18. fejezet

Fontosabb, mint hittem

„Vannak az életben pillanatok, amikor az embernek engednie kell. Amikor fel kell adnia a kevésbé fontos hadállásokat, hogy megmentse a fontosabbakat. Úgy éreztem, hogy ez az utolsó és legfontosabb hadállásom a szerelem.” Milan Kundera

Mire a Salvatore panzióba értek addigra Niké dühe valamilyen szinten leapadt, de még mindig ott lebegett a felszínen készen arra, hogy kitörjön, vagy legalább felhasználódjon valamire, mivel eddig folyamatosan elnyomták. Damon jól látta ezt, így a bölcs hallgatás mellett döntött. Egyébként sem állt szándékában mentegetni a villában maradottakat. Egyrészt, mivel a lány kifakadása igazán jogos volt és kivételesen még ő maga sem kellett a vitához, mivel a többiek ebből a szempontból jól láthatóan nélküle is remekül boldogultak. Másrészt nem volt kifejezetten az a típus, aki védelmébe veszi a barátait, főleg amikor ilyen hülyeséget csinálnak, az ősöket meg még úgy sem. Viszont legalább ebből kifolyóan tisztába került valamivel. Ez pedig nem volt más, minthogy Niké nem vezeti le a benne felgyülemlett feszültséget. Eddig is sejtette, hogy visszafogja az indulatait, de most világossá vált, hogy mégis mennyire. Tudta, hogy ez nem tesz jót és – valamilyen belső, nagyon is erős késztetés hatására - úgy gondolta segít neki.

• Mit szólnál egy reggelihez? – kérdezte Damon leparkolva a panzió bejárata előtt.
• Jó – biccentett felé Niké, ám előtte hosszan kifújta a levegőt.
• Légy ismét üdvözölve nálam – engedte maga elé a lányt a vámpír, majd bent egyből a konyha felé vette az irányt hátra sem nézve, mivel úgy gondolta Niké így is-úgy is követni fogja. Így is lett. – Választhatsz, hogy zabpelyhet vagy zabpelyhet szeretnél enni – ajánlotta Damon nagyvonalúan. És a lány elé tett két teljesen egyforma dobozt.
• Te mit ajánlasz? – kérdezte Niké komolyan.
• Nem is tudom… Szerintem az elsőnek felkínált étel elég laktató, viszont különös módon a másik is nagyon hasonló hozzá – felelte Damon úgy téve, mint aki valóban elgondolkozott a kérdésen.
• Ebből a bőséges választékból azt hiszem a második lehetőséget választom – mosolygott rá halványan a vámpírra Niké.
• Remek választás – bólintott rá komolyan Damon. Tett ki egy-két dolgot a lánynak, utána egy percre magára hagyta és egy tasak vérrel tért vissza. – Ha nem zavar én is reggelizek – vigyorgott rá vendégére.
• Csak nyugodtan – vont vállat Niké és saját reggelije felé fordult.
• Vagy esetleg te is kérsz belőle? – kérdezte ártatlanul Damon.
• Nagyon vicces Damon – motyogta a lány és megrázta a fejét.
• Én mindenesetre felajánlottam neked – közölte Nikével a vámpír és töltött magának egy pohárba. Elvégre, ha a szülei hibridek, az apai nagyapja szintén, az apai nagyanyja pedig vámpír, akkor a kérdés igazán jogos volt. Legalábbis Damon Salvatore így vélekedett róla, de a villámban történtek tükrében inkább továbbra is a bölcs hallgatást választott, kizárólag ehhez a témához kapcsolódóan.

Miután Niké és Damon távoztak Mikaelsson villából az állapotok és az indulatok hirtelen leapadtak. Ami a lány elkeseredetten dühös kifakadásának volt köszönhető.

• Igazán remélem, hogy most végre valahára boldogok vagytok – tört ki Emmából és tehetetlenül visszarogyott a kanapéra. Elijah támogatóan a vállára tette a kezét. Ric tanácstalanul pislogva nézett Robertre, aki még mindig számolt magában, hogy lecsillapítsa az indulatait. Jeremy összefonta a karjait és az ősökre pillantott. Stefan és Elena egymásra, majd Klausra és Tatiára néztek. A hasonmás nem akarta elhinni, amit hallott, a fiatalabb Salvatore viszont mindent értően szemlélte a párt. Eszébe jutott az a gondolat, ami még akkor jutott eszébe amikor Damon Niké vérét itta – a lány előzetes beleegyezésével, mint ahogy az később kiderült – akkor nem tulajdonított neki valami nagy jelentőséget főleg, mivel utána egyből jött a vérfarkas ügy. Ezért is halványult el az emlék. Viszont most újra eszébe jutott. Ez pedig nem volt más, minthogy amikor benyitott egy pillanatra Niké kékeszöld szemeit sárgán látta felvillanni. Vagyis a lányban lévő hibrid, ha szántszándékkal nem is, de ösztönösen megjelent. Már csak az zakatolt Stefan fejében, hogy vajon akkor a lány látott e valakit meghalni vagy ez születéséből fakad neki. Kol megcsóválta a fejét, egyszerűen nem értette mit kell ezen ennyire kiakadni. Mármint nem Nikének, a lányt száz százalékosan megértette, hanem az, akiket nem értett az a Tatia-Klaus páros volt. Oké, nyilván mindkettőjüknek vannak sebeik, amik most feltépődtek, de mindenki érdekében jobb lenne, ha képesek lennének a háttérbe szorítani ezt. Legalább egy kicsit, ha nagyon nem is. Rebekah úgy gondolta már túl sok mindent tudott meg és legszívesebben Niké után ment volna, mert még mindig féltette őt Damontől. Akkor is ha – mint ahogy arra Klaus is rávilágított neki, mikor elmesélte az egész Tatia dolgot – semmi oka. De egyszerűen nem akarta elfogadni Damont és kész.
• Elmondanátok, hogy most miről is van szó? – kérdezte Caroline és követelődzően Kol felé fordult.
• Caroline, hallottad nem? Niké Klaus unokája – felelte az ős.
• De ez, hogy lehet? – értetlenkedet Elena és Tatia felé fordult kérdőn, mielőtt azonban az eredeti Petrova válaszolhatott volna szinte mindenki ezt a pillanatot választotta arra, hogy kifejezze értetlenségét.
• Én megmondtam – szárnyalta túl Rebekah méltatlankodó hangja a többieket és legidősebb testvére felé fordult.
• Rebekah! Ne most! – parancsolt rá erőteljesen húgára Elijah. A tőle teljesen életidegesen hangszín miatt nemcsak a szőke ős, de mindenki más is elhallgatott.
• Köszönöm Elijah már csak a te kioktatásod hiányzott már – vont össze mérgesen a karjait Rebekah, hogy csakazértis övé legyen az utolsó szó, viszont hangja nem volt több suttogásnál. Őt is megviselték a mai nap történetek. Szinte évszázadoknak érezte, hogy reggel kidobta az ablakon Damont és vele együtt szegény Nikét.
• Elmagyaráznátok, hogyan is lehetséges az, hogy Niké apja Klaus fia? – kérte Stefan.
• Összefoglalva, ha lehet – szólt rá Klaus Tatiára, ha már megtudják, akkor legalább csak a lényeget, ami őket is érinti. Elvégre nem kell minden, csip-csup, kis apróságról tudniuk. Mert kik is ők? Nyilván a Mystic Falls önkéntes védelmezői cím birtokosai, de az ő magánéletéhez, vagy legalábbis ehhez a részéhez, nem sok közük van, és ha rajta múlik nem is lesz.

• Ayana a varázserejét használva megmentett engem, ugyanis mikor rám talált az erdő közepén ahol, akkor Esthernek hála már haldokoltam – ült le újra Emma mellé Tatia és kezeit az ölébe ejtette. – Mikor magamhoz tértem egy rejtett barlangban voltam. Ayana cserélte ki a borogatást a homlokomon. Elmondta nekem, hogy mit is tett Esther és Mikael, valamint akkor árulta el nekem, hogy újra terhes vagyok – mosolyodott el halványan az eredeti Petrova. Klaus szája megrándult ezt az információt hallva, de senki nem vette észre, mert mindenki a nőre figyelt. – Elmondta, hogy olyan varázslatot hajtott végre rajtam, amivel úgymond összekapcsolta Tristant és Klaust. Azt mondta a fiam hibridként fog születni és már gyerekként lesznek vámpír erői és a vérfarkas énje is meglesz, valamint, hogy mindkettőt tudni fogja uralni. Eljött velem Mystic Fallsból és együtt keltünk útra, mivel határozott szándékban állt segíteni nekem. Nem kért semmit cserébe, ami gyanús volt, de szemet hunytam felette, mert csak azt akartam, hogy a kisbabám éppen és egészségesen a világra jöjjön. Kilenc hónap múlva megszültem Tristant, a szemei sárgák voltak, amikor először a karjaimban tartottam őt és később mikor pár hónapos lett, csak akkor váltott át barnába. Kiskorától fogva mindent elmondtam neki. Hogy ki is ő. Amikor olyan húszon öt éves lett Ayana megölte a fiamat – szorult ökölbe Tatia keze. Klaus pedig hasonlóan reagált. – Én pedig őt, mikor Tristan felébredt, akkor nem tudott uralkodni a vérszomján és átváltoztatott engem is, mivel tudta hogyan kell. Utána az ezerkétszázas évek táján találkoztunk Robertel Angliában – pillantott az érintettre nosztalgikusan.
• Oroszlánszívű Richárd seregében szolgáltam, ám a királyom elesett és hazatértem a szülőföldemre. Akkor már öt éve voltam vérfarkas és kezdtem belefáradni. Emlékszem, amikor Földnélküli János aláírta a Magna Charta Libertatum-ot, azon a napon találkoztam először Tristannal. Megérezte rajtam, hogy mi vagyok és egyetlen egy kérdést tett fel nekem – vette át a szót Robert.
• Mi volt az? – kérdezte Ric kíváncsian. Egyébként egykori tanára pontosan annyira fantasztikusan mesélt, mint ahogy arra emlékezett. Mindenki elbódulva hallgatta a hibridet, még az is, aki akkoriban már élt és ő maga is emlékezett.
• Elfogadnám e őt uramnak és parancsolómnak – vigyorodott el szórakozottan Robert, mivel látta mennyire elképesztette ezzel a hallgatóságot.
• Azt hittem a barátságát ajánlotta neked – ráncolta össze a homlokát Caroline, nagyon is beleélve magát a történtekbe.
• Azt, de persze ha akkoriban ezt mondja nekem nem álltam volna mellé. Viszont így megtettem, mert tudtam ő is más, mint ahogy én is – felelte Robert. – Utána követtem őt és Tatiát mindenhova, Tristan bevezetet a természetfeletti világ rejtelmeibe. Annyi csatát vívtunk együtt, hogy a barátságunkat már magától érthetődőnek fogtuk fel. Én elfogadtam őt olyannak amilyen, és ő is engem. Találkozásunk harmadik évében megkérdezte akarok e olyan lenni mint ő. Én igent mondtam, Tristan pedig átváltoztatott.
• Nem mintha nem örülnék ennek a frankó mese délelőttnek, de mi lenne, ha… persze csak akkor, ha ti is úgy gondoljátok, visszakanyarodnánk végre az eredeti témára? Mivel szerintem Nikének igaza van és meg kéne beszélnünk a kialakult kis problémánkat… Ami nem mást, minthogy a boszorkányok elkapták Tristant és meg akarnak ölni minket – szólalt meg türelmetlenül Kol.
• Melyik boszorkány akarja megölni Tristan és miért? – kérdezte a mindig gyakorlatis Elijah. Egyetértve öccse véleményével. A többit később is ráérnek megbeszélni, de most ez volt a halaszthatatlan kérdés, amit meg kell oldaniuk minél előbb.
• A kérdés akkor lenne pontos, hogy melyik boszorkány nem akarja megölni Tristant és miért nem? – javította ki az ős kérdését Robert.
• Ayana miatt. Nemde? – kérdezte Klaus.
• Ott van egy piros pont – biccentett a legidősebb Mikaelsson felé Robert.
• Azt mondtad sokat harcoltatok. Boszorkányok ellen is? – kérdezte Jeremy elgondolkozva.
• Szeretem a gyors és tanulékony diákokat – biccentette jóváhagyólag Robert.
• Mennyit öltetek meg, hogy ennyire fújnak rátok? Elvégre még Klaust sem tették hulla üzemmódba, pedig ő sem épp puszipajtása a bosziknak. Mondjuk egy-kettő a saját érdekéből mindig mellé áll – fejtegette kíváncsian Kol.
• Nos, attól tartok erre a kérdésedre nem tudok válaszolni – rázta meg a fejét Robert.
• Megsaccolni? – kérdezte csak azért is alapon Kol még jobban érdeklődve és ráadásnak kíváncsian előrehajolt.
• Soha nem számoltam – vont vállat Robert. Egyébként egy körülbelüli alapon megbírta volna becsülni, ahogy Tatia is, ám nem akarták, hogy Emma csalódjon Tristanban. Mert a nő az életet mindennél fontosabbnak tartotta. Persze voltak kivételek. Egyébként, ha férje múltja szóba került, akkor Tristan soha nem kertelt a nőt előtt és ez mindig megviselte Emmát, de olyankor utána ott is volt vele a férfi és egyszerűen nem tudott rá mérges lenni, viszont most, hogy nincs itt, nem akarták, hogy miattuk romoljon meg a két fél viszonya, ami mindig is érdekes volt. Elvégre a természetük teljesen különböző volt. Tristan volt a nyugodt, és ha kellett, akkor a tomboló, Emma a lelkes és néha kissé naiv, pedig nem volt az, mégis voltak olyan témák, amiket azért érthető módon nem hallgatott szívesen, a leginkább az volt benne magával ragadó, hogy soha nem csinálta azt, amit mások elvártak tőle, legalábbis az esetek többségében mindig mindennek az ellenkezőjét tette meg.

• Biztos, hogy Bonnie ellenünk van? Nem lehet, hogy megfenyegették? – kérdezte Jeremy és hangja igencsak könyörgő volt, mivel még mindig remélte a boszorkány ártatlanságát.
• Sajnálom, de ő volt az, aki segített Bostonban a vérfarkasoknak elfogni engem – felelte Emma.
• De nem öltek meg téged, véglegesen legalábbis. Tehát lehet, hogy igazam van – vetett fel reménykedve a Gilbert fiú. Kol már éppen újra helyretetette volna őt ezért, ám Emma gyorsabb volt nála.
• Nincs igazad Jeremy. Bár a felindultságodat megértem. Bonnie azt hitte, amit mindenki más, vagyis hogy én csak vérfarkas vagyok. Ez mentett meg. Négy vérfarkasom támadott meg, de megvédtem magam és bár nehezemre esett szétütöttem közöttük. Tudtam, hogy Bonnie mögöttem van, de nem hittem volna, hogy megtámad. Mégis felkapta a férjem kardját és a nyakamba szúrta, majd pedig a vállamba. Utána mikor magamhoz tértem egy romos ház padlóján feküdtem, a boszorkány barátotok felém hajolt és vágta a fejemhez, hogy „Ezt érdemli mindenki, aki megbízik a vámpírokban.” Valamint hozzá tette, hogy Niké is követni fog engem a túlvilágra. Szóval, mint mondtam megértem, hogy mit is érzel, mert a vérfarkasok nekem is a barátaim voltak… némelyikük hosszú évek óta, mégis képesek voltak hátba támadni. A barátnőd meg akart ölni engem és a lányomat is, valamint a férjem. Én csak beszélni akarok vele és megkérdezni tőle ennek az okát vagy csak azt, hogy hol is van a férjem, akit sem én sem a lányom nem látunk immár már három éve. Ezt olyan nehéz elfogadni? – hadarta el egy szuszra az egészet Emma Jeremy felé fordulva. A fiú nem nagyon értette meg a nő mondandóját, mert az túlságosan is gyorsan beszélt, viszont a lényeget felfogta. Tatián és Roberten kívül a legtöbben – azon kívül persze, hogy sajnálták Nikét, Emmát és Tristant – valahogy nem tudták elképzelni a hadonászó, magas sarkúban lévő, élénk ruhákat viselő vörös hajú nőt amint négy vérfarkassal veszi fel a harcot.
• Akkor mit tehetünk annak érdekében, hogy segítsünk nektek? – kérdezte Liz a vörös hajú nő felé fordulva.
• Nem tudom mennyire ismertek boszorkányokat, de ha igen, akkor hálás lennék, ha érdeklődnétek náluk – válaszolta Emma.
• Bár nem lesznek valami nagyon segítőkészek – egészítette ki a nő mondandóját Robert és unottan ásított egyet.
• Akkor mindenki arra fog koncentrálni, hogy megtaláljuk Tristant – jegyezte meg Klaus ellentmondást nem tűrően és ezen mondatával lezártnak is tekintette a beszélgetést. Ezzel pedig nem akart vagyis inkább, merészelt senki ellenkezni, főleg mivel látták a hibriden, hogy bármelyik percben elveszítheti a fejét és ezt nem merték megkockáztatni. Tehát mindenki beleegyezően bólogatott vagy más módon helyeselt, így aztán mindenki ment a dolgára. Tatia pedig úgy gondolta később - úgy estefelé - átnéz a Salvatore panzióba és ott elbeszélget egy kicsit Nikével, arról, hogy béküljön ki Emmával.

Közben a Salvatore panzióban Damon és Niké befejezték a reggelijüket. Majd a nappaliba mentek Niké pedig kiszolgálta magát egy pohár whiskyvel, ám a vámpír megállította mielőtt akárcsak kortyolhatott volna egyet.

• Szerintem nem kéne – fogta meg egyik kezével a lány karját a másikkal pedig a poharat vette ki a kezéből.
• Miért? – kérdezte tőle Niké sóhajtva, de nem ágált ellen a dolognak.
• Nem szoktad levezetni a felgyülemlett feszültséget – váltott témát Damon és fürkészően a vele szemben lévőre pillantott. Nem kezdett ostoba magyarázatba arról, hogy az alkohol nem old meg semmit, főleg mivel ez az ő szájából igazán abszurdnak hangzott volna.
• Miért tenném? – érdeklődte Niké kékeszöld szemeit, a vámpír hipnotikus kék tekintetébe fúrva. Soha nem csinálta azt amiről Damon beszélt, maximum csak annyit, hogy néha elszámolta magában tízig. Ezt Roberttől tanulta. „Előbb számolj, és ha még mindig dühös vagy, akkor utánad a vízözön” És a férfi már csak tudhatta miről beszél, mert akkor nem ért volna meg ilyen szép kort. Igaz, hogy a dühöngés igazán életidegen lett volna lusta természetéhez mérten.
• Egy idő után felemészt – felelte Damon kioktatóan
• Mint téged – szaladt ki Niké száján kissé gúnyosan, mivel még azért mindig nagyon ideges volt a villában történtek miatt.
• Lehet – bólintotta Damon és szórakozottan elvigyorodott. Tetszett neki a lány szájalása, kedvelte a nyugodt hozzá állását, de a felszín alatt lévő pimaszsága lenyűgözte őt. Azzal inkább nem foglalkozott, hogy ezúttal is rátapintott a lényegre. Ennyit igazán elbír még az ő önbecsülése is, ha sokkal többet nem is. Legalábbis Nikének valamiért elnézte.
• Gondolom javaslatod is van – fonta össze a mellkasa előtt a kezeit Niké és leült a kanapéra.
• Akad – szélesedett ki a vigyor Damon arcán és kényelmesen levetődött a lány mellé.
• Én is hallottam egy módszerről, ami úgy hírlik, beválik egyeseknél – vetett a vámpírra egy kifejezéstelen pillantást Niké. Minden annyira zavaros volt, ám lassan kezdet tisztulni a kép, vagy ezzel csak még zavarosabbá tesz mindent. Úgy gondolta mindent egy lapra tesz fel.
• Csakugyan? És mi lenne az? – kérdezte hasonlóan Damon, kíváncsian felvonva a szemöldökét.
• Még soha nem próbáltam. Segítenél benne? – döntötte félre a fejét Niké. Próbált biztosra menni és éppen bátorságot gyűjtött.
• Ha elmondod, megfontolom a kérdésed – válaszolta Damon.
• Inkább megmutatnám – jegyezte meg a lány kissé elbizonytalanodva. Mert eszébe jutott, ha most átlépi azt a határt, amit önmaga előtt húzott, akkor nem tudni, hogy vissza tud e majd lépni valaha is egyáltalán.
• Csak bátran – egyezett bele a vámpír érdeklődve várva, hogy mi is lehet Niké ötlete.

Azonban ami ezután következett arra Damon tényleg egyáltalán nem számított. Ez még jobban meglepte, mint amikor Niké felajánlotta, hogy igyon a véréből. Az idősebb Salavatore meglepődése abból fakadt, hogy a lány lovagló ülésben az ölébe ült és szorosan magához ölelte. Karjai a vámpír felsőtestét, a lábai pedig a derekát ölelték át. Érezni akarta a másikat, az illatát, a közelségét. Az egész érzelmi zűrzavar ott dübörgött a fejében és a szívében, most azonban csak azt akarta érezni, hogy van mellette valaki, akinek számít, aki a támasza lehet, ami még soha nem volt. Az érzelmek és a vágy, amit eddig a pillanatig igyekezet elnyomni magában most hirtelen letaglózó erővel felszínre tört. Amitől a vére száguldani kezdett az ereiben és ettől elmosolyodott.

• Mi ilyen vicces? – kérdezte Damon mikor végre megtalálta a hangját.
• Te – közölte a vámpírral Niké halkan és különleges kékeszöld szemeivel a vámpír hipnotikus kék szemeibe nézett.
• Elismerem meglepődtem, de azt hiszem, erre minden okom megvan – vágott vissza Damon.
• Akkor a többitől garantáltan még döbbentebb leszel – mosolyodott el Niké csábosan, aminek hatására Damon vérre a lányéhoz hasonlóan kezdett száguldani. A következő pillanatban a lány ajkai már Damon ajkaira tapadtak és egész testével közelebb préselte magát a másik testéhez. Nyelveik vad táncot jártak. Niké egyik kezével a vámpír hajába túrt a másikkal Damon ingjének a gombjainál kezdett matatni.
• Azt hiszem nincs ellenemre – közölte Damon kissé rekedten. Az ő kezei is elkalandoztak a lány fenekére és erősen rámarkolt. Amitől Niké élvezetesen felnyögött.
• Reméltem, hogy ezt mondod – mosolyodott el Niké és újra Damon ajkaira tapadta. A vámpír nyelve követelődzőn utat tört magának a lány szájába, aki készségesen megnyitotta azt. Közben Damon a kezeit felcsúsztatta a lány hátára, mire az egy heves mozdulattal egy pillanatra elvált a csókból gyors mozdulattal leszaggatta a gombokat és végig simított a mellkasán.
• Ne fogd vissza magad – súgta Damon gúnyosan, hogyha már a lány megkérte erre, akkor legalább tényleg legyen nagyon hasznos az, amit éppen tenni készülnek. Nem mintha ő nem adna bele most már apait-anyait. Elvégre ki tudna visszautasítani egy ilyen ajánlatott? Csak egy idióta, ő viszont egyértelműen nem volt az és szándékában állt kiélvezni minden egyes időt, ami megadatott nekik, így végre valahára kettesben.
• Szerinted nem azt teszem? – kérdezte Niké kissé felháborodottan. Damon egy hirtelen gyors mozdulattal letépte a lányról a pulóvert és a pólót és ezzel együtt a kanapéra döntötte, majd rádőlt.
• Nem is tudom – búgta Damon, amtől Niké testén jóleső borzongás futott végig. Azonban amikor a vámpír a nyakát kezdte csókolgatni megdermedt. Most már nem a vágytól vette nehezen a levegőt, hanem az emlékektől, amik megrohamozták. Josh is hasonlóan döntötte el őt a kanapéjukon Bostonban, bár egyik fele tudta, hogy most biztonságban van Damon karjaiban, a másik mégis menekülni akart. – Én vagyok az nem ő. Hallasz engem Niké? – szorította két keze közé a lány arcát. Azt akarta, hogy a lány csak rá koncentráljon, csak vele törődjön, és ne gondoljon senki másra.
• Damon – pillantott rá kékeszöld szemeivel Niké, ám nem látta őt.
• Én nem ő vagyok – nézett határozottan a lányra. Közben végig simított Niké kulcscsontján, onnan a vállára tért és a harapásnyomnál jobban elidőzött, gyengéden cirógatta azt, majd továbbra is Niké tekintetébe nézve csókokkal borította be az alig látszó heget.
• Tudom – nézett fel a vámpírra Niké és a tekintette tényleg kitisztult. Újra magához húzta Damont, aki hagyta, hogy a lány ezúttal lágyan csókolja őt. Kedvesen, félénken, tapogatódzóan.

Miután Damon úgy gondolta eléggé hagyta érvényesülni a lány érzéseit és aztán újra ő vette át az irányítást. Niké pedig hagyta és megkönnyebbülten húzta magához még közelebb a vámpírt, aki újra a nyakára hajolt rá, hogy tovább csókolhassa azt. A lány lábaival Damon derekát kezeivel pedig a mellkasát karolta át a csípőjével valami belső ösztönnél fogva mozdította a másik csípője felé, aki erre felmordulva adta a lány tudtára, hogy jól tesz, amit tesz. A vámpír követelődzően Niké ajkaira hajolt, közben egyik kezét a hátára csúsztatta a másikat meg a fenekére és cirógató mozdulatok közepette felfelé vette az irányt. Niké pedig átfont a karjaival Damon nyakát, így anélkül, mentek fel, hogy el kellett volna engedniük egymást. A lány következő tiszta pillanata a vágy ködén át az volt, hogy Damon a szobája falának dönti és ekkor már nem volt rajta melltartó mivel a vámpír a melleit kényeztette. Niké leszaggatta az ing maradékát Damonről, mivel a kezeivel abba kapaszkodott és így eléggé hatalmas hosszanti vágások keletkeztek ennek a hátulján. Ahogy a vámpír hátán is, mivel a lány belevájta a körmeit. Niké a csípőjét a másikéhoz dörzsölte, érezte a vámpír vágyát, ami felé irányult és élvezetesen hátrahajtotta a nyakát. Még soha nem élt állt ilyesmit, de még többet akart belőle. A vámpír ezutáni mozdulata azt volt, hogy a lányt az ágyra döntötte és négykézláb fölé hajolt. Levette Nikéről a nadrágot a lány bugyijával együtt. Niké segített neki, hogy a vámpír is megszabaduljon a Koltól kapott farmertól és alsógatyától.

• Ha most folytatjuk, akkor szeretném, ha tényleg nem fognád vissza magad – nézet a lányra határozottan, aki vágytól elhomályosult különleges kékeszöld színű szemeivel belenézett a vámpír hipnotikus kék szemeibe. Ezt amolyan figyelmeztetésnek szánta, nem mintha ebben a pillanatban képes lett volna még megállni, de azért ő felajánlotta a lehetőséget.
• Eddig úgy tűnt azt teszem? – nyöszörögte Niké, mivel a vámpír újra ráhajolt a melleire és közben megemelte a lány csípőjét. Egyáltalán nem akart visszakozni. Damont akarta, mégpedig mindennél jobban és lehetőleg azonnal. – Egyébként ez szerintem már a befolyásolás kategóriájába esik – formálta nagy nehezen a szavakat a lány.
• Én csak folytatom, amit te elkezdtél – nyögte Damon felpillantva a lány szemeibe.
• Ez igaz – helyeselte Niké.
• Sem eső, sem hó nem tudja megakadályozni, hogy folytassam – közölte Damon és egy határozottan a lányba hatolt, aki egy nehéz és mély sóhajjal vette tudomásul a fájdalmat.
• Ősök, vámpírok, hibridek – sorolta Niké a fogai között szűrve a szavakat és érezte, hogy a vámpír őt figyeli ezért kinyitotta a fájdalom miatt automatikusan és hirtelen összezárt szemeit.
• Ők meg aztán főleg nem – reagált rá Damon, akkor, amikor rájött, hogy a lány még szűz, vagyis csak volt. Azt hitte ő meg az a Josh… Nos, ezt a következtést vonta le a lány reakcióiból, de mivel ez nem így történt valami jóleső melegség áradt szét a mellkasában azért, mert így ő lehet az első a lány számára... És az utolsó is, gondolta férfiúi büszkeséggel. Utóbbi miatt gyorsan összeszedte a gondolatait, mert kezdte sejteni, hogy ezek túlságosan is ragaszkodó gondolatok voltak. Valamint, hogy a lány már sokkal fontosabb lett a számára, mint azt eddig hitte és már túl közel engedte magához.
• Gyerünk Damon, most már abba ne hagyd – feleselt a vámpírral Niké még mindig a fogai közt szűrve a szavakat, amint rájött, hogy az olyan furcsán nézett rá és most az egész viselkedés miatt zavarba jött, de akarta Damont, mindenestül.
• Eszemben sincs – közölte a vámpír, és hogy ezt alátámassza egyből megmozdította a csípőjét. Niké a fájdalom és a vágy keverékétől felnyögött. Tökéletes szinkronban mozogtak, mintha nem most először ismerkednének a másik testével, hanem mindig is tudták volna. Nikén végighullámzott az orgazmus és magával ragadta Damont is.
• Azt hiszem most értettem meg mire is gondolt pontosan Caroline – suttogta Niké kissé erőtlenül az egyik karjával magához szorította a rá nehezedő vámpírt és gyöngéden végig simított az arcán.
• Vele soha nem volt ilyen fantasztikus – mosolygott fel őszintén a lányra Damon.
• Köszönöm a bókot – pirult el Niké.
• Vártam már mikor pirulsz el – nevetett rá Damon. Önmaga sem tudta, hogy mikor is volt utoljára, amikor ennyire boldogan és gondtalanul tette volna ezt. Ezután legurult a lányról, aki ezt valahol mélyen legbelül egyből egyfajta hiányérzettel vett tudomásul. A vámpír ezután betakarta magukat. – Még a végén megint megfázol és, akkor mit mondanék a többieknek – vigyorgott rá a lányra.
• Amennyire téged ismerlek az igazat – mosolyodott el Niké és féloldalasan a vámpír felé fordult és tétován átkarolta a mellette fekvőt. Nem tudta, hogy is fog reagálni Damon. Elvégre lehet, hogy az előbb együtt voltak, de nem tudta mennyit is jelentett ez az egész a másiknak. Mert neki nagyon is sokat számított.
• Azt hiszem, igazad van – simított végig a lány arcán Damon és közelebb vonta magához. Közben továbbra is óvatosan simogatta Niké arcát, az előbbiek alkalmával volt alkalma testközelből megtapasztalni, hogy a lány erősebb egy embernél. De ha az embernek ilyen ősei vannak, akkor ez nyilván valami elemi elvárás lehet. Niké válaszul még szélesebb és boldogan elmosolyodott, a vámpír pedig akarata ellenére viszonozta azt. Az előbb igazat mondott a Caroline-os résszel kapcsolatban. Még Katherine-nel sem volt ilyen… igazán szavakba sem tudta foglalni az érzést. Viszont abba biztos volt, hogy az egész lénye beleremegett, ahogy abba is amilyen sugárzó pillantással a lány ránézett. Nos, ha Rebekah - valamilyen érthetetlen oknál fogva – most nyitna rájuk, akkor talán még el is nézné neki ezt a pofátlan magatartást. Még azt is, ha újra kidobná őt ezúttal a saját házának ablakán. Talán, de azért minden valószínűség szerint inkább mégis visszavágott volna. Viszont se Rebekah, se senki más nem zavarta meg őket még pár órán keresztül, ők addig folytatták egymás testének felfedezését.

Niké a lepedőt maga köré csavarva próbálta összeszedni a ruháit, ám amikor meglátta, hogy a nadrágja már nincsen menthető állapotban – mivel darabjaira hullott - úgy gondolta inkább keres egy másikat a szekrényben, amiből valamelyik nap adott neki Stefan. Damon a karjait a nyaka alá téve, érdeklődve figyelte a lány először bosszús, majd morcos és végül kissé megnyugodott arcát. Érdekes eddig valahogy nem látta ennyire Niké arcának a különféle változó mimikáit, most viszont az összeérzést fel tudta volna sorolni, ami a lány gesztusaiból megmutatkozott. Mit nem tesz, ha ennyire odafigyel valakire és pontosan meg akarja tudni mire is gondol, és mire is vágyik! Rájött, hogy meg akar tudni Nikéről mindent, attól kezdve, hogy láthatóan szereti, ha valakit egyszerűen csak magához szoríthat, egészen addig bezárón, hogy mit is érez ebben a pillanatban. Amikor először találkoztak már akkor tudni akart róla mindent, mégis ezt eddig háttérbe szorította azért, mert úgy gondolta nem számít. Pedig nagyon is számított. Jobban, mint azt kellett volna.

• Sietsz valahová? – kérdezte a lányt és elé suhant, úgy hogy arra sem vette a fáradságot, hogy maga köré tekerjen valamit, mint a lány. Elvégre most szeretkezték végig a délutánt, hová ez a nagy szégyenlőség?
• Nem, csak fázom – húzta még jobban magára a takarót Niké és Damon rájött, hogy a lány igazat mond ő meg egyszerűen csak túlreagálta. Ez ciki, de rögtön korrigált is a dolgot.
• Majd én, felmelegítelek – ragadta magához a lányt, olyan hévvel, hogy Niké keblei szabaddá váltak és a takaró a derekáig csúszott, azt is csak az állította meg, hogy egyik kezével a lány kapott utána.
• Milyen segítőkész vagy – sóhajtott fel Niké, amint a vámpír a fenekénél fogva felemelte őt, ő pedig a lábait átfonta a vámpír derekán.
• Csak azzal, aki megérdemli – súgta közvetlenül a lány ajkaira Damon csábosan.
• Ezt nevezem én kitüntet figyelemnek – mosolyodott el a lány, szemei váltakoztak a fénylő zöld és a mélykék között.
• Azt nem mondhatod, hogy kutyába sem veszlek – jegyezte meg a vámpír szélesen elvigyorodva.
• A célzásaid sértő szándékuk ellenére szerintem továbbra is roppantul viccesek – harapta meg játékosan Niké Damon felső ajkát, mivel alkalma nyílt észrevenni milyen hatással is van ez a vámpírra.
• Ez nem tudom, melyikünket kritizál – húzta fel a szemét szórakozottan Damon és kezével erősebben markolta meg a lány fenekét.
• Nem vagyok nehéz? – szaladt ki a meggondolatlan kérdés Niké száján, elhangzása után egyből el is pirult. Most tényleg megkérdeztem képes voltam ilyesmit kérdezni?
• Nehéz? Most, hogy így kérdezed nem is tudom – mondta elgondolkozva Damon és szélesen elvigyorodva találomra dobott egyet a lányon, aki meglepetten felsikkantott ettől. A takaró valami csodával határos módon még mindig Niké dereka körül volt. Így nyitott rájuk Tatia, aki meghallotta unokája sikolyát és erősen félreértve a helyzetet rohant segíteni unokájának. Hármuk közül csak az eredeti Petrova és Niké jött zavarba. Damon nem volt olyan típus, akit elpirult volna egy ilyen kis apróság miatt, hogy valaki éppen az ő hátsóján legelteti a szemét, amit amúgy sem lehetett tehetett sokáig, mert egyrészt abban a pillanatban, ahogy kinyílt az ajtó Niké rekordgyorsaság alatt fedte be magát és a vámpírt is a takaróval, másrészt Tatia villámgyorsan takarta el a szemeit.

• Sajnálom nem akartam rátok nyitni csak azt hittem, hogy… – mondta továbbra is letakart szemekkel Tatia és mélyen elpirult még a mondatott sem folytatta, mivel annyira zavarba jött a helyzettől. Az évszázadok alatt, még soha nem nyitott rá senkire, mivel mindig ügyelt arra, hogy ne történjen ilyesmi. Most azonban a támadás miatti feszült helyzetben egyből aggódva sietett fel, hogy segíteni tudjon. Igazán gondolhattam volna, hogy éppen csinálnak… valamit, korholta magát gondolatban az eredeti Petrova.
• Történt valami? – kérdezte aggódva Niké, de ő is hasonló színben pompázott, mint nagyanyja.
• Csak szeretnénk beszélni veled, lehetőleg most… de ha szeretnétek folytatni… igazán visszajövök később is… – hebegte az eredeti Petrova egyik kezét még mindig erősen a szemeire szorítva.
• Egy pillanat és felöltözünk – egyezett bele Niké.
• Köszönöm – sóhajtotta megkönnyebbülten Tatia és gyorsan sarkon fordulva sietősen kihátrált a szobából.
• Ennyire azért nem vagyok ronda – szólt utána Damon kissé bosszúsan. Niké akaratlanul is felnevetett és a saját lábaira állt. – Szerinted? – tárta szét színpadiasan a karjait a vámpír miközben kibontakozott a lány karjaiból és az őket továbbra is körbeölelő takaróból.
• Nekem tetszik a látvány – pislogott fel Damonre Niké az alsó ajkát harapdálva.
• Nos, akkor nyilvánvalóvá vált, hogy neked teljesen más ízlésed van pasik terén, mint Tatiának – felelte a vámpír ismételten magához húzva a lányt.
• Szerintem most vagy magadat vagy Nik bácsit becsülöd alá. Vagy inkább mindkettő? – kérdezte félredöntötte fejjel Niké és a hibrid általa használta nevénél hallhatóan megbicsaklott a nyelve, de gyorsan túllépet rajta. Damon megsimogatta a lány arcát és megcsókolta őt, mivel úgy gondolta, ha már Tatiának ennyire sürgős, akkor is tud várni még pár percet.

Tatia lefelé vette az irányt, hogy ott megvárja unokáját és az idősebb Salvatore-t, akivel láthatóan nagyon jól megértik egymást. Emlékezett még azokra a pillanatokra, amik neki és Klausnak is megvoltak. Szinte még mindegyiket kristálytisztán maga elé tudta idézni, attól függetlenül, hogy több mint ezer éve történet. Azok a pillanatok belevésődtek az elméjébe és néha mind a mai napig kísértik őt. Az egyik ilyen az volt, amikor Klaus és ő először voltak együtt és a férfi utána egyből megkérdezte tőle, hogy fiú vagy lány gyermeket szeretne e.

Mystic Falls ezer évvel ezelőtt

• Szóval fiút vagy lányt szeretnél Tatia? – kérdezte szórakozottan Klaus, miközben magához húzta a nőt.
• Egy fiút szeretnék – válaszolta félénken Tatia.
• Ahogy gondolod, én mindenestre igyekezni fogok – mosolygott rá Klaus.
• Ha én eldöntöttem, hogy milyen nemű legyen, akkor te válasz neki nevet – pillantott fel az olyannyira szeretett férfi zöld szemeibe a nő.
• Legyen Tristan – ajánlotta rövid hallgatás után a férfi.
• Legyen – egyezett bele Tatia mosolyogva.

Mystic Falls napjainkban

Emlékezett rá, hogy egyből megtetszett neki a név, amit Klaus a fiúknak szánt. Az eredeti Petrova később, amikor már tudott a terhességéről, a szíve legmélyén mindig is azt remélte, hogy Klaus felfogja, ismerni a fiúkat, de nem így történet. Pedig java részt ő miatta adta neki azt a nevet, amit még közösen választottak ki. Mégis vagyon ennyire elfelejtette volna azokat a perceket, amiket együtt töltöttünk? Ennyire nem számítanak már neki azok a minden haragtól mentes boldog idők? Tatia szíve összeszorult erre gondolva összeszorult, mint általában mindig. Tovább azonban nem tudta gondolni elképzelését, mert valaki hirtelen kitörte a nyakát. Amikor Niké és Damon leértek a nappaliban annak a közepén találták Tatiát, a lány pedig egyből odarohant az eredeti Petrovához. A vámpír szorosan követte őt, ám a fejéhez kapott, mert iszonyú fájdalom nyilallt bele.

• Úgy látom tanultál egy-két trükköt boszi – vágta oda a Bennett lánynak, mivel sejtette, hogy ő a tettes.
• Nem is vagy olyan ostoba, mint amilyennek mutatod magad – lépett a vámpír mellé Bonnie. Niké nem tudta mit is kéne csinálnia, előre akart vetődni, ám a boszorkány kezében megjelent tőr megakadályozta ebben. – Én a helyedben nem tenném – nézett undorodva Nikére és jól láthatóan, valamint nem utolsó sorban célzatosan Damon nyakához szorította, akin továbbra is fenntartotta az agyrobbantó trükköt.
• Mit akarsz? – köpte felé Niké, ám aggódása nyilvánvaló volt.
• Szeretnéd, látna az apádat? Én, elviszlek hozzá – jelentett ki Bonnie.
• Bármit teszek így is úgy is az lesz, amit te akarsz. Vagy van választásom? – pillantott bele Damon kék szemeibe Niké, amik azt üzenték neki, hogy ne merészelje elfogadni az ajánlatnak minősülő fenyegetést. Pedig mindketten tudták mi lenne akkor a vámpírral, mert akkor már feleslegessé válna. A lány pedig a kisebbik rossz elvét alkalmazta. Ha már neki mindenképpen el kell mennie, akkor Damon legalább legyen biztonságban. Valamint így talán megtalálja az apukáját is, mivel szinte biztosra vette, hogy a boszorkány tudja, hogy hol is van. – Veled megyek, de meg kell ígérned, hogy nem téped ki Damon vagy Tatia szívét semmilyen módon, nem vágod le a fejüket és nem hagyod a napon őket – sorolta a feltételeit remélve, hogy semmi halálos dolgot nem hagyott ki.
• Nem mintha olyan helyzetben lennél, hogy alkudozz velem – nézett rá villámlóan Bonnie.
• Bonnie hallottad Niké feltételeit – lépett be Jessica az ajtón egy Niké szerint visszataszító mosollyal az arcán. Ezelőtt még soha nem látta a nőt és sejtette, hogy most sem épp barátságos bemutatkozásra vállalkozott. - Viszont attól tartok csak az egyik részét tudjuk megtartani, mivel a drága Tatiát szintén magunkkal visszük. Damon Salvatore biztonsága viszont garantált – szögezte le a nő.
• Vigyázz magadra és köszönöm – súgta a vámpírnak Niké. Jessica gyorsan a lány mögé lépett és egy kloroformmal átitatott zsebkendőt, nyomot az arcára. A lány pedig a karjaiba ájult. Damon közben, a fájdalom ködén át rá akart ordítani a lányra, hogy miatta ne csinálja, hogy nem éri meg, aztán Bonnie-t és az ismeretlen nőt szidalmazta volna egy ideig, azonban egyiket sem tudta megtenni, mivel az az átkozott Bonnie kitörte a nyakát, mivel az alku arról nem szólt, hogy ideiglenesen sem ölhetik őt meg.
• Siessünk, még sok dolgunk van – jegyezte meg Jessica a karjaiba véve Nikét. Bonnie varázslattal felemelte Tatiat. Egyikük sem vesződött a vámpírral. Így aztán otthagyták Damont a Salvatore panzió padlóján remélve, hogyha az ősök megtalálják a vámpírt, ráadásul egyes egyedül, akkor mérgükben majd úgyis megölik őt helyettük is.

Új blog

Sziasztok! 

Úgy döntöttem nyitok egy új blogot, mint ahogy ezt a cím is mutatja. A történet központjában Elijah fog állni. Elérhetőség: A védelem és a szerelem útvesztője

Ismertető: 

Elijah Mikaelsson megelégeli testvérei folyamatos és szűnni nem akaró civakodását. Ezért San Francisco-ba menekül egyre terhesebbé váló jelenlétüktől. Élvezi a város nyugodtságát és esténként a Golden Gate hídat, valamint a környéket figyelve emlékezik vissza a múltra. A szomszédjai egy testvérpár, Jade és Jason Weston lesznek, akik fiatalon lettek árvák. Jason munkája miatt nem sokat van otthon és hirtelen természetét figyelembe véve nem igazán vannak barátai sem. Egyetlen támasza a húga. Pont ezért bármit megtenne azért, hogy megóvja őt. Jade a környék kórházában dolgozik, mint a szülészeti osztály egyik ápolónője, ráérő idejében pedig az árvaházban segít be. A még fennmaradó időben pedig bátyja válláról próbálja meg levenni a terheket, amik nyomasztják. Mélyen hallgatva arról, hogy fel-felbukkanó borzalmas rémálmai vannak szüleik haláláról. Egyébként a temetőket módszeresen kerüli, mert a közelükben mindig kirázza őt a hideg. Mikor a lány észreveszi új szomszédjuk magába forduló viselkedését belső ösztönnél fogva segíteni akar neki, azonban udvarias, ám nagyon is határozottan tartózkodó ellenállásba ütközik. Elijah magányra vágyik, így elutasítja Jade kedves és törődő közeledését. Később a lányt megtámadják, az ős pedig segít rajta. Jason azonban nagyon ferde szemmel nézi húga és Elijah között kibontakozni készülő szerelmet. Közben Mystic Fallsban is zajlik az élet és természetesen az ős már nem tud tovább menekülni, mert mint mindig most is neki kell megoldani testvérei problémáit. Vajon a védelem és a szerelem útja kereszteződik? Jason képes lesz elviselni Elijah-t, valamint később az ős testvéreit is? Tulajdonképpen mi is Jason munkája? Valóban baleset történt a Weston szülőkkel? Jade miért viselkedik így a temetők közelében? Ha elolvassátok megtudjátok.

17. fejezet

Ultimátum

„A veszekedések, a félreértések, a mindennapi élet torzsalkodásai mögött sokszor őszinte ragaszkodás rejlik.” Agatha Christie

Niké mélyet sóhajtott még végül mindenkit figyelmen kívül hagyva indult felfelé a szobájába.

• Niké? – kérdezte soha nem hallott tétovázással a hangjában Emma. Olyan típusú személy volt, aki minden helyzetben tudja mit is csinál vagy akar. Most viszont nem tudta mit tehetne annak érdekében, hogy egyetlen gyermeke ne legyen vele ilyen elutasító, akkor sem, ha megérdemli. Az volt a véleménye, hogyha megtalálnák Tristant - lehetőleg minél előbb - az lenne a legjobb ebben a helyzetben, mivel hitte, hogy a férje biztos tudna valami megoldást erre a lehetetlen állapotra, ha már ő ennyire tanácstalan.
• Felmegyek zuhanyozni – felelte hátra sem fordulva Niké és zavartalanul folytatta útját a célja felé. Senki nem állította őt meg, mivel úgy gondolták, hogy most egy kis magányra van szüksége.
• Damon egy pillanatra – szólította Kol a vámpírt és felsuhant a szobájába. Az idősebb Salvatore pedig szem forgatva és némiképp bosszúsan az ős után ment. Mivel utálta, ha parancsolgattak neki. Tatia vigasztalóan átkarolta Emmát, aki szomorúan bámulta azt a pontot, ahol a lánya eltűnt. Az eredeti Petrova megértette menye fájdalmát, ugyanis ő már sok ilyen válságos időszakon átment Tristannal. Az unokája pont olyan volt, mint a fia, aki Klaustól örökölte ezt a semmiből nem engedő magatartást. Mindhárman olyanok voltak, hogyha egyszer megmakacsolták magukat egy vélt, vagy valós sérelem miatt, akkor nem fognak megbocsátani annak az illetőnek vagy legalábbis bele telik majd egy kis időbe. Tatia elhatározta, hogy megpróbál majd beszélni Nikével nem is a saját érdekében, hogy jobban megismerje, hanem azért, hogy menye és unokája kibéküljenek egymással, mert nem akarta, hogy velük is az történjen, mint Tristannal és vele. Elijah legjobb barátját nézte, még ebben a helyzetben is mérhetetlenül örült annak, hogy épségben és életben látja őt, akkor is, ha hazudott. Nyilván már a megismerkedésükkor is hibrid volt, Tristan pedig még inkább. Akiről igazán hihetetlen volt elhinni, hogy legidősebb testvérének a gyermek és az anyja nem mást, mint Tatia. Robert, valamint maga Emma elég bizonyítékok voltak, legalábbis arra nézve, hogy Tristan apja Klaus. Viszont az ő régi kapcsolatuk még mindig igazán rejtély volt előtte, vagyis ha az eredeti Petrova igazat mondott, akkor régen ő nem vele volt, hanem mással, nyilván a nővérével. Ez pedig kicsit nehezen megemészthető információ volt számára, mivel el nem tudta képzelni, hogyan is téveszthette össze a két nőt. Azt persze hajlandó volt elismerni, hogy a két nő külsőleg nagyon is hasonlított egymásra, de azért annyira nem, hogy bárki összekeverje őket. Az ős egyébként sem igazán kedvelte Tatia nővérét, mert bár nagyon kedves volt, attól még szinte tapintható volt a benne rejlő gonoszság és ártó szándék. Klaus továbbra is mereven nézte az eredeti Petrova minden egyes rezdülését. Még mindig az előbb megtudott információkat próbálta megemészteni, ami nem volt egyszerű feladat a számára és másnak sem lett volna az. Elvégre ezer év után nem könnyű megtudni azt, hogy egykori szerelmének és neki van egy közös gyermeke. Egy fiú, aki ráadásul neki közeli barátja lett az elmúlt húsz év alatt. Robert még mindig a lépcsőn ült és azon gondolkozott, hogy most mi is lehetne a következő lépés. Elvégre a lényeg az volt, hogy biztonságban tudják Nikét és utána ő és Tatia elmennek megkeresni Tristant, remélhetőleg némi segítséggel. Viszont csak akkor, ha végre valahára találnak egy olyan boszorkányt, aki elmondja nekik hol is található pontosan a keresett személy. A Bennett lány remek lehetőségnek ígérkezett. Elvégre, ha segített a vérfarkasoknak, akkor lehet segítő volt az ügyben vagy netalán-tán még az is elfordulhat, hogy pont ő kérte fel őket erre a feladatra, akkor még biztosabban, hogy tudja hol is van Tristan.

• Megnézem ezt a Bennett-boszit és megérdeklődöm tőle, hogy mit tud – közölte a két nővel és a két őssel. Elijah jóváhagyóan biccentett felé.
• Szeretnél pár hibridet magad mellé? – kérdezte Klaus, aki inkább kizárta összezavarodott érzéseit és csak a lényegre próbált koncentrálni.
• Nem magam is elbánok vele – rázta meg a fejét Robert és először költözött egy kis élénkség a tekintetébe.
• Ahogy gondolod, de majd hozd ide, mert beszélni akarok vele – biccentett felé Klaus, mivel ismerte a férfi stratégiáját így biztos volt benne, hogy minden szükséges eszközzel és módon azon lesz, hogy minél előbb a villába hozza a boszorkányt.
• Én is szeretnék beszélni Bonnie-val – szólalt meg Emma határozottan.
• Szerintem te inkább ismerkedj a helyiekkel – felelte egy szolid mosoly kíséretében Robert, amivel általában inkább egy szülő illeti a rossz ötletet felvetett gyermekét. Tudta, hogy az ő, valamint az ősök módszereit a nő igencsak nehezményezné még ebben a lehetetlen helyzetben is. Pedig ha meg kell tudnunk valamit, akkor mindenáron meg kell tudnunk és kész.
• Most miért is? – kérdezte durcásan Emma.
• Robert szerintem inkább tedd a feladatod – szólította fel a férfit Tatia lezárva a témát, mivel ő is tudta, hogy mi lesz a vége ennek. Ami nem volt más, minthogy meg fogják kínozni Bonnie-t annak érdekében, hogy megtudják Tristan hollétét. Az eredeti Petrova maga sem igazán támogatta az ötletet, mert nem volt egy erőszakos típus, de a családjáért bármire hajlandó volt.
• Ahogy parancsolod – hajolt meg felé színpadiasan Robert és elkezdett felvánszorogni az emeltre.
• Úgy értem igyekezz – szólt rá határozottan Tatia.
• Rebekáh-val mi legyen? – kérdezte Robert, Klaus felé fordulva.
• El is feledkeztem róla – dörzsölte meg a homlokát a hibrid és gondolatban whiskyért kiáltott.
• Szerintem jobb lenne, ha későbbre halasztanád a büntetését és most elbeszélgetnél vele – közölte véleményét Elijah.
• Más sem hiányzott mára – morrant fel bosszúsan Klaus és felsietett húga szobájába. Bárhová csak el az eredeti Petrova közeléből! Amúgy ez nem volt menekülés csak… szóval nem volt az.
• Kol tud szolgáltatni neked ruhát, ha szükséged van rá – nézett Robertre Elijah.
• Hoztátok a cuccaim? – fordult Emma és Tatia felé Robert.
• Úgy érted hoztam e a három bőröndnyi fegyvered és azt az egy kicsit kis apró táskát amibe a ruháidat merted gyömöszöli és amiktől a vasaló sikítva fog elmenekülni? – kérdezte Tatia szarkasztikusan. Robert paranoiája mindig fel tudta őt idegesíteni.
• Igen, szóval hoztad? – kérdezte Robert kissé morcosan, mindig érzékenyen érintette az, amikor az eredeti Petrova ezzel hozakodott elő. Csak egy kicsit szereti az átlagnál nagyobb biztonságban érezni magát. Ez miért olyan nagy bűn?
• Kint van – rázta meg a fejét Tatia feladva az értelmetlen vitát.
• Majd jövök – mondta Robert és mellettük elsuhanva elhagyta a villát.
• Esetleg szeretnétek egy italt? – ajánlotta Elijah.
• Bármit, de nekem lehetőleg duplát – sóhajtotta Emma és Tatia támogatásával bevonult a nappaliba. Az ős és az eredeti Petrova tudta, hogy nem fogják hagyni, hogy a vörös hajú nő bánatában leigya magát, de egy pohár azért még igazán belefért, ha sokkal több nem is.

Kol és Damon az ős szobájában értek. Kol egyből a gardróbjában kezdett kutakodni.

• Ha lehetne, ne csinálj úgy, mintha a szolgád lennék – hozta fel sérelmét Damon a lenti parancsoló hangnem miatt.
• Én így szoktam kezeli a barátaimat – válaszolta az ős vigyorogva.
• Most érezzem magam megtisztelve? – érdeklődte Damon szarkasztikusan. – Egyébként, ha a barátaidat így kezeled, nem akarom tudni milyen voltál régen a szolgákkal.
• Igen, érezd magad megtisztelve. Egyébként kedveltél, sőt szerintem imádtál volna – felelte rendíthetetlenül vigyorogva Kol.
• Jó, jó vettem – emelte fel a kezeit Damon megadóan jelezve, hogy az ős hagyja abba az önfényezést, mert egyszerűen borzalmas volt, meg persze kissé vicces. A maga meglehetősen ijesztően abszurd módján, de vicces.
• Mi sem tesz engem boldogabbá – bólogatta Kol derűsen, ugyanis látta mennyire kirázza a hideg Damont és ezért még jobban idegesítette a vámpírt. Mentségére legyen mondva, hogy szerette piszkálni a körülötte lévőket és nem csak az idősebb Salvatore-t tüntette ki ezzel a megtisztelőnek szánt piszkálódó figyelemmel. Igaz barátja már nagyon régen volt és ezért, mert nem is igazán emlékezett rá, hogy az milyen is tud lenni.
• Szóval miért is akartad, hogy idejöjjek? – kérdezte fogcsikorgatva Damon.
• Amit Rebekah tett az nem volt fair sem Nikével, sem veled szemben. Tudnod kell, hogy tudom nagyon elvetette a sulykot – közölte Kol immár komolyan. Tudta az idősebb Salvatore megérdemel, egy sajnálom szerű megállapítást. Ez pedig nála egyit merített ki, mivel azért mégsem fog Rebekah helyett bocsánatot kérni. Remélte Klaus arra fogja kötelezni húgukat, hogy kérjen bocsánatot nemcsak Nikétől – mivel azt Rebekah önmagától is megtenné – hanem Damontől is. Húga érzéseit ismerve a vámpír iránt teljesen bizonyos volt számára, hogy ez fájdalmasabb tanulság lenne a számára minden más egyéb büntetésnél. Vagy legalábbis nagyon közel állna a legrosszabbakhoz.
• Csak nem bocsánatot kérsz a nevében? – kérdezte kissé furcsán méregetve Damon az őst.
• Dehogy is – rázta meg a fejét Kol. Tagadva még csak a kérdés lehetőségét is, de tudta, hogy a vámpír megértette és csak azért kérdezte meg, mert hitetlenkedik. Amire amúgy meg is volt minden oka.
• Akkor megnyugodtam, mert tudod egy szörnyű pillanatig azt hittem, hogy elnézést fogsz kérni tőlem – gúnyolódott Damon. Egyébként felfogta, hogy az ős tényleg bocsánatot kért tőle, ő pedig ezzel azt mondta, hogy rá nem haragszik. Igaz már a burkolt megfogalmazástól is kirázta a hideg, sőt sokkal rosszabbul érezte magát, mint mikor Klaus tegnap megfenyegette. Tudta ez már kóros lehet. Rebekah azonban más kategóriába tartozott. Pedig régen azt hitte, hogy mindegyik ős ugyan olyan. Na jó, talán Elijah mindig is egy külön kategóriát képezett, de ez nem volt újdonság. Elvégre az a fickót soha nem lehetett rendes kihozni a sodrából – ő pedig aztán tényleg tudta, mert sokszor feszegette ennek határait -, vagy csak kivételes alkalmakkor. Ami körülbelül százévente egyszer esett meg, többször garantáltan nem. Klaus Damon szerint még mindig egy őrült hatalommániás hibrid volt, viszont látta rajta mennyire fontos neki Niké és ez - még akkor is, ha rohadtul nehéz volt elismerni - közös pont bennük. Viszont Kol úgymond barátsága bizarr volt. Most kezdte megérteni mit is érezhetett Ric mikor úgymond barátokká váltak.
• Válasz magadnak ruhát – tért ki a visszavágás elől az ős és a fürdőjébe vonult átöltözni. Damon végül vállat vont és napirendre tért a dolog felett. Elvégre nem akadhat fenn minden, csip-csup, kis apróságon, mert akkor folyton csak idegeskedne.

Niké beállt a zuhany alá és szinte már szokásává váltak szerint folyatta magára a meleg vizet. Annyira örült volna neki, ha a gondjait is ilyen könnyen el lehetne mosni, de sajnos nem így volt. Annak viszont örült, hogy teljesen meggyógyult, ebben nyilván igen sok köze volt Damon vérének a szervezetében. A vámpír véréről eszébe jutott, hogy ha ő meghalna, akkor vajon mi is belőle? Hibrid lenne, mint az apja, vagy maradna vérfarkas, mint ahogy az anyja volt régen. Utóbbi annyiban volt valószínű, hogy mivel látta Josht és a többi vérfarkast meghalni a következő telihold alkalmával minden bizonnyal ő is át fog változni. Nem tehetett róla, de ettől a lehetőségtől kirázta a hideg. Mivel nincs az az épeszű vérfarkas, aki boldogan várná azt, hogy a csontjai apró darabokra törjenek és végül, amikor a hold eléri a csúcspontját négy lábon üdvözölje a gonosz játékot űző égitestet. Nagyon nem vágyott erre, viszont semmit nem tudnak a következő teljesé vált holdfázisig. Legalábbis ő elvből tagadni próbálta az egészet, annak ellenére, hogy sajnos igencsak nagy volt ennek a valószínűsége. Talán megkérhetné a keresztapját, vagyis a nagyapját – még mindig igazán abszurd volt így gondolni az ő Nik bácsijára -, hogy még előtte változtassa őt át. Mindenesetre megfontolandó lehetőség volt annyi bizonyos. Mondjuk felötlött benne, hogy mi van akkor, ha a hibrid visszautasítja a kérést. Mivel annyira félti őt, hogy nem akarja majd átváltoztatni? Igaz ennek rögtön ellentmondott, mivel pont ő ne értené meg mennyire fájdalmas is az átváltozás? Átugrott a következő kérdésre inkább, hogy elterelje a gondolatait. Ez pedig nem volt más, minthogy vajon Bonnie miért is akarja megöletni őt? Mert lehet, hogy nem kedvelte őt a boszorkány, de ez nem ok arra, hogy vérengző vérfarkasok karmaiba lökje. Niké biztosra vette, hogy ennek valami köze van ahhoz, hogy az apukája utálja a boszorkányokat és ők sem vannak kimondottan oda érte, mint ahogy azt Robert is említette. A lány lemerte volna fogadni, hogy apja legjobb barátja nagyon is finoman fogalmazott az ellenszenv kapcsán, pedig aztán rá nem igazán jellemző az ilyesmi. Robert lehet, hogy egy végtelenül lusta dög volt – e felől egy percig sem kételkedett – viszont amikor harcra került a sor vagy csak szóba került, akkor az egész viselkedése teljesen megváltozott. Élénké vált, szint felüdülté, ami nem enyhén mondott ellent önön személyiségének. Végül is neki is kell valami hobbi, gondolta Niké és tudta, hogy Robertnek ez nem más, mint a vadászat. A férfit akarta felkeresni amikor Damon – teljesen véletlenül – elárulta neki, hogy az ősök úgy tudják az édesanyja meghalt. A lány első gondolata pedig az volt, hogy megkeresi Robertet mivel tudta, hogy segített volna neki megölni azokat, akik megtámadták és bántották az anyját. Ennek kapcsán eszébe jutott Rebekah, ezért gyorsan felöltözött és a szőke ős szobája felé sietett, hogy megnézze minden rendben van e vele.

Klaus erősen koncentrált arra, hogy meg tudja őrizni semleges arckifejezését. Azt sem tudta mit is kéne csinálni. Mindenesetre Elijah-nak igaz van, Rebekah-t le kell rendezni büntetés nélkül vagy legalábbis egy későbbi időpontra kell halasztani azt. Gyorsan felöltözött és után belépett húga szobájába és az ablakhoz sietett egy pillantásra sem méltatva ideiglenesen halott testvérét. Majd az ablakon bámult kifelé és idegesen beletúrt a hajába. Ez már nem állapot! Teljesen kikészült, holott csak annyit tudott meg, hogy van egy fia és egy unokája. Nagy ügy! Ezért sem értette miért is borult ki ettől az információtól. Mégis az egész mérhetetlenül kiborította őt, valamint Tatia jelenléte sem tett valami jót, sőt csak még rosszabbá tette az egész helyzetet. Annyi érzés kavargott benne. Eszébe jutott az bűvös „mi lett volna ha…” kezdetű mondat. Vagyis, ha régen hit volna Tatiának, akkor talán… talán összeházasodtak volna… lett volna több gyerekük is… boldogok lettek volna… Tehát, a lehetőségek nem voltak valami kecsegtetőek, vagyis az sem tudta hogyan kéne viselkednie. Ismerte Tristant és annak ellenéré, hogy jóval fiatalabbnak gondolta magánál soha nem ébredtek felé apai érzései. Remek barátok voltak, ezt bármikor és bárki előtt hajlandó volt elismerni. Na de, egy apa-gyerek kapcsolatban csak van még valami plusz is nem? Vagy az is ilyen baráti alapon működik? Sajnos ezt a hibrid még elképzelni sem tudta, mivel az a személy, akit ő még, régen az apjának hitt az soha nem viselkedett így vele, vagyis egyik testvérével sem viselkedet barátságosan és apához méltón. De ez most az ő szempontjából édes mindegy volt. Elvégre ki érdekel Mikael, amikor már a túlvilágon van - annak is remélhetőlegesen a pokoli oldalán -, azért amiért képes volt a tulajdon gyermekeit vámpírrá változtatni, utána pedig üldözni. Rebekah közben ébredezni kezdett.

• Niké? – kérdezte egyből aggódva a szőke ős, amint kinyitotta a szemeit. A keresztlánya, vagyis az unokája nevétől a hibrid kicsikét megenyhült. Igaz valóban csak egy kicsikét, mivel ezzel szemben az is eszébe jutott miért is volt halott egy kis ideig drága kishúga.
• Jól van, bár nem neked köszönhetően – felelte hidegen Klaus.
• Nik elismerem, hogy hibáztam, de Damon… - szólalt meg Rebekah könyörgően és éppen fejtette volna ki miért is tette az amit, ám testvére leintette.
• Rebekah mondtam, hogy Damon nem érdekel és attól, hogy ő hibát követett el - állításod szerint - attól még én rád vagyok mérges, mert te tetted azt, amit senkinek még neked sem vagyok hajlandó elnézni – figyelmeztette húgát Klaus. Tudta, hogy ennyi erővel Damont is megölhette volna és tényleg kezdte érdekelni mit is csinált a vámpír amitől Rebekah egyből meg akarta ölni, de Damonnel már tisztázták a dolgokat. Tisztán és érthetően elmondta a vámpírnak, hogy mit is vár el tőle, valamint a lehetséges súlyos következményeket is felsorolta – azt az egyet, ami a halállal volt egyenlő – szóval ő merőben más lapra tartozott, mint húga.
• Tudom, hogy hibáztam, de csak Niké érdekében tettem – állította csökönyös elszántsággal Rebekah. Nem értette kedvenc testvére miért nem akarja elfogadni az indokait és miért enged meg ilyesmit Damonnek.
• Az a szerencséd, hogy most nem érek rá a mentegetőzésedet végighallgatni ugyanis Emma és Niké nagyanyja megérkeztek, az általuk közölt információk alapján most szükségünk van rád, ezért nem mész kényszer pihenőre… – fejtette ki a hibrid, ám még nem állt szándékában előhozakodni azzal, hogy Niké nagyanyja nem más, mint Tatia.
• Köszönöm Nik – hálálkodott Rebekah félbeszakítva bátyját.
• …viszont és ezt jól vésd az eszedbe, még egy hiba és fele ennyire sem leszek meg bocsátó az irányodba – fejezte be kíméletlenül Klaus.
• Akkor lemehetek megismerni Emmát? – kérdezte félénken Rebekah.
• Lenne itt még valami Rebekah – fonta össze a mellkasa előtt a karjait a hibrid. Úgy gondolta, akkor inkább mégis most mondja el az egész Tatiá-s sztorit húgának, mielőtt az eredeti Petrovát meglátva újabb jelentett rendezne.
• Lemaradtál a műsorról húgocskám, de ne aggódj, úgy hiszem, hogy bőven lesz még mókában részünk, ha Caroline-ék ideérnek – szlalomozott be a szobába Kol arcán hatalmas vigyorral.
• Miről beszélsz? – kérdezte összezavarodva a szőke hajú ős.
• Mint ahogy azt Klaus mondta, amíg te a megérdemelt pihenésedet töltötted megérkezet Emma és Niké nagyanyja – fejtegette ki vidáman Kol.
• Miért hangoztatjátok ennyire Niké nagyanyját? – kérdezte Rebekah értetlenkedve, mert megértette a célzást csak az okát még nem tudta.
• Legyen meglepetés – fordult csillogó szemekkel bátyjuk felé Kol.
• Nem, Kol, most nem – rázta meg a fejét bosszankodva Klaus. Nem örült neki, hogy öccse félbeszakította a nagy leszidást, de megértette őt. Látta Kol szemeiben, hogy ő szerinte Rebekah nem a megfelelő büntetést kapta, de ebben a helyzetben most nem lehetnek válogatósak.
• Jó, de csak azért, mert te nyerted a nap leszúrását – fordult húga felé Kol gúnyosan, majd sarkon fordult és lefelé vette az irányt, mert hallotta, hogy autók állnak meg a ház előtt és szerette volna ő maga fogadni Caroline-t.

Niké és Kol a folyosón találkoztak össze az ős pedig vidáman átkarolta a lány vállát és megfordította őt, hogy együtt induljanak le a nappaliba és fogadni a vendégeket.

• Rebekáh-val szerettem volna beszélni – motyogta Niké, de ment amerre az ős irányította.
• Ő most éppen Klausszal társalog – legyintett Kol, jelezve, hogy ostobaság az egész és nem érdemes most odamennie.
• Ugye nem fogja bántani őt? – kérdezte aggódva a lány.
• Nem, a hírek úgyis eléggé le fogják sokkolni Rebekáh-t ahhoz, hogy teljesen kiakadjon – vigyorodott el az ős. Ekkor csengettek. Kol pedig sebesen lesuhant a lépcsőn, Niké pedig a maga emberi tempójában követte. A nappaliban a kanapén foglalt helyet Tatia és Emma, mögöttük Elijah álldogált. Damon a lány mellé lépett kezében a pohár whiskyével, mivel Elijah megkínálta őt, az idősebb Salvatore pedig nem utasította vissza a nagylelkű ajánlatott. Niké háttal voltak a nappalinak és a belépőknek is, így zavartalanul vette el egy pillanatra az alkoholos italt és miután kortyolt egy jó nagyon belőle – csak támogatás gyanánt – vissza is adta a vámpírnak. Aki komolyan nézett a lányra, de egyébként nem zavarta a dolog. A Mikaelsson villába ez idő alatt besereglett a kis csapat. Élükön Caroline, utána Liz, Ric, Elena és Jeremy, a sort pedig Stefan zárta. Egyébként olyan érzése támadt tőlük a rájuk tekintőnek, mintha most jöttek volna egy vesztes csatából, ami bizonyos szinten így is volt. Csatát vesztettek az egyik barátjuk jóérzésével szemben, ami nem volt éppenséggel kellemes.
• Figyelj – súgta Damon közvetlen közelről Niké fülébe. Amikor ugyanis a kis csapat meglátta Emmáékat, különösen Tatiát mindannyian szinte egy emberként és nevetségesen egyszerre dermedtek le.
• Katherine mit keres itt? – fordult sarkon azonnal Caroline, aki éppen Niké felé közeledett kitárt karokkal, hogy megölelje barátnőjét és a mozdulat félúton megszakadt. A követelődzően számon kérő kérdését közvetlen közelről Kol fejéhez vágta, aki csak mindentudóan rávigyorgott a szőke hajú vámpírlányra. Elenán remegés futott végig és szinte azon nyomban megfogta Stefan karját és úgy nézett ki a mai nap már nem is igen fog vérhez jutni a fiatalabb Salvatore hasonmás által szorított testrésze. Jeremy és Ric a hasonmás elé álltak védelmezően. Liz lány mellett nézett kérdőn Damonre, hátha legjobb barátja felvilágosítást tud adni neki a hirtelen feszültség okáról. Aki egyébként még pár pillanatig élvezte barátai lesokkolódott pillantását.
• Szöszi, nem igaz, hogy ennyire vak vagy és nem veszed észre – vágta oda a szőke vámpírlánynak Damon. Mivel egyrészt Tatiának rövid volt a haja, másrészt, bár első pillantás valóban összetévesztő hatású volt, de a második, vagy a harmadik már nem.
• Mégis miről beszélsz Damon? – kérdezte reszketeg hangon Elena.
• Én nem Katerina vagyok – állt fel tétován Tatia és nem tudta mit is kéne most csinálnia. Tristan nyilván tudta volna, mivel apja határozott személyiségét örökölte, de az eredeti Petrova így csak félénken nézett lányának leszármazottjára. Elena is látta ezt a pillantást és nem volt nehéz rájönnie, hogy az Elijah mellett álló nő nem Katherine. Ennek oka pedig az volt, hogy Katherine legyen bármennyire is jó színész ennyi félékséget még ő sem tudna összehozni, bárhogyan is próbálkozzon.
• Tatia – suttogta a felismeréstől elfúlóan a hasonmás. A vele érkezettek is a nőre néztek és, bár nehezükre esett ők is kezdték észrevenni a különbségeket.
• Sajnálom, hogy a szüleid temetésén nem lehettem itt. Isobell megkért rá, hogy ne tegyem meg, mert szerette volna, ha még egy ideig legalább normális életet tudsz élni – szabadkozta Tatia és óvatosan megközelítette Elenát. – Már ha Mystic Fallsban van olyan, hogy normális élet – sóhajtotta az eredeti Petrova fáradtan.
• Te ismerted Isobelt? – kérdezte Elena érdeklődve mindig is többet szeretett volna megtudni a szülőanyjáról, még abból az időből, amikor ember volt. Feléledt benne a remény, hogy talán az őse tud róla mesélni neki.
• Persze, hogy ismertem – nézett rá homlok ráncolva Tatia. Stefan ismerte ezt a gesztust szerelme szokta ezt csinálni, ha egy kérdés zavarba ejti. Ezzel egy időben eszébe jutott, hogy Nikétől is gyakran látta ezt. Különös. – Ha szeretnéd, mesélhetek neked a gyerekkoráról – motyogta félénken.
• Tényleg? – kérdezte hasonló stílusban Elena.
• Mint a sziámi ikrek – súgta Damon Niké fülébe, aki majdnem elmosolyodott a vámpír megjegyzésétől. De csak majdnem, elvégre nem lett volna valami kedves, ha egy vigyorgásával elrontja az összképet, bár az ő hangulatán sokat dobott.
• Most, hogy ilyen jól megismerkedtettek szerintem rá is térhetnénk a tárgyra – szólalt meg hűvösen Klaus és elviharozott a teljesen ledermedt Tatia mellett. Rebekah duzzogva és – mint ahogy az Kol előre megjósolta – meglehetősen sokkosan követte legidősebb testvérét. Caroline megkönnyebbülten megölelte Nikét, valamint Elena is, így tett, amitől a lány kissé meglepődött, de jól esett neki. Stefan közben vetett egy kérdő pillantást bátyjára, aki megvonta a vállát jelezve, ezzel, hogy nem történt semmi említésre méltó, vagy ha mégis akkor arról még nem kívánja tájékoztatni öcsét. A fiatalabb Salvatore sejtette, hogy inkább utóbbiról van szó.

Tatia visszaült Emma mellé a kanapéra. Elijah továbbra is mögöttük áll, kezeivel a kanapé háttámlájára támaszkodva. Elena, Liz és Caroline ültek a másik kanapéra ő mögöttük Stefan, Ric és Jeremy kerültek. Klaus a kandallónak támaszkodott mellette a két oldalán Rebekah és Kol helyezkedtek el. Niké és Damon pedig ismét a falat támasztották, így mindenkire rálátást nyertek. Egyébként csak a vámpír dőlt a falnak, mivel a lány Damon mellkasának dőlt és újra a karjait fogta. Ezt látva Caroline sejteni kezdte, hogy Kol mire is célzott azzal, hogy csak akkor tudja adni az idősebb Salvatore-t, ha barátnője még a mai nap el fogja engedni. A kölcsönös bemutatkozás után meglehetősen kínosan hosszúra nyúlt a csönd, amit valahogy senkinek nem akaródzott megtörni.

• Hogy élted túl a vérfarkasok támadását? – kérdezte végül türelmét vesztve Caroline Emma felé fordulva, mert egyszerűen még egy perc és megbolondult volna ettől a síri csöndtől.
• Hibrid vagyok – mosolygott rá a szőke vámpírlányra. Liz diadalmasan elmosolyodott, mivel végül mégiscsak neki lett igaza.
• De az, hogy lehet? Elvégre az ősök azt gondolták, hogy meghaltál… – szólt közbe tétován Ric. Elijah összefonta a karjait a mellkasa előtt, ezzel jelezve, hogy ő nem így vélekedett erről.
• Mert nem Nik változtatott át hibriddé – közölte a számára nyilvánvalót Emma és gyöngéden lányra pillantott. A történelemtanár – majdnem mindenki mással egyetemben - követte ezt a tekintett, még azok is, akik tudták, hogy nem Niké volt az, aki hibriddé tette a nőt.
• Úgy érted…? – kerekedtek el Ric szemei döbbentében.
• Ric ez a feltételezés még Stefantól is abszurd lenne, nem hogy tőled. Kérlek, ne rombold le a felépített képet bennem, ami rólad szól – csóválta meg a fejét cinikusan Damon.
• Szóval nem Niké változtatott át? – sóhajtott fel kissé megkönnyebbülten Ric.
• Ha nem tűnt volna, fel még mindig ember vagyok – szólalt meg Niké fáradtan.
• Nem úgy gondoltam… természetesen semmi baj… csak… szóval sajnálom – hagyta inkább abba az összevissza beszédet Ric.
• Ez ám a kifejező készség Alaric, le vagyok nyűgözve – szólt közbe gúnyosan Rebekah, mivel valakin köszörülni kellett a nyelvét és a történelemtanár szinte önként jelentkezett erre a kiemelkedő posztra.
• A férjem változtatott át – válaszolt Emma hatalmas kékeszöld szemeivel egy pillanatra Tatiára, majd Klausra vetve, amit érdekes módon senki nem vett észre, mivel mindenki a saját gondolatiba merült.
• Ő nem halt meg? – kérdezte félénken Elena.
• A boszorkányok elfogták – lábadtak könnybe Emma szemei, Tatia vigasztalóan átkarolta, de neki is erre volt szüksége.
• Amivel rá is tértünk a ti ügyetekre a barátnőtök meg akarta öletni Nikét és nyilván titeket is – kapott a témán Klaus azon nyomban, ugyanis nem szerette volna, ha a csipet-csapat még a fontos információk megtudása előtt megtudja, hogy ki is neki Tristan, valamint Niké. Mivel egyébként sem volt semmi közük hozzá.

• Bonnie nem válaszol a hívásunkra – szólalt meg Caroline keserűen.
• Lehet, hogy bűntudata van – vetette fel Jeremy reménykedve.
• Olyan kis naiv, vagy Jer, de talán a korral ki fogod nőni… vagy nem – csóválta meg a fejét Kol. – Szerintem az az opció inkább egyezik, miszerint éppen most tervezi, hogyan is tehetne el titeket láb alól, ha már elsőre nem sikerült neki – egészítette ki mondandóját az ős könnyedén, de egyébként teljesen komolyan gondolta, amit mondott.
• Te nem ismered Bonnie-t – vágta Kolhoz mérgesen Jeremy, akinek szíve szerint továbbra is nehezére esett elhinni a boszorkánnyal kapcsolatos dolgot, viszont ennek ellenére az esze tudta, hogy igaz. Ám az más, ha valaki sejti vagy tudja, hogy mit is tett az egyik barátja és más az is, ha ezt fájdalmasan és nagyon is igazság hűen, kicsit sem finomkodva a fejéhez vágják.
• Ezzel nem vitatkozhatom, viszont ne csapjon be a látszat, mivel te sem ismered őt eléggé. Legalábbis a helyzet jelenlegi állása alapján nekem így tűnik – reagált le a Gilbert fiú hisztijét egyből Kol és mindenkit meglepve nyugodt maradt és nem nyomatékosította a szavat egy kis nyakszorongatással. Talán végre kezd felnőni, nézett rá öccsére Elijah meglehetősen büszkén a helyzet alakulásától függetlenül. – Vagyis én eddig úgy tudtam, hogy közelről ismered őt, úgy látszik tévedtem – közölte Kol célzatosan. Ezzel pedig szokása szerint újra elnyerte a Leggyerekesebb vámpír díjat. Mit is gondoltam, töprengett Elijah és megcsóválta a fejét. Öcse semmilyen okból nem lesz képes felnőni és normálisan viselkedni még akkor sem, ha a szükség úgy nem kívánja. És most láthatóan nem úgy kívánta.
• Kol! – szólalt meg Caroline méltatlanul felcsattanva. A kis csapat többi tagja szintén felháborodva az ősre pillantott. Tatia, inkább Emmával foglalkozott. Klausnak jobb dolga is volt, mintsem helyre tegye öcsét, főleg, mivel igaz volt. Rebekah továbbra is mérges volt és csak a megfelelő pillanatra várt, hogy hangot adhasson véleményének. Damon türelmetlenül dobbolt ujjaival Niké derekén és kezdte nagyon unni azt a cirkuszt, amit a többiek rendeztek. A vörös hajú lány a vámpír karjáról, a türelmetlen ujjakra csúsztatta a kezét és gyengéden megszorította azokat.
• Caroline kérlek, te kértél meg tegnap arra, hogy legyek őszinte. Ezért igazán nem vádolhatsz engem, ha meg is teszem – mondta szőke vámpírlánynak tényközlően Kol. - Ti jöttetek hozzánk, azért, mert az egyik legjobb barátotok meg akarja öletni Nikét és minden bizonnyal minket, ebből következően pedig titeket is. Szerintem ezen a vonalon végighaladva igazán el kell tudnotok viselni egy kis szurkálódást – vont vállat az ős. Mielőtt vita kerekedhetett volna megszólalt Tatia mobilja. Sms-e érkezett.

„A Bennett lányt elvesztettem szem elől, mivel valaki megölt, és amikor magamhoz tértem már nem volt sehol. Sajnálom, Katherine”.

Ezzel egy időben a meglehetősen morcos Robert csörtet be a villába. Rebekah pedig egyből oda sietett hozzá. Lekevert egyet a – mint ahogy azt megtudta hibridnek –, és mintha mi sem lenne természetesebb visszasétált Klaus mellé sértett büszkeséggel.

• Mond, hogy a boszit a kocsidban hagytad – szólalt meg Klaus.
• Átkutattam egész Mystic Fallsot és sehol sincsen – felelte Robert mély lélegzetet véve és szemei sárgán villantak. Dühkitörése elkerülés érdekében lehunyta a szemeit és magában száztól kezdett visszafelé számolni. Bárki is mentette meg a boszorkányt pontosan tudta, hogy mit csinál és olyan útmutatással látta el a lányt, hogy az minden egyes nyomot eltűntet maga után. Robert több mint nyolcszáz éves pályafutása alatt csak akkor látott ilyet, amikor Tristan három évvel ezelőtt eltűnt. Ami garantáltan nem volt jó jel.
• Remek – nyilatkozta lekezelően Klaus. Agya egy hátsó zugában, tudta, hogy ha a férfi nem talált semmit, akkor a boszorkány tényleg felszívódott. Emlékezett rá, hogy Tristan autóbalesetekor ő is kereste a tetteseket, de a nyomok egyszerűen eltűntek. Már akkor is gyanús volt, viszont a teljesen összeégett testel nem tudott mit kezdeni, elvégre ez még az ő képességeit is meghaladta.
• Ne hibáztass engem – szólalt meg Robert keményen. Csak Tristantól tűrte el, hogy kioktassa. Tatia csak a fejéhez vágta a dolgokat, hogy észrevegye magát, de ez náluk már csak így ment. Nikének és Emmának is sok mindent elnézett, meg Rebekah pofonja felett is hajlandó volt szemet hunyni. Viszont Klaustól semmiképpen nem volt hajlandó eltűri ezt. Mert végül is milyen jogcímen tehetné meg ezt?
• Még nem is kezdtem hozzá – vágta rá Klaus. Elijah rájött, hogy most bátyja folytatja azt, amit öccse abbahagyott. Ric még soha nem látta dühösnek egykori tanárát és most nagyon meghökkent tőle. Damon csak egyetlen egyszer látta ilyennek, akkor, amikor a polgárháború alatt egy másik tábornok olyan területre akarta küldeni őket, amit az északiaké volt és a bevetés garantált kudarccal végződött volna. Az ezredese és a tábornoka, vagyis Robert és - nyilvánvalóan - Tristan teljesen kikeltek magukból. Utána valamiért csak a felső vezetés adott nekik parancsot.
• Klaus, nincs jogod Robertet hibáztatni – kelt rögtön fia legjobb barátjának a védelmére Tatia. Ilyenkor, ha valamelyik szeretéről volt szó, akkor félretett mindenféle félénkséget és robbant. A többiek egyikről a másikra nézett és nem tudták, hogy mit is csinálniuk.
• Csak nem te is felszólaltál, Tatia? Ha már itt tartunk, mi jogon vonsz kérdőre engem azzal kapcsolatban, hogy mit is teszek? – termet mérgesen az eredeti Petrova előtt a hibrid.
• Tristan az én fiam, Robert pedig az ő hibridje nem a tiéd – vágta Klaushoz indulatosan a szavakat Tatia. Elijah egy nehéz sóhajjal lépett közelebb hozzájuk, ahogy Emma is.
• És mint ahogy azt voltál szíves röpke másfél órával ezelőtt közölni az enyém is! – reagált le egyből Klaus, már az sem érdekelte, hogy nem akarta, hogy a csipet-csapat megtudja azt, amiről ő is csak most szerzett tudomást. Egyszerűen csak ki akarta adni magából a sok felgyülemlett feszültséget és egy vita pont megfelelő volt ebben a helyzetben. Elena és Caroline eltátották a szájukat döbbentükben. Stefan egyből bátyjára, majd róla Nikére kapta a tekintetét. Ric meglepetésében csak pislogni tudott. Jeremy összeráncolta a szemöldökét. Liz is hitetetlenül nézett egyikről a másikra, mert ezt még ő sem gondolta volna, még a hibrides felvetése kapcsán sem.
• Most nem érünk rá a kicsinyes veszekedésetekre! – szólt rájuk Emma méltatlankodva.
• Anyának igaza van. Azt hittem most mindenki elmondja, amit tud. Utána együtt kitalálunk valamit arról, hogy hol is lehet apa és kitalálunk egy tervet, mivel meg szeretnénk menteni őt. Vagyis én eddig ezt hittem – közölte Niké halkan, ám mindenki hallotta. Tatia elszégyellte magát, ahogy Klaus is, de ő az eredeti Petrovával ellentétben nagyon jól leplezte ezt. – Tudjátok mit? Szóljatok, ha tudtok normálisan viselkedni egymással és legfőképpen kibírjátok veszekedés nélkül. Betelt a pohár, ha keresnétek, megtaláltok, de tényleg csak akkor gyertek, ha felnőtt emberek módjára tudtok viselkedni, viszont ha ez nem megy, akkor legyetek szívesek békén hagyni engem, mert elegem van – vágta még hozzájuk indulatosan ultimátumát és sarkon fordulva elhagyta a villát. Damon szinte észrevétlenül surrant utána.
• Egy fuvart esetleg? – kérdezte Damon a kocsijának támaszkodó Nikét.
• Csak ha nem zavarok – nézett fel kékeszöld szemeivel a hipnotikus kék szemekbe a lány. A kifakadás nagyon jól esett neki, akkor is, ha egy kicsit túlzásba esett. Úgy gondolta csak azért is elmegy a villából, mint ahogy azt eltervezte és remélte Damon megengedi, hogy nála húzza meg magát.
• Engem ugyan nem – vont vállat a vámpír, ezzel is beleegyezve, hogy a lány nála maradhat. Mindketten beszálltak a Mustangba, hogy aztán Salvatore panzió felé vegyék az irányt.