4. fejezet

Iskola

Mikor Kol és Rebekah nagyon elégedetten kijöttek a Grillből, Niké még mindig elgondolkozva az autónak támaszkodott.

• Min töprengsz ennyire? – kérdezte tőle vigyorogva Kol.
• Ezen is, azon is – válaszolt röviden és tömören Niké. A két őst fejében egyszerre futott át ugyan az a gondolat, ami nem volt mást, minthogy Niké ebben a pillanatban nagyon is emlékeztette őket Klausra. Kísértetiesen.
• Elmegyünk a szomszéd város plázájába? - kérdezte felvillanyozódva Rebekah mikor túltette magát a dolgon.
• Én inkább szeretnék vissza menni a villába – pillantott fel bizonytalanul Niké. Ugyanis egyre jobban érezte a fájdalmas lüktetést a karjában és tudta jeget kell rá szerezni, valamint be kell fáslizni, hogy ne tudja jobban mozgatni. Mert félő, ha elmennek vásárolni, akkor Kol vagy Rebekah biztos észreveszik, így viszont van esélye arra, hogy azt mondja azért kötötte be, mert meghúzta a csuklóját. Ez igazán előfordulhat. Tudta nem szép dolog hazudni, de ahogy az anyukája mondani szokta ez csak egy kis kegyes elferdítése a dolgoknak, ami nem is igazán számít hazugságnak.
• Ahogy gondolod – vont vállat vidáman Kol, nem is próbálván titkolni mennyire örül neki, hogy nem kell tovább húga őrült mániáit elviselnie. Legalábbis mára biztosan kimerült ez a téma. Rebekah fancsali arccal ugyan, de belement. Ezért aztán a Mikaelsson villába hajtottak.

Elijah eltöprengve pillantott fel abból az újságból amit éppen olvasott. Kissé meglepődve konstatálta, hogy, hogy testvérei és Niké ilyen hamar hazaérnek. Úgy gondolta még egy kis ideig biztos el fog tartani a nézelődés. Igaz Rebekah kissé erős váráslás hajlama sok mindenkit le tudd fárasztani. A csomagokat a hordári cím nem igazán büszke tulajdonosa Kol cipelte. Az egészben az irritálta a legjobban, hogy szinte ki se látott a sok szatyor alól.

• Igazán nem kell segítened – jegyezte meg cinikusan bátyjára tekintve Kol. A válasz csak egy elegáns szemöldök felvonás volt, amit nem is láthatott, mert testvére újra az újságjába temetkezett. Elijah fel sem vette a piszkálódást, mivel tudta öccse csak köszörülni akarja valakin a nyelvét, egyébként is az a pár ruha meg sem kottyanhat neki. Szóval cipelje csak szépen, addig is elfoglalja magát és nem csapolja meg a jó népet. Rebekah lelkesen magyarázva jelent meg Niké oldalán.
• Segítek neked elpakolni – szólalt meg mikor mondandója végére ért.
• Igazán nem szükséges, szeretnék egyedül lenni egy kicsit és felhívni anyát – mormolta Niké.
• Értem – sóhajtott fel csalódottan Rebekah. - Ugye este majd megengeded, hogy megfésüljelek? - kérdezte hirtelen újra vidáman. Niké még rábólintott utána felsietett a szobájába.
• Jó ötlet, hogy felhívja Emmát? – emelte rá megjelenő bátyjára a tekintetét Elijah. Igaz már ő maga is próbálkozott a hívással, ám csak a hangposta kapcsolt be.
• Emma telefonja ki van kapcsolva az előbb megnéztem. Ebből következően gond nem lehet belőle. Egyébként is halljuk, ha van valami probléma – mondta a hibrid vállat vonva.
• Nik, mikor fogod elmondani neki, hogy most már velünk fog élni, mert az egyetlen életben maradt szülője is meghalt? - tette fel a kérdést Rebekah aggodalmaskodva. Lehet, hogy önző volt, néha, de tudta milyen fájdalmas egy anya elvesztése. Ezt az érzést pedig senkinek nem kívánta. Legalábbis Nikének biztosan nem. Egyébként legalább az Elijah által kapott információk alapján megtudta, hogy Emma nem olyan anya volt Nikének, mint Esther nekik. Ez azért igazán más reakciókat eredményezhet. Mondjuk valószínű volt, hogy így nyilvánvalóan csak még rosszabb lesz a hallogatás és hallgatás téma. Ezzel egy időben kezdte belátni, hogy Nik miért is nem mondta el annak idején, hogy anyjukat ő ölte meg. Mert igaz nem közvetlenül ők tették, de elvileg miattuk történt a dolog. Piszkosul rossz érzés volt, pedig neki aztán semmi köze nem volt hozzá. Nikét is szinte csak egy napja is ismerte, mégsem akarta szomorúan látni őt. A legmegdöbbentőbb az volt, hogy nem csak azért, mert Nik keresztlánya, hanem azért, mert… még jobban megkedvelte, mint gondolta. Hátborzongató volt az egész.
• Elijah mikor is fogod elmondani? - hárította át a feladatott a kérdezett.
• Úgy gondold ez az én feladatom? - érdeklődte udvariasan Elijah.
• Te vagy ebben a legjobb négyünk közül – válaszolt Nik. - De szerintem jobb lesz, ha még vársz egy kicsit – intette le öcsét. Aki bár nem értett egyet vele meghajolt testvére akarata előtt. Ugyanis titokban reménykedett benne, hogy Emma éltben van. Igaz ez csak hiú ábránd volt, mégis azért ő bizakodott. Elvégre még mindig nem találták meg a testét. Ami igen lényeges szempont volt.

Niké megvárta még Kol leteszi a vásárolt holmikat. Megköszönte neki és mikor az ős kiment elővette az aprócska elsősegély dobozát, amit minden eshetőségre felkészülve tartott magánál. Bement a fürdőbe és levette a kabátját. A karján ahol Damon megszorította kékes lilás foltok voltak. Már most. Niké tudta, hogy holnapra sokkal rosszabbul fog kinézni. Felhúzta a pulóvere jobb ujjút. Gondosan megmosta a kezét és miután nagyjából ellátta a sérült felületet fásliba bugyolálta. Nem volt valami nagyon remek ebbe a sérülés kezelő dologban. De azért úgy körül belül megtudta csinálni. Visszaengedte a pulóvert, ami szerencsére pont olyan hosszú volt, hogy eltakarta a fáslit. Mikor leengedte még jobban fájt a karja, ám tudta, hogy még nem vehet be fájdalom csillapított, mert az mindig teljesen kiüti őt. Majd vacsora után, addig meg csak kibírja valahogyan. A vacsora egész kellemesen telt, utána Niké lefürdött és felvette egy hosszú ujjú alvó pólót és a szokásos mackónadrágját. Az Elijah által átadott órarend alapján bepakolt a táskájába, azokat tankönyveket, amelyekre a holnapi nap során szüksége lesz. A többit pedig az íróasztal tetejéről betette az egyik fiókba. Ezután Rebekah jött be, és mint ahogy azt ígérte kifésülgette a haját. Niké nem kérdezte meg, hogy alvás előtt minek fésülködni. Ha Rebekah ezt szeretné, hát legyen, őt végső soron nem zavarta, mert az anyukájának is gyakran tette ezt. Ezután még beszélgettek egy keveset, majd mikor az ős látta, hogy a lány mindjárt ülve elalszik tudta eljött a lefekvés ideje.

• Várj – állt fel Niké és lekísérte Rebekáh-t a nappaliba, ahol a többiek voltak. Kol a tévét kapcsolgatta unalmában, közben néha piszkálódva Elijah-hoz szólt, aki most újság helyett könyvet olvasott. Klaus szórakozottan nézte őket és békésen iszogatott. – Jó éjt – ölelte meg a hibridet keresztlánya, aki kicsit meglepődött a gesztustól, de visszaölelt.
• Álmodj szépeket – puszilta meg Niké homlokát.
• Én is kapok egy ölelést? – tárta szét a kezeit Kol.
• Kol szerintem te már elég idős vagy ahhoz, hogy ne keljen Niknek megölelni téged – jegyezte meg gúnyolódva Rebekah.
• Tudjuk, téged a pultos fiú ölelget legalábbis még fel nem ébred a rémálmából szerencsétlen. Egyébként is, én nem Klaust akarom megölelni – vágott vissza Kol. Húga dühösen fújtatva rápillantott. A vita megszakítása érdekében Niké Kolt is megölelte. Utána pedig Elijah-t és Rebekah-át is, ezután visszamasírozott a szobájába. Bevett egy szem fájdalom csillapított lüktető karjára. Mikor befeküdt az ágyába és magára húzta a takarót pár percig még nézte a kinti táját. Pont rálátott az egyre kerekebb holdra. Amiről egyből eszébe jutott az anyukája. Rendkívül hiányzott neki és nem tudta elképzeli azt, hogy hova tűnhetett. Hat nappal ezelőtt látta ezelőtt utoljára, akkor olyan tanácsot kapott tőle miszerint várja meg Nik bácsit a hotelban. A többi magától megfog oldódni. De ő vajon hová ment? Remélte, hogy nincsen semmi baja. Addig is legalább jobban megismeri keresztapját és a testvéreit.

Reggel Niké a telefonja ébresztőjére ébredt. Kinyomta és még pár pillanatig pihengetett, majd erőt véve magán kikelt az ágyból. Elvégezte a reggeli tisztálkodást, újra kötözte a kezét és felöltözött. Szokása szerint egy koptatott farmert és egy bővebb hosszú ujjú pólót és egy pulóvert vett fel. Mindig is szerette a bő ruhákat legalábbis felül. Az anyukája – annak ellenére, hogy nem tetszettek neki az ilyesféle holmik – mindig hajlandó volt azt elismerni miszerint légies lesz tőlük a mozgása. Szeretett beleolvadni a tömegbe, anyukája viszont mindig kirít onnan egyedien élénk öltözködésével. A haján gyorsan átfutott a fésűvel és szorosan befonta, majd kilépett a szobájából. Az ajtó előtt Elijah fogadta, aki éppen reggelizni hívta őt.

• Kol? - kérdezte Niké az ebédlőben, ahol az asztalnál ült már a hibrid, Rebekah pedig fel-le futkosott a házban.
• Nem szokott tizenegy óra előtt felkelni – válaszolt Elijah.
• Értem – motyogta Niké, akit általában korán kivetett az ágy. Igaz volt egyszer kétszer olyan alkalom, amikor szinte egy egész napot képes volt átaludni. Gyorsan evett reggelire egy tál müzlit és mire Rebekah leért addigra már ő is készen állt az indulásra.
• Ha valami probléma van hívj fel – búcsúzott tőle Klaus. - Sajnos nem tudtuk megoldani, hogy minden órán Rebekáh-val legyél, de a legtöbbször ott lesz veled – folytatta a hibrid, aki kifejezetten nem örült az órarend alakulásának. Átkozta is érte a Mystic Fallsi tanárokat eléggé. - Szóval ne felejtsd el, ha probléma merülnie fel hívj engem vagy Elijah-t, végső esetben Kolt. Valamint mielőtt elmennél, szeretném, ha eltennéd ezt a hitelkártyát. Tudom, hogy neked is van, de szükségesnek éreztem nyitni neked egy másik számlát. Kapsz majd rá zsebpénzt meg ilyenek – nyújtotta át a lánynak a hitelkártyát.
• Köszönöm – vette el Niké és eltette a pénztárcájába, ahol a többi iratát tartotta.
• Nik, ne tarts fel minket ideje menünk még körbe szeretném vezetni Nikét az iskolában – szólalt meg türelmetlenül Rebekah.
• Jó, jó menjetek – emelte fel megadóan a kezeit Nik és addig integetett még látta húga kocsiját.
• Olyan gyorsan felnőnek – morzsolt el egy álkönnycseppet a szeme sarkából az alsógatyában a lépcsőkorlátnak támaszkodó Kol.
• Látom felébredtél – jegyezte meg szárazon a hibrid.
• Mit tehetnék kivetett az ágy – vont vállat durcásan az érintett, ugyanis inkább arra kelt, hogy húga tornádóként végig száguld a szobáján valamilyen pólót keresve. Mintha ő lopkodná Rebekah ruháit. Na jó, néha csak a tréfa kedvérét kicsit megvagdossa őket vagy sárba mártogat párat, de azért mégsem veszi fel őket. Annyira azért még ő sem elvetemült.

• Meglátod szuper lesz, csak kerüld el a csőcseléket – mondta Rebekah az iskolába vezető úton és mielőtt Niké megkérdezhette volna, hogy kire is gondol röviden összefoglalta a dolgot. - Akiket tegnap látunk a Grillben Elenát és Stefant, meg a kis csapatukat – magyarázta és a lány nevénél kicsit erősebben szorított rá a kormányra, de aztán visszavett az indulatból egy kicsit, mert szerette ezt az autóját.
• Miért? - kérdezte bátortalanul Niké.
• Mert nem kedvelnek minket és csak kihasználnának, hogy utána tőrt döfjenek a hátadba – felelte a szőke ős és szemei haragosan megvillantak, mert felidézte magában azt az emléket, amikor az áruló és bármire képes hasonmás leszúrta. Ilyet nem könnyen bocsát meg az ember, vagy adott esetben ősvámpír meg végképp nem. Niké nem válaszolt, mivel érezte kényes vizekre eveztek ezzel az egyszerű kérdéssel. A legokosabb ötlet tehát még így is a hallgatás volt. Rebekah leparkolt az iskolaudvarba és kiszálltak az autóból. Ezután már mentek is az első órájukra, ami történelem volt. Annak ellenére, hogy a hibrid mennyire eltúlozta a dolgot a két lánynak csak négy órája volt külön. Plusz a szőke ősnek volt pom-pom edzése is. Amire Niké nem volt hajlandó jelentkezni, Klaus ennek kifejezetten örült. Azért mégis az ő keresztlány lehetőleg ne mutogassa magát fél Mystic Falls előtt. Különösen ne zavaros bugyuta kamaszok előtt ne.

Mikor a szőke ősi és Niké beléptek már a teremben tartózkodott már az osztály fele. Köztük volt Elena és Stefan, akik teljesen egymásba feledkeztek. Bonnie sötéten nézett maga elé és valamiért láthatóan haragudott Caroline-ra, aki viszont minden áron beszélni akart vele. Tyler és Matt csak szinte óra kezdette előtt pár perccel estek be. Szerencsére Rebekah mellett megtalálható volt egy üres pad. A gond ott kezdődött, hogy így Niké előtt Caroline, mögötte Tyler a másik oldalán pedig Stefan ült. Igaz Nikét nem zavarta, az őst annál inkább.

• Caroline Forbs – fordult felé mosolyogva a szőke vámpír, bár lehetett érezni rajta, a kényszeredettséget. Azért, mert a lány Rebekáh-val érkezett és ez nem lehetett jó jel.
• Niké Moon – motyogta bizonytalanul Niké és megrázta a felé nyújtott kezet. A szőke ős mellette a száját húzogatta, de nem szólt közbe. Tudta, hogy a lány nem fogja egyből elutasítani az idióták csoportját, de legalább itt figyelni tud rájuk.
• Örvendek a találkozásnak, ha bármi kérdésed van nyugodtan fordulj hozzám, ugyanis én vagyok az iskola bizottság elnöke – tette hozzá büszkén. Niké félénken rámosolygott. - Ők itt Elena, Stefan, Bonnie, Tyler és Matt – mutatta be a többieket. Ők csak biccentettek a lány felé. Caroline további közlendőjét megzavarta, hogy Ric lépett be a terembe. Mindenki a helyére ült és várták, hogy a férfi elkezdje az órát. A második világháborúba kezdtek bele. Óra után megkérte Nikét maradjon pár percre. A lány oda ment hozzá még a többiek elhagyták a termet. Rebekah persze a folyosó falának dőlt és ott várta Nikét.
• Átolvastam az előző iskolai tanmenetedet, valamint láttam milyen remek eredményeket értél el ott. Szeretném, ha ez itt is így maradna – mosolygott rá bátorítóan Ric. - Viszont attól tartok kell írnod egy dolgozatot az ezerkilencszázhúszas évekből. Minél előbb.
• Azt hiszem most pénteken megfelel – ajánlotta félénken Niké.
• Ahogy gondolod. Egyébként nyugodtan hívj Ricknek engem mindenki tegez.
• Rendben, Ric – bólintott rá kissé tétovázva Niké.
• Most menj, mert ha nem érsz be időben matekra Miss. Thomson leszedi a fejem, ha miattam késsel – mosolyodott el a tanár és láthatólag még a hideg verejték is kiverte a tanárnő gondolatára.
• Köszönöm – mormolta Niké.
• Elkísérjelek? - kérdezte Ric.
• Nem arra semmi szükség nincsen – felelte Rebekah a lány helyett kissé mogorvábban, mint szerette volna. De amúgy sem akarta pátyolgatni a történelem tanár lelkét. Rá is haragudott azért, mert megakadályozta azt a remek lehetőséget, hogy megtépje egy kicsit Elenát. - Mehetünk Niké? - fordult a lány felé mosolyogva.
• Menjünk. Viszlát Ric – köszönt el a tanártól a lány és az őssel együtt elmentek matekórára. Ami tényleg nem alakult valami fényesen. A nap többi része viszont egész elment volt még két matek, angol és földrajz órájuk. Niké egész jól elbeszélgetett Caroline-nal az utolsó óra előtti szünetben.
• Eljöhetnél velem estére a Grillbe – mondta Caroline lelkesen. Aki egyrészt a többiek miatt ki akarta faggatni a lányt, hogy micsoda is ő, a másik ok pedig, hogy remek beszélgető partner volt számára.
• Nem hiszem, hogy a többiek örülnének neki – válaszolta Niké. Bár Bonnie kivételével az egész csapat nagyon kedves volt vele. A boszorkány ugyanis - valamilyen Niké számára érthetetlen okból kifolyólag -, szinte felnyársalta dühös tekintetével a lányt. Aki egyébként nem felejtette el az ősök, legfőképpen Rebekah intelmét és amúgy sem szeretett kimozdulni olyanokkal, akik még nem is ismerik őt mégis utálják. Ha a csapat legtöbbje nem is, de legalábbis Bonnie mindenféleképpen a „Ki nem állhatlak” kategóriába sorolta. Ez pedig még jobban elvette az amúgy sem nagyon nagy barátkozási kedvét.
• Akkor majd máskor. De ha meggondolnád, akkor hívj fel megadom a számom – mosolygott rá rendíthetetlenül Caroline.
• Rendben – egyezett bele Niké. Ezután Rebekáh-val végre hazamentek.

• Na milyen volt az iskola? - kérdezte Nikét Kol amint a két lány belépett a villába.
• Nem volt rossz, bár felelnem kellett matekból – felelte a halkan lány és szomorúan felsétált a szobájába. Igaz a napi hangulatára a borzalmas matek óra is rányomta a bélyeget. Miss. Thomson órájáról ugyanis elkéstek és harminc éves szigorú tanárnő ezt nem tűrhette. Először mindent a fejükre olvasott, hogy miket meg nem engednek manapság a diákok és miért merészeltek elkésni az ő órájáról. Ezután, kérdőre vonta Nikét, hogy ő tőle többet várt volna az iskolája alapján. Végül következett a felelés. Ezt a tananyagot Niké még nem vette, de nagyjából megoldotta a feladatott. Kapott volna rá egy gyenge hármast, amitől szinte elsírta magát. Egyrészt a tanárnő pokróc modor miatt másrészt, mert matek mindig is az egyik gyenge pontja volt. Még akkor is, ha minden évben valamely csodás oknál fogva megkapta az ötöst. Rebekah nem akarta, hogy a rémes szipirtyó miatta leromoljon a lány átlaga, így megigézte a nőt. Aki csak óra végén tervezte beírni a jegyet, így az ős át tudta módosítani az adatokat, hogy hármas helyett ötöst írjon be. Azonban ezt nem árulta el Nikének. Biztos volt benne, hogy a lány ezt nem tolerálná, még akkor sem, ha a csak miatta csinálta is.
• Olyan borzalmas felelést volt? - pillantott húgára Kol, ő pedig morcosan bevallotta mi történt. - Igazán szerinted gond lenne, ha valami baleset történne Miss. Thomsonnal?
• Igen, Kol gond lenne. Nem örülnék neki, ha nekikezdenél a Mystic Fallsi tanári kar eltüntetésének – felelt húguk helyett kimérten Elijah. Az ötlet azonban neki sem volt ellenére csak nem szeretett olyan drasztikus lenni, mint kisebb testvérei. Akik az esetek többségében nagyon elragadtatták magukat. Most kezdetnek megteszi az igézés is később, ha szükséges vált majd egy-két szót Carollal az iskolai tanítási módszerek kapcsán külön megemlítve Miss. Thomsont. Mivel Klaus elment az ügyvédhez és csak estére ér haza addig neki kell vigyázni nehogy Rebekah és Kol megöljenek valakit. Igaz ez nagy általánosságban mindig is az ő feladat volt. Ugyanis ez a veszély nagyon is fenn állt. Miután kellőképpen szigorú pillantásokkal illette testvéreit Niké szobájához ment megkérdezni tőle, hogy minden rendben van e vele. Nem mintha nem tudta volna, de azért mégis egy udvarias gesztus volt.

Így hát felérve kopogtatott is a lány szobájának ajtaján.

• Szabad – érkezett a halk invitálás. Elijah belépett. Niké az íróasztala előtt ült és a történelemkönyvét olvasta éppen. Készült a pénteki dolgozatára. - Segíthetek valamiben Elijah bácsi? - állt fel segítőkészen.
• Nem. Milyen volt az iskola? – érdeklődte kedvesen a lány mellé sétálva.
• Pénteken dolgozatot írok Mr. Salt... akarom mondani Ricknél – javította ki a történelemtanár nevét.
• Melyik korszakból?
• Az ezerkilencszázhúszas évekből. A szesztilalom meg ilyenek – mondta Niké.
• Az Klaus kedvenc egyik időszaka. Ő részletes előadást tud neked tartani róla – ajánlotta a lánynak. Tudva, hogy ez közelebb hozza őket egymáshoz és a lány talán megnyílik annyira, hogy elmondja miért fél. Tegnap este is hallották, hogy rémálma volt. Nik jött megnyugtatni őt Niké pedig úgy látszik nem is emlékezett rá. Ami számukra még több okot adott az aggodalomra.
• Nem akarom ilyesmivel zavarni Nik bácsit – motyogta zavartan Niké.
• Szerintem te sohasem zavarod őt – nyugtatta meg Elijah. Tudta bátyja mindent megtenne a lányért.
• Ha te mondod – hagyta rá végül Niké. - Anya nem telefonált? - érdeklődte reménykedve a lány.
• Attól tartok, hogy nem – felelte kimérten Elijah. Tudta, most itt a remek alkalom megmondani neki, hogy Emma meghalt, de egyszerűen nem volt rá képes. Mert amíg ő maga sem tudja elhinni, addig nem is akarta megrendíteni ezzel Niké lelkivilágát. Egyenlőre így volt a legjobb, ahogy bátyja is javasolta.
• Értem – válaszolta csalódottan Niké és visszaült az íróasztalához. - Most magamra hagynál? Szeretnék tanulni – kérte bánatosan.
• Ahogy szeretnéd – tette a kezét a lány fejére és megsimogatta a haját, majd elhagyta a szobát. Niké a szobában szomorúan forgatta kezei között a nyakláncát, amit még kiskorában kapott a szüleitől. Az ékszer maga ezüst sodort fonalból áll és egy szintán ezüst teliholdat ábrázoló medál függött rajta. Niké nem volt teljesen ostoba. Sejtette, hogy történt valami az anyukájával, amit az ősök titkolnak előle. Nyilván azért, hogy megvédjék őt. De úgy érezte, ha ennyire nem akarják elmondani neki, akkor ne is tegyék. Tudta, hogy ez nem igazán jó gondolat. „A rossz dolgokon jobb minél előbb túl lenni, hogy utána a jó következzen” Szinte hallotta, ahogy az édesapja az egyik kedvenc szava járását mondja neki. Annyira rég távozott már közülük, az anyukája mégis úgy kezelte ezt mintha nem halt volna meg, hanem csak elköltözött volna máshova. Úgy egy hónapja mondta is neki, hogy az érettségi bizonyítvány átadón nem csak ő - mármint az anyukája -, hanem az apukája is nagyon büszke lesz rá. Tudta, hogy ez nem éppen reális, de jobb hinni még az ilyen aprócska reményekben is, mint reménytelenül élni. Száműzte is ezeket az emlékeket és kényszerítette magát, hogy a történelemre koncentráljon. Nem szeretett volna ebből a tantárgyból is olyan borzalmasan leszerepelni, mint matekból. Amúgy sem érette a tanárnő féltékenyen csillogó szemeit. Mert Miss. Thomson féltékenyen nézett rá, úgy éljen. Alig van itt két napja és már is van két személy, aki ellenséggel viseltetik irányába, ha Bonnie-t is ebbe a kategóriába soroljuk. Ez rekord. Az ellenséges viselkedésről eszébe jutott Damon. Érezte a két személy közti különbséget, még a tanárnő és Bonnie is felé volt ellenséges, addig a férfi nem kifejezetten felé mutatott dühöt, hanem az ősök felé. Az iskolában ugye találkozott Stefannal, aki mint kiderült Damon öccse. Hát a két testvér nem is lehetne különbözőbb és mégis szinte teljesen egyforma. Niké ugyanis észrevette azt, amit az emberek többsége valamilyen oknál fogva figyelmen kívül hagyott. Stefan kedves volt, ám amikor a mellette ülő Rebekáh-ra nézett akkor olyan dühös kifejezés költözött a tekintettébe, mint ami így első látás után inkább bátyjára volt jellemző. Damon pont az ellentéte volt, kifelé dühöt és közönyt mutatott, de Niké a fejét, merte volna tenni rá, hogy valójában ő is kedves személyiség. Legalábbis a maga gúnyos módján.

Vacsorára előtt egy órával Klaus is hazaért. Utálta ezt a sok jogi cécót, de tudta, hogy nincs appelláta ezt meg kell csinálnia és kész. Szerencsére már nem volt sok hátra. Még pénteken visszamegy aláírni a papírokat és utána Niké hivatalosan a gyámleánya lesz. Az érintett pont ekkor lépkedett lefelé a lépcsőn.

• Szia. Na, milyen az iskola? - kérdezte őt vigyorogva.
• Szia. Túl fogom élni – mormolta Niké és zavartan az ujjaival kezdett babrálni. - Nik bácsi azt szeretném kérdezni, hogy... - halkult el teljesen a végére olyannyira, hogy a hibrid nem értette, amit mond.
• Megismételnéd? Nem hallottam a végét – kérte a lánytól kedvesen és rátette a kezeit a keresztlánya vállára.
• Tudod pénteken dolgozatot írok Mr. Saltz... Ricknél és Elijah bácsi azt mondta, hogy tudsz nekem segíteni benne – mondta Niké és megint kijavította magát tanára nevénél, egyszerűen nem állta nyelvére a férfi keresztneve.
• Természetesen. Melyik korszak? - érdeklődte a hibrid.
• Az ezerkilencszázhúszas évek – felelte Niké félénken.
• Az egyik kedvenc éveim voltak. Az első világháború után... - kezdte egyből ragyogó szemekkel a mesélést Klaus. - De menjünk be a dolgozószobámba ott kényelmesen le tudunk ülni.

A vacsoráig fennmaradó idő alatt a hibrid az akkori élményeiről mesélt a lánynak, egy két helyen kicenzúrázva a történteket. Ha Rebekah nem szól nekik, hogy már csak rájuk várnak, akkor észre sem veszik a dolgot. Vacsora közben Kol szórakoztatta Nikét azzal, hogy különböző korszakbeli emlékeit osztotta meg a lánnyal. Ebbe, olykor-olykor testvérei is bekapcsolódtak vagy kiegészítették, adott esetben helyesbítették elbeszéléseit, ha az már tényleg felháborító módon elrugaszkodott a valóságtól.

Késő este az alvó lány ezüst nyakláncának medálján megcsillant a lassan egészé váló hold képe. Egy árny suhant be észrevétlenül a szobába és nézett körül. Nem esett nehezére kicseleznie a villa körül őrködő hibrideket. Megnézte az íróasztalt, amin egy rajzmappa hevert. Kinyitotta és megszemlélte a tartalmát. Sok kép volt benne a legfrissebb Kolról készült, élethűre sikeredett mivel az ős egy hatalmas tükör előtt állt. Már épp vissza tette volna, amikor észrevette a legalsó képet, ami az üres lapok alá volt rejtve. Egy ceruzával készült rajz volt és őt ábrázolta amint dühös pillantással tekint a világra, a képen az volt a legkiemeltebb, hogy a szemei kékkel készültek. Még jobban kihangsúlyozva a színüket. Nem rossz, ismerte el magában Damon. Ugyanis ő volt a hívatlan látogató. Ezután mindent vissza tett a helyére. Közelebb lépett az ágyhoz és letekintett az alvóra. A nyakláncot meglátva megforgatta a szemeit, majd távozott is. Igazából nem is tudta igazán, hogy mit is keresett itt pontosan. Tegnapi találkozásuk óta és ma egész nap azon gondolkozott, hogy vajon mikor fognak berobbani az ősök a Salvatore panzióba, hogy megöljék őt. De nem jöttek. Kicsit talán csalódott is volt ez miatt, hogy már az ősökre sem lehet rendesen számítani. Igaz rögtön ezután felmerült benne az az ostoba elképzelés miszerint a lány nem árulta el az ősöknek a dolgot. Felvetődik a kérdés, hogy erre mi a nagy fene oka volt? Egyébként az azért mulattatta, hogy senki nem vette észre a gyors látogatását. Elijah homlokráncolva lépett be Niké szobájába. Látta, hogy Damon bejött ide és szinte ugyan olyan gyorsan távozott is. Egy pillanat műve volt az egész. Vajon mit akart? Nem mondhatta volna, hogy örül a felbukkanásának. Tudta mennyire dühös rájuk az idősebb Salvatore és nem lett volna ínyére, ha a lányon tölti ki a haragját. Niké most kivételesen békésen aludt, igaz Elijha tudta, hogy nemsokára újra rémálma lesz. Tegnap is olyan kettő, három óra körül keltette fel őket. Ami a legmeglepőbb volt, hogy egyik testvére sem bosszankodott miatta, hanem aggódtak. Ezért Elijah roppantul büszke volt rájuk. Tudta már el is kezdődött a változás a lánynak köszönhetően.