Klaus, mint gyám?
Nikolaus Mikaelsson
elégedetten lépkedett lefelé háznak lépcsőjén. Erre meg is volt minden oka. Az
anyja által rajta megkötött átok megtört. Így már nem kényszerült rá, hogy
telihold idején átváltozzon vérfarkassá, hanem akkor tette ezt, amikor akarta.
Ez lényegében a soha többé kategória határait súrolta. A gyermekként apjának hitt
Mikaelt megölte. Mivel nemcsak őt, de a testvéreit is fenyegette, egyébként is
unta már az előle való menekülést. Éppen itt volt az ideje, hogy szépen
megtérjen a túlvilágra. Az anyja, Esther visszakerült a koporsójába, ahová
való. Többet nem fognak bedőlni az ármánykodásának.
A hasonmás, vagyis
Elena Gilbert elérhető közelségben volt, hogyha kell bármikor tudjon új és erős
hibrideket csinálni neki, és testvéreivel újra egy család voltak. Vagyis Finnt
leszámítva, aki meghalt. Ő amúgy is egy elhanyagolható veszteségek közé volt
sorolandó, a halál lett minden vágya, hát megkapta. Legyen boldog vele.
Családja többi élő tagjával újra Mystic Fallsban telepedtek le egy remek kis villában
- amit Klaus építtetett a hibridjeivel -, ebben a városban kezdődött minden és
senki kedvéért nem voltak hajlandóak elmenni. Az egyetlen kis apropót a
Salvatore testvérpár jelentette, valamint az ő kis szedett-vedett csapatuk. Ők
ugyanis úgy gondolták, hogy ez az ő városuk és az ősöknek itt semmi
keresnivalójuk nincsen. Bolond kölyök mindegyik. Elsőként ott volt a kis
Bennett boszi, bár ő nem volt elhanyagolható tényező. De most, hogy az anyja
vámpír lett befolyásolhatóvá vált általa és Klaus sose riadt volna vissza, hogy
ezt az előnyt a saját javára fordítsa. Aztán a hasonmás drága kicsi
testvérkéje, Jeremy. Szegény alkalomadtán vámpírvadásznak képzeli magát. Hiába,
az ostobaság családi vonás a Gilberteknél.
Utána következett a
sorban Alaric, a történelemtanárnak álcázott két személyiséggel rendelkező
vámpírvadász, aki amúgy Gilbert gyámként is funkcionált. Sokrétű egyéniség, az
már biztos. A csapat egyetlen női vámpírja, Caroline. Nem mellesleg az egyetlen
olyan tagja is, akit a hibrid képes volt elviselni. Időtöltésnek igazán
megtette, bár mostanában mintha Kol többet sertepertélne körülötte, mint az
általában szokása. De végül is Klausnak nem kell a lány, ha öccsének igen, ám
legyen. Végül pedig a két főkolompos Damon és Stefan Salvatore. Előbbi még a
széltől is óvta a hasonmást és úgy jártában-keltében mindenkivel gúnyolódott.
Utóbbi pedig újra mókusdiétára tért és nagy bűnbánatot érzett. De sajnos annak
ellenére, hogy régen ő volt Klaus legjobb barátja, mostanra lassan a legfőbb
ellenségévé nőtte ki magát, azt gondolva, hogy a hibrid hibája miatt hagyta el
őt Elena. Egyébiránt újra egy pár alkotott a két szívszerelmes. Vagyis Elena és
Stefan. Szóval, hol itt a baráti szeretet nevében hirdetett megbocsátás?
Természetesen sehol. És
Klaus gondolatai elérkeztek mindennek a kiváltó okához, a hasonmáshoz, Elena
Gilberthez. Ő csak vérbankként gondolt a lányra, amit a fent nevezett kis
csapat igencsak nehezményezett. De azért mégiscsak szórakoztatóak voltak a
próbálkozásaik. Nélkülük és a nevetséges terveik nélkül nem lennének ilyen
viccesek a mindennapok.
-
Klaus, nincs kedved velem tartani a Grillbe egy
kis... hm... frissítőre? – kérdezte vigyorogva kisebbik öccse Kol. Közben a
nemrég érkezett leveleket szortírozta szórakozottan. Klaus elgondolkodott
rajta, hogy talán jót tenne neki, ha húgukkal, Rebekhával együtt ő is járna
iskolába. Legalábbis, akkor talán nem csapolná le unalmában a fél lakosságot és
őt sem zavarná mindenféle apró-cseprő dologgal.
-
Talán később – vette ki testvére kezéből a
leveleket, azzal a határozott szándékkal, hogy átnézi őket. Kényelmesen
besétált az irodába és leült a bőrfoteljába, ami az impozáns íróasztal mögött
állt. Szokása szerint büszkén körbetekintett a helységben. Sötéten elegáns és
impozáns volt, mint a villa legtöbb szobája. A falon a kedvenc saját maga által
készített festmény díszelgett. A képet Velencében festette még a tizennyolcadik
században. Ha ide valaki belépett, az egyből egyfajta tiszteletet kezdett
érezni a tulajdonosa iránt. Szépséget alkotni tudni kell.
-
Jaj, Klaus ne legyél ennyire ünneprontó, úgy
viselkedsz, mint Elijah – jegyezte meg Kol és levetette magát a dolgozószobában
lévő bőrkanapéra.
-
Aki hol is van egyébként? - nézett fel egy
pillanatra Klaus, ő nem volt Rebekah, nem vette fel Kol pimaszságát. Csak néha.
Ezután visszatért a levelekhez, mikor is egy olyat talált, amitől teljesen
meglepődött. Mondhatni nem talált szavakat meghökkentében.
-
Elment a Lockwood-birtokra, mert beszélnie kell
Carollal – húzta el a száját öccse. Elijah nagyon szerette a jótékonykodást és
ennek kapcsán ment a polgármester-asszonyhoz is, Kol mondandója süket fülekre
talált, mert bátyja nem is figyelt rá. A kezében tartott borítékot nézte
igencsak áthatóan. Letette a többi levelet, majd a kiemeltet sietősen
felbontotta. Gyorsan elolvasta az ismerős kézírással írt sorokat, utána még
egyszer hitetlenkedve újraolvasta. A levélben ez állt:
Drága
barátom!
Remélem
levelem jó egészségben talál téged és mint legutóbb beszélgetésünk során
reményedet fejezted ki azzal kapcsolatban, hogy meg tudtad oldani az átkoddal
kapcsolatos problémádat. Tudom, hogy most azon gondolkozol, hogy vajon miért
most írtam neked ezen levelet. A válasz igen egyszerű. Ezt a levelet csak akkor
kapod meg, ha már én is és a feleségem Emma is meghaltunk, a mellékelt irat a
végrendeletem másolata. Egy számomra igencsak nagy szívességet szeretnék kérni
tőled. Nem tudom, hogy hány évvel utánam halálozik el Emma, de gondolom
emlékszel a lányomra, Nikére. Akinek te vagy a keresztapja és még kiskorában
megígérted nekem, hogyha bármi történne velem vagy Emmával, akkor ebben az
esetben gondoskodsz róla. Attól tartok meg kell kérjelek rá, hogy teljesítsd
ezen ígéretedet. Tudom, hogy most azt hiszed, hogy megőrültem, és miért írok
neked úgymond a síron túlról, de biztosíthatlak, hogy ez nem így van. Csak azt
kérem tőled, hogy vedd magadhoz és vigyázz rá. Lehet, hogy ez soknak tűnik, de
ne feledd, hogy köt téged az ígéreted, amit nekem tettél. Azért van szükség
arra, hogy vigyázz rá, mert a falka – aminek, mint gondolom, emlékszel Emma a
vezetője -, mostanában zúgolódni kezdett és attól tartok olyan lépére szánják
el magukat, amik nemcsak számomra, de a feleségem és a lányom számára is rossz
végkimenetellel fognak végződni. Most azt kérdezed, hogy akkor miért nem kértem
tőled segítséget? Azért drága barátom, mert tudtam, ha én meghalok, akkor Emma
még tud gondoskodni Nikéről, viszont, ha ő is követ engem, akkor szegény
egyetlen gyermekem egyedül marad ebben a szörnyűséges világban. Tudod, hogy
Niké teljesen olyan, mint az anyja, így nyilván meg fogja viselni, hogy nemcsak
én, de Emma is itt kényszerülünk hagyni őt. Kérlek, mondd meg neki, hogy
őszintén sajnálom és, hogy mindent csak érte tettem. Emma ezt tudja, vagyis
tudta, hiszen mi szavak nélkül is megértettük egymást. A borítékon lévő címen
találod Nikét vagy, ha nincs ott, akkor Emma a kedvenc bostoni szállodádba
helyezte biztonságba őt, Nik Smith néven. Mellékeltem a mostani legfrissebb
képet róla, ez a tizennegyedik születésnapján készült. De biztos vagyok benne,
hogy fel fogod ismerni őt. Még egyszer kérlek, hogy ígértedhez híven gondoskodj
róla és vigyázz rá.
Még a
túlvilágról is barátod,
Tristan Moon
-
Klaus, Klaus minden oké? - hozta őt vissza a
valóságba Kol hangja. Klaus ránézett, majd visszanézett a kezében tartott
lapra. Harmadjára is elolvasta, de a tartalma mit sem változott első olvasás
óta. Kivette a borítékból a végrendeletet és a képet. Előbbit gyorsan át is
futotta. Sima, egyszerű végrendelet. Tristan mindenét a lányára hagyta és őt
jelölte meg gyámnak. Mivelhogy Niké még „csak” tizenhét éves. Az egész teljesen
abszurd volt. Hogy ő gondoskodjon egy gyerekről? Na jó, a tizenhét már nem számít
gyereknek, de akkor is. Agyrém az egész. De tudta, hogy nincs más választása,
köti őt az ígérete. És bárki bármit mondjon is, Nikolaus Mikaelsson mindig
betartja a szavát.
-
Ki ez a kölyök? - kapta ki a kezéből a képet Kol.
-
Az a „kölyök” ma már egy majdnem tizennyolc éves
lány és velünk fog lakni – felelte egy helytelenítő pillantás kíséretében.
Öccse egyre szemtelenebb lesz.
-
Miért is? - érdeklődte Mr. Szemtelenség.
-
Mert megígértem az apjának – közölte Klaus és
felállt. Látta, hogy ez egy boszorkány által hitelesített boríték, vagyis
tényleg úgy volt időzítve, hogy akkor kapja meg, ha mind Tristan, mind Emma meghal.
Más sem hiányzott neki, minthogy újra meg kelljen válnia egy baráttól.
-
Mióta vagy te ilyen irgalmas szamaritánius? -
tette fel a kérdést hitetlenkedve Kol.
-
Kol, megtennéd, hogy nem bosszantasz tovább? -
lépdelt ki sebes léptekkel az irodából, felkapva a borítékot, a levelet, a
végrendeletet és a keresztlányáról készült képet. Öccse, mintha mi sem lenne
természetesebb, ismét követte őt.
-
Valami probléma merült fel? - húzta fel elegánsan
a szemöldökét idősebb öccse, Elijah. Ő ugyanis ebben a pillanatban érkezett
haza, és látta bátyja komor tekintetét.
-
Mondd meg Rebekáh-nak, hogy nemsokára társasága
lesz és készítsétek elő az egyik vendégszobát – adta ki a parancsot Klaus.
-
Értem – felelte Elijah. Mivel már megtanulta,
hogy testvére előbb parancsot ad, és csak utána magyarázza meg az okát.
-
Valamint szeretném, ha elintéznél pár iratot
ezzel kapcsolatban. Úgy értem, beíratás meg ilyenek – adta át a végrendeletet,
hogy idősebb öccse át tudja nézni őket. Elijah szépen, nyugodtan elolvasta a
felé nyújtott okmányt. A levelet Klaus nem szándékozott megmutatni senkinek. Az
ilyen részleteket nem fontos tudniuk, csak a lényeget az pedig amúgy is kiderült
a végrendeletből.
-
Szóval Emma meghalt – vonta le a következtetést
Elijah, és visszaadta az iratot. Sajnálta a tényt, hogy Emma meghalt, ugyanis
ismerte mind a nőt, mind a férjét. A lányukra is emlékezett, bár Niké akkor még
alig lehetett több, mint hét vagy nyolc éves, mikor legutoljára látta. - Te is
arra gondolsz, amire én?
-
Úgy érted, hogy a falka helyettes vezetője
megelégelte a másodhegedűs szerepét és kevéske rásegítéssel lépett egy
fokozatot? Igen, én is ezt gondolom – válaszolta meg a saját maga által feltett
kérdést Klaus, és türelmetlenül dobolni kezdett mellkasa előtt összefont
karjain. Egyáltalán nem tetszett neki a kialakult helyzet. Nem azzal volt a
gond, hogy magához kell vennie Nikét, hanem a probléma abban gyökerezett
miszerint a bostoni vérfarkasok zúgolódni kezdtek. Pedig ők aztán tényleg
mindig nyugton maradtak, és igyekeztek mindenből kivonni magukat. Vajon mi a
fene készül már megint? Egy perc nyugta sem lehet ezer év után?
-
Mikor indulsz Bostonba? - kérdezte Elijah. Kol
duzzogva hallgatta őket, mert már megint figyelmen kívül hagyták. Ezt pedig
utálta.
-
Most rögtön – sóhajtott fel a hibrid.
-
Magaddal vihetnéd Kolt – vetette fel Elijah, aki
úgy gondolta, hogy öccsüknek nem fog megártani egy kis kiruccanás. Ugyanis őt
is kezdte zavarni az, hogy mennyire sokat engedett meg magának testvérük.
-
Csak te és én, Bostonban... Később, miután kiszórakoztuk
magunkat, felvesszük a kislányt és jövünk haza. Talán még pár kellemetlenkedő
alaktól is megszabadulhatunk – karolta át a hibrid vállát lelkesen Kol.
-
Nem is tudom – vetett a szeme sarkából egy sanda
pillantást kisebbik öcsére. Az volt a gond, hogy úgy emlékezett, hogy Niké egy
félénk kislány és nem igazán lett volna ínyére, hogyha Kol már az elején
halálra rémíti. - Csak akkor jöhetsz velem, ha megtartod Nikétől a három lépés
távolságot – szögezte le végül.
-
Félted tőlem? - kuncogott fel Kol, és mint az
előbb, most is kikapta bátyja kezéből a képet. A képen egy félénk tizenéves
lány volt vörös hajjal és nagy élénk kékeszöld szemekkel. - Végül is, ha
kikupálódott, akkor megvan rá minden okod – húzódott sokatmondó vigyorra Kol
szája.
-
Az előbb mondtam; három lépés távolság. Emlékszel?
- nézett rá ellentmondást nem tűrő határozottsággal öccsére. Még csak az kéne,
hogy összetörje itt a lány szívét.
-
Igen, emlékszem. Tudod, nem vagyok még teljesen
szenilis – forgatta meg a szemeit Kol.
-
Helyes, ez maradjon is így. Pakolj össze, és lehetőleg
ne tollászkodj egy órán át, mint általában – szólalt meg végül Klaus, és tett
egy elbocsátó mozdulatot.
-
Ez most fájt – tette a szívére a kezét Kol, és
felvonult a szobájába összepakolni.
-
Biztos vagy benne, hogy jó ötlet befogadni
magunkhoz Nikét? - vetett egy fürkésző pillantást bátyjára Elijah. De a lány Emma
lánya volt és tudta, ha szükséges ő maga is megteszi ezt a lépést Niké
biztonsága érdekében.
-
Jelen pillanatban nincs jobb ötletem, de ha neked
van, akkor szívesen meghallgatlak – tárta szét a kezeit Klaus.
-
Attól tartok, nincs jobb ötletem – rázta meg a
fejét Elijah.
-
Számíthatok rád, hogy elintézed a szükséges
dolgokat? - tette fel a kérdést Klaus.
-
Meddig szándékozol Bostonban maradni?
-
Kettő, maximum három napot.
-
Mire hazaértek, addigra mindent elintézek –
bólintott rá Elijah.
-
Remek – masszírozta meg a homlokát Klaus és
felsétált a szobájába, hogy ő is összepakoljon. Elijah eltöprengve bámult
utána. Vajon azzal, hogy Klaus magához veszi Nikét, fog változni valami? Az ős
remélte, hogyha igen, akkor legalább pozitív irányú változás fog bekövetkezni.
Végül is talán jót tesz, majd Klausnak az apaszerep és általa a családnak is.
Mert tudta, azáltal, hogy a lány bátyja gyámleánya lett most már ő is a
családjukhoz tartozik. És az ősöknek a család volt a legfontosabb.
-
Kol, vagy most rögtön abbahagyod a tollászkodást
és lejössz végre, vagy itt hagylak! – emelte fel a hangját türelmetlenkedve
Klaus.
-
Egy pillanat – szólt vissza az érintett.
-
Fél órával ezelőtt is ezt mondtad – füstölögte
bátyja. - Na végre – sóhajtott fel, amint megpillantotta a lépcső tetején lévő
öccsét.
-
Amúgy mivel megyünk? - szökdelt lefelé a lépcsőn
Kol csomagjai csak úgy repkedtek utána.
-
Richmondig autóval, utána repülővel megyünk
Bostonba – közölte vele Klaus és beült az autóba. Kol bepakolta a csomagjait,
lelkesen integetett Elijah-nak, és a türelmetlen dudálásra méltóztatott
beszállni a gépjárműbe. Amint öccse beszállt az autóba, Klaus meg sem várta,
hogy becsukja az ajtót már száguldani is kezdett.
-
De türelmetlen valaki – mondta Kol töretlen
jókedvvel.
-
Ha énekelni kezdesz nagy vigadalmadban, akkor
kilöklek – jegyezte meg szárazon a hibrid.
-
Jaj, ne legyél már ilyen. Egyébként, hogy
találtad ki a szándékomat? Az előbb ugyanis gyorsan néztem egy-két
cserkészdalt, hogy legyen mivel elütnünk az időt. Ha akarsz te is
csatlakozhatsz – válaszolt Kol. Ezután megköszörülte a torkát és nagy
buzgalommal rá is kezdett egy ismertebb cserkészdalra. Bátyja csak azért nem
váltotta be előbbi ígéretét, mert nem lett volna kedve repkedése utána
összeszedni öcsét. Soha nem gondolta volna, hogy ilyen hosszú lehet az út
Mystic Fallsból Richmondig. A reptérre érve – hála a mindenségnek - Kol
abbahagyta az éneklést, de az egész repülőút alatt izgett-mozgott. Klaus pedig
kezdte megbánni, hogy elhozta magával. Végül is, ha kidobja a repülőből, akkor úgyis
túléli, nem igaz?
Bostonba érve béreltek
egy autót és a borítékon lévő címre hajtottak, bár Klaus ismerte az utat
ugyanis Tristánék akkor is itt laktak, amikor megismerte őt és a feleségét, Emmát.
Tristan szőkésbarna hajú, barna szemű férfi volt, még felesége vele ellentétben
vörös hajú, kékeszöld szemű nő volt. Emlékezett rá, hogy Emmát mennyire
lesújtotta férje három évvel ezelőtti autóbalesete, ugyanis ő volt élete
szerelme. Az autóbalesetben, amiben Tristan meghalt, az volt legrosszabb, hogy
a teste felismerhetetlenségig összeégett. Emma annyira összetört utána, hogy
napokig nem evett és nem ivott, így a hibridnek kellett megszerveznie a
temetést és közben vigyáznia a szintén hasonló állapotban lévő tizennégy éves
Nikére. A temetésen zárt koporsó volt, érthető okok miatt. Egy hét múlva Emma
ismét a régi fényében tündökölt és úgy tett, mintha férje nem halt volna meg. A
gyászt nem könnyű elviselni, annyi bizonyos. Egyébként mindketten vérfarkasok
voltak és ő egész jó kijött velük. A barátainak tartotta őket, ahogy ők is őt,
így megkérték legyen a születendő gyermekük keresztapja. Ő határtalan örömmel
elvállalta ezt a nemes feladatot. A kislány őutána kapta a Niké nevet.
Felrémlettek előtte azok az órák, amikor Nikét rajzolni, festeni tanította. A
kislány ugyanis nagyon fogékonyan megtanulta ezeket, ő pedig mérhetetlenül
büszke volt rá, de lassan három éve nem látta sem őt, sem az anyját. A temetést
követő időszakot velük töltötte, de jöttek a hasonmással kapcsolatos suttogások
és ők megértették, hogy szeretné megtörni az átkát. Az ismerős házat
megpillantva Klaust még jobban elfogta a nosztalgia, ám amint kiszállt a
kocsiból egyből megérezte a házból áradó vérszagot. Ettől egyből visszatért a
valóságba. Remélte, hogy keresztlánya épségben van, és hogy nincs itt. A
környék teljesen kihalt állapotban volt. Kol már készült feltörni az ajtót, ám
testvére megállította.
-
Várj – tette fel a kezét Klaus, és lenyomta a
kilincset az ajtó pedig szinte ijesztő csikorgással kinyílt.
-
Így könnyebb – húzta fel a szemöldökét Kol, és
beléptek a lakásba. - Valaki egy kisebb vérfürdőt rendezett itt, ahogy látom –
közölte a nyilvánvalót, ugyanis a padlótól a plafonig mindent vér borított. A
bútorok felborítva, a képek összetörve. Minden szanaszét helyezkedett el.
-
Emma vére – guggolt le a hibrid. - A vér olyan három
napja lehet itt, vagyis akörül támadhatták meg. Ahogy az a nyomokból kivehető
egyszerre öten támadtak rá. Négyen elölről, velük fel is vette a versenyt.
Tristan jól megtanította harcolni, a támadóknak nem volt könnyű dolguk. De egyvalaki
hátulról hirtelen leszúrta. A testet pedig kivonszolták a házból.
-
Egy nyomozó veszett el benned. Érdekes, hogy egy
nő ellen öten kellettek, hogy elfogják. Nem gondolod? Amúgy szerintem ez volt a
gyilkos fegyver – bökött a fejével az asztalon lévő antik kardra Kol. Klaus
vetett a tárgyra egy komor pillantást. - Valami gond van? - kérdezte Kol
szemöldök összevonva, látva testvére tekintetét.
-
A férje kapta még tőlem – válaszolta Klaus, belül
forrt az indulattól. Nem elég, hogy le merik szúrni az egyik barátját,
ráadásnak az általa ajándékozott kardal teszik ezt. - Miután megtaláltuk Nikét,
te vigyázni fogsz rá, én pedig addig pár hibriddel levadászom a tetteseket –
jelentette ki hidegen az első számú hibrid.
-
Engem pedig kihagysz a mókából? - kérdezte Kol ajak
biggyesztve. Nem titkolta mennyire vágyik már egy jó kis vérfürdő után.
-
Kol, mára szerintem elég lesz – közölte Nik.
Öccse levonta a következtetést, miszerint mára túlfeszítette a húrt, így ideje
visszafognia magát. Kár, pedig olyan jól szórakozott. Majd legközelebb. Rebekah
amúgy is jobb célpont volt a piszkálásra.
-
Gondolom, még mindig ugyanaz a kedvenc szállodád,
mint száznegyven évvel ezelőtt. Vagy tévedek? - kérdezte békülékeny hangon Kol.
Emlékezett, mennyire imádtak itt élni az ezerhétszázas évek elején és nem
mindig az egyik villájukban vagy kastélyukban éldegéltek, hanem minőségi
szállodákban. Fő a változatosság.
-
Nem tévedsz. Menjünk – bólintott rá határozottan
a hibrid, aki még egyszer körbefuttatta a szemét a helységen, mielőtt távoztak
volna. Jól a fejébe véste a látottakat és nem titkolt dühvel kisétált a házból,
nyomában Kollal.
-
Jó estét uraim – fogadta szívélyesen őket a
portán lévő férfi. A szálloda az ezerhétszázas évek elején készült a felső
osztály számára és azóta sem adott alább ezen igényének. Valamint a színvonal
is egyre csak emelkedett, az árakkal egyetemben.
-
Jó estét, Nik Smith nevű vendéghez jöttünk.
Melyik szobában van? - kérdezte türelmetlenül Klaus, alig leplezve idegességét.
Igazán nem volt most kedve udvariaskodni.
-
Sajnálom, de nem adhatunk ki adatokat a
vendégekről – közölte hűvösen a portás.
-
Ne felejtsd el megkérdezni, más kereste-e –
mormolta neki Kol, aki háttal rákönyökölt a pultra és úgy nézte a szálló fogadócsarnokát.
-
Most rögtön elmondod, melyik szobában van, és
hogy kereste-e rajtunk kívül valaki más – igézte meg Klaus a férfit.
-
A tizedik emeleten van a tizenkettesben és nem
kérdezett róla senki – felelte kábán a portás.
-
Helyes. Most adj egy pótkulcsot a szobához. És ha
valaki mégis érdeklődne, akkor feltelefonálsz, világos voltam? - folytatta az
igézést a hibrid.
-
Igen, értem – válaszolta a férfi és rövid
keresgélés után átnyújtotta a pótkulcsot. Mire magához tért addigra a két ős
már a lifttel tartott felfelé.
A liftben kellemes zene
szólt, ami most mindkét ősvámpírt kimondottan irritálta. Kolt azért, mert nem
az ő stílusa volt ez a fajta dal. Klaus pedig egyébként is utálta a várakozást.
A tizedik emeleten egy jellegzetes csipogás kíséretében megállt a lift. A
tizenkettes szoba felé vették az irányt. A hibrid behelyezte a kulcsot az
ajtóba, ám amikor ki akarta nyitni ki akadályba ütközött. Nevezetesen el volt
húzva a benti felső repesz.
-
Elővigyázatos – jegyezte meg elismerően hümmögve
Kol. Klaus addig bekopogott.
-
Igen?- kérdezte bizonytalanul egy dallamosan
csengő halk női hang az ajtó túloldaláról. A két ősnek igencsak hegyeznie
kellett a fülét, hogy meghallják őt.
-
Niké? Én vagyok az, Klaus – mondta a hibrid. Majd
hátha a lány nem tudja, hogy kiről van szó gyorsan hozzá tette: - Nik bácsi, a
keresztapád.
-
Nik bácsi? - kérdezte, ezúttal valamivel
bátrabban a dallamos hang. - Honnan tudjam, hogy tényleg te vagy az?
-
Négy évesen egy képet festettél nekem, és azt mondtad
szeretnél megtanulni úgy festeni, mint én – válaszolta meg az első eszébe jutó
emlékkel a kérdést Klaus. Örült, neki, hogy keresztlánya találékony, bár, ha ők
lennének a támadók, akkor már rég betörték volna az ajtót. Majd ő megtanítja
neki, hogy védheti meg magát.
-
Nyitom – válaszolta Niké. Kis ideig babrált a
zárral, majd kinyitotta az ajtót. Igaz, csak résnyire. Klaus és Kol beléptek,
majd utóbbi bezárta maga után az ajtót. Megfordulva szemrevételezte bátyja
keresztlányát és eszébe ötlött bátyja jó tanácsa. „Három lépés távolság.” Vajon képes leszek megtartani? - tette
fel a kérdést önmagának. A
leghatározottabban nem - érkezett a válasz sebesen.
Szia!
VálaszTörlésEz egy nagyon jó nyitó fejezet volt, én biztos, hogy rendszeres olvasód leszek itt is. Már most tele van rejtéllyel és több kérdés is fel merült bennem. De a legjobban az érdekel, hogy vajon lesz-e valami Klaus keresztlánya és Kol között. Valamint Kol hogyan fogja megpróbálni kikerülni a Klausnak tett ígéretét a három lépés távolságról. Így várom a következő rész :)
Szia!
TörlésNagyon köszönöm :D
A történet előre haladtával egyre több kérdés fog felmerülni és lassan a válszok is érkeznek :) Annyit elárulok, hogy Klaus utána Kollal lesz a legszorosabb a kapcsolata Nikének. A három lépés távolság meg úgymond el fog évülni. De meglátod ;)
Sietek vele :)
Szia!
VálaszTörlésÁáá annyira imádom Klaust *.* Akármennyire is gonosznak és sérthetetlennek mutatja magát, neki is van szíve /talán nagyobb, mint jó néhány szereplőnek/. Apa szerepben látni, nálam felér egy karácsonyi ajándékkal, úgyhogy köszönöm *.* Kol nálad sosem hazudtolja meg önmagát ;) Őt is nagyon szeretem. A vérfarkasok nálam tuti befutók, kíváncsian várom, hogy milyen is lesz Niké (a görög istenek közül, az övé az egyik legszebb név, pláne, hogy ő a győzelem istennője/.
Nagyon várom a folytatást :)
Puszi
Szia!
TörlésÉn is nagyon szeretem őt :D Valóban nagyobb szíve van csak nem akarja kimutatni elévgre ő a nagy gonosz hibrid. Nagyon szívesen :) Kol valóban nem hazudtolja meg önmagát ő már csak Kol marad. Őt nem lehet nem szeretni :) Igen, a másikban úgyis olyan kevés vérfarkas van és kezdtem hiányolni őket. Remélem tetszeni fog Niké. Egyébként szerintem is szép név :)
Sietek
Puszi
Szia!
VálaszTörlésNagyon jó lett! :)
Jó volt olvasni Klaus érző oldaláról. :) Az ilyen részekben látszik leginkább az,hogy az Ős is érez és valamilyen szinten vannak benne még emberi tulajdonságok. És azon,hogy betartja az ígéretét és vigyáz a keresztlányára nagyon is látszik az,hogy a hibrid is érez. Csak nem mindig mutatja ki. :)Kíváncsi vagyok Kol befogja-e tartani a három lépés távolságot. Megmondom őszintén nagyon kétlem,hogy betartaná. :) Amúgy,ha Niké anyja vérfarkas volt akkor a lány is az?
Várom a folytatást.
puszy:Vivi
Szia!
TörlésKöszönöm :)
Valóban, elvégre nem feledkezhetünk meg róla, hogy van neki érző oldala, még akkor is, ha azt gondolják róla, hogy nincs ilyene. Mégiscsak ő a nagy hibrid, aki remekül adja a gonoszt és nem tenne jót a rossz hírének, ha ilyenek kitudódnának róla :D A három lépés távolság valóban meg fog szűni :)
Niké-ben, bár vannak vérfarkas gének még nem aktiválódott nála az átok, mert még nem hallt meg a közvetlen közelében senki.
Sietek.
Puszi
Szia :)
VálaszTörlésHuuh ez nagyon jó fejezet lett imádtam, tele izgalmakkal, Klaus hozta a formáját és apa szerep tényleg jól állna neki.. :P
És Kol hát én annyit röhögtem rajta már azt hittem leesek a székről xDD, de a végén sejtettem hogy ezt fogja mondani, de kíváncsi vagyok mit fog még kitalálni..
És Damon felbukkanását is várom :)
Siess a kövivel :)
XoXo
Szia!
TörlésNagyon köszönöm :D Klausnak minden jól áll.
Kol már csak ilyen vicces figura, a többit meglátod ;)
Damon felbukkanása a következő utáni fejezetben lesz :)
Sietek
Puszi
Szia Valentine! Ismét egy nagyon jó történet a te tolladból! Nik, mint keresztapa? Ez röhej. De szerintem nagyon jól fog állni neki az apa szerep és mindent meg fog adni Nikének. Bár abban is reménykedem, hogy a lány nem marad ilyen félénk. Klaus mellett mondjuk, szerintem megjön a beszédes kedve. Kol is hozta a formáját. Három lépés távolság? Nem fog sikerülni, az tuti. Főleg, ha keresztapuci egyedül hagyja a csajjal pár órácskára, míg ő levadássza Emma gyilkosait. Tízből tizenegyet adok a fejezetre :) Várom a folytatást! Dorsee
VálaszTörlésSzia!
TörlésNagyon szépen köszönöm :)
Valóban az, az apa szerepet meglátod majd, de egyébként tényleg mindent meg fog adni Nikének ami tőle telik :) Az ő alaptermészete inkább a csenedes, de ezt valami tetézni fogja, egy fontos dolog ami nagyon megviselte őt. A beszédes kedvet meglátjuk, minden esetre Klausnak meg fog nyílni ;) Kol tényleg hozta a formáját. A három lépés távolság el fog tűnni nagyon gyorsan. A többit megtudod, majd a következő fejezetből ;) Nagyon köszönöm :D
Sietek.
Puszi
Szia!
VálaszTörlésNagyon jó lett. :D
Kíváncsi vagyok, hogy Klaus milyen lesz apaszerepben :D
Kol hozta a formáját (hálelujáh). :))
Mindenesetre siess a kövivel ;D
Puszi
Szia!
TörlésKöszönöm :)
Majd meglátod, de elárulom, hogy minden tőle telhetőt meg fog tenni Nikéért. ;)
Kol már csak Kol marad :D
Sietek.
Puszi
Szia.
VálaszTörlésHát ez valami eszméletlen történetnek ígérkezik. Nos, bennem annyi minden kavarog Nikével kapcsolatban. leginkább az, hogy kihez is fog húzni a szíve. Őszintén megmondom, hogy én Klausra szavaznék,de szerintem te pedig Kolra:)
Imádom, amikor egy történetben olvashatom Klaus érző és törődő oldalát, és ez is bizonyítja hogy van neki :) Nagyon várom a folytatást, és remélem, hogy meglepsz minket, ennél is jobban.
Puszillak
Szia!
TörlésNagyon köszönöm. A szíve meglátjuk, hogy kihez fog húzni ;) Klaus és Kol is nagyon fontos lesz neki.
Én is nagyon szeretem az ilyen történeteket, ahol Klaus bebizonyítja, hogy nem is olyan gonosz, mint amilyennek látszik. :D
Sietek a folytatással a meglepetést pedig meglátjuk ;)
Puszi