7. fejezet

Egy kapcsolat alapjai…

„Akadhat két ember, akinek hét esztendő is kevés volna a megismerkedésre, másoknak talán hét nap sem kell.” Jane Austen

Másnap Niké éppen Caroline-nal tartott földrajz órára, ami alól egyébként Rebekah rejtélyes körülmények között felmentette magát és haza ment, mert testvéreivel megbeszélést tartottak a felmerült problémáról. Nikét nem szerették volna ezzel terhelni, ezért egy teljesen légből kapott ötlettel mentette ki magát a szőke ős. Amiben a lány egyébként igencsak erősen kételkedett, de úgy gondolta, ha valami fontos dologról lenne, szó akkor talán szólnának neki. Az ősök egyébként egyrészt még mindig nem akarták, hogy Niké aggódjon, másrészt akkor végre el kellett volna mondaniuk, hogy meghalt az anyja. Erre pedig még mindig nem voltak felkészülve. Igaz tudták, hogy már nem húzhatják sokáig a titkolódzást. Elijah reggel telefonált Caroline-nak és a maga udvariasan tárgyilagos stílusában megkérte őt, hogy iskola utána foglalja le egy kis ideig Nikét. A szőke vámpírlány kitörő örömmel fogadta a felkérést és egyből lelkes tervezésbe kezdett. Amely szerint tanítás után elmentek volna vásárolni, beültek volna a Grillbe beszélgetni és hasonlók. Damon azonban csúfosan keresztülhúzta a számításait, mert neki más tervei voltak a napra. A vámpír a földrajzterem előtt várta Nikét. Hátát egy hanyag mozdulattal a falnak döntve, karjait szokásos mozdulattal összefonva a mellkasa előtt.

• Hello – köszöntötte a két lányt, bár Caroline-t igazából figyelmen kívül hagyta, így akár úgy is lehetett volna értelmezni, hogy mindkét érkezőnek szól, de valójában nem.
• Hello – köszönt vissza Niké.
• Damon mit keresel itt? - kérdezte a szőke vámpír számon kérően. Nem igazán tetszett neki az idősebb Salvatore megjelenés és halvány fogalma sem volt arról, hogy barátnője honnan is ismeri Damont. Amúgy már az ismeretség is rossz jel volt. Legalábbis Caroline, így vélekedett róla.
• Szeretnék neked mutatni valamit – közölte Nikével és kék szemeiben alig látható magány miatt a vörös hajú lány hajlott rá, hogy elfogadja az ajánlatot, de nagy kékeszöld szemeivel értetlenkedve rápislogott a vámpírra mivel nem nagyon értette mit is akar tőle. Vagyis igazából tudta, hogy Damon mit is akar tőle, de ennek ellenére nem értette magát a vámpírt.
• Ezt nem gondolhatod komolyan! - szólt közbe Caroline, barátnője helyett is azonnal reagálva. - Nikének iskolába kell járnia, kötelezettségei vannak – pillantott rosszallóan az idősebb Salvatore-ra hátha ezzel kellőképpen ki tudja fejezni nemtetszését, ám mivel Damonről volt szó, így nem történt semmi csak gazdagodott egy megsemmisítő pillantással.
• Te ebbe ne szólj bele szöszi – jegyezte meg ellentmondást nem tűrően Damon kicsit sem kedvesen kiegészítve tekintetét. Niké egyikről a másikra nézett. Olyan érzése volt mintha a mellette lévő két vámpír egy korábbi veszekedést folytatott volna. Végül is lehetséges, gondolta a lány.
• Caroline megtennéd, hogy kimentesz valamilyen indokkal Mr. Johnson előtt? - kérdezte halkan Niké. Látta Damon tényleg nagyon szeretne vele beszélgetni – legyen erre bármi is az oka - és a lány egyébként is bocsánatot akart kérni tőle a múltkori miatt ez pedig remek lehetőségnek bizonyult erre vonatkozóan.
• Elmész vele? - esett le a szőke vámpírlány álla. Damon elégedetten elvigyorodott.
• Igen, akkor megtennéd? - tette fel a kérdést halkan Niké.
• Nem tartom jó ötletnek – ellenkezett Caroline. Ismerte az idősebb Salvatore-t, mint a rossz pénzt. Tudta készül valamire, vagy legalábbis sejtette, hogy így van.
• Caroline nem lesz semmi gond. Mennyi időre van szükséged? – fordult Damon felé Niké.
• Két óra – felelte a kérdezett és a gyengébbek kedvéért jobb kezének mutató és középső ujjával mutatta is. Caroline-nak szürreálisnak tűnt, hogy pont Damon mutogatja itt a béke szimbólumát. Ami a szőke lány számára már nagyon is abszurd kategóriába esett, elvégre Damon és a béke?! Egyértelműen két külön fogalom.
• Két óra múlva találkozunk a házatok előtt – mondta még a szőke vámpírlánynak Niké. Damon gúnyosan intett egyet Caroline-nak, majd Nikével egymás mellett sétálva elmentek. Caroline bement az órára, ahol már ott voltak a többiek és csak a szokása szerint késő tanárra vártak.
• Ugye nem fogja bántani? – esett neki a szőke vámpírlány rögtön Stefannak.
• Nem hinném – rázta meg a fejét válaszként a fiatalabb Salvatore. Aki Caroline-nal egyetemben azon gondolkozott, hogy Damon honnan is ismeri Nikét.
• Ebben teljesen biztos vagy? – kérdezte Caroline keserűen.
• Caroline, Damonről beszélünk. Nála semmi sem biztos – jegyezte meg gondterhelten Stefan. Remélte bátyja nem fogja elragadtatni magát. Ő is bosszút akart állni az ősökön, de kezdte belátni, hogy jobb velük békességben élni, mint ahogy azt a többiekkel már megbeszélték jó egy hónapja. Egyébként sem akart belekeverni egy ártatlant, még akkor sem, ha az történetesen Klaus gyámlánya, vagy keresztlánya. Főleg, hogy így a megtorlás teljesen garantált is volt és semmiképp sem szerette volna elveszíteni egyetlen élő rokonát vagy bármelyik barátját vagy éppen szerelmét.

Eközben Damon kinyitotta a kocsija ajtaját Niké előtt, elkérte a lány táskáját. Amit a csomagtartóba tett. Niké egy halk köszönöm-öt mormogott. A vámpír beszállt a vezető ülésbe és indított is.

• Hová megyünk? - kérdezte Niké érdeklődve.
• Megmutatom, hol nőttem fel – válaszolta Damon. Úgy gondolta ezzel közelebb tudja hozni magához a lányt.
• Nem akartalak megbántani – fordult a vezető ülés felé Niké és maga alá húzva a lábait.
• Az lesz a legjobb, ha szemet hunyunk felette, mivel én sem voltam valami kedves – nézett a lányra a szemei sarkából Damon. - Egyébként, hogy van a karod? - kérdezte csak úgy mellékesen. Niké úgy sejtette ez nála felér egy bocsánatkéréssel vagy legalábbis nagyon közel áll ahhoz.
• Már meggyógyult – dörzsölte meg a jobb alkarját. Damon megállt egy romos épület előtt. - Itt nőttél fel? - kérdezte kedvesen a vámpírt.
• Igen, légy üdvözölve az egykori Salvatore villába. Legalábbis ami maradt belőle - nyitotta ki a lány előtt az ajtót nagylelkűen és segített neki kiszállni.
• Miért szeretted volna, ide jövök? - pillantott körbe a romok között Niké.
• Nemsokára meglátod – fogta meg a lány kezét és elkezdte húzni őt. Niké kissé botladozva követte, de sikeresen vette az akadályokat egy emberhez képest. Felmentek a ház mögötti dombra, ahonnan remek rálátás nyílt a környékre. A dombon egy régi, elhagyatott hinta állt, ám még el tudta látni rendeltetési funkcióját. Damon elégedetten rávigyorgott az ámultan körbetekintő lányra. Tudta, hogy ezzel sikerül majd lenyűgöznie őt.
• Ott a Mikaelsson villa – ismerte fel az épültetett Niké és mosolyogva abba az irányba intett.
• Igen, az – húzta el a száját Damon. – Nézd, ott van a Salvatore panzió – fordította meg a lányt a vállánál fogva és hátulról szorosan hozzásimult. Az egyik kezét a lány derekára tette a másikkal pedig a megnevezett épület felé mutatott. Niké megremegett, de nem húzódott el. Tudni akarta, hogy tényleg azt akarja e tőle az idősebb Salvatore, mint ahogy azt mindenki feltételezni, vagy esetleg más indítatása is van vele kapcsolatos tetteire.
• Szóval ezt szereted volna megmutatni? - érdeklődte a lány és a vámpír felé fordult. Damon keze azonban továbbra is ott volt a derekán és még mindig közel voltak egymáshoz, így Nikének meg kellett támaszkodni a vámpír mellkasán. Túl közel, gondolta Niké és felpislogott a vámpírra.
• Nem nyerte el a tetszésed? - kérdezte Damon cinikusan, ám szája sarkában egy apró mosoly árnyékba bujkált.
• De nagyon szép – mosolygott vissza Niké és hátrébb akart lépni, de nem tudott, mert a vámpír szorosan fogta. - Mit csinálsz? - pillantott bele a hipnotikus erejű kék szemekbe.
• Én? Nos, éppen meghódítalak – vigyorgott rá a lányra fölényesen.
• Valóban? - húzta fel a szemöldökét Niké és utána össze is ráncolta azt. Mivel úgy gondolta még mindig többről van itt szó. Annak ellenére, hogy pontosan megértette a meghódítalak terv rá eső részét. - Akkor attól tartok nem kellett volna ezt közölnie velem Mr. Salvatore – sóhajtott fel a szerepéhez mérten.
• Szerintem pedig épp ellenkezőleg Miss. Moon. Már besétált a csapdámba – ment bele a játékba Damon.
• A többit kitalálom, nincs menekvés. Nemde? - érdeklődte Niké.
• Pontosan – vágta rá győzelem ittasan a vámpír és megcsókolta a lányt. Aki ezúttal nem volt passzív, hanem hevesen viszonozta a csókot. Kezeivel erősen az idősebb Salvatore hajúba túrt és kapaszkodott belé. Mert érezte, hogy Damon is ugyan így tesz vele, mármint fizikálisan a derekát szorította, de érzelmileg olyat kereset, aki megérti őt. Mindenféle hátsó terv ellenére vágyott arra, hogy valaki elfogadja, és csak őt akarja.

Később leültek a hintára egymás mellé.

• Mikor lettél vámpír? - kérdezte félredöntött fejjel Niké.
• Ezernyolcszázhatvannégyben – felelte Damon és a régi Salvatore villára nézett.
• A polgárháború alatt – motyogta Niké.
• Igen.
• Nem hiányoznak a szüleid? - kérdezte lágyan Niké. Őt nagyon megviselte az apja három évvel ezelőtti halála és nem tudta, hogy bírta volna ki az anyukája és Nik bácsi nélkül. Damonnak annyi könnyebbség megadatott, hogy van egy testvére még akkor is, ha nem voltak mindig éppenséggel jó viszonyban.
• Az anyám Stefan születésekor meghalt. Az apám pedig… Stefan első áldozata lett – idézte fel az eseményeket Damon szája sarkában egy gúnyos mosollyal utóbbi mondatnál. - Nem igazán hiányoznak – állította a vámpír megingathatatlanul. Niké úgy gondolta azért az „anyám” szónál furcsa üresség vegyült a hangjába, ami azt mutatta, hogy azért mégiscsak hiányozik neki. - Az anyámra szinte nem is emlékszem. Az apámnak az öcsém volt a kedvence. Bármit csináltam az nem volt elég jó, bezzeg Stefan. Mellette mindig csak a másodhegedős szerep jut nekem – váltott jelen időre, mert mindig mindenki öccsét választja. Na jó, az apjuk miatt nem igazán bánkódott. De Katherine és Elena is Stefan-t választották és nem őt. Niké vigasztalóan meg akarta fogni a vámpír kezét, ám a végén mégsem tette. Nem akarta azzal megsérteni, hogy sajnálja őt. - A te szüleid? - kérdezte Damon elterelve magáról a témát.
• Nekem nincs testvérem. Apukám három éve halt meg egy autóbalesetben. Anyukám Nik bácsira bízott, mert a falkájában zavargások törtek ki.
• Anyud vérfarkas? - hümmög-te Damon. Tudta, hogy a lány nemrég lett árva és ezért nem javította ki múlt időre őt, mivel úgy gondolta tudja és csak megszokásból mondja azt amit, hogy így könnyebb legyen feldolgozni.
• Caroline nem mondta? Igen, vérfarkas, ahogy az apukám is az volt.
• Na és te? - kérdezte érdeklődve Damon.
• Tudtam, hogy meg fogod kérdezni – mormolta Niké. - Nem vagyok vérfarkas.
• Értem – mondta Damon – Úgy hallottam Bostonban éltél – közölte a lánnyal.
• Igen, ott születtem és ott is nőttem fel – mosolyodott el Niké. Damon ezzel a válasszal ezt a témát lezártnak tekintette.

• Miért laksz az ősökkel? - kérdezte kicsivel később a vámpír. Elkanyarodva egy hasonló kérdéskörre.
• Mint mondtam anyu megkérte Nik bácsit, hogy vigyázzon rám egy ideig – felelte Niké szomorúan.
• Egy ideig? – kérdezte kissé értetlenül a vámpír. Mivel kezdett neki gyanús lenni, hogy a lány még mindig jelen időben beszél a halott anyjáról. - Amúgy megértem, ha azt mondod, hogy nem szeretsz velük élni – vont vállat Damon mintegy magától érthetődően.
• Félreértesz. Szeretek velük lenni csak hiányzik anya – motyogta kissé fájdalmasan Niké, mert az anyukája azóta sem vette fel a telefonját. - Miért lepődtél, meg amikor azt mondtam, hogy egy ideig? – kérdezte homlok ráncolva a lány. Különösnek tartotta a szóhasználatot.
• A seriffnél láttam az iratokat, és mint gondolom, tudod azokban más szerepelt, de nem számít.
• Hogy érted, hogy más szerepelt? - nézet rá döbbenten Niké. Damon pedig végre rájött, hogy az ősök nem mondták el neki az esetet. Ő abban a hitben élt, hogy tudja. Nem valami remek felállás a terve szempontjából. Elvégre, ha az ősök megtudják, hogy ő volt a rossz hír hozója, akkor az ehhez kijáró elbánást fogja kapni. Ami végül is annyira azért mégsem volt rossz. De, ha felindultságból ölnék meg az legalább – igaz csak reményei szerint – gyorsabb lenne. Mert ebben a helyzetben felmerült a megfontolás lehetősége is, ami bizony hosszú és nem minden fájdalomtól mentes. - Damon válaszolj! - követelte Niké. - Damon szeretném tudni a választ – fogta meg zaklatottan a vámpír kezét.
• Nem az én dolgom elmondani neked – húzta ki a kezét a lány keze alól semleges arckifejezéssel. – Gyere, vissza viszlek mielőtt a szöszi riasztja a bácsikáidat és a nénikéidet - állt fel a hintáról. Gúnyosan ejtve az ősök jelzőit. Niké gépiesen követte őt, ám a kocsiban újra megfogta a vámpír karját.
• Damon, kérlek – suttogta fájdalmasan.
• A jelentésben az szerepelt, hogy árva vagy – mondta végül Damon kissé bűntudatosan. A terve az volt, hogy fájdalmat okoz a lánynak, de nem így. Látta rajta mennyire sokat jelent neki az anyukája, neki is fontos volt régen a sajátja. Ezért nem pont ezzel akarta befolyásolni Niké érzelmi világát. Ami nagyon úgy tűnt, hogy hirtelen darabjaira hullott.
• H-hogy? - engedte el a vámpír kezét Niké, minta tüzes vasat fogott volna meg. Egyszerűen nem akart hinni a fülének. Nem lehet, az anyukája nem halhatott meg. Ő soha... Damon látta rajta mennyire mélyen érinti ez a lányt.
• Sajnálom – húzta magához Nikét. Nem is tudta igazán, hogy miért tette ezt a vigasztaló gesztust, de úgy érezte, hogy szükséges megtennie.
• El akarok menni – suttogta Niké Damon mellkasába. Nem akart hangosabban beszélni, mert tudta, hogy akkor elsírja magát.
• Úgy érted a villába? - kérdezte Damon és megsimogatta a lány vörös haját. Az ősök tuti nem fognak éppenséggel hanyatt vágódni tőle gyönyörűségükben, különösen, ha megtudják, hogy elkotyogta a kis titkukat.
• Nem, Bostonba kell mennem. Elviszel?
• Bostonba? Miért? - lepődött meg a vámpír.
• Megölték anyát szerinted hagyom őket szabadon futkározni? - vonta össze a szemöldökét Niké. Az apukája egyik alapelve volt, hogy „A család olyan dolog amit ha valaki más felbont, akkor az büntetést érdemel.” Tudta kit kell felkeresnie, hogy segítsen neki.
• Úgy érted a falkatagok ölték meg anyukádat? - szisszent fel Damon.
• Igen, tudtam, hogy mostanában nem volt minden rendben. Akkor elviszel?
• Szerintem meg kéne beszélned ezt az ősökkel – jegyezte meg a vámpír óvatosan és piszkosul utálta, hogy ezt kell mondania.
• Miért? Miért nem mondták el nekem? - tette fel a kérdést Niké kétségbeesetten. Nem is igazán Damonnek, hanem inkább saját magának.
• Szerintem csak nem akarták, hogy teljesen kibukj. Egyébként is el tudod képzelni, hogy bármelyikük is vigasztalni próbál téged? – váltott szokásos gúnyos hangjára Damon és közben elhúzta a száját. Nem gondolta volna, hogy valaha is olyan mélyre fog süllyedni, miszerint egyszer tényleg az ősök pártjára áll. Ezért gyorsan korrigálta is a kérdésével a dolgot. Azért mégsem puszipajtások, hogy ódákat zengjen róluk.
• Én most nem akarom látni őket – rázta meg a fejét Niké teljesen kiborulva. Nem is nagyon fogta fel a vámpír ősökkel szembeni piszkálódását. Igaz most amúgy sem volt hangulata róluk beszélni. Damon tudta, hogy csak idők kérdése és elsírja magát és kezdte igazán kényelmetlenül érezni magát. Most kéne jól taktikázni, gondolta és a lehetőségek sebesen száguldoztak a fejében.
• Elviszlek magamhoz rendben? - kérdezte végül sóhajtva a vámpír, mert ez még mindig jobb ötletnek tűnt, minthogy önként - az ősök figyelő tekintette alatt - merészkedjen a villába. Amikor persze be szokott osonni az teljesen más kategóriába esik.
• Köszönöm – hüppögött fel Niké.
• Ne tedd. Mert, attól még Nik bácsid ezért megfog ölni – dünnyögte Damon. Igazából tudta, hogy bármelyik ős megfogja ölni őt ezért nemcsak a hibrid. A gond ott kezdődött, hogy sajnos semmilyen garancia nem volt arra, hogy gyors lesz és legfőképpen nem fájdalom mentes. Az ősökről pedig el tudta képzelni, hogy ilyen téren még nála is nagyobb kreativitással rendelkeznek és ezt valahogy nem állt szándékában tesztelni. Igaz ezt már akkor is tudta, amikor kitervelte az egész dolgot, ám most kezdett rájönni, hogy a terv egy-két helyen nem teljesen átgondolt.

Niké kábán ült a Salvatore panzió kanapéján és közben a kezében tartott üresé vált poharat szemlélte. Caroline többször kereste őt, de ő mindannyiszor kinyomta a hívást és éppen azon fáradozott, hogy megigya a Salvatore whisky készlet jó részét. Öt üres üveg már ott volt előtte az asztalon. A tulajdonos semleges arccal figyelte őt, de nem akadályozta meg Nikét tevékenységében. Ő is mindig ivott, ha ki volt borulva vagy csak, úgy amikor éppen rájött. Valamint látta, hogy a lánynak meg sem kottyant az öt üveg. Vagyis nem teljesen, mert a kába tekintett már megvolt.

• Niké? - lepődött meg a hazatérő Stefan. Egyszerűen nem hitte el, hogy a lány az óta is a bátyjával van.
• Stefan? Csak nem a mókus pajtásaidat mész meglátogatni? - kérdezte Damon gúnyosan. Niké közben kibontott egy újabb üveget.
• Mit csináltál Damon? - kérdezte bosszúsan Stefan és kivette a lány kezéből az üveget. Nem akarta, hogy kidőljön a sok alkoholtól.
• Jaj, Stef. Ne áltassuk egymást. Amúgy is, ha sokáig megváratod kis barátaid még megtámadnak minket és mit kezdjek egy tucat vérre szomjazó mókussal, akiknek a rokonait halomra szívtad? - húzta fel a szemöldökét az idősebb fivér. Közben segített felállni Nikének, aki szó szerint a karjaiba omlott.
• Damon fáj. Nagyon fáj – kapaszkodott bele a vámpír pólójába.
• Tudom – csitította őt a férfi és ringatni kezdett kezdte Nikét.
• Hányingerem van – motyogta a lány.
• Felviszlek – kapta a karjaiba a lányt. Aki még mindig kapaszkodott a vámpírba. Stefan követte őket. Bátyja a fürdőszobájába vitte Nikét, ahol a lány a mosdó fölé hajolva adta ki magából az elfogyasztott alkoholt. Damon ott volt mellette és fogta a haját. Stefan homlok ráncolva figyelte őket. Ez nem jó, nagyon nem jó.
• Köszönöm – suttogta halkan Niké. Damon végigsimította a haján, majd adott neki egy pohár vizet és vizes törülközővel kezdte törölgetni a homlokát. A gondoskodása öccse számára igencsak gyanúra adott okot, ám mielőtt kérdőre vonhatta volna bátyját megszólalt a telefonja. Damon parancsolóan rápillantott. Öcse elégé ismerte ahhoz, hogy tudja ez egy „Takarodj még szépen mondom” tekintett volt.
• Stefan nem láttad Damont? - kérdezte idegesen Caroline, ugyanis ő volt a hívó fél és aggódása nyilvánvaló volt.
• Miért keresed? - túrt bele a hajába a kérdezett. Mit csináltál már megint Damon?!
• Én keresem – válaszolt a szőke lány helyett Klaus. - Szóval hol is van a testvérkéd Stefan, aki nemsokára a halál fia? - mielőtt a kérdezett akár csak felelhetett volna - vagyis elkezdte volna mentegetni egyetlen élő rokonát – a semmiből Elijah termett előtte.
• Majd én elintézem a dolgot Nikolaus – vette ki a fiatalabb Salvatore kezéből a telefont és kinyomta a hívást. Ezután Damon szobájába ment ahol megtalálta, akiket kereset. - Úgy emlékszem megbeszéltünk valamit – tekintett határozottan és egyben nagyon zordan a vámpírra. Aki a bölcs hallgatás mellett döntött és közben még mindig a terve buktató részét próbálta kijavítani. Láthatóan nem sok sikerrel, de erősen próbálkozott.
• Elijah bácsi – állt fel a padlóról Niké, ám mozgása lassú volt és koordinálatlan, de legalább beszélni akadozó nyelv nélkül tudott.
• Leitattad? - fordult Damon felé az ős és – tőle szokatlan módon - a fenyegetés tisztán kivehető volt a hangjából. Ennek már fele sem tréfa, gondolta kétségbeesetten Stefan és Damon szobájának az ajtajában toporgott készen arra, hogy a megfelelő pillanatban megmentse testvérét.
• Damon nem csinált semmit – védte a vámpír azonnal Niké. - Önszántamból vagyok ilyen állapotban.
• Önszántadból vagy szinte teljesen talaj részeg? - húzta fel a szemöldökét Elijah.
• Nem mondtátok el nekem – szipogott fel Niké. Az ős rájött, hogy a lány valahonnan megtudta az anyja halálát és Damon karjaiba kereset vigaszt, vagyis remélhetőleg inkább csak a whiskyében. Egyik fele megkönnyebbült, hogy Niké végre megtudta, a másik része viszont nagyon mérges volt a vámpírra és aggódott, mert a lány - mint ahogy azt előre sejtették -, teljes összeomlott. Tudta, ha Damon kihasználta a lány állapotát és akár csak egy ujjal is hozzáért, akkor ő leveszi róla a kezét és ő maga váltja be a fenyegetését, vagy ami rosszabb átadja Klausnak. Biztos volt benne, ha ez a bátyja fülébe jut, akkor nem lesz éppenséggel elragadtatva a boldogságtól. Igazából egyik testvére sem lesz. De volt egy olyan sejtése, hogy a vámpír pont erre játszott. Eddig a pillanatig meg is akarta tudni ennek az okát, ám most már nem is érdekelte annyira az egész.
• Menj le a kocsiba én is megyek utánad – kérte halkan a lánytól.
• Nem. Ma itt maradok – rázta meg a fejét Niké. Közölte elhatározását és remélte, hogy Damon nem fogja zokon venni, hogy ezt mondta és hívatlanul vendégnek állítja magát minden előzetes megbeszélés nélkül. - Sajnálom, ha nem értesz egyet a döntésemmel, de én most ezt szeretném.
• Nikolaus beszélni akar majd veled – próbálta meggyőzni a lányt, de tudta hasztalan. Túlságosan is megbántották azzal, hogy nem mondták el neki az igazat. Amitől féltek bekövetkezett. Csak remélni, merte, hogy Niké valaha is megbocsájt nekik és nem taszítja el véglegesen magát tőlük.
• Tudom, ha ide jön, akkor beszélek vele – felelte Niké és Damonbe kapaszkodott, mert megszédült. Elijah is felé nyúlt, de a lány elutasítóan megrázta a fejét.
• Holnap akkor... - hagyta függőben a mondatott Elijah és, bár nem látszott rajta nagyon reménykedett benne, hogy kapnak egy új esélyt. Amiben tiszta lappal indulhatnak.
• Holnap megbeszéljük az egészet. Iskola után. Kérlek, mond meg Nik bácsinak, hogy csak akkor jöjjön ide, ha képes lesz megállni mérges, tomboló dühkitörés nélkül és úgy hogy senkinek nem esik bánódása – tekintett rá Emma kékeszöld szemeivel Niké. Legjobb barátja szemei voltak ezek és az ős meghajlott akartuk előtt.
• Elfogadom a döntésed – biccentett Elijah és távozott, de előtte vetett egy figyelmeztető pillantást Damonra. Stefan kissé megnyugodva áll félre az útból. Amikor az ős kivette a kezéből a telefont, akkor olyan dühös volt a tekintette, ami tőle merőben szokatlan, sőt egyenesen elképesztő volt. A fiatalabb Salvatore azt hitte, hogy az ős meg fogja ölni Damont. Szerencsére Niké kimentette testvérét. Stefan azonban tudta, hogy Damon ennek ellenére nem ártatlan. Ha mást nem is, nyilván el akarta csábtani a lányt. Ez pedig rossz ötlet volt, nagyon, nagyon rossz ötlet. A veszély azonban még nem múlt el, mert ha Klaus idejön, akkor végleg elbúcsúzhat a bátyjától. Hacsak Niké nem menti ki őt megint, Stefan mélyen remélte, hogy ez fog történni és sikerülni is fog. Elvégre ki kérheti a nagy hibridet arra, hogy ne csináljon semmi meggondolatlan dolgot, ha nem a tulajdon keresztlánya?! Mert tudta, ha ez nem jön be, akkor mindennek vége.

A Mikaelsson villában Kol Niké rajzait nézegette a lány szobájában. Feljött ide, mert kezdte nagyon megunni, hogy Rebekah aggodalmában óriási köröket ró a nappaliban és még a szokásosnál is erősebb sértéseire sem reagál semmit. Pedig most annyira jó lett volna egy remek kis feszültség levezető veszekedés! De Rebekah túl „elfoglalt” volt hozzá. A képek legtöbbje grafittal készült. Az ős talált képet magáról, Klauszról, Elijah-ról, a lány szüleiről, Caroline-ról, Rebekáh-ról, Elenáról és Damon-ről. Utóbbit legszívesebben mérgesen összetépte volna. Honnan ismeri őt Niké? Nyilván jó szokásához híven megkörnyékezte a lányt. Remélte Niké nem dőlt be neki, ha igen akkor egyel több oka van arra, hogy megint ledöfje az idősebb Salvatore-t egy baseball ütővel ezúttal nem tévesztve el a célt, vagy esetleg egyszerűen csak kitépi a szívét, bár az túl könnyű és gyors halál lenne számára még akkor is ha nem ismerte a pontos körülményeket. Elijah telefonon - húguk türelmetlen kérdés özönét elvágva – azt közölte velük, hogy haza jön, amikor Rebekah megkérdezte tőle Niké vele van e akkor a válasz egy kimért „Nem” volt. Ami nem volt túl biztató. Lent kivágódott a bejárati ajtó és Kol úgy sejtette megérkezett legidősebb testvére és a helyzetet ismerve nincs éppen rózsás hangulatában. Mire Kol leért a nappaliba addigra Elijah is hazaért.

• Niké miért nincs veled? - kérdezte számon kérően Rebekah középső bátyját, aki szokásos nyugodtságával tekintett testvéreire. Vele ellentétben testvérei teljesen ki voltak bukva.
• Tudja, hogy meghalt az anyja és nem szeretne ma haza jönni – közölte testvéreivel a borzalmas igazságot. Amiről ő még mindig úgy gondolta, hogy nem igaz és Emma valahol életben van.
• És miért nem hoztad haza... pontosan honnan is? - érdeklődte mogorván Klaus, akin látszott, hogy a hír igencsak megviselte őt.
• Holnap haza jön, de ma estére a Salvatore panzióban lesz – mondta Elijah.
• Hogy hol van? - húzta ki magát ültében Klaus. A kezében tartott pohár megrepedt a szorítástól, de még nem tört el. Rebekah meglepődöttségében csak pislogni tudott, Kol pedig elhúzta a száját. Tehát igazam volt. Nos, akkor tudom mi lesz az én válaszadásom ezért Damonnek.
• Szeretném, ha nem cselekednétek elhamarkodottan – intette le őket Elijah.
• Damon magához édesgette Nikét és te még véded őt? - csattant fel Klaus mérgesen. Utána egy hajtásra kiitta a pohara tartalmát és levágta azt az asztalra, aminek csattanása semmi jót nem ígérően viz hangzott az egész nappaliban és előtérben.
• Ráadásul most tudta meg, hogy az anyja meghalt. Így könnyen ki tudja használni a helyzetet – fortyant fel Rebekah is.
• Elijha ne legyél már ilyen, ebben a kérdésben nekünk van igazunk ezt be kell látnod – szólt közbe Kol szintén eléggé hevesen.
• Most rögtön oda megyek – állt fel Klaus tettre készen.
• Veled tartok – indult el az ajtó felé Kol is, Rebekáh-val egyetemben.
• Várjatok. Nikolaus tudnod kell, hogy Niké megkért adjak át azt az üzenetet miszerint. Csak akkor hajlandó beszélni veled, ha biztosítod a Salvatore fivérek biztonságát – mondta Elijah. Nem akarta, hogy bátyja meglássa, hogy Niké bánatában leitta magát. Kicsit átfogalmazta a lány kérését remélve, hogy Klaus így nem megy el a Salvatore panzióba. Amire az volt az oka, hogy tudta az úgy hatna rá, mint bikára a vörös posztó és az első keze ügyébe eső Salvatore-nek kitörni a nyakát vagy ne adj isten megölné. Ha ezt tenné, akkor pedig tényleg teljesen elveszítenék Nikét.
• Damon biztos befolyásolta őt – vélte Rebekah megingathatatlanul.
• Nem, te is tudod, hogy Niké verbénát fogyaszt a javaslatunkra – mutatott rá az ellenérvre Elijah.
• Ne mond, hogy nincsenek meg rá ettől függően a módszerei? - horkantott fel Kol. - Klaus te mit mondasz? - kérdezte legidősebb testvérét, aki az ajtóban állt lehajtott fejjel és csak sokára válaszolt.
• Tiszteletben tartom a kérését, viszont felhívom őt – felelte végül hibrid végül, mert nem vette észre, hogy Elijah félrevezette őt ezzel. Persze mindez csak a hibrid, a testvérei és leginkább Niké érdekében történt. Klaus elővette a telefonját. Kol kedv szegetten indult vissza a lány szobájába, mivel, hogy ezzel a vita eldőlt és mégsem ölheti meg Damont. Rebekah pedig durcásan a sajátjába vonult hasonló okok miatt.

Niké féloldalasan Damon mellett feküdt a vámpír ágyán és úgy figyelte a vele szemben lévőt, aki az Elfújta a szél című könyvet olvasta. Azért tartózkodtak együtt Damon szobájában, mert Niké nem akart egyedül maradni, mert akkor könnyebben átengedhette volna magát az önsajnálatának és ezt nem akarta. Tehát mikor Damon könnyedén felvetette neki a lehetőséget, habozva ugyan, de elfogadta azt. A vámpír olykor ránézett Nikére és csábítóan rávigyorgott. Sikerként könyvelte el, hogy a lány vele akart maradni, legyen erre bármi is az oka. Sikerült mindenféle hátrányos következmény nélkül megoldani a valószínű buktatót. A terve pedig folytatódott tovább. Niké miután lezuhanyozott megkapta a vámpír egyik pólóját, valamint azt a fekete fehérneműt, amit még elvett tőle a látogatásakor. Igazán jól áll neki, nézett a lányra a szeme sarkából. Ő csak egy selyem pizsama nadrágot vett fel, mert úgy gondolta azért a lányt feszélyezné, ha a szokásos egy szál semmiben aludna. Azon töprengett, hogyha most próbálná meg elcsábítania őt, akkor vajon milyen választ kapna a kérdésére? A legvalószínűbb az igen lenne. Próba szerencse, gondolta Damon és mivel tudta, hogy nem sokan képesek ellenállni neki bátran letette a könyvet és féloldalasan a lány felé fordult.

• Jól vagy? - hajolt közelebb Nikéhez. Egyszerű kérdés, amire idegesítő módon tudni akarom a választ.
• Ugye nem zavar a jelenlétem? - válaszolt kérdéssel a kérdésre a lány.
• Engem nem. Stefan pedig nem panaszkodhat elvégre néha megszokta őt látogatni Elena. Tudod, azt várom, hogy egyszer valamelyik erdei barátja is benézzen hozzánk és akkor aztán retteghetünk – vigyorodott el Damon. Niké is elmosolyodott. A vámpír közelebb hajolt hozzá és megcsókolta. Niké átkarolt Damon nyakát. Megnyugtató volt neki a vámpír vággyal fűtött érintése, mert kapaszkodhatott belé. Egy biztos pont volt, amire – Mystic Fallsban legalábbis – bármikor számíthat. Ám amikor Damon áttért a nyakára, majd onnan a vállára Niké elhúzódott és önmagát átkarolva, remegve elfordult, mert rossz emlékek rohanták meg az elméjét. - Sajnálom – karolta át őt hátulról Damon, a lány pedig nem húzódott el, ám nem is nyugodott meg. Ennyit arról, hogy ma este elcsábítom, úgy viselkedtem, mint egy kezdő. Nem értette, hogy is felejthette a lány különös tartózkodó viselkedését? Talán azért, mert veled szemben már nem volt az, súgta egy hang. Ezt most jól megcsináltad, korholta önmagát. Megszólalt Niké telefonja a lány sietve elhúzódott a vámpír karjaiból és kivette a készüléket, ami türelmetlenül csörgött jelezve a hívó fél hangulatvilágának egy részét.
• Szia – motyogta Niké.
• Szia – válaszolta Klaus gyöngéden. - Jól vagy? - tette fel ugyan azt a kérdést, mint Damon.
• Ugye nem hibáztatod Caroline-t? - tért ki a válasz elől Niké.
• Nem – felelte Klaus. - És nem bántottam, ha ez lenne a következő kérdésed.
• Örülök neki. Ne hibáztasd őt, ha lehetséges jó? - kelt barátnője védelmére Niké.
• Erősen fogok próbálkozni, hogy ne így legyen. Ami anyukád ügyét illeti... - vetett volna fel Klaus kétségbeesetten, ám Niké félbeszakította.
• Holnap megbeszéljük. Rendben? - kérdezte Niké, ám hangja kimértségét még Elijah is megirigyelte volna. Ugyanis úgy érezte még nem áll készen erre a beszélgetésre és ezt a hívó fél tudtára akarta adni.
• Rendben. Aludja jól és ne felejtsd el, hogy bármikor felhívhatsz, és én azonnal érted megyek – tette le Klaus a telefont. Ezután Damon nem erőltette a továbbiakat, de azért visszahúzta magához a lányt, hogy ez által is szokja a jelenlétét. Niké hozzábújt és erősen belekapaszkodott a vámpírba, mert szüksége volt, hogy érezzen valakit a közvetlen közelében. Legyen ez a személy akár olyan is - aki bár el akarja csábítani őt -, de legalább eddig nem hazudott neki és most csak egy ölelésre vágyott. Damon pedig pont ezt adta, akkor is, ha nem a vigasztalás volt a fő célja vele.

Eközben Párizsban

Egy barna hajú, barna szemű nő látta, hogy sms-e érkezett. Mikor elolvasta gondterhelten összevonta a szemöldökét. Az üzenet így hangozott: „Utánanéztem annak, amire megkértél eddig semmi jele nincs annak, hogy Tristan élne. Szerintem képzelődsz. Azonban van egy hírem, ami nyilvánvalóan érdekelni fog. Emma titokzatos módon elvileg meghalt, a falkája eltűnt. Niké pedig az ősöknél van Mystic Fallsban. Katherine”

• Robert csomagolj! Amerikába megyünk – szólította fel fia legjobb barátját, aki éppen lustán élezte a késeit.
• Amerika melyik részére? - pillantott fel álmosan a szólított barna szemei is ezt az érzést tükrözték. Szintén barna haja ezerfelé állt, jelezve ezzel is, hogy tulajdonosa nemrég kelt fel.
• Először Bostonba, utána irány Mystic Falls – válaszolt a nő és a füle mögé tűrte vállig érő barna hajának azt a részét, ami a szemébe lógott.
• A jó öreg Mystic Falls, már nem voltam ott vagy négyszáz éve – tette fel a lábait elégedetten az asztalra Robert. Társa elégedetlenül lesöpörte azokat.
• Nikének szüksége van rám – mondta gyengéden a nő.
• Remek, belőled is jókor tör elő a nagyszülői szolidaritás – dohogott a férfi barna szemeit lustán a nőre függesztve.
• Helyre fogom hozni a hibát, amit régen tetten és utána újra egy család leszünk. Egy nagy boldog család – hagyta figyelmen kívül a közbeszólást társa.
• Örök álmodozó maradsz – közölte fejcsóválva a férfi és újra feltette az asztalra csizmás lábait.
• Ne felejtsd el kivel beszélsz – sziszegett rá a nő és újra lelökte Robert oda nem illő végtagjait.
• Szerinted jó ötlet visszamenni, oda? - ásította a férfi unottan.
• Nincs más választásunk. Nikének szüksége van a segítségünkre és amúgy is úgy terveztük, hogy oda meggyünk hátha megtaláljuk végre Tristant – kötötte az ebet a karóhoz.
• Te tudod – válaszolta érdektelenül Robert és nagyon merészen harmadszorra is feltette a lábit. Ő úgy gondolta Nikére vigyáznak az ősök, viszont Emma és Tristan kérdése azért őt is aggasztotta. Valahol nagyon mélyen.
• Az ég meg áldjon ez az egyik kedvenc asztalom. Ha még egyszer felteszed rá a koszos patáidat tőből kitépem őket – csapta le az említett „patákat” a nő mérgesen.
• Már megint túlreagálod – pillantott sokatmondóan a plafon felé a férfi. - Akkor irány Mystic Falls – emelte fel lustán vigyorogva az egyik pisztolyát, amit már előzőleg megtöltött fatöltényekkel. Tudta ez után nem sok ideje lesz hódolni kedvenc szórakozásának, vagyis az alvásnak, de lesz ideje a hobbijára. A vadászatra, mert pontosan tudta, hogy Mystic Falls az a hely, ahol remek célpontokat tud találni magának.