18. fejezet

Fontosabb, mint hittem

„Vannak az életben pillanatok, amikor az embernek engednie kell. Amikor fel kell adnia a kevésbé fontos hadállásokat, hogy megmentse a fontosabbakat. Úgy éreztem, hogy ez az utolsó és legfontosabb hadállásom a szerelem.” Milan Kundera

Mire a Salvatore panzióba értek addigra Niké dühe valamilyen szinten leapadt, de még mindig ott lebegett a felszínen készen arra, hogy kitörjön, vagy legalább felhasználódjon valamire, mivel eddig folyamatosan elnyomták. Damon jól látta ezt, így a bölcs hallgatás mellett döntött. Egyébként sem állt szándékában mentegetni a villában maradottakat. Egyrészt, mivel a lány kifakadása igazán jogos volt és kivételesen még ő maga sem kellett a vitához, mivel a többiek ebből a szempontból jól láthatóan nélküle is remekül boldogultak. Másrészt nem volt kifejezetten az a típus, aki védelmébe veszi a barátait, főleg amikor ilyen hülyeséget csinálnak, az ősöket meg még úgy sem. Viszont legalább ebből kifolyóan tisztába került valamivel. Ez pedig nem volt más, minthogy Niké nem vezeti le a benne felgyülemlett feszültséget. Eddig is sejtette, hogy visszafogja az indulatait, de most világossá vált, hogy mégis mennyire. Tudta, hogy ez nem tesz jót és – valamilyen belső, nagyon is erős késztetés hatására - úgy gondolta segít neki.

• Mit szólnál egy reggelihez? – kérdezte Damon leparkolva a panzió bejárata előtt.
• Jó – biccentett felé Niké, ám előtte hosszan kifújta a levegőt.
• Légy ismét üdvözölve nálam – engedte maga elé a lányt a vámpír, majd bent egyből a konyha felé vette az irányt hátra sem nézve, mivel úgy gondolta Niké így is-úgy is követni fogja. Így is lett. – Választhatsz, hogy zabpelyhet vagy zabpelyhet szeretnél enni – ajánlotta Damon nagyvonalúan. És a lány elé tett két teljesen egyforma dobozt.
• Te mit ajánlasz? – kérdezte Niké komolyan.
• Nem is tudom… Szerintem az elsőnek felkínált étel elég laktató, viszont különös módon a másik is nagyon hasonló hozzá – felelte Damon úgy téve, mint aki valóban elgondolkozott a kérdésen.
• Ebből a bőséges választékból azt hiszem a második lehetőséget választom – mosolygott rá halványan a vámpírra Niké.
• Remek választás – bólintott rá komolyan Damon. Tett ki egy-két dolgot a lánynak, utána egy percre magára hagyta és egy tasak vérrel tért vissza. – Ha nem zavar én is reggelizek – vigyorgott rá vendégére.
• Csak nyugodtan – vont vállat Niké és saját reggelije felé fordult.
• Vagy esetleg te is kérsz belőle? – kérdezte ártatlanul Damon.
• Nagyon vicces Damon – motyogta a lány és megrázta a fejét.
• Én mindenesetre felajánlottam neked – közölte Nikével a vámpír és töltött magának egy pohárba. Elvégre, ha a szülei hibridek, az apai nagyapja szintén, az apai nagyanyja pedig vámpír, akkor a kérdés igazán jogos volt. Legalábbis Damon Salvatore így vélekedett róla, de a villámban történtek tükrében inkább továbbra is a bölcs hallgatást választott, kizárólag ehhez a témához kapcsolódóan.

Miután Niké és Damon távoztak Mikaelsson villából az állapotok és az indulatok hirtelen leapadtak. Ami a lány elkeseredetten dühös kifakadásának volt köszönhető.

• Igazán remélem, hogy most végre valahára boldogok vagytok – tört ki Emmából és tehetetlenül visszarogyott a kanapéra. Elijah támogatóan a vállára tette a kezét. Ric tanácstalanul pislogva nézett Robertre, aki még mindig számolt magában, hogy lecsillapítsa az indulatait. Jeremy összefonta a karjait és az ősökre pillantott. Stefan és Elena egymásra, majd Klausra és Tatiára néztek. A hasonmás nem akarta elhinni, amit hallott, a fiatalabb Salvatore viszont mindent értően szemlélte a párt. Eszébe jutott az a gondolat, ami még akkor jutott eszébe amikor Damon Niké vérét itta – a lány előzetes beleegyezésével, mint ahogy az később kiderült – akkor nem tulajdonított neki valami nagy jelentőséget főleg, mivel utána egyből jött a vérfarkas ügy. Ezért is halványult el az emlék. Viszont most újra eszébe jutott. Ez pedig nem volt más, minthogy amikor benyitott egy pillanatra Niké kékeszöld szemeit sárgán látta felvillanni. Vagyis a lányban lévő hibrid, ha szántszándékkal nem is, de ösztönösen megjelent. Már csak az zakatolt Stefan fejében, hogy vajon akkor a lány látott e valakit meghalni vagy ez születéséből fakad neki. Kol megcsóválta a fejét, egyszerűen nem értette mit kell ezen ennyire kiakadni. Mármint nem Nikének, a lányt száz százalékosan megértette, hanem az, akiket nem értett az a Tatia-Klaus páros volt. Oké, nyilván mindkettőjüknek vannak sebeik, amik most feltépődtek, de mindenki érdekében jobb lenne, ha képesek lennének a háttérbe szorítani ezt. Legalább egy kicsit, ha nagyon nem is. Rebekah úgy gondolta már túl sok mindent tudott meg és legszívesebben Niké után ment volna, mert még mindig féltette őt Damontől. Akkor is ha – mint ahogy arra Klaus is rávilágított neki, mikor elmesélte az egész Tatia dolgot – semmi oka. De egyszerűen nem akarta elfogadni Damont és kész.
• Elmondanátok, hogy most miről is van szó? – kérdezte Caroline és követelődzően Kol felé fordult.
• Caroline, hallottad nem? Niké Klaus unokája – felelte az ős.
• De ez, hogy lehet? – értetlenkedet Elena és Tatia felé fordult kérdőn, mielőtt azonban az eredeti Petrova válaszolhatott volna szinte mindenki ezt a pillanatot választotta arra, hogy kifejezze értetlenségét.
• Én megmondtam – szárnyalta túl Rebekah méltatlankodó hangja a többieket és legidősebb testvére felé fordult.
• Rebekah! Ne most! – parancsolt rá erőteljesen húgára Elijah. A tőle teljesen életidegesen hangszín miatt nemcsak a szőke ős, de mindenki más is elhallgatott.
• Köszönöm Elijah már csak a te kioktatásod hiányzott már – vont össze mérgesen a karjait Rebekah, hogy csakazértis övé legyen az utolsó szó, viszont hangja nem volt több suttogásnál. Őt is megviselték a mai nap történetek. Szinte évszázadoknak érezte, hogy reggel kidobta az ablakon Damont és vele együtt szegény Nikét.
• Elmagyaráznátok, hogyan is lehetséges az, hogy Niké apja Klaus fia? – kérte Stefan.
• Összefoglalva, ha lehet – szólt rá Klaus Tatiára, ha már megtudják, akkor legalább csak a lényeget, ami őket is érinti. Elvégre nem kell minden, csip-csup, kis apróságról tudniuk. Mert kik is ők? Nyilván a Mystic Falls önkéntes védelmezői cím birtokosai, de az ő magánéletéhez, vagy legalábbis ehhez a részéhez, nem sok közük van, és ha rajta múlik nem is lesz.

• Ayana a varázserejét használva megmentett engem, ugyanis mikor rám talált az erdő közepén ahol, akkor Esthernek hála már haldokoltam – ült le újra Emma mellé Tatia és kezeit az ölébe ejtette. – Mikor magamhoz tértem egy rejtett barlangban voltam. Ayana cserélte ki a borogatást a homlokomon. Elmondta nekem, hogy mit is tett Esther és Mikael, valamint akkor árulta el nekem, hogy újra terhes vagyok – mosolyodott el halványan az eredeti Petrova. Klaus szája megrándult ezt az információt hallva, de senki nem vette észre, mert mindenki a nőre figyelt. – Elmondta, hogy olyan varázslatot hajtott végre rajtam, amivel úgymond összekapcsolta Tristant és Klaust. Azt mondta a fiam hibridként fog születni és már gyerekként lesznek vámpír erői és a vérfarkas énje is meglesz, valamint, hogy mindkettőt tudni fogja uralni. Eljött velem Mystic Fallsból és együtt keltünk útra, mivel határozott szándékban állt segíteni nekem. Nem kért semmit cserébe, ami gyanús volt, de szemet hunytam felette, mert csak azt akartam, hogy a kisbabám éppen és egészségesen a világra jöjjön. Kilenc hónap múlva megszültem Tristant, a szemei sárgák voltak, amikor először a karjaimban tartottam őt és később mikor pár hónapos lett, csak akkor váltott át barnába. Kiskorától fogva mindent elmondtam neki. Hogy ki is ő. Amikor olyan húszon öt éves lett Ayana megölte a fiamat – szorult ökölbe Tatia keze. Klaus pedig hasonlóan reagált. – Én pedig őt, mikor Tristan felébredt, akkor nem tudott uralkodni a vérszomján és átváltoztatott engem is, mivel tudta hogyan kell. Utána az ezerkétszázas évek táján találkoztunk Robertel Angliában – pillantott az érintettre nosztalgikusan.
• Oroszlánszívű Richárd seregében szolgáltam, ám a királyom elesett és hazatértem a szülőföldemre. Akkor már öt éve voltam vérfarkas és kezdtem belefáradni. Emlékszem, amikor Földnélküli János aláírta a Magna Charta Libertatum-ot, azon a napon találkoztam először Tristannal. Megérezte rajtam, hogy mi vagyok és egyetlen egy kérdést tett fel nekem – vette át a szót Robert.
• Mi volt az? – kérdezte Ric kíváncsian. Egyébként egykori tanára pontosan annyira fantasztikusan mesélt, mint ahogy arra emlékezett. Mindenki elbódulva hallgatta a hibridet, még az is, aki akkoriban már élt és ő maga is emlékezett.
• Elfogadnám e őt uramnak és parancsolómnak – vigyorodott el szórakozottan Robert, mivel látta mennyire elképesztette ezzel a hallgatóságot.
• Azt hittem a barátságát ajánlotta neked – ráncolta össze a homlokát Caroline, nagyon is beleélve magát a történtekbe.
• Azt, de persze ha akkoriban ezt mondja nekem nem álltam volna mellé. Viszont így megtettem, mert tudtam ő is más, mint ahogy én is – felelte Robert. – Utána követtem őt és Tatiát mindenhova, Tristan bevezetet a természetfeletti világ rejtelmeibe. Annyi csatát vívtunk együtt, hogy a barátságunkat már magától érthetődőnek fogtuk fel. Én elfogadtam őt olyannak amilyen, és ő is engem. Találkozásunk harmadik évében megkérdezte akarok e olyan lenni mint ő. Én igent mondtam, Tristan pedig átváltoztatott.
• Nem mintha nem örülnék ennek a frankó mese délelőttnek, de mi lenne, ha… persze csak akkor, ha ti is úgy gondoljátok, visszakanyarodnánk végre az eredeti témára? Mivel szerintem Nikének igaza van és meg kéne beszélnünk a kialakult kis problémánkat… Ami nem mást, minthogy a boszorkányok elkapták Tristant és meg akarnak ölni minket – szólalt meg türelmetlenül Kol.
• Melyik boszorkány akarja megölni Tristan és miért? – kérdezte a mindig gyakorlatis Elijah. Egyetértve öccse véleményével. A többit később is ráérnek megbeszélni, de most ez volt a halaszthatatlan kérdés, amit meg kell oldaniuk minél előbb.
• A kérdés akkor lenne pontos, hogy melyik boszorkány nem akarja megölni Tristant és miért nem? – javította ki az ős kérdését Robert.
• Ayana miatt. Nemde? – kérdezte Klaus.
• Ott van egy piros pont – biccentett a legidősebb Mikaelsson felé Robert.
• Azt mondtad sokat harcoltatok. Boszorkányok ellen is? – kérdezte Jeremy elgondolkozva.
• Szeretem a gyors és tanulékony diákokat – biccentette jóváhagyólag Robert.
• Mennyit öltetek meg, hogy ennyire fújnak rátok? Elvégre még Klaust sem tették hulla üzemmódba, pedig ő sem épp puszipajtása a bosziknak. Mondjuk egy-kettő a saját érdekéből mindig mellé áll – fejtegette kíváncsian Kol.
• Nos, attól tartok erre a kérdésedre nem tudok válaszolni – rázta meg a fejét Robert.
• Megsaccolni? – kérdezte csak azért is alapon Kol még jobban érdeklődve és ráadásnak kíváncsian előrehajolt.
• Soha nem számoltam – vont vállat Robert. Egyébként egy körülbelüli alapon megbírta volna becsülni, ahogy Tatia is, ám nem akarták, hogy Emma csalódjon Tristanban. Mert a nő az életet mindennél fontosabbnak tartotta. Persze voltak kivételek. Egyébként, ha férje múltja szóba került, akkor Tristan soha nem kertelt a nőt előtt és ez mindig megviselte Emmát, de olyankor utána ott is volt vele a férfi és egyszerűen nem tudott rá mérges lenni, viszont most, hogy nincs itt, nem akarták, hogy miattuk romoljon meg a két fél viszonya, ami mindig is érdekes volt. Elvégre a természetük teljesen különböző volt. Tristan volt a nyugodt, és ha kellett, akkor a tomboló, Emma a lelkes és néha kissé naiv, pedig nem volt az, mégis voltak olyan témák, amiket azért érthető módon nem hallgatott szívesen, a leginkább az volt benne magával ragadó, hogy soha nem csinálta azt, amit mások elvártak tőle, legalábbis az esetek többségében mindig mindennek az ellenkezőjét tette meg.

• Biztos, hogy Bonnie ellenünk van? Nem lehet, hogy megfenyegették? – kérdezte Jeremy és hangja igencsak könyörgő volt, mivel még mindig remélte a boszorkány ártatlanságát.
• Sajnálom, de ő volt az, aki segített Bostonban a vérfarkasoknak elfogni engem – felelte Emma.
• De nem öltek meg téged, véglegesen legalábbis. Tehát lehet, hogy igazam van – vetett fel reménykedve a Gilbert fiú. Kol már éppen újra helyretetette volna őt ezért, ám Emma gyorsabb volt nála.
• Nincs igazad Jeremy. Bár a felindultságodat megértem. Bonnie azt hitte, amit mindenki más, vagyis hogy én csak vérfarkas vagyok. Ez mentett meg. Négy vérfarkasom támadott meg, de megvédtem magam és bár nehezemre esett szétütöttem közöttük. Tudtam, hogy Bonnie mögöttem van, de nem hittem volna, hogy megtámad. Mégis felkapta a férjem kardját és a nyakamba szúrta, majd pedig a vállamba. Utána mikor magamhoz tértem egy romos ház padlóján feküdtem, a boszorkány barátotok felém hajolt és vágta a fejemhez, hogy „Ezt érdemli mindenki, aki megbízik a vámpírokban.” Valamint hozzá tette, hogy Niké is követni fog engem a túlvilágra. Szóval, mint mondtam megértem, hogy mit is érzel, mert a vérfarkasok nekem is a barátaim voltak… némelyikük hosszú évek óta, mégis képesek voltak hátba támadni. A barátnőd meg akart ölni engem és a lányomat is, valamint a férjem. Én csak beszélni akarok vele és megkérdezni tőle ennek az okát vagy csak azt, hogy hol is van a férjem, akit sem én sem a lányom nem látunk immár már három éve. Ezt olyan nehéz elfogadni? – hadarta el egy szuszra az egészet Emma Jeremy felé fordulva. A fiú nem nagyon értette meg a nő mondandóját, mert az túlságosan is gyorsan beszélt, viszont a lényeget felfogta. Tatián és Roberten kívül a legtöbben – azon kívül persze, hogy sajnálták Nikét, Emmát és Tristant – valahogy nem tudták elképzelni a hadonászó, magas sarkúban lévő, élénk ruhákat viselő vörös hajú nőt amint négy vérfarkassal veszi fel a harcot.
• Akkor mit tehetünk annak érdekében, hogy segítsünk nektek? – kérdezte Liz a vörös hajú nő felé fordulva.
• Nem tudom mennyire ismertek boszorkányokat, de ha igen, akkor hálás lennék, ha érdeklődnétek náluk – válaszolta Emma.
• Bár nem lesznek valami nagyon segítőkészek – egészítette ki a nő mondandóját Robert és unottan ásított egyet.
• Akkor mindenki arra fog koncentrálni, hogy megtaláljuk Tristant – jegyezte meg Klaus ellentmondást nem tűrően és ezen mondatával lezártnak is tekintette a beszélgetést. Ezzel pedig nem akart vagyis inkább, merészelt senki ellenkezni, főleg mivel látták a hibriden, hogy bármelyik percben elveszítheti a fejét és ezt nem merték megkockáztatni. Tehát mindenki beleegyezően bólogatott vagy más módon helyeselt, így aztán mindenki ment a dolgára. Tatia pedig úgy gondolta később - úgy estefelé - átnéz a Salvatore panzióba és ott elbeszélget egy kicsit Nikével, arról, hogy béküljön ki Emmával.

Közben a Salvatore panzióban Damon és Niké befejezték a reggelijüket. Majd a nappaliba mentek Niké pedig kiszolgálta magát egy pohár whiskyvel, ám a vámpír megállította mielőtt akárcsak kortyolhatott volna egyet.

• Szerintem nem kéne – fogta meg egyik kezével a lány karját a másikkal pedig a poharat vette ki a kezéből.
• Miért? – kérdezte tőle Niké sóhajtva, de nem ágált ellen a dolognak.
• Nem szoktad levezetni a felgyülemlett feszültséget – váltott témát Damon és fürkészően a vele szemben lévőre pillantott. Nem kezdett ostoba magyarázatba arról, hogy az alkohol nem old meg semmit, főleg mivel ez az ő szájából igazán abszurdnak hangzott volna.
• Miért tenném? – érdeklődte Niké kékeszöld szemeit, a vámpír hipnotikus kék tekintetébe fúrva. Soha nem csinálta azt amiről Damon beszélt, maximum csak annyit, hogy néha elszámolta magában tízig. Ezt Roberttől tanulta. „Előbb számolj, és ha még mindig dühös vagy, akkor utánad a vízözön” És a férfi már csak tudhatta miről beszél, mert akkor nem ért volna meg ilyen szép kort. Igaz, hogy a dühöngés igazán életidegen lett volna lusta természetéhez mérten.
• Egy idő után felemészt – felelte Damon kioktatóan
• Mint téged – szaladt ki Niké száján kissé gúnyosan, mivel még azért mindig nagyon ideges volt a villában történtek miatt.
• Lehet – bólintotta Damon és szórakozottan elvigyorodott. Tetszett neki a lány szájalása, kedvelte a nyugodt hozzá állását, de a felszín alatt lévő pimaszsága lenyűgözte őt. Azzal inkább nem foglalkozott, hogy ezúttal is rátapintott a lényegre. Ennyit igazán elbír még az ő önbecsülése is, ha sokkal többet nem is. Legalábbis Nikének valamiért elnézte.
• Gondolom javaslatod is van – fonta össze a mellkasa előtt a kezeit Niké és leült a kanapéra.
• Akad – szélesedett ki a vigyor Damon arcán és kényelmesen levetődött a lány mellé.
• Én is hallottam egy módszerről, ami úgy hírlik, beválik egyeseknél – vetett a vámpírra egy kifejezéstelen pillantást Niké. Minden annyira zavaros volt, ám lassan kezdet tisztulni a kép, vagy ezzel csak még zavarosabbá tesz mindent. Úgy gondolta mindent egy lapra tesz fel.
• Csakugyan? És mi lenne az? – kérdezte hasonlóan Damon, kíváncsian felvonva a szemöldökét.
• Még soha nem próbáltam. Segítenél benne? – döntötte félre a fejét Niké. Próbált biztosra menni és éppen bátorságot gyűjtött.
• Ha elmondod, megfontolom a kérdésed – válaszolta Damon.
• Inkább megmutatnám – jegyezte meg a lány kissé elbizonytalanodva. Mert eszébe jutott, ha most átlépi azt a határt, amit önmaga előtt húzott, akkor nem tudni, hogy vissza tud e majd lépni valaha is egyáltalán.
• Csak bátran – egyezett bele a vámpír érdeklődve várva, hogy mi is lehet Niké ötlete.

Azonban ami ezután következett arra Damon tényleg egyáltalán nem számított. Ez még jobban meglepte, mint amikor Niké felajánlotta, hogy igyon a véréből. Az idősebb Salavatore meglepődése abból fakadt, hogy a lány lovagló ülésben az ölébe ült és szorosan magához ölelte. Karjai a vámpír felsőtestét, a lábai pedig a derekát ölelték át. Érezni akarta a másikat, az illatát, a közelségét. Az egész érzelmi zűrzavar ott dübörgött a fejében és a szívében, most azonban csak azt akarta érezni, hogy van mellette valaki, akinek számít, aki a támasza lehet, ami még soha nem volt. Az érzelmek és a vágy, amit eddig a pillanatig igyekezet elnyomni magában most hirtelen letaglózó erővel felszínre tört. Amitől a vére száguldani kezdett az ereiben és ettől elmosolyodott.

• Mi ilyen vicces? – kérdezte Damon mikor végre megtalálta a hangját.
• Te – közölte a vámpírral Niké halkan és különleges kékeszöld szemeivel a vámpír hipnotikus kék szemeibe nézett.
• Elismerem meglepődtem, de azt hiszem, erre minden okom megvan – vágott vissza Damon.
• Akkor a többitől garantáltan még döbbentebb leszel – mosolyodott el Niké csábosan, aminek hatására Damon vérre a lányéhoz hasonlóan kezdett száguldani. A következő pillanatban a lány ajkai már Damon ajkaira tapadtak és egész testével közelebb préselte magát a másik testéhez. Nyelveik vad táncot jártak. Niké egyik kezével a vámpír hajába túrt a másikkal Damon ingjének a gombjainál kezdett matatni.
• Azt hiszem nincs ellenemre – közölte Damon kissé rekedten. Az ő kezei is elkalandoztak a lány fenekére és erősen rámarkolt. Amitől Niké élvezetesen felnyögött.
• Reméltem, hogy ezt mondod – mosolyodott el Niké és újra Damon ajkaira tapadta. A vámpír nyelve követelődzőn utat tört magának a lány szájába, aki készségesen megnyitotta azt. Közben Damon a kezeit felcsúsztatta a lány hátára, mire az egy heves mozdulattal egy pillanatra elvált a csókból gyors mozdulattal leszaggatta a gombokat és végig simított a mellkasán.
• Ne fogd vissza magad – súgta Damon gúnyosan, hogyha már a lány megkérte erre, akkor legalább tényleg legyen nagyon hasznos az, amit éppen tenni készülnek. Nem mintha ő nem adna bele most már apait-anyait. Elvégre ki tudna visszautasítani egy ilyen ajánlatott? Csak egy idióta, ő viszont egyértelműen nem volt az és szándékában állt kiélvezni minden egyes időt, ami megadatott nekik, így végre valahára kettesben.
• Szerinted nem azt teszem? – kérdezte Niké kissé felháborodottan. Damon egy hirtelen gyors mozdulattal letépte a lányról a pulóvert és a pólót és ezzel együtt a kanapéra döntötte, majd rádőlt.
• Nem is tudom – búgta Damon, amtől Niké testén jóleső borzongás futott végig. Azonban amikor a vámpír a nyakát kezdte csókolgatni megdermedt. Most már nem a vágytól vette nehezen a levegőt, hanem az emlékektől, amik megrohamozták. Josh is hasonlóan döntötte el őt a kanapéjukon Bostonban, bár egyik fele tudta, hogy most biztonságban van Damon karjaiban, a másik mégis menekülni akart. – Én vagyok az nem ő. Hallasz engem Niké? – szorította két keze közé a lány arcát. Azt akarta, hogy a lány csak rá koncentráljon, csak vele törődjön, és ne gondoljon senki másra.
• Damon – pillantott rá kékeszöld szemeivel Niké, ám nem látta őt.
• Én nem ő vagyok – nézett határozottan a lányra. Közben végig simított Niké kulcscsontján, onnan a vállára tért és a harapásnyomnál jobban elidőzött, gyengéden cirógatta azt, majd továbbra is Niké tekintetébe nézve csókokkal borította be az alig látszó heget.
• Tudom – nézett fel a vámpírra Niké és a tekintette tényleg kitisztult. Újra magához húzta Damont, aki hagyta, hogy a lány ezúttal lágyan csókolja őt. Kedvesen, félénken, tapogatódzóan.

Miután Damon úgy gondolta eléggé hagyta érvényesülni a lány érzéseit és aztán újra ő vette át az irányítást. Niké pedig hagyta és megkönnyebbülten húzta magához még közelebb a vámpírt, aki újra a nyakára hajolt rá, hogy tovább csókolhassa azt. A lány lábaival Damon derekát kezeivel pedig a mellkasát karolta át a csípőjével valami belső ösztönnél fogva mozdította a másik csípője felé, aki erre felmordulva adta a lány tudtára, hogy jól tesz, amit tesz. A vámpír követelődzően Niké ajkaira hajolt, közben egyik kezét a hátára csúsztatta a másikat meg a fenekére és cirógató mozdulatok közepette felfelé vette az irányt. Niké pedig átfont a karjaival Damon nyakát, így anélkül, mentek fel, hogy el kellett volna engedniük egymást. A lány következő tiszta pillanata a vágy ködén át az volt, hogy Damon a szobája falának dönti és ekkor már nem volt rajta melltartó mivel a vámpír a melleit kényeztette. Niké leszaggatta az ing maradékát Damonről, mivel a kezeivel abba kapaszkodott és így eléggé hatalmas hosszanti vágások keletkeztek ennek a hátulján. Ahogy a vámpír hátán is, mivel a lány belevájta a körmeit. Niké a csípőjét a másikéhoz dörzsölte, érezte a vámpír vágyát, ami felé irányult és élvezetesen hátrahajtotta a nyakát. Még soha nem élt állt ilyesmit, de még többet akart belőle. A vámpír ezutáni mozdulata azt volt, hogy a lányt az ágyra döntötte és négykézláb fölé hajolt. Levette Nikéről a nadrágot a lány bugyijával együtt. Niké segített neki, hogy a vámpír is megszabaduljon a Koltól kapott farmertól és alsógatyától.

• Ha most folytatjuk, akkor szeretném, ha tényleg nem fognád vissza magad – nézet a lányra határozottan, aki vágytól elhomályosult különleges kékeszöld színű szemeivel belenézett a vámpír hipnotikus kék szemeibe. Ezt amolyan figyelmeztetésnek szánta, nem mintha ebben a pillanatban képes lett volna még megállni, de azért ő felajánlotta a lehetőséget.
• Eddig úgy tűnt azt teszem? – nyöszörögte Niké, mivel a vámpír újra ráhajolt a melleire és közben megemelte a lány csípőjét. Egyáltalán nem akart visszakozni. Damont akarta, mégpedig mindennél jobban és lehetőleg azonnal. – Egyébként ez szerintem már a befolyásolás kategóriájába esik – formálta nagy nehezen a szavakat a lány.
• Én csak folytatom, amit te elkezdtél – nyögte Damon felpillantva a lány szemeibe.
• Ez igaz – helyeselte Niké.
• Sem eső, sem hó nem tudja megakadályozni, hogy folytassam – közölte Damon és egy határozottan a lányba hatolt, aki egy nehéz és mély sóhajjal vette tudomásul a fájdalmat.
• Ősök, vámpírok, hibridek – sorolta Niké a fogai között szűrve a szavakat és érezte, hogy a vámpír őt figyeli ezért kinyitotta a fájdalom miatt automatikusan és hirtelen összezárt szemeit.
• Ők meg aztán főleg nem – reagált rá Damon, akkor, amikor rájött, hogy a lány még szűz, vagyis csak volt. Azt hitte ő meg az a Josh… Nos, ezt a következtést vonta le a lány reakcióiból, de mivel ez nem így történt valami jóleső melegség áradt szét a mellkasában azért, mert így ő lehet az első a lány számára... És az utolsó is, gondolta férfiúi büszkeséggel. Utóbbi miatt gyorsan összeszedte a gondolatait, mert kezdte sejteni, hogy ezek túlságosan is ragaszkodó gondolatok voltak. Valamint, hogy a lány már sokkal fontosabb lett a számára, mint azt eddig hitte és már túl közel engedte magához.
• Gyerünk Damon, most már abba ne hagyd – feleselt a vámpírral Niké még mindig a fogai közt szűrve a szavakat, amint rájött, hogy az olyan furcsán nézett rá és most az egész viselkedés miatt zavarba jött, de akarta Damont, mindenestül.
• Eszemben sincs – közölte a vámpír, és hogy ezt alátámassza egyből megmozdította a csípőjét. Niké a fájdalom és a vágy keverékétől felnyögött. Tökéletes szinkronban mozogtak, mintha nem most először ismerkednének a másik testével, hanem mindig is tudták volna. Nikén végighullámzott az orgazmus és magával ragadta Damont is.
• Azt hiszem most értettem meg mire is gondolt pontosan Caroline – suttogta Niké kissé erőtlenül az egyik karjával magához szorította a rá nehezedő vámpírt és gyöngéden végig simított az arcán.
• Vele soha nem volt ilyen fantasztikus – mosolygott fel őszintén a lányra Damon.
• Köszönöm a bókot – pirult el Niké.
• Vártam már mikor pirulsz el – nevetett rá Damon. Önmaga sem tudta, hogy mikor is volt utoljára, amikor ennyire boldogan és gondtalanul tette volna ezt. Ezután legurult a lányról, aki ezt valahol mélyen legbelül egyből egyfajta hiányérzettel vett tudomásul. A vámpír ezután betakarta magukat. – Még a végén megint megfázol és, akkor mit mondanék a többieknek – vigyorgott rá a lányra.
• Amennyire téged ismerlek az igazat – mosolyodott el Niké és féloldalasan a vámpír felé fordult és tétován átkarolta a mellette fekvőt. Nem tudta, hogy is fog reagálni Damon. Elvégre lehet, hogy az előbb együtt voltak, de nem tudta mennyit is jelentett ez az egész a másiknak. Mert neki nagyon is sokat számított.
• Azt hiszem, igazad van – simított végig a lány arcán Damon és közelebb vonta magához. Közben továbbra is óvatosan simogatta Niké arcát, az előbbiek alkalmával volt alkalma testközelből megtapasztalni, hogy a lány erősebb egy embernél. De ha az embernek ilyen ősei vannak, akkor ez nyilván valami elemi elvárás lehet. Niké válaszul még szélesebb és boldogan elmosolyodott, a vámpír pedig akarata ellenére viszonozta azt. Az előbb igazat mondott a Caroline-os résszel kapcsolatban. Még Katherine-nel sem volt ilyen… igazán szavakba sem tudta foglalni az érzést. Viszont abba biztos volt, hogy az egész lénye beleremegett, ahogy abba is amilyen sugárzó pillantással a lány ránézett. Nos, ha Rebekah - valamilyen érthetetlen oknál fogva – most nyitna rájuk, akkor talán még el is nézné neki ezt a pofátlan magatartást. Még azt is, ha újra kidobná őt ezúttal a saját házának ablakán. Talán, de azért minden valószínűség szerint inkább mégis visszavágott volna. Viszont se Rebekah, se senki más nem zavarta meg őket még pár órán keresztül, ők addig folytatták egymás testének felfedezését.

Niké a lepedőt maga köré csavarva próbálta összeszedni a ruháit, ám amikor meglátta, hogy a nadrágja már nincsen menthető állapotban – mivel darabjaira hullott - úgy gondolta inkább keres egy másikat a szekrényben, amiből valamelyik nap adott neki Stefan. Damon a karjait a nyaka alá téve, érdeklődve figyelte a lány először bosszús, majd morcos és végül kissé megnyugodott arcát. Érdekes eddig valahogy nem látta ennyire Niké arcának a különféle változó mimikáit, most viszont az összeérzést fel tudta volna sorolni, ami a lány gesztusaiból megmutatkozott. Mit nem tesz, ha ennyire odafigyel valakire és pontosan meg akarja tudni mire is gondol, és mire is vágyik! Rájött, hogy meg akar tudni Nikéről mindent, attól kezdve, hogy láthatóan szereti, ha valakit egyszerűen csak magához szoríthat, egészen addig bezárón, hogy mit is érez ebben a pillanatban. Amikor először találkoztak már akkor tudni akart róla mindent, mégis ezt eddig háttérbe szorította azért, mert úgy gondolta nem számít. Pedig nagyon is számított. Jobban, mint azt kellett volna.

• Sietsz valahová? – kérdezte a lányt és elé suhant, úgy hogy arra sem vette a fáradságot, hogy maga köré tekerjen valamit, mint a lány. Elvégre most szeretkezték végig a délutánt, hová ez a nagy szégyenlőség?
• Nem, csak fázom – húzta még jobban magára a takarót Niké és Damon rájött, hogy a lány igazat mond ő meg egyszerűen csak túlreagálta. Ez ciki, de rögtön korrigált is a dolgot.
• Majd én, felmelegítelek – ragadta magához a lányt, olyan hévvel, hogy Niké keblei szabaddá váltak és a takaró a derekáig csúszott, azt is csak az állította meg, hogy egyik kezével a lány kapott utána.
• Milyen segítőkész vagy – sóhajtott fel Niké, amint a vámpír a fenekénél fogva felemelte őt, ő pedig a lábait átfonta a vámpír derekán.
• Csak azzal, aki megérdemli – súgta közvetlenül a lány ajkaira Damon csábosan.
• Ezt nevezem én kitüntet figyelemnek – mosolyodott el a lány, szemei váltakoztak a fénylő zöld és a mélykék között.
• Azt nem mondhatod, hogy kutyába sem veszlek – jegyezte meg a vámpír szélesen elvigyorodva.
• A célzásaid sértő szándékuk ellenére szerintem továbbra is roppantul viccesek – harapta meg játékosan Niké Damon felső ajkát, mivel alkalma nyílt észrevenni milyen hatással is van ez a vámpírra.
• Ez nem tudom, melyikünket kritizál – húzta fel a szemét szórakozottan Damon és kezével erősebben markolta meg a lány fenekét.
• Nem vagyok nehéz? – szaladt ki a meggondolatlan kérdés Niké száján, elhangzása után egyből el is pirult. Most tényleg megkérdeztem képes voltam ilyesmit kérdezni?
• Nehéz? Most, hogy így kérdezed nem is tudom – mondta elgondolkozva Damon és szélesen elvigyorodva találomra dobott egyet a lányon, aki meglepetten felsikkantott ettől. A takaró valami csodával határos módon még mindig Niké dereka körül volt. Így nyitott rájuk Tatia, aki meghallotta unokája sikolyát és erősen félreértve a helyzetet rohant segíteni unokájának. Hármuk közül csak az eredeti Petrova és Niké jött zavarba. Damon nem volt olyan típus, akit elpirult volna egy ilyen kis apróság miatt, hogy valaki éppen az ő hátsóján legelteti a szemét, amit amúgy sem lehetett tehetett sokáig, mert egyrészt abban a pillanatban, ahogy kinyílt az ajtó Niké rekordgyorsaság alatt fedte be magát és a vámpírt is a takaróval, másrészt Tatia villámgyorsan takarta el a szemeit.

• Sajnálom nem akartam rátok nyitni csak azt hittem, hogy… – mondta továbbra is letakart szemekkel Tatia és mélyen elpirult még a mondatott sem folytatta, mivel annyira zavarba jött a helyzettől. Az évszázadok alatt, még soha nem nyitott rá senkire, mivel mindig ügyelt arra, hogy ne történjen ilyesmi. Most azonban a támadás miatti feszült helyzetben egyből aggódva sietett fel, hogy segíteni tudjon. Igazán gondolhattam volna, hogy éppen csinálnak… valamit, korholta magát gondolatban az eredeti Petrova.
• Történt valami? – kérdezte aggódva Niké, de ő is hasonló színben pompázott, mint nagyanyja.
• Csak szeretnénk beszélni veled, lehetőleg most… de ha szeretnétek folytatni… igazán visszajövök később is… – hebegte az eredeti Petrova egyik kezét még mindig erősen a szemeire szorítva.
• Egy pillanat és felöltözünk – egyezett bele Niké.
• Köszönöm – sóhajtotta megkönnyebbülten Tatia és gyorsan sarkon fordulva sietősen kihátrált a szobából.
• Ennyire azért nem vagyok ronda – szólt utána Damon kissé bosszúsan. Niké akaratlanul is felnevetett és a saját lábaira állt. – Szerinted? – tárta szét színpadiasan a karjait a vámpír miközben kibontakozott a lány karjaiból és az őket továbbra is körbeölelő takaróból.
• Nekem tetszik a látvány – pislogott fel Damonre Niké az alsó ajkát harapdálva.
• Nos, akkor nyilvánvalóvá vált, hogy neked teljesen más ízlésed van pasik terén, mint Tatiának – felelte a vámpír ismételten magához húzva a lányt.
• Szerintem most vagy magadat vagy Nik bácsit becsülöd alá. Vagy inkább mindkettő? – kérdezte félredöntötte fejjel Niké és a hibrid általa használta nevénél hallhatóan megbicsaklott a nyelve, de gyorsan túllépet rajta. Damon megsimogatta a lány arcát és megcsókolta őt, mivel úgy gondolta, ha már Tatiának ennyire sürgős, akkor is tud várni még pár percet.

Tatia lefelé vette az irányt, hogy ott megvárja unokáját és az idősebb Salvatore-t, akivel láthatóan nagyon jól megértik egymást. Emlékezett még azokra a pillanatokra, amik neki és Klausnak is megvoltak. Szinte még mindegyiket kristálytisztán maga elé tudta idézni, attól függetlenül, hogy több mint ezer éve történet. Azok a pillanatok belevésődtek az elméjébe és néha mind a mai napig kísértik őt. Az egyik ilyen az volt, amikor Klaus és ő először voltak együtt és a férfi utána egyből megkérdezte tőle, hogy fiú vagy lány gyermeket szeretne e.

Mystic Falls ezer évvel ezelőtt

• Szóval fiút vagy lányt szeretnél Tatia? – kérdezte szórakozottan Klaus, miközben magához húzta a nőt.
• Egy fiút szeretnék – válaszolta félénken Tatia.
• Ahogy gondolod, én mindenestre igyekezni fogok – mosolygott rá Klaus.
• Ha én eldöntöttem, hogy milyen nemű legyen, akkor te válasz neki nevet – pillantott fel az olyannyira szeretett férfi zöld szemeibe a nő.
• Legyen Tristan – ajánlotta rövid hallgatás után a férfi.
• Legyen – egyezett bele Tatia mosolyogva.

Mystic Falls napjainkban

Emlékezett rá, hogy egyből megtetszett neki a név, amit Klaus a fiúknak szánt. Az eredeti Petrova később, amikor már tudott a terhességéről, a szíve legmélyén mindig is azt remélte, hogy Klaus felfogja, ismerni a fiúkat, de nem így történet. Pedig java részt ő miatta adta neki azt a nevet, amit még közösen választottak ki. Mégis vagyon ennyire elfelejtette volna azokat a perceket, amiket együtt töltöttünk? Ennyire nem számítanak már neki azok a minden haragtól mentes boldog idők? Tatia szíve összeszorult erre gondolva összeszorult, mint általában mindig. Tovább azonban nem tudta gondolni elképzelését, mert valaki hirtelen kitörte a nyakát. Amikor Niké és Damon leértek a nappaliban annak a közepén találták Tatiát, a lány pedig egyből odarohant az eredeti Petrovához. A vámpír szorosan követte őt, ám a fejéhez kapott, mert iszonyú fájdalom nyilallt bele.

• Úgy látom tanultál egy-két trükköt boszi – vágta oda a Bennett lánynak, mivel sejtette, hogy ő a tettes.
• Nem is vagy olyan ostoba, mint amilyennek mutatod magad – lépett a vámpír mellé Bonnie. Niké nem tudta mit is kéne csinálnia, előre akart vetődni, ám a boszorkány kezében megjelent tőr megakadályozta ebben. – Én a helyedben nem tenném – nézett undorodva Nikére és jól láthatóan, valamint nem utolsó sorban célzatosan Damon nyakához szorította, akin továbbra is fenntartotta az agyrobbantó trükköt.
• Mit akarsz? – köpte felé Niké, ám aggódása nyilvánvaló volt.
• Szeretnéd, látna az apádat? Én, elviszlek hozzá – jelentett ki Bonnie.
• Bármit teszek így is úgy is az lesz, amit te akarsz. Vagy van választásom? – pillantott bele Damon kék szemeibe Niké, amik azt üzenték neki, hogy ne merészelje elfogadni az ajánlatnak minősülő fenyegetést. Pedig mindketten tudták mi lenne akkor a vámpírral, mert akkor már feleslegessé válna. A lány pedig a kisebbik rossz elvét alkalmazta. Ha már neki mindenképpen el kell mennie, akkor Damon legalább legyen biztonságban. Valamint így talán megtalálja az apukáját is, mivel szinte biztosra vette, hogy a boszorkány tudja, hogy hol is van. – Veled megyek, de meg kell ígérned, hogy nem téped ki Damon vagy Tatia szívét semmilyen módon, nem vágod le a fejüket és nem hagyod a napon őket – sorolta a feltételeit remélve, hogy semmi halálos dolgot nem hagyott ki.
• Nem mintha olyan helyzetben lennél, hogy alkudozz velem – nézett rá villámlóan Bonnie.
• Bonnie hallottad Niké feltételeit – lépett be Jessica az ajtón egy Niké szerint visszataszító mosollyal az arcán. Ezelőtt még soha nem látta a nőt és sejtette, hogy most sem épp barátságos bemutatkozásra vállalkozott. - Viszont attól tartok csak az egyik részét tudjuk megtartani, mivel a drága Tatiát szintén magunkkal visszük. Damon Salvatore biztonsága viszont garantált – szögezte le a nő.
• Vigyázz magadra és köszönöm – súgta a vámpírnak Niké. Jessica gyorsan a lány mögé lépett és egy kloroformmal átitatott zsebkendőt, nyomot az arcára. A lány pedig a karjaiba ájult. Damon közben, a fájdalom ködén át rá akart ordítani a lányra, hogy miatta ne csinálja, hogy nem éri meg, aztán Bonnie-t és az ismeretlen nőt szidalmazta volna egy ideig, azonban egyiket sem tudta megtenni, mivel az az átkozott Bonnie kitörte a nyakát, mivel az alku arról nem szólt, hogy ideiglenesen sem ölhetik őt meg.
• Siessünk, még sok dolgunk van – jegyezte meg Jessica a karjaiba véve Nikét. Bonnie varázslattal felemelte Tatiat. Egyikük sem vesződött a vámpírral. Így aztán otthagyták Damont a Salvatore panzió padlóján remélve, hogyha az ősök megtalálják a vámpírt, ráadásul egyes egyedül, akkor mérgükben majd úgyis megölik őt helyettük is.