5. fejezet

Legfontosabb a család

Elijah másnap reggeli közben egy pillanatra észrevette Niké fásliba bugyolált kezét, amit a lány - bár nem igyekezet kimondottan takarni -, de azért ügyelt le, hogy ne látszódjon. Az ős eltöprengett ezen és rájött, hogy tegnap és azelőtt este is látta a lánykezén a kötést. De mikor megérkezett, akkor nem volt rajta semmilyen sérülés. Elvégre ő segítette rá a kabátját mielőtt vásárolni mentek, látta volna. Így maradt a nyilvánvaló tény miszerint itt sérült meg. Bár a sérülés mértékét nem tudta megállapítani, azért nem hitte, hogy egy egyszerű mezei ficamról van szó, tehát ha eltörni nem is, de megrepedni megrepedhetett a csontja. Legalábbis Elijah erre következettet. A kérdés a hogyan volt. Nos, a válasz után az ős csak tapogatózni tudott. Viszont volt egy remek kiindulási alapja. Damon Salvatore. Ha mást nem is legalább azt megkérdezi tőle, hogy mit kereset náluk éjnek éj vadján. Ezen elhatározással még a lányok iskolában mentek, Klaus és Kol pedig a kifogyóban lévő vértasakokat mentek pótolni, addig ő elindult a kocsijában a Salvatore panzióba. Oda érve első pillantásra a nagy semmi fogadta, de tudta az idősebb Salvatore itthon tartózkodik, öccsével ellentétben, aki iskolába ment. Elijah meg is hallotta a pincéből felfelé tartó léptek szinte hangtalan suhanását.

• Te meg mit akarsz? - kérdezte száj húzogatva Damon, amint meglátta őt. Mivel nem igazán hitte, hogy Niké elmondta volna a találkozásukat az ősöknek - mert akkor egyértelműen csapatostul jöttek volna -, így csak minél előbb meg akart szabadulni a nem kívánt látogatótól.
• Szeretnék neked feltenni pár kérdést – válaszolta kimérten Elijah.
• Azt hiszed, hogy csak úgy idejöhetsz a házamba és kérdésekkel bombázhatsz engem? - tette le a kezében tartott vértasakot Damon és karjait összevonta a mellkasa előtt. Jelezve, hogy ő nagyon nem így gondolja a dolgot.
• Tudom, hogy válaszolni fogsz, mert ha nem akkor gondoskodom róla, hogy a seriffet vagy Alaricot valamilyen baleset érje – ült le kényelmesen a kanapéra az ős. Tudta, hogy a felsorolt két személy a férfi két legjobb barátja. Ezért pedig valószínűleg - finoman fogalmazva is - nem igazán esne jól neki, ha valamin baj történne velük, ezt pedig Elijah pontosan tudta és képes lett volna kihasználni a szint kínálkozó lehetőséget, hogy megtudja azt amit akar. Damon sajna ismerte annyira az őst miszerint az idegesítően udvarias modor mögött teljesen komolyan gondolja, amit mond. Milyen jó is, ha valaki ennyire biztos a dolgában!
• Jól van – válaszolt fogcsikorgatva Damon és töltött magának egy pohár whiskyt feszültség oldó gyanánt. De végig úgy fordult, hogy szemmel tudja tartani az őst. Persze nem udvariasságból, hanem elővigyázatosságból. Egyébként természetesen nem kínált meg semmivel keresetlen vendégét ezzel is éreztetve, hogy nincs a szívesen látottak között.
• Nyilván tudod, hogy van egy új családtagunk – nézett áthatóan a vámpírra Elijah.
• Most valami hivatalos bemutató estet akarsz felvezetni nekem? - szólt közbe Damon gúnyosan.
• Nem. Az első kérdésem azzal kapocsaltos, hogy mit kerestél tegnap a szobájában?
• Én? Tegnap nálatok? Nem tudtam, hogy annyira jóban vagyunk, hogy csak így átjárkálunk egymáshoz – jegyezte meg cinikusan Damon. Azt azért nem tagadta, hogy ismeri Nikét. - De ha te most kimondottan azért jöttél át, mert az én társaságomra vágysz attól tartok rossz helyen kopogtatsz, én a nőket részesítem előnyben.
• A második kérdésem az lenne, hogy te csináltál valamit Niké karjával? - folytatta Elijah. Tudta a vámpírral csak úgy tud relatíve normális beszélgetést folytatni, ha először megkérdezi, amit akar, figyelmen kívül hagyja a gúnyolódó megjegyzéseket és csak utána demonstrálja neki, hogy ki is az öregebb és az erősebb kettőjük közül. Rég volt, már az a beszélgetésük a Lockwood-birtokon, amikor is ceruzát kényszerült szúrni Damon nyakába. Úgy látszik újra meg kell ismételnie, hogy emlékezzen, rá kivel is beszél éppen és milyen hangnemben.
• Mivel érdemeltem ki, hogy rögtön engem gyanúsítasz? - húzta fel gúnyosan a szemöldökét Damon. Levonta a következtetést miszerint az ős nem tudja biztosan, hogy ő volt. Ha így lenne, akkor, mint gondolta a beszélgetés elején még aznap átjöttek volna az ősök, élükön a csúnya fő gonosz hibriddel. Nem mintha egyébként az ősöknek bármilyen indok kellett volna az ő megölésére, de azért talán mégis. Egyébként ez is lett volna a célja, azért repesztette el a lány jobb felkarcsontját, hogy szépen látogassák meg őt. De nem jöttek. Csalódott is lett miatta. Pedig már mindent olyan szépen eltervezett. Fene se gondolta volna, hogy Niké nem mondja el az ősöknek a találkozásukat. Stefan sem mondta, hogy Rebekah említett ilyesmit, mert ezt nem felejtette volna el a szemére hányni az fix. Ezért csak az a lehetőség maradt, ami tegnap este Niké szobájában eszébe jutott, ami nem volt más, minthogy a lány valamilyen oknál fogva nem árulta el a dolgot a „védelmezőinek”. Egyébként emiatt ment át tegnap este, hátha ki tudd szedni valamit belőle, de aztán hagyta hadd aludjon. Sokkal jobb lesz, ha az iskolában keresi fel. Ott nem lesznek lábatlankodó és kotnyeleskedő ősök, főleg, ha mondjuk pont, akkor menne, amikor Rebekáh-nak pom-pom edzése van. Meg kell kérdezni Jennifert, a matektanárnőt. Ő biztos segíteni fog neki, mivel volt vele egy kis afférja és azóta mindent megtesz neki. Damon ugyan nem igazán kedvelte, de ágymelegítőnek megtette olykor-olykor. Mostanában már arra se nagyon volt jó, de legalább most újra hasznát feszi.
• Meg szeretnélek kérni rá, hogy ne menj Niké közelébe – állt fel Elijah.
• Mondj egy okot, miért is fogadjam el az ajánlatodat? - vigyorodott el gúnyosan Damon. Balga módon új ötletétől elvakultan fölényben érezte magát, ám nem tehette, sokáig mert Elijah a falhoz vágta és az asztalról felkapva egy ceruzát – szinte már szokásos mozdulattal - nyomta a vámpír nyakába. Már megint, milyen ironikus, gondolta az ős.
• Lehet, hogy kérdés formájában hangzott el a dolgot, de valójában nem az volt és még csak nem is ajánlat, hanem fenyegetés – válaszolta nyugodtan Elijah. - Ha még egyszer meglátom, hogy miattad megsérült akár testileg, akár lelkileg, visszajövök ide és folytatjuk ezt a beszélgetést. Te pedig azt fogod kívánni, bár hallgattál volna rám, mert akkor már nem leszek ennyire udvarias és kedves veled szemben. – Annak ellenére, hogy az ős hangja egy percre sem emelkedett fel, Damon mégis tudta, hogy halálosan komolyan beszél. Elijah ezután elhagyta a Salvatore panziót.
• Még hogy kedves – fintorgott Damon és felszisszenve kihúzta a nyakából a ceruzát. Nem igaz, hogy már megint bedőlt ennek az olcsó trükknek. Az ősnek biztos van valami mániája, arról miszerint ceruzát szurkál az unszimpatikus vámpírok nyakába. Főleg belé.

• Miss Moon megkérhetném, hogy fáradjon ki a táblához? Szeretném ellenőrizni a házi feladatát egyedül oldatta e meg, avagy segítséggel – szólította fel Nikét, Miss. Thomson. Caroline vetett a lányra egy biztatóan együtt érző pillantást, amitől ő kapott egy sötét szúrós nézést Bonnie-tól. Miss. Thomson ugyanis a szőke vámpírlányt is utálta, így ő tudta milyen érzés a „kedvencének” lenni. Caroline nem igazán tudta hova tenni Bonnie látható ellenszenvét Niké iránt. Jó, hát az ősökkel él, ez tényleg nem valami, hú de szuper dolog, de akkor is. Ő annak ellenére, hogy tegnap csak a többiek javaslatára kezdett el beszélgetni a lánnyal egész megkedvelte. Persze végig szem előtt tartotta, hogy egy csapat őrülttel élt egy fedél alatt a lány. Niké közben kiment az táblához és szépen hiba nélkül levezette a házi feladatott. - Igen, az emlékezetével nincs semmi gond úgy látom. Itt van két példa ezeket is oldja meg, ha nem esik nehezére – hangzott a tanárnő nyájas hangja, amitől az osztály szinte egésze a falat kaparta volna idegességében. Azonban nagy nehezen visszafogták magukat. Nem örvendett általános közszeretetnek, mint mondjuk Ric. Miss. Thomson kinyitott egy előre odakészített könyvet, látszólag találomra. Niké a tábla felé volt fordulva, így a nő nem láthatta, hogy a kékeszöld szemek dühösen megvillannak. Nem sokszor fordult elő vele, hogy kihozták a sodrából, de ez a nő már a második találkozásuk alkalmával képes volt rá. Újabb rekord a javára. „Sose hagyd, hogy valaki annyira felbosszantson, hogy legszívesebben kitépnéd a szívét. Légy nyugodt. Ne foglalkozz vele. Neked van igazad, bármit mondjon is. A legjobb, ha eltereld a figyelmed. Mondjuk, ha van valamilyen vérzős sebed, sérülésed van akkor bármilyen hülyén is hangzik, koncentrálj arra, a sérülésre az segít megnyugodni.” Jutott eszébe az apukája egyik jó tanácsa. Az egész pár pillanat műve volt. A körmeit belevéste sérült keze tenyerébe, annyira erősen, hogy érezze a fájdalmat és, hogy vérezni kezd. De megérte, mert sikerült. Az apukájának igaza volt. Mint úgy általában mindig. - Miss Moon visszatérne közénk a földre? - hallotta meg a tanárnő affektáló hangját.
• Bocsánat, akkor ezt a két feladatott is csináljam meg? - érdeklődte a tőle telhető legudvariasabban Niké, de meg sem várta a választ, hanem visszafordult a táblához és habozás nélkül megoldotta az újabb példákat. Tudta, hogy ezt csak későbbi tananyagban szerepel, a mázlija az volt, hogy ezt már vették Bostonban, mert ez az előző matektanára kedvenc témája volt. Miss. Thomson csak pislogni tudott. Niké rámosolygott és fensőbbséges tartással a helyére ült. Rebekah büszkén rávigyorgott. Nikét nem kell annyira félteni, legalábbis az emberektől. Az óra hátra lévő idejében Miss. Thomson tökéletesen figyelmen kívül hagyta Nikét, aki ennek kimondottan örült. Remélte, ezzel letudták az ellenségeskedést. Legalább egy kis időre vagy legalább erre a hétre. Ám tudta, hogy ez csak ostoba reménybeli ábránd tőle és a következő matekóra is szint maga lesz a pokol. Nikének csak óra végén jutott eszébe, hogy apukája utána kiegészítette azt a jó tanácsot. Ezzel: „Egyébként meg, ha tényleg nagyon idegesítő az a valaki, akkor egyszerűen csak öld meg vagy fenyegesd meg valamivel. A lényeg, hogy értsen a szóból, ha más nem akkor pedig a tettekből. Azok mindig magukért beszélnek.”

• Nagy voltál – karolta át Niké vállát Caroline, mikor az a szekrényéhez tartott. Rebekah pedig elment kémiára a többiekkel együtt. Caroline-nak és Nikének nem volt, mivel mindkettőjüknek volt róla vizsgája még a gimi első évéből.
• Köszi – mosolygott rá a szőke vámpírlányra Niké halványan és szolidan kibontakozott a vállára nehezedő kéz kedves gesztusából. Caroline megértette a dolgot és bocsánatkérően rátekintett.
• Minden rendben? Ha nem szeretnéd nem kell válaszolnod csak nem értem miért rezzensz folyton össze, ha valaki hozzád ér – szabadkozta a szőke lány.
• Tudod... ez egy hosszú történet – felelte kissé zavartan Niké.
• Lehet, hogy pletykás vagyok, de ha el szeretnél mondani valamit, akkor nyugodtan gyere át hozzám. Tudod az anyukám a helyi seriff ő is bármikor meghallgat – mondta kedvesen Caroline.
• Köszönöm, Caroline. Tényleg nagyon hálás vagyok, hogy nem az alapján ítélsz meg ami eleve következtethető – pillantott rá Niké.
• Lehet, hogy Klaus és a testvérei nem a kedvenceim, viszont tudom milyen, ha mások miatt ítélkeznek feletted – vont vállat Caroline. - Ne vigyelek haza?
• Nem, Elijah bácsi jön értem – válaszolt Niké. Reggeli közben ugyanis az ős megígérte neki.
• Elijah bácsi… ez olyan vicces – kuncogott fel Caroline.
• Egyébként sajnálom, ami veled történt. Nem lehet könnyű – motyogta tétovázva Niké. Ugyanis érezte, hogy a lány vámpír és, arra jutott, hogy nem régóta lehet az ami.
• Te… te tudod? - pillantott fel dadogva a szőke vámpír. Megértve a ki nem mondott szavakat. - Az ősök mondták?
• Érzem – dörzsölte meg az orrnyergét Niké. - Tudod a szüleim vérfarkasok és én mindig is jobban éreztem az illata alapján, hogy ki micsoda.
• Te is vérfarkas vagy?
• Nem – rázta meg a fejét. - Megkönnyebbültél? Nyugodtan elmondhatott a többieknek is, igaz nem tudom mennyire fognak hinni a szavamnak. Bonnie biztos nem.
• Tudtad? – kérdezte Caroline kissé döbbenten.
• Hogy téged küldtek faggatózni? Nyilvánvaló volt – vont vállat Niké.
• Én... sajnálom – motyogta bűntudatosan Caroline.
• Semmi gond. A barátaidért tetted megértem – mosolygott rá Niké, mikor meglátta Elijah autóját közeledni. - Azt hiszem jöttek értem. Holnap találkozunk. Szia – köszönt el a még mindig lefagyott bűnbánó arcot vágó szőke vámpírlánytól és gyorsan beszállt a kocsiba mikor az ős megállt előttük. Elijah köszönt először Nikének, majd intett Caroline-nak és hazafelé vette az irányt.

• Megtennéd, hogy kinyitod a kesztyűtartót? Találsz ott egy apró tasakot. A vérem van benne. Szeretném, ha meginnád. Akkor a karod gyorsabban meggyógyul – mondta Elijah Nikének. De ügyelt rá, hogy végig az útra figyeljen. Niké az ajkába harapott, majd könnyes szemmel kinyitotta a nevezett kesztyűtartót és kivette belőle a tasak vért. Ami tényleg nagyon apró volt. - Meg a tenyered is. Mit csináltál vele? - sóhajtott fel gondterhelten az ős.
• Belevájtam a körmeim – mormolta Niké és megitta a tasak vért. A kérdést a tenyerére értelmezte, nem pedig a karjára. Jobb a lényegre szorítkozni és a kérdésre válaszolni. A sebei szinte pillanatok begyógyultak. Megkönnyebbülten kinyújtóztatta a jobb karját. Irdatlanul fáj neki, de most már rendbe is jött. Ahogy a tenyeréről is eltűntek a köröm nyomok.
• Megtudhatnám az okát? - kérdezte Elijah megállva a villa előtt.
• Miss. Thomson miatt, egyszerűen valami miatt utál engem és megint kihívott felelni. De most nem kaptam jegyet, mert meg tudtam oldani a feladatot – vette a szobája felé az irányt.
• Niké, még egy pillanatra. A saját érdekedben vigyázz Damon Salvatorral. Rendben? – kérte Elijah a lépcső alján állva és onnan nézet rá Nikére, aki a második lépcsőfokon ácsorgott. Nem arra kérte meg, hogy maradjon távol tőle. Elvégre nagylány azzal barátkozik, akivel csak akar. Mindössze vigyázzon magára. Legalábbis annyira amennyire egy fiatal és csinos nő vigyázni tud Damon Salvatore mellett. Egyébiránt ezért is időzítette ezt a beszélgetés úgy, hogy testvérei ne legyenek jelen. Tudta már megint elragadtatnák magukat és hagyott homlok rohannának a Salvatore panzióba megleckéztetni Damont és miután kellően szenvedően megölték volna a vámpír, utána a maradék haragjukat pedig rá zúdították volna, mert nem mondta el nekik, amit megtudott. Tehát a két rossz közül ő a véleménye szerinti kevésbé rosszat választotta.
• Rendben – egyezett bele Niké.
• Nem akarok a magánéletedben vájkálni, de ha elszeretnéd mesélni miért vannak rémálmaid hozzám bármikor fordulhatsz – ajánlotta Elijah. Tisztában volt vele, hogy bátyja is felajánlotta ezt a lánynak, bár ő más szavakat használt. Remélt valamelyiküknek előbb vagy utóbb meg fog nyílni. Az utóbb a valószínűbb eshetőség kategóriájába esett.
• Tudom… - suttogta Niké. A hallott információtól lesütette a szemét és zavartan elpirult. - Elijah bácsi… - kezdte, de inkább megrázta a fejét. - … köszönöm a vért – mondta inkább hálásan. Az ős válaszként biccentett. Látta Nikén, hogy egyfelől szeretné végre megbeszélni a dolgot, bármiről legyen is szó, másfelől viszont nem akarja, hogy bárki is tudjon róla. Nem valami megnyugtató egyik sem.
• Legközelebb szólj, ha megsérülsz és akkor nem lesznek fájdalmaid sem – mondta szelíden Elijah.
• Nem fájt – tagadta hevesen Niké. Elijah tudta, hogy hazudik. Damon miatt. Nem túl jó jel.
• Miért nem mondtad el? – nézett fürkészően a lány kékeszöld szemeibe az ős.
• Én csak… az én hibám volt. Gondolhattam volna – rázta meg a fejét Niké.
• Az, hogy Damon haragszik ránk nem a te hibád és nem szeretném, ha ezért eltűrnél neki olyat, amit egyéb esetben sem engedhetne meg magának.
• Miért ilyen? – kérdezte Niké tétován. Elijah megkérdezhette volna, hogy „Ki?”, ám a válasz teljesen egyértelmű volt.
• Nem tud megbirkózni azzal, a ténnyel, hogy Elena nem őt választotta, hanem a testvérét. Akivel száznegyvenöt év után kibékült. A kettőjük kapcsolata túl régen megromlott és éppen hogy újra kivirágzott. Még most is inkább hagyja, hogy a testvére boldog legyen azzal a nővel, akit ő is szeret, minthogy elveszítse – felelte Elijah. Ő és Klaus is átéltek már hasonlót, ismerte az érzést. Ő is a testvérét választott. Mert a család a legfontosabb.
• Emlékszem, amikor kicsi voltam. Nik bácsi megígérte nekem, hogyha újra egyesíti a családját, akkor mi is veletek élünk majd. Én megkérdeztem tőle, hogy miért élnek, majd velünk a testvérei is. Tudod mi volt a válasz? – kérdezte Niké. Elijah nemlegesen megrázta a fejét, sejtette hová akar kilyukadni a lány, de szerette volna, ha ő fejezi be. – A válasz az volt, hogy azért mert a vér kötelez. Ennél nincsen erősebb kötelék a világon. Te is így gondolod?
• Igen – bólintott rá a kérdezett. Nem akart hazudni a lánynak. Ez volt a családi mottójuk úgymond, ebben nincs semmi kivetni való.
• Apa is így gondolta, mégis még a születésem előtt összeveszett a nagyanyámmal. Később apa nagyon megbánta a dolgot, de addigra nagyi eltűnt. Apa mindig azt mondta, hogy elbukott. Vagyis meghalt. De egyébként igazatok van. A család a legfontosabb – mosolyodott el Niké. – Felmehetek a szobámba?
• Igen, persze menj csak – felelte Elijah és az irodába ment, hogy ellenőzen egykét eszébe jutó lehetőséget Emma vagy legalább a testének előkerítésével kapcsolatban.

Kol és Klaus fél órával később értek haza, mert a vértasakok feltöltése mellett kutattak egy kicsit a bostoni vérfarkasok után. Először úgy tűnt forró nyomra akadtak Richmond környékén, de kiderült csak az ottani vérfarkasok voltak azok. Kicsit kiábrándító volt a dolog. Klaus, annak érdekében miszerint ne végződjön csúfos kudarccal a nap, átváltoztatta a Richmondi vérfarkasokat hibrideké. Természetesen volt nála Elena véréből. Szükség és lehetőség szerint mindig. Így lett tizennégy új hibridje, akik a vérük által hűségesek hozzá örökké vagy mindhalálig. Igaz inkább utóbbi. Rekebah is hazaért úgy két óra múlva. Együtt megvacsoráztak, utána Klaus segített a történelem dolgozatára készülni Nikének. Este a lánynak újra rémálma volt. Egész megszokottá vált, a hibrid átment hozzá és addig ringatta még vissza nem aludt. Néha Rebekah is ezt tette vagy volt rá példa, hogy Kol, egy esetben pedig amikor testvérei nagyon ményen aludtak akkor Elijah, de náluk időbe telt még a lány teljesen és nyugodtan aludt tovább, még Klausnak szinte egy pillanat alatt sikerült teljesen megnyugtatnia keresztlányát. Testvéreivel együtt azon törték a fejüket, miként kérdezhetnék meg őt róla. Ám, ha errefelé terelődött a téma, akkor Niké mindig zárkózottá vált vagy szinte kimenekült abból a helységből, amiben éppen a beszélgetéskor tartózkodtak. Mindannyian máshogy próbálkoztak Kol két régi vicces anekdotája között kérdezet rá, Rebekah akkor amikor a lány haját fésülte – ami egyébként beépült a napi szokásukba -, Klaus a külön történelem és viking nyelv ismereti órájuk alatt. Egyébként remekül ment a tanulásuk. Egyrészt, mert a hibrid kiváló tanár volt, másrészt pedig Niké szerette őt hallgatni. Ébren, ha lehet még jobban megnyugtatta keresztapja jelenléte. Elijah is elkezdte tanítani a lánynak a latint és hozzá egy kis filozófiát. Mindkét külön tantárggyal nagyon jól haladtak. Elijah a maga kifinomult stílusában kérdezett rá a rémálmokra. A válasz mindegyik ősnek ugyan az volt. Nem. Ez vagy szóban vagy verbálisan érkezett felelet formájában öltött alakot. Így telt el a hét csütörtökig.

Pénteken délután még Rebekah pom-pom edzésre indult, addig Niké a történelem terembe ment megírni a dolgozatát. Az asztalnál ott ült Ric és éppen, bár házi feladatot javított. Niké tétován kopogtatott az ajtón, hogy felhívja magára a figyelmet.

• Niké? Gyere – áll fel mosolyogva a történelemtanár. – Ülj le, vegyél elő tollat én addig megkeresem a dolgozatot – pillantott bizonytalanul a tanári asztalára. Ami tele volt különféle papírokkal. Niké addig leült az egyik első padba és előpakolt. - Egy perc – pillantott rá Ric kínosan mosolyogva. Majd győzedelmesen felkiáltott mikor a legalsó papírban felismerte azt, amit kereset. Hősiesen, de azért vigyázva kirántotta a kupac alól ami veszélyesen meginogott, viszont szerencsére a végén nem dőlt el, bár csak idők kérdése volt ezen csúfos végkimenetel. – Szóval ezek lennének a feladatok van köztük kifejtős és választós. Időkorlátot nem teszek, mert a többiek is sokáig írták. Én itt leszek veled szemben, ha valami kérdésed van csak szólj – tette le a lány elé a dolgozatot.
• Értem. Köszönöm – mormolta Niké és neki kezdet a feladat megoldásnak. Ric kényelmesen visszaült a tanári asztalához és folytatta a házi feladatok kijavítását.

Egy órával később Niké már nagyrészt készen volt már csak az egyik választós kérdéssort nézte át, amikor egy nem várt hívatlan vendég lépett be a terembe.

• Hello haver – köszöntette barátját Damon Salvatore.
• Damon mit akarsz itt? – fogadta őt igencsak gyanakodva Ric. Niké is felpillantott egy pillanatra, majd visszatért a dolgozatához. Tényleg vajon mit akar itt Damon?
• Hát illik így fogadni a legjobb barátodat? – kérdezte sértetten a vámpír.
• Történt valami? – nézett rá kissé enyhébben a tanár.
• Oka kell, hogy legyen az ittlétemnek? – font össze a szemöldökét Damon. – Örülök, hogy újra látlak Niké – ült le a lány melletti padba. Ric remélte, hogy barátja nem azért jött, mert a lány által akar újat húzni az ősökkel. De sajnos tudta ez egy igencsak lehetséges feltevés volt.
• Hello – mormolta Niké, de nem nézett rá, hanem az egyik kérdésre válaszolt közben.
• Mit csinálsz? – érdeklődte.
• Dolgozatott írok – felelte neki sóhajtva a lány.
• Segítsek? – ajánlotta gyanúsan nagylelkűen Damon. Felállt egyik kezét Niké mellett megtámasztotta az asztalon, a másikat pedig pimasz természetességgel tette rá a lány hátra és bizalmasan közelebb hajolt. A lehelete csiklandozta a lány nyakát, aki ettől összerázkódót és kényelmetlenül előrébb csúszott a széken.
• Nem kell – szűrte a fogai között Niké. Nem tudta mire játszik a vámpír, de köszönte szépen remekül megvolt nélküle. Egy dolog segítő szándékkel fordulni valaki felé és más, ha az a valaki úgy gondolja minden nő leborul előtte.
• Damon! – szólt rá figyelmeztetően Ric, ám barátja csak a lányra koncentrált. Damon szinte látta Niké félelmét, ami nyilván nem vámpírléte miatt volt. Elvégre egy csapat közveszélyes ősvámpírral és a fő hibriddel élt egy fedél alatt! Stefan is említette neki, hogy van egy új osztálytársa, aki az ősökkel él. Neki egyébként nem volt oka említeni drága öcsikéjének, hogy tud róla. Öccse szerint igencsak különösnek hatott Rebekah mellett a félénk, visszahúzódó és halk szavú lány. Nem hitte, hogy az ősök bántanák Nikét, elvégre Elijah megfenyegette őt, ha ő merne erre vetemedni. Akkor vajon mitől fél, morfondírozott elgondolkozva és letekintett Niké dolgozatára. Szép, egyenletes dőlt írása volt a lánynak. Az évszámokat figyelve Damon szája sarka gúnyos mosolyra húzódott.
• Oh… Csak nem az ezerkilencszázhúszas évek a témája a dolgozatnak? Klaus nyilván sokat tudott segíteni a felkészülésben elvégre akkoriban az öcsémmel kart karba öltve nagyon sok mindenkit tűntettek el rejtélyes körülmények között Chicago-ból – jegyezte meg cinikusan és élvezettel hallgatta, hogy a lány lélegzete elakad a mondandója hallatán.
• Damon most már elég lesz – lépdelt barátja felé sebesen Ric és aggódva nézett a reszkető Nikére. Ebben a pillanatban a lány telefonja, ami eddig a padon pihent rezegni kezdet. Niké Ric kezébe adta kész dolgozatát, majd a telefonja után nyúlt, de Damon gyorsabb volt nála.
• Damon – ejtette ki a vámpír nevét Niké fáradtan. – Add vissza a telefonom.
• Egy perc – tartotta fel a mutató ujját a felszólított és kicsit elmosolyodott. Talán könnyebb dolga lesz a tervével, mint azt gondolta. Damon egyébként csak azt akarta, hogy másoknak is fájjon az, ami neki és elvakult dühében az ősöket választotta haragja célpontjául. Ami garantáltan nem volt egy életbiztosítás, de ő pont ezt akarta. Hogy Niké segítségével, végre nyugta legyen az ősök által. A lánynak amúgy egy sms-e érkezett, ami így hangzott:

„Az iskola előtt vagyok, itt kint megvárlak. Nik bácsi”

Remek húzta el elégedetlenül a száját Damon. Klaus ugyanis nagyon nem volt benne a tervében. Legalábbis ebben a szakaszában tuti, hogy nem. Úgy gondolta elviszi kocsikázni a lányt vagy sétálni. Mindenképpen úgy, hogy el tudjon vele beszélgetni. Megtudni tőle egy-két dolgot. Erre jön az az átkozott hibrid és szokása szerint mindent tönkretesz. Hogy nem sül le a bőr a képéről?!

• Tessék – dobta vissza Nikének a telefont, akinek csak remek reflexeinek hála sikerült elkapnia a készüléket mielőtt ripityára tört volna a padlón. Ekkor Damon távoli lépteket hallott meg közeledni. Tudta innen már nem tud eltűnni feltűnés nélkül legalábbis biztos nem. Vajon ha Elijah olyan erőszakosan reagált, akkor „Nik bácsi”, hogyan fog? Nyilván nem fogja őt keblére ölelni boldogságában, hogy keresztlányával egy teremben találja. A lehetőségei nem voltak túl rózsásak vagy rögtön megöli őt a hibird vagy megvárja még Niké kimegy a teremből és utána öli meg. Igazán remek. Ennyit a tervről. Ami ugyanis arról szólt, hogy előbb ő okoz mérhetetlenül maradandó fájdalmat az ősöknek és csak utána jöhet a vég. Elvégre az ok nélküli halálnak nincs valami sok értelme. Legalábbis Damon így gondolta.

4. fejezet

Iskola

Mikor Kol és Rebekah nagyon elégedetten kijöttek a Grillből, Niké még mindig elgondolkozva az autónak támaszkodott.

• Min töprengsz ennyire? – kérdezte tőle vigyorogva Kol.
• Ezen is, azon is – válaszolt röviden és tömören Niké. A két őst fejében egyszerre futott át ugyan az a gondolat, ami nem volt mást, minthogy Niké ebben a pillanatban nagyon is emlékeztette őket Klausra. Kísértetiesen.
• Elmegyünk a szomszéd város plázájába? - kérdezte felvillanyozódva Rebekah mikor túltette magát a dolgon.
• Én inkább szeretnék vissza menni a villába – pillantott fel bizonytalanul Niké. Ugyanis egyre jobban érezte a fájdalmas lüktetést a karjában és tudta jeget kell rá szerezni, valamint be kell fáslizni, hogy ne tudja jobban mozgatni. Mert félő, ha elmennek vásárolni, akkor Kol vagy Rebekah biztos észreveszik, így viszont van esélye arra, hogy azt mondja azért kötötte be, mert meghúzta a csuklóját. Ez igazán előfordulhat. Tudta nem szép dolog hazudni, de ahogy az anyukája mondani szokta ez csak egy kis kegyes elferdítése a dolgoknak, ami nem is igazán számít hazugságnak.
• Ahogy gondolod – vont vállat vidáman Kol, nem is próbálván titkolni mennyire örül neki, hogy nem kell tovább húga őrült mániáit elviselnie. Legalábbis mára biztosan kimerült ez a téma. Rebekah fancsali arccal ugyan, de belement. Ezért aztán a Mikaelsson villába hajtottak.

Elijah eltöprengve pillantott fel abból az újságból amit éppen olvasott. Kissé meglepődve konstatálta, hogy, hogy testvérei és Niké ilyen hamar hazaérnek. Úgy gondolta még egy kis ideig biztos el fog tartani a nézelődés. Igaz Rebekah kissé erős váráslás hajlama sok mindenkit le tudd fárasztani. A csomagokat a hordári cím nem igazán büszke tulajdonosa Kol cipelte. Az egészben az irritálta a legjobban, hogy szinte ki se látott a sok szatyor alól.

• Igazán nem kell segítened – jegyezte meg cinikusan bátyjára tekintve Kol. A válasz csak egy elegáns szemöldök felvonás volt, amit nem is láthatott, mert testvére újra az újságjába temetkezett. Elijah fel sem vette a piszkálódást, mivel tudta öccse csak köszörülni akarja valakin a nyelvét, egyébként is az a pár ruha meg sem kottyanhat neki. Szóval cipelje csak szépen, addig is elfoglalja magát és nem csapolja meg a jó népet. Rebekah lelkesen magyarázva jelent meg Niké oldalán.
• Segítek neked elpakolni – szólalt meg mikor mondandója végére ért.
• Igazán nem szükséges, szeretnék egyedül lenni egy kicsit és felhívni anyát – mormolta Niké.
• Értem – sóhajtott fel csalódottan Rebekah. - Ugye este majd megengeded, hogy megfésüljelek? - kérdezte hirtelen újra vidáman. Niké még rábólintott utána felsietett a szobájába.
• Jó ötlet, hogy felhívja Emmát? – emelte rá megjelenő bátyjára a tekintetét Elijah. Igaz már ő maga is próbálkozott a hívással, ám csak a hangposta kapcsolt be.
• Emma telefonja ki van kapcsolva az előbb megnéztem. Ebből következően gond nem lehet belőle. Egyébként is halljuk, ha van valami probléma – mondta a hibrid vállat vonva.
• Nik, mikor fogod elmondani neki, hogy most már velünk fog élni, mert az egyetlen életben maradt szülője is meghalt? - tette fel a kérdést Rebekah aggodalmaskodva. Lehet, hogy önző volt, néha, de tudta milyen fájdalmas egy anya elvesztése. Ezt az érzést pedig senkinek nem kívánta. Legalábbis Nikének biztosan nem. Egyébként legalább az Elijah által kapott információk alapján megtudta, hogy Emma nem olyan anya volt Nikének, mint Esther nekik. Ez azért igazán más reakciókat eredményezhet. Mondjuk valószínű volt, hogy így nyilvánvalóan csak még rosszabb lesz a hallogatás és hallgatás téma. Ezzel egy időben kezdte belátni, hogy Nik miért is nem mondta el annak idején, hogy anyjukat ő ölte meg. Mert igaz nem közvetlenül ők tették, de elvileg miattuk történt a dolog. Piszkosul rossz érzés volt, pedig neki aztán semmi köze nem volt hozzá. Nikét is szinte csak egy napja is ismerte, mégsem akarta szomorúan látni őt. A legmegdöbbentőbb az volt, hogy nem csak azért, mert Nik keresztlánya, hanem azért, mert… még jobban megkedvelte, mint gondolta. Hátborzongató volt az egész.
• Elijah mikor is fogod elmondani? - hárította át a feladatott a kérdezett.
• Úgy gondold ez az én feladatom? - érdeklődte udvariasan Elijah.
• Te vagy ebben a legjobb négyünk közül – válaszolt Nik. - De szerintem jobb lesz, ha még vársz egy kicsit – intette le öcsét. Aki bár nem értett egyet vele meghajolt testvére akarata előtt. Ugyanis titokban reménykedett benne, hogy Emma éltben van. Igaz ez csak hiú ábránd volt, mégis azért ő bizakodott. Elvégre még mindig nem találták meg a testét. Ami igen lényeges szempont volt.

Niké megvárta még Kol leteszi a vásárolt holmikat. Megköszönte neki és mikor az ős kiment elővette az aprócska elsősegély dobozát, amit minden eshetőségre felkészülve tartott magánál. Bement a fürdőbe és levette a kabátját. A karján ahol Damon megszorította kékes lilás foltok voltak. Már most. Niké tudta, hogy holnapra sokkal rosszabbul fog kinézni. Felhúzta a pulóvere jobb ujjút. Gondosan megmosta a kezét és miután nagyjából ellátta a sérült felületet fásliba bugyolálta. Nem volt valami nagyon remek ebbe a sérülés kezelő dologban. De azért úgy körül belül megtudta csinálni. Visszaengedte a pulóvert, ami szerencsére pont olyan hosszú volt, hogy eltakarta a fáslit. Mikor leengedte még jobban fájt a karja, ám tudta, hogy még nem vehet be fájdalom csillapított, mert az mindig teljesen kiüti őt. Majd vacsora után, addig meg csak kibírja valahogyan. A vacsora egész kellemesen telt, utána Niké lefürdött és felvette egy hosszú ujjú alvó pólót és a szokásos mackónadrágját. Az Elijah által átadott órarend alapján bepakolt a táskájába, azokat tankönyveket, amelyekre a holnapi nap során szüksége lesz. A többit pedig az íróasztal tetejéről betette az egyik fiókba. Ezután Rebekah jött be, és mint ahogy azt ígérte kifésülgette a haját. Niké nem kérdezte meg, hogy alvás előtt minek fésülködni. Ha Rebekah ezt szeretné, hát legyen, őt végső soron nem zavarta, mert az anyukájának is gyakran tette ezt. Ezután még beszélgettek egy keveset, majd mikor az ős látta, hogy a lány mindjárt ülve elalszik tudta eljött a lefekvés ideje.

• Várj – állt fel Niké és lekísérte Rebekáh-t a nappaliba, ahol a többiek voltak. Kol a tévét kapcsolgatta unalmában, közben néha piszkálódva Elijah-hoz szólt, aki most újság helyett könyvet olvasott. Klaus szórakozottan nézte őket és békésen iszogatott. – Jó éjt – ölelte meg a hibridet keresztlánya, aki kicsit meglepődött a gesztustól, de visszaölelt.
• Álmodj szépeket – puszilta meg Niké homlokát.
• Én is kapok egy ölelést? – tárta szét a kezeit Kol.
• Kol szerintem te már elég idős vagy ahhoz, hogy ne keljen Niknek megölelni téged – jegyezte meg gúnyolódva Rebekah.
• Tudjuk, téged a pultos fiú ölelget legalábbis még fel nem ébred a rémálmából szerencsétlen. Egyébként is, én nem Klaust akarom megölelni – vágott vissza Kol. Húga dühösen fújtatva rápillantott. A vita megszakítása érdekében Niké Kolt is megölelte. Utána pedig Elijah-t és Rebekah-át is, ezután visszamasírozott a szobájába. Bevett egy szem fájdalom csillapított lüktető karjára. Mikor befeküdt az ágyába és magára húzta a takarót pár percig még nézte a kinti táját. Pont rálátott az egyre kerekebb holdra. Amiről egyből eszébe jutott az anyukája. Rendkívül hiányzott neki és nem tudta elképzeli azt, hogy hova tűnhetett. Hat nappal ezelőtt látta ezelőtt utoljára, akkor olyan tanácsot kapott tőle miszerint várja meg Nik bácsit a hotelban. A többi magától megfog oldódni. De ő vajon hová ment? Remélte, hogy nincsen semmi baja. Addig is legalább jobban megismeri keresztapját és a testvéreit.

Reggel Niké a telefonja ébresztőjére ébredt. Kinyomta és még pár pillanatig pihengetett, majd erőt véve magán kikelt az ágyból. Elvégezte a reggeli tisztálkodást, újra kötözte a kezét és felöltözött. Szokása szerint egy koptatott farmert és egy bővebb hosszú ujjú pólót és egy pulóvert vett fel. Mindig is szerette a bő ruhákat legalábbis felül. Az anyukája – annak ellenére, hogy nem tetszettek neki az ilyesféle holmik – mindig hajlandó volt azt elismerni miszerint légies lesz tőlük a mozgása. Szeretett beleolvadni a tömegbe, anyukája viszont mindig kirít onnan egyedien élénk öltözködésével. A haján gyorsan átfutott a fésűvel és szorosan befonta, majd kilépett a szobájából. Az ajtó előtt Elijah fogadta, aki éppen reggelizni hívta őt.

• Kol? - kérdezte Niké az ebédlőben, ahol az asztalnál ült már a hibrid, Rebekah pedig fel-le futkosott a házban.
• Nem szokott tizenegy óra előtt felkelni – válaszolt Elijah.
• Értem – motyogta Niké, akit általában korán kivetett az ágy. Igaz volt egyszer kétszer olyan alkalom, amikor szinte egy egész napot képes volt átaludni. Gyorsan evett reggelire egy tál müzlit és mire Rebekah leért addigra már ő is készen állt az indulásra.
• Ha valami probléma van hívj fel – búcsúzott tőle Klaus. - Sajnos nem tudtuk megoldani, hogy minden órán Rebekáh-val legyél, de a legtöbbször ott lesz veled – folytatta a hibrid, aki kifejezetten nem örült az órarend alakulásának. Átkozta is érte a Mystic Fallsi tanárokat eléggé. - Szóval ne felejtsd el, ha probléma merülnie fel hívj engem vagy Elijah-t, végső esetben Kolt. Valamint mielőtt elmennél, szeretném, ha eltennéd ezt a hitelkártyát. Tudom, hogy neked is van, de szükségesnek éreztem nyitni neked egy másik számlát. Kapsz majd rá zsebpénzt meg ilyenek – nyújtotta át a lánynak a hitelkártyát.
• Köszönöm – vette el Niké és eltette a pénztárcájába, ahol a többi iratát tartotta.
• Nik, ne tarts fel minket ideje menünk még körbe szeretném vezetni Nikét az iskolában – szólalt meg türelmetlenül Rebekah.
• Jó, jó menjetek – emelte fel megadóan a kezeit Nik és addig integetett még látta húga kocsiját.
• Olyan gyorsan felnőnek – morzsolt el egy álkönnycseppet a szeme sarkából az alsógatyában a lépcsőkorlátnak támaszkodó Kol.
• Látom felébredtél – jegyezte meg szárazon a hibrid.
• Mit tehetnék kivetett az ágy – vont vállat durcásan az érintett, ugyanis inkább arra kelt, hogy húga tornádóként végig száguld a szobáján valamilyen pólót keresve. Mintha ő lopkodná Rebekah ruháit. Na jó, néha csak a tréfa kedvérét kicsit megvagdossa őket vagy sárba mártogat párat, de azért mégsem veszi fel őket. Annyira azért még ő sem elvetemült.

• Meglátod szuper lesz, csak kerüld el a csőcseléket – mondta Rebekah az iskolába vezető úton és mielőtt Niké megkérdezhette volna, hogy kire is gondol röviden összefoglalta a dolgot. - Akiket tegnap látunk a Grillben Elenát és Stefant, meg a kis csapatukat – magyarázta és a lány nevénél kicsit erősebben szorított rá a kormányra, de aztán visszavett az indulatból egy kicsit, mert szerette ezt az autóját.
• Miért? - kérdezte bátortalanul Niké.
• Mert nem kedvelnek minket és csak kihasználnának, hogy utána tőrt döfjenek a hátadba – felelte a szőke ős és szemei haragosan megvillantak, mert felidézte magában azt az emléket, amikor az áruló és bármire képes hasonmás leszúrta. Ilyet nem könnyen bocsát meg az ember, vagy adott esetben ősvámpír meg végképp nem. Niké nem válaszolt, mivel érezte kényes vizekre eveztek ezzel az egyszerű kérdéssel. A legokosabb ötlet tehát még így is a hallgatás volt. Rebekah leparkolt az iskolaudvarba és kiszálltak az autóból. Ezután már mentek is az első órájukra, ami történelem volt. Annak ellenére, hogy a hibrid mennyire eltúlozta a dolgot a két lánynak csak négy órája volt külön. Plusz a szőke ősnek volt pom-pom edzése is. Amire Niké nem volt hajlandó jelentkezni, Klaus ennek kifejezetten örült. Azért mégis az ő keresztlány lehetőleg ne mutogassa magát fél Mystic Falls előtt. Különösen ne zavaros bugyuta kamaszok előtt ne.

Mikor a szőke ősi és Niké beléptek már a teremben tartózkodott már az osztály fele. Köztük volt Elena és Stefan, akik teljesen egymásba feledkeztek. Bonnie sötéten nézett maga elé és valamiért láthatóan haragudott Caroline-ra, aki viszont minden áron beszélni akart vele. Tyler és Matt csak szinte óra kezdette előtt pár perccel estek be. Szerencsére Rebekah mellett megtalálható volt egy üres pad. A gond ott kezdődött, hogy így Niké előtt Caroline, mögötte Tyler a másik oldalán pedig Stefan ült. Igaz Nikét nem zavarta, az őst annál inkább.

• Caroline Forbs – fordult felé mosolyogva a szőke vámpír, bár lehetett érezni rajta, a kényszeredettséget. Azért, mert a lány Rebekáh-val érkezett és ez nem lehetett jó jel.
• Niké Moon – motyogta bizonytalanul Niké és megrázta a felé nyújtott kezet. A szőke ős mellette a száját húzogatta, de nem szólt közbe. Tudta, hogy a lány nem fogja egyből elutasítani az idióták csoportját, de legalább itt figyelni tud rájuk.
• Örvendek a találkozásnak, ha bármi kérdésed van nyugodtan fordulj hozzám, ugyanis én vagyok az iskola bizottság elnöke – tette hozzá büszkén. Niké félénken rámosolygott. - Ők itt Elena, Stefan, Bonnie, Tyler és Matt – mutatta be a többieket. Ők csak biccentettek a lány felé. Caroline további közlendőjét megzavarta, hogy Ric lépett be a terembe. Mindenki a helyére ült és várták, hogy a férfi elkezdje az órát. A második világháborúba kezdtek bele. Óra után megkérte Nikét maradjon pár percre. A lány oda ment hozzá még a többiek elhagyták a termet. Rebekah persze a folyosó falának dőlt és ott várta Nikét.
• Átolvastam az előző iskolai tanmenetedet, valamint láttam milyen remek eredményeket értél el ott. Szeretném, ha ez itt is így maradna – mosolygott rá bátorítóan Ric. - Viszont attól tartok kell írnod egy dolgozatot az ezerkilencszázhúszas évekből. Minél előbb.
• Azt hiszem most pénteken megfelel – ajánlotta félénken Niké.
• Ahogy gondolod. Egyébként nyugodtan hívj Ricknek engem mindenki tegez.
• Rendben, Ric – bólintott rá kissé tétovázva Niké.
• Most menj, mert ha nem érsz be időben matekra Miss. Thomson leszedi a fejem, ha miattam késsel – mosolyodott el a tanár és láthatólag még a hideg verejték is kiverte a tanárnő gondolatára.
• Köszönöm – mormolta Niké.
• Elkísérjelek? - kérdezte Ric.
• Nem arra semmi szükség nincsen – felelte Rebekah a lány helyett kissé mogorvábban, mint szerette volna. De amúgy sem akarta pátyolgatni a történelem tanár lelkét. Rá is haragudott azért, mert megakadályozta azt a remek lehetőséget, hogy megtépje egy kicsit Elenát. - Mehetünk Niké? - fordult a lány felé mosolyogva.
• Menjünk. Viszlát Ric – köszönt el a tanártól a lány és az őssel együtt elmentek matekórára. Ami tényleg nem alakult valami fényesen. A nap többi része viszont egész elment volt még két matek, angol és földrajz órájuk. Niké egész jól elbeszélgetett Caroline-nal az utolsó óra előtti szünetben.
• Eljöhetnél velem estére a Grillbe – mondta Caroline lelkesen. Aki egyrészt a többiek miatt ki akarta faggatni a lányt, hogy micsoda is ő, a másik ok pedig, hogy remek beszélgető partner volt számára.
• Nem hiszem, hogy a többiek örülnének neki – válaszolta Niké. Bár Bonnie kivételével az egész csapat nagyon kedves volt vele. A boszorkány ugyanis - valamilyen Niké számára érthetetlen okból kifolyólag -, szinte felnyársalta dühös tekintetével a lányt. Aki egyébként nem felejtette el az ősök, legfőképpen Rebekah intelmét és amúgy sem szeretett kimozdulni olyanokkal, akik még nem is ismerik őt mégis utálják. Ha a csapat legtöbbje nem is, de legalábbis Bonnie mindenféleképpen a „Ki nem állhatlak” kategóriába sorolta. Ez pedig még jobban elvette az amúgy sem nagyon nagy barátkozási kedvét.
• Akkor majd máskor. De ha meggondolnád, akkor hívj fel megadom a számom – mosolygott rá rendíthetetlenül Caroline.
• Rendben – egyezett bele Niké. Ezután Rebekáh-val végre hazamentek.

• Na milyen volt az iskola? - kérdezte Nikét Kol amint a két lány belépett a villába.
• Nem volt rossz, bár felelnem kellett matekból – felelte a halkan lány és szomorúan felsétált a szobájába. Igaz a napi hangulatára a borzalmas matek óra is rányomta a bélyeget. Miss. Thomson órájáról ugyanis elkéstek és harminc éves szigorú tanárnő ezt nem tűrhette. Először mindent a fejükre olvasott, hogy miket meg nem engednek manapság a diákok és miért merészeltek elkésni az ő órájáról. Ezután, kérdőre vonta Nikét, hogy ő tőle többet várt volna az iskolája alapján. Végül következett a felelés. Ezt a tananyagot Niké még nem vette, de nagyjából megoldotta a feladatott. Kapott volna rá egy gyenge hármast, amitől szinte elsírta magát. Egyrészt a tanárnő pokróc modor miatt másrészt, mert matek mindig is az egyik gyenge pontja volt. Még akkor is, ha minden évben valamely csodás oknál fogva megkapta az ötöst. Rebekah nem akarta, hogy a rémes szipirtyó miatta leromoljon a lány átlaga, így megigézte a nőt. Aki csak óra végén tervezte beírni a jegyet, így az ős át tudta módosítani az adatokat, hogy hármas helyett ötöst írjon be. Azonban ezt nem árulta el Nikének. Biztos volt benne, hogy a lány ezt nem tolerálná, még akkor sem, ha a csak miatta csinálta is.
• Olyan borzalmas felelést volt? - pillantott húgára Kol, ő pedig morcosan bevallotta mi történt. - Igazán szerinted gond lenne, ha valami baleset történne Miss. Thomsonnal?
• Igen, Kol gond lenne. Nem örülnék neki, ha nekikezdenél a Mystic Fallsi tanári kar eltüntetésének – felelt húguk helyett kimérten Elijah. Az ötlet azonban neki sem volt ellenére csak nem szeretett olyan drasztikus lenni, mint kisebb testvérei. Akik az esetek többségében nagyon elragadtatták magukat. Most kezdetnek megteszi az igézés is később, ha szükséges vált majd egy-két szót Carollal az iskolai tanítási módszerek kapcsán külön megemlítve Miss. Thomsont. Mivel Klaus elment az ügyvédhez és csak estére ér haza addig neki kell vigyázni nehogy Rebekah és Kol megöljenek valakit. Igaz ez nagy általánosságban mindig is az ő feladat volt. Ugyanis ez a veszély nagyon is fenn állt. Miután kellőképpen szigorú pillantásokkal illette testvéreit Niké szobájához ment megkérdezni tőle, hogy minden rendben van e vele. Nem mintha nem tudta volna, de azért mégis egy udvarias gesztus volt.

Így hát felérve kopogtatott is a lány szobájának ajtaján.

• Szabad – érkezett a halk invitálás. Elijah belépett. Niké az íróasztala előtt ült és a történelemkönyvét olvasta éppen. Készült a pénteki dolgozatára. - Segíthetek valamiben Elijah bácsi? - állt fel segítőkészen.
• Nem. Milyen volt az iskola? – érdeklődte kedvesen a lány mellé sétálva.
• Pénteken dolgozatot írok Mr. Salt... akarom mondani Ricknél – javította ki a történelemtanár nevét.
• Melyik korszakból?
• Az ezerkilencszázhúszas évekből. A szesztilalom meg ilyenek – mondta Niké.
• Az Klaus kedvenc egyik időszaka. Ő részletes előadást tud neked tartani róla – ajánlotta a lánynak. Tudva, hogy ez közelebb hozza őket egymáshoz és a lány talán megnyílik annyira, hogy elmondja miért fél. Tegnap este is hallották, hogy rémálma volt. Nik jött megnyugtatni őt Niké pedig úgy látszik nem is emlékezett rá. Ami számukra még több okot adott az aggodalomra.
• Nem akarom ilyesmivel zavarni Nik bácsit – motyogta zavartan Niké.
• Szerintem te sohasem zavarod őt – nyugtatta meg Elijah. Tudta bátyja mindent megtenne a lányért.
• Ha te mondod – hagyta rá végül Niké. - Anya nem telefonált? - érdeklődte reménykedve a lány.
• Attól tartok, hogy nem – felelte kimérten Elijah. Tudta, most itt a remek alkalom megmondani neki, hogy Emma meghalt, de egyszerűen nem volt rá képes. Mert amíg ő maga sem tudja elhinni, addig nem is akarta megrendíteni ezzel Niké lelkivilágát. Egyenlőre így volt a legjobb, ahogy bátyja is javasolta.
• Értem – válaszolta csalódottan Niké és visszaült az íróasztalához. - Most magamra hagynál? Szeretnék tanulni – kérte bánatosan.
• Ahogy szeretnéd – tette a kezét a lány fejére és megsimogatta a haját, majd elhagyta a szobát. Niké a szobában szomorúan forgatta kezei között a nyakláncát, amit még kiskorában kapott a szüleitől. Az ékszer maga ezüst sodort fonalból áll és egy szintán ezüst teliholdat ábrázoló medál függött rajta. Niké nem volt teljesen ostoba. Sejtette, hogy történt valami az anyukájával, amit az ősök titkolnak előle. Nyilván azért, hogy megvédjék őt. De úgy érezte, ha ennyire nem akarják elmondani neki, akkor ne is tegyék. Tudta, hogy ez nem igazán jó gondolat. „A rossz dolgokon jobb minél előbb túl lenni, hogy utána a jó következzen” Szinte hallotta, ahogy az édesapja az egyik kedvenc szava járását mondja neki. Annyira rég távozott már közülük, az anyukája mégis úgy kezelte ezt mintha nem halt volna meg, hanem csak elköltözött volna máshova. Úgy egy hónapja mondta is neki, hogy az érettségi bizonyítvány átadón nem csak ő - mármint az anyukája -, hanem az apukája is nagyon büszke lesz rá. Tudta, hogy ez nem éppen reális, de jobb hinni még az ilyen aprócska reményekben is, mint reménytelenül élni. Száműzte is ezeket az emlékeket és kényszerítette magát, hogy a történelemre koncentráljon. Nem szeretett volna ebből a tantárgyból is olyan borzalmasan leszerepelni, mint matekból. Amúgy sem érette a tanárnő féltékenyen csillogó szemeit. Mert Miss. Thomson féltékenyen nézett rá, úgy éljen. Alig van itt két napja és már is van két személy, aki ellenséggel viseltetik irányába, ha Bonnie-t is ebbe a kategóriába soroljuk. Ez rekord. Az ellenséges viselkedésről eszébe jutott Damon. Érezte a két személy közti különbséget, még a tanárnő és Bonnie is felé volt ellenséges, addig a férfi nem kifejezetten felé mutatott dühöt, hanem az ősök felé. Az iskolában ugye találkozott Stefannal, aki mint kiderült Damon öccse. Hát a két testvér nem is lehetne különbözőbb és mégis szinte teljesen egyforma. Niké ugyanis észrevette azt, amit az emberek többsége valamilyen oknál fogva figyelmen kívül hagyott. Stefan kedves volt, ám amikor a mellette ülő Rebekáh-ra nézett akkor olyan dühös kifejezés költözött a tekintettébe, mint ami így első látás után inkább bátyjára volt jellemző. Damon pont az ellentéte volt, kifelé dühöt és közönyt mutatott, de Niké a fejét, merte volna tenni rá, hogy valójában ő is kedves személyiség. Legalábbis a maga gúnyos módján.

Vacsorára előtt egy órával Klaus is hazaért. Utálta ezt a sok jogi cécót, de tudta, hogy nincs appelláta ezt meg kell csinálnia és kész. Szerencsére már nem volt sok hátra. Még pénteken visszamegy aláírni a papírokat és utána Niké hivatalosan a gyámleánya lesz. Az érintett pont ekkor lépkedett lefelé a lépcsőn.

• Szia. Na, milyen az iskola? - kérdezte őt vigyorogva.
• Szia. Túl fogom élni – mormolta Niké és zavartan az ujjaival kezdett babrálni. - Nik bácsi azt szeretném kérdezni, hogy... - halkult el teljesen a végére olyannyira, hogy a hibrid nem értette, amit mond.
• Megismételnéd? Nem hallottam a végét – kérte a lánytól kedvesen és rátette a kezeit a keresztlánya vállára.
• Tudod pénteken dolgozatot írok Mr. Saltz... Ricknél és Elijah bácsi azt mondta, hogy tudsz nekem segíteni benne – mondta Niké és megint kijavította magát tanára nevénél, egyszerűen nem állta nyelvére a férfi keresztneve.
• Természetesen. Melyik korszak? - érdeklődte a hibrid.
• Az ezerkilencszázhúszas évek – felelte Niké félénken.
• Az egyik kedvenc éveim voltak. Az első világháború után... - kezdte egyből ragyogó szemekkel a mesélést Klaus. - De menjünk be a dolgozószobámba ott kényelmesen le tudunk ülni.

A vacsoráig fennmaradó idő alatt a hibrid az akkori élményeiről mesélt a lánynak, egy két helyen kicenzúrázva a történteket. Ha Rebekah nem szól nekik, hogy már csak rájuk várnak, akkor észre sem veszik a dolgot. Vacsora közben Kol szórakoztatta Nikét azzal, hogy különböző korszakbeli emlékeit osztotta meg a lánnyal. Ebbe, olykor-olykor testvérei is bekapcsolódtak vagy kiegészítették, adott esetben helyesbítették elbeszéléseit, ha az már tényleg felháborító módon elrugaszkodott a valóságtól.

Késő este az alvó lány ezüst nyakláncának medálján megcsillant a lassan egészé váló hold képe. Egy árny suhant be észrevétlenül a szobába és nézett körül. Nem esett nehezére kicseleznie a villa körül őrködő hibrideket. Megnézte az íróasztalt, amin egy rajzmappa hevert. Kinyitotta és megszemlélte a tartalmát. Sok kép volt benne a legfrissebb Kolról készült, élethűre sikeredett mivel az ős egy hatalmas tükör előtt állt. Már épp vissza tette volna, amikor észrevette a legalsó képet, ami az üres lapok alá volt rejtve. Egy ceruzával készült rajz volt és őt ábrázolta amint dühös pillantással tekint a világra, a képen az volt a legkiemeltebb, hogy a szemei kékkel készültek. Még jobban kihangsúlyozva a színüket. Nem rossz, ismerte el magában Damon. Ugyanis ő volt a hívatlan látogató. Ezután mindent vissza tett a helyére. Közelebb lépett az ágyhoz és letekintett az alvóra. A nyakláncot meglátva megforgatta a szemeit, majd távozott is. Igazából nem is tudta igazán, hogy mit is keresett itt pontosan. Tegnapi találkozásuk óta és ma egész nap azon gondolkozott, hogy vajon mikor fognak berobbani az ősök a Salvatore panzióba, hogy megöljék őt. De nem jöttek. Kicsit talán csalódott is volt ez miatt, hogy már az ősökre sem lehet rendesen számítani. Igaz rögtön ezután felmerült benne az az ostoba elképzelés miszerint a lány nem árulta el az ősöknek a dolgot. Felvetődik a kérdés, hogy erre mi a nagy fene oka volt? Egyébként az azért mulattatta, hogy senki nem vette észre a gyors látogatását. Elijah homlokráncolva lépett be Niké szobájába. Látta, hogy Damon bejött ide és szinte ugyan olyan gyorsan távozott is. Egy pillanat műve volt az egész. Vajon mit akart? Nem mondhatta volna, hogy örül a felbukkanásának. Tudta mennyire dühös rájuk az idősebb Salvatore és nem lett volna ínyére, ha a lányon tölti ki a haragját. Niké most kivételesen békésen aludt, igaz Elijha tudta, hogy nemsokára újra rémálma lesz. Tegnap is olyan kettő, három óra körül keltette fel őket. Ami a legmeglepőbb volt, hogy egyik testvére sem bosszankodott miatta, hanem aggódtak. Ezért Elijah roppantul büszke volt rájuk. Tudta már el is kezdődött a változás a lánynak köszönhetően.

3. fejezet

Az új otthon

Klaus lassabban tette meg a Richmondi reptérről hazafelé vezető utat, mint pár napja az oda utat. Ez nagyjából annak volt tudható, hogy most Kol nem érzett óhatatlan vágyat arra vonatkozóan a békés csöndet énekléssel törje meg. A nap első sugarai éppen elérték a Mikaelsson villát, amikor a hibrid leparkolt előtte. Az autó hangjára a küszöbön termet Rebekah, őt pedig Elijah követte.

• Nik engem is magaddal vihettél volna – köszönte a hibridet méltatlankodva Rebekah. Nem tetszett neki, hogy testvére itt hagyta őt és helyette Kolt vitte magával Bostonba. Egyébként már azért is még morcosabb lett, mert Elijah tájékoztatta őt, nem pedig Klaus. Ezen beszélgetésre még pénteken került sor, amikor Elijah bement az iskolába, hogy beszéljen az igazgatóval.

• Mégis minek? Hiszen te nagyon jól érzed magad a pultos fiúval – vigyorgott rá gúnyosan Kol és karjaiba kapta a még mindig alvó Nikét. Szinte kézzel fogható volt húga féltékenységi rohama, ami egyértelműen felé irányult. A legidősebb testvérük irányába mutatott ragaszkodása néha nagyon ijesztő tudott lennie. De ennek köszönhetően mindegyik bátyja tudta, hogy jól ki fog jönni Nikével, mert a lány legkedvesebb bátyjához tartozik. Ez pedig – ha bevallja, ha nem - nagyon sokat jelentett Rebekáh-nak.
• Csak azért nem téplek meg, mert a karjaidban van Nik keresztlánya – vágott vissza húga. Ezzel is megerősítve testvérei gondolatait. Amitől, ha nem is sóhajtottak fel megkönnyebbülten, de azért alig láthatóan megnyugodtak. Igaz ezt csak az láthatta, aki nagyon alaposan megnézte őket.
• Méltányolnám, ha lejjebb vennétek a hangerőtökből. Nem akarom, hogy felébresszétek Nikét – szólt bele a vitába Klaus ellentmondást nem tűrően. Néha nagyon az agyára tudott menni kisebb testvéreinek a folytonos marakodása. Általában könnyebb volt Elijah-ra bízni a dolgot, mint, hogy ő maga csapjon szét közöttük. De végül is ki tudja? Lehet, hogy ezzel kapcsolatban nemsokára meg fog változni a véleménye.
• Most az egyszer – felelte egyszerre minkét kisebb testvére, aminek hatására elhúzták a szájukat.
• Mindent előkészítettek? – kérdezte a hibrid. Hátha ezzel olyan vizekre eveznek, amelynek hullámai nem törnek ki erős veszekedésbe. Tudta, hogy hiú ábránd az egész, mert Kol és Rebekah szinte bárhol és bármikor képes összeveszni még a legapróbb kis jelentéktelen dolog miatt is. Ők már csak ilyen lehetetlenek, ebből a szempontból legalábbis. Viszont, ha a szükség úgy hozta, akkor képesek voltak összedolgozni.
• Igen vettem neki ruhákat és berendeztem a szobáját. Ha felébred, akkor elmegyek vele vásárolni és... – ragyogott fel Rebekah szeme és folytatta volna lelkes felsorolását, de legidősebb testvére leintette.
• Meglátjuk Rebekah – vonta össze eltöprengve a szemöldökét a hibrid. Magában azon kezdett vacillálni, hogy vajon öccse vagy húga fogja e jobban elrontani és megrémiszteni keresztlányát. De legalább Elijah jó példa lesz neki, tekintett rá az érintettre. - Vigyétek fel a szobájába, nemsokára felviszem a csomagjait – utasította őket. Ugyanis szerette volna átnézni a lány holmiját. Tudta nem szép dolog tőle, de az iskolában nem tudtak semmi lényeges információt adni számára és határozott szándékában állt kideríteni miért vannak ilyen rémült reakciói keresztlánynak. Kol, a karjaiban alvó Niké és Rebekah el is indultak az emelet felé. Mély sóhajjal vette tudomásul, hogy testvérei újra halk veszekedésbe kezdtek, arról melyikükkel fogja tölteni a napját az alvó.

• Történt valami érdemleges még nem voltam itt? - kérdezte Klaus az irodájában Elijah-t, miközben Niké laptopját kapcsolta be.
• Semmi különös – válaszolt a kérdezett röviden és tömören. Nem szándékozott elmondani bátyjának azt az aprócska veszekedést, ami húguk és a hasonmás között robbant ki még pénteken. Mivel előbbi nem bírta ki, hogy bele ne kössön utóbbiba. Amibe bekapcsolódott Stefan és az iskolában tartózkodó többi „csapattag”. Szerencsére nem torkollott véres verekedésbe és fojtogatásba a dolog, bár Rebekah igencsak szerette volna mindkettőt. Ugyanis ezzel kívánta levezetni Elenáék iránti utálatát és Klaus miatti duzzogását is. Azonban az elfajult veszekedés, további súlyosabb kimenetelű elmaradása – természetesen nem Rebekah jóindulatán múlott hanem - csak Alaric közbenjárásának volt köszönhető. A történelemtanár ugyanis nem szerette volna, ha pont az iskolában a nagy közönség színe előtt robbantanák ki a kis polgárháborújukat. Elijah ezt nagyon értékelte benne és mivel ő is ott volt kerekperec rendreutasította húgát és a csapatott is. Persze a maga udvarias módján.
• A beíratást elintézted? - kérdezte Klaus, aki könnyedén be tudott lépni a lány laptopjába, mivel nem volt rajta jelszavas védelem. Igaz, hogy a hibrid akkor gyorsan feltörte volna a gépet. Szeretett ilyen technikai malőröket végrehajtani. Azonban keresztlánya gépén, fényképeken és pár kiválóan számítógépesen megszerkesztett rajzon kívül nem volt semmi, ami a segítségére lehetett volna. Klaus ki is kapcsolta a laptopot, átkutatta a bőröndöket is. Itt talált könyveket, valamint ceruzával és szénnel készült rajzokat. Utóbbiak között voltak tájképek, valamint Emmáról és Tristanról készült képek is.
• Tehetséges – jegyezte meg Elijah a képeket nézve.
• Én tanítottam rajzolni – felelte büszkén a hibrid.
• Gondoltam – fojtott el egy mosolyt öccse. Niké rajzai nagyon hasonlóak voltak a bátyja által készítettekhez, ám ezt a lány érzései itatták át. Lehetett látni a Tristanról kiszülteken, legalábbis az újabbakon a szomorúságot és a hiányt. Az Emmáról készültek pedig a ragaszkodást és a lány anyjának folytonos vidámságát mutatták.
• Igaz, nem is kérdeztem. Honnan ismerted Emmát? - váltott témát Klaus.
• Amikor utánad kutattam olyan tíz éve Bostonban voltam és érdeklődtem a helyi vérfarkasoknál.
• Vagyis Emmáéknál? - vigyorodott el a hibrid, amikor felidézte magad előtt Niké mindig szétszórt és szeretetre méltó édesanyját.
• Igen, tudod a férjét, Tristánt meglátva egyből te jutottál eszembe. A néha kirobbanó hirtelen heves viselkedése miatt és, hogy neki is a családja volt a legfontosabb.
• Kol megölt egy vérfarkast, aki követte őket, de előtte kiszedte belőle, hogy azért ölték meg Emmát, mert vámpírokkal szimpatizált – morrant fel dühösen Klaus.
• Nyilván most akkor Nikére is vadásznak – vont le a következtetést Elijah. Nem mutatta ki, de rosszul érintette a nő halála. Főleg az új fejlemények fényében. Az évek alatt szinte legjobb barátok lettek és most már megértette miért is ragaszkodott Emma mindig ahhoz, hogyha feléjük jár, akkor telefonáljon. Nem akarta, hogy az akkor még haragban lévő testvérével találkozzon. Ez nagyon is rá vallott volna. De Elijah nem akarta elhinni, hogy meghalt. Elvégre nem találták meg a holtestet. Ez adott neki egy aprócska okot a reménykedésre.
• Valóban, de nem hinném, hogy meg mernék őt támadni, tudva, hogy mi vigyázunk rá – mondta a hibrid. Azonban ő se most kezdte a szakmát, ebből adódóan pedig nem volt ostoba és tudta, hogy a vérfarkasok így vagy úgy, de próbálkozni fognak. Akkor pedig még az utolsó kínkeserves óráikban meg fogják tudni, hogy kicsodák is az ősök.
• Legyen igazad testvérem – értett egyet vele Elijah.

Niké mocorogni kezdett az új ágyában, Kol és Rebekah izgatottan várták ébredését. Az előbb legidősebb testvérük behozta a lány holmiját, majd távozott a szobából, de nem felejtette el egy-egy figyelmeztető pillantást küldeni öccse és húga felé. Akik egyébként ágy két végében foglaltak helyett és úgy nézték az alvót. A lány laposakat pislogva kinyitotta a szemét. Először fel sem fogta, hogy hol van ezért hirtelen felült, ám amikor meglátta Kolt megnyugodott egy kissé.

• Szia. Az én nevem Rebekah – ölelte őt meg hirtelen a szőke ős. Niké ennek hatására teljesen lemerevedett és úgy nézett ki, mint aki lebegőt sem vesz. Kol ezt látva leállította a húgát. A leghatásosabb módszer helyett – ami az ablakon való kidobás lett volna – egyszerűen mégis határozottan megfogta Rebekáh-t a vállainál és hátrahúzta őt a lánytól.
• Niké – érkezett a bizonytalan válasz.
• Tudom – mosolygott rá Rebekah, akit nem rendített meg, hogy a lány megrémült. Úgy gondolta biztos nincs hozzászokva egy vámpír gyorsaságához. - Reméltem tetszik a szobád én rendeztem be – tárta szét a karjait lelkendezve. Niké körbepillantott.
• Tetszik – motyogta. El kellett ismernie, hogy nagyon otthonosnak találta új szobáját. A falak halvány krémszínűek voltak, az ajtótól jobbra volt egy fésülködőasztal rajta ékszerek és szépítkező szerek valamint tartozott hozzá egy hatalmas nagytükör is. A sarokban az ajtó, ami a fürdőt rejtette. Aztán a krémszínű franciaágy foglalta el a jobb oldali falat rajta aranyos húzat volt. Volt három padlótól a plafonig érő ablak. Előttük fehér íróasztal. A baloldalon volt még egy három soros könyvespolc a falra szerelve. Mellette pedig a beépített szekrény volt, aminek ajtaja nyitva állt. Rebekah ugyanis nagy buzgalmába már elkezdte bepakolni a lány ruháit. A szőke ős igazán eltalálta az ízlésvilágát.
• Ez nagyszerű – tapsolta össze a kezeit Rebekah elégedetten. - Öltözz át – vett ki pár ruhát a gardróbból és adta át a megszeppent lánynak. - Nyilván már éhes vagy rendeltem neked reggelit a Grillből – tolt be a fürdőszobába.
• Rebekah, én nem hordok ilyen felsőket – nézett Niké elpirulva a pólóra, aminek szinte köldökig kivágott vágása volt. Ráadásul ujjatlan volt és a lány nem tervezett egy darabig ilyen fazonút felvenni. Viszont a hozzá tartozó szaggatott stílusú nadrág tetszett neki.
• Oh... pedig még a méreted is eltaláltam – csicseregte rábeszélően Rebekah.
• Sajnálom – rázta meg a fejét Niké és kivett a szekrényből a saját ruhái közül egy felsőt. Aminek az ujja, ha nem is ért a könyökéig legalább a vállát takarta. Nem akarta látni azt és nem szerette volna az ősöknek sem megmutatni. Talán idővel, töprengett el, de nagyon kételkedett ebben.
• Nem baj, majd talán legközelebb – mosolygott rá a szőke ős. Kol a háttérben megforgatta a szemeit, húga egyszerűen nem akarata elfogadni azt, ha valaki nemet mondott neki. Ott van példának okáért Matt is. Rebekah nem veszi észre, hogy a hátvéd-pultos fiú maximum csak barátnak szeretné őt. Kol szerint már ez is igencsak nagy bátorságra vagy inkább botorságra valló ismerkedési kísérlet volt a fiú részéről. De hát, ha a drága csapat nem világosította őt fel erről, akkor ki lenne ő, hogy vegye ehhez a bátorságot? Így legalább jóval több esély van a szórakozásra. Niké ezután bement a fürdőbe, bár Kol inkább úgy vélte, hogy bemenekült.
• Lerohantad – jegyezte meg szemrehányóan húgának.
• Nem is – vágott vissza Rebekah.
• Ha lehetséges, azért ne tegyél hirtelen mozdulatokat és légy türelmes, mert fél attól, ha hozzáérnek – figyelmeztet még húgát félvállról Kol és kiment a szobából.
• Vajon miért? - tette fel a kérdést önmagának a szobában maradt ős.

Rebekah Kol kéretlen tanácsára fittyet hányva belekarolt Nikébe és úgy húzta őt az ebédlő felé.

• Remélem ízleni fog a reggeli, sajnos nincs más elfogadható hely a környéken csak a Grill – jegyezte meg a szőke ős száj húzogatva. - Alig várom már, hogy együtt menjünk iskolába. Szuper lesz – váltott témát vidáman áradozva. Közben leültette a lányt a már megterített asztalhoz. Mindig is vágyott arra, hogy legyen valaki, akivel csajos programokat tud szervezni, úgy igazán elfogadja őt és ő pedig cserébe törődik vele. Mert hiába a sok fiútestvér, azért velük nem lehetett mindig beszélgetni, főleg nem egyes témákról. Niké figyelmesen hallgatta őt és a megfelelő pillanatokban bólogatott vagy megrázta a fejét, ha nem értett egyet valamivel.
• Niké, örülök, hogy újra látlak – lépett be az ebédlőbe Elijah. A szólított tétovázva felállít és ránézett az ősre. - Elijah vagyok. Nem tudom, mennyire emlékszel rám, mert már nagyon rég találkoztunk és akkor is fiatal voltál. Talán tíz vagy tizenegy éves lehettél.
• Elijah bácsi? - kérdezte elgondolkozva Niké, majd elmosolyodva bólintott. - Ha az emlékeztem nem csal, akkor először karácsonykor kerested fel anyát és ő pedig meghívott téged töltsd velünk az ünnepeket – idézte fel az akkori emlékeit, amikor olyan öt vagy hat éves lehetett vagy még kevesebb.
• Igen, jól emlékszel – válaszolt Elijah és szokásos kimért hangja lágy tónusú csengést kapott. Az a karácsony nagyon emlékezetes volt a számára. Nem akarta hívatlanul zavarni Emmáékat, főleg ne úgy, hogy nem is ismerte őket, de meg kellett találnia Klaust. A nő pedig ragaszkodott ahhoz, hogy velük töltse a szeretett ünnepét. Felhozott egy sor olyan érvet, ami végül meggyőzte őt a maradásról. Pedig akkor találkoztak először, mégis befogadták a családjukba őt. Nem mellesleg Emma igazán színes egyéniség volt, végtelenül szétszórt és folyamatosan fel volt pörögve. Egy percre se tudott egy helyben maradni. Főleg akkor, ha azt mondták neki, hogy maradjon. A férje, Tristan viszont hozzá képest viszonylag nyugodt egyéniséggel rendelkezett, bár nem volt nehéz kihozni őt a sodrából. Niké az ő természetét örökölte, igaz ugyan, hogy most valami miatt félt és Elijah – mint testvérei -, ki akarta deríteni az okát ennek. Nem kíváncsiságból, hanem azért, mert úgy érezte tartozik ennyivel Emmának. Aki az igazat megvallva, akkor nem szolgált semmi segítséggel neki Klausszal kapcsolatban, de bármi más kapcsán fordulhatott hozzá és a nő minden követ megmozgatott azért, hogy meg tudja oldani a problémáit. Emmának megvoltak a maga kapcsolatai annyi bizonyos. A halála is igen különösnek hatott. Ezért is kapaszkodott abba, hogy nem találták meg a holtestét. Ő ebben a túlélés esélyeit látta. De tudta Emma soha nem hagyná magára a lányát. Teljesen kizárt. Soha.
• Remek. Elijah és a ritkán felbukkanó nosztalgikus hangulatai – paskolta meg az érintett vállát a felbukkanó Kol. - Niké nincs kedved megnézni a várost?
• Velem jön vásárolni – felelte neki a lány helyett Rebekah.
• Azt te csak hiszed húgocskám – replikázta Kol.
• Nincs igazatok, Niké egyikőtökkel sem megy, mert most velem jön a dolgozószobába. Ugyanis meg szeretném beszélni vele a tanulmányait – vágta el a vitát Klaus. Mielőtt még testvérei szétszedték volna keresztlányát. - Niké? - mosolygott kedvesen az érintettre. Aki visszamosolygott rá és felállva követte őt.

A hibrid és Niké tehát a dolgozószobába mentek. Klaus a bőrfoteljába ült, a lánynak pedig felkínálta a vele szemben lévő helyett. Niké a pólóra felvett cipzáras pulóver cipzárját zavartan piszkálva leült.

• Az iskolában mondták, hogy német és francia nyelvvizsgát tettél – nézett rá bátorítóan keresztlányára.
• Igen, anyu ragaszkodott hozzá – válaszolt Niké. Ezzel eszébe juttatta a hibridnek, hogy nemsokára el kell mondani vagy neki vagy Elijah-nak, hogy a nő meghalt. Nem lesz egyszerű menet annyi bizonyos. Ráadásul látta idősebb öccse tekintetében a remény alig észrevehető szikráit. Ami nem volt kimondottan megnyugtató különösen mivel Elijah-ról volt szó, aki köztudomásúlag nem volt egy reménykedő típus. De inkább gyorsan el is hessegette ezeket a gondolatokat és újra keresztlányának szentelte minden figyelmét.
• Szeretnél valamilyen nyelvet vagy tantárgyat is tanulni? Mert tudod itt a helyi gimnáziumban nem sok lehetőséged lehet erre.
• Én... szeretnék latint tanulni – mormolta Niké.
• Latint? Nos, az Elijah szakterülete, biztos vagyok benne, hogy segít neked ebben a kérdésben. Én viszont szeretném, ha feltétlenül megtanulnád tőlem a régi viking rovásírást. Természetesen csak, ha akarod – tette hozzá egy atyai mosollyal Klaus.
• Jó – bólintott rá Niké. Egy-két dolgot az apja is tanított neki az ilyen régi írásokból. De nem sokat csak a legszükségesebb és legérdekesebbeket.
• Minden rendben? - érdeklődte, remélte, hogy a lány - ha most nem is -, de talán idővel elmondja neki, miért viselkedik ilyen félősen.
• Igen – motyogta Niké, de kerülte a szemkontaktus és remegő kezeit összekulcsolta a mellkasa előtt.
• Ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz? - puhatolódzott óvatosan a hibrid.
• Persze – érkezett az elsuttogott felelet.
• Remek. Ezt szeretném, ha figyelembe vennéd és, ha kell, akkor tudod hol találsz – mondta Klaus. - Menj Kol és Rebekah már várnak, de ha zavarnak, akkor mond meg neki, hogy vegyenek vissza egy fokozatot. Ugyanis néha elszalad velük a ló – tette még hozzá kedvesen.

• Akkor menjünk vásárolni – mondta a dolgozóból kilépő Nikének az ajtó előtt toporgó Rebekah. Kol, aki eddig a szemközti falnak döntötte a hátát ellökte magát támasztékától és rávigyorgott a lányra.
• Remekül fogunk szórakozni meglásd – karolta át vidáman Niké vállát és terelgetni kezdte őt. A bejárati ajtó előtt Elijah várta őket, segítette a lánynak felvenni egy vászonkabátot azért, hogy meg ne fázzon.
• Lehetőleg kerüljétek a konfliktusokat – figyelmeztet testvéreit.
• Hát úgy ismersz te minket? – kérdezte Kol igencsak gyanúsan ártatlanul mosolyogva, mellette lévő húga nagyon hasonló arcot vágott.
• Komolyan kérdezted? – kérdezte Elijah összevonva a karjait a mellkasa előtt.

Öccse és húga ábrázata már eleve rossza hatást kelltet, de remélte, hogy legalább Niké mellett nem fogják elragadtatni magukat.

• Ne aggódj, apuci jó gyerekek leszünk – gügyögte Kol. - Még nem vagyunk itthon addig, ne romboljátok szét a házat – tette még hozzá szertartásosan és a tétován toporgó Nikét újra átkarolva kilépett a házból. Rebekah méltatlankodva utánuk sietett, ugyanis nem szerette volna, ha bátyja kisajátítja a lányt. Mindhárman beszálltak a villa előtt lévő autóba és Kol meg sem állt a város főteréig.

• Látod az ott a Mystic Grill, amolyan étterem-kocsma funkciót tölt be. A pultos fiú, Matt. Ő Rebekah szíve csücske, nem mellesleg a helyi hátvéd... - kuncogott fel Kol sokatmondóan, húga válaszként mérgesen arrébb lökdöste.
• Gyere, van pár egész jó ruhabolt – karolt bele ezután a szőke ős Nikébe és húzta őt maga mellett. Kol szem forgatva követte őket. Rebekah három teljese órán át vásárolgatott, ez idő alatt Nikével is felpróbáltatott pár ruhadarabot, ami a lánynak is tetszett azt megvette neki. Igaz, hogy a lány először tiltakozott ez ellen, de végül Rebekah megnyugtatta, hogy Klaus fizeti a számlát és ő mondta neki vegyenek, amit jónak látnak. Kol közben unalmasan ténfergett mellettük, még húga végül megunta a folyamatos „Mikor megyünk már” és „Miért nem vesszük meg az egész nyamvadt boltot?” mondatokat, így a panaszkodóhoz vágta a tetemes mennyiségű bevásárlószatyrokat. Bátyja méltatlankodóan felcsattant ezért, végül a maradék vásárlási időt végig morogta. Később betértek ebédre a Grillbe. Rendelek Nikének ebédet, Kolnak egy whiskyt, még Rebekáh-nak egy pohár vörös bort. A pincér Matt volt és kínosan fixírozta a padlót az asztaluk mellett mikor felvette a rendelésüket. Pont abban a pillanatban, amikor Niké befejezte az ebédet toppantak be Elenáék.
• Nocsak-nocsak, kiket nem látnak szemeim – vigyorodott el gúnyosan Kol. Rebekah is arra felé fordította a pillantását és bátyjához hasonló vigyor kúszott fel ajkira.
• Csak nem a kis Elenára és hű talpnyalójára gondolsz? – húzta fel a szemöldökét Rebekah és felkuncogott.
• Kint megvárlak titeket – mormolta Niké, mert nem tetszett neki az ősök arckifejezése.
• Ahogy gondolod – ráncolt össze a homlokát Kol. Rebekah is kérdőn pillantott a lányra, de látta rajta, hogy nem szeretné végig hallgatni az érkezettekkel szembeni nézeteltérésüket.
• Várj meg minket a kocsinál – mosolygott rá a szőke ős. Niké bólintott és elhagyta Grill épületét.

Kint nekidőlt az autónak és úgy várta a két őst. Elmélyülten figyelte a tornacipőjét, amikor is feltűnt neki a sajátjával szemben két másfajta cipőbe bújtatott láb, ami határozottan nem Kolé vagy Rebekáh-é volt. Így felpillantott. Egyenesen egy hipnotikus kék szempárral nézett farkasszemet.

• Helló – motyogta tétován, nem tudva mit akarhat tőle a férfi. És bár nem volt vérfarkas érezte az illatán, hogy a vele szemben lévő férfi egy vámpír. Nem igazán hiányzott neki egy ilyen találka.
• Helló – viszonozta a köszönést a kék szemű és csábító ajkait gúnyos mosolyra húzta, amitől Nikének a rossz érzéstől végigfutott a hátán a hideg. Határozottan rossz hírt hozó típusnak tűnt a pasi. - Jól láttam, hogy a két Mikaelsson testvérrel voltál? - kérdezte és hanghordozása ugyan olyan volt, mint a mosolya. De olyan mágikus vonzerőt bocsátott ki magából, amit egyszerűen nem lehetett figyelmen kívül hagyni.
• Igen – mormolta válaszként Niké. Nem akart bunkó lenni elvégre nem csinált semmi rosszat a vámpír csak idejött hozzá és most beszélgetnek. De vajon tényleg csak beszélgetni akar?
• Megtudhatnám a neved?
• Niké.
• Az én nevem Damon, Damon Salvatore – csókolt meg a lány egyik keze fejét és közben fogva tartotta a tekintetét. Niké kikapta a kezét az övéből és megpróbált elhátrálni, de a háta a kocsinak ütközött. Damon közelebb lépett hozzá, szinte teljesen a lányhoz tapadt és végig futtatta az ujjait Niké arcán. - Szóval Niké? Hm... igazán szép név – mondta csábítóan.
• Köszönöm – suttogta zavartan a lány és elpirult az érintés hatására. Igaz azért továbbra is próbált távolabb kerülni a vámpírtól. Nem igazán hitte, hogy csak egy futó bemutatkozásra jött ide hozzá Damon. Akinek a kezei közben a lány arcáról áttértek a vállár és onnan a karjára. Érezte, hogy a lány egész teste remegni kezd.
• Átadnál egy üzenetet az ősöknek? - kérdezte majdhogynem gyöngéden.
• Mit? - nyögte ki végül nehezen Niké. Nem akart elmenekülni az gyávaság lett volna, de akkor is félt. Viszont még nem volt felkészülve arra, hogy újra megvédje magát. Ismerte a korlátait és egy vámpírral szemben a siker igencsak minimálisra redukálódott. Főleg, hogy nem volt nála semmi, amivel megvédhette volna magát, kivéve a verbénás karkötőt, ami legalább az igézéstől megmentette.
• Hogy hiba volt itt maradniuk – felelte fojtott hangon Damon és kicsit jobban rászorított a lány jobb karjára Épp csak annyira, hogy a csontjai megrepedjenek, de el ne törjenek. Niké fájdalmas szisszenését Damon egy csókkal fojtotta bele. - Remélem, még találkozunk – susogta a lány fülébe és amilyen gyorsan feltűnt úgy el is tűnt. Niké kábán zsebre vágta a sérült kezét. A másikat pedig az ajkához emelte. Annak ellenére, hogy mennyire gorombán és méltatlanul viselkedett vele Damon, a csókja nagyon lágy és puha volt. Vajon miért? Nikén most jóleső remegés futott végig még csak a csók gondolatára is. És bár Damon sem épp azért csókolta meg, mert ő azt akarta, de sokkal másabb volt az egész, mint vele. Nem állt szándékában keresztapjának vagy bármelyik másik ősnek elárulni a sérülést, ahogy azt Damon remélte, ugyanis látta a vámpír fájdalmasan fénylő kék örvénylésű szemeit. Amik a gúnyosan meghúzódó felszín mögött segítségért kiáltottak és Niké úgy gondolta egy próbát mindenképp megér. Tudta, hogyha elmondja, az ősöknek a dolgot azok rögtön megölnék a vámpírt. Legalábbis, ahogy a neki mondottakból kikövetkeztette nem volt valami jó viszonyban az ősökkel. Ő pedig nem akarta a halálát. Miatta ne haljon meg senki. Ez az aprócska sérülés úgyis begyógyul előbb vagy utóbbi. A többi nem számít. Amúgy sem a csók miatt csinálta csak azért, mert nem szerette a boldogtalan embereket maga körül. Ennyi az egész, győzködte magát, ám újra és újra eszébe jutott amint a vámpír ajkai az ő ajkaihoz érnek. Ezért végül annyit mégiscsak el kellett ismerni magában, hogy Damon Salvatore minden kétséget kizáróan pokoli jól csókolt. Ehhez nem fért semmi kétség.