21. fejezet

Éjfél

„A kalandvágy megváltoztatja az ember hozzáállását. Épp ez benne a lényeg. Mert ami éjfélkor még fergeteges kaland, reggel hétre oltári nagy baromság.” Melanie Gideon

Niké könnyei egy idő után elapadtak, de a fájdalma ugyan úgy megmaradt. Nem akarta, hogy bárki is meghaljon érte, és legfőképpen Damon ne. Rájött, hogy annyira fontos lett neki a vámpír, hogy szinte levegőt sem tud nélküle venni és most, hogy elvesztette őt egyszerűen összeszorult a szívé és az egész teste szinte megbénult. Az egyetlen dolog, ami vigasztalta az az volt, hogy legalább talán a túlvilágon együtt lehet vele. Legalábbis nagyon reménykedett bene. Ebben a helyzetben az volt az egyetlen biztos dolog a számára, hogy a két elrablója meg fogják őt ölni. Mivel nem volt éppen vidám a hangulata, így ez a felfedezés sem volt igazán meglepő a számára, vagyis nem taglózta le ez a hír, mint ahogy az már esetben történt volna. Elvégre ennél rosszabb helyzetbe már nem igazán kerülhetne. Segítsége nincsen, egyedül van a kiszárított apjával és Tatiával, várva a legrosszabbat. Tudta, hogy nem igazán fényesek a gondolatai, de valahogy már nem érdekelte semmi. Egyszerűen csak azt akarta, hogy mindennek vége legyen. Igaz eszébe jutottak az ősök, az anyukája, meg a barátai is, akiket Mystic Fallsban ismert meg. Tudta, hogy most ezzel a lemondással nagyon önző dolgot tesz, holott világ életében nem volt hajlamos az ilyesmire. Egyetlen mentsége az volt, hogy amikor Bonnie elmondta neki, hogy mit tett Damonnel, akkor valahogy már nem maradt ereje küzdeni. Nemrég, amikor a vérfarkasok megtámadták őket és előtte is, mindent kész lett volna feláldozni Caroline-ért vagy akár bárki másért, aki fontos volt neki. Most is megtette volna, de nem volt rá szüksége. Így inkább lenyugodva várta az elkerülhetetlent. Viszont azt nem értette, hogy hogyan is akarják megölni az apukáját. Elvégre, ha valóban Nik bácsikája a nagyapja, akkor az apja nem fog egykönnyen meghalni. Nyilvánvaló tehát, hogy őt is úgy kell megölni, mint egy őst. Vagyis a fehér tölgyfa karóval. Viszont tudomása szerint az ősök azokat a saját érdekükben mind elégették. Ezért itt felmerül a kérdés, hogy mégis, hogy akarják kivitelezni az egész tervüket. Gondolatai az zavarta meg, hogy a vámpír nő egy tejföl szőke hajú vele egyidős fiú dobott be a mellette lévő cellába.

• Azt est hátralévő részében élvezd a társaságát, utána úgyis meghal veled, apáddal és nagyanyáddal együtt – köpte felé a szavakat a nő és elment. Niké nem igazán értette, hogy a nő miért is akarja megölni őket. Mivel láthatóan szintén vámpír volt. Akkor meg mégis mire fel akkor ilyesmit tenni? A vörös hajú lány egyáltalán nem tudta, ezért inkább újra azon gondolataira összepontosította, hogy vajon mi is lehet a szándékuk Bonnie-nak és a társának. Töprengve nézett rá a vele szemben lévő apjára, majd a szintén hasonló állapotban lévő Tatiára – vagyis a nagyanyjára – és most az új jövevényre, aki egyértelműen vérfarkas volt. Ha ezeket összeadta és hozzátette a nemrég megtudott információt, vagy azt, hogy ő egy Petrova leszármazottja, hát az eredmény igazán nem volt kellemes. Nyilván Bonnie valamilyen varázslatot fog csinálni velük, ez igazán egyértelmű lett mostanra. Valamint minden szükséges kellékük meg volt hozzá, hogy valami igazán nagyon alkossanak. Viszont Niké nem értette, hogyan is tervezik az ő halálukat, hogyha még nincs telihold, így valószínűleg nincs erejük egy ilyen kaliberű varázslathoz. Ennek azonban ellenmondott, hogy a vámpírnő szavaiból nagyon is az volt következtethető, hogy nemsokára, valószínűleg még az este folyamán meghalnak. A lehetőségek egyre rosszabbak voltak. Mivel ha Bonnie feláldozza őket, akkor ki tudja még ezen felül mi a célja? Valamint Niké rájött, hogy az apja meghal, akkor az anyja is. Nem hagyhatja, hogy azért, mert ő ilyen helyzetbe került mások is bukjanak vele együtt. Eszébe jutott egy kiskori emléke:

• Nik bácsi! Nik bácsi! – szaladt oda abban a pillanatban érkezett keresztapjához a kicsi, négy év körüli Niké.
• Szia, csöppség – kapta fel a kislányt vigyorogva a hibrid.
• Játszol velem? – kérdezte Niké reménykedve pislogva Klausra.
• Természetesen és mit szeretnél, mit csináljunk? – nézett kérdőn a kislányra a hibrid.
• Fogócskázunk? – ajánlotta Niké félénken.
• Akkor futás – tette le a földre a kislányt Klaus, aki a választól boldogan futott a kert felé. Azonban nem figyelt oda és elbotlott a járdaszegélyben. Sírva nézett felsebzett, kissé vérző térdére, ami sajogni kezdett. – Hé, hé, miért itatod az egereket? – kapta ölbe Nikét keresztapja.
• Bibis lett – sírt a kislányra, a térdére mutatva.
• Ez a csúnya járda – csóválta meg a fejét Klaus. – Ne aggódj, bemegyünk és Emma pár perc alatt bekötözni neked és utána fogócskázunk, távol a járdaszegélytől. Rendben? – simogatta meg a kislány vörös haját.
• Megint el fogok esni? – kérdezte Niké, akinek kissé csillapodott a sírása.
• Lehetséges – válaszolta Klaus gyöngéden. – De figyelj rám, Niké – kérte a hibrid mire a kislány ráemelte könnyektől maszatos arcát és kékeszöld szemeit is keresztapja zöld szemeibe fúrta. – Ha el is esel, attól még fel kell állnod. Nem adhatod meg azt az elégtételt a járdának, vagy ha úgy adódna annak a személynek, hogy lásson téged összetörni. Fel kell állnod és tovább menned. Lehet, hogy megsebeznek, lehet, hogy elhagynak, de tudnod kell, hogy én mindig ott leszek mellett. Vigyázok rád és segítek neked, de neked cserébe soha nem szabad feladnod. Megígéred nekem? – kérte Klaus a kislányt.
• Megígérem – ölelt át keresztapja nyakát Niké.

Niké halványan elmosolyodott az emléktől. A keresztapjának, vagyis a nagyapjának igaza van. Nem adhatja fel, mert számítanak rá. Így aztán nagy nehézségek árán összeszedte magát és felállt, bár minden egyes porcikája igencsak erősen zsibbadva tiltakoztak ez ellen, mégis megtette, mert megígérte. Kissé nehézkesen közelebb ment a vérfarkas rácsához.

• Az én nevem Niké. És a tiéd? – kérdezte a fiútól, aki nagy nehezen kinyitotta a szemeit, amik ezüstszínben pompáztak és kába pillantást vetett a vele beszélgetni próbáló vörös hajú lányra.
• Byron – motyogta a fiú annyira halkan, hogy Niké alig értette meg.
• Vérfarkas vagy igaz? – érdeklődte a lány, annak ellenére, hogy teljesen biztos volt a kérdésre adott válaszban. Byron erőtlenül bólintott válaszként. - Hányszor változtál már át? – tett fel újabb kérdését Niké kedvesen.
• Egyszer – jött a rövid és fájdalmas felelet. Niké a rácsokon átnyújtotta az egyik kezét és tett vele egy vigasztaló mozdulatot a fiú felé, de az gyorsan elhúzódott tőle.
• Nem akarlak bántani – mormolta Niké halkan és bíztatóan. – Segíteni szeretnék neked – tett hozzá lágyan.
• Hogyan? – kérdezte a fiú igencsak gyanakodva és szemei bizalmatlanul tapadtak a lányra. Niké úgy vélte, hogy Byron alaptermészete ilyen és nem csak ő hozza ki belőle ez a fajta magatartást. Legalábbis remélte, hogy nem utóbbiról van szó.
• Én… gondolom, tudod, hogy meg fognak ölni minket – válaszolta végül Niké tétován. Eredetileg azt akarta mondani, hogy majd én segítek neked, de ez ebben a helyzetben igazán nevetségesnek tűnt volna, ezért aztán maradt a puszta tényeknél, amik már önmagukban sem voltak valami bíztatóak.
• Tudom – felelte Byron keserűen.
• Hogy kerültél ide? – tette fel újabb kérdését Niké.
• Jessica hozott ide – fordította el a fejét a fiú. A vörös hajú lány nem értette, hogy miért lett ettől a három szótól még rosszabb a fiú közérzete, de örült neki, hogy túlléptek az egyszavas válaszokon. Valamint így már a vámpírnő nevét is megtudta, Jessica. De ezzel sem lett előrébb abban, hogy megtudja, hogy miért is tesz ilyesmit a nő. – Téged is? – kérdezte a fiú és egy alig látható futó pillantással végig mérte a lányt.
• Engem Bonnie hozott ide, megfenyegettek, hogy megölik a… az egyik barátomat – módosította gyorsan mondandóját Niké. Észrevette, hogy megnézte őt a fiú, de nem igazán értette ennek jelentőségét.
• Vérfarkas vagy? – kérdezte Byron.
• Nem… vagyis nem tudom – válaszolta végül bizonytalanul Niké. Elvégre hogy magyarázza el egy teljesen ismeretlen fiúnak azt, hogy az apja, az anyja és a nagyapja hibridek, így minden valószínűség szerint ő is az lesz. Feltéve, ha ezt az egészet túléli. Közben a rácson átnyújtott karjára függesztette a pillantását, ami valamilyen oknál fogva vérzett. Nikének eszébe jutotta, hogy amikor Bonnie-val és Jessicával veszekedett, akkor túl nagyon ütötte a rácsra. Hirtelen a hibrid családjára gondolva eszébe jutott egy ötlet. Egy nagyon elvetemült ötlet, ami remélhetőleg beválik. – Brandon tudom, hogy semmi okod megbízni bennem, de azt hiszem, van egy ötletem arra vonatkozóan, hogy hogyan is juthatnánk ki innen élve – jegyezte meg Niké és utána halkan vázolta elképzelését a vérfarkasnak, aki először megrökönyödve hallgatta a lány ötletét, majd mikor a végére ért, akkor pár pillanatig tartó tétovázás után elfogadta az ajánlatott. Mivel tényleg ez volt az egyetlen esélyük, és ha nem sikerült így is, úgy is meghalnak, tehát egy próbát mindenképpen megért ez az egész.

Niké-t később kivonszolta a Jessica nevű nő. Aztán adott egy kis vért Tristannak, nem sokat, éppen csak annyira, hogy magánál legyen és őt is kivitte. Valamint a lassan ébredező Tatiával is így tett. Volt ott három akkor érkezett boszorkány, akik külön mágikus körökbe tették a foglyokat, amiknek szélén tűz lobbant. Ezzel próbálván megakadályozni, hogy az áldozatok elmeneküljenek. Aztán a három érkezett boszorkány Bonnie keresésére indult, hogy megbeszéljék az áldozás részleteit.

• Niké? – kérdezte Tristan halkan. Nagyon megerőltető volt számára a beszéd, de lányát meglátva nem tudott nem hangot adni döbbentének és végtelen aggodalmának.
• Apu – lépett közelebb az őt körülvevő lángokhoz Niké.
• Mi… tört… történik… itt? – érdeklődte Tristan és erősen megköszörülte nagyon is szárazzá vált torkát.
• Azt hiszem, fel akarnak áldozni minket – jegyezte meg tétován Niké. Közölve ezzel a nem igazán fényes jövőt.
• Nem ölheted meg őket! – kiáltott rá az őket sötét elégedettséggel figyelő Jessicára Tatia.
• Elvettél tőlem mindent ez a minimum, hogy én is hasonlóan teszek, de ne aggódj te is velük tartasz – válaszolta a nő.
• Rohadt szuka! Te voltál az, aki minderről tehet, ne merészeld az anyámra kenni a saját bűnödet – morgott rá a nőre Tristan. Aki a sértést hallva összeszedte magát.
• Ugyan olyan korcs vagy, mint apád! – vágta a férfihoz Jessica undorodva.
• Lehet, hogy így van, de inkább legyek korcs, mint egy családját eláruló hálátlan ribanc – válaszolta Tristan gúnyosan. Niké zavartan nézett az apjára. Egyrészt, mert még soha nem látta még, hogy ennyire szabatosan fogalmazzon, másrészt meg nem értette apja célzását. Ki lehet ez a Jessica?
• Hogy mersz ilyeneket mondani a fiamra? – kérdezte Tatia halkan, ám annál indulatosabban.
• Azt mondok rátok, amit csak akarok és a fennmaradó időtökben ti is nevezhettek engem annak, aminek csak akartok, de nekem van igazam és, hogy ezt bebizonyítsam, mind meg fogtok halni és utána a többiek is mennek, majd utánatok – jegyezte meg diadalmasan Jessica.
• Próbálkozz csak, de nem fog sikerülni – jegyezte meg Tristan lekezelően.
• Emlékszel Emily Bennett-re? Arra a boszorkányra, aki világgá akarta kürtölni, hogy Katerinának még ezernégyszázkilencvenkettőben született egy lánya? – kérdezte Jessica.
• Minden egyes boszorkányra emlékszem, akivel valaha találkoztam azért, mert bántani akarták a családomat – válaszolta Tristan komoran. Attól függetlenül, hogy igencsak ferde szemmel nézte Katerina ténykedéseit és általában nagyon mérges volt rá, mégis csak a nővérének a leszármazottja volt és ezért nem hagyhatta, hogy akár őt, akár valamelyik leszármazottját megöljék. Nem amíg tud ellen tenni valamit.
• És arra is emlékszel, hogy mi történt vele? – kérdezte Jessica élvezettel várva szavai hatását. – Ha nem, így lenne, elmondom neked. Csakhogy felfrissítsd a memóriádat, ami három év után nyilván nem úgy működik, ahogy kéne. Elmentél Emily Bennett-hez és kíméletlenül megölted őt!
• Valamint valamiért – vont vállat Tristan.
• Gondoltam, hogy ezt fogod mondani, így megkerestem Emily utolsó élő leszármazottját. A neve Bonnie Bennett és képzeld hol nőtt fel! Elena Gilbert közvetlen közelében! Mennyire kellemes és kényelmes véletlen! Legalábbis számomra. Egyébként úgy hallom Elena ugyan annyira szánalmas, mint te – jegyezte meg Jessica Tatia felé fordulva.
• Az a lány sokkal többet ér, mint te valaha is fogsz – felelte Tatia dühösen.
• Szerintem meg csak egy síró és picsogó szerencsétlen liba, aki ráadásul ugyan olyan lotyó, mint amilyen te vagy és mindig is voltál drága húgocskám! Még Katerina is hajlamos lett erre a melodramatikus mentsük meg a családot dologra! – húzta el a száját Jessica. Niké megrökönyödve nézett rá a nőre. Egyszerűen nem tudta elhinni, hogy ő lenne Tatia nővére, pedig ez alapján igazán egyértelmű volt. Nos, így már érthető volt Jessica személyes indítatása. Az őt ért állítólagos sérelmeket akarja megtorolni. Milyen szép is az ilyen sokáig tartó bosszúszomj… vagy inkább a szánni való jobb szó lenne rá! Elvégre a vörös hajú lány úgy vélte, hogy Jessica az elmúlt ezer évet azzal töltötte, hogy valahogyan bosszút álljon a vélt sérelmek miatt Tatián. Ami igazán megszállott viselkedésre utal.
• Mi legalább tudjuk mit jelent a családi összetartás nem úgy, mint te – jegyezte meg Tristan határozottan. Amit a vámpírnő elengedett a füle mellett.
• Bonnie-ra visszatérve, az anyja az ősök miatt vált vámpírrá és képzeld olyan hatalmas boszorkány, hogy azt még maga Ayana is megirigyelné – vigyorodott el gúnyosan Jessica.
• És? – húzta fel érdektelenül a szemöldökét Tristan. – Egyébként fogadjunk, hogy az a szerencsétlen nő már nem él – tette hozzá a férfi undorodva célozva ezzel Bonnie anyjának nagyon is valószínű halálára.
• Abby Bennett vámpír lett, ezért neki már mindegy volt, hogy mi lesz vele. Szerintem itt az ideje, hogy elbúcsúzz a kislányodtól, kaptok pár percet, addig még Bonnie felkészül. Egyébként Niké szintén olyan, mint Tatia és ezt bizonyítsa az is, hogy összefeküdt Damon Salvatore-val – fordult sarkon Jessica és bement a pajtába, hogy kihozza Byront is.
• Ez Niké személyes dolga, amihez neked semmi közöd – kiáltott még a vámpírnő után Tristan.

• Kösz, hogy jöttél segíteni anya… igazán értékelem – fordult anyja felé a férfi sóhajtva, mikor már csak hárman maradtak. Ezzel akarta kifejezni, hogy sajnálja azt, amit legutóbbi találkozásukkor mondott, ami nem volt más, mint az, hogy „Soha többé nem akarlak látni.” Tudta, hogy akkor csak az indalatai beszéltek belőle ez a mostani helyzet meg pont jó időpontnak tetszett arra, hogy bocsánatot kérjen. Elvégre mikor, ha nem most?
• Sajnálom, nem így akartam és igazad volt az ősökkel kapcsolatban is. Egyébként már mindent tudnak – csóválta meg a fejét nagyon is sajnálkozva Tatia. Ugyanis egyrészt nagyon rosszul érintette, hogy ilyen helyzetbe kerültek és ő is ezzel fejezte ki az, hogy soha nem haragudott a régen történtek miatt, másrészt az ősökkel kapcsolatban még mindig nem volt hajlandó megbékélni. Ezután aggódva pillantott a pajta irányába. Esther és Ayana miatt már nem igazán kedvelte a boszorkányokat és félt, hogy miatta most meg fog halni a fia és az unokája is. Valamint az ismeretlen vérfarkas fiú. Egyszerűen nem akarta, hogy a dolgok így alakuljanak. Csak annyit akart, hogy minden rendben legyen és a családja újra egyesüljön. Azonban kezdte sejteni, hogy túl sokat kér, mert a helyzet jelenlegi állása szerint ez soha nem fog megvalósulni.
• Semmi gond – mosolyodott el halványan Tristan ezzel is biztosítva édesanyját, hogy már nem haragszik ő sem.
• Remélem, hogy Robert még időben ideér, és akkor megölöm őt – célzott Jessicára Tatia. Soha nem akarta megölni őt, de azzal, amit most tett végleg elvetett a sulykot és az eredeti Petrova ezt már nem hajlandó elnézni neki.
• Nyugalom anya, egyébként az ősök Mystic Fallsban van? És Robert is? – kérdezte Tristan. Legjobb és legrégebbi barátját ismerve tudta, hogy lusta természete ellenére már biztosan keresi Tatiát és Nikét és ő is nagyon remélte, hogy időben ideér. Nem mintha a lányát vagy őt könnyű lenne megölni, de az anyja már más kategóriába tartozott. Ő egyszerű vámpír volt, persze, ha azt leszámítjuk, hogy már több mint ezer éves.
• Igen, mind ott vannak. Nemrég megtámadták Emmát és Niké így a végrendeletednek köszönhetően az ősökhöz került. Akik, mint ahogy azt én előre megmondtam nem tudtak rá eléggé vigyázni… Én személy szerint tegnap érkeztem, és mint látható utána sajnos el is fogtak – csóválta meg a fejét szomorúan Tatia.
• Ne sajnáld – legyintett Tristan. – Te jól vagy? – kérdezte a férfi lánya felé fordulva erősen aggódva miatta.
• Megölték Damont – felelte Niké halkan és fájdalommal telve.
• Kicsim figyelj rám, nem tudom, hogy mi történt közted és Damon Salvatore között, de egy valamit elárulhatok neked… Az a Damon Salvatore, aki én ismerek nem hal meg egykönnyen és mellesleg emlékeztetnélek rá, hogy a boszorkányoknak nem szabad elhinni egy szavukat sem, mert mindig hazudnak. Jessica meg egy bosszúálló ribanc – válaszolta Tristan tényközlően.
• Akkor Damon életben van? – kérdezte a vörös hajú lány reménykedve.
• Láttad, ahogy megölték? – válaszolt kérdéssel a kérdésre Tristan.
• Bonnie kitörte a nyakát – felelte Niké újra halkan és fájdalmasan.
• Akkor nem halt meg – mosolygott rá biztatóan a lányára a férfi. – Jessica és a Bennett boszorkány szerintem inkább arra játszottak, hogy neked minél jobban fájjon, de nyilván az ősökre hagyták magát a megtorlást és mivel Robert Mystic Fallsban van, akkor Damonnel nem lesz semmi baj – egészítette ki válaszát és ebben a dologban határozottan biztos volt.
• Velünk mi lesz? – érdeklődte Niké.
• Nos, attól tartok Jessica a fejébe vette, hogy jó dolog minket feláldozni – dünnyögte Tristan, meg lehetősen nehezményezve a dolgot.
• Most mit csinálunk? – érdeklődte Niké, bár az ő terve már folyamatban volt, de kíváncsi volt, hogy apukájának van e valami jobb ötlete. A sajátját viszont nem szándékozott megosztani, mert nem akarta, hogy Jessica, Bonnie vagy valamelyik boszorkány valamilyen szerencsétlen véletlen folytán meghallják.
• A boszorkány tűzkörből sajnos nem tudunk kimenni… Szóval ebben a helyzetben az a legjobb megoldás, ha várjuk Robertet és a vele tartó felmentő sereget – válaszolta Tristan magától érthetően. Mivel száz százalékig biztos volt, abban, hogy öreg barátja időben ide fog érni.
• És ha nem érnek ide? – tette fel a kérdést Niké félénken.
• Ez egy jó nap a halálra – mosolyodott el Tristan. Tatia szája sarka szintén megrándult egy elfojtott mosolytól. Kezdte bánni, hogy az egész távol tartja magát az ősöktől dolog miatt túl sok mindenből maradt ki.
• Ez annyira klisés – viszonozta a mosolyt akaratlanul is Niké. Ugyanis az apja még ebben a borzalmasan lehetetlen pillanatban is képes volt őt jobb kedvre deríteni – legalábbis egy kicsit -, főleg, mivel mindennek ellenére három év után végre újra itt volt mellette. És ebben a helyzetben ez nagyon sokat számított.

• Valamit ötlet arra vonatkozóan, hogy mit is csináljunk akkor, ha odaérünk? – kíváncsiskodott Kol. Miközben több mint kétszáz kilométer per órás sebességgel száguldottak, mivel már csak alig tíz percük marad a minden bizonnyal bekövetkező rituáléig.
• Nos… - köszörülte meg a torkát Robert egy sanda oldalpillantást vetve az ősre és a visszapillantó tükörből Damonre is.
• Ugye nem akarsz költő szónoklatot tartani a hősiességről meg az efféle elcsépelt baromságokról? – fintorodott el Kol.
• Megnyugtatlak, hogy egyáltalán nem áll szándékomben így tenni… - válaszolta a hibrid kissé sértetten.
• Nagy kő eset le a szívemről – szúrt közben gúnyosan az ős.
• …Először is nem szabad alábecsülnünk őket, mert az elbizakodottság soha nem vezet semmi jóra – folytatta Robert tényközlően ügyet sem vetve Kol közbeszólására. – Bonnie nyilvánvalóan erősebb, mint egy átlagos boszorkány, ami nekünk rossz nekik meg jó. Valamint nyilván segítsége is lesz a varázslásban. Szerintem a legjobb, amit ebben a helyzetben tehetünk, az az lenne, ha a boszorkányokat megölnénk és, akkor Jessicának nem lenne semmilyen ütőkártya a kezében, amivel befolyásolhatnak minket – vázolta elképzelését a hibrid.
• Szóval öljük meg Bonnie Egyébként is Halálra Ítélt Bennett-et? Meg a többi vele tartó szintén hasonló sorsra ítélt társát? – kérdezte Kol, a félreértések tisztázása érdekében.
• Ez a legjobb megoldás ebben a helyzetben – sóhajtott Robert.
• De így nem azt fogják kapni, amit érdemelnek – jegyezte meg az ős elégedetlenül, mert ő előtte alaposan meg akarta kínozni a boszorkányokat, különösen Bonnie-t, azért amit elkövetett a családja ellen.
• Most igazán nem foglalkozhatunk az ilyen mérlegelésekkel, de elhihetted nekem, hogy én is ugyan azt akarom tenni, mint te – válaszolta a hibrid.
• Szóval… szerinted beválik a terved? – tette fel kíváncsian a kérdést Kol.
• Reméljük a legjobbakat – jelentette ki Robert határozottan.
• Egy egyszerű igen vagy nem is megtette volna – jegyeztette meg meglehetősen bosszúsan Kol.
• A semminél ez is jobb válasz volt – tromfolt le az ős a hibrid.
• Vagy nem – replikázta Kol. – Egyébként meg, bár hülye ötlet, de legalább ötlet – ismerte el végül az ős elgondolkozva. Közben egy pillanatra ő is Damonre nézett, akin látszott, hogy figyel, mégis teljesen máshol jár.
• Rendben, mond, hogy te mit találtál ki – tette a tőle nagyon is nagylelkű ajánlatott Robert.
• Szerintem adjunk nyomatékot a szavainknak és egyből meg fognak hallgatni minket – jegyezte meg Kol kíméletlenül elvigyorodva.
• A kínzásra nincs elég időnk, akkor, hogyha már csak az áldozásra érünk oda – mutatott rá a felvetés hibájára Robert.
• És, hogy szabadulunk meg Jessicától? – érdeklődte Kol duzzogva, átugorva egy másik nagyon is fontos kérdésre. Ezzel kimondatlanul is elismerve, hogy a hibridnek van igaza. Kimondani viszont roppantul kínos lett volna és a hallgatása egyébként is többet, mondott minden szónál.
• Egyszerre csak egy problémával foglakozzunk – válaszolta Robert. – De ha az utadba áll, akkor csak törd ki a nyakát, mert vele tényleg el szeretnék számolni és szerintem a többiek is így lesznek vele – javasolta a hibrid. – Egyébként a fegyvereket azért kaptátok, hogy használjátok. Remélem ez nem lesz túl nagy kérés a részemről felétek.
• A fegyverek nekem nem jönnek be, bár ez a tőrt megtartom, majd emlékbe, mert tetszik – jegyezte meg az ős elvigyorodva.
• A pisztolyok is ugyan olyan jók – válaszolt a hibrid felháborodottan.
• Persze – forgatta meg a szemeit Kol.
• Ha akarod, rajtad kipróbálhatjuk – közölte Robert vérig sértetten.
• Most eltekintek a sértésedtől, de még visszatérünk rá – jegyezte meg az ős morcosan. – Egyébként is a régi szép idők emlékére kíváncsian várom, hogy ugyan olyan fantasztikus lövész vagyok e mint akkor – révedt el a pillanatra Kol.
• Te leszel az új Charles Bronson – szólalt meg Damon gúnyosan az őshöz intézve mondandóját.
• Úgy nézel ki, mint egy felmosórongy – vágta rá kapásból Kol.
• Kösz, imádom a bókjaidat – húzta el a száját az idősebb Salvatore.
• Én csak az igazat mondom, és mint ahogy a mondás is tartja, az néha fáj – mondta az ős vállat vonva.
• Rohadtul kedves vagy – forgatta meg a szemeit Damon.
• Kösz, mondták már mások is – vigyorodott el Kol és vidáman kihúzta magát, mintha az idősebb Salvatore valóban komolyan gondolta volna azt, amit mondott.
• Vajon ki lehetett az a szerencsétlen? – tette fel a kérdést Damon szarkasztikusan.
• A terv az, hogy valamelyikünk megöli Bonnie-t és a többi boszorkányt, szerintem a legjobb az lesz, ha te leszel a szerencsés, mert azért mégiscsak szinte halhatatlan vagy – fordult féloldalasan Kol felé Robert. Ezzel is visszatérve a beszélgetés eredeti medrébe. – Damon te pedig megpróbálod kiszabadítani Nikééket – adta ki az utasítást egykori hadnagyának is a férfi. Aki alig tudta megállni, hogy ne szalutáljon megértése jeléül.
• És te mit fogsz csinálni? – érdeklődte az ős.
• Én? Természetesen elkapom Jessicát – válaszolta Robert. Ajkain pedig a nő számára semmi jót nem ígér mosoly terült szét.
• Persze, magadnak tartogatod a legnagyobb élvezetett – jegyezte meg Kol homlokráncolva.
• Ne aggódj, neked is lesz még alkalmad megölni őt – felelte Robert és inkább még gyorsabb tempóra ösztökélte az autót. Az út rövid fennmaradó része alatt pedig ismertette a terepviszonyokat, hogy két segítő társa is kiigazodjon rajta.

Jessica előhozta a pajtából Byront is, aki alig volt eszméleténél. Bonnie a fiú körül szintén meggyújtott egy varázskört.

• Ő meg ki lenne? – kérdezte Tristan a fiú felé fordulva.
• A vérfarkas – válaszolta Jessica gúnyosan.
• Aha, persze – vigyorodott el a férfi szórakozottan. Jessica inkább elfordult Tristantól, mivel úgy gondolta, hogy az alatt a három év alatt még kiszárítva volt, valami az agyára ment, ha ilyen vidáman fogadja azt, hogy nemsokára meg fognak halni. Egyébként úgy vélte egy ilyen anya és apa mellett nem is volt csoda, hogy a férfi nem volt éppen normális.
• Készen vagytok a varázslatra? – kérdezte Jessica Bonnie-tól és a másik három boszorkánytól, akik az áldozatok általi kör közepére sétáltak.
• Igen, ha szólok, akkor hozd azt, akit mondok – válaszolta Bonnie határozottan. A boszorkányok pedig féloldalasan megálltak mögötte.
• Rendben – egyezett bele a vámpírnő.
• Még meggondolhatod magad – mondta Tatia a Bennett boszorkánynak címezve a szavakat. Mivel tudta, hogy a lány mennyire fontos Elenának. Neki meg a Gilbert lány volt fontos. Igaz ezt erősen ellensúlyozta az, hogy Bonnie segítségével támadták meg Emmát és kerültek ide Nikével. De hajlandó volt neki adni egy esélyt. A menekülésre. Mert azért ezt megbocsátani már ő sem tudta.
• Szánalmasak vagytok mindannyian és oda kerültök nemsokára, ahová a magatok fajtának kell – köpte gúnyosan a szavakat az eredeti Petrova felé Bonnie.
• Ne is próbálkozz anya, rég megmondtam már neked, hogy a boszorkányok mind befolyásolható, szánalmas és nem mellesleg idióta senkik gyülekezete, akik azt hiszik, hogy bárki megijed egy kis hókuszpókusztól – fordult az anyja felé Tristan.
• Szerintem meg fogsz lepődni – válaszolta Jessica átnyújtva egy könyvet Bonnie-nak.
• Most remélem, nem várod el azt, hogy hagyat, vágjam magam egy könyv miatt – húzta fel a szemöldökét unottan Tristan. Azonban ez csak a látszat volt, mivel felismerte a könyvet és nagyon is ideges lett miatta. Mert az a könyv Ayana varázskönyve volt. Ahol a nő leírta, hogy Esther hogyan is végezte el a gyerekein, vagyis az ősökön a szertartást. Ebből következően az ellenvarázslat is benne volt. Valamint az a varázslat is megtalálható volt benne, amivel Esther megkötötte Klaus vérfarkas oldalát. Tristan reménykedett benne, hogyha már valamelyiket megvalósítják, akkor utóbbiról van szó. Pedig emlékezetem szerint elégedettem azt a kacatot, gondolta Tristan indulatosan. Kívülről azonban továbbra is semleges volt és unott, mint ahogy Robert szokott lenni, aki tőle tanulta ezt a trükköt. Igaz, hogy a férfi tovább is fejlesztette és szinte ez vált az életstílusává.
• Egy könyv miatt tényleg nem, de ez nem akármilyen olvasmány. Ha nem ismernéd fel ez Ayana varázskönyve volt – válaszolta Jessica. Tatia erre élesen beszívta a levegőt. Ő is tudta, hogy ez mit jelent. Niké meg tanácstalanul nézett az apjára és a nagyanyjára. Közben elkapta Byron aggódó tekintetét is és alig láthatóan bíztatóan biccentett felé. Jelezve, hogy a tervük ettől függetlenül még ugyan úgy életben van. Nem számít milyen varázskönyv az amit Jessica az imént adott át Bonnie-nak, ez nem módosítja az elképzeléseiket.
• Hogy szerezed meg? – kérdezte Tatia követelődzően és nem tudta leplezni aggódását és idegességét. Folyamatosan az ajkába harapott és kezeit is tördelte közben.
• Igaz is ti nem tudjátok, hogy menekültem meg – vigyorodott el szélesen Jessica.
• Valaki volt olyan hülye és átváltoztatott – vont vállat Tristan.
• Nem igazán – rázta meg a fejét Jessica és élesen felnevetett. Nikét ezt hallva kirázta a hideg és jól láthatóan összerezzent az éles hangra.
• Akkor? – kérdezte Tatia. Ő sem tudta, hogyan is lehet ma is itt a testvére.
• Ayana vámpírrá tette engem – válaszolta Jessica élvezetesen figyelve mondandója hatását.

• Hogy mondod? – kérdezte Tatia erősen megdöbbenve ettől a hírtől.
• Ayana változtatott át, mielőtt megmentett volna téged. Ugyan úgy, ahogy az ősöket Esther, úgy engem ő tett vámpírrá a te vérednek köszönhetően. Eddig nem is tudtam kifejezni hálámat ezért feléd. Fogad mélységes köszönetemet, drága húgom – hajol meg színpadiasan Tatia felé Jessica.
• De te ennek ellenére nem vagy ősi – mutatott rá a lényegre Tristan, mert azt azért érezte volna és akkor már réges-régen felkutatta és megölte volna a nőt. Mivel instabil elméje és bosszúra szomjazó közérzete miatt veszélyt jelentett a családjára nézve. Azt pedig nem hagyhatta volna. Nem mintha most ennek ellenére nem lennének itt arra várva, hogy feláldozzák őket, mint valamilyen szerencsétlen és tehetetlen áldozati bárányokat.
• Valóban nem, mivel Ayana annyira azért nem akarta olyan szinten felbontani a természet egyensúlyát, mint Esther – ismerte el kelletlenül Jessica. Mivel ő is ugyan olyan volt, mint egy közönséges vámpír. Persze azért a korához mérten erős volt, de ez egy őssel szemben nem sokat számított volna.
• Már miért tett volna ilyen? – kérdezte Tatia. Amikor Ayana megölte Tristant, akkor azt hitte, hogy azért tette, mert a fia fenyegetést jelent. Soha nem hitte volna, hogy ezt az egészet előre eltervezte.
• Mindig is olyan naiv voltál húgocskám. Elena is örökölte ezt. De legalább Katerina és Niké éles látóbbak. Legalábbis egy kicsivel, ha sokkal nem is – húzta el a száját Jessica.
• Miről beszélsz? – értetlenkedett az eredeti Petrova.
• Bár lehet, hogy Katerina ezért ilyen, mert mindig is eléggé önálló és fékezhetetlen volt. Nikét meg Klaus tanított, valamint tőle függetlenül Elijah is. Meg persze Tristan és Robert is nagy szerepet töltek be az ő életében. Így azért sok mindent észrevesz, olyat is, amit nem akar. Nemde? – fordult a vörös hajú lány felé Jessica. – Igaz a megoldó képességed nem a legjobb. Bonnie felől észlelted az ártó szándékot, mégis inkább hallgattál róla. Főleg mivel mindenki tudott róla. Valamint amikor Damon téged felhasználva akart fájdalmat okozni az ősöknek, te egyszerűen csak beleszerettél és megmutattad neki, hogy milyen szép dolog is érezni. Annyira szánalmas és persze jellemző. Pedig az idősebb Salvatore-ból többet néztem volna ki, de ő sem tudott ellenállni annak a ribanc kisugárzásnak, ami belőled és nagyanyádból is csak úgy áramlik – legyintette undorodva a vámpírnő.
• Ne merészelj ilyen szavakat használni a lányomra és az anyámra – sziszegett a nőre fenyegetően Tristan.
• Mert mi lesz? Ide jössz és megölsz? Ebben az helyzetben azt mondok, amit akarok. Azonban eltértem a tárgytól. Még van öt percünk éjfélig, így gyorsan összefoglalom nektek, a lényeget – válaszolta Jessica. – Ayana tudta, hogy valakinek meg kell majd oldani a vámpír problémát. Először is átváltoztatott engem és rám bízta a varázskönyvét. Aztán Tatia, téged és Tristant elvitt, hogy távol az ősöktől megölhessen titeket. Nehogy azok tudomást szerezzenek rólatok. De te persze megölted őt, viszont a varázskönyv, ami nála volt az csak egy nagyon jól elkészített másolat volt. Egyébként nem néztem volna ki belőled az ilyesmit. Igazán lenyűgöztél vele, viszont nyilván csak a kis fattyad miatt csináltad. Na, mindegy… Én addig is szépen elbújtam és vártam a megfelelő pillanatra a bosszúm érdekében. Nem volt nehéz úgy intézni, hogy Emily Bennett legyen Katerina szolgálója. Sőt szinte adta magát a helyzet. Annyira szánalmasan vigyáztál és vigyázol most is a leszármazottaidra. Persze most már mindegy. A Túlvilágon, majd add át mélységes üdvözletemet a drága szüleiknek – vigyorgott rá Jessica Tatiára és Bonnie mikor meghallotta, hogy a távolban a toronyóra elüti az éjfélt a mögötte lévő boszorkányokkal egyetemben megkezdte a varázslatot.

Bonnie kezében a késsel olvasta fel őse varázskönyvében lévő rituáléhoz szükséges varázslatot. Amiben a másik három boszorkány is segítette őt.

• A vérfarkast – mondta Bonnie Jessicának, mire Byron körül eltűntek a lángok és így a nő oda tudta cipelte fiút a boszorkányhoz. Aki egy egyszerű mozdulattal szíven szúrta a vérfarkast és késen lévő vért egy edénybe csurgatta, majd ellökte magától a halott fiút. Niké vetett egy szomorú pillantást Byronra. Csak sikerüljön, csak sikerüljön, gondolta közben erősen reménykedve a vörös hajú lány. Bonnie és a három boszorkány addigra már folytatták is a varázslatot.
• Tatiát – rendelkezte ezután. Jessica pedig megragadta a verbénával tele lévő húgát és a boszorkányokhoz cipelte. Bonnie megvágta az eredeti Petrova nyakát, de nem ölte még meg, mert azt akarta ő is és Jessica is, hogy a nő lássa, amint a fia ás az unokája meghalnak és utána is ráérnek őt megölni. Így tehát Jessica gyorsan egy verbénás kötél segítségével kikötözte húgát az egyik fához, aki tiltakozni akart, de a nővére által adott újabb adag verbénának hála szinte teljesen lebénult. Bonnie pedig újra folytatta a varázslatot.
• Niké – ejtette ki undorodva a vörös hajú lány nevét a boszorkány, akit Jessica megragadott és a Bennett lány elé cipelt. Niké minden erejét bevetve tiltakozott, rúgót, karmolt, ordított és minden tudását latba vetve próbált szabadulni, de a nő erősebb volt nála. – Add át üdvözletemet Damonnek – jegyezte meg Bonnie a lánynak.
• Inkább tartsd meg a szánalmas üdvözleted magadnak Bonnie Bennett – szólalt meg a megjelent Damon. Robert biccentett Tristan felé és a tűz felett fegyvereket, dobot át neki. Jessica elengedte Nikét és óvatosan hátrálni kezdett.
• Hölgyeim, a kis tervüknek itt van vége – vigyorodott el Tristan és a hozzá legközelebb álló boszorkányt lelőtte, amitől mindenfelé repülte a nő fejének darabkáig. – Kissé nagyobb tűzerejű, mint azt hittem, de így még jobb – vont vállat könnyedén a férfi és folytatta a másik két boszorkánnyal. Kol közben látva, hogy az idősebb Salvatore vette át a helyét Bonnie megölését illetően, ezért aztán Tatiához sietett, hogy kiszabadítsa őt a verbénás kötelek fogságától, mivel tudta, hogy Tristan körül továbbra is ott lévő mágikus varázs tűzkörrel nem boldogulna. Valamint a férfi láthatóan nagyon jól elvolt most már, hogy fegyver került a kezébe. Niké a jól ismert gúnyos hanghordozást hallva fordult annak irányába és mikor meglátta, hogy a vámpír teljesen épen és legfőképpen élve lép ki a fák árnyákból megkönnyebbülten felsóhajtott és ismét szabad utat engedett könnyeinek. Azonban így nem figyelt eléggé és Bonnie hátulról megragadta őt és a nyakához szegezte a tőrt, amivel az áldozást végezte. Jessica felmérve, hogy bizony hátrányba kerültek, így menekülőre fogta a dolgot, mivel tudta, hogy neki itt már nem terem babér és éppen sietősen távozott volna, amikor is ezen igyekezetével egyenesen belerohant Robertbe.
• Hova, hova? Csak nem el akartad hagyni köreinket? – kérdezte a férfi szélesen és nagyon is fenyegetően elvigyorodva.
• Menj a pokolba – sziszegett rá a hibridre Jessica.
• Csak utánad – válaszolta Robert és hadakozásba kezdett a nővel, mivel az két kézzel esett neki minden erejét bevetve. Alapjáraton nem szokott nőket bántani, de Jessica kihúzta nála a gyufát és egyébként is megérdemelte ezt a fajta kevésbé finom bánásmódot. Bonnie kétségbeesetten ragadta meg Nikét, és szorította a lány nyakához a tőrt. Jessicához hasonlóan ő is rájött, hogy fordult a kocka és bizony nem az ő javukra.
• Még egy lépés és most már tényleg végső búcsút vehettek egymástól – fenyegette meg az idősebb Salvatore-t Bonnie.
• Én a helyedben nem tenném – jegyezte meg Damon közelebb léve. Bonnie válaszként közelebb emelte Niké nyakához a tőrt, mire a mozdulatra halvány vércsík indult útnak a lány felsebzett bőréből. – Bonnie te is nagyon jól tudod, hogy nem viselem túl jól azt, ha valaki fenyegetőzik velem szemben és gondolom az ezzel kapcsolatos végeredményre is emlékszel, de lehet, hogy egy kicsit fel kell majd frissítenem a memóriádat – húzta gúnyos vigyorra a száját a vámpír.
• Amint megmozdulsz, átvágom a torkát – jegyezte határozottan Bonnie.
• Ő túlélné, te nem – szólta hátra a vállat Tristan, aki a Bennett lányon kívüli utolsó boszorkányt lőtte le éppen. Damon kényszert érzett rá, hogy ránézzen egykori felettesére, de Nikét fenyegető veszély miatt, inkább nem tette. A vörös hajú lány közben próbált kiszabadulni a boszorkány karjai közül, viszont minél erősebben próbálkozott Bonnie tőre annál jobban szegeződött a nyakára. Így aztán Niké Damon hipnotikus kék szemeibe merült. A vörös hajú lány végül - egy az apjára vetett oldalpillantás után - döntött. Kifújta a levegőt és rálépett a boszorkány lábára, majd ezzel egy időben minden erejét bevetve könyökölt bele Bonnie gyomrába. Aki meglepődöttségében és fájdalmában elengedte a lányt, akit Damon gyorsan megragadott és maga mögé rántott. Bonnie közben, bár erősen vérzett, ettől függetlenül nagyon nehézségek árán ugyan, de összeszedte magát és az agyrobbantó trükköt vetette be az idősebb Salvatore-val és Nikével szemben. Akik egyszerre szisszentek fel és térdre esve kaptak a fejükhöz. Nikének még az orra vére is eleredt.
• Vesztettetek – vigyorodott el Bonnie.
• Vagy nem – válaszolta Tristan. Mielőtt a boszorkány hangot adhatott volna értetlenségének már csak azt érezte, hogy valaki átharapja a torkát. Ez a valaki pedig nem volt más, mint Byron.

Damon a fájdalom megszűnésével felállt és a kezét nyújtotta Niké felé, hogy felsegítse a lányt. Aki elfogadta a vámpír segítségét és ismét könnyáztatta arccal hevesen magához ölelte megmentőjét.

• Igazán nem kellet volna ezt tenned – mormolta Nikének Damon célozva arra, hogy még a Salvatore panzióban nem kellett volna elmennie a lánynak csak azért, hogy őt megmentse. Niké halkan motyogott valamit válaszként, de a vámpír nem értette belőle semmit. – Mentségedre szóljon az, hogy szerintem ez az önfeláldozós dolog valami Petrova családi vonás lehet – tette hozzá az idősebb Salvatore lágyan.
• Attól tartok, hogy igazad van. De ettől függetlenül az élet csodaszép – jegyezte meg a melléjük lépő Tristan, aki ivott a halott boszorkányokból és végre újra egésznek és egészségesnek érezte magát. – Damon régen találkoztunk – biccentett a vámpír felé.
• Uram – tódult ismét az idősebb Salvatore ajkaira a tiszteletteljes megszólítás.
• Még mindig jobban szeretem, ha Tristannak szólítanak – válaszolta a férfi elmosolyodva. Szinte pontosan ugyan azokat a szavakat használva, mint néhány nappal előtte Robert. Azonban mielőtt folytatták volna a diskurzust, valami elvonta a figyelmüket. Ez pedig nem volt más, minthogy Tatia éppen próbált neki esni a nővérének és Kol alig-alig tudta megfékezni a haragtól tombolni akaró eredeti Petrovát. Robert ezek elkerülésére nemes egyszerűséggel kitörte Jessica nyakát, mert már nagyon bosszantóan hatott a számára, hogy az ennyire menekülni szándékozik, amire egyébként minden oka megvolt. Valamint remélte, hogy ezzel csillapodik az eredeti Petrova soha nem látott méreteket öltő haragja, azonban nem így történt.
• Engedj el Kol! Megölöm őt! – ordította Tatia.
• Mi lenne, ha segítenétek, és nem csak bámulnátok ott ölbe tett kézzel várva a csodát? – kérdezte Kol nehézkesen, mivel nem állt szándékában bántani a nőt, de az annyira erősen tiltakozott, hogy az ős türelme már igencsak a végét járta.
• Nem bírsz el egyetlen nővel? – kérdezte Damon gúnyosan.
• Onnan igazán könnyű ilyesmit mondanod, de cseréljünk helyet és utána meglátjuk, hogy akkor is megmarad e, majd ez a vidám hangulatod – szűrte a fogai között az ős. Tristan gyorsan átvette tőle az anyját.
• Anya. Nyugodj meg. Hallod? Nyugi! – karolta át az anyját Tristan.
• Nem! Meg akart ölni titeket, hát haljon meg ő! – kiáltotta Tatia, továbbra is idegesen és láthatóan nem látott és nem hallott a méregtől.
• Meg fog halni, ígérem! De előtte meg kell tudnunk tőle, azt, amit tud – rázta meg egy kicsit az anyja vállát Tristan, hogy összeszedje magát. Eddig még soha nem látta ennyire kiborulni őt. Talán csak, akkor, amikor Klaus csaknem lemészárolta az egész Petrova családot. Katerina és a lánya kivételével. Akkor is ennyire ki volt borulva, bár nem akart Klaus torkának esni csak sírt és saját magát hibáztatta az egész miatt. Tristan úgy gondolta, hogy azért igazán nem kéne magát hibáztatni. Elvégre nővére leszármazottai nem igazán voltak szentek. Itt volt például ez a dolog a Katerina szülésével is. Képesek voltak elvenni a nőtől a saját gyermekét. És bár Tristannak nem Katerina volt a kedvenc rokona, de családtag volt és egyébként ennek ellenére is tudta, hogy a nő egyáltalán nem ezt érdemelte volna.
• Jó – higgadt le végre Tatia. Robert unottan sóhajtott egyet, de egyébként megkönnyebbült, hogy Tristannak sikerült az, ami másnak nem ment volna, vagyis szerencsésen megtudta, nyugtatni az anyját. Damon közben Nikét figyelte. Épp elég ideje volt a lány elrablás óta elgondolkozni azon, hogy mit is érez az irányába. Itt már nem egyszerűen arról szólt az egész, hogy fontos lett neki, mivel határozottan többről volt szó. Szerelmes belé, nagyon is. A felismerés villámcsapásként érte a vámpírt, de elhatározásra jutott. Mégpedig arra, hogy nem fogja ismételten elkövetni ugyan azt a hibát Nikénél is, mint Katherine-nél és Elenánál. Tudta, hogy Niké más, mégis nem akarta megkockáztatni azt, hogy újra egyedül kelljen maradni. Mert ez az egész túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. Így tehát inkább a könnyebb utat választotta és elhatározta, hogy véget vett a lánnyal való kapcsolatának, amint ismét Mystic Fallsban lesznek, vagy még előtte, ha sikerül kettesben maradniuk. Niké Damon ezen gondolatairól, mit sem sejtve bújt továbbra is a vámpírhoz. Mérhetetlenül megkönnyebbült attól, hogy az idősebb Salvatore életben van. Amikor hozzá bújt, akkor a vámpír visszaölelte őt, viszont most olyan érzése támadt, mintha az ölelő karok tulajdonosa hirtelen eltávolodott volna tőle és egyáltalán nem tudta, hogy hogyan is kéne visszaállítani az előtte lévő helyzetet, azt a boldogan meghitt pillanatot, amit az együttlétük után érzett. Mert most, hogy tudta, hogy Damon életben van nem akarta elveszíteni őt, viszont ennek ellenére tudta, ha a vámpír véget akar, majd vetni a közöttük lévő kapcsolatnak, akkor el fogja őt engedni, mert nem akarja magát kényszernek érezni.
• Oké, most, hogy végre valahára mindenki megnyugodott, elmondaná végre valaki, hogyan is támadt fel a halott vérfarkas? – kérdezte Kol a véres arcú Byron felé intve és érdeklődve várta a választ.