14. fejezet

Utolsó lehetőségek

„Aki ilyen sokáig sötétben élt, az már egy villanástól is boldog. Furcsa gondolataid támadnak és jobb, ha odafigyelsz rájuk. Lehet hogy a sorsod szólított és nem figyeltél? Vagy egy titkos üzenet van előtted és nem olvastad el? Ez az utolsó lehetőséged? Kívánsz élni vele? Vagy meg nem élt életekkel az ereidben szállsz a sírba?” Jóravaló feleség c. film

Klaus nem vette a fáradságot arra, hogy kopogtasson keresztlánya szobájának ajtaján elvégre ez mégis csak az ő háza volt és egyébként is tudta, hogy Niké pillanatnyilag amúgy is alszik. A hibrid hallotta, hogy húga éppen szokás szerint lehordja Damont. Igaz ezúttal az idősebb Salvatore szemei közé mondta a magáét.

• Amúgy, hogy lehet az, hogy nem tudtál eléggé vigyázni Nikére és behatoltak a villába? – kérdezte számon kérően Rebekah a vámpírtól. Mindketten az alvó lány ágya mellett álltak és két oldalról vetettek egymásra sötét és cseppet sem barátságos pillantásokat.
• Remélem, nem azt feltételezed rólam, hogy összeálltam ellenetek egy csapat bolhás döggel – morrant fel Damon. A Robert okozta elrévedős hangulata az szőke ős megjelenésével tova lett és nem mellesleg igencsak sértette az önérzetét Rebekah abszurd feltételezése.
• Igazán Damon, én veled kapcsolatban már nem lepődődök meg semmin – legyintett lekezelően Rebekah. A vámpír már épp visszaakart vágni amikor…
• Fejeztek be a veszekedést – csattant fel ellentmondást nem tűrően Klaus. Egyszerűen unta már a békebíró szerepét játszani, amit mostanában egyre gyakrabban kellett csinálnia. Ettől pedig csak még idegesebb lett. Rebekah duzzogva bátyja felé fordult. Nem értette, hogy Nik miért is mondta ezt neki, mert ha még csak az idősebb Salvatore-nak mondaná az számára teljesen rendben lenne, de, hogy őt is bevonja a dologba amikor nem csinált semmit! Csak elmondta a véleményét a vámpírnak semmi több! Damon pedig csodával határos módon teljesítette a hibrid felkérését. Erre persze megvolt az oka. Vagyishogy nem akartra magára feleslegesen felhívni a Klaus figyelmét, mivel tudta, hogy ilyen helyzetben nem lenne valami okos megoldás tovább feszítenie azt a bizonyos húrt, mert a végén elszakad. Az ő életének fonalával egyetemben. Klaus közben leült az ágyra és végig simított keresztlánya láztól kipirult arcán. – Rebekah hoznál föl abból a gyógyszerből, amit Elijah hozott? – fordult húga felé a hibrid és bár a mondat kérdés formájában hangzott el valójában parancs volt.
• Miért nem küldöd őt?! - bökött a karba font kezekkel álló Damon felé Rebekah meglehetősen méltatlankodva.
• Mert téged kértelek meg rá – felelte Klaus ellentmondást nem tűrően és Nikéről vetett egy szigorú pillantást húgára. – Rebekah ne kelljen megismételnem amint mondtam! – tette hozzá nyomatékosan.
• Megyek már – vágtatott ki a szobából vérig sértetten a szőke ős.

Klaus csak megcsóválta a fejét és inkább visszafordult a még mindig alvó Niké felé.

• Elmondanád te is azt, hogy mi történt mielőtt mi megérkeztünk? Tudod Caroline beszámolója nem volt teljes… számomra legalábbis – szólította fel a hibrid az idősebb Salvatore-t. Aki fürkészően nézet a hibridre pár pillanatig, majd neki már úgyis mindegy alapon leült a gurulós székbe, amin szinte egész nap terpeszkedett és neki látott a támadásról történő beszámolójának.
• Niké olyan hat óra körül ébredt fel. Láttam rajta, hogy éhes így lementem, hogy szóljak Ricnek csináljon valami kaját neki… – kezdte Damon.
• És itt hagytad egyedül? – szakította őt félbe Klaus.
• Igen, nem gondoltam volna, hogy ilyen lázasan egyáltalán képes járni. Nemhogy majdnem hangtalanul lemenni a lépcsőn – rázta meg a fejét a vámpír kissé bosszankodva és egyben valamiféle szabadkozással is, ami miatt szinte azonnal elfintorodott.
• Tényleg különös, de gondolom valahogy tudatták vele, hogy náluk van Caroline. Egyébként érdekesnek találom, hogy mindig mindenki őt rabolja, vagy te nem így gondolod? – kérdezte Klaus. Damon csak a vállát vonogatta, pedig kivételesen ő is egyetértett a hibriddel. – Visszatérve a tárgyra Niké meg az értesítés utána egyedül vágott volna neki az útnak, nemde? Valahogy nem gondoltam volna, hogy képesek és telefonon értesítik őt, mert így volt ugye?
• Igen, erre következtettem. A telefonjában ott is van az sms – bökött az éjjeliszekrény felé Damon. Klaus csak fél szemmel figyelte a vámpírt, de ettől még látta merre felé is mutat pontosan.
• Azért ez nagyon különös, elvégre eddig mindig kézzel fogható hullákat hagytuk maguk után erre most hirtelen miért is pártoltak át volna valami másra? – kérdezte önmagától hangosan gondolkozva a hibrid. Közben felvette a telefont, hogy megnézi a szóban forgó sms-t. - Folytasd – legyintett Damon felé Klaus meglehetősen türelmetlenül. Gyorsan megtalálta és el is olvasta az üzenetet, amit keresztlánya kapott, de azért természetesen hallgatta Damon kikövetelt beszámolóját.
• Az ajtóban tudtam csak megállítani Nikét, ez után történ az, hogy hátulról törtek be a nem várt fenevadak, ekkor még emberi külsejük volt. Nem is hallottam őket! A következő pillanatban a főbundás már rám is fogta a pisztolyát, ami tönkre tette a mobilom és gondolom engem az első gyanús mozdulatra kilyuggatott volna – mondta Damon számára akár fájdalmasan is végződhető egyik végkimenetelt.
• Valószínű – hümmögte a hibrid megerősítve az idősebb Salvatore feltevését.
• Utána bejött a többi bundás csapattag is. Magukkal hozták a szöszit és Ricket. Niké valami olyasmit hadovált, hogy kénytelen lesz újra meglőni a főbundást, ha nem kotródnak el. De a fickó nem nagyon vette komolyan, igaz egy kicsit elbizonytalanodott. Utána hipsz-hopsz átváltoztak. Még én is szinte alig tudtam követni az eseményeket. Azt hittem még van időm, addig még legalább ideértek – mondta Damon. Nagylelkűen nem említve, hogy többet várt volna egyébként Klaus őrként maradt hibridjeitől, de tudta, hogy nem a legjobb alkalom ezt a fő hibrid orra alá dörgölni. Mondjuk, ha ezt a logikát követi, akkor inkább nem is kéne elmondani neki a dolgot, mert nem egy garantált életbiztosítás ezt pont Klausnak mondani, mert akaratlanul is néha több gúny cseng ki a hangjából, mint ahogy az egy ilyen komoly beszélgetésbe szükséges lenne. De ez egyébként is az ő stílusa volt és nem látszott úgy mondta a hibrid magára vette volna, ami azért meglehetősen megnyugtatta Damont.
• És Robert, hogy jön a képbe? – kérdezte Klaus rátérve a következő fontos momentumra.
• Az alezredes pont időben érkezett és letépte a főbundás hátsó lábait mikor az elrugaszkodott felém és Niké felé – válaszolta Damon. Későn ugyan, de észrevette, hogy az emlékek hatására a férfi régi titulusát használta. A megszokott berögződések nem múlnak el egykönnyen, főleg egy olyannal szemben, akit teljes mellszélességgel tisztelt, ahogy az ezredesére is emlékezett és ő iránt is ugyan így érzett. Egyébként emlékezett rá, hogy az ezredes civilben Robert legjobb barátja volt.
• Alezredes? – kérdezte a hibrid végre teljesen a vámpír felé fordulva. Különösnek hatott az idősebb Salvatore-tól ez a tisztelet teljes hangnem. Nagyon életidegen volt Damon természetétől annyi szent.
• A polgárháborúban ő volt az egyik feletessem – vonta meg a vállát Damon. Nem mentegette nyelvbotlását.
• Gondolom a tetemeket is ő vitte ki és gyújtotta meg – vont össze a szemöldökét Klaus.
• Igen, Nikével beszélgetett utána – felelte Damon. A hibrid biccentett, hogy most már innentől nem kell mondania a dolgokat, mert tudja.

Klaus felállt az ágyról és hátat fordította a vámpírnak, aki a túlélési lehetőségein töprengett, bár most már teljesen elvetett az ősökkel szembeni tervét, legfőképpen annak legvégső fázisát. Ami ugye arra vonatkozott, hogy hadja az ősök megöljék őt, azért mert ő előtte összetöri Niké szívét. Valamilyen különös oknál fogva, már nagyon nem akarta, hogy ez megtörténjen és nem tudta, hogy ez miért is van így.

• Ha akarsz, maradhatsz… – vetette oda neki semlegesen hangon és arccal Klaus. E mondatott elhangzása közben lépett be Rebekah és ezt hallva majdnem leejtette a kezében tartott levest, teát és gyógyszereket tartalmazó tálcát.
• Na de Nik! – kiáltott rá méltatlankodva bátyjára a szőke ős, ám az leintette őt és Damon felé fordult.
• Ha akarsz, maradhatsz, viszont ezzel tudomásul veszed, hogy az első gyanús dologra eltöröm a nyakad vagy kapsz egy kedves kis karót a szívedbe. Tetted súlyától függően persze és minden további figyelmeztetés helyett. Tudom, hogy mostanában min mesterkedtél olyan serényen, de a saját csapdádba estél bele és minden fordítva sült el, mint ahogy azt vártad. Remélem megértettük egymást – mondta határozottan a vámpír kékszemeibe nézve Klaus. Látta, hogy Damon szinte a rabja lett keresztlánya kékeszöld szemeinek. Nem tagadta, hogy mennyire ellenére van a dolog, de ez még mindig jobb, mintha úgy történt volna, mint ahogy a vele szemben lévő idősebb Salvatore testvér remélte. Klaus végül a kisebbik rossza elvét alkalmazta. Amúgy sem akarta megölni Damont, persze nem puszta szívjóságból kegyelmezett meg neki, hanem, mert látta a vámpíron a teljes összeomlást egy Petrova hasonmás miatt. Amiben már neki is volt bőven része, és szánta őt. Na meg Niké sem lenne túl boldog, ha megölné az új játszópajtását. Mert Damont nem igazán tekintette keresztlánya számára megfelelő személynek, de azt viszont valóban látta rajta, hogy bármit megtenne Nikéért, ezt pedig mindennél többre tudta értékelni.
• Meg – biccentett komolyan Damon. Bosszankodott, hogy mindenki ennyire átlát a tervein. Komolyan fontolóra vette, hogy talán kezd elpuhulni, de valahol mélyen legbelül a régi Damon Salvatore - aki még Katherine előtt volt - megkönnyebbülten érezte, hogy újra felszínre tud jönni a gonosz és kegyetlen vámpír énje mellett. Nem helyette, hanem mellé, egy amolyan emberi érzelmi kiegészítő gyanánt. Rebekah nem értett semmit, legfőképpen azt nem miről is hadovál itt össze-vissza testvére. Ő is sejtette, hogy Damon mesterkedik valamiben, de egyszerűen el nem tudta képzelni, hogy Nik mégis miről beszél. Milyen csapdába esett bele Damon? Utálta, hogy bátyja nem beszél világosan. Azon pedig teljesen ki volt akadva miszerint a bátyja megengedi, hogy a vámpír itt maradjon Nikével. Elijah-tól még nem is lett volna ilyen meglepő ez a részre hajrás, talán még Koltól sem elvégre mostanában nagyon összecimborált az idősebb Salvatore-val, de Niktől irtózatosan hihetetlen volt! Szavak sem voltak rá mennyire. Rebekah végül miután meglehetősen puffogva letette az asztalra a tálcát, megnézte Niké homlokát.
• Add be neki a gyógyszert és vedd rá, hogy egyen is valamit – mondta Damonnek címezve és még mindig morcosan a szobájába ment Roberthez, hogy régi szeretője karjaiban keressen vigaszt és talán válaszokat is.
• Ne feledd Damon ez az utolsó lehetőséged – közölte még Klaus, és ezzel a meglehetősen fenyegető végszóval húga példáját követve távozott. Kettesben hagyva keresztlányát és az idősebb Salvatore-t. De látta, hogy a vámpír alaposan a fejébe véste a feltételtételeket, vagyis maradhat, de abban az esetben, ha ezt elfogadja, akkor moderálnia kell magát különben tényleg szívtelen lesz, a szó legszorosabb és lehető legfájdalmasabb értelmében.

Eközben Caroline és Kol csendesen hajtottak az ős autóján a Forbs ház felé.

• Vagyon ki lehetett az a boszorkány, aki képes volt összeállni a vérfarkasokkal? Ugye szerinted is lehetetlen az, hogy Bonnie volt az? – kérdezte Caroline kétségbeesetten Koltól. Volt egy nagyon rossz előérzete ezzel kapcsolatban és nem akarta, hogy igaza legyen. Szüksége volt levegőre és lehetőleg távol a Mikaesson villától, valamint az előtte máglyán égetett vérfarkasok borzalmas szagától. Próbálta leplezni mennyire megkönnyebbült, hogy Nikének miatta nem lett semmi baja, mert tudta, hogy barátnője képes lett volna feláldozni magát érte. Ez alatt a rövid idő alatt nagyon megkedvelte a vörös hajú lányt. Ezért sem szívesen hagyta ott őt, de nem tehetett mást. Mivel teljesen bizonyosan tudta, hogy nem igazán tudna érte semmit tenni azon kívül, hogy idegességében fel-alá járkálna az ágya mellett, amivel tuti, hogy csak Damont idegesítette volna fel. Az meg soha nem jó dolog. Most csak arra vágyott, hogy megölelje az anyukáját és lefeküdjön aludni a saját ágyába. Nem gondolva arra, hogy új barátnőjét, majdnem megölték és lehet, hogy egy másik barátnője pedig bene volt a támadásban. Egyébként Caroline mérhetetlenül örült, hogy a furcsán zord és hideg Robert végül megmentette barátnőjét, Ricet őt, valamint Damont is. Mert az idősebb Salvatoreért is ugyan annyira aggódott, mint Nikéért vagy Ricért. Remélte, hogy Damon most már jobb belátásra tér és nem feszegeti tovább az ősök türelmét, ami nem végtelen, még Elijah-nak sem, főleg, ha Nikéről van szó. Annyira röstellte a dolgot, hogy már megint sikerült az ellenségnek elrabolni őt és, hogy a vérfarkasok tele fecskendezték verbénával, amitől még mindig kába volt egy kicsit. Valahogy folyton ez történik vele és kezdett nagyon elege lenni ebből.
• Caroline most megsértődsz, ha őszintén megválaszolom a kérdésed? – válaszolt kérdéssel a kérdésre az ős. Látta Caroline mennyire rosszul vette, hogy a vérfarkasok elrabolták őt. Valami ismeretlen dolog miatt ő sem örült kifejezetten a dolognak. De tudta, hogy mivel Robert - ha mindet nem is a saját kezével ölte meg -, de legalább máglyára ő vetette őket. Ez pedig azzal járt, hogy a vérfarkasok nyilván bőségesen megbűnhődtek a teteikért. Ismerte Robertet tudta, hogy majdnem annyira kegyetlen, mint ő maga és a testvérei. Kellemesen csalódott, hogy Nikét jött megmentetni, igazán nem örült volna, ha meg kell, ölje őt csak, mert nem velük, hanem ellenük tört volna. Nikéért is aggódott, a lány még mindig lázas volt. Valamint remélte, hogy amíg nincs otthon Klaus vagy esetleg Rebekah nem ölik meg a lány mellett lévő Damont. Meg kellett volna mondani nekik, hogy a vámpír az ő megbízásából vigyáz a lányra. Azt mondjuk el kellett ismernie, hogy ez a dolog kicsit sántít, mert Damon inkább saját maga miatt maradt unokahúga mellett. Meg itt volt ez a dolgot Emmával, valamint Niké nagyanyjával is. Azt még megértette, hogy előbbi nyilván nem akarja tőlük elszakítani a lányát, de utóbbiról nem tudtak semmit. Az ős egyszerűen nem akarta, hogy bárki is elvigye tőlük Nikét. Elvégre a lány a családjuk része vagyis születésétől kezdve mindig is az volt. Akkor is, ha először csak Klaust és később Elijah-t ismerte meg. De most már ő és Rebekah is megismerték és kicsi családjuk részesének tartják. Ezért is tudta, hogy egyikük sem viselné el, ha le kéne mondaniuk a lányról. Valamint lemerte volna fogadni, hogy Niké sem viselné túl jól.
• Igen, azt hiszem igen – hozta vissza a jelenbe Caroline suttogása Kolt. – De nincs semmi bizonyítékunk arra, hogy Bonnie tényleg benne volt a dologban. Mégis honnan ismerte volna Josht és a vérfarkasokat? – kérdezte kétségbeesetten kapaszkodva az utolsó szalmaszálba barátnője ártatlanságát illetően.
• Ugye nem várod el, hogy én is mentegetni kezdjem a Bennett boszit? – csóválta meg a fejét Kol. – Egyébként az elméleted ott hibádzik, hogy bár nincs arra bizonyíték Csoki Potter bűnösségét illetően, de arra sincs, hogy nem ő tette. A vérfarkasokat pedig bárhol megismerhette, mert ugye attól, hogy mostanában elviekben sok időt tölt az anyjával, attól még nem feltétlenül biztos, hogy ott is volt, mint ahogy azt állítja – mutatott rá a saját véleményére az ős. Mivel testvérei és ő is tudtak arról, hogy a boszorkány mennyire sok időt tölt vámpírrá változott édesanyja mellett, de bizonyítékuk nem volt rá, hogy ott volt. Kol nem igazán hitt az ártatlanság vélelmében. Aki bűnösnek látszik vagy nagyon gyanúsan tettetni próbálja, hogy nem az akkor az általában nagyon is az. Bonnie pedig még tettetni sem próbálta, hogy kedveli Nikét vagy az ősöket. Ha a közelükbe került egyszerűen szint forrt körülötte a levegő a dühtől. Kol tudta, hogy ha a boszorkány valóban ilyen elvetemülte tettre szánta el magát ellenük, akkor az életének itt és most lesz igencsak hamar vége, mert senki sem támadhatja meg a családját büntetlenül.

• Valahol mélyen legbelül tudom, hogy igazad van Bonnie-val kapcsolatban, de mégsem akarom elhinni, hogy képes lenne ilyen borzalmas dologra – gyűltek könnyek Caroline szemeibe. Elvégre mégis annak a valószínűségét fejtegették, hogy vajon az egyik gyerekkori legjobb barátnője képes lenne e arra, hogy kíméletlenül felkínálja Nikét a vérfarkasoknak. Valamint ott volt még azaz áldozat dolog is.
• Caroline bármilyen hihetetlenül is fog hangzani, de életem során sokan utáltak engem és a testvéreimet is azért akik vagy éppenséggel azért amik vagyunk és mondhatom, hogy volt olyan akiből senki nem nézte volna ki, hogy képes az indokolt vagy éppen indokolatlan bosszúra. De el kell fogadni, hogy van ilyen – mondta Kol komolyan.
• És ha én nem akarom elfogadni? – kérdezte Caroline gyerekesen ártatlanul.
• Ebben az esetben remélem, eszedbe jut majd, hogy én figyelmeztettelek – vont vállat kíméletlenül az ős. A szőke vámpírlány csak bólintani volt képes és hangtalanul próbálta nyelni a torkában keletkezett gombócot. – Figyelj, képes vagyok elhinni, hogy szarul érzed magad, de ha csak behunynád a szemed és egyszerűen a szőnyeg alá söpörnéd a problémát, attól még az nem fog magától megoldódni. Sőt idővel felgyülemlik és csak még több és nehezebb lesz a teher a vállaidon – közölte végül véleményét egy nehéz sóhaj után Kol mikor leparkolt a Forbs ház előtt.
• Tudod a testvéreid bármelyikéből előbb kinézni bárki ezt a fajta megfontoltságot – szipogott fel Caroline.
• Ezt most kikérem magamnak! Rebekah soha nem érhet engem utol megfontoltság terén – mondta Kol meglehetősen sértődötten. – Viszont kénytelen vagyok belátni, hogy Elijah-val és Klausszal nem tudok ilyesmiben versenyezni. Ők a nagy tesók, akik mindent megfontolnak, és mindent alaposan elterveznek – ismerte el kissé kelletlenül az ősi. Nem is igazán tudta, hogy miért mond ilyeneket Caroline-nak, valamint miért is próbálja őt megvigasztalni.
• Azt hiszem, igazad van – ismerte el Caroline immár mosolyogva.
• Ez soha nem is volt kérdés – hajtott fejet Kol, álszerényen. Mikor megérezte Caroline kezét a karján felpillantott.
• Köszönöm, hogy haza hoztál és segítettél – szorította meg az ős karját a szőke vámpírlány.
• Mindig állok, az eleset hölgyek segítségére, főleg azokéra, akik annyira csinosak, mint te vagy – vigyorodott el Kol. Caroline eddigi halvány mosolya kiszélesedet és halványan el is pirult a bóktól.
• Csak ezt ne mondtad volna – kuncogott fel a szőke vámpírlány, majd mielőtt Kol mondhatott volna valamit, gyors puszit nyomot az ős arcára, vagyis a szája szélére. – Még egyszer köszönöm – mondta Kolnak és gyorsan kipattant a kocsiból és besietett a házba.
• Nikének igaza volt – vigyorodott el Kol elégedetten. Talán Caroline megéri a fáradságot, hogy több időt szenteljen neki, mint amit általában az eddigi barátnőinek és a személyisége is igazán magával ragadó volt.

Robert lemosta magáról a vérfarkasok vérét, ami a lefolyóban összekeveredett a sajátjával. Kezeivel a hűvös csempének támaszkodott és nézte a vörössé váló folyadékot, közben pedig a zuhanyrózsa erősen folyatta rá a meleg vizet. Szerencsére még időben ideért és ő lett a nap hőse. Még jó! Elvégre nem lett volna valami remek ötlet közölni az éppen hogy felépült Emmával azt, hogy félresiklott a megmentés és, hogy történ egy aprócska baleset Nikével. Szerencsére azonban minden jól alakult. Igaz Robert azért majdnem biztosra sejtette – az ő sejtései már egyébként is majdnem tények voltak -, hogy Damon megakadályozta volna a lányra irányuló halálos végkimenetelt, ha másként nem a saját testi épségével. Nagyon rég látta egykori hadnagyát, amikor a polgárháború után hallotta, hogy vámpírrá vált Katherine miatt, akkor örült neki. Mivel tudta, ha valaki hát akkor Damon Salvatore - akit szinte ő képzett a háborúban azzá aki -, olyan vámpír lesz, aki nem fog elvadulni, hanem higgadt módon fog vadászni és jól megválogatja majd áldozatait. Fel is akarta keresni, de végül lebeszélték róla. Később azonban sajnálatos módon el kellett ismernie, hogy kissé alábecsülte a férfira gyakorolt Katherine hatást és rosszul tette azt, hogy nem kereste fel. A vámpírnő miatt ugyanis képes volt feláldozni száznegyvenöt évet az életéből csakhogy megmentse az állítólagosan a sírban töltött örökléttől. Hiába persze, mert közben Katherine boldogan élte világát és folyamatosan Stefan Salvatore követte, úgy, hogy annak fogalma sem volt a dologról. Mikor pedig kiderült a dolog kis téboly után újra felszínre tört Damonben a gyilkos, aki már kezdett múlóban lenni. Mert bármit is állított és állít most is érthető módon nem érintette őt valami, jól amikor mindez kiderült. Egyébként ez az érzése teljesen jogos volt. Ez a mélyen eltemetett és gúny mögé álcázott szentimentális gondolkozás emlékeztette Robertet a régi emberi Damonre, akit még ő ismert. Így nem igazán tudta elképzelni, hogy az a férfi, aki régen olyan nagy szeretettel beszélt neki a testvéréről szinte teljesen és kibékíthetetlenül összeveszett Stefannal. Az öccsével, aki már életében is a legfontosabb volt a számára. De Katherine alaposan egymás ellen fordította őket. A vámpírnő mindig is egy ribanc volt, viszont ez a fajta dolog még tőle is túlment minden határon. Pedig tanulhatott volna abból, amit a halála előtt tett, vagyishogy két testvért egymás ellen fordítani ostoba dolog és a következmények is borzalmasak. Aminek akkor meg is látta a kárát. Elvégre a gyermekét kivéve - akiről az ősök nem tudtak - az egész családját megölték. Megérdemelték ők is és Katherine is. Ő legalábbis mindig így gondolta. Hallotta, hogy a szobában Rebekah dühösen a falhoz vágott valamit. Örült neki, hogy az össze fegyverét behozta magával a fürdőbe. Elővigyázatosság a köbön! Klaus előbbi Damonnek címzett mondandója nyilván nem volt éppenséggel a kedvére a szőke ősnek. Robert mindenesetre nem osztozott Rebekah véleményén. Klaus végül nem ölte meg Damont, ami a nap első jó hírének számított - számára legalábbis – azon túl, hogy mindenki épségben megúszta a vérfarkasok támadását. Száznegyvenöt éve segítette Damon útját láthatatlanul, mert nagyon emlékeztette magára és úgy érezte ennyit igazán tehet érte. Elvégre a felettes volt egy ideig! Ezért hát mindenféleképpen megakadályozta volna, hogy az ősök megöljék Damont. Klausban pedig kellemesen csalódott, hogy józanul, bár minden bizonnyal saját óhajával ellentétben, megengedte az idősebb Salvatore-nak, hogy maradjon.

Damon Niké ágyának szélére ült és úgy tanulmányozta a lány arcát. Nem akarta elfogadni, hogy Klausnak igaz van. Ő aztán nem eset a saját csapdájába! Csak érdekli a lány sorsa. Ennyi semmi több! Elvégre Niké kedves volt vele még akkor is, ha tudta, hogy ő csak ki akarta használni és bosszút állni az ősökön, akiket a lány a családjának tart és ők is annak tekintik őt. Azokkal a furcsa színű kékeszölden villanó szemeivel már az első találkozásuk után átlátott rajta és megtalálta a felszín alatt rejlő énjét, akit igyekezett mélyen elnyomni az emberségével együtt amennyire csak lehetett. Azonban amióta visszajött Mystic Fallsba folyton a felszínre bukkannak az érzelmei. Ott van Elena, akinek száznegyvenöt én után újra megnyitotta a szívét, de a lány elutasította őt és az öcsét választotta. Liz, akinek először csak a vámpírsága titkának a megőrzése miatt ismert meg és segített neki, de aztán szinte észrevétlenül lettek legjobb barátok. Vagy Ric, aki eredetileg azért jött a városba, hogy megölje Isobell miatt, de helyette ő ölte meg. Utána meg Ric feltámadt a Gilbert gyűrűnek hála és az ellenségességük, bajtársiassággá alakult, végül pedig ő lett a másik legjobb barátja. Kusza az egész. Stefan pedig még mindig olyan önzetlen, mint mindig is volt, a ripper időszakát nem számítva persze, mert akkor borzalmas kis hülyeként viselkedett. Annak ellenére, hogy Elena őt választott Damon nem hibáztatta az öcsét - mint ahogy azt az érintett mókusevő és szinte mindenki más a környezetükben gondolta - csak éppenséggel nem volt valami kellemes, hogy már második alkalommal kerülnek ugyan abba a helyzetbe és a kiszemelt lány ezúttal is Stefant választotta. Pedig Katherine és Elena annyira különbözőek ezért nem értette, hogy miért pont ebben az egy dologban hasonlítanak mégis egymásra. A sors különös fintorra biztos. De Niké mellett annak érezhette magát, akinek csak akarta. A lány ugyanis nem ítélte el, hogy véren él és a gúnyos megjegyzésin is nevetett, mert a felszín alá látott és megértette a humort a sorok között, valamint ő nem volt Petrova hasonmás. Már ez is igazán haladás volt. Damon tudta, hogyha Elena őt választotta volna, akkor biztos lett egy olyan feltétele a lánynak, hogy vámpír létét sutba dobva ő is szokjon át mókusvérre. Damon nem hitte, hogy képes lett volna meghozni ezt az áldozatott még akkor sem, ha a hasonmás választottja ő lett volna. Egyszerűen undorodott még a gondolattól és nem értett, hogy Stefan, hogyan képes rá. Mondjuk az, hogy az embervértől gyilkos ragadozóvá változott az nyilván sokat nyomot a latban, de akkor is egy kis önkontrol gyakorlás és ma már donor vérrel simán élhetnének nyugodtan és öcsének egyből nem kéne rettegnie a gondolattól, hogy egy nap halomra öli Mystic Falls lakosait, élükön Elenával. Szuper lehetőség, főleg, hogy utána vajon kihez futna segítségért könyörögve az embervértől megkattant Stefan? Na vajon? Természetesen szeretett bátyuskájához. Ki máshoz?! A falusiak meg vasvillával és verbénával felszerelkezve megrohamoznák őket közben. Tisztára olyan lenne, mintha visszacsöppennének a régi szép ezernyolcszázas évekbe, amikor még a tulajdon apjuk is képes volt megölni őket csakhogy megtisztítsák Mystic Fallsot a vámpíroktól. Damon próbálta figyelmen kívül hagyni azt az elképzelést, hogy már másodszorra gondol arra, hogy mi lenne ha Stefan újra bekattanna, mivel most nagyon nem lett volna ínyére ez a lehetőség és ezért inkább nem is gondolt rá nehogy tényleg megtörténjen. Klaus szavait víz hangoztak a fejében. „Utolsó lehetőség” Vajon Niké lenne az én utolsó lehetőségem? Vajon vele boldog lehetek? Vajon tudnám őt szeretni? Tette fel önmagának a kérdéseket Damon, ám a válaszokat sajnos maga sem tudta és nem akarta mástól megkérdezni őket, mert ez az ő dolga és nem másé.

Niké álmosan és nehezen mozgó szemhéjjakkal hunyorgott rá a felé hajoló arcra. Először nem nagyon sikerült beazonosítani, pedig a sötétben felvillanó hipnotikus kék szemek igazán árulkodóak lehettek volna, de legalább annyi mentsége volt, hogy nagyon melege volt. Ezért lerugdosta magáról a takarót, hogy aztán érezze, hogy valaki galád módon villámgyorsan visszateszi rá.

• Hé, a lázas embereknek nyakig való be tarkarózás a sorsuk – hallotta meg a gúnyosan duruzsoló hangot. Amihez már végre bebírta azonosítani a hozzá passzoló arcot.
• Damon? – kérdezte kiszáradt szájjal és az idősebb Salvatore mintha csak a gondolataiban olvasott volna a kezébe nyomot egy pohár meleg teát. Niké jólesően ivott belől és kissé kitisztultak tőle a gondolatai, viszont a feje még mindig fájt. – Ugye senki nem ölte meg Robertet és fordítva? – kérdezte aggódva a lány.
• Ne, aggódj semmi drasztikus nem történt. Azt leszámítva persze, hogy Robert mindenki előtt magához rántotta az őt éppen leordító Rebekah-t és az elhallgatatás azon módszerét használta, amit én fordított esetben még fenyegetés hatására sem tettem volna meg… - csóválta meg a fejét a vámpír fintorogva. Niké kérdő tekintettét látva szem forgatva befejezte mondatát – Megcsókolta.
• Caroline? Ric? – sorolta Niké tovább a neveket immár kevésbé aggódva, mert emlékezett rá, hogy a többiek jól voltak csak azért mégis szerette volna teljesen biztosra tudni.
• Jól vannak. Szöszi szerintem már egész megszokta, hogy folyton őt rabolják el. Ric pedig szokása szerint feltámadt a Gilbert csoda gyűrűnek hála – vont vállat Damon. - Rebekah doktornő parancsa szerint be kell venned ezeket – nyújtott a lány felé pár szem gyógyszert a vámpír. Igaz ő maga tudott volna hatásosabb gyógymódot is, de volt egy olyan sanda gyanúja miszerint Klaus nem tolerálná, hogy kizárólag gyógyítási célzattal lefeküdjön Nikével. Ugyanis Damon szerint a szex mindenre remek megoldás volt.
• Muszáj? – tette fel sóhajtva a költői kérdést Niké.
• Semmi sem muszáj, viszont ha nem veszed be önszántadból nekem kell beadnom neked – vont vállat Damon kifejezéstelen arccal.
• Hagyjuk – rázta meg a fejét Niké fáradtan és kikapta a vámpír kezeiből a pirulákat. Ezután Damonnek sikerült még egy kis levesre is rábeszélni a lányt. A feladatát teljesítette tehát. Klaus most biztos nagyon elégedet lenne vele, csakhogy ő viszont nem szorult rá a hibrid ezen érzelmére. Elvégre őt csak ne dicsérgesse! Ezen saját magán felháborodott elgondolás közepette Damon nem vette észre, hogy Niké megfogta az ő bal karját és szorosan két tenyere közé szorítva aludt el. Alvós macinak nézve testrészét. Ha Damon maga is nem lett volna rohadtul fáradt és nem idegeskedett volna azon, hogy már megint ostoba elgondolkodó hangulata támadt akkor nyílván elrántotta volna a karját. Így viszont, neki aztán édes mindegy alapon lefeküdt az ágyra szorosan Niké mellé és Klausnak semmi kivetnivalója nem lehet ez ellen elvégre ő azt mondta, hogy vigyázzon a lányra. Segít neki, hogy átvegye az ő teste melegét és így majd meggyógyul. Bár a hibrid biztosan nem erre gondolt, de az ő baja, hogy nem fejtette ki széles skálán a dolgot.

Robert a haját törülközővel dörgölve lépett a tükör elé, barna szemei dühében sárgán villantak mikor meglátta a vállán lévő harapás nyomot. Nem mindenki úszta volna meg ilyen könnyen egy vérfarkas harapását. Neki persze már szinte teljesen elhalványult, és tudta még egy heg sem marad utána, de akkor is kezdőre való módon nem tudata kivédeni a támadást. Az a kis piti amatőr fiatal bundás egyből megmarta őt. Utána persze megkapta érte a megérdemelte jutalmát, ami egy kegyesnek cseppet sem mondható szívkitépés formájában öltött alakot. Az élet kegyetlen. Ő már rég megtanulta ezt, amit Josh és a falkája nyilván az utolsó pillanataikban fogtak fel. Így tehát kamatoztatni sem tudják az új élettapasztalatukat, amit kaptak tőle. Szar ügy. Szerencsére az ősök nem is igazán törődtek azzal, hogy megsérült. Remek lett volna még ezt is elmagyarázni nekik, mert tudta erről nem fogadták volna el a mentegetődzést és a hárítást. Klassz kis beszélgetést lett volna, annyi szent.

Fejében szinte hallotta is, amint Kol így szól hozzá:

- Hé, Robert csak nem voltál olyan pitiáner, hogy hagytad magad megharapni egy bolhás döggel? – tette volna fel a kérdést nevetve a pimasz ős.

- Különös, hogy a sebed már gyógyulásnak is indult – állapította volna meg udvariasan és igen gyakorlatiasan Elijah.

- Robert? Megsérültél? Miért nem szóltál róla? Nik, Robertnek azonnal szüksége van a véredre – hadarta volna Rebekah és utána aggódva akarta volna letuszkolni a torkán Klaus vérét.

- Hogy lehetséges az, hogy már szinte teljesen begyógyult a sebed? Válaszolj azonnal! – ordított volna rá Klaus és közben nyilván cseppet sem kedvesen és finoman a falhoz vágta volna őt és addig szorongatta volna, még el nem árulja neki a dolgot. Ami egyébként így hangzott volna:

- Hibrid vagyok, mint te – válaszolta volna ő meglehetősen nehezen mivel Klaus szorításától nyilván fuldoklott volna. Robert tudta, hogy ennek az egy mondatnak igazán bámulatosan lenyűgöző hatása lett volna!

- Lehetetlenséget beszélsz! Azonnal mond el az igazat! – követelte volna Klaus mérgesen.

- Már, hogy lenne az? – kérdezte volna ő továbbra is fuldokolva.

- Ki változatott át? – kérdezte volna - a nyilván még ebben a szituációban is nyugodt és udvarias - Elijah.

- Természetesen Tristan! Mégis ki más?! És azt kérdezitek hogyan? Roppant egyszerű kérdés és a válasz is az, de inkább megtartanám magamnak – válaszolta volna Robert. Ha – és ez valóban erősen kérdéses lett volna - ezután túlélte volna Klaus dühkitörési hullámát, akkor még ideig-óráig lehetősége szerint elhúzta volna az időt. Legalábbis addig mindenképpen még Emma ideér, persze Tristan anyjával együtt és akkor jöhetett volna a magyarázkodási nagyjelenet. Amit egy sor újabb dühős és zavart ordibálás előzött volna meg.

Szóval Robert igazán hálás volt, hogy nem így történek a dolgok, hanem úgy ahogy. Robert tudta, hogy Tristannak – mint általában mindig - igaz volt, már régen mindent tisztázni kellett volna az ősökkel nem pedig eltitkolni előlük a nagy meglepetést. Persze legjobb barátja anyjának mindig is más volt a véleménye erről. Ami bizonyos okból érthető is volt. Egyébként ezért is vesztek össze úgy húsz évvel ezelőtt – mármint Tristan és az anyja -, igaz ez előtt is voltak hullámvölgyeik az anya-fia kapcsolatuknak, de ez mindegyiket felülmúlta. Robert persze Tristannal értett egyet, de a férfi megkérte őt, hogy azért minden eshetőségre felkészülve tartsa szemmel az anyját és vigyázzon rá. Ő ennek érdekében megtett minden tőle telhetőt. Sajnálta Tristan anyját, akivel egész jól kijött mindig is. Látta rajta a szomorúságot, de mind a nő, mind Tristan túl makacs volt, hogy nyisson a másik felé. Ugyanis mindketten úgy gondolták, hogy nekik van igazuk, így a másiknak kell bocsánatot kérnie. Most talán mégis sikerülni fog a dolog. Feltéve persze, ha megtalálják valaha is Tristan testét, aki természetesen nem halt meg csak egy boszorkány bűbájnak köszönhetően mágikus álmot alszik… valahol. A nagy kérdés az, hogy mégis hol. Katherine pont kapóra jött, hogy észrevétlenül kutakodjon egy kicsikét. És bár Robert nem kedvelte a nőt, de ismerte a módszereit. Valamint nem utolsó sorban a nővel legalább szóba álltak a boszorkányok. Robertet ugyanis ki nem állhatták és mivel Tristant akár örökké tartó álomra küldték ebből nyilván kiderült, hogy ő sem volt éppen a szívük csücske. Igaz ez inkább azt tanúsította, hogy Tristant jobban utálták. Robert lerázta magáról a gondolatok rázúduló nehéz és terhes hadát, hogy végre rendesen ki tudjanak békülni Rebekáh-val. A szőke ősre gondolva, vigyorogva lépett a hálóba, hogy egyfelől megnyugtassa és másfelől még nagyobb tűzbe hozza Rebekáh-t.

Díj

Sziasztok! Ismételten díjakat kaptam :)
Az egyiket Lanától :) Nagyon köszönöm neki :)

A másikat Meli Moon-tól :) Nagyon köszönöm neki :)

A harmadikat pedig Lonzita-tól :) Nagyon köszönöm neki :)

Szabályok:

1. Másold át a képet és a kérdéseket a blogodra.

2. Minden kérdésre őszintén válaszolj.

3. Add tovább a díjat 7 személynek.

4. A díjat visszafelé nem lehet adni, viszont többször is meg lehet kapni.

Kérdések:

1. Melyik pilótával (ha nem szereted az f1-et, akkor más sportolóval) töltenél el egy hétvégét?

Kimi Raikkönen-el.

2. Miért vele?

Nem is tudom miért talán, mert szimpatikus.  

3. Milyen az álomrandid? (Hová mész és kivel?)

Ezen még én sem gondolkoztam. Valami olyan helyre ami magával ragad.

4. Milyen számodra a férfiideál?

Nekem nincs kimondottan ilyenem. Valakiben megtetszik valami és kész.

5. Álomlánykérés?

Az a lényeg, hogy szeressük a kifejezésének módja az már nem számít.

6. Voltál már úgy igazán szerelmes?

Nem.

7. Miért szereted a Forma1-et? (Ha nem szereted, akkor a kedvenc sportodat)

Mert szerettem a száguldást.

8. Van szerencseszámod/tárgyad?

Nincs nagyon ilyenem. De talán a 24-es szám a szerencseszámom.

9. Szoktál éjszakánként álmodozni? Ha igen, ki szerepel benne?

Természetesen szoktam. Vagy azon, hogy mi legyen a történeteimben vagy, hogy mondjuk az általam olvasott könyvnek vagy történetnek mi lesz a folytatása. 

10. Hogy hívják a legjobb barátodat/barátnődet? Miért tartod annak?

Kimondott legjobb barátnőm nekem sincsen. A barátaim egyaránt fontosak nekem. 

 

11. Tipikus lány vagy? (sok cipő, smink és rengeteg táska)

Nem szoktam sminkelni magam, cipőm már több, táskából rengeteg van. Különféle méretűek és színűek. És a hangulatom alapján változatom őket. 

12. Mindent meg tudsz beszélni anyukáddal/apukáddal? Melyikükhöz állsz közelebb?

Anyukámmal mindent meg tudok beszélni és hozzá állok közelebb.

13. Hogyan vetemedtél rá, hogy végignézz egy Forma1-es futamot? (a legelsőt)

Az egyik barátnőm nagyon szereti és ő bírt rá, hogy nézzem vele. Utána igazán megtetszett. 

 

Akiknek küldöm: 

Lana
Judit 
Meli Moon
Christina
Dóra
Anett
Monya

13. fejezet

Nagyon kérlek titeket, hogy írjatok véleményt a fejezetől akár chat-be, akár kommentbe. Nagyon hálás lennék érte, mert nagy szükségem lenne rá. Köszönöm :)
 
Segítő a bajban

„Olyasmi volt ez is, amilyen az eddigi egész életem - sosem voltam elég erős ahhoz, hogy megküzdjek a rajtam kívülálló dolgokkal, hogy megtámadjam vagy lehagyjam ellenségeimet. Hogy elkerüljem a fájdalmat. Mindig emberi voltam és gyenge, s az egyetlen dolog, amire képes voltam. az a kitartás. Az állhatatosság. A túlélés. Mostanáig ez elég volt. Ma is elegendőnek kell lennie. Kibírom, amíg a segítség meg nem érkezik.” Stephenie Meyer

• Szerintem semmi szükségünk még nagyobb társaságra drágaságom – mondta nyájasan Josh miközben a pisztolyát továbbra is a vámpírra és Nikére szegezte. Az ablakokon besütött a hold fénye és drámaian megvilágította hármójukat. Az ajtót kinyitva két vérfarkas bukkant fel karjaik között vonszolva a verbénától, lebénult Caroline-t. Damon arrébb mozdult, hogy mindenkit jól lásson, valamint Nikét továbbra is fél karral magához ölelte. Az esélyeik nem voltak valamin nagyon bíztatóak, főleg miután még kettő bolhás dög jött elő Josh háta mögül a halott Ricket vonszolva, akin szerencsére rajta volt a Gilbert gyűrű. Tehát záros határidőn belül fel fog támadni. Helyzeti előny volt, hogy ezt a vérfarkasok nem tudták. Az idősebb Salvatore továbbra sem tudta, hogy vajon mi lehet a házat őrző hibridekkel, de valahogy sejtett, hogy magukra vannak utalva. Egyre gyakrabban lehetett látni, hogy az összes vérfarkason erőteljes remegési hullám söpör végig. Nyilván nem az idegességtől.
• Nem vagyok a drágaságod te nyomorult tetű – köpte a szavakat mérgesen Niké. Az apja egyik alapelvét alkalmazta, vagyis „Lehet, hogy a nyílt provokáció nem egészséges, de határozottan kizökkenti az ellenfelet”. Niké érezte, hogy az adrenalin végigszáguld rajta, csökkentve ezzel a lázzal járó kábultságát és az előbbi kiborulás utóhatásait, de még így is rossz passzban volt, mivel még mindig majdnem széthasadt a feje és erősen szédült is, viszont próbált koncentrálni. Azon gondolkozott, hogyan menthetné meg Damont, Caroline-t és a láthatóan halott Ricket. Akinek láttán próbálta nem még jobban elsírni magát. Damon ha lehet még szorosan maga melléhúzta a lányt és mogorván méregette a vérfarkasok vezetőjét.
• Te azt csak hiszed – válaszolta negédesen Josh, bár a szája megrándult idegességében. - Haver örülnék neki, ha kicsit távolabb mennél a nőmtől és akkor talán életben maradsz – fordult a vámpír felé és célzatosan a szívére irányította a pisztolyát.
• Na persze. Azt hiszed, hogy beveszem ezt az ósdi dumát? Sokkal idősebb vagyok nálad, minthogy ilyen hülyeséggel meg tudjál etetni engem. Amúgy Niké vonakodik követni téged és egyébiránt nem mintha rád tartozna, de engem választott. Vak vagy, vagy csak simán hülye? Nem látod a nyilvánvalót? Tudod ez a dzsungel törvénye, egyébként nem vagyunk haverok – közölte gúnyosan Damon. Mi a jó élet tart ennyi ideig nekik? Gondolta a vámpír az ősökre célozva, mivel úgy beszélték meg, hogy egy óránként telefonálnak és, ha valaki nem veszi fel, akkor tudni fogják, hogy az illető baja került és rögtön a segítségére sietnek. Damon nem tudta, hogy süllyedhetett ilyen mélyre, ami alapján képes volt segíteni az ősöknek és kockára tenni a saját életét. Tudta, hogy ez nagyon nem rá vall. Úgy sejtette, hogy biztos valami az agyára ment, mert ilyen cselekedetre jobb mentsége nincsen.
• Ezúttal nem fogom elhibázni – nézett rá Josh-ra határozottan Niké és alig láthatóan a kabátja zsebe felé kezdett tapogatózni. Damon tudta, hogy ez patthelyzet, csak remélni merte, hogy a lánynál tényleg van valami fegyver, bár akkor minden valószínűség szerint a vérfarkasok rájuk fognak ugrani. Remek igazán, remek. Nem volt ostoba tudta már nem volt sok remény van nekik, de azért ő mégis szentimentálisan ostoba módon remélte, hogy az ősök időben ideérnek. Ennél rosszabb már csak nem lehet, hogy egy ilyen abszurd helyzetben, szürreális módon reménykedik az ősökben! Pont az ősökbe veti minden hittét, akkor valami nagyon elromolhatott!
• Ejnye, szivi az egy dolog, hogy összefekszel egy vámpírral, na de, hogy fegyvert szegez rám, immár másodszorra is – rázta meg a fejét Josh és ő is elkezdett remegni. Még nem látta, hogy mi van, a lánynál, vagy egyáltalán van e nála valami, de a legutóbbi eset óta, amikor Niké volt szíves belelőni, rájött, hogy jobb vigyázni vele, mert bármire képes.
• Ő ezerszer többet ér nálad és soha nem volt olyan, hogy te meg én. Maximum a te képzelt álomvilágodban – vetett oda gúnyosan Niké. Damon igazán le volt nyűgözve tőle és nem mellesleg hízelgett neki, amit a lány mondott.
• Meglátjuk fej nélkül mennyit fog érni – morogta Josh.
• A fejem nem igazán jutányos ár, a tiéd annál inkább – közölte gúnyosan Damon. Josh hirtelen négykézlábra vetődött a kezében tartott pisztoly messzire hajítva. A többi kis követője is hasonlóan cselekedett, ruhaszakadás hallatszott, majd egyik pillanatról a másikra átváltoztak. Damon nem értette, hogy a francba tudtak ilyen gyorsan kiszőrösödni. Elvégre nem arról szólt a fáma, hogy több óra szenvedés után változnak át? Mégis mi a fene történik itt?!
• Hülyék vagytok, ha egy percig is azt hiszitek, hogy megijedek tőletek – közölte mérgesen Niké. Elvégre a szülei is vérfarkasok voltak nem fog csak azért hátast dobni és négykézláb menekülni, mert ezek a pancserek azt hiszik magukról, hogy valakik. Remélte, hogy az ősök idejében ideérnek. Igaz, hogy ő nem tudott a megbeszélt egy órás kapcsolattartásról, de ismerte keresztapját, aki mindig mindeneshetőségre felkészül. Ennek alapján gondolta úgy, hogy biztos van valami ötlet erre a sajnálatos lehetőségre is. Tudta, hogy már nem nagyon nyerő dolog tovább blöffölni a pisztolyról, bár eddig bejött. Hirtelen több dolog történt egyszerre Ric magához tért és reflexből lelőtte az előtte lévő két vérfarkast. Caroline pedig ráakaszkodott és átharapta az előtte lévők nyakát. Valamint Josh elrugaszkodott Niké és Damon felé, de hirtelen valaki megragadta a két hátsó lábát és dobott rajta egyet, mire a vérfarkas nagy ívben kezdett hátrafelé repülni. Támadója annyira erősen szorította, hogy a két hátsó láb a kezeiben maradt.
• Úgy látom már nem lábatlakodsz itt tovább – lóbálta a levegőben a letépett végtagokat Robert száját lusta mosolyra húzva és elégedetten lepillantott a fájdalmasan felvonyító vérfarkasra.

Niké Robertet meglátva megkönnyebbülten felsóhajtott és a haját kisöpörte a homlokából. Ric segített Caroline-nak elintézni a másik vérfarkast. Robert ez idő alatt letépte Josh mellső két mancsát is, majd arrébb vonszolva, hogy Niké ne lássa és még jobban darabokra tépte a szánalmas bolondok idióta vezetőjét. Niké átkarolta saját magát és a falba kapaszkodva lecsúszott annak mentén. Damon szorosan mellette maradt. Ő is leült a karjai még mindig a lány körül voltak és megnyugodva az ölébe vont Nikét, aki szorosan a vámpírba kapaszkodott. Az előbb adrenalin hullám eltűnt és helyét újra átvette a lázas fáradság. Robert szakszerű és gyors mozdulatokkal szép kis kupacba gyűjtve kivitte a szabadba a vérfarkas darabokat, valamint a hullákat és az öngyújtójával játszva újra belépett. A két vámpírral és a történelemtanárral ellentétben - akik mire végzet már körülvették a lányt – mindenéből csöpögött a halott vérfarkasok vére és darabjai.

• Megmondtam neked, hogy elővigyázatlanságra vall, ha fegyver nélkül mászkálsz össze vissza. Különösen errefelé ahol annyira magas a halálozási arány – vigyorgott rá lustán Nikére, akit éppen Caroline szorongatott magához aggódva. Amit Damon fintorogva reagált le. Ric a háttérben értesítette telefonon Elijah-t. Nem akarta Damonre bízni a dolgot, mert tudta, hogy veszekedni ráérnek később is. Az a lényeg, hogy mind megmenekültek. Hála a semmiből megjelent segítőnek. Aki rohadtul ismerős volt a történelemtanárnak. De bármennyire is erőltette egyszerűen nem jutott eszébe, hogy honnan.
• Még mindig nagyon hatásos a belépőd – válaszolta fáradtan Niké. Damon a melléjük guggoló vámpírra tekintett.
• Hello, hadnagy rég láttuk egymást – húzta arra az ismerős lusta mosolyra a száját Robert. Aki – mily meglepő - az idősebb Salvatore feletesse volt az északi-dél elleni polgárháborúban.
• Uram – tódultak akaratlanul is az ajkára a szavak Damonnek. Caroline hatalmas szemekkel pislogott az idősebb Salvatore-ról, az ismeretlen vámpírra. Ezek ismerik egymást? Ráadásul eddig még soha nem hallotta még, hogy Damon valakit uramnak szólítson, valamint a tiszteletteljes tónus pedig egyenesen zavarba ejtő volt tőle.
• Az akkori ajánlatom még mindig él. Jobban szerettem, ha Robertnek szólítanak – tekintett rá szórakozottan egykori hadnagyára Robert. Aki erre csak bólintott, hogy megértette.
• Anya? – fogta meg reménykedve Robert kezét Niké.
• Emma nem dobja fel a pacskert egykönnyen te is nagyon jól tudod – mondta fedő hangsúllyal Robert, amit általában Tristan alkalmazott régen az anyjával szemben. De egy idő után ő is automatikusan átvette tőle ezt a szokást. Az ismerős hangnem megnyugtatta Nikét.
• Hol van? – kérdezte erőtlenül Niké és közben hagyta, hogy Caroline egy takarót terítsen rá. Damon pedig a karjaiba kapja, de a lány semmi képpen nem volt hajlandó elengedni Robert kezét még választ nem kap a kérdésére.
• Holnap délutánra itt lesz. Nagyanyáddal együtt – szögezte le Robert.
• Azt hittem meghalt – suttogta Niké lázasan.
• Ha így is lenne te is tudod, hogy a halál akkor sem választhatná el őt tőled - mondta Robert határozottan.
• Én nagyira gondoltam – felelte Niké halkan.
• Majd ha jobban leszel, megtárgyaljuk a dolgot – paskolta meg a kezén pihenő kezet Robert és ezután óvatosan lefejtette magáról.
• Mit nem mondasz el? – kérdezte Niké. Robert csak megrázta a fejét. – Ugye meggyújtottad a tüzet? – szorított rá Damon pólójára a lány. A kérdésével a vérfarkas tetemekre gondolt azt akarta, hogy ne maradjon belőlük semmi.
• Tudod, hogy első a kötelezettség – biccentett Robert. Niké megnyugodva hunyta le a szemeit, hogy az álom magával ragadhassa őt miközben Damon leült vele a kanapéra.

Ekkor érkeztek az ősök, Stefan és a maradék hibrid. Klaus legszívesebben kitépte volna Damon és Ric szívét, mert nem végezték rendesen a kötelezettségüket, amivel ő megbízta őket. Sajnálatos módon ezt nehéz lett volna kiviteleznie, mert Niké görcsösen a vámpírhoz bújt. Rickel pedig egyenlőre nem foglalkozott. Azok a hibridjei, pedig akiket megbízott a villa védelmével leszúrva és kiszáradva voltak őrhelyükön. Klaus legszívesebben feltámasztotta volna őket, hogy utána ő maga küldje őket vissza a Túlvilágra. Helyettük – feszületsége levezetés gyanánt - megölt párat azok közül, akik a tervben máshová voltak beosztva. Nem használt, mivel Klaus továbbra is ideges volt, de egy kicsit valóban jól eset neki, hogy megölhetett valakiket.

• Jól van? – kérdezte aggódva Rebekah és Damon másik oldalára ült, mivel az egyik oldalon már Caroline foglalt helyett.
• Csak alszik – felelte Caroline, a szőke ős közben átakarta venni Damontől a lányt, de az álmában annyira belecsimpaszkodott az idősebb Salvatore-ba, hogy a lehetősége sem volt rá. Kol akármennyire is hülyén érezte magát tőle, de Damon elé térdelt, hogy ő is ellenőrizze unokahúga épségét, kezeivel megsimogatta Niké kipirult arcát, ami lángolt a láztól.
• Mi történt? – fortyant fel Klaus. A hibrideket – akik túlélték a vérfarkas támadást és az ő tombolását - egy intéssel kiparancsolta, hogy őrizzék a villát, lehetőleg jobban, mint elődjeik, mert ha nem így lesz, akkor nem lesz nehéz kitalálniuk, hogy mi lesz a „jutalmuk” ezért. Ric egyik lábáról a másikra toporgott. Rémes bűntudata volt, mert nem figyelt eléggé és közben hirtelen valaki mögé osont és kitörte a nyakát. Ennyire azért nem szokott elkalandozni a figyelme. Csak az volt az egyetlen mentsége, hogy nem hitte volna ezt az eshetőséget. Elijah a szobában nézett körült és egyből kiszúrta az unottan az egyik sarkot támasztó Robertet. Aki észrevette, hogy az ős őt nézi. Elijah-nak most már nem volt nehéz kitalálnia, hogy ki is mentette meg az egész estét. Robert rettentően tapasztalt harcos volt. Az évszázadok alatt inkább bérgyilkosként hírhedt el. Nem emlékezett rá, hogy ki is változtatta át őt még az ezerkétszázas évek elején, viszont tudta, hogy a teremtőjéért - legyen az bárki is - bármire képes lenne. Érdekelte volna mit is keres itt pontosan. És vajon testvérei, hogy nem vették még őt észre? Különösen Rebekah, mert hát vele volt régen egy forró és igen hosszú románcuk. De Robert eltűnt, azóta most látja először. Felmerült benne a kérdés, hogy kivel volt eddig? Tudta, nemsokára megtudja a válaszokat, mert Robert félrenézett és végül az alvó Nikén állapodott meg a pillantása. Stefan a bátyját nézte, aki a szokásos kiismerhetetlen tekintettel állta Klaus pillantását. Remélte, hogy legalább Elijah vagy esetleg Kol bátyja védelmére fog kelni és segít neki mielőtt a hibrid vagy Rebekah megöli egyetlen élő rokonát. Főleg most, hogy valaki keresztülmerte húzni a számításait, de azért szerencsére minden jól alakult.
• Elfogtak engem a Gilbert ház felé menet – törte meg végül a kialakult csendet Caroline. Mindenki felé fordult, bár Stefan észrevette, hogy Damon inkább Nikére pillant. Kol felfordult térdeltében és szőke vámpírlány kezeit kezdte simogatni. Caroline egy pillanatra lehunyta a szemeit, hogy erőt gyűjtsön, az ős érintés bátorságot adott neki, így folytatta. – Verbénával elkábítottak. Mire magamhoz tértem már a boszorkányházban voltam. Nem láncoltak meg mivel annyi verbénát kaptam, hogy mozdulni is alig bírtam. Ott volt ez a Josh. Veszekedett valakivel telefonon. Aztán kitört a zűrzavar, mert az egyik vérfarkas eltűnt és nem találták sehol. Idehoztak engem, mivel a helyett többé nem ítélték biztonságosnak maguknak. Azt tervezték, hogy megölnek titeket, ha nem is véglegesen, csak amíg elmenekülnek. Nikét is magukkal akarták vinni. Nem tudom miért valami áldozatott magyaráztak. De mint már mondtam teljesen idegesek lettek az eltűnt társuk miatt és ezért módosították a tervet. Úgy gondolták Damonnel és Rickel még könnyebb lesz elbánniuk, mint veletek kellett volna. Aztán átváltoztak. Borzalmasan gyorsan. Még soha nem látta, hogy ilyet – pillantott könnyektől maszatos arccal Klausra, hátha ő megtudja, magyarázni neki. A hibrid azonban csak bosszankodva összevonta a szemöldökét. Még mindig azzal volt elfoglalva, nehogy megölje Damont. Pedig csak erre tudott gondolni. Ugyanakkor agya hátsó zugában mérhetetlenül megkönnyebbült, hogy keresztlánya épségben van és neki most jelen pillanatban csak ez számított. Még azt is későbbre tolt, hogy mérges legyen a miatt, mert nem mutathatja meg a kis hülyéknek, aki fenyegetni merték Nikét.

• Valahonnan segítette őket egy boszorkány is. Így az átváltozásuk a telihold és a banya erejével egyesülve meggyorsította a folyamatot. A villa körüli hibrideket is biztos a boszorkány vonta ki a forgalomból – szólalt meg az eddig csendben figyelő Robert. Mindenki rá kapta a tekintetét. – A bóklászó vérfarkast én intéztem el, hogy valamivel eltereljem a figyelmüket. Valamint reméltem, hogy a bajba jutott hölgy elbír menekülni. Nem mértem fel rendesen mennyire sok verbénát kapott – hajolt meg Caroline felé sajnálata jeléül. - A pakliban persze benne volt, hogy attól még folytatják a tervüket, de szerencsére, mint ahogy azt a hölgy is mondta teljesen összeroppantak. Így jár, aki olyan ostoba és gyenge vezetőt választ, mint Josh – csóválta meg a fejét kioktatóan, mintha éppen a stratégiáról tartana kiselőadást és egy alapvető hibára hívni fel a diákok figyelmét.
• Parker professzor? – tódultak Ric ajkára is a szavak, mint korábban Damonnek. A férfi volt a kedvenc tanárra gimnáziumban. Ő miatta szerette meg a történelmet és a misztikus legendákat. Mert úgy tudta őket előadni, mint aki a legtöbbet testközelből élte volna meg. Most, hogy rájött a férfi egy vámpír – mert csak az lehet, ha legjobb barátjának volt régen a feletesse -, így már ez is magától érthetődő volt.
• Egy tanárnak mérhetetlen öröm, ha egykori tanítványai megismerik őt és ráadásnak hasonló mesterséget űznek, mint ő – húzódott a szokásos lusta mosolyra a száját Robert. Elijah homlokráncolva nézett a vámpírra. Felfogta a célzást, amely szerint Robert valóban segíteni jött nekik. Valamint továbbra sem mutatkozott feléjük ártó szándékot. Az ős tudta, ha így lenne, akkor már rég megölte volna őket valahogyan.
• Te meg mit keresel itt?! – sziszegett rá fenyegetően Rebekah. Miután túltette magát első döbbentén.
• Ez egy szabad ország Rebekah oda megyek, ahová csak akarok – tárta szét a kezeit Robert. Jelezve, hogy nem tehet róla, valamint hogy jó szándékkal érkezett. Ezt persze meghazudtolta kinézette, hogy a vállszíján kettő az övén pedig egy darab pisztoly csüngött. Elijah sejtette, hogy több fegyver is van nála és kivételesen tényleg csak segíteni akar nekik. De tudta, hogy húga jelentett fog rendezni, mert nem az a könnyen megbocsátó típus. Robert pedig szinte egy szó nélkül hagyta ott őt. Szóval a veszekedés viharra már érződött is a levegőben. Klaus összeszűkült szemekkel nézett a vámpírra. Már csak ő hiányzott a mai napjából, de tényleg. Egy vámpír állig felfegyverkezve. Ric még mindig teljesen zavarba volt előbbi felfedezése miatt. Stefan bátyját nézte, aki mintha megnémult volna. Valamint továbbra is csak Nikét nézte elgondolkozva, de lehetett látni, hogy nem a lányt látja maga előtt, hanem valamilyen régi emléket. Így is volt, ugyanis Damon arra az időre gondolta, amikor besorozták és először találkozott Roberttel, valamint a férfi legjobb barátjával, akit az idősebb Salvatore ugyan úgy tisztelt, mint a jelenlévő egykori felettesét. Kol kíváncsian figyelte a továbbra is a sarkot támasztó vámpírra közben leült Caroline mellé. Aki szintén a vámpírt leste döbbenten. Elvégre nem találkozott még ilyen férfival, aki valamilyen számára eddig még fel nem fogott érzést bocsátott ki magából. És milyen brutálisan tépte szét azt a vérfarkast. Nem mintha nem érdemelte volna meg, de akkor is. Rájött mi az, ami csak úgy sugárzik a férfiból. Ez pedig nem volt más, mint az enyhe szinte alig észrevehető kíméletlenség. Ez a férfi nem igazán az a típus, aki bármit is megbánna, vagy esetleg hibát vétene. Egyszerűen ijesztő volt.
• Hogy merészelsz ide jönni?! Takarodj! Takarodj, ha azt mondom! – mutatott ellentmondást nem tűrően az ajtó felé Rebekah. Mire Robert csak felhúzta a szemöldökét válaszként. A szőke ős odasuhant elé először lekevert két hatalmas pofont ex-szeretőjének utána és a vámpír mellkasát kezdte püfölni teljes erejéből, de Robert minden egyes alkalommal elkapta a lesújtani készülő öklöket. Végül megunva a cécót megragadta Rebekah vállait magához rántotta és határozottan megcsókolta.
• Menjetek szobára – vetette oda nekik Kol és elröhögte magát. Robert végül egyszerűen elengedte Rebakhát, aki szinte alig állt a lábán és teljesen elbódult. Annyira vágyott a vámpírra, pont, mint régen. Még azt is hajlandó volt elnézni neki, hogy akkor régen otthagyta őt egy elköszönő levéllel és egy szál vörös rózsával. De most már garantáltan maga mellett fogja őt tartani és nem engedi el, valamint be kell pótolniuk a lemaradásukat. Matt egyszerűen teljesen kiment a fejéből. Háttérbe szorult amint újra meglátta Robertet.

• Mindek köszönhetjük a nem várt látogatást Robert? – kérdezte udvariasan Elijah. Mivel tudta, ha Klaus kérdezi, akkor nem lesz ennyire kifinomult és félő volt, hogy előbb öli meg a vámpírt, minthogy megtudják miért is jött és, hogy pontosan ki is küldte őt.
• Nikének segítségre volt szüksége. Vagy talán tévednék? – kérdezte a vámpír. – Túlbabusgatjátok őt, pontosan, mint Emma. Ennek a hátulütője, hogy elvakultan nem látta a veszélyt, vagy ha látta is nem lépett időben és nem helyesen. Ha még időben lelövi Josh-t, akkor másként alakultak volna a dolgok.
• Túl sok, „ha” van, az elméletedben nem gondolod? – kérdezte most már Kol is érdeklődve.
• Lehet – mosolyodott el Robert. – De attól még nekem van igazam. Egyszerűen hagynotok kellett volna, hogy segítsen nektek.
• Szerintem így is pont annyit segített amennyi szükséges volt – közölte mérgesen Klaus.
• Nem mondom, hogy teljesen kivontátok őt az ügyből. Viszont ha ő is segíthetett volna nektek, akkor könnyebben fel tudta volna dolgozni az átélt traumát – szögezte le Robert a saját véleményét.
• Mióta vagy te pszihológos? – kérdezte Klaus meglehetősen irritáltan.
• Az évszázadok alatt tanultam egy-két dolgot – rántotta meg a vállát Robert.
• Még mindig nem válaszoltál arra, hogy miért is vagy itt – terelte vissza a beszélgetés menetét az eredeti medrébe Elijah.
• Emma holnap itt lesz, de attól tartok addig nekem is itt kell maradnom veletek – közölte a társasággal Robert.
• Hogy érted, hogy addig? – ragadta meg a vámpír karjait Rebekah idegesen.
• Emma életben van? – kérdezte megkönnyebbülten Elijah.
• Igen, életben van. A többit később megbeszéljük – hámozta le finoman a karjairól Rebekah ujjait Robert. – Ha nem zavarna titeket kérnék egy szobát, lehetőleg fürdővel, mert mégsem vérezhetem össze az egész villát – tárta szét a kezeit, hogy tanúbizonyságot tegyen annak kapcsán miszerint ő bizony tocsog a vértől. Rebekah ezzel nem törődve belekarolt Robertbe és elkezdte húzni az emelt felé. Ám Kol hangja megállította őket.
• El akarjátok vinni Nikét? – kérdezte hirtelen Kol, mert észrevette azt, amit a többiek vagy nem fogtak fel vagy egyszerűen nem akarták felfogni.
• Emma soha nem választana el titeket Nikétől – válaszolta kimérten Robert.
• És te? – kérdezte Klaus mérgesen.
• Elhiheted nekem, hogy nekem sem áll szándékomban ilyesmit cselekedni – pillantott hátra a válla felett a hibridre.
• Az előbb pedig még határozottan azt állítottad, hogy rosszat teszünk Nikének – jegyezte meg Klaus és fenyegetően közelebb lépett.
• Kiforgatod a szavaimat Klaus – rázta meg a fejét Robert.
• Akkor miért kéne hagynunk egyáltalán, hogy itt maradj? Vagy csak ostobán és vakon higgyük el, hogy a szerencsés véletlen erre sodort téged? – húzta fel a szemöldökét a hibrid, jelezve, ezzel mennyire nevetségesnek tartaná a felsoroltaknak még csak a lehetőségét is.
• Nem miattatok vagyok itt ez tény. Mint már mondtam Niké az oka, hogy idejöttem. Én nem vagyok felhatalmazva arra, hogy felvilágosítsalak titeket. Holnap Emma elmagyarázza nektek, amit tudnotok kell és a kérdéseitekre is válaszolni fog – hárította át a kérdéseket másnapra és egyúttal másra.
• Niké, hogy kerülhetett ide, ha a nagyanyja még életben van? – kérdezte hirtelen Ric aki kellőképpen összeszedte magát a kérdéshez. Elvégre akkor a lánynak a nagyanyjához kellett volna kerülnie nem pedig ide. Akkor mégis miért akarta az apja, hogy itt legyen? Az ősök értetlenül álltak a történelem tanár kérdése előtt és nagyon nem értették miről is hadovál itt össze vissza a férfi.
• Tristan és az anyja összevesztek – válaszolta kelletlenül Robert. Mert tudta, hogyha már régi diákja volt kedves felhozni a témát, akkor legalább ennyit elmondhat, ha sokkal többet nem is.
• Szóval Tristan anyja életben van? – kérdezte Elijah érdeklődve.
• Igen – biccentett kurtán Robert. Tudta, hogy ezzel kényes vizekre eveztek és remélte, hogy minél előbb ejtik ezt a témát.
• És Tristan ezért bízta rám Nikét? – kérdezte Klaus. Ezt az információt már Elijah közölte vele, akinek egyébként Niké mesélte a történetet. Mármint, hogy Tristan és az anyja összevesztek még évekkel ezelőtt, ami a hibrid is tudott, legalábbis nagyjából. Klaus kezdte megbánni, hogy akkor nem kérdezte meg miként is került szóba testvére és keresztlánya között ez a téma.
• Azért bízta rád, mert te a magad módján sokkal jobban gondját tudod neki viselni, mint a nagyanyja vagy akár én – tárta szét a kezeit Robert. Ez nem az egyetlen oka volt annak, hogy miért is a hibridhez került a lány, de az egyetlen olyan, amit hajlandó el is árulni az ősöknek. A többit úgyis megtudják holnap. Neki nincs joga beleszólni a dologba elvégre ő csak Tristan kérését teljesíti. Akinek még ennyi év után is hálával tartozik azért, mert akkor megmentette az életét, ami annyi év harc után szinte teljesen értelmetlen volt, ám Tristan új célt adott neki. És egyébként is ennyit tényleg megtehet a legjobb barátja egyetlen gyermekéért.
• Az lenne a legjobb, ha mára lepihennénk mindannyian. Ez egy hosszú nap volt, de holnap újabb kezdődik – közölte Elijah a maga diplomatikus módján. Még az előtt, hogy Klaus vagy bárki más újabb kérdéseket tehetett volna fel. Damon egyetértően fel is emelkedett Nikével a kezében, hogy magától érthetődő módon felvigye a lányt a szobájába. Rebekah Robertet maga után húzva vezette a vámpírt a saját fürdőjébe és miután elmondta neki, hogy mit hol talál szabadkozva átment Nikéhez, hogy megnézze le e ment a láza, mert ha nem akkor adnia kell neki a gyógyszerből amit Elijah szerezett be. Stefan mikor látta, hogy bátyja maradni akar akkor szája szélén alig látható mosollyal távozott. Talán Niké képes lesz visszahozni testvére jobbik énjét, mivel a tervét már végleg elvetette. Ric a fiatalabb Salvatore-val tartott mivel úgy gondolta, hogy ő már épp elég keveset tett már tehát alig halható szabadkozások közepette indult Stefannal a Gilbert ház felé. Caroline is haza indult, őt Kol kísérte el, hogy biztos legyen abba miszerint a lány ezúttal tényleg épségben a Forbes házba jut.

A nappaliban csak Klaus és Elijah maradt. A hibrid töltött magának egy pohár whiskyt és levetette magát a kanapéra. Öccse az ablakon bámult kifelé és a ház előtt lévő máglyát nézte, ami szinte teljesen felemésztette már a vérfarkasok tetemeit.

• Miért nem hagytad, hogy még többet kiszedjek Robertből? – kérdezte Klaus morcosan. Nem igazán érdekelte, hogy az illető hallja a beszélgetésüket. Csak azt akarta tudni mire gondolt ezúttal talán még nála is gyanakvóbb testvére.
• Hallottad, hogy Emma holnap elmond nekünk mindent – válaszolta Elijah kissé szórakozottan. Csak arra tudott gondolni, hogy legjobb barátja életben van, de akkor lesz a legnyugodtabb, ha saját maga is láthatja majd őt és magához ölelheti. Tudta, hogy ez az érzelgősség tőle nagyon életidegen, de Emma valahogy ezt hozta ki belőle és úgy általában mindenkiből.
• Például, hogy lehet az, hogy Tristan anyja életben van? – húzta fel a szemöldökét Klaus, újra felvetve a nem régi beszélgetésük fonalát. Észrevette Elijah érzelgős hangulatát és inkább nagylelkűen figyelmen kívül hagyta. Egyébként is annyira furcsa volt neki, hogy inkább nem is tette volna szóvá a dolgot.
• Tristan – javíts, ki ha tévedek - soha nem mondta, hogy az anyja meghalt. Arról, amit tőle hallottam inkább javarészt valószínűleg csak számára hallott - felelte Elijah eltöprengve.
• Azt hiszem, igazad van – ismerte el kelletlenül Klaus. Szavaiba keserű szájíz vegyült. Egy láthatatlan kéz markolt a szívébe és azt súgta, hogy régen valamit nem vett észre és most csak még szerteágazóbb lett a dolog. Félt, hogy elveszíti a keresztlányát. Kolnak igaza van Robert csak azt mondta, hogy Emma és ő nem akarják elvinni Nikét. Tristan anyjáról nem volt szó. Mi van, ha ez a titokzatos nő el akarja tőlük venni a lányt? Emma csak kiállna értük. Klaus átkozta magát, hogy nem fogadta be hamarabb a nőt és Nikét, mert akkor most minden rendben lenne. Viszont legalább a lelkiismerete megnyugodott, az által, hogy Emma életben van. A nőről eszébe jutott, hogy mióta hazaért meg sem ölelte keresztlányát, így felállt mivel szándékában állt bepótolni mulasztását. – Felmegyek Nikéhez – vetette oda félvállról Elijah-nak.
• Testvérem – érte utol öccse hangja és maga a tulajdonos pedig a hibrid vállára tette egyik kezét.
• Mond, mit kívánsz még ma tőlem Elijah? – kérdezte sürgetően Klaus.
• Szeretnélek megkérni rá még egyszer, hogy Niké érdekében ne öld meg Damont. Fontos lett neki, szerintem kötődik hozzá és nem szeretném, ha ezért újra megharagudjon ránk – szorította meg egy kicsit bátyja vállát, hogy ezzel is érezte szavai fontosságát, majd leeresztette a kezét.
• Hidd el minden tőlem telhetőt meg fogok próbálni – sóhajtotta Klaus és gondterhelten megdörzsölte a homlokát. Nemrég csak az állította meg, hogy keresztlány pont a meggyilkolni kívánt illető karjaiban feküdt és nem tudta mennyire tudja, majd türtőztetni az indulatait vele szemben. Nem mintha az idősebb Salvatore nem érdemelné meg a dolgot, de Elijah-nak mint általában mindig most is igaz van. Viszont Damon és Ric akkor is elszúrták a rájuk bízott feladatott. Ami megbocsáthatatlan hibának minősült és, ha halállal nem is súlyos büntetéssel sújtandóak.
• Nem is kérek többet – biccentett felé Elijah. A hibrid gyorsan fel is sietett a célul kitűzött szobába mivel nem akarta, hogy öccse még valami ostoba kis csekélység miatt megint megállítsa őt. Elijah úgy gondolta eljött a pillanat, hogy igyon egy jó pohár whiskyt ő is. Nem nagyon szokott alkoholt fogyasztani, legalábbis whiskyt nem nagyon, de most nagyon is szüksége volt erre a fajta alkoholra. Így a teli pohárra a kezében leült oda ahol előbb bátyja foglalt helyet. Tudni akarta Tristan miért veszett össze az anyjával ilyen szinten, hogy még a saját gyermekét sem bízta volna rá. Valamint nem tudta, hogy hozakodjon elő legidősebb testvérének azzal, hogy Katarina már napok óta Mystic Fallsban van. Maga elé idézte azt a napot, amikor nemrég meglátogatta a vámpírnőt, megérdeklődni tőle azt miszerint pontosan mit is keres itt.

Kopogatott az egyik kissé messze lévő hatalmas ház ajtaján. Egy nő nyitotta ajtót, de nem az, akit ő kereset.

• Jó napot! Megmondaná, kérem Katarinának, hogy Elijah Mikalesson keresi őt? – kérte a nőtől udvariasan Elijah. Az először riadtan tagadni próbálta a dolgot, de végül eltűnt egy pillanatra, hogy értesíteni tudja Katherine-t.
• Elijah. Minek köszönhetem a megtiszteltetést, hogy leereszkedsz hozzám? – kérdezte a vámpírnő, de egyáltalán nem volt szándékban behívatni az őst. Szeretett élni és nem hiába élt meg ilyen szép kort. Tudta, hogyan kell a saját épségét megóvni minden áron.
• Mondanám, hogy örülök, hogy látlak, de amíg nem tudom mit is keresel itt pontosan addig sajnos nem igaz ez az állítás – felelte Elijah.
• Szóval képes voltál azért felkeresni engem, hogy megtud miért is vagyok újra Mystic Fallsban? – érdeklődte Katherine és az ajtó mögött nekidőlt a falnak, ahonnan remek rálátása nyílt az ősre. Biztos távolságban persze.
• Válaszolnál a kérdésre? – udvariaskodott Elijah. Katherine fürkészően szemlélte az ős arcát és magában a lehetőségeit latolgatta.
• Elhiheted, hogy nem önszántamból vagyok itt – sóhajtotta végül a vámpírnő.
• Ebben valamiért nem is kételkedtem – biccentett Elijah kimérten. Tudta, hogy Katarina a saját megnyugvása érdekében inkább minél távolabb van tőlük. Nem tudta ki lehetett mégis képes arra, hogy ide kéresse őt.
• Nem szándékozom ártani senkinek. Legalábbis nektek nem. Csak egy kérés miatt vagyok itt – felelte Katherine.
• És mégis ki lehet az, akinek te teljesíted a kérését? – tette fel a kérdést hűvösen Elijah.
• Ez már túl személyes kérdés még tőled is Elijah. Bármennyire hihetetlenül hangzik is kivételesen hidd el nekem, hogy nem akarok semmi rosszat - győzködte őt a nő, akit egykor szeretett.
• Remélem igazat mondtál nekem Katarina – biccentett végül Elijah, mivel látta, hogy a vámpírnő többet nem fog megosztani vele.
• Vajon miért nem hisz nekem senki, amikor kivételesen igazat mondok? – kérdezte alig hallgatóan Katherine kissé szomorkásan és becsukta az ajtót.

Elijah még most sem tudta eldönteni, hogy vajon a vámpírnő igazat mondott e neki vagy sem. Tudta, hogy testvérei nemes egyszerűséggel megölték volna Katarinát. Nem is azzal volt a gond, hogy ő nem lenne rá képes csak még mindig tudni akarta ki lehet az akinek a vámpírnő engedelmeskedik. Ráadásul Robert is fejet hajt az illető akarata ellőt, mert azt szinte biztosra tudta, hogy ugyan arról a személyről van szó. Az ős remélte, hogy nem valami támadó jellegű személy. Mert az igazat megvallva már kezdet elege lenni abból, hogy folyamatosan megtámadják őket. De mivel ők szinte teljesen sérthetetlenek voltak maguknál sokkal jobban féltette Nikét, akit az unokahúgának tekintett, Emmát aki a legjobb barátja volt, Caroline-t aki mostanában mintha közelebb került volna öccséhez, Elenát aki első szerelmére emlékeztette és Lizt is akivel igazán jól kijött. Nem szerette volna, ha valamit bajuk esik az ő hibájukból.