3. fejezet

Az új otthon

Klaus lassabban tette meg a Richmondi reptérről hazafelé vezető utat, mint pár napja az oda utat. Ez nagyjából annak volt tudható, hogy most Kol nem érzett óhatatlan vágyat arra vonatkozóan a békés csöndet énekléssel törje meg. A nap első sugarai éppen elérték a Mikaelsson villát, amikor a hibrid leparkolt előtte. Az autó hangjára a küszöbön termet Rebekah, őt pedig Elijah követte.

• Nik engem is magaddal vihettél volna – köszönte a hibridet méltatlankodva Rebekah. Nem tetszett neki, hogy testvére itt hagyta őt és helyette Kolt vitte magával Bostonba. Egyébként már azért is még morcosabb lett, mert Elijah tájékoztatta őt, nem pedig Klaus. Ezen beszélgetésre még pénteken került sor, amikor Elijah bement az iskolába, hogy beszéljen az igazgatóval.

• Mégis minek? Hiszen te nagyon jól érzed magad a pultos fiúval – vigyorgott rá gúnyosan Kol és karjaiba kapta a még mindig alvó Nikét. Szinte kézzel fogható volt húga féltékenységi rohama, ami egyértelműen felé irányult. A legidősebb testvérük irányába mutatott ragaszkodása néha nagyon ijesztő tudott lennie. De ennek köszönhetően mindegyik bátyja tudta, hogy jól ki fog jönni Nikével, mert a lány legkedvesebb bátyjához tartozik. Ez pedig – ha bevallja, ha nem - nagyon sokat jelentett Rebekáh-nak.
• Csak azért nem téplek meg, mert a karjaidban van Nik keresztlánya – vágott vissza húga. Ezzel is megerősítve testvérei gondolatait. Amitől, ha nem is sóhajtottak fel megkönnyebbülten, de azért alig láthatóan megnyugodtak. Igaz ezt csak az láthatta, aki nagyon alaposan megnézte őket.
• Méltányolnám, ha lejjebb vennétek a hangerőtökből. Nem akarom, hogy felébresszétek Nikét – szólt bele a vitába Klaus ellentmondást nem tűrően. Néha nagyon az agyára tudott menni kisebb testvéreinek a folytonos marakodása. Általában könnyebb volt Elijah-ra bízni a dolgot, mint, hogy ő maga csapjon szét közöttük. De végül is ki tudja? Lehet, hogy ezzel kapcsolatban nemsokára meg fog változni a véleménye.
• Most az egyszer – felelte egyszerre minkét kisebb testvére, aminek hatására elhúzták a szájukat.
• Mindent előkészítettek? – kérdezte a hibrid. Hátha ezzel olyan vizekre eveznek, amelynek hullámai nem törnek ki erős veszekedésbe. Tudta, hogy hiú ábránd az egész, mert Kol és Rebekah szinte bárhol és bármikor képes összeveszni még a legapróbb kis jelentéktelen dolog miatt is. Ők már csak ilyen lehetetlenek, ebből a szempontból legalábbis. Viszont, ha a szükség úgy hozta, akkor képesek voltak összedolgozni.
• Igen vettem neki ruhákat és berendeztem a szobáját. Ha felébred, akkor elmegyek vele vásárolni és... – ragyogott fel Rebekah szeme és folytatta volna lelkes felsorolását, de legidősebb testvére leintette.
• Meglátjuk Rebekah – vonta össze eltöprengve a szemöldökét a hibrid. Magában azon kezdett vacillálni, hogy vajon öccse vagy húga fogja e jobban elrontani és megrémiszteni keresztlányát. De legalább Elijah jó példa lesz neki, tekintett rá az érintettre. - Vigyétek fel a szobájába, nemsokára felviszem a csomagjait – utasította őket. Ugyanis szerette volna átnézni a lány holmiját. Tudta nem szép dolog tőle, de az iskolában nem tudtak semmi lényeges információt adni számára és határozott szándékában állt kideríteni miért vannak ilyen rémült reakciói keresztlánynak. Kol, a karjaiban alvó Niké és Rebekah el is indultak az emelet felé. Mély sóhajjal vette tudomásul, hogy testvérei újra halk veszekedésbe kezdtek, arról melyikükkel fogja tölteni a napját az alvó.

• Történt valami érdemleges még nem voltam itt? - kérdezte Klaus az irodájában Elijah-t, miközben Niké laptopját kapcsolta be.
• Semmi különös – válaszolt a kérdezett röviden és tömören. Nem szándékozott elmondani bátyjának azt az aprócska veszekedést, ami húguk és a hasonmás között robbant ki még pénteken. Mivel előbbi nem bírta ki, hogy bele ne kössön utóbbiba. Amibe bekapcsolódott Stefan és az iskolában tartózkodó többi „csapattag”. Szerencsére nem torkollott véres verekedésbe és fojtogatásba a dolog, bár Rebekah igencsak szerette volna mindkettőt. Ugyanis ezzel kívánta levezetni Elenáék iránti utálatát és Klaus miatti duzzogását is. Azonban az elfajult veszekedés, további súlyosabb kimenetelű elmaradása – természetesen nem Rebekah jóindulatán múlott hanem - csak Alaric közbenjárásának volt köszönhető. A történelemtanár ugyanis nem szerette volna, ha pont az iskolában a nagy közönség színe előtt robbantanák ki a kis polgárháborújukat. Elijah ezt nagyon értékelte benne és mivel ő is ott volt kerekperec rendreutasította húgát és a csapatott is. Persze a maga udvarias módján.
• A beíratást elintézted? - kérdezte Klaus, aki könnyedén be tudott lépni a lány laptopjába, mivel nem volt rajta jelszavas védelem. Igaz, hogy a hibrid akkor gyorsan feltörte volna a gépet. Szeretett ilyen technikai malőröket végrehajtani. Azonban keresztlánya gépén, fényképeken és pár kiválóan számítógépesen megszerkesztett rajzon kívül nem volt semmi, ami a segítségére lehetett volna. Klaus ki is kapcsolta a laptopot, átkutatta a bőröndöket is. Itt talált könyveket, valamint ceruzával és szénnel készült rajzokat. Utóbbiak között voltak tájképek, valamint Emmáról és Tristanról készült képek is.
• Tehetséges – jegyezte meg Elijah a képeket nézve.
• Én tanítottam rajzolni – felelte büszkén a hibrid.
• Gondoltam – fojtott el egy mosolyt öccse. Niké rajzai nagyon hasonlóak voltak a bátyja által készítettekhez, ám ezt a lány érzései itatták át. Lehetett látni a Tristanról kiszülteken, legalábbis az újabbakon a szomorúságot és a hiányt. Az Emmáról készültek pedig a ragaszkodást és a lány anyjának folytonos vidámságát mutatták.
• Igaz, nem is kérdeztem. Honnan ismerted Emmát? - váltott témát Klaus.
• Amikor utánad kutattam olyan tíz éve Bostonban voltam és érdeklődtem a helyi vérfarkasoknál.
• Vagyis Emmáéknál? - vigyorodott el a hibrid, amikor felidézte magad előtt Niké mindig szétszórt és szeretetre méltó édesanyját.
• Igen, tudod a férjét, Tristánt meglátva egyből te jutottál eszembe. A néha kirobbanó hirtelen heves viselkedése miatt és, hogy neki is a családja volt a legfontosabb.
• Kol megölt egy vérfarkast, aki követte őket, de előtte kiszedte belőle, hogy azért ölték meg Emmát, mert vámpírokkal szimpatizált – morrant fel dühösen Klaus.
• Nyilván most akkor Nikére is vadásznak – vont le a következtetést Elijah. Nem mutatta ki, de rosszul érintette a nő halála. Főleg az új fejlemények fényében. Az évek alatt szinte legjobb barátok lettek és most már megértette miért is ragaszkodott Emma mindig ahhoz, hogyha feléjük jár, akkor telefonáljon. Nem akarta, hogy az akkor még haragban lévő testvérével találkozzon. Ez nagyon is rá vallott volna. De Elijah nem akarta elhinni, hogy meghalt. Elvégre nem találták meg a holtestet. Ez adott neki egy aprócska okot a reménykedésre.
• Valóban, de nem hinném, hogy meg mernék őt támadni, tudva, hogy mi vigyázunk rá – mondta a hibrid. Azonban ő se most kezdte a szakmát, ebből adódóan pedig nem volt ostoba és tudta, hogy a vérfarkasok így vagy úgy, de próbálkozni fognak. Akkor pedig még az utolsó kínkeserves óráikban meg fogják tudni, hogy kicsodák is az ősök.
• Legyen igazad testvérem – értett egyet vele Elijah.

Niké mocorogni kezdett az új ágyában, Kol és Rebekah izgatottan várták ébredését. Az előbb legidősebb testvérük behozta a lány holmiját, majd távozott a szobából, de nem felejtette el egy-egy figyelmeztető pillantást küldeni öccse és húga felé. Akik egyébként ágy két végében foglaltak helyett és úgy nézték az alvót. A lány laposakat pislogva kinyitotta a szemét. Először fel sem fogta, hogy hol van ezért hirtelen felült, ám amikor meglátta Kolt megnyugodott egy kissé.

• Szia. Az én nevem Rebekah – ölelte őt meg hirtelen a szőke ős. Niké ennek hatására teljesen lemerevedett és úgy nézett ki, mint aki lebegőt sem vesz. Kol ezt látva leállította a húgát. A leghatásosabb módszer helyett – ami az ablakon való kidobás lett volna – egyszerűen mégis határozottan megfogta Rebekáh-t a vállainál és hátrahúzta őt a lánytól.
• Niké – érkezett a bizonytalan válasz.
• Tudom – mosolygott rá Rebekah, akit nem rendített meg, hogy a lány megrémült. Úgy gondolta biztos nincs hozzászokva egy vámpír gyorsaságához. - Reméltem tetszik a szobád én rendeztem be – tárta szét a karjait lelkendezve. Niké körbepillantott.
• Tetszik – motyogta. El kellett ismernie, hogy nagyon otthonosnak találta új szobáját. A falak halvány krémszínűek voltak, az ajtótól jobbra volt egy fésülködőasztal rajta ékszerek és szépítkező szerek valamint tartozott hozzá egy hatalmas nagytükör is. A sarokban az ajtó, ami a fürdőt rejtette. Aztán a krémszínű franciaágy foglalta el a jobb oldali falat rajta aranyos húzat volt. Volt három padlótól a plafonig érő ablak. Előttük fehér íróasztal. A baloldalon volt még egy három soros könyvespolc a falra szerelve. Mellette pedig a beépített szekrény volt, aminek ajtaja nyitva állt. Rebekah ugyanis nagy buzgalmába már elkezdte bepakolni a lány ruháit. A szőke ős igazán eltalálta az ízlésvilágát.
• Ez nagyszerű – tapsolta össze a kezeit Rebekah elégedetten. - Öltözz át – vett ki pár ruhát a gardróbból és adta át a megszeppent lánynak. - Nyilván már éhes vagy rendeltem neked reggelit a Grillből – tolt be a fürdőszobába.
• Rebekah, én nem hordok ilyen felsőket – nézett Niké elpirulva a pólóra, aminek szinte köldökig kivágott vágása volt. Ráadásul ujjatlan volt és a lány nem tervezett egy darabig ilyen fazonút felvenni. Viszont a hozzá tartozó szaggatott stílusú nadrág tetszett neki.
• Oh... pedig még a méreted is eltaláltam – csicseregte rábeszélően Rebekah.
• Sajnálom – rázta meg a fejét Niké és kivett a szekrényből a saját ruhái közül egy felsőt. Aminek az ujja, ha nem is ért a könyökéig legalább a vállát takarta. Nem akarta látni azt és nem szerette volna az ősöknek sem megmutatni. Talán idővel, töprengett el, de nagyon kételkedett ebben.
• Nem baj, majd talán legközelebb – mosolygott rá a szőke ős. Kol a háttérben megforgatta a szemeit, húga egyszerűen nem akarata elfogadni azt, ha valaki nemet mondott neki. Ott van példának okáért Matt is. Rebekah nem veszi észre, hogy a hátvéd-pultos fiú maximum csak barátnak szeretné őt. Kol szerint már ez is igencsak nagy bátorságra vagy inkább botorságra valló ismerkedési kísérlet volt a fiú részéről. De hát, ha a drága csapat nem világosította őt fel erről, akkor ki lenne ő, hogy vegye ehhez a bátorságot? Így legalább jóval több esély van a szórakozásra. Niké ezután bement a fürdőbe, bár Kol inkább úgy vélte, hogy bemenekült.
• Lerohantad – jegyezte meg szemrehányóan húgának.
• Nem is – vágott vissza Rebekah.
• Ha lehetséges, azért ne tegyél hirtelen mozdulatokat és légy türelmes, mert fél attól, ha hozzáérnek – figyelmeztet még húgát félvállról Kol és kiment a szobából.
• Vajon miért? - tette fel a kérdést önmagának a szobában maradt ős.

Rebekah Kol kéretlen tanácsára fittyet hányva belekarolt Nikébe és úgy húzta őt az ebédlő felé.

• Remélem ízleni fog a reggeli, sajnos nincs más elfogadható hely a környéken csak a Grill – jegyezte meg a szőke ős száj húzogatva. - Alig várom már, hogy együtt menjünk iskolába. Szuper lesz – váltott témát vidáman áradozva. Közben leültette a lányt a már megterített asztalhoz. Mindig is vágyott arra, hogy legyen valaki, akivel csajos programokat tud szervezni, úgy igazán elfogadja őt és ő pedig cserébe törődik vele. Mert hiába a sok fiútestvér, azért velük nem lehetett mindig beszélgetni, főleg nem egyes témákról. Niké figyelmesen hallgatta őt és a megfelelő pillanatokban bólogatott vagy megrázta a fejét, ha nem értett egyet valamivel.
• Niké, örülök, hogy újra látlak – lépett be az ebédlőbe Elijah. A szólított tétovázva felállít és ránézett az ősre. - Elijah vagyok. Nem tudom, mennyire emlékszel rám, mert már nagyon rég találkoztunk és akkor is fiatal voltál. Talán tíz vagy tizenegy éves lehettél.
• Elijah bácsi? - kérdezte elgondolkozva Niké, majd elmosolyodva bólintott. - Ha az emlékeztem nem csal, akkor először karácsonykor kerested fel anyát és ő pedig meghívott téged töltsd velünk az ünnepeket – idézte fel az akkori emlékeit, amikor olyan öt vagy hat éves lehetett vagy még kevesebb.
• Igen, jól emlékszel – válaszolt Elijah és szokásos kimért hangja lágy tónusú csengést kapott. Az a karácsony nagyon emlékezetes volt a számára. Nem akarta hívatlanul zavarni Emmáékat, főleg ne úgy, hogy nem is ismerte őket, de meg kellett találnia Klaust. A nő pedig ragaszkodott ahhoz, hogy velük töltse a szeretett ünnepét. Felhozott egy sor olyan érvet, ami végül meggyőzte őt a maradásról. Pedig akkor találkoztak először, mégis befogadták a családjukba őt. Nem mellesleg Emma igazán színes egyéniség volt, végtelenül szétszórt és folyamatosan fel volt pörögve. Egy percre se tudott egy helyben maradni. Főleg akkor, ha azt mondták neki, hogy maradjon. A férje, Tristan viszont hozzá képest viszonylag nyugodt egyéniséggel rendelkezett, bár nem volt nehéz kihozni őt a sodrából. Niké az ő természetét örökölte, igaz ugyan, hogy most valami miatt félt és Elijah – mint testvérei -, ki akarta deríteni az okát ennek. Nem kíváncsiságból, hanem azért, mert úgy érezte tartozik ennyivel Emmának. Aki az igazat megvallva, akkor nem szolgált semmi segítséggel neki Klausszal kapcsolatban, de bármi más kapcsán fordulhatott hozzá és a nő minden követ megmozgatott azért, hogy meg tudja oldani a problémáit. Emmának megvoltak a maga kapcsolatai annyi bizonyos. A halála is igen különösnek hatott. Ezért is kapaszkodott abba, hogy nem találták meg a holtestét. Ő ebben a túlélés esélyeit látta. De tudta Emma soha nem hagyná magára a lányát. Teljesen kizárt. Soha.
• Remek. Elijah és a ritkán felbukkanó nosztalgikus hangulatai – paskolta meg az érintett vállát a felbukkanó Kol. - Niké nincs kedved megnézni a várost?
• Velem jön vásárolni – felelte neki a lány helyett Rebekah.
• Azt te csak hiszed húgocskám – replikázta Kol.
• Nincs igazatok, Niké egyikőtökkel sem megy, mert most velem jön a dolgozószobába. Ugyanis meg szeretném beszélni vele a tanulmányait – vágta el a vitát Klaus. Mielőtt még testvérei szétszedték volna keresztlányát. - Niké? - mosolygott kedvesen az érintettre. Aki visszamosolygott rá és felállva követte őt.

A hibrid és Niké tehát a dolgozószobába mentek. Klaus a bőrfoteljába ült, a lánynak pedig felkínálta a vele szemben lévő helyett. Niké a pólóra felvett cipzáras pulóver cipzárját zavartan piszkálva leült.

• Az iskolában mondták, hogy német és francia nyelvvizsgát tettél – nézett rá bátorítóan keresztlányára.
• Igen, anyu ragaszkodott hozzá – válaszolt Niké. Ezzel eszébe juttatta a hibridnek, hogy nemsokára el kell mondani vagy neki vagy Elijah-nak, hogy a nő meghalt. Nem lesz egyszerű menet annyi bizonyos. Ráadásul látta idősebb öccse tekintetében a remény alig észrevehető szikráit. Ami nem volt kimondottan megnyugtató különösen mivel Elijah-ról volt szó, aki köztudomásúlag nem volt egy reménykedő típus. De inkább gyorsan el is hessegette ezeket a gondolatokat és újra keresztlányának szentelte minden figyelmét.
• Szeretnél valamilyen nyelvet vagy tantárgyat is tanulni? Mert tudod itt a helyi gimnáziumban nem sok lehetőséged lehet erre.
• Én... szeretnék latint tanulni – mormolta Niké.
• Latint? Nos, az Elijah szakterülete, biztos vagyok benne, hogy segít neked ebben a kérdésben. Én viszont szeretném, ha feltétlenül megtanulnád tőlem a régi viking rovásírást. Természetesen csak, ha akarod – tette hozzá egy atyai mosollyal Klaus.
• Jó – bólintott rá Niké. Egy-két dolgot az apja is tanított neki az ilyen régi írásokból. De nem sokat csak a legszükségesebb és legérdekesebbeket.
• Minden rendben? - érdeklődte, remélte, hogy a lány - ha most nem is -, de talán idővel elmondja neki, miért viselkedik ilyen félősen.
• Igen – motyogta Niké, de kerülte a szemkontaktus és remegő kezeit összekulcsolta a mellkasa előtt.
• Ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz? - puhatolódzott óvatosan a hibrid.
• Persze – érkezett az elsuttogott felelet.
• Remek. Ezt szeretném, ha figyelembe vennéd és, ha kell, akkor tudod hol találsz – mondta Klaus. - Menj Kol és Rebekah már várnak, de ha zavarnak, akkor mond meg neki, hogy vegyenek vissza egy fokozatot. Ugyanis néha elszalad velük a ló – tette még hozzá kedvesen.

• Akkor menjünk vásárolni – mondta a dolgozóból kilépő Nikének az ajtó előtt toporgó Rebekah. Kol, aki eddig a szemközti falnak döntötte a hátát ellökte magát támasztékától és rávigyorgott a lányra.
• Remekül fogunk szórakozni meglásd – karolta át vidáman Niké vállát és terelgetni kezdte őt. A bejárati ajtó előtt Elijah várta őket, segítette a lánynak felvenni egy vászonkabátot azért, hogy meg ne fázzon.
• Lehetőleg kerüljétek a konfliktusokat – figyelmeztet testvéreit.
• Hát úgy ismersz te minket? – kérdezte Kol igencsak gyanúsan ártatlanul mosolyogva, mellette lévő húga nagyon hasonló arcot vágott.
• Komolyan kérdezted? – kérdezte Elijah összevonva a karjait a mellkasa előtt.

Öccse és húga ábrázata már eleve rossza hatást kelltet, de remélte, hogy legalább Niké mellett nem fogják elragadtatni magukat.

• Ne aggódj, apuci jó gyerekek leszünk – gügyögte Kol. - Még nem vagyunk itthon addig, ne romboljátok szét a házat – tette még hozzá szertartásosan és a tétován toporgó Nikét újra átkarolva kilépett a házból. Rebekah méltatlankodva utánuk sietett, ugyanis nem szerette volna, ha bátyja kisajátítja a lányt. Mindhárman beszálltak a villa előtt lévő autóba és Kol meg sem állt a város főteréig.

• Látod az ott a Mystic Grill, amolyan étterem-kocsma funkciót tölt be. A pultos fiú, Matt. Ő Rebekah szíve csücske, nem mellesleg a helyi hátvéd... - kuncogott fel Kol sokatmondóan, húga válaszként mérgesen arrébb lökdöste.
• Gyere, van pár egész jó ruhabolt – karolt bele ezután a szőke ős Nikébe és húzta őt maga mellett. Kol szem forgatva követte őket. Rebekah három teljese órán át vásárolgatott, ez idő alatt Nikével is felpróbáltatott pár ruhadarabot, ami a lánynak is tetszett azt megvette neki. Igaz, hogy a lány először tiltakozott ez ellen, de végül Rebekah megnyugtatta, hogy Klaus fizeti a számlát és ő mondta neki vegyenek, amit jónak látnak. Kol közben unalmasan ténfergett mellettük, még húga végül megunta a folyamatos „Mikor megyünk már” és „Miért nem vesszük meg az egész nyamvadt boltot?” mondatokat, így a panaszkodóhoz vágta a tetemes mennyiségű bevásárlószatyrokat. Bátyja méltatlankodóan felcsattant ezért, végül a maradék vásárlási időt végig morogta. Később betértek ebédre a Grillbe. Rendelek Nikének ebédet, Kolnak egy whiskyt, még Rebekáh-nak egy pohár vörös bort. A pincér Matt volt és kínosan fixírozta a padlót az asztaluk mellett mikor felvette a rendelésüket. Pont abban a pillanatban, amikor Niké befejezte az ebédet toppantak be Elenáék.
• Nocsak-nocsak, kiket nem látnak szemeim – vigyorodott el gúnyosan Kol. Rebekah is arra felé fordította a pillantását és bátyjához hasonló vigyor kúszott fel ajkira.
• Csak nem a kis Elenára és hű talpnyalójára gondolsz? – húzta fel a szemöldökét Rebekah és felkuncogott.
• Kint megvárlak titeket – mormolta Niké, mert nem tetszett neki az ősök arckifejezése.
• Ahogy gondolod – ráncolt össze a homlokát Kol. Rebekah is kérdőn pillantott a lányra, de látta rajta, hogy nem szeretné végig hallgatni az érkezettekkel szembeni nézeteltérésüket.
• Várj meg minket a kocsinál – mosolygott rá a szőke ős. Niké bólintott és elhagyta Grill épületét.

Kint nekidőlt az autónak és úgy várta a két őst. Elmélyülten figyelte a tornacipőjét, amikor is feltűnt neki a sajátjával szemben két másfajta cipőbe bújtatott láb, ami határozottan nem Kolé vagy Rebekáh-é volt. Így felpillantott. Egyenesen egy hipnotikus kék szempárral nézett farkasszemet.

• Helló – motyogta tétován, nem tudva mit akarhat tőle a férfi. És bár nem volt vérfarkas érezte az illatán, hogy a vele szemben lévő férfi egy vámpír. Nem igazán hiányzott neki egy ilyen találka.
• Helló – viszonozta a köszönést a kék szemű és csábító ajkait gúnyos mosolyra húzta, amitől Nikének a rossz érzéstől végigfutott a hátán a hideg. Határozottan rossz hírt hozó típusnak tűnt a pasi. - Jól láttam, hogy a két Mikaelsson testvérrel voltál? - kérdezte és hanghordozása ugyan olyan volt, mint a mosolya. De olyan mágikus vonzerőt bocsátott ki magából, amit egyszerűen nem lehetett figyelmen kívül hagyni.
• Igen – mormolta válaszként Niké. Nem akart bunkó lenni elvégre nem csinált semmi rosszat a vámpír csak idejött hozzá és most beszélgetnek. De vajon tényleg csak beszélgetni akar?
• Megtudhatnám a neved?
• Niké.
• Az én nevem Damon, Damon Salvatore – csókolt meg a lány egyik keze fejét és közben fogva tartotta a tekintetét. Niké kikapta a kezét az övéből és megpróbált elhátrálni, de a háta a kocsinak ütközött. Damon közelebb lépett hozzá, szinte teljesen a lányhoz tapadt és végig futtatta az ujjait Niké arcán. - Szóval Niké? Hm... igazán szép név – mondta csábítóan.
• Köszönöm – suttogta zavartan a lány és elpirult az érintés hatására. Igaz azért továbbra is próbált távolabb kerülni a vámpírtól. Nem igazán hitte, hogy csak egy futó bemutatkozásra jött ide hozzá Damon. Akinek a kezei közben a lány arcáról áttértek a vállár és onnan a karjára. Érezte, hogy a lány egész teste remegni kezd.
• Átadnál egy üzenetet az ősöknek? - kérdezte majdhogynem gyöngéden.
• Mit? - nyögte ki végül nehezen Niké. Nem akart elmenekülni az gyávaság lett volna, de akkor is félt. Viszont még nem volt felkészülve arra, hogy újra megvédje magát. Ismerte a korlátait és egy vámpírral szemben a siker igencsak minimálisra redukálódott. Főleg, hogy nem volt nála semmi, amivel megvédhette volna magát, kivéve a verbénás karkötőt, ami legalább az igézéstől megmentette.
• Hogy hiba volt itt maradniuk – felelte fojtott hangon Damon és kicsit jobban rászorított a lány jobb karjára Épp csak annyira, hogy a csontjai megrepedjenek, de el ne törjenek. Niké fájdalmas szisszenését Damon egy csókkal fojtotta bele. - Remélem, még találkozunk – susogta a lány fülébe és amilyen gyorsan feltűnt úgy el is tűnt. Niké kábán zsebre vágta a sérült kezét. A másikat pedig az ajkához emelte. Annak ellenére, hogy mennyire gorombán és méltatlanul viselkedett vele Damon, a csókja nagyon lágy és puha volt. Vajon miért? Nikén most jóleső remegés futott végig még csak a csók gondolatára is. És bár Damon sem épp azért csókolta meg, mert ő azt akarta, de sokkal másabb volt az egész, mint vele. Nem állt szándékában keresztapjának vagy bármelyik másik ősnek elárulni a sérülést, ahogy azt Damon remélte, ugyanis látta a vámpír fájdalmasan fénylő kék örvénylésű szemeit. Amik a gúnyosan meghúzódó felszín mögött segítségért kiáltottak és Niké úgy gondolta egy próbát mindenképp megér. Tudta, hogyha elmondja, az ősöknek a dolgot azok rögtön megölnék a vámpírt. Legalábbis, ahogy a neki mondottakból kikövetkeztette nem volt valami jó viszonyban az ősökkel. Ő pedig nem akarta a halálát. Miatta ne haljon meg senki. Ez az aprócska sérülés úgyis begyógyul előbb vagy utóbbi. A többi nem számít. Amúgy sem a csók miatt csinálta csak azért, mert nem szerette a boldogtalan embereket maga körül. Ennyi az egész, győzködte magát, ám újra és újra eszébe jutott amint a vámpír ajkai az ő ajkaihoz érnek. Ezért végül annyit mégiscsak el kellett ismerni magában, hogy Damon Salvatore minden kétséget kizáróan pokoli jól csókolt. Ehhez nem fért semmi kétség.