8. fejezet

Aggódó bizalmatlanság 

 

"Akik nekünk adták teljes bizalmukat, azt hiszik, ezzel jogot szereztek a miénkre is. Ez tévedés: ajándékkal nem szerez az ember jogokat." Friedrich Nietzsche

Niké reggel zilálva ébredt fel. Elhúzódott Damon-től, aki valamilyen különös oknál fogva birtoklóan átkarolta a derekát és kikelt az ágyból. Kicsit fájt a feje, de egyébként senki meg nem mondta volna róla, hogy tegnap képes volt öt üveg whiskyt meginni egy ültő helyzetében. Álmosan és mezítláb lesétált a lépcsőn, hogy tudjon inni egy pohár vizet, amikor is szembe találta magát Elenával.

• Jó reggelt – motyogta neki és a konyha felé vette az irányt, ám érezte, hogy valaki megragadja a lábait és eldobja őt. Szerencsére - és hála annak, hogy nem felejtette el az apjától tanult trükköket - sikerült guggoló testhelyzetbe földre érkeznie. A feltétlen reflexeim, még mindig jók, nyugodott meg egy kissé, ám nem annyira mivel tudta, hogy vele szemben nem Elena található. Ugyanis képtelenségnek tartotta, hogy osztálytársa annak ellenére, hogy ő volt a hasonmás ilyen gyors legyen ember létére.
• Neked is. Egyébként egész jó vagy - vigyorgott rá Katarina Petrova vagy elhíresült nevén Katherine Pierce.
• Ezért kellett eldobnod a szoba másik végébe, hogy ezt kiderítsd? – állt fel Niké, de nem vette le a szemét a vámpírról. Most, hogy belélegezte az illatát tényleg érezte rajta, hogy ő nem Elena. A tegnapi kiborulás nem indok arra, hogy ennyire figyelmetlen legyek és ne vegyem őt észre, korholta önmagát. Damon és Stefan teremetek mellette, ő pedig kissé feszélyezetten állt az idősebb Salvatore egyik pólójában a szoba közepén. Nem minta vendéglátói olyan nagyon túlöltözöttek lettek volna, mivel mindkét férfin csak egy selyempizsama nadrág volt. Miután Damon ellenőrizte, hogy Niké épségben túlélte a Katherine-nel való első találkozót, utóbbi felé fordult.
• Minek köszönhetjük a nem várt látogatást? – kérdezte Damon gúnyosan és mérgesen összevont a szemöldökét jelezve, hogy nem örül kifejezetten a látogatónak.
• Nem hozzátok jöttem – búgta vissza válaszként Katherine és leült a kanapéra.
• Akkor? Ha Klaust vagy Elijah-t keresed eltévesztetted a házszámot, bár nem hinném, hogy tárt karokkal várnának téged az ősök – jegyezte meg Damon cinikusan.
• Jaj, Damon, hogy mondhatsz nekem ilyet – biggyesztette le a szája szélét a vámpírnő.
• Mit akarsz Katherine? – szólalt meg Stefan nyugodtan, de ez csak a látszat volt. Belül egyből elkezdett aggódni Elenáért és örült, hogy Nikének nem esett baja. Nem akart belegondolni abba mit tennének velük az ősök, ha valami baj történne, a lánnyal még itt van náluk.
• Te vagy Niké igaz? – kérdezte a lányt Katherine. Úgy mintha nem tudna róla semmit. – Klaus tudja, hogy szemet vetettél rá Damon? Azt hittem több benne az élni akarási ösztön – fordult utána érdeklődve az idősebb Salvatore felé.
• Futjuk a szokásos bájcsevegési köreidet és még mindig nem tértél rá mi a francot is keresel itt – jegyezte meg gúnyosan Damon.
• Igazából attól tartok el kell keserítenem téged, de ne hozzád jöttem, hanem a kis barátnődhöz – vigyorgott rá Nikére Katherine.
• Engem keresel? Miért? – értetlenkedett Niké.
• Nagyanyád megkért adjak át egy üzenetet neked miszerint teliholdkor ér Mystic Fallsba – állt fel a vámpírnő és az ajtó felé vette az irányt. Niké hatalmasra tágult szemekkel nézete őt. De hát az ő nagyanyja meghalt! Akkor mégis mi hord itt össze vissza Katherine?!
• Mióta vagy postabagoly Katherine? – kérdezte gúnyosan Damon.
• Mióta adod át mások üzenetét? – finomította a kérdést Stefan.
• Ez egy kivételes alkalom. Ne szokjatok hozzá. Csak így tovább kislány, még találkozunk – vigyorgott rá Nikére, majd távozott. A lány még mindig alig tudta felfogni a neki átadott információt. Az apja azt mondta neki kiskorában, hogy a nagyanyja ostoba módon önmagának kereste a bajt és ennek köszönhetően elbukott. Akkor mégsem halt meg? Van egy élő rokona, aki talán még az ősöknél is jobban tud segíteni neki az anyukája megtalálásában. Mert a halála egyértelműen képtelenség, azonban inkább agya egyik hátsó zugába száműzte ezen sötét és szomorú gondolatokat. Helyette azon kezdett töprengeni, hogy eddig még soha nem volt szerencséje Katherine-hez és a nőt igencsak megelőzte a híre. Emlékezett rá, hogy az apja is emlegette néha-néha. Igaz nem túl szívélyesen olyankor mindig volt valami dühös elutasítás a hangjában. Damon és Stefan pedig tudták, hogy semmi jót nem jelent egykori közös szerelmük felbukkanása, mert érdekes módon, ha Katherine feltűnt, akkor valahogy mindig megsokszorozódtak körülöttük a bajok. A baj egyszerűen követette a vámpírnőt. Ők pedig köszönték szépen, de nem kértek belőle. Elégek voltak nekik az ősök, nem kellenek, holmi Katherine halálát akaró más természetfölötti lények! Mivel tudták, hogy nem egy ilyen akad.

Stefan kerített Nikének ruhát, ezután elindultak az iskolába. Stefan a saját kocsijában, még Damon és Niké az idősebb Salvatore-ban. Szerencsére ugyan azok az óráik voltak, mint tegnap, így a lánynak nem hiányzott egy tankönyve sem. Katherine-ről hallgatólagos megegyezésük alapján egyikük sem beszélt. Az iskolánál Rebekah várta őket, vagyis Nikét, és amikor a lány kiszállt az idősebb Salvatore mellől szorosan megához ölelte őt, Niké hagyta, mert már igazán megszokta Rebekah ölelésit, amivel általában őt tüntette ki. Ezután a mellette toporgó Caroline szintén megölelte Nikét.

• Tudtam, hogy nem kellett volna elmenned tegnap – mondta mély levegőt véve, amikor elengedte barátnőjét.
• Sajnálom Caroline – mormolta Niké bűntudatosan.
• Végül is semmi baj – csóválta meg a fejét mosolyogva Caroline, mivel barátnőjét nem hibáztatta egy kicsikét sem. Nem úgy, mint Damon-t, aki szerinte az egész tegnapi kései távollét értelmi szerzője volt.
• Oszolj, oszolj szőke banda. Ha nem lenne túl nagy probléma el akarok köszönni Nikétől – hessegette el a két szőke vámpírlányt Damon.
• Elköszönni? Remélem véglegesen, mert Nik nem volt oda a boldogságtól mikor megtudta, hogy Niké mellett vagy – közölte negédesen Rebekah és a fenyegetés tisztán kivehető volt a hangjából. Niké aggódva pillantott Damon hipnotikus kék szemeibe.
• Iskola után hazaviszlek. Rendben? – kérdezte a lánytól a vámpír ügyet sem vetve az ős fenyegetésére. Tudta, hogy nem a levegőbe beszél, de újra nyeregben érezte magát és nem igazán érdekelte így kora reggelről Rebekah hiszti rohama.
• Biztos vagy benne? – vonta össze a szemöldökét Niké.
• Tudod, imádom a veszélyt – vetett a lányra egy csábos mosolyt Damon.
• Én inkább úgy mondanám, hogy szereted megkörnyékezni a halál árnyékát – helyesbítette őt halkan Niké. Damon látta, hogy a lány szemei a reggeli napfény hatására zöldről kékre váltanak. Eltűrt egy vörös tincset, ami belelógott a különös színű szemeke. Emlékezett rá, hogy este egyszer meg kellett nyugtatnia Nikét, mert rémálma volt és lelökte őt az ágyról. Nem egy kellemes ébredés az éjszaka kellős közepén az egyszer biztos, de annyira nem kelt ki magából, mint az elvárható lett volna tőle. Megnyugtatta a lányt. Utána vagy egy óráig azon gondolkodott mitől lehet ez a szélsőséges viselkedés. Ugyanis szerette volna tudni, hogy segítsen megoldani a problémát. Természetesen kizárólag a terve miatt, hogy az által is közelebb kerüljenek egymáshoz.
• Akkor iskola után találkozunk – mondta Damon. Közben egyik kezét a lány tarkójára csúsztatta a másikkal pedig a lány derekát karolta át és magához húzva megcsókolta Nikét. Rebekah felszisszent a háttérben, Caroline pedig a szája elé kapta a kezét borzalmának kifejezésére. Damon miután elvállt Niké ajkaitól feltette a napszemüvegét rámosolygott Nikére, vetett egy lefitymáló vigyort a két szőke vámpírlányra, intett egyet az éppen leparkoló Ricnek és a kocsijába ülve elhajtott. Niké megcsóválta a fejét és a teljesen lesokkolt Rebekah-Caroline páros mellé lépett.
• Pont őt? – kérdezte siránkozva szinkronban a két szőke vámpírlány. Niké válaszként csak megvonta a vállát. Nem akart belebonyolódni a kérdésbe. Damon vele, ha nem is volt éppenséggel kedves, de durva sem – már persze, ha leszámítjuk az első találkozásukat Niké pedig így is tett -, mindemellett a vámpír vicces volt a maga furcsán kitekert gúnyos modorában, de vicces. Főleg, amikor Stefan és a mókusai kerültek szóba. Niké lemerte volna fogadni, hogy Damon szinte végtelen variációt kitalált ezzel kapcsolatban öccse bosszantására. Egyébként hálás volt neki azért, mert tegnap megvigasztalt őt és segítet elterelte a gondolatait, valamint jó volt kapaszkodni valakibe.

• Jó reggelt lányok – köszöntette őket Ric.
• Hogy lenne jó? Damon már megint elrontotta – jegyezte meg elszontyolodva Rebekah.
• Mindig mindent elront – csatlakozott hozzá Caroline is elkeseredetten. Ric kérdőn fordult Niké felé, mert úgy látszott, hogy a két vámpírlány nagy egyetértésükben mindjárt elsírják magukat. Ami a történelem tanárnak nagyon hátborzongató élmény lett volna.
• Damon elhozott iskolába – felelte Niké.
• Értem – mondta Ric, holott nem értett semmit. De a síró Rebekah-Caroline duótól tényleg a hideg is kirázta és jobbnak látta, ha nem kérdez semmit. Szeretett volna megmaradni a boldog tudatlanság állapotában. Jól tette. – Kijavítottam a dolgozatodat. Nagyon szép munka, hibátlan lett – mosolygott rá a lányra elterelve a beszélgetést egy másik irányba.
• Köszönöm Ric – mosolygott rá a történelemtanárra Niké.
• Az első jó hír ezen a napon – derült fel Rebekah.
• Igen, de most már menünk kell, mert az első óra matek és dogát írunk – mondta lehangoltan Caroline.
• Hogy ezen miért nem lepődöm meg? – tette fel a költői kérdést Ric, ugyanis Miss. Thomson rettegett volt nemcsak a diákok, de a tanárok körében is. Igaz más okból. Ric egyenesen félt tőle. Különösen az éles, hegyes műkörmeitől és, mert egyszer úgy rácsimpaszkodott, hogy alig bírta levakarni magáról.
• Csak nem egy kellemes emlék Ric? – kérdezte Rebekah gonoszkodva, látva a férfi szenvedő arcát.
• Remek megfigyelés Rebekah – válaszolt kínosan Ric. Ezután a lányok és Ric is bementek a „félelmetes” gimnáziumba.

Tanítás után Niké, a szinte hozzátapadt Rebekáh-val és Caroline-nal együtt várta Damont. A két szőke vámpírlány ugyanis nem volt arra hajlandó arra, hogy még egyszer kettesben hagyja őt Damonnel. Meg egyébként sem szerették volna szem elől téveszteni a lányt a tegnapi után. Az egyikük itt hagyta a másik meg elengedte. Szép mégis milyen rokon vagy barátnő az ilyen, tették fel mindketten önmaguknak a kérdést. Ha kimondják, akkor Niké azt mondta volna neki, hogy jó. Mert megvoltak az okaik arra, amit tettek. De az ilyen kis aprósággal, mint a féltés nem nagyon győzte volna meg egyiket sem. Damon leparkolt az autóval és mikor Niké beszállt meglepődve konstatálta, hogy Rebekah és Caroline – amolyan magától érthetődő módon - bepattan a hátsó ülésre.

• Nem emlékszem, hogy az autóm még nem figyeltem oda tömegszállító eszközé varázsolódott volna – jegyezte meg epésen Damon, ahogy a visszapillantó tükörből rájuk nézett, remélve, hogy megértik a célzást. Nem tették meg a kérésnek alig nevezhető parancsot, úgy tűnt fel sem fogják, vagy ha így is volt nem mutatták.
• A Mikaelsson villába viszed Nikét és, ha eddig nem tudtad volna én ott lakom – jelentett ki fensőbbségesen Rebekah.
• Én pedig közös feladatot kaptam Nikével – mondta Caroline olyan hangon, hogy az idősebb Salvatore-re merjen csak egy rossz szót szólni és akkor aztán fel is út- le is út.
• Rendben Szöszi egy és Szöszi kettő maradhatok – morogta Damon és miután adott egy gyors csókot Nikének az ősök villája felé vette az irányt. Igaz ő maga úgy érezte, hogy a pokol kapuja felé hajt éppen, a hátul lévő két vámpírlány – nem felejtkezett meg róla, hogy mindkettővel volt egy aprócska afférja - pedig mindjárt előkap valahonnan egy-egy vasvillát és a földből megnyíló lávafolyamba lökik. Ez a hasonlat minden bizonnyal azért volt, mert nemrég olvasta újra Milton Elveszett paradicsom című művét. Nikére nézett, aki azon fáradozott, hogy ne nevesse el magát a lányokat ért becenevek hallatán és az ő szája széle is megrándult ezt látva.
• Egyébként Damon melyikünk is Szöszi egy és melyikünk Szöszi kettő? – tette fel az őt foglalkoztató kérdést bosszankodva Rebekah. Attól, hogy most Niké miatt elviseli Caroline-t még nem jelenti azt, hogy kedveli őt. Annak ellenére sem, hogy néha egész normális ötletei vannak.

A Mikaelsson villa elé érve mindenki kiszállt a kocsiból.

• Attól tartok ennél beljebb te nem jöhetsz – fordult Damon felé lekezelően Rebekah. Azt, hogy Elijah-nak megígérte tegnap, hogy nem öli meg a vámpír kizárólag Niké miatt az határozottan nem azt jelentette, hogy kedves lesz vele. Még hogy ő, vagy akár Klaus vagy Kol kedves legyen Damon Salvatore-hoz? Előbb fagy be a pokol. Elijah nem volt számításba vehető, mert ő amolyan semleges fél szerepét öltötte magára. Mint mindig. A békítő és nyugodt Elijah. Niké pedig, ha nem is volt oda teljesen az idősebb Salvatore-ért attól még valamilyen szinten kedvelte őt. Ami ezt még Elijah is belátta igen veszélyes dolog.
• Ne aggódj, nem szándékozok bemenni az oroszlánbarlangjába – húzta el a száját Damon. – Holnap reggel érted jövök – közölte Nikével vigyorogva.
• Igazán nem tartom szükségesnek – szólt közbe irritáltan Rebekah. Ezután soha nem fognak tudni megszabadulni tőle?
• Holnap – bólintott rá Niké. Rebekah megbántottan besuhant a házba, Caroline követte őt. Damon magához rántotta és szenvedélyesen megcsókolta a lányt. Az ablakból figyelő Klaust és Kolt csak Elijah határozott vállszorítása tartotta vissza attól, hogy felpattanjanak a kanapéról és ostobaságot csináljanak. Klaus és Kol egyébiránt elég régóta a kanapén szobrozott, amikor Elijah elvitte húgukat iskolába, akkor még nem voltak ott, de mikor hazaért már ott álltak, vagyis ültek és azóta szinte el sem mozdultak onnan. Igaz úgy tettek, mint akik tv-t néznek, de a kanapét úgy helyezték, hogy pont rálássanak a ház elejére. Mikor Elijah udvariasan megérdeklődte miért rombolták alá a nappali szép stílusát azzal, hogy átrendezték a válasz nem váratott sokat magára. „A szemükbe sütött a nap.” A tényben az sántított, hogy pont így kerültek szembe a nappal. Elijah volt annyira figyelmes miszerint nem hányta a szemükre a nyilvánvaló hazugságot. Tudta csak idegesek és aggódnak Niké miatt. Ő is aggódott, bár ezt, mint mindig sikerült jól álcáznia. Neki sem nyerte el a tetszését Niké és Damon „barátsága”. De még élt a fenyegetése és tegnap csak a lány miatt nem váltotta be. De tudta még egy ilyen alakalom és nem lesz képes megállni, hogy legalább ne szúrjon megint valamit – ezúttal nagyobbat, mint egy toll -, Damon Salvatore-ba. Mivel a vámpírból teljesen hiányzott az önmérséklet és a tisztelet ezt pedig már ő sem tudta sokáig eltűrni.

Mikor Damon elhajtott Niké megcsóválta a fejét és belépet a házba. Damon tényleg szeretheti a halál közeli élményeket… vagy egyszerűen csak - mint ahogy azt az első pillanattól fogva feltételeztem -, meg akar halni. Niké hajlott rá, hogy inkább utóbbi a lehetséges.

• Helló kislány – köszöntette őt vidáman Kol és váratlanul megforgatta a lányt a levegőben.
• Hello – viszonozta tétovázva a köszönést Niké. Kol után Klaus vonta szoros ölelésébe.
• Milyen volt a napod? - próbált megütni egy semleges témát a hibrid. Caroline zavartan álldogált Elijah mellett. Nem akart egy családi vitába bonyolódni, de szeretett volna beszélgetni Nikével és tényleg meg kellett csinálniuk azt a feladatot, amit Damon előtt említett.
• Matekból dolgozatot írtunk, de a történelem, amit az ezerkilencszázhúszas évekből ötös lett – válaszolta Niké félszegen.
• Nem is kételkedtem benne, hogy más lesz. Egyébként láttam, hogy Damon Salvatore hozott el titeket az iskolából – jegyezte meg óvatosan témát váltva Klaus.
• Igen, ő volt. Holnap elvisz az iskolába – felelte Niké és közben fürkészve nézett keresztapjára.
• Hallottam - mondta fogcsikorgatva a hibrid. Kol pedig elfintorodott.
• Szerintem jobb volt, amikor csak ketten mentünk, talán még az sem zavarna, ha esetleg - de ezt nem kell felhívásnak venni -, Caroline is csatlakozna hozzánk – ajánlotta feszengve Rebekah. Mindenki tudta, hogy mennyire nem szívleli a szőke vámpírlányt, de inkább őt választotta, mint Damon-t.
• Megígértem neki – rázta meg a fejét határozottan Niké.
• Te kedveled őt? - kérdezte halkan Kol, mintha még az elképzelés is elképesztené őt. Így is volt. Bárki, tényleg bárki csak ne az idősebb Salvatore. Ott van Tyler, igaz ő Klaus pincsije lett és amúgy sem kedvelte vagy Matt, igaz ő inkább Rebekah párti. De akkor is akárki jobb volt, mint... mint... ő. Bár ahogy belegondolt Damon még mindig jobb, mint Stefan. Niké hallgatása többet mondott minden szónál. - Oh, ne már – fejezte ki mindenki véleményét röviden és tömören Kol.
• Ugye tudod, hogy ő egy nőcsábász? - ékelte közbe a kérdést Rebekah.
• Nem volt nehéz kitalálni – mondta finoman Niké. - De ne lássatok túl sokat ebbe a kapcsolatba csak segíteni szeretnék neki.
• De muszáj közben a barátnőjének lenned? - szisszent fel Klaus.
• Igazából nem beszéltünk erről a dologról – vont vállat Niké, így is volt. Tudta mi Damon terve és ennek ellenére határozott szándékában állt segíteni az idősebb Salvatore-nak.
• Most akkor elvárod, hogy bízunk Stefanban és – még az elképzelés is szürreális – Damon Salvator-ban? Tudod utóbbiról Rebekah sokat tudna mondani, vagyis inkább igazából mindkettőjükről. Előbbi pedig mókusokkal csillapítja a vérszomját, mert egyébként megzakkan az ember vértől. Mókusokkal érted? - emelte fel a kezeit Kol. Egyszerűen felfoghatatlanul undorító volt számára, hogy valaki ne ember vért igyon. Jó ő is áttért a donor vérre, már amikor úgy tartotta kedve és nem a Mystic Fallsi ártatlan városlakókat kóstolgatta éppen. De akkor is mókus vér?! Fúj. Az biztos, hogy nem lenne az a szükség, ami rá tudná venne erre. Gyorsan el is terelte a gondolatait, mert félt, hogy netalántán még kidobja tőle a taccsot. Elijah pedig nyilván nem tolerálná tőle ezt a „borzalmasan illetlen” viselkedést.

Elijah a lány arcát fürkészte és próbált rájönni mire is gondol pontosan, tudta öccse szemtelen kérdése az elevenébe talált. Néha elképesztette Kol bárdolatlansága. A tegnap esti beszélgetése is eszébe jutott, amit Niké és ő folytattak a Salvatore panzióban. Csak annyit akart, hogy Niké jobban legyen és megvédeni a lehetséges veszélyektől, erre pont a hallgatással űzte őt Damon karjaiba. Még most is úgy gondolta, hogy mindennek ellenére jobb ez a lehetőség, hogy így tudta meg, mintha ők mondták volna el később, mert az csak még több bajt szült volna. Igaz ő azért próbálta minél távolabb helyezni a szörnyű bejelentést, mert Emma után kutatott továbbra is.

Klaus tudta, hogy csatát vesztett Damon-nel szemben ez pedig teljesen felpaprikázta a hangulatát. Viszont ennek ellenére még esélyt látott a dolog mielőbbi vége érdekében. Ami valahogy úgy oldódott volna meg, hogy megöli Damont, de elhalasztotta a dolgot, mivel Niké most amúgy is mérges rájuk és nem lenne jó ötlet tovább fokozni ezt az érzést. Abban az egy dologban reménykedett, hogy ha most nem is talán idővel magától megoldódik. Igaz a most sokkal jobban hangozott. Valamint, még hátra volt Emma halálával kapcsolatos beszélgetés. Amit látva keresztlánya még a szokásosnál is csendesebb hangulatát érthető módon nem nagyon várt.

Rebekah kissé zokon vette legfiatalabb bátyja rá vonatkozó megjegyzését, a mondat többi részével viszont egyet értett. Ő is borzalmasnak tartott ezt az egész Niké-Damon páros dolgot. Féltette a lányt, mivel tudta, hogy az idősebb Salvatore csak és kizárólag miattuk fogja összetörni a lány szívét. Mert a felől egy cseppnyi kétsége sem volt, hogy így lesz. De tényleg Kol nem tud leszállni erről a témáról?! Jutott a szőke ősnek ismét eszébe felindultan a gondolat. Ő sem emlegette folyton testvére régi nőügyeit, szívesebben vette volna, ha ő sem hallja az ő kapcsolatait.

Caroline még mindig kényelmetlenül érezte magát. Nem akart belekeveredni a vitába viszont meg szerette volna védeni Stefan-t. Kol ugyanis láthatólag nem szimpatizált vele. Ennek az oka nyilván az, hogy a fiatalabb Salvatore bosszút akart állni Klauson. De nem tudhatták, hogy nemrég belátták az ősökkel szemben semmi esélyük sincs. A legjobb megoldás pedig, hogy békében megpróbálnak egymás mellett élni. Damon azonban nem volt hajlandó elfogadni ezt. Emlékezet rá Niké érkezése előtt mennyire fennen hangoztatta véleményét a témáról. Gondolatai ezután Niké köré összpontosultak. Jó volt látni, hogy barátnője ennyire fontos az ősöknek, de ezen nem is kéne meglepődnie elvégre a család tagja volt. Az ősök pedig rendkívül féltették őt Damon-től, amire meg is volt minden okuk.

• Kol nem arra kérlek titeket, hogy bízzatok bármelyik Salvatore testvéreben. Azt várom el, hogy bízzatok bennem, de lehet sokat kérek. Nem számít. Caroline feljönnél velem a szobámba? Ott meg tudjuk csinálni a feladatot - fordult a szőke vámpírlány felé. Aki az ötlettől megkönnyebbülten bólintott és követte Nikét a szobájába. Bárhová csak el ebből a feszült légkörből, gondolta miközben csatlakozott a vörös hajú lányhoz, aki próbálta nem kimutatni fájdalmát a bizalmatlanság láttán, tudta, hogy az ősök nem mérgesek rá és csak féltik őt, még az sem zavarta, hogy nem mondták el neki az anyja állítólagos halálát. Az egyetlen probléma az volt, hogy úgy gondolta nem bíznak benne eléggé és azt hiszik, hogy Damon képes volt őt átverni. Nem tudta elhinni, hogy vak aggódásukban ennyire alábecsülik őt és ez volt az, ami fájt neki, mert valahogy ezt nem várta volna tőlük.

Az ősök egyedül maradtak a nappaliban.

• Remek Kol te is tudod, mikor mit kell mondani – pillantott mérgesen az érintettre Rebekah. Utálta, hogy folyton mindent elrontott a megjegyzéseivel. Nem mintha ő nem tette volna ezt, de jó volt valakit vádolni vele. Erre pedig bátyái közül a legkisebb volt a legalkalmasabb, mert vele ilyenkor tudtak egy jót veszekedni.
• Mert, te annyira sok mindennel segítettél meggyőzni őt – replikázta Kol. Tudta, hogy Rebekah őt hibáztatja, de csak, mert szeret ujjal mutogatni másokra, közben kimondja, amit gondol és veszekednek egyet. Ez van. Felrémlett előtte egy remek megoldási lehetőség, melyben Damon szíve elvált a testétől, de nem volt teljesen hülye, mint ahogy azt egyesek gondolták róla. Mystic Falls pedig még mindig Mystic Falls volt, ahol úgy terjedtek a hírek, mint a záporeső. Így előbb utóbb Niké fülébe jutna, ami nem lett volna kimondottan a kedvére. Elvégre a lány az unokahúga volt, vagy valami afféle és nem akarta, hogy ilyen semmiség miatt vesszenek össze.
• Fejezték be – szólalt meg nyugodtan Elijah. Két kisebb testvére mindig is nagyon jól tudott egymásnak tanácsot adni, amit érdekes módon a másik sohasem fogadott meg. A veszekedéseik is ilyenek voltak valamelyikük megsértette a másikat és az válaszként rögtön oda mondta a magáét és ez által kirobbant a perpatvar. Néha valóban csak a feszültség levezetésére szolgált, de volt, amikor túlzásba estek és Elijah most nagyon nem akarta, hogy elszabaduljon a cirkusz. Kol és Rebekah abbahagyták ugyan hangos vitájukat, de vádló pillantásukat nem vették le egymásról. Klaus legszívesebben összetörte volna a berendezést, de helyette inkább nyugodtságot erőltetve magára töltött egy pohár whiskyt. Még a végén alkoholista leszek az idegességtől, nem való nekem ez a pótapa szerep. A keresztapaság még nem is olyan nehéz, de ez talán már meghaladja a képességeimet, gondolta keserűen a hibrid és nagyon nehezére esett lenyelni a benne felgyülemlett dolgokat. - Rebekah Niké mondott valamit arról, hogy mikor szeretné megbeszélni velünk a... khm... az okot, amiért itt van nálunk? - javította ki magát kimérten Elijah. Egyik testvére sem rótta fel neki a dolgot. Pedig máskor nem hagytak volna ki egy ilyen remek alkalmat a piszkálására. A probléma az volt, hogy most mindannyian idegesek voltak.
• Azt mondta vacsora után szeretne erről beszélni velünk – felelte húga, aki Niké informált a kérdésről igen szűkszavúan. Az ősök egy kicsit megkönnyebbültek, hogy Niké ezek szerint ma már ismét visszatér közéjük és nem szándékozik a Salvatore panzióban.
• Akkor vacsora után meglátjuk lehet e ennél is dühösebb ránk – jegyezte meg cinikusan Kol.
• Kol, te is tudod, hogy nem így van. Nikét természetes módon megviselték a kiderült események, de tudja, hogy ránk bármikor számíthat – ellenkezett vele Elijah. Legalábbis ő így remélte.
• Igazad van testvér. Este helyrehozzuk ezt a hibát és újra normális mederben fog folyni minden – jelentette ki ellentmondást nem tűrően Klaus. Azonban mindegyikük tudta, hogy ez nem így lesz, mert Damon miatt minden megváltozott. Ezért pedig mindegyikük a pokolba kívánta őt.

Boston repülőtér

Egy magángép landolt a bostoni repülőtéren. Utasa egy barna rövid hajú nő és egy szintén barna hajú férfi voltak.

• Köszönjük George – mosolygott rá a pilótára a nő.
• Bármikor asszonyom – biccentett a férfi, aki egyébként nemcsak pilóta, hanem egyszersmind sofőr, komornyik és tanácsadói szerepet is betöltötte. - Lepakolom a csomagjaikat – állt fel a pilóta.
• Lekötelez – köszönte meg a segítségét a nő. Többször megkérte már George-ot, hogy tegezze őt, de a férfi ragaszkodott a magázáshoz. Egy idő után pedig tudta, hiába való a próbálkozása. Ha George lelki békéje ettől teljese, ám legyen. Ezután az egyik kanapészerű ülésen alvó barna hajú férfi felé indult. Igazán legalább a magánrepülőn levehetné magáról a pisztolytáskáját, pillantott elégedetlenül az alvóra, akin vállra szíjazhatóan volt az említett eszköz és egy-egy fatöltényekkel ellátott pisztoly pihent a bőrtokban. Lefogadta volna, hogy más fegyver is van nála. Egyszerűen túlságosan is paranoiás volt, igaz ő jobb szerette azt mondani, hogy az óvatosság nem árt. Egy frászt. Ő tudta mi az óvatosság, Robert viszont túlzásba vitte.
• Robert – szólította meg a férfit, mire az kényelmesen átfordult a másik oldalára. - Robert ha nem fejezed be a lustálkodást és kelsz fel ebben a szent pillanatban, akkor itt és most felhívom az egyik ex-barátnődet és elárulom a tartózkodási helyed – jelentette ki kenetteljesen. Tudta, ha ez nem hat a férfira, akkor semmi sem.
• Már aludni sem lehet? - morogta Robert és hatalmas ásításokkal tarkított bordaropogtatás közepette felállt. Nem azért kelt fel, mert félt volna az előzőbarátnőitől, csak szerette volna megúszni a kínos találkozókat ennyi az egész. Ugyanis nem mindegyik ex-e gondolt rá jó szívvel. Sőt inkább a legtöbb legszívesebben kikaparta volna a szemét. Számára ennek oka igencsak értehetetlennek bizonyult. Néha eltöprengett, hogy nem e azért van, mert szeret egy szó nélkül lelépni. Igaz szokása volt otthagyni egy szépen gondosan megírt cetlit és egy szál vörös rózsát búcsúajándéknak. Akkor vajon miért haragszanak rá? Felfoghatatlan.
• Szerintem te már így is egy életre kialudtad magad – legyintett a nő.
• Máris Bostonban vagyunk? - kapta magára a kabátját, hogy elrejtse a fegyvereket. Ugyanis voltak, akik nem igazán helyeselték az ő hobbiját. Nem minta a sima emberek tudták is volna, mit csinál, de a fegyverek elég megrémisztették őket ahhoz, hogy ne is akarjanak kérdezni. Vagy csak egyszerűen tőle féltek. Ez is egy eshetőség volt. Egy igencsak valószínű eshetőség. Néha elég volt egy pillantás és a célszemély hanyatt homlok menekülni kezdet. Egyesek borzalmasan félősek.
• Igen, ha nem keltelek fel még képes vagy és téli álmot alszol – húzta elégedetlen fintorra a száját a nő.
• Már megint túlreagálod – emelte a szemeit sokatmondóan a repülő teteje felé. Ő nő vetett rá egy hűvösen megbántott pillantást, majd sarkon fordulva leszállt a gépről, de a válla felett még hátra szólt.
• Ha végre valahára összekaptad magad, akkor mehetünk is, mert tudod, hogy még meg kell találnunk Emmát, valamint minél előbb Mystic Fallsban kell lennünk, hogy segíteni tudjunk Nikének, mivel szerintem az ősök nem képesek rá. Valamint remélem nem felejtetted el azt sem, hogy Tristant is meg kell keresnünk, mert a fiam nem hallt meg csak azok az aljas boszorkányok elvették őt tőlem – közölte és mérgesen leszállt a gépről, mert ez a téma mindig ezt az érzést váltotta ki belőle. Mióta megtudta fia állítólagos halálát egyszerűen teljesen összeomlott és nem volt képes elfogadni azt, hogy a Tristan egy egyszerű autóbalesetben vesztett életét. Az égett hullán és a totálisan tönkrement kocsin kívül nem maradt hátra semmi. Ő meg akkor sem volt hajlandó elfogadni, hogy meghalt. Mivel szerinte a helyszín túlságosan is tiszta volt. Szinte varázslatosan tiszta. Még Robert és ő sem találtak semmit pedig fia legjobb barátja aztán tényleg tapasztalt nyomolvasónak számított.
• Vadászatra fel – ropogtatta ki a vállait és karjait Robert. Nem vette magára az előbb elhangzottakat. Egyszerűen csak tudomásul vette a feladataikat és máris a lehetőségeiket latolgatta. Utána pedig követte társát. A távolban felhangzott egy szokásos monoton női hang. „Isten hozta önöket a Bostonban”. Robert lusta vigyorra húzta a száját. Újra itt és nemsokára újra a jó öreg Mystic Fallsban. Lesz, ám itt meglepődés nem is kevés, főleg, ha újra találkozunk az ősökkel, gondolta a férfi szokásához híven meglehetősen álmosan.