amit mondott.
• Vajon ki lehetett az a szerencsétlen? – tette fel a kérdést Damon szarkasztikusan.
• A terv az, hogy valamelyikünk megöli Bonnie-t és a többi boszorkányt, szerintem a legjobb az lesz, ha te leszel a szerencsés, mert azért mégiscsak szinte halhatatlan vagy – fordult féloldalasan Kol felé Robert. Ezzel is visszatérve a beszélgetés eredeti medrébe. – Damon te pedig megpróbálod kiszabadítani Nikééket – adta ki az utasítást egykori hadnagyának is a férfi. Aki alig tudta megállni, hogy ne szalutáljon megértése jeléül.
• És te mit fogsz csinálni? – érdeklődte az ős.
• Én? Természetesen elkapom Jessicát – válaszolta Robert. Ajkain pedig a nő számára semmi jót nem ígér mosoly terült szét.
• Persze, magadnak tartogatod a legnagyobb élvezetett – jegyezte meg Kol homlokráncolva.
• Ne aggódj, neked is lesz még alkalmad megölni őt – felelte Robert és inkább még gyorsabb tempóra ösztökélte az autót. Az út rövid fennmaradó része alatt pedig ismertette a terepviszonyokat, hogy két segítő társa is kiigazodjon rajta.

Jessica előhozta a pajtából Byront is, aki alig volt eszméleténél. Bonnie a fiú körül szintén meggyújtott egy varázskört.

• Ő meg ki lenne? – kérdezte Tristan a fiú felé fordulva.
• A vérfarkas – válaszolta Jessica gúnyosan.
• Aha, persze – vigyorodott el a férfi szórakozottan. Jessica inkább elfordult Tristantól, mivel úgy gondolta, hogy az alatt a három év alatt még kiszárítva volt, valami az agyára ment, ha ilyen vidáman fogadja azt, hogy nemsokára meg fognak halni. Egyébként úgy vélte egy ilyen anya és apa mellett nem is volt csoda, hogy a férfi nem volt éppen normális.
• Készen vagytok a varázslatra? – kérdezte Jessica Bonnie-tól és a másik három boszorkánytól, akik az áldozatok általi kör közepére sétáltak.
• Igen, ha szólok, akkor hozd azt, akit mondok – válaszolta Bonnie határozottan. A boszorkányok pedig féloldalasan megálltak mögötte.
• Rendben – egyezett bele a vámpírnő.
• Még meggondolhatod magad – mondta Tatia a Bennett boszorkánynak címezve a szavakat. Mivel tudta, hogy a lány mennyire fontos Elenának. Neki meg a Gilbert lány volt fontos. Igaz ezt erősen ellensúlyozta az, hogy Bonnie segítségével támadták meg Emmát és kerültek ide Nikével. De hajlandó volt neki adni egy esélyt. A menekülésre. Mert azért ezt megbocsátani már ő sem tudta.
• Szánalmasak vagytok mindannyian és oda kerültök nemsokára, ahová a magatok fajtának kell – köpte gúnyosan a szavakat az eredeti Petrova felé Bonnie.
• Ne is próbálkozz anya, rég megmondtam már neked, hogy a boszorkányok mind befolyásolható, szánalmas és nem mellesleg idióta senkik gyülekezete, akik azt hiszik, hogy bárki megijed egy kis hókuszpókusztól – fordult az anyja felé Tristan.
• Szerintem meg fogsz lepődni – válaszolta Jessica átnyújtva egy könyvet Bonnie-nak.
• Most remélem, nem várod el azt, hogy hagyat, vágjam magam egy könyv miatt – húzta fel a szemöldökét unottan Tristan. Azonban ez csak a látszat volt, mivel felismerte a könyvet és nagyon is ideges lett miatta. Mert az a könyv Ayana varázskönyve volt. Ahol a nő leírta, hogy Esther hogyan is végezte el a gyerekein, vagyis az ősökön a szertartást. Ebből következően az ellenvarázslat is benne volt. Valamint az a varázslat is megtalálható volt benne, amivel Esther megkötötte Klaus vérfarkas oldalát. Tristan reménykedett benne, hogyha már valamelyiket megvalósítják, akkor utóbbiról van szó. Pedig emlékezetem szerint elégedettem azt a kacatot, gondolta Tristan indulatosan. Kívülről azonban továbbra is semleges volt és unott, mint ahogy Robert szokott lenni, aki tőle tanulta ezt a trükköt. Igaz, hogy a férfi tovább is fejlesztette és szinte ez vált az életstílusává.
• Egy könyv miatt tényleg nem, de ez nem akármilyen olvasmány. Ha nem ismernéd fel ez Ayana varázskönyve volt – válaszolta Jessica. Tatia erre élesen beszívta a levegőt. Ő is tudta, hogy ez mit jelent. Niké meg tanácstalanul nézett az apjára és a nagyanyjára. Közben elkapta Byron aggódó tekintetét is és alig láthatóan bíztatóan biccentett felé. Jelezve, hogy a tervük ettől függetlenül még ugyan úgy életben van. Nem számít milyen varázskönyv az amit Jessica az imént adott át Bonnie-nak, ez nem módosítja az elképzeléseiket.
• Hogy szerezed meg? – kérdezte Tatia követelődzően és nem tudta leplezni aggódását és idegességét. Folyamatosan az ajkába harapott és kezeit is tördelte közben.
• Igaz is ti nem tudjátok, hogy menekültem meg – vigyorodott el szélesen Jessica.
• Valaki volt olyan hülye és átváltoztatott – vont vállat Tristan.
• Nem igazán – rázta meg a fejét Jessica és élesen felnevetett. Nikét ezt hallva kirázta a hideg és jól láthatóan összerezzent az éles hangra.
• Akkor? – kérdezte Tatia. Ő sem tudta, hogyan is lehet ma is itt a testvére.
• Ayana vámpírrá tette engem – válaszolta Jessica élvezetesen figyelve mondandója hatását.

• Hogy mondod? – kérdezte Tatia erősen megdöbbenve ettől a hírtől.
• Ayana változtatott át, mielőtt megmentett volna téged. Ugyan úgy, ahogy az ősöket Esther, úgy engem ő tett vámpírrá a te vérednek köszönhetően. Eddig nem is tudtam kifejezni hálámat ezért feléd. Fogad mélységes köszönetemet, drága húgom – hajol meg színpadiasan Tatia felé Jessica.
• De te ennek ellenére nem vagy ősi – mutatott rá a lényegre Tristan, mert azt azért érezte volna és akkor már réges-régen felkutatta és megölte volna a nőt. Mivel instabil elméje és bosszúra szomjazó közérzete miatt veszélyt jelentett a családjára nézve. Azt pedig nem hagyhatta volna. Nem mintha most ennek ellenére nem lennének itt arra várva, hogy feláldozzák őket, mint valamilyen szerencsétlen és tehetetlen áldozati bárányokat.
• Valóban nem, mivel Ayana annyira azért nem akarta olyan szinten felbontani a természet egyensúlyát, mint Esther – ismerte el kelletlenül Jessica. Mivel ő is ugyan olyan volt, mint egy közönséges vámpír. Persze azért a korához mérten erős volt, de ez egy őssel szemben nem sokat számított volna.
• Már miért tett volna ilyen? – kérdezte Tatia. Amikor Ayana megölte Tristant, akkor azt hitte, hogy azért tette, mert a fia fenyegetést jelent. Soha nem hitte volna, hogy ezt az egészet előre eltervezte.
• Mindig is olyan naiv voltál húgocskám. Elena is örökölte ezt. De legalább Katerina és Niké éles látóbbak. Legalábbis egy kicsivel, ha sokkal nem is – húzta el a száját Jessica.
• Miről beszélsz? – értetlenkedett az eredeti Petrova.
• Bár lehet, hogy Katerina ezért ilyen, mert mindig is eléggé önálló és fékezhetetlen volt. Nikét meg Klaus tanított, valamint tőle függetlenül Elijah is. Meg persze Tristan és Robert is nagy szerepet töltek be az ő életében. Így azért sok mindent észrevesz, olyat is, amit nem akar. Nemde? – fordult a vörös hajú lány felé Jessica. – Igaz a megoldó képességed nem a legjobb. Bonnie felől észlelted az ártó szándékot, mégis inkább hallgattál róla. Főleg mivel mindenki tudott róla. Valamint amikor Damon téged felhasználva akart fájdalmat okozni az ősöknek, te egyszerűen csak beleszerettél és megmutattad neki, hogy milyen szép dolog is érezni. Annyira szánalmas és persze jellemző. Pedig az idősebb Salvatore-ból többet néztem volna ki, de ő sem tudott ellenállni annak a ribanc kisugárzásnak, ami belőled és nagyanyádból is csak úgy áramlik – legyintette undorodva a vámpírnő.
• Ne merészelj ilyen szavakat használni a lányomra és az anyámra – sziszegett a nőre fenyegetően Tristan.
• Mert mi lesz? Ide jössz és megölsz? Ebben az helyzetben azt mondok, amit akarok. Azonban eltértem a tárgytól. Még van öt percünk éjfélig, így gyorsan összefoglalom nektek, a lényeget – válaszolta Jessica. – Ayana tudta, hogy valakinek meg kell majd oldani a vámpír problémát. Először is átváltoztatott engem és rám bízta a varázskönyvét. Aztán Tatia, téged és Tristant elvitt, hogy távol az ősöktől megölhessen titeket. Nehogy azok tudomást szerezzenek rólatok. De te persze megölted őt, viszont a varázskönyv, ami nála volt az csak egy nagyon jól elkészített másolat volt. Egyébként nem néztem volna ki belőled az ilyesmit. Igazán lenyűgöztél vele, viszont nyilván csak a kis fattyad miatt csináltad. Na, mindegy… Én addig is szépen elbújtam és vártam a megfelelő pillanatra a bosszúm érdekében. Nem volt nehéz úgy intézni, hogy Emily Bennett legyen Katerina szolgálója. Sőt szinte adta magát a helyzet. Annyira szánalmasan vigyáztál és vigyázol most is a leszármazottaidra. Persze most már mindegy. A Túlvilágon, majd add át mélységes üdvözletemet a drága szüleiknek – vigyorgott rá Jessica Tatiára és Bonnie mikor meghallotta, hogy a távolban a toronyóra elüti az éjfélt a mögötte lévő boszorkányokkal egyetemben megkezdte a varázslatot.

Bonnie kezében a késsel olvasta fel őse varázskönyvében lévő rituáléhoz szükséges varázslatot. Amiben a másik három boszorkány is segítette őt.

• A vérfarkast – mondta Bonnie Jessicának, mire Byron körül eltűntek a lángok és így a nő oda tudta cipelte fiút a boszorkányhoz. Aki egy egyszerű mozdulattal szíven szúrta a vérfarkast és késen lévő vért egy edénybe csurgatta, majd ellökte magától a halott fiút. Niké vetett egy szomorú pillantást Byronra. Csak sikerüljön, csak sikerüljön, gondolta közben erősen reménykedve a vörös hajú lány. Bonnie és a három boszorkány addigra már folytatták is a varázslatot.
• Tatiát – rendelkezte ezután. Jessica pedig megragadta a verbénával tele lévő húgát és a boszorkányokhoz cipelte. Bonnie megvágta az eredeti Petrova nyakát, de nem ölte még meg, mert azt akarta ő is és Jessica is, hogy a nő lássa, amint a fia ás az unokája meghalnak és utána is ráérnek őt megölni. Így tehát Jessica gyorsan egy verbénás kötél segítségével kikötözte húgát az egyik fához, aki tiltakozni akart, de a nővére által adott újabb adag verbénának hála szinte teljesen lebénult. Bonnie pedig újra folytatta a varázslatot.
• Niké – ejtette ki undorodva a vörös hajú lány nevét a boszorkány, akit Jessica megragadott és a Bennett lány elé cipelt. Niké minden erejét bevetve tiltakozott, rúgót, karmolt, ordított és minden tudását latba vetve próbált szabadulni, de a nő erősebb volt nála. – Add át üdvözletemet Damonnek – jegyezte meg Bonnie a lánynak.
• Inkább tartsd meg a szánalmas üdvözleted magadnak Bonnie Bennett – szólalt meg a megjelent Damon. Robert biccentett Tristan felé és a tűz felett fegyvereket, dobot át neki. Jessica elengedte Nikét és óvatosan hátrálni kezdett.
• Hölgyeim, a kis tervüknek itt van vége – vigyorodott el Tristan és a hozzá legközelebb álló boszorkányt lelőtte, amitől mindenfelé repülte a nő fejének darabkáig. – Kissé nagyobb tűzerejű, mint azt hittem, de így még jobb – vont vállat könnyedén a férfi és folytatta a másik két boszorkánnyal. Kol közben látva, hogy az idősebb Salvatore vette át a helyét Bonnie megölését illetően, ezért aztán Tatiához sietett, hogy kiszabadítsa őt a verbénás kötelek fogságától, mivel tudta, hogy Tristan körül továbbra is ott lévő mágikus varázs tűzkörrel nem boldogulna. Valamint a férfi láthatóan nagyon jól elvolt most már, hogy fegyver került a kezébe. Niké a jól ismert gúnyos hanghordozást hallva fordult annak irányába és mikor meglátta, hogy a vámpír teljesen épen és legfőképpen élve lép ki a fák árnyákból megkönnyebbülten felsóhajtott és ismét szabad utat engedett könnyeinek. Azonban így nem figyelt eléggé és Bonnie hátulról megragadta őt és a nyakához szegezte a tőrt, amivel az áldozást végezte. Jessica felmérve, hogy bizony hátrányba kerültek, így menekülőre fogta a dolgot, mivel tudta, hogy neki itt már nem terem babér és éppen sietősen távozott volna, amikor is ezen igyekezetével egyenesen belerohant Robertbe.
• Hova, hova? Csak nem el akartad hagyni köreinket? – kérdezte a férfi szélesen és nagyon is fenyegetően elvigyorodva.
• Menj a pokolba – sziszegett rá a hibridre Jessica.
• Csak utánad – válaszolta Robert és hadakozásba kezdett a nővel, mivel az két kézzel esett neki minden erejét bevetve. Alapjáraton nem szokott nőket bántani, de Jessica kihúzta nála a gyufát és egyébként is megérdemelte ezt a fajta kevésbé finom bánásmódot. Bonnie kétségbeesetten ragadta meg Nikét, és szorította a lány nyakához a tőrt. Jessicához hasonlóan ő is rájött, hogy fordult a kocka és bizony nem az ő javukra.
• Még egy lépés és most már tényleg végső búcsút vehettek egymástól – fenyegette meg az idősebb Salvatore-t Bonnie.
• Én a helyedben nem tenném – jegyezte meg Damon közelebb léve. Bonnie válaszként közelebb emelte Niké nyakához a tőrt, mire a mozdulatra halvány vércsík indult útnak a lány felsebzett bőréből. – Bonnie te is nagyon jól tudod, hogy nem viselem túl jól azt, ha valaki fenyegetőzik velem szemben és gondolom az ezzel kapcsolatos végeredményre is emlékszel, de lehet, hogy egy kicsit fel kell majd frissítenem a memóriádat – húzta gúnyos vigyorra a száját a vámpír.
• Amint megmozdulsz, átvágom a torkát – jegyezte határozottan Bonnie.
• Ő túlélné, te nem – szólta hátra a vállat Tristan, aki a Bennett lányon kívüli utolsó boszorkányt lőtte le éppen. Damon kényszert érzett rá, hogy ránézzen egykori felettesére, de Nikét fenyegető veszély miatt, inkább nem tette. A vörös hajú lány közben próbált kiszabadulni a boszorkány karjai közül, viszont minél erősebben próbálkozott Bonnie tőre annál jobban szegeződött a nyakára. Így aztán Niké Damon hipnotikus kék szemeibe merült. A vörös hajú lány végül - egy az apjára vetett oldalpillantás után - döntött. Kifújta a levegőt és rálépett a boszorkány lábára, majd ezzel egy időben minden erejét bevetve könyökölt bele Bonnie gyomrába. Aki meglepődöttségében és fájdalmában elengedte a lányt, akit Damon gyorsan megragadott és maga mögé rántott. Bonnie közben, bár erősen vérzett, ettől függetlenül nagyon nehézségek árán ugyan, de összeszedte magát és az agyrobbantó trükköt vetette be az idősebb Salvatore-val és Nikével szemben. Akik egyszerre szisszentek fel és térdre esve kaptak a fejükhöz. Nikének még az orra vére is eleredt.
• Vesztettetek – vigyorodott el Bonnie.
• Vagy nem – válaszolta Tristan. Mielőtt a boszorkány hangot adhatott volna értetlenségének már csak azt érezte, hogy valaki átharapja a torkát. Ez a valaki pedig nem volt más, mint Byron.

Damon a fájdalom megszűnésével felállt és a kezét nyújtotta Niké felé, hogy felsegítse a lányt. Aki elfogadta a vámpír segítségét és ismét könnyáztatta arccal hevesen magához ölelte megmentőjét.

• Igazán nem kellet volna ezt tenned – mormolta Nikének Damon célozva arra, hogy még a Salvatore panzióban nem kellett volna elmennie a lánynak csak azért, hogy őt megmentse. Niké halkan motyogott valamit válaszként, de a vámpír nem értette belőle semmit. – Mentségedre szóljon az, hogy szerintem ez az önfeláldozós dolog valami Petrova családi vonás lehet – tette hozzá az idősebb Salvatore lágyan.
• Attól tartok, hogy igazad van. De ettől függetlenül az élet csodaszép – jegyezte meg a melléjük lépő Tristan, aki ivott a halott boszorkányokból és végre újra egésznek és egészségesnek érezte magát. – Damon régen találkoztunk – biccentett a vámpír felé.
• Uram – tódult ismét az idősebb Salvatore ajkaira a tiszteletteljes megszólítás.
• Még mindig jobban szeretem, ha Tristannak szólítanak – válaszolta a férfi elmosolyodva. Szinte pontosan ugyan azokat a szavakat használva, mint néhány nappal előtte Robert. Azonban mielőtt folytatták volna a diskurzust, valami elvonta a figyelmüket. Ez pedig nem volt más, minthogy Tatia éppen próbált neki esni a nővérének és Kol alig-alig tudta megfékezni a haragtól tombolni akaró eredeti Petrovát. Robert ezek elkerülésére nemes egyszerűséggel kitörte Jessica nyakát, mert már nagyon bosszantóan hatott a számára, hogy az ennyire menekülni szándékozik, amire egyébként minden oka megvolt. Valamint remélte, hogy ezzel csillapodik az eredeti Petrova soha nem látott méreteket öltő haragja, azonban nem így történt.
• Engedj el Kol! Megölöm őt! – ordította Tatia.
• Mi lenne, ha segítenétek, és nem csak bámulnátok ott ölbe tett kézzel várva a csodát? – kérdezte Kol nehézkesen, mivel nem állt szándékában bántani a nőt, de az annyira erősen tiltakozott, hogy az ős türelme már igencsak a végét járta.
• Nem bírsz el egyetlen nővel? – kérdezte Damon gúnyosan.
• Onnan igazán könnyű ilyesmit mondanod, de cseréljünk helyet és utána meglátjuk, hogy akkor is megmarad e, majd ez a vidám hangulatod – szűrte a fogai között az ős. Tristan gyorsan átvette tőle az anyját.
• Anya. Nyugodj meg. Hallod? Nyugi! – karolta át az anyját Tristan.
• Nem! Meg akart ölni titeket, hát haljon meg ő! – kiáltotta Tatia, továbbra is idegesen és láthatóan nem látott és nem hallott a méregtől.
• Meg fog halni, ígérem! De előtte meg kell tudnunk tőle, azt, amit tud – rázta meg egy kicsit az anyja vállát Tristan, hogy összeszedje magát. Eddig még soha nem látta ennyire kiborulni őt. Talán csak, akkor, amikor Klaus csaknem lemészárolta az egész Petrova családot. Katerina és a lánya kivételével. Akkor is ennyire ki volt borulva, bár nem akart Klaus torkának esni csak sírt és saját magát hibáztatta az egész miatt. Tristan úgy gondolta, hogy azért igazán nem kéne magát hibáztatni. Elvégre nővére leszármazottai nem igazán voltak szentek. Itt volt például ez a dolog a Katerina szülésével is. Képesek voltak elvenni a nőtől a saját gyermekét. És bár Tristannak nem Katerina volt a kedvenc rokona, de családtag volt és egyébként ennek ellenére is tudta, hogy a nő egyáltalán nem ezt érdemelte volna.
• Jó – higgadt le végre Tatia. Robert unottan sóhajtott egyet, de egyébként megkönnyebbült, hogy Tristannak sikerült az, ami másnak nem ment volna, vagyis szerencsésen megtudta, nyugtatni az anyját. Damon közben Nikét figyelte. Épp elég ideje volt a lány elrablás óta elgondolkozni azon, hogy mit is érez az irányába. Itt már nem egyszerűen arról szólt az egész, hogy fontos lett neki, mivel határozottan többről volt szó. Szerelmes belé, nagyon is. A felismerés villámcsapásként érte a vámpírt, de elhatározásra jutott. Mégpedig arra, hogy nem fogja ismételten elkövetni ugyan azt a hibát Nikénél is, mint Katherine-nél és Elenánál. Tudta, hogy Niké más, mégis nem akarta megkockáztatni azt, hogy újra egyedül kelljen maradni. Mert ez az egész túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. Így tehát inkább a könnyebb utat választotta és elhatározta, hogy véget vett a lánnyal való kapcsolatának, amint ismét Mystic Fallsban lesznek, vagy még előtte, ha sikerül kettesben maradniuk. Niké Damon ezen gondolatairól, mit sem sejtve bújt továbbra is a vámpírhoz. Mérhetetlenül megkönnyebbült attól, hogy az idősebb Salvatore életben van. Amikor hozzá bújt, akkor a vámpír visszaölelte őt, viszont most olyan érzése támadt, mintha az ölelő karok tulajdonosa hirtelen eltávolodott volna tőle és egyáltalán nem tudta, hogy hogyan is kéne visszaállítani az előtte lévő helyzetet, azt a boldogan meghitt pillanatot, amit az együttlétük után érzett. Mert most, hogy tudta, hogy Damon életben van nem akarta elveszíteni őt, viszont ennek ellenére tudta, ha a vámpír véget akar, majd vetni a közöttük lévő kapcsolatnak, akkor el fogja őt engedni, mert nem akarja magát kényszernek érezni.
• Oké, most, hogy végre valahára mindenki megnyugodott, elmondaná végre valaki, hogyan is támadt fel a halott vérfarkas? – kérdezte Kol a véres arcú Byron felé intve és érdeklődve várta a választ.